![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
IPTV-be vág a Deutsche Telekom
2006. március 22. 10:35, szerda - Forrás: Napi Online
A Microsoft által kifejlesztett IPTV Edition programmal kínálja a Deutsche Telekom idén nyáron induló, felújított hálózatán át elérhető televíziós és video-on-demand (az ügyfél által kiválasztott időpontban lehívható és lejátszható műsor) szolgáltatását.
A legnagyobb német távközlési cég hálózatának korszerűsítésében a Microsoft mellett három nagy cég vesz részt. A munka oroszlánrésze a Microsoft TV-vel partneri kapcsolatot ápoló francia Alcatelnek jutott, egyes részfeladatokkal pedig a német Siemenst és az izraeli ECI Telecomot bízták meg. A British Telecom, Nagy-Britannia legnagyobb vezetékes telefonszolgáltatója augusztus 1-jétől szabadon határozhatja meg a díjait - jelentette be az Ofcom távközlési felügyelet. A 22 évig tartó szabott áras időszak végét jelentő döntést a felügyelet azzal indokolta, hogy az utóbbi tíz év során a verseny erősödésével - jelenleg a rivális szolgáltatónak 10 milliónál is több ügyfele van - az árak jelentősen, több mint 50 százalékkal csökkentek. A szolgáltatóknak ráadásul nem csupán egymással, de a mobilcégekkel és az internetes technológiát (VoIP) használó versenytársakkal is versenyre kell kelniük, így az árképzésben is szabad kezet kell kapniuk. A British Telecom vezetése üdvözölte a döntést, a tőzsde viszont nem volt túlságosan lelkes: a cég részvényárfolyama 0,55 százalékkal csökkent. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() VIA: itt az 50 dolláros minipécé Érdekes megoldással próbálkozik a jelenleg inkább helyét kereső gyártó, amely árában még az évekig oly sokat tárgyalt százdolláros laptopot is leveri, ám belső összetétele miatt komoly kétségeket támaszt jövőjét illetően.A táblagépek terén a Samsung megelőzte az AmazontAz idei esztendő első negyedévében a dél-koreai társaság sikeresen megelőzte az amerikai riválisát a tábla PC piacon és feljött a második helyre.A közösségi hálózatok felgyorsítják az információáramlástAz már korábban is ismert volt, hogy a közösségi honlapok a többi hálózatnál hatékonyabban képesek szétosztani az információkat, matematikailag azonban először sikerült ezt bizonyítani.
| Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán) Nem érkezett még hozzászólás |