Megérkezett az első PC-s Blu-ray író
2006. március 18. 20:20, szombat
Nem kellett sokáig várni a Blu-ray meghajtók beharangozása után: a Samsung jóvoltából rövid teszt készült a cég PC-be szánt írójáról. A Warner eközben elhalasztotta HD DVD filmjeinek megjelenését.

Hirdetés

A Register az elsők között tehette rá a kezét a Samsung SH-B022 jelzésű írójára, amely végre nem különálló asztali termék, hanem a PC-s DVD/CD-meghajtókat leváltani hivatott példány. A 2x-es, vagyis másodpercenként nagyjából 9 MB sebességet nyújtó író külsejében nem különbözik az elődöktől és a jól megszokott 5,25"-os helyet foglalja el házunkban. A korai prototípus sem a CD, sem a DVD korongokat nem kezeli, ami figyelmeztető jel, igaz, a helyzet még változhat a megjelenés előtt.



A meghajtó csatlakozásánál a hagyományokat követték, vagyis lemondhatunk a SATA illesztőről. A Samsung a jelek szerint bízik abban, hogy az alaplapok legnagyobb részén még jó ideig megtalálható lesz legalább egy PATA csatlakozó. A teszt során a Windows XP SP2 felismerte a meghajtót, ám az üres médiát már nem, így a speciális frissítéssel kiegészített Nero 7 segítségét kellett igénybe venni, amit a Samsung szállított prototípusa mellett. Az íráshoz mindössze egyetlen 25 GB-os BD-RE, vagyis újraírható korong állt rendelkezésre, ennek alapján elmondható, hogy 2x-es sebességen nagyjából 50 percet vesz igénybe a teljes kapacitás kihasználása.

A gyártó részéről egyelőre nem hangzott el hivatalos információ az árazást illetően. A Register értesülése szerint ez 800-900 dollár között lesz majd, így körülbelül 200 ezer forintos induló árral számolhatunk. A kompatibilitást illetően a cikk megjegyzi, hogy a CES 2006 alatt feltüntették a DVD-támogatását, vagyis nagy valószínűséggel mindössze a CD lemezekről kell lemondanunk. A Sony esetében meg arról sem, hiszen a cég a napokban jelezte, hogy BWU-100A jelzésű meghajtója mindhárom generációval megbirkózik.



Érdekes, hogy a Warner időközben elhalasztotta a konkurens HD DVD-formátumon érkező kiadványainak megjelenését. Ennek értelmében az első filmek március vége helyett április 18-án jelennek meg, és mindössze három cím maradt meg az eredetileg beharangozott csapatból: Az operaház fantomja, Az utolsó szamuráj, illetve A millió dolláros bébi.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dez  
2006. máj. 27. 15:11 | válasz | #177
Mármint nem csak az LG-re gondoltam, hanem úgy általában.
(Az érdekes, hogy ez már 4x-esen írja a BD-R-t. Bár nem vagyok híve az esztelen gyorsaságnak, mert a megbízhatóság rovására megy. Itt a 4x a DVD-nél a 16x.)
dez  
2006. máj. 26. 20:21 | válasz | #176
Sajnálatos. Szerintem először még nem merték ilyen magasra árazni, aztán meggondolták magukat (főleg a Pioneer hatására). Pofátlanok. De ez csak átmeneti lehet, nem fogják túl sokan ennyiért megvenni, a reális ár ennek töredéke.

ps. ja, az a sor ott az aláírásodban nem a definíció, hanem amit Pistike megért belőle. :)
[Jakuza]   "Rest in Peace [Jakuza]" 
2006. máj. 26. 17:23 | galéria | válasz | #175
Nos egyre jobban dolni latszik a 500$-os Samsung ar.
Az olcsosagarol hires LG is piacra dobja Juniusban az irojat.

" Mai. 23, 2006
Das Blaue Wunder von LG: Blu-ray-Brenner mit rekordverdächtiger Brenngeschwindigkeit von 4x

Super Multi Blue: Das neue LG Brennertalent GBW-H10N kommt im Juni für 799,- Euro auf den Markt

Willich, 23. Mai 2006 – LG Electronics, Marktführer bei optischen Speicherlaufwerken, bringt mit dem Modell GBW-H10N seinen ersten Blu-ray-Brenner auf den Markt. Mit Brenngeschwindigkeiten von 4x bei BD-R- und 2x bei BD-RE-Medien hebt sich das jüngste Mitglied der LG Super Multi-Familie deutlich vom Wettbewerb ab. Das neue interne Modell ist zudem voll abwärtskompatibel und somit in der Lage, auch CDs und DVDs, inklusive DVD-RAM (5x), zu brennen. p>Das innovative Laufwerkkonzept Super Multi Blue stellt sicher, dass kein Nutzer auf den gewohnten Brennkomfort verzichten muss. Der GBW-H10N kommt Mitte Juni auf den deutschen Markt. Die unverbindliche Preisempfehlung liegt bei 799,- Euro."
LGE link
dez  
2006. máj. 02. 16:12 | válasz | #174
Hát mondom, hogy már az élő fába is belekötsz. Ha tudni akarod ennek a "rejtélynek" a "megfejtését": pár éve ASM-ben csak mikrokontrollerekkel dolgozom, így számítógépen mostanában nem programoztam ASM-ben. (PC-n meg egyátalán nem, mint írtam.)

Ha annyira értenél hozzá, tudnád, hogy pl. az Amiga (Atari [ezt ki is felejtettem], C64, stb.) hardvere teljesen más, mint a PC-é, így engem kurvára nem érdekelnek a PC-s megszakítások.

Mellesleg lehet interruptok használatának igénye nélkül is kódolni ASM-ben. 1-1 ASM rutinért még nem kell birtokba venni az egész gépet. (Ettől függetlenül használtam, és használok interruptokat, ha ezzel jönnél.)
[Jakuza]   "Rest in Peace [Jakuza]" 
2006. máj. 02. 15:32 | galéria | válasz | #173
Fogalmazas es tereles zavarban elsz.

1.Egy szóval nem mondtam, hogy én PC-n programoztam ASM-ben. (mult ido)

2.És halkan megsúgom, kb. 18 éve programozok (kb. fél évvel kevesebb idő óta ASM-ben is), de ez cseppet se zavarjon." (jelen ido)

Akarki akarmit mond ha, leir valaki olyasmit, hogy programozik 17,5 fel eve ASM-et, az valamit feltetelez.
Peldaul azt is, hogy ert hozza.
Raadasul tudod, aki ASMben programozik annak van Interuptokat osszesito leirasa, amiben megtudja nezni, mi mire valo.
Mondjuk itt: http://www.ctyme.com/rbrown.htm
dez  
2006. máj. 02. 15:22 | válasz | #172
És? Mi a bajod ezzel? Vagy már a fába is belekötsz?

Az a mondat igaz.
[Jakuza]   "Rest in Peace [Jakuza]" 
2006. máj. 02. 08:57 | galéria | válasz | #171
Ja es pontosan:

Jövő héten indulhat a PS3 tesztelése >> 44#
[Jakuza]   "Rest in Peace [Jakuza]" 
2006. máj. 02. 08:55 | galéria | válasz | #170
Dez:
PS3 teszteles topic:

"És halkan megsúgom, kb. 18 éve programozok (kb. fél évvel kevesebb idő óta ASM-ben is), de ez cseppet se zavarjon."
dez  
2006. máj. 01. 23:38 | válasz | #169
Nahh, megnéztem a demót. Nem rossz, nem rossz.

De:
1. Miért is nem lehet kilépni?
2. Valahogy nem láttam benne a nevedet.
3. Elég nehezen hiszem el, hogy te írtad, az alapján, hogy bizonyos dolgokat milyen nehezen fogsz fel. (Vagy csak úgy teszel, hogy ne kelljen elismerni? Mindegy.) Nehezen tudom elképzelni, hogy lehet programozni elvonatkoztatási készség nélkül.
4. De tegyük fel, te írtad. De az, hogy ezáltal feljogosítva érzed magad, hogy másokkal olyan kurva bunkó legyél, mint amilyen vagy, amiatt nem érdemled meg a dícséretet...

dez  
2006. máj. 01. 23:03 | válasz | #168
Ó, az fáj annyira, hogy azt írtam, hogy ilyen 3D-s demókkal Dunát lehet rekeszteni...? De ez nem lehúzás, hanem tény.

Egy szóval nem mondtam, hogy én PC-n programoztam ASM-ben. Az x86-ot nem ismerem. Hanem C64-en, Amigán, és pár fajta mikrokontrollert.

[Tudatosan tartózkodom bizonyos jelzők használatától, Jakuzára vonatkozólag.]
[Jakuza]   "Rest in Peace [Jakuza]" 
2006. máj. 01. 22:58 | galéria | válasz | #167
Jo duma.
Es te huzod le az en dijnyertes munkamat ?
Aki egy szaros Interuptot nem ismer, amit raadasul meg a ket honap ota ASM-el foglalkozo gyerkocok ismernek ?
Kibukott a zsakbol a valosag.
Te kis programozo geniusz.
dez  
2006. máj. 01. 22:47 | válasz | #166
Nem volt rá szükségem.
dez  
2006. máj. 01. 22:46 | válasz | #165
Csahogy te azt a saját állításoddal ütötted ki:

"Marpedig az 1200as gepig az elso 3 gep gyakorlatilag bovithetetlen volt, s az 500asok miatt lett annyira nepszeru anno. (csak HDD vezerlo es memoriakartya bovitesi lehetoseg)"

És ha azzal jönnél, hogy "az 1200 idejében", az sem lenne igaz, mert már akkor is volt jópár kártya.
[Jakuza]   "Rest in Peace [Jakuza]" 
2006. máj. 01. 22:43 | galéria | válasz | #164
Int19h
[Jakuza]   "Rest in Peace [Jakuza]" 
2006. máj. 01. 22:42 | galéria | válasz | #163
Na ez a lol.
Ez aztan a zsenialitas.
Oreg nem kellett szoftverbol resetelnem, ez aztan a nem akarmi most aztan pofara estem.
Egy szaros Int19h-t nem ismersz, pedig aztan te 15eve programozol.
Na szevasz, te geniusz.
dez  
2006. máj. 01. 22:42 | válasz | #162
Hogy fogsz te égni... Már előre élvezem.
dez  
2006. máj. 01. 22:40 | válasz | #161
Sosem kellett szoftverből resetelnem.
[Jakuza]   "Rest in Peace [Jakuza]" 
2006. máj. 01. 22:39 | galéria | válasz | #160
Na igen szerinted, hogy megmagyarazd.

"Hat akkoriban a bovithetosege kimerult a HDD illesztobol.
Raadasul a HDD az illeszto egyutt ketszer annyiba kerult, mint maga a gep.
Akkor meg nem volt semmi mas bovitokartya a gephez. Mire kijottek az ertelmes kartyak, addigra mar a gep sirja megvolt asva.""

Nos ha kizertam a lehetoseget a bovithetosegnek, akkor vajon miert is irtam, hogy mire kijottek az ertelmes bovitokartyak a gep sirja meg volt asva ? :P

Nos ez aztan a fordulat ?
dez  
2006. máj. 01. 22:38 | válasz | #159
A következők voltak rajta:
1db 680040 vagy 680060 proci
1db PPC 603-as proci
[Jakuza]   "Rest in Peace [Jakuza]" 
2006. máj. 01. 22:37 | galéria | válasz | #158
Mi van programozo zseni nem mukodik a kereses a Googleban, nem irjak le az interuptot a Wikipediaban ?
Te kis zsenialis jatekprogramozo. :P
dez  
2006. máj. 01. 22:37 | válasz | #157
Később kétségbe vontad a "gyakotlati" bővíthetőséget. Ez semmissé teszi az "akkoriban"-t. Meg az is, hogy különben sem igaz, hogy kimerült abban.
[Jakuza]   "Rest in Peace [Jakuza]" 
2006. máj. 01. 22:36 | galéria | válasz | #156
Ez aztan a zsenialitas, a ZX Spectrum is az. Es mi koze van a hozzaszolashoz es a mostani PCkhez ?
dez  
2006. máj. 01. 22:34 | válasz | #155
A tévedés beismerése nem terelés. Elismertem, hogy tévedtem, amikor azt írtam, hogy 88-ban még nem volt a PC-hez egér. De azt fenntartom, hogy egyátalán nem volt mindegyikhez, főleg korábban.
[Jakuza]   "Rest in Peace [Jakuza]" 
2006. máj. 01. 22:33 | galéria | válasz | #154
Nos okoska ha programozo vagy elmondanad, hogy egy ASM kodban hogy lehet egyetlen Interuptal resetelni ?
Hagy essek mar pofara.
Eleg egy interuptot ideirnod.
dez  
2006. máj. 01. 22:32 | válasz | #153
Na ja, de a PC is személyi számítógép.
[Jakuza]   "Rest in Peace [Jakuza]" 
2006. máj. 01. 22:31 | galéria | válasz | #152
Hat mi van rajta te nagyokos ? Sosmogyoro ? Esetleg valamilyen 680x0 proci ?
[Jakuza]   "Rest in Peace [Jakuza]" 
2006. máj. 01. 22:30 | galéria | válasz | #151
Szerinted csempeszem.

De ideidezem az egesz mondatot te kis genius.
"Hat akkoriban a bovithetosege kimerult a HDD illesztobol.

Csak hogy lassak, hogy milyen genny modon akarod kitekerni a mondanivalot, hogy igazad legyen.
dez  
2006. máj. 01. 22:30 | válasz | #150
Nekem is volt Blizzard 060+PPC kártyám. Csakhogy ez a kártya, nem a proci. Olyan proci nincs, hogy "060-as PPC".

Ezt a programozó mivolti kétségbevonást hanyagolnám a helyedben, mert annál nagyobb pofára esés lesz később a számodra.
dez  
2006. máj. 01. 22:27 | válasz | #149
Az állításod akkor sem igaz, mert nem csak memóriabővítő és HDD bővítési lehetőség volt hozzá. És megint csak alantas módon idecsempészed az "akkor"-t.
[Jakuza]   "Rest in Peace [Jakuza]" 
2006. máj. 01. 22:27 | galéria | válasz | #148
raadasul megint hazudsz:

"1988-ban, 18 éve... PC-hez akkoriban még asszem egér sem volt"

Tereles: (Bár már eleve úgy írtam, hogy "asszem".) Csak nem volt mindhez.

1 mondat Sem volt.
2 mondat Csak nem mindhez. :P LOL ember vagy te.
[Jakuza]   "Rest in Peace [Jakuza]" 
2006. máj. 01. 22:25 | galéria | válasz | #147
Te butus szakmai hozzaertesed netovabbja volt ez a hozzaszolas, ugyanis szemelyi szamitogep a C64 is meg az A500 is, de azok nem a mai ertelemben vett PC-k.
[Jakuza]   "Rest in Peace [Jakuza]" 
2006. máj. 01. 22:24 | galéria | válasz | #146
En nem ertek hozza lol
Tudod mi a Cyberstorm PPC vagy a Blizzard PPC ?
Egyaltalan tudod mi a 68040/060 es PPC604-Turbokartya ?

Programozo ?
Ja programoztal mar talan batchet. :P
dez  
2006. máj. 01. 22:22 | válasz | #145
Miért, a PC az nem személyi számítógép??? Personal Computer. Lehet, hogy még ezt sem tudod? És miért teszel úgy, mintha később nem ismertem volna el, hogy létezett hozzá? (Bár már eleve úgy írtam, hogy "asszem".) Csak nem volt mindhez.
[Jakuza]   "Rest in Peace [Jakuza]" 
2006. máj. 01. 22:20 | galéria | válasz | #144
Te kis genius, tudod mi az hogy gyakorlatilag es akkor ?
Nem mert 2 agytekervenyed keves a felfogokepesseged kitarulkozasahoz.
Ellenben jol hazudsz.

DEZ:
"1988-ban, 18 éve... PC-hez akkoriban még asszem egér sem volt"


[Jakuza]   "Rest in Peace [Jakuza]" 
2006. máj. 01. 22:18 | galéria | válasz | #143
Ja es ezt irom be:

DEZ:
"1988-ban, 18 éve... PC-hez akkoriban még asszem egér sem volt"

Allitolag Jakuza ezt mondta DEZ szerint:

"Már a '80-as évektől minden PC-hez volt egér."

Pedig az allitas igy hangzott:
"A szemelyi szamitogepekkel 1983 kornyeken mar majdnem mind volt eger."

Szoval te kis technikai genius, ezt magyarazd mar meg ha te szerinted 1988ban nem letezett PChez eger (itt jokat lehet rohogni a szakmai hozzaerteseden) , akkor miert kell hazudni, hogy azt mondtam, hogy 80ban minden PChez volt eger ?

Te aztan tudod az osszefuggeseket.


dez  
2006. máj. 01. 22:17 | válasz | #142
1. Itt csak te hazudsz és ferdítesz folyamatosan.

Jakuza: "Marpedig az 1200as gepig az elso 3 gep gyakorlatilag bovithetetlen volt, s az 500asok miatt lett annyira nepszeru anno. (csak HDD vezerlo es memoriakartya bovitesi lehetoseg)"

És persze ez sem igaz.

2. Hazudsz, mert ezt írtam, csak kiforgattad: "És különben sem igaz, hogy az A500 bővíthetetlen volt. Asszem még PPC-s kártya is született hozzá! (De 040, esetleg 060-as biztos.)" - kurvára nem írtam, hogy már akkor volt ilyen. És már ott is leírtam: "A PPC-t és a 060-at csak arra írtam, hogy szerinted bővíthetetlen volt a gép. Mindenki tudja, hogy azok később jelentek meg."

3. Egy kölni Amiga Messe-n vettem, talán volt valami akció rajta. De alapból sem volt sokkal drágább. Előkeresem majd a hírdetést, ami alapján vettem. Német Amiga Magazin.

Akkor is programozó vagyok, ha a fejed tetejére állsz.

68060 az létezik, csak olyan nem, hogy "060-as PPC". A PPC az egy egész más procicsalád. Ezzel is csak a fél-hozzáértésedet bizonyítottad...
[Jakuza]   "Rest in Peace [Jakuza]" 
2006. máj. 01. 22:00 | galéria | válasz | #141
1. Hazudni csak te szoktal.Mert egy jellemtelen genny ember vagy.
Kulonben nem irtam volna ezt le ha azt mondtam volna hogy bovitjetetlen.

"Hat akkoriban a bovithetosege kimerult a HDD illesztobol.
Raadasul a HDD az illeszto egyutt ketszer annyiba kerult, mint maga a gep.
Akkor meg nem volt semmi mas bovitokartya a gephez. Mire kijottek az ertelmes kartyak, addigra mar a gep sirja megvolt asva."

2.Kurvara azt mondtad, csak mar letagadod.
3.Ismet valotlansagot allitasz de mindegy, hiszen egy 33MB-s vinyo ara mindossz 599$ volt akkoriban.
Igaz te megvetted vezerlostul Nemetorszagban 30k-ert.
LOL
Szerintem Pinocchio ora a tiedhez kepest fogpiszkalo.

A komment meg annyi te sose voltal programozo, seholsem nagy kamugep vagy, egy ertelmes programozo, nem ir felkompatinbilitasrol, nem nezi le egy ASSemblyn nyertes munkat, dehat elvegre a Mithis ennek a szar demonak vette meg a kiegeszitett enginjet.
Te ertesz a dologhoz, csak azt sem tudod mirol van szo.
Tenyleg nem letezik 060as Motorola proci, hiszen Motorola 68060 a szama, de te meg a kis agyaddal kiegesziteni sem tudod, a nyilvanvaloan ertheto dolgot.
Nem is vesztegetek egy ilyen jellemtelen, hazug emberre tobb szot.
dez  
2006. máj. 01. 21:39 | válasz | #140
1.a. Hazudsz. Azt írtad: 'az első bővíthető, "otthoni"(?) Amiga az A1200 volt'... Nincs itt semmi akkoriban.
Mellesleg már elég korán megjelent többfajta kártya az A500-hoz is. (Memóriabővítő [fast/chip], vinyó, procikártya, stb.)
1.b. Kurvára nem azt mondtam, hogy már 90-ben (vagy inkább korábban, mivel 90-ben már 4 éves volt) volt hozzá 060-as, vagy PPC kártya. Hanem csak azt, hogy már van hozzá olyan is. (Ennyire bővíthetetlen.)
Apropó, "060as PPC proci" - na ilyen nem is létezik! :D
2. Nem 87-et írtam, hanem 89-90-t. És igaz. Csak nem 30 (mint te írod), hanem 35-40.
3. Fogd már fel, hogy nem számít, hogy mi volt 93-ban, amikor ezek az árak voltak (itthon).
4. Később elismertem, hogy lehetett hozzá (PC-hez) venni egeret, de nem igaz, hogy mindhez volt. A legtöbbhöz nem volt, főleg nem előtte.
[Jakuza]   "Rest in Peace [Jakuza]" 
2006. máj. 01. 21:21 | galéria | válasz | #139
Ne csipegesd le a mondatok veget oreg.
Igy en is tudok toled idezni.

1. abban az idoben bovithetetlen volt.
Igaz te akkor 90ben mar vettel hozza 060as PPC procit, igaz meg nem is gyartottak. :P
2.Igaz az allitasod szerint te vettel Nemetorszagban 87ben vinyot az amigahoz vezerlokartyaval 30K-ert, igaz nagy kar csak a vinyo volt akkoriban 80k.
De te aztan ugy hazudsz mint a vizfolyas es hogy ellenkezz velem ilyeneket allitottal.
3.

Commodore A500 29990Ft
Rochard HD controller A500/A500+ 17900Ft
80MB Harddisk 24990Ft vagy 120MB HDD 36990Ft
http://pcvilag.muskatli.hu/irodalom/CoV/CoV38/cov38.html

Te szerinted kevesebbe kerult a vinyo es vezerlo mint a gep., en azt mondtam ez nem igaz mert kozel a duplaja volt.
Veletlenul itt egy 93as ujsag amiben a magyar arak fel vannak tuntetve alatamasztva, hogy milyen zagyvasagokat beszeltel mar akkor is.
Az egerrel kapcsolatban meg ekkora hazugsagot az eletemben nem lattam, mondjuk jellemedbol fakadoan tuti.
Veletlenul te irtad le hogy a 80as evekben nem letezet eger PChez.
Meg azzal s4em voltal tisztaban, hogy az eger hogyan fejlodott a szamitastechnikaban.Te szakember.
Csakhogy mindenki lassa mirol is van szoÉ

DEZ:
"1988-ban, 18 éve... PC-hez akkoriban még asszem egér sem volt"

Erre en leirtam, a kutfejembol , Wikipedia nelkul, veled ellentetben te zseni.

Szo szerint idezve:

""1963 fejlesztettek ki az elso egeret, de amugy 1970ben kezdett elterjedni a "X-Y Position Indicator For A Display System". Aztan a Xerox meg ebben az evben atvette a megoldast, majd 1973ban az Apple Lisa.
A szemelyi szamitogepekkel 1983 kornyeken mar majdnem mind volt eger.
Sot a pl az IBM PC Juniorjaba meg fenyceruza csatlakozasi lehetoseg is volt.""

Tehat vessuk ossze a hazugsagoddal ?

DEZ
'Már a '80-as évektől minden PC-hez volt egér.'

JAKUZA
A szemelyi szamitogepekkel 1983 kornyeken mar majdnem mind volt eger.

Szoval nem vagy kicsit sem jellemtelen.


UNREG  
2006. máj. 01. 21:16 | válasz | #138
A hazudozás az nagyon megy neked, de sebaj, már megszokhattuk tőled, kár, hogy te voltál az, akit kiröhögtek a szánalmas konzolgyűlöleteddel.

Ezt írtad:

"Ismet egy kamu Sonyektol.
Kiderult az RSX NV47 alapu lesz a regi beigert szonoklat ellenere."

Persze a válasszal azóta is adós vagy, hogy hol kamuzott itt a Sony.

És ezekre a kérdésekre sem válaszoltál:

"Mit jelent az, hogy "Not actual times. Just for illustrative purposes"?
Az SPE RAM-ok késleltetése hogy alakul?
Mi volt a Sony bejelentése ezzel kapcsolatban?"
[Jakuza]   "Rest in Peace [Jakuza]" 
2006. máj. 01. 21:09 | galéria | válasz | #137
Szia Jakuza :P
Latom az Unreg megtalalt. :P
Sry a pali haragszik ram, miutan egy nepes forumon kisse nagy hulyesegeket mondott, aztan nehanyan kirohogtek erte.
Igaz utana ugyanezt csinalta, szakmai vita helyett jott hatsot fenyezni.
De sebaj ez megszokott dolog nala, ra se rants.
dez  
2006. máj. 01. 21:08 | válasz | #136
Az nem 4 ár, csak 1. Tudsz számolni?
dez  
2006. máj. 01. 21:07 | válasz | #135
Nos, Jakuza szerint én csak hülyeségeket írok. Nézzük miket ír Jakuza:
'Amiga=A500, mert csak ez volt elterjedve.'
'Az A500 teljesen bővíthetetlen volt.'
'Azért nem terjedt el az Amiga, mert 2x annyi volt egy vinyóvezérlő+vinyó, mint az alapgép' (ja, 1993-ban, amikor már úgyis leáldozóban volt, egy A500-hoz képest egy SCSI kártya+vinyó)
'Már a '80-as évektől minden PC-hez volt egér.'
És még lehetne folytatni a sort.

[Jakuza]   "Rest in Peace [Jakuza]" 
2006. máj. 01. 21:07 | galéria | válasz | #134
Mi nem igaz ?
A 995$ ?
Ja az tenyleg nem 1000 dollar hanem 995.
Igaz nem 500 es megis ez van a 800-900 dollarhoz kozelebb mint a te elvetelt 500 dollaros elkepzelesed.
De sebaj, majd hogy idezem aramykopesed egyiket : "Egy biztos: ha nem 500 dollár lesz, akkor előttem a Samsung nagyon leszerepelt..."
[Jakuza]   "Rest in Peace [Jakuza]" 
2006. máj. 01. 21:04 | galéria | válasz | #133
Ne terelj.
Bebuktad mert marha vagy aki meg ket kulonbozo szot sem tud ertelmezni es csak ket kulonbozo szam ragadja meg a figyelmedet.
dez  
2006. máj. 01. 21:02 | válasz | #132
"Én egyetértek azon kijelentéssel, hogy ha a 4 gyártó ezer dollárért árulja egyazon terméket"

Őőő, itt valóban leírta. Csak kár, hogy nem igaz.
UUUU  
2006. máj. 01. 21:01 | galéria | válasz | #131
Mondom én, hogy te csak a feszülséget kelteni jössz ide.
Jó lenne ha más elfoglaltságot keresnél magadnak.
És elmagyaráznád nekem, hogy én miért lennék Jakuza ?

103#

Én egyetértek azon kijelentéssel, hogy ha a 4 gyártó ezer dollárért árulja egyazon terméket, akkor a másik gyártó sem fogja negyed vagy féláron forgalomba hozni, az induló termékét. Esetleg ez csak akkor lehetséges, ha nem tudja a többi gyártóval a lépést tartani és majd akkor tudja csak kiadni a saját iróját, ha már a többi gyártónál is leesnek hasonló árra.

Szóval kikérem magamnak,hogy egy olyan ember mint te engem másnak nyilvánitson aki csak azért jár ilyen helyre, hogy másokkal szemben szitsa a feszültséget.
dez  
2006. máj. 01. 20:58 | válasz | #130
Lefordítom neked magyarra: nem 1db ár van, hanem 2, és még ott van a többi. 2+x. Felfogtad?
UNREG  
2006. máj. 01. 20:55 | válasz | #129
"Márpedig én leirtam, hogy bizony ekkora eltérés nem lesz a kiadott irók között, igy már előre boritékolható, hogy nem a januári cikknek lesz igaza."



Elfelejtettél nicket váltani barátocskám, UUUU=Jakuza.
Nevetséges vagy kisgyerek.
[Jakuza]   "Rest in Peace [Jakuza]" 
2006. máj. 01. 20:54 | galéria | válasz | #128
Felrebeszelek ?

"Dez"
Az egy másik dolog, hogy a többi (egyátalán, milyen többi, a Pioneeren kívül?) mennyibe kerül.
"
És nem is létezik 1db ár, mivel magad írod, hogy az egyik 995 dollár, a másik meg 800. A többit meg megint csak elfelejtetted leírni.

TANULJ MEG OLVASNI, A PIONEER ES A PANASONIC NEM AZONOS SZO

Ott van egy a tobbibol, amit te voltal olyan butus, hogy azonosnak ertelmeztel es ravagtad, hogy mirol beszelek, hiszen meg vegleges ar sincsen mert ket kulonbozo arrol irok.
Ez a LOL.


UNREG  
2006. máj. 01. 20:52 | válasz | #127
LOL, Jakuza ezt a privátüzenetet küldte nekem:

"Ugy latom te azt elvezed, ha a nyelvedre tapadhatnak a csimbokok seggnyalas kozben.
Hat akkor rajta te kis ovodas konzolmajom."

Nem, ő aztán nem sérteget senkit.

dez  
2006. máj. 01. 20:48 | válasz | #126
Te nem válaszolsz egy kérdésre sem, inkább félrebeszélsz. Én konzekvensen ugyanazt mondom.
[Jakuza]   "Rest in Peace [Jakuza]" 
2006. máj. 01. 20:38 | galéria | válasz | #125
Dez:
Az utolso szo jogan, leirok meg nehany marhasagot, de azert nem valaszolok a kerdesre, amire 3 szoban lehet valaszolni, mert megakarok magyarazni mindent.
dez  
2006. máj. 01. 20:37 | válasz | #124
Amit a #119-ben írok, az ugyanaz, mint amit idemásoltál.
[Jakuza]   "Rest in Peace [Jakuza]" 
2006. máj. 01. 20:36 | galéria | válasz | #123
Nekem veled ellentetben, nem kell megertenem,hogy ket kulonallo gyartorol beszelunk es nem kell Wikipedia sem hozza, hogy tudjam amirol csevegek.
Ugye nem fogsz belinkelni rola Pioneer vagy Panasonic adatot ?

"Dez:
Inkompatibilitas definicioja jatekoknal
amikor fut, de csak pl. 1 fps-sel, vagy össze-vissza akadozva, irányíthatatlanul ;PPP"
[Jakuza]   "Rest in Peace [Jakuza]" 
2006. máj. 01. 20:34 | galéria | válasz | #122
Miven nem csak en nezlek hulyenek ?
Megakarod magyarazni amit leirtal, hogy nem is irtad le ?
Ja hogy most majd UUUU-nak is megakarod magyarazni az igazad ? LOL
Nem vagy kicsit sem fennkolt.

Dez:
Inkompatibilitas definicioja jatekoknal
amikor fut, de csak pl. 1 fps-sel, vagy össze-vissza akadozva, irányíthatatlanul ;PPP
dez  
2006. máj. 01. 20:34 | válasz | #121
Az előbb te nem akartad megérteni, hogy a Pioneer és a Samsung is két különböző gyártó...

Nem biztos, hogy 500 dollár lesz (pedig azt mondták), de attól, hogy a Pioneer ~1000 dollár, ez még lehet jóval kevesebb.
[Jakuza]   "Rest in Peace [Jakuza]" 
2006. máj. 01. 20:31 | galéria | válasz | #120
Lyukadj mar ki valamire.
Igen leirtam hogy ket iro ket ar, mindegyik 800-1000 kozott van.
Tehat kizart, hogy a Samsung 500 dollar lesz, ha kiadja egyaltalan meg az eljovendo honapokban egyaltalan.
Ugytunik ezt rajtad kivul itt mas mar felfogta.
Te meg jossz a monologoddal, hogy ""És nem is létezik 1db ár, mivel magad írod, hogy az egyik 995 dollár, a másik meg 800."

Egy-egy ar ket kulonbozo termek kulonbozo arai Csak hogy felfogd Panasonic es Pioneer a ket gyarto.
Nos hova akarsz kilyukadni a ket arral ?
Talan, hogy ezert lesz a Samsung 500$? Mostantol csak az alairasommal fogok reagalni az elvetelt hulyesegeidre.
dez  
2006. máj. 01. 20:30 | válasz | #119
Ne torzíts te is! Az tejlesítménykülönbség (nem órajelkülönbség!) nem inkompatibilitás önmagában, ezt nem mondta senki. Hanem egy meghatározott program esetén jelenhet meg inkompatibilitási tényezőként. Egy adott minimum teljesítményt mindenképpen igénylő (mert pl. csak akkor teljesül a rendeletésszerű, real-time futás) program összeférhetetlen egy 1GHz-es konfiggal. Ilyen értelemben volt használva a fogalom.

Te hány éve vagy a szakmában, hány éve programozol, hogy döntőbírónak tekinted magad?
dez  
2006. máj. 01. 20:23 | válasz | #118
Én nem tudok olvasni??? Pont ezt mondom, hogy nem 1db ár van, hanem legalább 2.
UUUU  
2006. máj. 01. 20:03 | galéria | válasz | #117
Erre inkább nem reagálok, mert ahogy nézem te csak szítani próbalod a tűzet.
Úgy gondolom, hogy talán elmondhatom a véleményemet egy demokratikus fórumon, ahogy én látom a dolgot.
Márpedig én leirtam, hogy bizony ekkora eltérés nem lesz a kiadott irók között, igy már előre boritékolható, hogy nem a januári cikknek lesz igaza.
Másodsorban bizony, ha inkompatibilitási tényezőnek állítják be a processzorok órajelét az minden téren hibás tézis, s el kell fogadni a másik vitapartnerrel szemben, a helytelen állitást.
De ha valami érdemi hozzáfüznivalód van ezzel kapcsolatban, csak rajta kiváncsian várom a technológiai szakszövegeket.
Amúgy inkább feleslegesen ne akard tovább fokozni a már amúgy is szerintem túlfokozott hangulatot. Vagy az általam leirt tények valóságtartalma, ami bánt téged ? Vagy megakarod kérdőjelezni az én nézeteimet a dologról ?
Szerintem ahhoz neked semmi közöd, hogy én hogyan látom a dolgokat, hiszen nem a te érdekeidet akarom védeni, hanem szimplán az igazság oldaláról közelitem meg a kérdést, ahogyan én látom.
Vagy csak nem a múltban bekövetkezett sérelmed miatt akarsz ily módon valaki ellen ágálni ?
Mert nagyon úgy tünik, és ha igy van amit te teszel az nagyon nem szép dolog.
[Jakuza]   "Rest in Peace [Jakuza]" 
2006. máj. 01. 19:33 | galéria | válasz | #116
Te olvasni se tudsz jol van. :P

"És nem is létezik 1db ár, mivel magad írod, hogy az egyik 995 dollár, a másik meg 800. "

Hany darab ar letezik ?

Ketto igen, mert ha a felfogokepesseged feltudna dolgozni, hogy a Panasonic es a Pioneer nem egy es ugyanaz.
Tehat a szamodra 1db ar az valojaban 2db.
Pioneer 995$
Panasonic 800$

UNREG  
2006. máj. 01. 18:40 | válasz | #115
"Ez csak azt summázza, hogy beleakarsz folyni a vitába egyik fél védelmében."


Ezt pont te mondod, amióta megjelentél, azóta csak Jakuzát véded. Részrehajlás rulez.
dez  
2006. máj. 01. 18:30 | válasz | #113
Ha követted az én vitáimat (az összeset), akkor láthattad, hogy én nem vagyok ilyen, hogy abszolút SEMMIT sem ismerek el a másik részéről.

Az meg tök hülyeség, hogy azért ne lehetnék programozó, mert valamit sajátosan értelmezek. (Pontosabban, hogy egyátalán eszembe jut ilyen értelmezés.)

De ezt a témát inkább a másik topikban, mert itt off.
dez  
2006. máj. 01. 18:26 | válasz | #112
Ne zsongíts, még akkor kezdted a kérdezősködést, amikor nem volt egy darab sem a piacon, azaz ott volt az a jövő idő.

És nem is létezik 1db ár, mivel magad írod, hogy az egyik 995 dollár, a másik meg 800. A többit meg megint csak elfelejtetted leírni.

Az nagyszerű, hogy újfent beidézel egy cikket, ami megintcsak a Registerre hivatkozik. Ugyanakkor a Heise Online-os kijelentést sokan úgy vették, hogy hivatalos bejelentés. Számomra addig az marad, amig nem lesz másik, hivatalos bejelentés.
UUUU  
2006. máj. 01. 18:16 | galéria | válasz | #111
Ebben az esetben megkapod az egy pontot, tőlem mint döntőbirótól.
UUUU  
2006. máj. 01. 18:15 | galéria | válasz | #110
Most már velem szemben is bizonyítási kényszered van ?
Ilyen téren valóban igaza lehet Jakuzának, hogy senkinek az igazát nem ismered el.
Márpedig blödségeket irtál a kompatibilitással kapcsolatban, pedig aki állitolag játékprogramozó az ilyen, teljesen nem megfelelő állitásokat nem irhat, mint a processzor órajel mint inkompatibilitasi tényező.
A processzorok efajta eltérésenek semmi köze nincs az inkompatibilitáshoz.
Mint ahogy a swap fájloknak, vagy a számitógép lassúságának egyaránt.
Mondjuk ezek eléggé nevetséges állitások programozói minősítésed tükrében.
Mondjuk nagyvonalúan elhiszem neked ezt az állitásod, mások már kétkedve fogadnák.
[Jakuza]   "Rest in Peace [Jakuza]" 
2006. máj. 01. 17:59 | galéria | válasz | #109
Ne magyarazd mar meg, hogy en mit kerdeztem.
En azt kerdeztem mennyibe kerul a gyartok elso Blu-Ray iroi.
Meg is jeloltem:


""Egy tajvani sajtótájékoztatón jelentette be hivatalosan első Blu-ray-íróját az optikai meghajtók piacán etalonnak számított Pioneer. A BDR-101A jelölésű Blu-ray-meghajtó igen borsos, 995 dolláros (~ 210 ezer forintos) áron kerül az észak-amerikai és európai boltokba a nyár folyamán.

Raadasul nem egy iro ara van a cikkben, hanem egybol ketto :

"A Pioneer készüléke drágább lesz az átlagnál, a nemrég bemutatott Panasonic Blu-ray-író közel 200 dollárral olcsóbban, csak 800 dollár körüli áron lesz kapható júliustól."

http://www.hwsw.hu/hir.php3?id=31207&count5=1
A Samsungra visszaterve, eleve a tobbi cikk cafolta a Janurai pletykakat, miszerint a Samsung nem is tudott meg Marciusban sem mondani semmit, hogy milyen arban fogjak adni.

"A gyártó részéről egyelőre nem hangzott el hivatalos információ az árazást illetően.
http://www.sg.hu/cikk.php?cid=43395
Tehat a te forrasod volt inkabb ami nem megfelelot allitott, es ezt nem ismered el.Folyamatosan azt hajtod, hogy a Register ertesulesei voltak az iro arakkal rosszak, pedig nagyon ugy tunik, hogy a 800-900$-s ar ami megiscsak a megefelelo, ahogy a tobbi gyato termeket latjuk.
dez  
2006. máj. 01. 17:35 | válasz | #108
Na ne mond már, hogy olyan sok blődséget írtam. Egy első látásra blődségnek tűnű dolgot írtam. Csak épp vita közben Jakuza nem ismer el SEMMIT, akármilyen egyszerű tényről van is szó. Így nehéz vitatkozni...

De, létezik az a karó (Samsung ármegjelölés). A Register állítása meg csak becslés, és attól nem lesz igazabb, mert több másik oldal átvette (forrásmegjelöléssel). És addig csak találgatni lehet, amíg nem lesz a piacon.

Az egy másik dolog, hogy a többi (egyátalán, milyen többi, a Pioneeren kívül?) mennyibe kerül. Én a Samsungról beszéltem végig, mint már 25000x leírtam.

Jakuza nem azt kérdezte, hogy mennyibe kerülnek most a kapható BD írók. Hanem azt, hogy mennyibe fognak kerülni, ill. mennyibe fog kerülni a Samsung. Te erre mit válaszolnál? Nem azt, hogy "nem tudom, de x szerint ennyi, y szerint meg annyi"?
UUUU  
2006. máj. 01. 17:17 | galéria | válasz | #107
Én is láttam már ezer helyen, még a Blu-Ray Association oldalán is.
A vitával kapcsolatban pedig, te sem nagyon tudsz ahogy nézem kultúráltan fórumozni, föleg ha a másik forrását hülyének tartod, miközben meg a te forrásod közel nem helytálló.
Ráadásul, ahogy beleolvastam a másik fórumba, méginkább ez erősödött meg bennem.
Pedig szakmai téren te voltál ott is aki, mit ne mondjak néha óriási blödségeket hordtál ott is össze, s nem lattad be, hogy a másiknak van igaza.
S bár lehet, hogy 500 dollár nem a te kitalációd, mégis számomra úgy tünik, hogy te még mindig nagyon kötöd az ebet a nem létező karóhoz.
dez  
2006. máj. 01. 16:41 | válasz | #106
Csak egy tényt írt le...
dez  
2006. máj. 01. 16:34 | válasz | #105
A "BR"-t még nem láttam egy normálisabb cikkben sem, csak az alulinformáltak használják, leginkább fórumokon. És semmiképpen sem az a hivatalos név, márpedig arról volt szó.

Az a baj, hogy Jakuza nem tud kultúráltan vitatkozni, mindent vérre menő vitának, és hiúsági kérdésnek fog fel, illetve azzá alakítja a vitát, amiben az a legfőbb lényeg, kinek van igaza (és utána ezt jól a másik orra alá dörgölheti), nem az igazság közös kiderítése. Másrészt már jóval korábban úgy állította be, hogy az 500 dollcsis Samsung csak az "én" baromságom. Nem a Neise Online-é, vagy nem a Samsung hazugsága.

Miért nem írta le azt a 4 gyártót (típussal, árral együtt), mint egyszerű tényt? Miért állítja be úgy a Registeres cikket, mintha az már az üzletekben lévő cucc áráról írna, tény lenne, szemben a Samsung saját állításával? Miért nem tudja elismerni, hogy az sem biztos, hogy van rá némi esély, hogy tényleg annyi lesz? (Persze a válasz ott van fent.)

Egy biztos: ha nem 500 dollár lesz, akkor előttem a Samsung nagyon leszerepelt...
UUUU  
2006. máj. 01. 13:12 | galéria | válasz | #104
Te se nagyon szólsz hozzá a témához, úgy tünik jobban leköt a számomra szent és sérthetetlen vita.
Amúgy már leitam, senkit nem érdekel a röviditése bárminek is ha mindenki tudja miröl van szó.
Ez csak azt summázza, hogy beleakarsz folyni a vitába egyik fél védelmében.
UUUU  
2006. máj. 01. 13:08 | galéria | válasz | #103
Mondjuk engem nem igazán érdekel, hogy minek nevezik az iró röviditését, hiszen nem az a lényeg, azt hogy miről is van szó mindeki tudja a többi szimpla belemagyarázás.
Én egyetértek azon kijelentéssel, hogy ha a 4 gyártó ezer dollárért árulja egyazon terméket, akkor a másik gyártó sem fogja negyed vagy féláron forgalomba hozni, az induló termékét. Esetleg ez csak akkor lehetséges, ha nem tudja a többi gyártóval a lépést tartani és majd akkor tudja csak kiadni a saját iróját, ha már a többi gyártónál is leesnek hasonló árra.
Ráadásul nem is érdemes elavult cikkeket beidézni, hiszen 5 hónap alatt óriásit fordulhat a világ, lásd Sony Playstation 3 lemaradását, vagy éppen a Blu-Ray megingását a HDDVD szemben.

2006. máj. 01. 13:04 | válasz | #102
Kit érdekel a google, ha a Blu-ray Association a BD rövidítést használja, akkor az a hivatalos. Mellesleg a Sony is a BD-t ír mindenhol, de velük is leállhatsz vitatkozni, az nagyon megy neked.
Nem is vártam mást, minthogy makacsul ragaszkodsz a tévedésedhez, viszlát, engem nem fogsz belerángatni az ostoba vitádba.
[Jakuza]   "Rest in Peace [Jakuza]" 
2006. máj. 01. 12:24 | galéria | válasz | #101
Ird csak be a Googleba a BR Discet azt rajossz, hogy abban a roviditesi formabvan is hasznaljak.
Mindossze tobb mint 7 millio talalati aranynal ugytunik ez a valoszinu.
2006. máj. 01. 12:04 | válasz | #100
Igaza van Deznek, tényleg BD a rövidítése, vagy esetleg a hivatalos oldallal is vitába szállnál?
[Jakuza]   "Rest in Peace [Jakuza]" 
2006. máj. 01. 08:06 | galéria | válasz | #99
Dez:
Az utolso szo jogan, leirok meg nehany marhasagot, de azert nem valaszolok a kerdesre, amire 3 szoban lehet valaszolni.
dez  
2006. máj. 01. 03:38 | válasz | #98
Én a helyedben ezt a "BR"-t nem erőltetném, mert nem az a neve. Öreg, nézd meg a képet a cikkben! Látod a logót a tálca jobb oldalán? Ha nem tudnád kivenni, segítek: BD, mint Blu-ray Disc.

De ha megnézel pár kinti cikket, azokban is BD-t írnak. (Bár sokszor a hülyébbek kedvéért kiírják, hogy blu-ray disc.)

A márciusi cikkek mind a Registert másolták, úgyhogy maradjunk a Register megszólításnál. Te szentírásnak tekinted a Registert?

Én meg inkább a Heise Online-nak hiszek. Mert úgy tetszik. Nekik mondott árat a Samsung, és az az ár 500 dollár volt.

A kérdésed hiányos, így nem lehet rá válaszolni. Melyik gyártó írójáról beszélsz? Mert én a Samsungéról, eddig is meg most is. És azt még nem lehet kapni, szal hülye kérdésre hülye válasz.

További hülye kérdések: mi lesz a jövő héten? Esik-e majd az eső jövő hét pénteken? (Esik, mert a TV2-s gádzsi azt monda! Nem, nem esik, az RTL-es fazon azt mondta! De! Nem! De! Nem! DEDÓ.)

Akkor a változatosság kedvéért egy értelmes kérdés: mi az a 4 PC-s BD író típus, ami már kapható?