Természeti csodákat rejtenek a maja víznyelők
2006. március 24. 08:12, péntek
Tudósok vizsgálják a maják által az alvilág kapujának tartott cenote-ket, melyek a régészetnek és a gyógyszergyártásnak is újdonságokkal szolgálhatnak.

A Yukatán félsziget őserdőjében található cenote-k olyan mély, szivacsos mészkőbe vájódott víznyelők, melyek alatt egy hatalmas földalatti folyórendszer húzódik. Az egykor a mogorva, emberáldozatok bemutatását követelő esőisten birodalmának bejárataiként tisztelt víznyelőkbe most búvárok merülnek le, hogy feltérképezzék az esővíz által vájt hatalmas felszín alatti folyódeltát, ami a Karib-tengerbe csatlakozik.


Eddig nem kevesebb, mint 650 kilométert sikerült felderíteni, és ez még csak a kezdet. A Texas A&M Egyetem által vezetett kutatás keretében tudósok már így is rengeteg archeológiai emlékre és történelem előtti állati csontra bukkantak. Ezen felül több tucat új, egyedi vízi lényt fedeztek fel, melyek többnyire a maguk sajátos módján alkalmazkodtak a szélsőséges körülményekhez.


A Karib turistaparadicsom, a Riviera Maya területén, ahol a világhírű Tulum ásatások is zajlanak, több mint 500 cenote található. Kristálytiszta vizük a szivacsszerű mészkő szűrőhatásának köszönhető. A víz olyan átlátszó, hogy a búvárok saját bevallásuk szerint úgy érzik magukat, mintha légüres térben lebegnének. A kis tavacskák mélységüket tekintve az egyméterestől egészen a feneketlennek tűnő szakadékokig terjednek, melyek alját még 150 méteren sem érték el a búvárok.

A Yukatán egy mészkő fennsíkon helyezkedik el, melyen keresztül az esővíz az évmilliók során leszivárgott a föld alá, hogy ott magának barlangokat alakítson ki, utat vájva a tengerig. A területen a cenote-k akkor alakultak ki, amikor a barlangok önmagukba omlottak, számuk 7-8000 körül van. A létrejött víznyelők a maják elsődleges vízforrásaivá és áldozati helyeivé váltak, melyeknél a krokodilalakként ábrázolt esőistent, Chac-ot félték.

Az elmúlt években a világtól elzárt folyórendszerben - melyek a vízgyűjtőkkel ellentétben vaksötétek -, a kutatást végző biológusok 40 teljesen új fajt azonosítottak, többségük vak rák vagy hal, melyek alkalmazkodtak a hely rideg körülményeihez, itt ugyanis igen nagy kincs mind az élelem, mind az oxigén. A felfedezések között mikroorganizmusok is akadnak, melyek a folyó és a tenger közötti átmeneti zónában élnek.

Ugyanezen a területen találtak olyan sósvizi szivacsokat, melyek a daganatos megbetegedések kezeléséhez tartalmazhatnak értékes összetevőket. Az egyetem szóvivője szerint a kutatás még csak a kezdeti szakaszában jár, azonban az előjelek biztatók a biomedikai alkalmazások számára, melyek a rákkal is felvehetik a küzdelmet. A búvárok a mélyben számos lajhár, nyúl, sőt még mamut csontokat is találtak, melyek a kormeghatározás szerint az utolsó jégkorszakra datálhatók vissza.

Az elmúlt három évtizedben a Riviera Maya populációja a tízszeresére nőtt és közelít az egymillióhoz, mivel rengetegen látogatnak el erre a festői helyre az Egyesült Államokból, Mexikóból, de még Európából is.

A környezetvédők szerint az ezzel járó robbanásszerű fejlődés, a hotelek terjeszkedése, illetve az ebből és a turistaforgalomból keletkező szennyeződések hatása máris érezhető a földalatti oázison.

Naponta 250 tonna szemetet és fekáliát pumpálnak a földbe, amihez hozzájárulnak a nagyközöség számára megnyitott cenote-k, melyben a túristák akaratlanul is rombolják az ökorendszert, anélkül hogy bármit is tudnának róla.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
jeec  
2006. márc. 29. 12:38 | válasz | #41
Tegyük hozzágyorsan, hogy a világ legnagyobb termálvizes barlangja Budapesten van, a Molnár János barlang, ami a Lukács fürdő mögött kezdődik, a Malom tónal. Több, mint 4-5km járathossz, gyönyörű (barlangi búvároknak).
A védelme ennek is nagyon fontos, főleg, mert az említett fürdő is innen kapja a gyógyhatású termálvizét.
2006. márc. 25. 23:06 | válasz | #40
Képeket egyszerűen csak googleből keresetek. Link itt. Szépek a képek. Sziasztok!
Su0my  
2006. márc. 25. 21:47 | válasz | #39
Értem én és bocsi, kicsit letolósan mondtam, pedig eegyáltalán nem olyan hangnemben szerettem volna írni, inkább az előtted szólalókhoz szólt. Amúgy minden egyes gondolatoddal egyet értek.
2006. márc. 25. 20:32 | válasz | #38
"Abban szerintem nincs igazad, hogy nem szent, lévén az egyiptomi, ógörög, római stb vallási helyek elé is odatesszük, hogy szent, szóval a topik elején felszólaló általam most minősíteni nem kívánó ember hülyeségét nem kéne átvenni."
Igen azt a részt valóban nem gondoltam át teljesen, de megpróbáltam valahogy úgy írni, hogy aki nem hisz a szenthelyekben, az is valamilyen szinten mégis érezhesse, hogy megadta a hely tiszteletét, mert aki nem hisz semmi hasonlóban attól már az elámulás is lehet hatalmas tisztelet.
Hát, én ennél jobban nem igazán tudom összefoglalni, hogy mit is akartam írni.
Su0my  
2006. márc. 25. 18:04 | válasz | #37
Kellemes volt olvasni a hozzászólásod.
Abban szerintem nincs igazad, hogy nem szent, lévén az egyiptomi, ógörög, római stb vallási helyek elé is odatesszük, hogy szent, szóval a topik elején felszólaló általam most minősíteni nem kívánó ember hülyeségét nem kéne átvenni. ÉS amíg a pénz diktál, az ember nem változik meg.
2006. márc. 25. 13:30 | válasz | #36
Hát valóban szerintem is 30 éven BELÜL kellene változtatni az emberek cselekedetein.
Ha nem változnak meg, nem lesz hol élniük.
Mondják, hogy az ember csak saját hibájából tanul, és nem hallgat mindig az eszére (önzőek, önvágyóak vagyis mindent akarnak), de én úgy látom, hogy a saját hibáikból sem tanulnak.
Azt hiszem az emberek sajnos valóban olyanok lehetnek mint a vírusok (már régi kínai filozófusok is mondtak hasonlókat).
Valóban kellene valaki aki megmutatja, hogy hogyan is kellene élni, mert az emberek hiába tudják, hogy hogyan is kellene, nem látják át a jelenlegi cselekedeteik következményét. Vagy csak nem vesznek róla tudomást ami még rosszabb, mert tehettek volna ellene.
Én remélem az emberek ebben az irányban megváltoznak. Hiszem, hogy képesek rá, legalábbis szeretném, de a történelem nem teljesen ezt mutatja. Pedig a képességük megvan rá.
Én úgy érzem, hogy mostanság az emberek egyre inkább nyitottak a környezet iránt, és ez az utóbbi pár évben még erősödni fog egy kicsit. Vagyis úgy gondolom hamarosan lehetőségük lesz a változásra ha mind akarják (de tényleg csak akkor).
De ha nem jó irányba indulnak el, akkor nemfognak újra próbálkozni, mert szerintem megfognak törni, és az emberiség eltűnik a földről (talán a földnek jobb lenne), de nem érdemelné meg egy olyan lény az eltűnést mely önálló döntéseket képes hozni. Ha valaki azt gondolná, hogy az emberek feljebbvalók az állatoknál és a természetnél, akkor nincs igaza, ugyanis mivel képes dönteni felelőséggel tartozik cselekedeteiért, és vigyáznia kellene a "lénytársaira". Vagyis nekik kéne, fent tartania az egyensúlyt az élőlények és természet között, nem pedig feldönteni önön kényelemből.
Mert az emberek többsége talán azt gondolja, hogy ez a modern világ kényelmesebb és biztonságosabb mint a kb. 500-1000 évvel ezelőtti (azért az inkvizíció és háborúk nemkellenek) világ, de ha logikusan belegondol, mennyi dologra kell most figyelni, és mennyi kötelezettsége van, milyen veszélyek vannak körülötte, hamar rájöhet, hogy a régi világ ebből a szempontból valóban kényelmesebb volt.
Nem azt mondom, hogy a fejlődés ellen vagyok, csak azt, hogy egy természetes szintet fent kéne tartani, és persze normálisabb léptékű életmód kellene, nem pedig ez a "rohanás" (100 évvel ezelőtt még bolondnak tartották a "rohanó" embereket).
Na kicsit elkeveredtem a témától.

A témához hozzászólva:
Rendkívül érdekesek, és értékes merülések történhetnek arrafelé.
Rengeteg új dolgot lehet felfedezni, és evolúciófigyelés szempontjából is különleges (gondolom vannak olyan élőlények amelyek csak ott élnek).
Hogy az a hely szent hely-e azt mindenki döntse el maga, ha a Mayák tisztelték emiatt számukra lehet, hogy az is, de más számára attól még nem válhat szenté, mert ahhoz akkor meg kéne adnia a tiszteletet, még ha csak egy elámulással teszi is azt, az már éppen elég.
Az, hogy szennyezik a területet sajnálatos. Ha jelenleg nem természetvédelmi terület jó lenne azzá tenni, mert így jobban lehetne védeni, és tán tovább lehet majd tanulmányozni eredeti formájában. Persze az esetleges turistákra fokozottan figyelni kellene, főleg, ha szennyezik a területet.

Hát, ennyit akartam mondani, remélem nem túl hosszú, és érthető amit írtam.
Üdvözlettel: Érdi Gábor, ki szeretné szeretni az emberetet.
Su0my  
2006. márc. 24. 21:27 | válasz | #35
Mert értitek a sok hülyét kordában lehet tartani-csak KELL(enek) VALAKI(k), akik kordában tartjék őket!
Su0my  
2006. márc. 24. 21:08 | válasz | #34
Az a baj, hogy én is ezt gondolom, hogy az ilyen emberekkel kéne fűteni, de csak az a baj, hogy azért tartunk ott, ahol tartunk, mert csak gondoljuk-semmit sem teszünk(én is). Azt hiszem, ha 30 éven belül nem változtatunk ezen, kampec dolores!
2006. márc. 24. 20:22 | válasz | #33
"Néhány okos barom ugyanis a régi kutat nem betömte, hanem belekötötte a szennyvíz-vezetékét, azzal, hogy minek emésztőgödröt ásni, elfér ebben is!"

Hat ez nagyon durva. Az ilyeneket bezarnam, aztan azt etetnem veluk amit a kutba eresztenek addig mig el nem fogy.

Felenk agyonmutragyaztak a kornyeket az elmult 30 evben, azota ihatatlanok a felszinkozeli talajvizek. Csak az artezi vizek ihatoak, de igy is minden haztartasban van aktiv szenszuro az ivovizhez, mivel azt sem tanacsos fogyasztani napi rendszeresseggel.
2006. márc. 24. 19:40 | válasz | #32
Persze, a beruházás költségeit a lehető legalacsonyabban akarták tartani. Szemétfeldolgozó és víztisztító helyett meg építettek még pár szobát, a piszkot meg elnyeli az a luk a szomszéd telkén. A költséghatékonyság mindenek felett! Meg a profit!
A kosz meg nem az orruk alá folyik, nem látják, nem zavar.
Csak a tengerig koszolja össze az altalajt, öli a ritka állatokat.

Nálunk is lehetett még vagy harminc éve a kerekeskútból inni, de mostmár az egész környék talajvize kóli bacilussal fertőzött...
Néhány okos barom ugyanis a régi kutat nem betömte, hanem belekötötte a szennyvíz-vezetékét, azzal, hogy minek emésztőgödröt ásni, elfér ebben is!

2006. márc. 24. 18:59 | válasz | #31
Tényleg gyönyörűek ezek a képek, kár lenne megbolygatni. A dugás benne még elmegy, talán a pisa is, de én biztos nem szarnék bele olyan szép:)
2006. márc. 24. 17:34 | galéria | válasz | #30
fú, a sok gollam de örülne egy ilyen helynek :)
2006. márc. 24. 16:54 | válasz | #29
Gyönyörűek ezek a képek! Pláne az a koponya!
plamex  
2006. márc. 24. 15:24 | válasz | #28
Mér kell ezt gyerekek ?
2006. márc. 24. 14:58 | galéria | válasz | #26
valahogy éreztem, hogy büntit kapok. attól még véleményem nem változott.
2006. márc. 24. 13:59 | válasz | #24
eltünt három tök intelligencs hozzászólás, bruhuhu...
2006. márc. 24. 13:57 | galéria | válasz | #23
loál
hopp  
2006. márc. 24. 13:45 | válasz | #22
na úgy látom már erre járt a hatalom keze :P
Punker   2002. 05. 09. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 05. 09. óta regisztrált VIP fórumozó 
2006. márc. 24. 13:45 | galéria | válasz | #21
Flém OFF
2006. márc. 24. 12:25 | válasz | #17
én minimalizálnám a turizmust ilyen területeken.. a kis balatonra sem mehet be csak úgy senki.. mert eszmei értéke van az ott létrejött komplex ökoszisztémának. nem tudom látott-e már valaki videókat, képeket a vörös tenger élővilágról, hát nagyon szép. kár hogy a jordánok nem tudnak vigyázni rá!.. mutogatják az üvegfenekű hajóikról a másfél méter átmérűjű vörös korallokat a 8-9 méter mélységig átlátszó vízben és a korallok körül ott a kólásüveg a milliónyi kávéspohár, fém sörösdoboz..
én nem vagyok embergyűlölő, de egyszerűen hányhatnékom volt amikor láttam, hogy magasról szarnak rá, mi van odalenn, meg az egyszeri turista is szarik rá mit dobál el és hova..

kedves nyasgem: ha valóban ennyire beszűkölt a látásmódod, akkor nem tudom fórumozás helyett mért nem az asszonyt rendezgeted..
plamex  
2006. márc. 24. 12:06 | válasz | #16
Nono ... ne durvuljunk
fawcet  
2006. márc. 24. 11:32 | válasz | #13
Egyszer játszottam egy ksebb medencében, és ott mivel volt ott tele?
Nem tudtam elhinni, de egy csomó gyerekaki úszkált benne. Brrr
2006. márc. 24. 11:31 | válasz | #12
POnt a hozzád hasonló tuskók miatt volt hiba a nyilvánosságra hozni a felfedezést.

"A környezetvédők szerint az ezzel járó robbanásszerű fejlődés, a hotelek terjeszkedése, illetve az ebből és a turistaforgalomból keletkező szennyeződések hatása máris érezhető a földalatti oázison.

Naponta 250 tonna szemetet és fekáliát pumpálnak a földbe, amihez hozzájárulnak a nagyközöség számára megnyitott cenote-k, melyben a túristák akaratlanul is rombolják az ökorendszert, anélkül hogy bármit is tudnának róla."

Azért nem ártana ha kissé figyelnének az emberek mit is csinálnak. Kezdünk a vírusokhoz hasonlítani ahogy azt Mr.Smith is megmondta... csak a vírusok akarják elpusztítani az élőhelyük.
fawcet  
2006. márc. 24. 11:31 | válasz | #11
Azért ki kéne találni hogy az ilyen festői szépségű helyek ne szeméttel, ürülékkel, pisivel teljen meg.
2006. márc. 24. 10:54 | válasz | #10
Szent hely????!!!!

Kinek, neked??
Mert nekem ugyan nem az. Ha arra járok, fejessel, vagy egy bombával kezdem a fürdőzést. A zasszonyt is jól megdugom benne, aztán ha lusta leszek kimenni, még bele is pisilek....
2006. márc. 24. 10:51 | válasz | #9
Na mostmár tudom, hogy fog kinézni a házam belső medencéje....

2006. márc. 24. 10:20 | válasz | #8
Gratulálok... újabb szent helyet gyaláztak meg. Hurrá...
Kryon  
2006. márc. 24. 10:02 | válasz | #7
Még fel sem fedezték nagy részét,de már tönkre is teszik.Ilyenkor gondolkozok el rajta,hogy megérdemli-e az ember,hogy ezen a bolygón éljen.....
2006. márc. 24. 09:44 | galéria | válasz | #6
Rákerestem gugliban a cenote szóra, nagyon szép képeket adott ki ezen a lapon fellelhetőkön kívül. Érdemes megkukkantani őket. :-)
2006. márc. 24. 09:43 | galéria | válasz | #5
Lehet hogy egy csomó kalóz-kincs is van ott!
2006. márc. 24. 09:25 | galéria | válasz | #4
Mikre nem derül fény.
2006. márc. 24. 09:24 | válasz | #3
A felső kép nagyobb méretű lelőhelyét nem ismeri vki?
2006. márc. 24. 09:00 | válasz | #2
Lesz hova vinni barátnét
2006. márc. 24. 08:56 | galéria | válasz | #1
decép :O