 Hozzászólások A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Ja mégvalami! Nem csak a magyarnak nem jó a versenyhelyzet! Erre példa a tegnapi, hír miszerint az osztrák TAXI-sok közbeavatkozás várnak a kormányuktól mert a magyar TAXI-sok lenyulják a fuvaraikat!!!
Asrock AM2NF3-VSTA, Athlon64 X2 4200+,Kingmax 2x1GB DDR2 800, Ati Radeon HD2600XT 256MB GDDR3 AGP, Xerox TFT-LCD 17"+Samsung 32" LCD-TV
|
Birom azt, hogy az emberek mindig a szélsőségekben gondolkodnak! Ha nyárvan és dögmeleg akkor a hideg télre vágynak és fordítva. Pedig a középút a legjobb. Ha ez a verseny dolog tényleg mindent megoldana és csak a jót hozná magával akkor szép is lenne, de mint minden versenynek ennek is vannak vesztesei. A probláma az, hogy mig a sportban a vesztes maximum nem első és ezt tudomásúl véve a következő mérkőzésen már felkészűltebben vesz részt, addig az életben a vesztes aki a válalkozásából él jövedelem nélkül marad és még talán adósságba is esik a hosszúlejáratu kölcsönök miatt. Itt az államnak kellene közbe avatkozni! Egyébként a külföldről jövő olcsó "versenyképes" termékek miatt lassan már egyáltalán nem ehet az ember színezék meg egyébb sz*r nélkül bármit is.
Na de, ha azt mondjátok, hogy jó a versenyhelyzet akkor szerintem szüntessük meg a rendörséget. Elvégre versenyhelyzet van! Aki utóljára doglik meg az a nyerő! Király!
ui.: persze hogy nem tudunk mindent megtermelni magunknak, de legalább ott legyen elönybe a mifajtánk amit amúgy is megtudunk termelni magunknak!
Asrock AM2NF3-VSTA, Athlon64 X2 4200+,Kingmax 2x1GB DDR2 800, Ati Radeon HD2600XT 256MB GDDR3 AGP, Xerox TFT-LCD 17"+Samsung 32" LCD-TV

|
Fel kéne már fognia néhány jobboldalinak, hogy kommunizmus(bolsevista kommunizmus) már 56 óta nem létezik Magyarországon. Egypártrendszer volt. Ez igaz de volt más választásunk??? A nagypolitika játékszere volt midenki... a Ruszkik megtehtték volna, hogy visszateszik a fejünk felé Rákosit mégsem tették. Hála az égnek. Akik meg kimenekültek amerikába 56-osok na ők bátor emberek.. most távolról ugatnak haza. Ahelyett, hogy vállalták volna a felelősséget ha olyan büszkék voltak a tetteikre. De erre csak néhány kivégzett kommunista volt képes mint Nagy Imre (mert Nagy Imre kommunista volt élete végéig és a pártot akarta megreformálni). A mai magyarországi jobboldal a kommunizmusban nött fel és nincs más szándéka mint nemzeti színű kommunizmust csinálni. Vállalatok privatizációk állami fleügyelete mindenhol ott az állam óvó keze... Mi ez ha nem kommunizmus? és persze a káderek mindig jól járnak.. ez is ismerős a 90 -es évek előttről.
Csak ki kéne nyitni a szemet. magyarországon ha a Szocik a kommunisták akkor a Fidesz meg neonáci.
"Whether you Kill or get Killed it is just a way to Kill time"Zaraki Kenpachi Bleach episode #36

|
Igen szegény Orbánt egészen Oxfordig üldözték. Járai Zsigmondot pedig bankelnöki székig... hát borzalmas mit nem tettek z ellenaz ország ellen.
"40 évig élősködtek rajtunk, kiszolgáltak egy idegen hatalmat az ország érdekeivel ellentétesen"
Persze fel kellett volna kelni az 57-ben 58-ban és 59-ben is akkor talán nem lenne az országnak férfilakossága hanem mindenki oroszul beszélne... Mert az oroszok mindenkit kiírtanak és a nőket meg megerőszakolják... nem tartott volna nekik sokáig hidd el...
"és az ún. rendszerváltás után megnt itt lehetnek na ez az érdekes..."
Ja kérdezd csak meg Szűrös Mátyást vagy Pozsgay Imrét.
"Whether you Kill or get Killed it is just a way to Kill time"Zaraki Kenpachi Bleach episode #36
|
Öreg hiba, hogy a költségvetési deficitek összegét és az államadósságot összekevered. Egyébként az államadósség mértéke nem a nettó pénztömeg hanem a deficit GDP-hez viszonyított mértéke. az pedig 12 százalékban nőtt meg csak. Ugyanis a gazdság tovább növekedett. Az pedig, hogy a drága MNB elnökünk 2 hetente nyilatkozik arról, hogy bajban és szívinfarktus közelben van az ország nem igazán segít a fellendülésben...
"Whether you Kill or get Killed it is just a way to Kill time"Zaraki Kenpachi Bleach episode #36
|
Épp az a baj hogy nem történt igazi hatalomváltás, csak rendszert váltottunk a komcsik meg kimenekítették a vagyont és vígan élnek. Még azt is mondanám h ám tették volna, de van képük visszajönni a hatalom környékére!!!
40 évig élősködtek rajtunk, kiszolgáltak egy idegen hatalmat az ország érdekeivel ellentétesen
és az ún. rendszerváltás után megnt itt lehetnek na ez az érdekes...
|
Az államadóság kb 8000 milliárdról 13000 milliárdra nőtt 4 év alatt ez szép teljesítmény, kár h nem látszik az országon....
|
Az én esetemben így történt. Azóta sem kaptam inviteltől egy számlát sem.
"Whether you Kill or get Killed it is just a way to Kill time"Zaraki Kenpachi Bleach episode #36
|
"Hallom a hírt: az államadósság az elmúlt 4 évben nőtt kb 50%-al (vagy többel)."
bocs de aki ekkora a baromságokat mond nincs tisztában közgadaságtan alapdolgaival. (ja kb annyira minthogy létezik a gazdasági profiton felül Luxusprofit:D) LOL
Egyébként nemrég olvastam egy jó cikket kivándorolt magyarokról. Egytől egyig egyet értettek abban: aki otthon nem képes boldogulni az külföldön is éhen fog dögleni! Ja én is abba fejezem úgyis kikerült a cikkek közül :)
"Whether you Kill or get Killed it is just a way to Kill time"Zaraki Kenpachi Bleach episode #36
|
Erre csak annyit tudok mondani, hogy ezek a dolgok nem ettől függenek.Nem szabad hasonlítgatni magunkat a Németekhez ahol sok-sok évtizede létezik egy olyan rendszer ami nálunk még csak 16 éve.Persze vannak emberek akik úgy vélik, hogy egy rendszerváltáskor, hatalamováltáskor hipp-hopp minden megoldódik és jobb lesz de azok az emberek türelmetlenek és többnyire erőszakkal "érik" el azt amit aarnak.Megnyugtatlak az a szint amihez hasonlítod a magyar úthenger kezelőt nem a mi, de még nem is a gyermekeink életében fog bekövetkezni,és ezt tudomásul kellene venni hiszen itt élünk.Ennyi erőből ha már hasonlítgatunk nézd meg másokhoz képest viszont mennyivel jobban élsz vagy élhetsz, mennyivel több a lehetőség.És mennyivel több a lehetőség mint 16 évvel ezelőtt.Van aki tud ezekkel élni és van aki nem.A red pontosan azt jelenti amit jelent illetve ha utánanézel még sokminden mást is...mármint a teljes nickem.Bár tudom mire célzol és ha ez megnyugtat akkor jelentse azt, bár ez még sosem jutott az eszembe, de ha így könnyebb akkor elárulom azokra szavazok akiknek piros a színük :-) Na de ez már nagyon eltér a cikktől, úgyhogy én itt ki is kapcsolom a verklit. off
"Ha a moziban mellettem egy nő unatkozik a Ponyvaregényen, nem látom értelmét a további dolgoknak!" Bakács Tibor "Settenkedő"

|
Ez a red jelenthet valamit a nevedben... Az addig nyújtózkodj míg a takaród ér elv az valamilyen szintig jogos, csakhogy én nem látom a magyarázatát annak, hogy miért ér eddig a takaró ameddig. Mondok 1 példát. Van XY, úthenger kezelő. Keres havi 120eFt-t, és ezzel vidéken már a többség által irigyelt munkakörben dolgozik. 2x2 sávos autópályát építenek, aminek kilométere itthon 2.5-3.5 Mrd Ft. Ugyanez a jóember gondol egy nagyot, és kimegy Németországba. Tök ugyanaz a cégtulaj, tök ugyanaz a munkakör, keres havi 3-4-500eFt-t (250eFt a minimálbér ugye). Autópályát építenek, 2x3 sávosat, aminek kilométere 1-1.5Mrd Ft. Gondoltam, biztos azért van így, mert rohadt sok adót kell ahhoz befizetni, hogy visszafizessük az államadósságot (ami ugyebár liberális meg komcsi sulykolás szerint mindenki adóssága, nem azoké a szoci politikusoké akiké a fél horvát tengerpart, de mind1). Hallom a hírt: az államadósság az elmúlt 4 évben nőtt kb 50%-al (vagy többel). Szóval amíg ez az ország így működik, akkor nekem, meg úgy általában senkinek se mondja senki se hogy addig nyújtózkodj amíg a takaród ér, mert a takaró nem a mi hibánkból rövid, hanem lelopják rólunk! És aki lelopja, az fizessen meg érte, mint köztörvényes bűnöző. Ha közéjük tartozol, vagy velük szimpatizálsz, akkor te is. 
|
"KOvacs Kalman egy *****, akinek sikerult vegleg a Matavot a DSL piac monopolistajava tenni. Ha valaki latott mar internet szolgaltatas fejlesztesere palyazatot, az tudja."
Én Invitel területen laktam, és nem szerettem őket, mert 2x olyan drágák mint a Tcom (persze csak saját területen, mert megtehetik), de nem örülök neki, hogy most a Tcom megveszi őket. Lassan megint csak egyetlen szolgáltató lesz az országban :(
|
Az első válaszod ok..az egy dolog de a második már inkább olyan mint a nick-ed.Egyébként nézzél már utána részben miért is lett "szigorítva" az amúgy nagyon ígéretesnek induló és sokakat segítő sulinet.És a vélemyényemet még mindíg fenntartom:Mindenki annyit költsön, vagy úgy vegyen fel kölcsönöket, ahogyan azt a pénztárcája bírja mert ha nem így tesz azt azok fizetik meg akik dolgoznak és bérből élnek.A másik pedig, hogy bármilyen szerződést előbb el kell olvasni akár netet köttet be az ember akár sulinetre vesz gépet mert ott minden le van írva.És ha valaki nem érti akkor forduljon szakemberhez aki elmagyarázza neki mi mit von maga után a szerződésben.Nem észnélkül kell aláírni vigyorgó fejjel a kölcsönöket, szerződéseket aztán meg anyázni és másokat hibáztatni.
"Ha a moziban mellettem egy nő unatkozik a Ponyvaregényen, nem látom értelmét a további dolgoknak!" Bakács Tibor "Settenkedő"
|
Ez azért van mert abban nincs akkora elsumákolt pénz, meg mi magyarok nem szeretjük az egyszerü dolgokat.
Egyébként a neptunnal (mert nekünk az van) sem a programmal magával volt a baj, hanem azzal hogy teszteletlenül éles körülmények között adták át(regisztrációs időszak elején) az egész felsőoktatásnak. Ebből az következik hogy mind a megrendelőnek nem volt semmiféle informatikai hozzáértése, mind a gyártónak (vagy ez volt az első munkájuk).
Kétféle világ létezik. Az egyik amit látsz és a másik ami mögötte van. Ami mögötte van azt a pénz irányitja. Találd ki melyik világ irányitja melyiket.
|
Kovács Kálmánt sosem tartottam sokra
[A64 3200+, 2gb ram, 9800GT] SE Xperia Ray
|
Szóval, ha lemondom a telefont, akkor nem szűnik meg a netem? Tuti? (fatáv telefon + externet ADSL)
|
Én igazából azt nem értem, hogy egy egyetem, ahol százával vannak informatikusok, miért nem képes egy vacak ETR-t maga megírni? A halgatók közt tuti van 3-4 jó programozó, akik az adatbázisokhoz és a webhez is értenek (legalábbis nálunk volt). És pár jó jegyért cserébe örömmel meg is csinálnák. De igazából az a szégyen, ha a tanárok közt nincs megfelelő ember a feladatra.
|
tök egyszerű a dolog. mivel az axelero csak a dsl szolgáltatóm és inviteles vagyok be volt kötve a telefon bekötötték az ADSL-t aztán lemondtam a telefon előfizetést. a mai napig van DSL-em és telefonszámlát nem kapok... Ugyanis csaka bekötés feltétele a telefonvonal a folyamatos szolgáltatásé nem.
"Whether you Kill or get Killed it is just a way to Kill time"Zaraki Kenpachi Bleach episode #36
|
"Nem tudom nekem lassan 2,5 éve van DSL-em telefonos vonaldíj nélkül..."
Akkor légyszi oszd meg velünk a titkot.
|
"ezetékesen meg akár igyen is lehet beszálni csúcsidő után, tehát nem értem mitől olyan drága"
Attól, hogy min. 3500Ft/hó, akkor is, ha készülék nincs is rajta, csak egy ADSL modem.
|
Akinek nincs pénze az nem feltétlenül segélyeken tengődik, hanem egyszerűen az adott munkakört az adott térségben annyira fizetik meg és kész. Ezenkívül még vethet borsót a kertjébe, és ehet 1 hónapig borsólevest mikor terem, meg van neki engedve. Meg az is hogy számítógépet akarjon adni a gyerekének. Nehogymár pár yuppie-köcsög megmondja hogy hogy éljenek ezek az emberek, mert a sokszázezres fizu mellé azért még bármikor eltörhető élet-halál pálca nem jár.
|
Jó, akkor adjanak nekem mondjuk 1 milliárd forintot, és ígérem legalább 2, azaz kettő rászorulónak gépet fogok belőle venni.
|
Én erre csak annyit tudok mondani, hogy a sulinettel sokaknak sikerült számítógéphez jutnia akiknek amúgy nem lett volna rá lehetőségük.Ez egy segítség volt a kormány részéről és a csak 1valakinek sikerült ezáltal géphez jutnia akkor elértek valamit.Akinek meg nincs pénze és segélyeken tengődik meg minimálbéren az könyörgöm NE számítógépet akarjon már venni!...amúgy érdekes, hogy a politika mentes-nek mondott SG-n mostanában mennyi a kormányt bíráló cikk.
"Ha a moziban mellettem egy nő unatkozik a Ponyvaregényen, nem látom értelmét a további dolgoknak!" Bakács Tibor "Settenkedő"
|
"A miniszter meglátása szerint megfelelõ keretszabályozással igyekeztek feltörni az akkori Matáv monopóliumot, beindítani, megteremteni a piaci versenyt, majd a szabadárazással egymásnak ugrasztották a szereplõket." Nos, mindenki ítélje meg, mennyire sikerült megtörni a matáv monopóliumot. Aktuális cikk: Megvenné a matáv az invitelt... De ha vissza is emlékezünk, úgy alapban a matáv olyan keretszerződést kötött, ami nem felelt meg az előírásoknak, és a minisztérium közel 1 évig könyörgött neki, mire sikerült megfelelőre változtatni az összekapcsolási keretszerződését. Közben persze már mindenkivel megkötötte a matáv az x éves ilyen-olyan előfizetési szerződést, netszerződést, stb. Szóval az alternatív szolgáltatók ezzel ki is lettek lőve. Tény: Magyarországon matáv monopólium van. Hazugság: amit Kálmán mond. "512/128-as csomagok már a kritikusnak mondható 5 ezer forintos ár alatt vannak" +3500Ft telefon indokolatlan telefon díj. Még arra sincs lehetőség, hogy a kb 1000 forintos minimum csomagot rendelje valaki, mert egyrészt ez megszűnt, másrészt meg amikor még volt is, akkor is a minimum csomag mellé nem lehetett ADSL-t kötni. Érted: egy számlázási mód fizikailag megakadályozza hogy a kábelen digitális bitek vándoroljanak. Tény: A matáv árukapcsolást hajt végre, évek óta, a minisztérium meg tapsol nekik. Hazugság: amit Kálmán mond. "minden iskolába elért a szélessáv (itt természetesen a minden úgy értendõ, hogy kivéve néhány zalai stb. kisfalut, ahol mindössze 25-50 fõs iskolák mûködnek - ami egyébként külön botrány)" Akkor mégse minden az a minden. Magyarországon vannak olyasmi jogszabályok, mint pl. egyenlőség elve meg hasonlók. A régi átkos időkben, de még a 90-es években is ha egy faluba bevezették a telefont, és valaki kinn élt a falu határában X km-re a telefondróttól, akkor ha máshogy nem, mikrohullámmal biztosítani kellett neki is vonalat. Miért? Mert a szerződés úgy köttetett meg, hogy a mindenki jelentése tényleg mindenkit jelentett, nem azt, amin a matáv nagy profitot tud kaszálni. Minden iskola minden iskolát jelent. Az meg hogy miért botrány hogy egy faluban kevesen élnek és kevés a gyerek azt nem értem. Ha a cikkíró írta, akkor szégyenlje magát. Ha Kálmán, akkor ez a szokásos hatágú duma, hogy ugyebár ami nem hoz nyereséget, azt szüntessük meg. Magyaroszágra nem kell mezőgazdaság, mert nem hoz elég nyereséget. Az hogy ezzel 1 millió ember megélhetését veszik el - ezt már ki nem sz.rja le? Gyakorlatilag az SZDSZ amit csinál az egy burkolt holocaust, mert diszkriminálják a kis faluban élő, vagy mezőgazdasággal foglalkozó, vagy kékhajú, tökmind1 mi alapján az embereket, és olyan életkörülmények közé taszítják őket, hogy abból a kiút gyakran az, ha megnyomják a shutdown gombot. Fura ez pont egy kék-fehér párttól, de ez van. Sulinet: szép és jó, de az igazán szegényeket nem támogatja. Én találkoztam olyan családdal, ahol anyuka minimálbér, apuka bruttó 65 (szóval minimálbér+sercli), meg 1 gyerek. Na most itt ki a franc igényelje vissza az adójából? Ráadásul az akkoriban legolcsóbb sulinetes gép amit ki lehetett hozni monitorral volt vagy 140eFt bruttó. Ezzel szemben a Corában volt 95eFt bruttóért gép. Persze gyengébb volt a Corás, de könyörgöm: word, excel ment rajta, és azt tanulta a gyerek. Mi lett a vége? Megvették 95-ért, mert 100eFt kuporgatott pénzük volt, 140 már nem (köv. karácsonyra lehet összejött volna annyi is, de azt nem akarták kivárni). Így pont azok, akiket igazán kellett volna támogatni a sulinetnek azok kimaradtak a támogatottak köréből. Szerintem az lett volna a helyes eljárás, hogy ha összeraknak 1 féle komplett gépből vagy 10000 raklapnyit, és akinek kell, az kér apu meg anyu részéről kereseti igazolást, és azzal meg a diákkal bemegy a boltba, és ha ezek megfelelnek a kívánalmaknak, akkor megkapja _ingyért_. Olcsóbb, és hasznosabb lett volna. Nem kellett volna egyetem hogy ezt kitalálják, persze nem lett volna meg a sokszáz cég részéről a csúszópénz, hogy bekerülhessenek a sulinetes businessbe. Még1: aki azt mondja, hogy nem az a lényeg hogy egy politikus lop-e, hanem hogy hogyan dolgozik az hülye. Ha valaki egy gyárban dolgozik, és naponta kivisz 1MFt értékű cuccot akkor dolgozhat ő akármilyen jól, mindenképpen ráfizetéses a gyárnak. Ugyanez van politkusoknál is. Ráadásul Kálmán nem is dolgozott jól. Mondjuk Straub Elek, akinek a kutyája már 4 éve, biztosan mást mondana erről is. 
|
Megnéztem, használom, mégegyszer neki futok, kedves előítéletes ... nálam ott vannak az Uv befizetések etc... de asem kommunikácionk itt véget is ért, mert felesleges:)
|
Gondolkoztam és segíteni akartam, te meg támadásnak vetted komoly:) Mindkét rendszert használtam, használom... talán van hozzá közöm:) További frusztrált kellemes napot:)
|
"kovács kálmán nem beszélt a tárcánál feltárt sorozatos visszaélésekről, nem beszélt a minimum gyanus gazdasági tevékenységről, a kedvezményezeteik köréről"
Ahogy anno Deutsch Tamás sem hogy a eredetileg 1,7 milliárdos beléptetőrendszer miért került 4,4-be majd ezt az egészet ügyvezető kormányként miért adták el 3 milliárdért és lízingelték vissza újabb 4-ért 18 hónap alatt. És azóta is miért rohadnak a raktárban. Jó kérdés ugye?
Úgyhogy ezt a botránypolitikát hagyjuk abba mert minden oldalnak van sara rendesen.
"Whether you Kill or get Killed it is just a way to Kill time"Zaraki Kenpachi Bleach episode #36
|
Ja és hogy a cikkhez is hozzászólják:) Nekem tetszik mert eddig nagyjából semmit nem tudtam az IHM-ről:D
"Whether you Kill or get Killed it is just a way to Kill time"Zaraki Kenpachi Bleach episode #36
|
"Komolyan gondolkodom, hogy felnyomom őket a fogyasztóvédelemnél. "
Nyomjad de gondolom elolvastad az általános szerződési feltételeket mikor vetted a szolgáltatást. ha nem akkor az is a te bajod. Simicska óta az embernek joa van hülyének lenni. Mások sűrűn élnek ezen joggal aztán meg hőbörögnek a következmény miatt.
"Whether you Kill or get Killed it is just a way to Kill time"Zaraki Kenpachi Bleach episode #36
|
Az hogy egy egyetem ETR-t vagy neptunt használt semmi köze nincsa a minisztéiumnak. Ők csak kötelezték az egyetemeket hogy elektronikus tanulmányi rendszer kell. Oldják meg. Vegyenek külföldit vagy írjanak sajátot. Volt aki vette az ETR-t volt aki vette a Neptunt. Az átállás mindenhol gondokkal jár de ne mond hogy amikor megjelentek az első adatbázisos számlázógépek gond nélkül működött mindenhol a rendszer:D Szar elhiszem én is azt használom. De még szívesebben szendvednék az ETR-el úgy hogy közben ne kelljen állandóan az indexemmel a tanár után rohangálnom. Mert az még mindig megvan és az átlagot a hülye TO-n az index alapján számolják nemhogy megnéznék az ETR-t.
"Whether you Kill or get Killed it is just a way to Kill time"Zaraki Kenpachi Bleach episode #36
|
Nem tudom nekem lassan 2,5 éve van DSL-em telefonos vonaldíj nélkül.. az hogy makonya vagy és nem tudtad elintézni a te bajod...
"Whether you Kill or get Killed it is just a way to Kill time"Zaraki Kenpachi Bleach episode #36
|
Nővérem ugyanígy vett notebookot. Egyedül soha nem lett volna neki most meg a munkájánál fogva (tudományos kutatás) nagyon jól jön.
"Whether you Kill or get Killed it is just a way to Kill time"Zaraki Kenpachi Bleach episode #36
|
Mikor elindult volt olyan konstrukcio, hogy megvetted a 180E-s konfigot hitelre 3 éves törlesztéssel, így a bank adott neked számlát a dologrol évente és le tudtad írni a 3*60E-t ha volt miböl. Gyakorlatilag ingyen géphez jutottál. Jó ez az önrésszel odavan, lehet hamarabb is megszűnt de volt ilyen. És valamennyire tarotta magát a program a mottóhoz és célhoz. Sokan a gép "fejlesztését" így oldották meg stb, azért "" mert inkább gépvásárlás volt de ez már mind1.
|
Ezt az etr-t nem ismerem. Na szóval sulinettel igazából az járt jól aki csak alkatrészeket vett és azt is igazábol akkor amikor még nem volt önrész. A baj csak az hogy nem ez volt a mottoja és célja a programnak.
Kétféle világ létezik. Az egyik amit látsz és a másik ami mögötte van. Ami mögötte van azt a pénz irányitja. Találd ki melyik világ irányitja melyiket.
|
És a legszebb, hogy hülyeség amit írtál.... Mert Pénzügyi adatok befizetés alatt van a kiegyenlített tételek listája..... Dinamikus listáknál sehol nincs UV csek.... Ez a hozzászólok anélkül hogy elolvastam volna helyett, a beszólok anélkül, hogy megnéztem volna igazam van-e....
|
És mégis minek szólsz bele olyanba, amiröl fogalmad sincs ??? Mert baromira nem a befizetett csekkek lekérdezhetőségéröl diskuráltunk...... Tudod neptunban fizetni is lehet otthonrol a karosszékböl, nem kell a TO-n sorbanállni UV csekkért.... Baromira nem találtam viccesnek. ( esetleg gondolkozz előbb....)
|
K. Kálmán, pedig többet ártott az informatikának mint használt... nem lepődnék meg ha besem tudná kapcsolni a gépet...bárki lesz kormányon, jó lenne ha egy vérbeli informatikus tenne oda, ne csak papiron lévőt:) És aki tenni is akar az informácios társadalomért, mondjuk kezdhetné hogy lejebb vinné a csomagok árait, jó jó jön a bevált szocreál szöveg lendületben az ország, de sajnos nem tudunk beleszolni mivel verseny van... csak én monopol helyzetes versenyt láttok, de legyen:) Akkor viszont ne legyen rajta Áfa... az is sokat segítene a net itthoni fejlődésében.... Szerintem:) Hamár mindenki Áfát akar csökkenteni:)
|
ETR-Dinamikus listák-lekérezés weblapra... ott vannak az UV dijak ha befizetted:)
|
Látom itt is csak baromságokat tudsz írni.. a Sulinet nagyon sikeres, sokan vettek így gépet, a közvetlen környezetemben is.
A cikkhez: A Mobil díjak egyre olcsóbbak, vezetékesen meg akár igyen is lehet beszálni csúcsidő után, tehát nem értem mitől olyan drága
Azt sem ártana megnézni, hogy 1998-2002 között mekkora volt a fejlődés, mert erős politikai ráhatást érzek a cikkben.
|
Ez tény, nem vásároltam sulinetben, mert akárhogy néztem nekem előnnyel nem járt volna csak hátránnyal, viszont a környezetemben sokaknak nagyon jól jött. Amíg nem volt önrész tényleg jobb volt. Gar ügyek idejéröl nem tudok nyilatkozni, viszont azért kétlem hogy a törvény nem vonatkozik rá. Az meg hogy a pénzt 1 év múlva kapod vissza teljesen érthető, hiszen elvileg adókedvezményröl van szó, amit ha van miböl a befizetett adódbol visszakapsz nem ? Meg lehet drágább volt a bolti árnál ( nem mindig 20% hanem kevesebb), de utána számolva a visszakapott pénzzel még mindíg kevesebbe került... Az meg hogy régi, miután elkezdtek beszivárogni anno az NF4-es deszkák kb. 1-1,5 hónap telt el volt sulinetben, nem régi az a cucc csak késik 1 picit.
Campus: én igényeltem kulcsot úgyhogy tudom miröl beszélek. Kérhetted cd-n vagy letölthetted a telepítőket, de a kulcs volt legális nem a telepítő... (elég hülyén nézne ki...) A keycserét csak megoldásnak mondtam újratelepítés helyett.
A neptunt meg személyesen 2x láttam, és írtam is hogy nemtudom, hogy tudta-e, vagy általánosan tudja-e. Az meg hogy van olyan barom aki kritikus időszakban belemegy rendszercserébe, megérdemli. És amúgyis a neptun szar volt, szar, .... Eleve az egész elgondolás és működés nem tetszik. Az etr-t ebböl a szempontbol sokkal jobbnak tartom, csak az UVcsekk fizetést hiányolom. 
|
KOvacs Kalman egy hulye, akinek sikerult vegleg a Matavot a DSL piac monopolistajava tenni. Ha valaki latott mar internet szolgaltatas fejlesztesere palyazatot, az tudja.
|
Ezek szerint te sosem vásároltál sulinetben. Például én szerettem volna venni billentyüzetet, erre kiderült az momentán nincs sulinetben.Van helyette gamepad, meg kormány meg joystick.Billentyüzet nincs mert az nem kell egy számitógéphez... Ha hozzáveszed hogy régi cuccokat kapsz,20%al drágábban a bolti árnál, és a garanciális illetve javitási ügyeiknél egyszerüen nincs felső határa a javitási időnek és hogy a pénzt csak 1 év mulva kapod vissza,akkor rájössz hogy valójában egy nagy átvágás az egész főleg hogy 50%os önrészt kell fizetni.(amig az nem volt addig még türhető volt). Pistika vgajáról meg annyit hogy bizonyos termékek esetében meg pont az ellenkezője volt mint amit felül irtam, csak a csucsmodell felső kategóriás cuccokat lehetett venni, átlag felhasználásra valót pedig nem. Na most a sulinet mottója az volt hogy mindenkinek számitógépet,ennek pedig totál az ellenkezője történt a fenti két variácó alapján.
Campus: le kellet volna tölteni az ms szerveréről azt a pár cuccot (xp,office) és az lett volna már legális és csak addig amig tanulok (tudtommal) nem keycsere amiről te beszélsz.
A neptun pedig eddig is tudta az uv fizetést meg a többit is elektronikusan, csak azt mondtak hogy a régi neptun sz@r, kell helyette egy új jobb.Nos a végeredmény: egy tesztelős nélkül átadott,használhatatlan rendszer,a beiratkozás kellős közepén.Szóval a régi jórossz neptun helyette most van jó drágáért egy übersz@r... Csak példaképp: 150es verzióval inditottak szeptemberben, most a 214esnél tartanak. Az ms megirigyelne ennyi patchet...
Kétféle világ létezik. Az egyik amit látsz és a másik ami mögötte van. Ami mögötte van azt a pénz irányitja. Találd ki melyik világ irányitja melyiket.

|
Jól megszedték magukat és most odébb állnak, hogy később másutt ugyanezt csinálhassák.
Ezt a módszert már ismerjük az elmúlt 50 évből. Csak a nyakkendő változott.
|
Valamelyik ország vasúttársaságánál úgy lehet jegyetrendelni, hogy otthon kinyomtatod...
Nemtudom itt miért nem tudják bevezetni. Na mind1
|
Nemlátom hol van benne a kampányolás bármely oldal, közép akármi mellett, ha azt akartam volna nagyon nem így nézne ki. Mondjuk baromi érdekes hogy az én hozzászólásom szúrja a szemed a másik nem.... És én kampányolok. A maradékra meg, hogy véletlenül se kampányoljak nem mondok semmit.
|
Miért kellett volna lecserélni ? Igényel 1 kulcsot átírja és kész... Meg nem vagyok benne biztos de aki igényelheti, de nem tette az is elvileg legálisan használja az adott szoftvereit, mert utána is ki van fizetve.... Sulinet elején gazdakéknak volt nagyon jó ( projektor, laptop, digifényképező stb.), miután ezek nagyrészét kiszedték egész tűrhető volt. (bár eddigre gazdagék megvettek mindent amit kellett) Az hogy megint teljesen szar a sulinet, hát elvileg nem azért lett kitalálva hogy pistike állambácsi pénzére ( a mi pénzünkre ) vegyen új vga-t amivel megy a kvék 10... Ezt most majdnem teljesíti is. Én meg a "fellegvár"-ba már egy ideje.... A neptun tényleg szar sokkal siralmasabb mint az etr, egy nagy jó tulajdonsága van, tudod onnan intézni az UV-csekk fizetést meg bármilyen hivatalos fizetést, legalábbis a BME-n tudja. Nagyon hiányolom ezt a funkciót... Nemtudom alap feature vagy BME mod. Az etr az egyetemi mod-okkal egész használható, mondjuk úgy 5-6 év múlvára már jó is lesz talán... A campus-ra visszatérve az egyetemek kezébe is legális programokat ad, ami kell is nagyon. Mert elég siralmas mikor valaki mondjuk IK-s létére elsétál a gépteremben éppen linuxot futtató gép mellett, pedig csak újra kéne bootolnia... A többieknél a helyzet még siralmasabb... Még a windows-t is alig tudja kezelni, az hogy linux, na az ki van zárva.
Net: igen drága, de erröl részben mi is tehetünk, sokakban még az igény sincs meg rá, nameg amíg gépet használni se szeret addig netezni se nagyon fog. Meg nincs meg mögötte a tartalom, értem ez alatt mondjuk a széleskörű elektronikus ügyintézést, vagy maradjunk földközelibb példánál miért nem lehet az interneten a mai napig jegyet rendelni a mávnál ? Na nem az a baromság hogy menjek be és vegyem át, mert az csak félig elektronikus.... Meg kéne teremteni az igényt, és lehet könnyebben mennének lefelé az árak.... 
|
Ti még bíztok itthon a fejlődésben?Csak röhögni tudok...
|
Na és az , ha ugyan mind 2 sz*r, próbáljuk meg azért a kisebbik sz*rt választani! :-) Nemsokára kell lakás is+ egyebek, nem ártana, ha támogtná majd azt is a kormány kicsit jobban, mert nincsenek millióim...és sokan vannak ezzel így.
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
|
A te hozzászólásod is felér egy kampánybeszéddel. Lehetőleg mellőzd...
Az meg hogy mindenki lop, az senkit sem érdekel. Nem ez a kérdés. Az a kérdés, hogy mit csinál az állampolgárok és a fejlődés érdekében.
|
Na+ a T-offlie húzott fel múltkor. Nézem, 3400 akármennyi Ft és 1Mbites net, na mondom állok is át hozzájuk, megjött végre az eszük, erre megnéztem a szerződési feltételeket. Nem kellett volna. 2 évet írjak alá és akkor is 12000Ft a net, és csak az első 2 vagy 3 hónapban 3400 vagy 4000 vagy mennyi. Hát kapják be a ******! Komolyan sajnálom azokat akiknek csak a T-offline jut, vagy az se!
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
|
A szolgáltatók szidása a T offline-ra, Monortelre, meg a többi kicsi izére terjed ki, kivéve, 1-2 megbízható és reális áru szolgáltatót, mint a Zalaszám. De gondolom más megyékben itt-ott akad talán szintén olcsó szolg is...remélem. Én az 1/1-es netért 6000Ft-ot fizetek, teló nista mert mikrón jön.
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
|
Miaf*xom az a Campus? :-D Amúgy tényleg m*csk*s r*had*k az összes szolgáltató! Pénzéhes kut*ák!
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
|
És szerinted hány diák cserélte le a szofverét legalisra a campus miatt? a net mocskosul drága, a sulinet egy nagy trutyi, de ezt már egy másik cikknél is leirtam.A neptunról meg annyit (én egy müszaki főiskolára járok) hogy az informatikai tanáraim visszatértek a papirhoz meg a tollhoz mert kerek perec megmondták hogy annyira sz@r az egész, hogy ők nem fognak oda jegyeket beirni,meg vizsgákat meg ilyesmit, ők mindent papiron vezetnek aztán akinek két anyja van majd az felviszi őket az adatbázisba mert nekik már nincs hátra annyi az életükből hogy azt kivárják...
Kétféle világ létezik. Az egyik amit látsz és a másik ami mögötte van. Ami mögötte van azt a pénz irányitja. Találd ki melyik világ irányitja melyiket.
|
1. szerintem ez a fajta hozzászólás nagyon nem ide való. 2. mindegy ki van kormányon úgyis lop. 3. ha nem váltogatnánk a kormányt minden 4 évben akkor lehet a lopáson kívül végre máson is járna az eszük. 4. a "kamu szövegeikre" meg ha ne reagáljak érdemben....
Nemtudom miért nevetséges a volt campus program ? Az rendben hogy ígyis úgyis sokan ugyanazt a szoftvert használják, csak van 1 pici különbség campus nélkül illegálisan...
|
Remélem leváltják ezeket a bolsevikokat, már elegem vlt a lopásukból, meg a kamu szövegeikből!
|
Még jópár dolog pénzkidobás és nevetséges, amit a mostani 4 évben ezek összerettyintettek. A neptun csodához nekem is volt szerencsém, hideg vizet nem érdemel se az, aki annak a forráskódját írta, se az, aki ezért pénzt adott. A Net igenis drága, még mindig! Én Hungarotel övezetben vagyok és 1M-s konnekt 9.900+3200(tel), az 13.000 forint, ez SOK. Ugyanez Pesten kb fele ennyi. Ha egy Tesco, PennyMarket és egyéb globalizált multi meg tudja csinálni, hogy közel egy árban vannak, földrajzi helytől függetleneül, akkor a többi mi a p*csáért nem tudja ezt? TÖBB évük volt kiépíteni a hálózatot. Ugyanazek a szolgáltatások pl. németországban sokkal olcsóbbak : http://dsl.t-online.de/ooadsl/access01/showPackage.do?packageid=154&iscampaign=true 2Megás Net 20Euró, akkor mi is az olcsó?!?!?
|
meg a jő öreg campus licenc a MS termekekre. nevetseges penzkidobas
|
Ua cipőben vagyok. De a legnagyobb mocskosság, hogy a saját nevemen nem tudok átváltani a olcsóbb csomagra, mert a szolgáltatóm szerződést kötött a T-f.szommal, hogy a folyamatos szolgáltatás fenntartása esetén erre egyszerűen nincs lehetőség. Mondjam le az ADSL-t, várjak 3 hónapot majd várnak szeretettel. A Técomb nem tudom mivel fenyegette meg őket, hogy ilyet csináljanak.
Komolyan gondolkodom, hogy felnyomom őket a fogyasztóvédelemnél.
PS3 ID: NEXUS0001 Aevum est crudus, sed non satis.
CS.N.T.K.K! & A.M.É! A hétfő bűn!
Avagy: "Az ördög a részletekben van elásva!";)))
|
Az elmúlt néhány év két leglátványosabb államilag finanszírozott IT ballépései, a Sulinet program (gazdagék gyereke megkapta a 3. laptopját, és most már a digitális fényképező gépéhez a nyomtatója is megvan, miközben szegényék gyereke egeret csak a kamrában lát), illetve a Neptun nevű szörnyszülött. Kedvencem amikor pl a barátnőm, nem tud az órákra feljelentkezni amíg a nem odavalók nem mennek át máshová, persze ugyan így következik ő utána is valaki a sorban. Mindezeket természetesen csak a másik nagy liberális tárcával karöltve lehetett megvalósítani, ami ugye az oktatás ügy.
A magyar távoktatási rendszer valahol Ugandáé után lehet a rangsorban, és ez még fejlődést is takar!
PS3 ID: NEXUS0001 Aevum est crudus, sed non satis.
CS.N.T.K.K! & A.M.É! A hétfő bűn!
Avagy: "Az ördög a részletekben van elásva!";)))
|
Jah ez nagy mocsokság, h fizetem a 11 000 Ft az ADSLért, meg 3500 Ft-ot a telefonért.. Akkor mennyibe is kerül ma az 512-es sáv? 5000+3500= 8500 Ft... 2MB pedig 13 500..mennyi az átlagfizetés? 80-90 000 Ft ( jó esetben).. tehát több, mint a 10 % egy fizetésnek az internetre megy el.. azért ez nem semmi ám..
A bölcsek nem tudósok - a tudósok nem bölcsek
Lao-Ce
|
A cikk tök jól sikerült!!!!
Sajnos:(
PS3 ID: NEXUS0001 Aevum est crudus, sed non satis.
CS.N.T.K.K! & A.M.É! A hétfő bűn!
Avagy: "Az ördög a részletekben van elásva!";)))
|
"...de a 14 évesek 20%- még nem is használt számítógépet és soha nem internetezik..."
A mai 14 évesek legalább 20%-a antiszociális kissebbség, akik még olvasni/beszélni sem tudnak. Csodát nem szabad várni.
|
kovács kálmán nem beszélt a tárcánál feltárt sorozatos visszaélésekről, nem beszélt a minimum gyanus gazdasági tevékenységről, a kedvezményezeteik köréről, arról a furcsa helyzetről, hogy bizonyos (nagyon nagy!) régiokban ugyan az szolgáltatja a telefont/adslt/kábeltv-t, igy verseny sincs ...
nem beszélt arról sem, hogyan lehetséges, hogy a telefon kötelező az ADSL mellé, hogy ez miért is nem termék kapcsolás ...
a marketing maszlag sztem itt senkit sem érdekel, inkább a fentiekről hallanánk végre valamit! :(
|
|