Microsoft: hiba volt az IE elhanyagolása
2006. március 21. 12:12, kedd
Bill Gates, a szoftvercég elnöke elismerte, hogy hibát követtek el, amikor elhanyagolták böngészőjük fejlesztését, és túl későn jönnek ki az új verzióval. Az Internet Explorer azonban továbbra is fontos szerepet tölt be.

Hirdetés

Gates a Las Vegasban megrendezett Microsoft MIX06 (Web 2.0) konferencián elhangzott nyitóbeszédében érintette a házi böngészőt. Ebben többek között elmondta, hogy egyfajta mea culpának is felfogható, amikor a sajnálatos késlekedésről beszélnek, ám igyekezett hangsúlyozni, hogy az alkalmazás mindössze egy - igaz, mindenképpen fontos - része a webalkalmazások területének.

"Erősen támaszkodunk a böngészőre, mint platformra" - jelentette ki a Microsoft elnöke beszédében. Emellett azonban azt is elmondta, hogy elsősorban a szoftverpiacon kínálkozó új lehetőségekre koncentrálnak, és igyekeznek kihasználni, hogy a weboldalak és alkalmazások kezdenek erősen összefonódni. Gates tehát webalkalmazások területét tartja a legfontosabbnak, már ami a fejlesztéseket és lehetőségeket illeti. Ehhez kapcsolódik a "következő generációs böngészés", amiben a Microsoft háza táján természetesen az Internet Explorer 7 viszi majd a prímet. A böngésző esetében a megújult és egyben letisztult kezelőfelületet, a nagyobb biztonságot, valamint a kibővült funkciókat (RSS, CSS támogatás, natív XML, átlátszó PNG, stb.) tartotta érdemesnek megemlíteni.


A nyitóbeszéd alatt elhangzott, hogy elkészült a legújabb tesztváltozat a böngészőből, illetve az Atlas fejlesztői keret közösségi előzetese. A fejlesztési naplóból már korábban kiderült, hogy az IE7 renderelő motorja immár végleges formát öntött, igaz, a fejlesztők először a konferencián próbálhatják ki, hogy a végleges verzió milyen teljesítményt nyújt használat közben. Az Atlas esetében még nem lehet tudni, hogy mikorra várható a teljes verzió - a webszolgáltatások fejlesztéséhez használható keretrendszer támogatja az AJAX (aszinkron JavaScript és XML) technikát, vagyis már kifejezetten a Web 2.0-ra történő váltás jegyében készül.

Mindenki előtt ismert, hogy Redmond házi böngészőjére ugyancsak ráfér az alapos ráncfelvarrás. A legújabb hiba a napokban bukkant fel, és a vállalat most kezdte meg ennek vizsgálatát. A Windows XP legfrissebb verzióját is érintő sebezhetőség miatt a támadók kártékony kóddal kiegészített weboldalakkal lefagyaszthatják a böngészőt - a cég ígérete szerint a havi rendszerességgel megjelenő javítócsomagok útján javítják majd a hibát.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. márc. 24. 11:26 | galéria | válasz | #84
"SP2-es XP óta rengeteg javítás jött ki IEhez, aztán meg összehasonlítják, egy+egy azaz 2 vadi újjonnan letölött böngészővel."
Ajánlom figyelmedbe #16-os hozzászólásomat, ahol kifejtettem (releváns oldalakkal illusztrálva), hogy az említett (frissített!) böngészők nem épp a messzemenő biztonságukról híresek (lásd továbbá egy másik topicban tett #169-es hozzászólásomat). Pláne az IE-ben levő ActiveX/VBScript technológiák - amelyek egy újabb biztonsági kockázatot jelentenek - nem éppen kedveznek a böngészőnek.

A teszt valóban nem éppen tökéletes (bár azt sem tudjuk igazán mikor/hogyan milyen módon készűlt) - de mint az előbb említettem - érdekes dolgokat vet fel (nem minden user frissíti rendszeresen a rendszerét - így a biztonsági kockázat megvan!)
2006. márc. 24. 09:21 | válasz | #83
mekkora lol:D:D:D


SP2-es XP óta rengeteg javítás jött ki IEhez, aztán meg összehasonlítják, egy+egy azaz 2 vadi újjonnan letölött böngészővel.

no comment

aztán meg Ad-aware-vel akarják megmenteni a rendszert:D:D

na enynit erről

ez a teszt egy fos.
2006. márc. 24. 09:08 | válasz | #82
"Csak közben kb 5 perc alatt 30 spyware"

Hm, ez alatt a 6 év alatt úgy látszik, még nem voltam összesen 30 percet online:D
mrzool  
2006. márc. 23. 09:47 | válasz | #81
"Linuxon ha egy mappának az van beállítva hoyg csak owner akkor azt más nem olvashatja akkorse ha fejre áll, windowson eleve nem lehet ilyet"

Arany csillag, a vindóz fejlett ACL rendszeréről még soha nem hallottál? Pedig pár éve belelopták a linuxba is, feladva a sok évtizedes elvet, hogy rwx-szel mindent be lehet állítani. A többire inkább nem is reagálok, van egy szint, ami alá nem süllyedek...
2006. márc. 23. 06:30 | válasz | #80
Haha! Legyetek ti is azok! Pár link az induláshoz:
http://ubuntu.hu
http://wiki.hup.hu
http://kubuntu.org
http://ubuntu.org
irc.freenode.net -> #ubuntu -> #kubuntu
Nah akkor aki ie-t szidott eddig most legyen király. Itt a rendszerváltás ideje:)
2006. márc. 23. 06:28 | válasz | #79
Énis (k)ubuntu-s vagyok:)
2006. márc. 23. 06:28 | válasz | #78
Arra írtam hogy teljesen baromság xp-án jogokkal szívni, mint ahogy már lent is írták, elvannak b.szva a jogosultságok, felületes lyukas és megkerülhető az egész. Linuxon ha egy mappának az van beállítva hoyg csak owner akkor azt más nem olvashatja akkorse ha fejre áll, windowson eleve nem lehet ilyet, csak a home konyvtarad tudod titkositani, és az se ér szart se mert biztos vagyok benne hogy ezer módon kijátszható, registryből vagy jelszó visszafejtésből, mert ugye winen azt is lehet. Linux md5-be tárolja, vagy vana melyik más egyirányú kodolással, és azt nem fejted vissza soha az életbe.
Tömören összefoglalva egy szar, de ezzel nem akartam ujat mondani:)
2006. márc. 22. 20:38 | válasz | #77
Arra gondolok, hogy ma már pl. 150.000ért lehet venni új laptopot rajta xp home-mal. Most nem kell jönni itt a "DOOM3at HOGY FUTTATJA?"

Jelzem, nem játékra veszik meg :)
2006. márc. 22. 20:37 | válasz | #76
"Amikor majd rászorítják őket, hogy megvegyék a szoftverlicenszeket is, fénysebességgel fogják elsajátítani a firefox openoffice és a linuxok használtát. Irónikus, hogy ezek olyan szoftverek utódai, amelyek valaha túl drágák voltak az átlagfelhasználóknak."

Tévedsz mert lassan az az idő közeleg, amikor egy eladott PC esetén a rá telepített OS előre kötelező lesz és az MS ott bizony NAGY engedményeket fog tenni, s így fillérekbe fog kerülni a MÁR meglévő windows így az utólagos új windows megjelenésekor VALSZEG meg fogja venni...

NE ILYEDJ MEG! Ki van ez találva, hidd el nekem, csak nehéz marketing szempontból gondolkodni... én ezt tenném...
2006. márc. 22. 20:35 | válasz | #75
Elképesztő,hogy egy 50 milliárd dollárral rendelkező embernek 1000 ugyanolyan zakója van...
2006. márc. 22. 14:46 | válasz | #74
Elképesztő,hogy egy 50 milliárd dollárral rendelkező emberen mindig az a ruha van!
strogg  
2006. márc. 22. 14:31 | válasz | #73
Nem egészen. sokan fognak "kockáztatni". Lustaság nagy úr:))
Évek óta gestapózik a bsa sok cég mégis lopott oficce-al szórakozik. PErsze nekik lesz a legnagyobb a szájuk, ha megbuknak vele. Szóval ez nem ilyen egyszerű :))
ubuntu  
2006. márc. 22. 12:54 | válasz | #72
Igazad van, valóban nem érdekli őket, mert úgyis warezolnak. Amikor majd rászorítják őket, hogy megvegyék a szoftverlicenszeket is, fénysebességgel fogják elsajátítani a firefox openoffice és a linuxok használtát. Irónikus, hogy ezek olyan szoftverek utódai, amelyek valaha túl drágák voltak az átlagfelhasználóknak.
assdf  
2006. márc. 22. 12:02 | válasz | #71
Teljesen igazad van.És a microsoft ebből él.
2006. márc. 22. 10:50 | válasz | #70
Köszönöm a bemutatkozást, szia én droland vagyok :)

"Sokan hozzászóltak már, de egy dolgot kifelejtettetek (fú de sok t) említeni: IE6 csak microfos szutyok oprendszeren fut.
FF minden eddig látott oprendszer alatt megy."

Egy átlag ember - megpróbálom kihansúlyozni: EGY FULLOSAN átlag ember - a következőt csinálja, mikor böngészik: beüt egy weblap címet, majd olvasgat és klikkelget, klikkel, olvas. Beüti a freemail, ír, csatol, küld. No most hidd el nekem, hogy 100 munkatársból 90 ilyen. ILYEN ÉS KÉSZ! Ezek az emberek magasan sz*rnak arra, hogy milyen OS fut, magasan sz*rnak arra, hogy mivel böngésznek.

Elhiszed e azt nekem, hogy ETTŐL függetlenül, mikor felraktam akár FF-t, akár Avantot, 3 napon belül törölnöm kellett, mert NINCS E BETŰ AZ ASZTALON, nem BÍRJÁK megérteni a füles böngészést, és hogy a freemailnél miért kell külön engedélyezni a felbukkanást, MERT NEM A KILÉPÉSRE kattint, hanem az x-re és a popup blokker nem engedi be "biztosan kilép?" új ablakot.

Sírtak, sírtak, sírtak, igazgató úr jött, hogy mi a sz*r, hiába magyarázod, ŐT EZT NEM ÉRDEKLI!

És hidd el nekem, hogy ahol NEM AZ IGAZGATÓSÁG dönt arról, hogy szoftver csere így, úgy, ott meg van "kötve" a kezed.

Az emberek ilyenek. Hidd el nekem, ez van. Sajnos, nem sajnos.

Az a legnagyobb probléma, hogy az ide beíró emberek, akinek mi sem egyszerűbb mint X szoftvert lecserélni Y-re sok embernek annyit jelent, mintha most "nekünk" kellene egy 100 oldalas beszámolót írni arról, hogy az újonnan feltárt egyiptomi lelet miért is olyan fontos.

NEM TUDJÁK ITT SOKAN ELKÉPZELNI, hogy aki nem pc előtt dolgozik, az:

1/ NEM ÉRDEKLI! Egyszerűen számára az nem mérték és értékadó, hogy mit használ - és bizonyos szempontól igazava. Bizonyos szempontól NINCS igaza, de HIÁBA MAGYARÁZOD, NEM ÉRDEKLI!!!

2/ És minden egyes PICI újtól úgy megilyed, hogy kiszalad a világból. NEM AKARJA megtanulni, mert nem ÉRDEKE, és hogy előzőleg ismételjem magam: és bizonyos szempontól igazava. Bizonyos szempontól NINCS igaza, de HIÁBA MAGYARÁZOD, NEM ÉRDEKLI!!!

Ezt nem értik meg itt sokan, hogy az emberek 90%-át úgy nagyjából TÖKÉLETESEN hidegen hagyja, amikről itt mi vitatkozunk...

És megmondom őszintén, kicsit irígylem is őket emiatt...
strogg  
2006. márc. 22. 10:12 | válasz | #69
Szvsz azzal, hogy az IE nem paltformfüggetlen elégg alátesznek neki. Manapság már a paltform függetlenség egyre nagyobb szerephez jut. De legalább 1-2 más platform támogatása.Tegnapi hír, hogy már Xara 3D is van linuxra. Szóval szvsz áttörést már nagyon nem tudnak kieszközölni. Teljesen más a világ, és a piac azóta, hogy a netscape-el kellett megküzdeni. (valahol egyébként a netscpae visszavág a mozilla bőrébe bújva)
2006. márc. 22. 09:39 | válasz | #68
JA még v.mi. Nekem elég régi gépem van, szóval az opera megette az egészet... Ezért nem jött be.
2006. márc. 22. 09:38 | válasz | #67
Abbiiztos hogy nekem az FF stabilabb volt, kibírt akár 50 tabot is (IE: nincs tab, MYIE: lefagyott ált 20 tab után). Firefox meg beszól ha valami script futni akar. Meg aki 1x fülezett, az utána úgysem lesz meg nélküle. RSS meg alap. SZERINTEM. Aki vitázni akar, az vitázzon. Akkor sem fogok mást használni :)
2006. márc. 22. 09:37 | válasz | #66
Hát ezt most éppen egy Suse 10 alól írom, de nekem az avast+ff páros nagyon bejött az xp alatt.
Sokan hozzászóltak már, de egy dolgot kifelejtettetek (fú de sok t) említeni: IE6 csak microfos szutyok oprendszeren fut.
FF minden eddig látott oprendszer alatt megy. Nem kell átszokni, csak odaülsz és függetlenül az oprendszertől az FF fut rajta.
Java-ról annyit, hogy a hülye MS miatt van, hogy egy web alapú javas progi csak és kizárólag ie6-al megy, még az ie5.5-el sem!
Nagyon jó mondás az, hogy ha a microsoftnál kimegy egy fénycső, akko szabvánnyá teszik a sötétséget! És ez nem vicc!
2006. márc. 22. 09:15 | válasz | #65
Én megmaradok az Operánál... mert ez jött be a legjobban. Ha ua. oldalt kinyitom Opera és IE alatt, mérhető a különbség... FF nem jött be.
ubuntu  
2006. márc. 22. 08:37 | válasz | #64
Itt találsz adatokat a böngészők elterjedtségéről:
http://www.spreadfirefox.com/node/19906
fako  
2006. márc. 22. 01:31 | válasz | #63
Windows xp-vel teljesen ertelmetlen jogokkal szorakozni. Az hogy kezel kulon felhasznalokat csak azert tettek bele hogy anyucinak meg apucinak mas legyen a desktopon a wallpaper.
Ha valamire hasznalni is akarod a windowsodat akkor eleg gyakran szukseges rendszergazdai jog. Windowsnal ezt ugy oldottak meg hogy mindig admin jogaid vannak. Ha egy IE-t csokkentett jogokkal futtatsz es letoltesz egy exe-t akkor azt ugyis adminkent fogod elinditani szoval teljesen felesleges.
Ahoz hogy a jogosultsagokat normalisan lehessen is hasznalni a microsoftnak meg kene csinalnia hozza az eszkozoket. Nevetseges pl hogy egy 3rd party programmal (dropmyrights) lehet csak "egyszeruen" csokkenteni a jogokat.
Hianyoznak azok a progamok is amikkel normal userkent belepett emberek atmenetileg admin jogot tudnanak kapni hogy fel tudjanak telepiteni vagy be tudjanak allitani valamit. Nem kene sokat gondolkodni eleg lenne csak lemasolni a mar mas rendszereken bevalt eszkozoket (su, sudo).
Mondjuk egy olyan rendszertol nem varok ilyen "komoly" teljesitmenyt ahol az osszes driver, a rendszerfileok, programok, kepernyovedo meg passziansz is ugyanabban a konyvtarban van, raadasul ez a konyvtar barmely mucsai programmal irhato.

Vista-nal az MS nagyon hangsulyozza a biztonsagot. Ha sikerul valami normalisat alkotniuk, akkor ha masert nem ezert erdemes lesz valtani.
SAS107  
2006. márc. 21. 23:34 | válasz | #62
Szerintem itt nem az a lényeg hog ysikerült e kiszedni a kémprogit, hanem az hogy FireFoxal nem is kellett ilyenekkel veszödni
2006. márc. 21. 23:26 | válasz | #61
Ez a film jó "Duma" de aki készítette elég "láma" volt, nekem némi harc árán, de Windows újra telepítés nélkül sikerült kiszedni a beosont kém progit :-)
SAS107  
2006. márc. 21. 22:43 | válasz | #60
Na emberek, meg lett versenyeztetve 3 böngésző, FF, Opera, IE, ha nem is sejtitek melyikük került ki vesztesen nézzétek meg, érdemes:
http://www.vividcinema.hu/browserek.wmv
dester  
2006. márc. 21. 22:05 | válasz | #59
Ezt a DropMyRights-ra írtad vagy csak a nem rendszerazdakénti használatra?

A #49-ben megadott linken letölthető progi elég jól beállítja rendszergazdakénti használat esetén is az adott programokat korlátozott-ra.

Épp arra szolgál, ha valaki rendszergazdaként használja a gépet az adott program korlátozott jogokkal fut.
intrex  
2006. márc. 21. 21:55 | válasz | #58
:) a hírre visszatérve: nekem mindegy mivel szopik a világ 80%-a :)
2006. márc. 21. 21:51 | válasz | #57
Első 24 órába 120 fölötti kiskapu/trojan/virus/sec hole fog kiderülni/felbukkanni/terjedni a vistá/ról/ra/re/ban/ben/meg/össze/vissza/szét :)
2006. márc. 21. 21:50 | válasz | #56
Win alatt elvannak b.va a jogosultsagok, nincs olyan hogy nem rendszergazdai mód, max 1-2 percig hozzáértőnek vagy hozzáértő programnak. :)
2006. márc. 21. 21:49 | válasz | #55
A netem szar, vagy az sg.hu lassult epp be, vagy mind2:)
2006. márc. 21. 20:58 | válasz | #54
a nyilvanvaloan szakerto hozzaszolasaid alapjan erre csak annyit lehet mondani h "bagoly mondja"
2006. márc. 21. 20:40 | válasz | #53
és ez igy van! most már FF a király és nagyon fáj a microsoftnak
2006. márc. 21. 19:51 | válasz | #52
Firefox a király!
2006. márc. 21. 19:36 | válasz | #51
pl a dos alapját 50.000$-ért vették.
Mondjuk azt meg kell hagyni, hogy a Microsoft különleges cég, 2 zseni összefogott, ezt nem lehet vitatni.
2006. márc. 21. 19:36 | válasz | #50
Néhány alapvető ismeret szükséges az összes OS-hez, illetve, hogy ésszel használja az ember. Például nem nyitja meg az ismeretlenektől jövő fájlokat, vagy akár az msn-partnertől érkező "my nudepix.jpg.pif"-eket. Utóbbihoz hasonló módszerrel ugye a BSD-alapú Mac OS X-et is meg lehet tréfálni... Meg amint alább említették, nem kötelező rendszergazdaként böngészni, Vistában pl az egész más lesz, kíváncsi vagyok, mennyire fog változni a vírusok száma a megjelenésével...
saitek  
2006. márc. 21. 19:14 | galéria | válasz | #49
Talán nem rendszergazdai jogokkal kéne használni a windowst.

Ha valaki viszont mégis így használja, akkor is lehet pl. az IE-t vagy bármilyen más programot rendszergazdaként belépve korlátozott jogokkal futtatni.

Biztonságos böngészés rendszergazdaként is.
SYB  
2006. márc. 21. 19:08 | válasz | #48
Lassú a böngésző, lassú a böngésző?!
2006. márc. 21. 19:02 | válasz | #47
Felének fogalma sincs a lent említett szerintem tiltandó, de minimum betiltandó nyelvekről/szabványokról.
intrex  
2006. márc. 21. 18:55 | válasz | #46
Ti komolyan azt hiszitek, hogy a vírusok csak úgy besétálnak a gépre, függetlenül az oprendszertől és például a böngészőtől? Csak egy jó vírusirtó program véd meg ellenük? Komolyan így gondoljátok? :)
Nem semmi. :)))
Fel sem merült bennetek esetleg hogy a MS által oly' nagyra tartott visual basic, activex, stb. a főbűnös? Na és persze a gyenge oprendszer.

Ne használj windowst. Kész a vírusvédelem. Aki átállt más platformja, az csak kívülröl röhög rajtatok az agonizáláson amit a hülye IE és a vírusok körül nyomtok :))

:)))))))
BuzzFuzz   "Rest in Peace BuzzFuzz" 
2006. márc. 21. 18:48 | válasz | #45
Igy igaz... az meg a másik, hogy ha egy oldalon vírus van, akkor mindeképpen fölmászik a gépedre, akármiyen böngészőt is használsz... a vírusok ellen csak egy jó vírusírtó véd meg (pl NOD32)

Amugy meg IE6 is csak addig volt igazán veszélyes, amíg nem volt beépített pop-up blokkoló (SP 2 elött), mert a sok felugró ablak jelentősen növeli a kockázatát egy esetlegsen bekerülő kártevőnek..
Cat 02  
2006. márc. 21. 18:48 | galéria | válasz | #44
ezt mond az netezők 20 % -nak aki IE-t hasnál a másik 80 meg nem is tudja hogy létezik más
intrex  
2006. márc. 21. 18:46 | válasz | #43
Droland, te segg hülye vagy a szoftverekhez.
2006. márc. 21. 18:22 | válasz | #42
Elnézést, kicsit belagolt itt valami:D
2006. márc. 21. 18:22 | válasz | #41
Jah és az hogy böngészés közben valamelyik virusírtó "virust" talál az bármelyik böngészővel előfordulhat. Előforudl ie-ben ffben és operaban is, ugyanis cachel mindegyik. És sok ilyen oldal használ html alapu exploitokat stb, melyek mar elavultak es nagyreszuk javitott is, de "egyprobatmeger" alapon berakják mondjuk egy iframeba. Ilyen a híres <inpu type='crash'> nem melekszem pontosan akodra, de valami ilyesmi, ennyi az egész html, és egyes ie-k elszállnak tőle. Ezt például a firefox exploitnak tekinti, ezért lehet hogy böngészés közben felugrik neha valamelyik vir.irto hogy huha attenson. Egyebkent rengeteg ilyen van, van egy 12karakteres css kifejezés is, amelytől az ie kifagy, valamint van olyan is amellyel a mostani frissitett ie-k 90%-át is lelehet fagyasztani, os-el együtt.
De van egyszerűbb eset is amely 15sor kb, szabványos html, mégegyszer irnám, tehát SZABVÁNYOS html, egy link nagyjából az egész de ha fölé viszed az egeret akkor frissitéstöl függetlenül az ie-k 60%a Runtime errorral elszall a busba. Nah szóval ezek exploitnak tekinthetők, és untakozo virusirtok hajlamosak rinyalni erte. De nem sok értelme van...
2006. márc. 21. 18:22 | válasz | #40
Jah és az hogy böngészés közben valamelyik virusírtó "virust" talál az bármelyik böngészővel előfordulhat. Előforudl ie-ben ffben és operaban is, ugyanis cachel mindegyik. És sok ilyen oldal használ html alapu exploitokat stb, melyek mar elavultak es nagyreszuk javitott is, de "egyprobatmeger" alapon berakják mondjuk egy iframeba. Ilyen a híres <inpu type='crash'> nem melekszem pontosan akodra, de valami ilyesmi, ennyi az egész html, és egyes ie-k elszállnak tőle. Ezt például a firefox exploitnak tekinti, ezért lehet hogy böngészés közben felugrik neha valamelyik vir.irto hogy huha attenson. Egyebkent rengeteg ilyen van, van egy 12karakteres css kifejezés is, amelytől az ie kifagy, valamint van olyan is amellyel a mostani frissitett ie-k 90%-át is lelehet fagyasztani, os-el együtt.
De van egyszerűbb eset is amely 15sor kb, szabványos html, mégegyszer irnám, tehát SZABVÁNYOS html, egy link nagyjából az egész de ha fölé viszed az egeret akkor frissitéstöl függetlenül az ie-k 60%a Runtime errorral elszall a busba. Nah szóval ezek exploitnak tekinthetők, és untakozo virusirtok hajlamosak rinyalni erte. De nem sok értelme van...
2006. márc. 21. 18:20 | válasz | #39
Jah és az hogy böngészés közben valamelyik virusírtó "virust" talál az bármelyik böngészővel előfordulhat. Előforudl ie-ben ffben és operaban is, ugyanis cachel mindegyik. És sok ilyen oldal használ html alapu exploitokat stb, melyek mar elavultak es nagyreszuk javitott is, de "egyprobatmeger" alapon berakják mondjuk egy iframeba. Ilyen a híres <inpu type='crash'> nem melekszem pontosan akodra, de valami ilyesmi, ennyi az egész html, és egyes ie-k elszállnak tőle. Ezt például a firefox exploitnak tekinti, ezért lehet hogy böngészés közben felugrik neha valamelyik vir.irto hogy huha attenson. Egyebkent rengeteg ilyen van, van egy 12karakteres css kifejezés is, amelytől az ie kifagy, valamint van olyan is amellyel a mostani frissitett ie-k 90%-át is lelehet fagyasztani, os-el együtt.
De van egyszerűbb eset is amely 15sor kb, szabványos html, mégegyszer irnám, tehát SZABVÁNYOS html, egy link nagyjából az egész de ha fölé viszed az egeret akkor frissitéstöl függetlenül az ie-k 60%a Runtime errorral elszall a busba. Nah szóval ezek exploitnak tekinthetők, és untakozo virusirtok hajlamosak rinyalni erte. De nem sok értelme van...
quack  
2006. márc. 21. 18:14 | válasz | #38
nos én amikor nyubi koromban hasznaltam IE-t win tűzfallal, kb. fel ev mulva a nod 170 (százhetven) db vírust talált
winreinstall ff és zone alarm fel, fél év múlva felraktam, frissitettem a nodot, 0 vírust talált.
jó persze hozzátartozik az is hogy mostmar azert jobban figyelek, meg "ismerem a netet", de azert megis...
2006. márc. 21. 18:14 | válasz | #37
Igazad van, sajnos az emberek hülyék, most azt látom a crackoldalakon hogy azt csinálják hogy random, feldobnak letöltésre mindenféle fájlt - mosolygok linux alol - de rendes wmf-et (windows meta file, legfrssebb bugot kihasznalo cumo valszeg) meg exe-t meg ilyeneket, most ha a hülye user ezt lementi és megnyitja, akkor teljesen lényegtelen hogy milyen bongeszot hasznal. De nekem sem volt soha semmi bajom az ilyenekkel, ha midnenki betartana pár alapszabályt akkor a virusoknak eselye nem lenne, például igaz ez az olyan emailekre amiket nem ismerek hogy ki kuldte és vagy angol, stb, mondjuk ezzel sincs gond mert a thunderbirdbe nagyon király tanítható és intelligens spamszűrő van.
htmm  
2006. márc. 21. 18:09 | válasz | #36
Aáaáaáaá! Minden bongeszon keresztul johet virus... A kerdes csak az, hogy te tehetsz e ellene valamit (a nongeszo levaltasa nem szamit most, a viruskergeto sem...)
2006. márc. 21. 18:07 | válasz | #35
"Átjáróház lesz egy idő múlva a géped."

Magyarázza meg nekem valaki, hogy a közel 1.5 éves XP-men miért nem történt marhára semmi különös, holott IE6-ot használok? MONDJA MEG NEKEM VALAKI! Mondja meg, hogy hol vannak a trójaik, hol vannak a vírusok, hol vannak a férgek?

Van egy alaptörvény kérem szépen: "Vírusok, kémprogramok, férgek ellen VANNAK és léteznek megoldások, emberi hülyeség ellen NEM!"

A haverom öccse fogja, a híres FF alatt letölt egy fájt (cracks.am-ről), majd letöltés után futtatja.

Had kérdezzem meg! Ha NINCS vírusfigyelőd, akkor mit ér ilyenkor BÁRMILYEN böngésző is?

De most komolyan...
NEXUS6  
2006. márc. 21. 18:05 | galéria | válasz | #34
"2, az FF is ugyanolyan hibás lenne mint az IE, ha az is éveken át a top böngészö lett volna."

Ez nem így van!!!
A FF nyílt fejlesztésű, az IE zárt forrású. A nyílt fejlesztésnél általában minnél elterjedtebb, annál többen vesznek részt a tesztelésben és a fejlesztésben, ezért a hibák annál gyorsabban kiderülnek, ráadásul a fejlesztők nem a saját munkájuk hiányosságának bizonyítékát látják a frissítésekben, mint a nagy cégek, ezért gyakrabban is adják ki.
craesh  
2006. márc. 21. 17:57 | galéria | válasz | #33
1, mindenki azt használ amit akar.

2, az FF is ugyanolyan hibás lenne mint az IE, ha az is éveken át a top böngészö lett volna.


Az hogy "biztonságosabb" a firefox, csak azért van, mert rohattul nem foglalkozik vele senki. Nem azért mert nem tudják feltörni, vagy hogy nem akarnak bugokat találni benne, hanem mert még mindig 90% IE használat van...
de már ezt tudhatnátok... amugy pedig amig a fenti dolog fenn áll, én is firefox rulz. amint felborul az egynsuly, simán lesöprik az ff-t is a bugok, virusok, reklámok, trojaik...

2006. márc. 21. 17:53 | válasz | #32
Szerintem a Firefox biztonsága csak legenda. Nekem jött volna már be vírus honlapokról (NOD megfogta), öcsém gépén is találtam spyware-t, amely a tűzrókát fertőzte meg... Mindezek ellenére ezt használom, mivel könnyebb kezelni, valamint sok jó plugin érhető el hozzá (pl adblock). Viszont a popup blockerrel nem vagyok megelégedve, szerintem az IE6 ebben jobb.
2006. márc. 21. 17:44 | válasz | #31
Ie betöltés, azért 1s mert bebootol az oprenyogecivel egyutt. Az sg-hut nemhiszem hoyg betölti egy sec alatt (nem wint hasnalok, nemtudom kiprobalni) mivel televan flash reklamokkal es egyebekkel, amivel azert egy eros gepet is megtud fogni ha nagyon akar, popupbezaras meg termeszetes. Firefoxot is meglehet fogni, de főként a brutál java appletek hajlamosak rá, es adblock kulonbenis mindent kiszed pár jó kulcsszóval tehát ez amúgy sem lenne gond, winen az ff nekemis hajlamos volt régen 40-50 megát megenni sok fül mellett, linuxon teljesen más, cpubais és memóba is nagyon keveset zabál, ez igaz a thunderbirdre is , ami atom stabilan 20-25megat eszik minden wines gepen amit eddig lattam.
NEXUS6  
2006. márc. 21. 17:39 | galéria | válasz | #30
Akkor most összefoglalom az elöttem szólókat:;))

"Quick Launch -> IE betoltese 1s
Links -> SG.hu betoltese szinten 1s, elolvasa utan
Links -> Index.hu betoltese 1-2s"

Pop-up ablakok bezárása +10s
;)
2006. márc. 21. 17:38 | válasz | #29
Tényleg, valami kis bendzsót megvettek es beelganyoltak... Ráadásul úgytudom a 6osban két motor van, és egymást csépelik... Ez rengeteg bug és elszállás okais...
NEXUS6  
2006. márc. 21. 17:37 | galéria | válasz | #28
Pláne, hogy nem létrehozták, hanem megvették. Ahogy ugye ők ezt szokták tenni.
2006. márc. 21. 17:33 | válasz | #27
Jah es mar magyarorszagon csak 80% az aranya, ff azthiszem 15-18korul van de az nem biztos. a 90%sajnos globális adat.
2006. márc. 21. 17:32 | válasz | #26
"Microsoft: hiba volt az IE elhanyagolása"
Sajtó hiba, létrehozni volt hiba. Sosem szerepelt jól, csak a netscape elöl akarta elhappolni a piacot, ezért gyorsan kidobott egy ingyenes es szar bongeszot, javascriptet se ok talaltak ki es fejlesztettek, es ugy altalaba sincs kozuk semmifele bevalt, mukodo es jo szabvanyhoz.
// Továbbra is.
arty  
2006. márc. 21. 17:22 | galéria | válasz | #25
a hype azért van, mert ez végre egy lehetőség, hogy a weblapok MINDEN platformon azonosan nézzenek ki.

Könnyen belátható h ha van vetélytársa az MS-nek, akkor egy weblapot NEM lehet csak IE-re megirni, mert azzal látogatottságot vesztene a tulajdonosa ... ez eddig kb 2-3%-ot jelentett, láthattuk hova is vezetett az IE egyeduralom! :(

Ezért kell hypolni, ahol lehet :) Terjedjen, az mindannyiunknak csak jó!
fflx  
2006. márc. 21. 17:12 | válasz | #24
hat mar reg megmondtuk, hogy a firefoxnak leginkabb az ie fanok orulhetnek, mivel a microsoftnak vegre eszebe jutott, hogy van egy a vilagon 90%-os elterjedtsegu bongeszoje. hurra

(egyebkent a bal keze nincs a zsebeben...)
Keem1  
2006. márc. 21. 17:09 | válasz | #23
A popup blockert nem kell az IE-ben sem nélkülözni. Még az SP2 megjelenése előtt kezdtem hasznánli a SlimBrowsert. Ez nem külön böngésző, az IE motorját használja, de egy remek külsőt és sok hasznos szolgáltatást ad.

A popup blocker még nem hagyott cserben, és a másodperc törtrésze alatt eldönthetem, mikor legyen be vagy kikapcsolva (az eszköztáron elvégezhető ez). Ugyanakkor a szabványok tekintetében régebben az IE volt az etalon, láttam már szétcsúszott ablakokat FF alatt. És ismerve a magyar webmestereket, a legtöbben még mindig az "Ajánlott böngésző: Internet Explorer" szöveg virít sok honlapon. És a legtöbben tesztelni is IE-vel szokták a weboldalakat.

Aki meg esetlegesen "olyan" oldalra téved, ahol sok a spyware, (és esetleg védelem nélkül teszi) az meg is érdemli. Vagy használjon Linuxot kétes biztonságú oldalakon.

Használtam már FF-t, de többször volt működésképtelen, mint működőképes. Azontúl valami megbénította nekem is, tehát ne vegyünk mérget a bentonstabil biztonságára.
Nem vagyok az IE-vel sem megelégedve, de jópár böngésző közül ez felelt meg a legjobban.
A védelemre így is-úgy is szükséges áldozni a mai internetes világban.
Azonban a legbiztonságosabb gép még mindig a kikapcsolt PC.

Tehát lehet szidni a FF-t is és az IE-t is, hiba mindegyikben van, és az hogy kinek mi felelt meg a legjobban, szubjektív vélemény. Nem érdemes egyiket sem isteníteni.
Ennyi...
fflx  
2006. márc. 21. 17:09 | válasz | #23
hat mar reg megmondtuk, hogy a firefoxnak leginkabb az ie fanok orulhetnek, mivel a microsoftnak vegre eszebe jutott, hogy van egy a vilagon 90%-os elterjedtsegu bongeszoje. hurra
2006. márc. 21. 16:34 | válasz | #22
Mi az hogy az átlagfelhasználónak jó az explorer?
Hülyeség!
Max úgy érzi, hogy jó neki, mert csak annyit lát, hogy nincs különbség. Csak közben kb 5 perc alatt 30 spyware, adware, meg minden szar mászik a gépre, ami FF-nál alapból nem. és még nem említettem a szerintem kivállóan működő pop-up blockerét, az ezernyi beépülő plugint, ésatöbbi, ésatöbbi.

2006. márc. 21. 16:22 | válasz | #21
Szerintem megbizható a FF és a sok modul is lehet hozzá csatlakozni pl. a Faster FOX,igy 1 picivel gyorsabban tölti be a lapokat.
Meg aki szereti a firefoxot az tesz valamit a microsoftos momnopolium ellen!!!!
Vorpal  
2006. márc. 21. 15:47 | válasz | #20
Az új FFox (vagy régi új) kissé vaskosra sikerült a számomra. Bár a külseje még mindig puritán az IE hez képest ám a sebessége egyáltalán nem olyan meggyőző.
A memóriaelharapódzások/leharapódzások a kedvenceim benne.

Mindenesetre a webes szabványok tekintetében csak ezzel a böngészővel nem voltak gondjaim.
Valóban hiba volt elhanyagolni az IE t. Én már csak azért sem használom mert a külselye a békebeli időkre emlékeztet, amikor még a vitorlát foltozgattam a win95 ös gépemen.

Rossz emlékek,))
lmisi  
2006. márc. 21. 15:33 | válasz | #19
Ez a probléma az MS-el, ha úgy érzi kiszorította a versenytársakat és további profitot sem hoz az adott software-projekt-terület. Úgy abbahagyja mint eb a sza(ha)rát.... Még a projekten dolgozó programozókat is szélnek ereszti. Nem véletlen amikor új verzió jön ki soxor teljesen át van írva, mivel a régi know-how már rég elenyészett és egyszerűbb újraírni mint ujrabedolgozni módosítani a régit.
duke  
2006. márc. 21. 15:09 | válasz | #18
"Ebben többek között elmondta, hogy egyfajta mea culpának is felfogható, amikor a sajnálatos késlekedésről beszélnek,"
Keso banat biliboy ez vonat mar elment.Hajra FireFox.
2006. márc. 21. 14:53 | válasz | #17
Nem mondom,h. lassabb, de egy atlag felhasznalonak tok felesleges!

Tobb mint fel eve instalaltam unokatesomnak XPt Sp2vel, beepitett tuzfal, nod32
(nagyon ritkan aktualizalva), ADSL. Eloszor en is feltem, de most mar latom,h. feleslegesen, azota is tokeletesen mukodik. Pedig egyaltalan nem guruk, sot!

Amugy pedig csak kotozkodni akartam 1 kicsit, mert mar elegge idegesit az a sok IE ellenes beiras! Amire en hasznalom, megfelel. Ez csak egy nagy hype a sok browser korul.
2006. márc. 21. 14:41 | galéria | válasz | #16
Mindkét idáig emlegetett böngészőnek (stabíl változatának) van mit még a tejbe aprítania.
A Firefox-ra ráférne a sebességnövelés, a memóriazabálásának megfékezése, néhány biztonsági hibájának befoltozása; az IE-re pedig a biztonsági lyukainak befoltozása, a webes szabványok nagyobb fokú betartása.
Szóval drukkolok mindkét (3, 4, sok) félnek - remélem most már egyre jobb (gyorsabb, szabványtámogatóbb, modernebb) böngészők lépnek színre

További olvasgatásra javaslom:
* IE - Secunia
* Firefox - Secunia
* Webes szabványok támogatása
* Acid2 test
* Böngészősebességek

Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. márc. 21. 14:40 | galéria | válasz | #15
Mármint firefox uninstallal tudtam a spyware-t eltávolítani :)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. márc. 21. 14:40 | galéria | válasz | #14
Énis váltottam firefoxra, a szabványosságról nemtok mit mondani, megbízhatónak nem volt megbízható(kicsit sokszor okozott hibát), biztonságos se volt annyira, mivel valahogy összeszedtem egy spywaret ami beépült a firefoxba, és csak a firefox uninstallálásával tudtam a spyware-t is elindítani(mivel a firefox indításakor került a folyamatokba egy véletlen karakterekből álló exe, ami addig nem volt ott, tehát valószínű hogy spy), de újra nem is raktam fel, mert nem volt benne semmi különleges SZERINTEM, nem volt olyan húdejó ahogy mondták, és ráadásul már rohadtul undorodtam ettől a firefox hype-tól, utálom ezeket a "divatos" programokat, szerintem nevetséges ez az "ez a király az a királyozás", mert böngészőknél aztán nincs olyan nagy külömbség, firefox se emelkedik ki nagyon a többi közűl, mindnek van valami jó tulajdonsága, és van rossz.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. márc. 21. 14:31 | válasz | #13
Gondolod, hogy a FF lassabb?
Hogy miért kell mást használni? Azért, mert nagyságrendekkel biztonságosabb. Activex, vbscript, stb. használata mellett mit vársz? Átjáróház lesz egy idő múlva a géped. És ha már elég sokminden feltelepült, akkor aztán oda lesz a "fürgesége" is. Persze most itt lehet jönni mindenféle védelmi programok felsorolásával, de nehogy azt mondja bárki is, hogy azok nem lassítják a gépet!
assdf  
2006. márc. 21. 14:26 | válasz | #12
Ez megint olyan igazából hogy ki mit szeret használni. Egy átlagos user szempontjából olyan óriási nagy különbség nincs a kettő között, azt fogja használni amelyik kintt van a gépén ikon formájában.
Amugy meg én firefoxot használok, de ebben is vannak hibák. Nekem nemegyszer előfordul hogy egy adott oldal kifagy, ez ie alatt a program nem válaszol üzenet, ctrl+alt+del és feladat bezárása,kb 15 mp, ugyanez ff alatt a proci 100% használtságához vezet, még bezárni sem tudom mert 2 perc mire bejön a feladatkezelő, idegesitő...
Szóval ez van.
2006. márc. 21. 14:16 | válasz | #11
Quick Launch -> IE betoltese 1s
Links -> SG.hu betoltese szinten 1s, elolvasa utan
Links -> Index.hu betoltese 1-2s

Namarmost kerdem en minek erre mas programot hasznalni??? Sose ertettem meg azt akiknek ez nem eleg...
sly007  
2006. márc. 21. 14:00 | válasz | #10
Böngészés közben, vagy az egész böngésző lassú?
Mellékesen a firefoynak a grafikus motorja már átírás alat van. Én már találkoztam e verzióval. Rendkívül gyors...
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. márc. 21. 13:43 | galéria | válasz | #9
"Microsoft: hiba volt az IE elhanyagolása"

és ez a microsoft, annyira nc, hogy az nem igaz
intrex  
2006. márc. 21. 13:35 | válasz | #8
Nem kizárólag a sebességbeli különbségek miatt váltanak az emberek firefoxra, hanem a szabványossága, megbízhatósága, biztonsága, és természetesen mert a legtöbben gyűlölik a microsoftot. Hál' istennek semmi nem utal a gépemen arra, hogy létezik egy microsoft nevű cég.
2006. márc. 21. 13:32 | válasz | #7
Nekem a FireFox speciál lassabnak tűnik mint az IE6-os
arty  
2006. márc. 21. 13:28 | galéria | válasz | #6
legalábbis jobb mint az IE :)