Új MI szoftvert kapnak a marsjárók
2006. március 18. 11:08, szombat
A héten befejeződik a marsjárók tevékenységének optimalizálását szolgáló mesterséges intelligencia szoftver tesztüzeme. A feltöltésre nyáron kerül sor.

A Spirit és az Opportunity a mai napig már több mint 100 000 felvételt készített, ami a Földre lesugárzott adataik 95%-át teszi ki. Mivel azonban a marsjárók egy nap csak korlátolt mennyiségű adatot tudnak továbbítani, a fotók többsége pedig semmi olyat nem mutatott, amit egy-egy jóval korábbi felvételen ne lehetett volna látni, ezért üzemeltetői úgy döntöttek, itt az ideje a robotok optimalizálásának.

A feladatra mesterséges intelligencia szakértőket kértek fel, akik kifejlesztettek egy olyan új szoftvert, amivel a robotok képesek a legfontosabb eseményekre fókuszálni, sőt akár saját maguk megvágni felvételeiket, hogy csak a legérdekesebb részleteket küldjék haza.

Az új szoftver júniusban kerül feltöltésre, a következő, úgynevezett "dust devil" időszakra. A Mars mini-tornádóiról és vékony felhőzetéről szerzett információk nagyban segítik a bolygó légkörének megismerését.

Az új MI szoftverfrissítés megháromszorozza, de akár a négyszeresére is növelheti a tudományos szempontból érdekes felvételek számát a naponta lesugárzásra kerülő adatblokkokban, nyilatkozott a projektet vezető Steve Chien, a NASA Sugárhajtómű Laboratóriumának mesterséges intelligencia szakértője. Chien munkatársaival közösen a csütörtökön megnyitott Hold- és Bolygótudományi Konferencián mutatja be a rendszert. A szoftver fejlesztése és tesztelése több mint egy évet vett igénybe. A héten befejeződő tesztüzemet a marsjárók Földön maradt ikertestvérén végezték el. A nyári feltöltés körülbelül öt napot vesz majd igénybe.

Ez már a második frissítés, amit a két marsjárón elvégeznek, az első 2004-ben zajlott. Most a felvételek optimalizálásán túl a navigációs szoftver hibáit javítják, és segítséget nyújtanak a robotoknak az akadályok kikerüléséhez szükséges útvonal gyorsabb megtervezéséhez is.

A projekt ezen felül olyan mesterséges intelligencia technikákat is tesztel, amit a 2009-re tervezett méretes leszállóegység, a Mars Science Laboratory is alkalmazhat. A Spirit és az Opportunity eddig közel 780 marsi napot töltött kutatással a vörös bolygón.

A most következő marsi téltől különösen a nagyobb szélességi fokon állomásozó Spirit esetében tartanak a projekt irányítói, itt ugyanis kevesebb napfényt tud begyűjteni, ezért jelenleg az elsődleges feladat a legközelebbi északra néző lankák elérése, ahol valamivel több napenergiát tud magába szívni az átteleléshez.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. márc. 23. 17:51 | válasz | #161
"Az elektron semleges megfelelője, egy elektron tömegű semleges részecske lenne. Ilyet eddig nem detektáltak, (de talán nem is nagyon keresték.) Bizonyos elméletek viszont jósolnak ilyen részecskét."

Passz. Elég rég tanultam már ezeket, nem emlékszem a részletekre.
2006. márc. 22. 20:27 | válasz | #160
ez jó:-)
2006. márc. 22. 19:36 | válasz | #159
Nem akarom bemagyarázni senkinek, h a kép bal felső sarkában ufó látható, tudom, h csak egy szerencsés helyen levő vízcsepp az objektív előtt. De azért érdekes.
2006. márc. 22. 19:34 | válasz | #158
http://turakepek.ingyenweb.hu/vihar4.jpg
NEXUS6  
2006. márc. 21. 18:18 | galéria | válasz | #157
Mivel a legtöbb berendezésünk elektromos elven működik a semleges részecskéket közvetlenül nem tudjuk érzékelni!

Csak akkor ha nem elektromos módon kölcsönhatásba lép egy töltött részecskével (beleütközik), vagy esetleg töltött részecskékre bomlik.
NEXUS6  
2006. márc. 21. 18:15 | galéria | válasz | #156
A neutrino a bétabomlás egyik mellékterméke, a protonon és az elektronon kívül.

Keletkezés szempontjából tehát az elektronhoz kapcsolódik. De a W, Z bozonokhoz és a Tau részecskékhez is kapcsolódik a maga kis neutrinójuk.

A neutrino tehát nem az elektron semleges megfelelője, hiszen szinte nulla tömeggel rendelkezik. Jóformán csak spin töltése van.

Az elektron semleges megfelelője, egy elektron tömegű semleges részecske lenne. Ilyet eddig nem detektáltak, (de talán nem is nagyon keresték.) Bizonyos elméletek viszont jósolnak ilyen részecskét.
2006. márc. 21. 17:53 | válasz | #155
Neutrínó az valami sugárzás nem? Valami sugárforrásból ered ha jól dereng. Nulla töltés mivel lehet mérni? Pl neutront? Semmivel nem? Vagy igen? Nem csak következtetni lehet rá?
2006. márc. 21. 16:08 | válasz | #154
"Én elektronokhoz hasonló (lepton) nagyobb energiájú részsecskék alatt a W, Z bozonokat és Tau részecskéket értettem. Ezeknek viszont vannak semleges változatai!"

Én is ezekre gondoltam.

"Az elektronnak furcsamód nincs."

Az elektron semleges párja a neutrínó (az egyik fajta). Ha jól emlékszem.
2006. márc. 21. 15:52 | válasz | #153
"Ácsi! Ha idegen lény lennél és a Földre küldenél szondát, mondjuk szerencsétlenségedre a sivatagban landolna, azt mondanád, hogy ezen a bolygón nincs értelmes élet, és nem is megfelöek a körülmények, mert az én szervezetem nem bírja???!!!"

A Marsot alaposan feltérképezték a leszállás előtt (Google Mars). Meg ugye távcsővel már több száz éve nézegetik.
Mellesleg a NASA épp azt mondja, hogy lehet élet a Marson.

"Hiszen még azt se tudjuk, hogy a Szaturnusz vastag légöre alatt van-e szilárd felszín!"

Tudjuk, hogy nincs. A tömege számolható a holdjainak mozgásából, a mérete meg ugye látszik. Ebből a sűrűsége számolható. Az eredmény az, hogy jóval könnyebb a víznél. Szóval már csak ez alapján se valószínű a szilárd felszín. Legfeljebb egy egész kicsi szilárd magja lehet. Ezen kívül radarral át lehet látni a felhőkön (bár nem tudom, hogy ezt megtették-e), és lehet szondákat bele hajigálni (ilyen mintha lett volna).

"Vagy hogy itt a tengerekben milyen élőlények vannak, és 1 szondából NASA már tudja hogy nincs élet. Na azért nekik is el kéne gondolkodniuk."

Általunk ismert életről szoktak beszélni. Értelem szerűen másfajta életet nem is tudunk keresni. Még az se biztos, hogy felismernénk, ha belebotlanánk.
norbre  
2006. márc. 21. 08:39 | galéria | válasz | #152
az hogy régóta foglalkozol valamivel az nem jelent semmit hogyha nem tudsz objektív maradni. És most ne gyere azzal hogy ezt nem lehet, mert igenis lehet.
- Azt aki beleássa magát egy területbe éveken át és objektív tud maradni , azt hívják szakértőnek
- Azt aki beleássa magát egy területbe éveken át és NEM tud objektív maradni , azt hívják elvakultnak, és ők akik nem tudnak józanul mérlegelni

sztem te az utóbbiba tartozol, és így ezt elismerni sem vagy hajlandó, úgyhogy már belátom én is vitázni veled meddő dolog, mert ez nem vita. Bármit mondanak, semmit nem vagy hajlandó elfogadni a másik álláspontjából
NEXUS6  
2006. márc. 20. 23:18 | galéria | válasz | #151
Én elektronokhoz hasonló (lepton) nagyobb energiájú részsecskék alatt a W, Z bozonokat és Tau részecskéket értettem. Ezeknek viszont vannak semleges változatai!

Az elektronnak furcsamód nincs.
2006. márc. 20. 20:32 | válasz | #150
Amióta az eszemet tudom, ezzel a témával és az informatikával foglalkozok...még jó hogy 1-2 mondattal mindent meg tudtok megyarázni, én minden tök 1 értelmű.
2006. márc. 20. 20:20 | válasz | #149
honnan tudni, hogy körélyük gyűltek?
egyszer a gépek veszik körbe őket, másszor meg ők a gépeket?
Hogyisvanez?
2006. márc. 20. 20:13 | válasz | #148
Ezaz...
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. márc. 20. 20:03 | galéria | válasz | #147
"Ha olyan távol voltak a kutak , miért gyűltek a gép köré?" Hát szerintem nem gyűltek a gépek köré, az olajkutak általában nem, vagy nagyon lassan mozognak :D
norbre  
2006. márc. 20. 19:56 | galéria | válasz | #146
"azt se vennétek észre ami az orrotok előtt van! Nem írok többet nem érdemes. Pláne nektek."
- szived joga hogy oda írj ahová te akarsz, de az a te bajod sztem hogy te meg azt is megpróbálod belemagyarázni a dolgokba amit csak beleképzelsz, a lehetséges racionális magyarázatokkal nem törődve

norbre  
2006. márc. 20. 19:54 | galéria | válasz | #145
te jó Isten a KGB-s videót nézd már meg. Úgy van a földbe állítva hogy két fának támaszkodik. Ha olyan szögben zuhan le, le kellett volna tarolnia azt a két fát.
az a baj hogy nem akarod meglátni azokat a tényeket amik ellent mondhatnak a álláspontodnak.
norbre  
2006. márc. 20. 19:52 | galéria | válasz | #144
"körbekerítették a gépeket!"
- ezt te honnan veszed?

"Miért csak infra kamerával voltak láthatóak?"
-mert messze voltak és csak a kutak tetején kilépő lángok hőjét látták
norbre  
2006. márc. 20. 19:50 | galéria | válasz | #143
te láttad azt az összeállítást?
2006. márc. 20. 19:40 | válasz | #142
Persze...Jesszus....el is hiszitek. Csak az a bibi, hogy a gépek azért szálltak föl, mert a RADAROK JELEZTÉK!!!! Kutakat jeleztek biztos. A gép pilótái be is voltak szarva mert körbekerítették a gépeket! Ha olyan távol voltak a kutak , miért gyűltek a gép köré? Pilóták miért nem vették észre? Miért csak infra kamerával voltak láthatóak? Láthatatlan kutak? Nézd meg a repcsiből csinták a felvételeket, a felhők melett húznak el ezek az izék, nem lent a földön! Mit néztetek ti? Mert nem azt amit ide tettem az tuti! KGB-s videón mi az a földbeállva? Olajkút? Vagy B12-es repcsi? Azt se vennétek észre ami az orrotok előtt van! Nem írok többet nem érdemes. Pláne nektek.
norbre  
2006. márc. 20. 19:00 | galéria | válasz | #141
egyébként tényleg má emléxem, az RTL-en is volt ez, később jöttek rá hogy valami rohadt távoli kutakat látnak
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. márc. 20. 18:50 | galéria | válasz | #140
LOL kimondta hogy 2000 méteren van és röpköd? Tudod Elég messzire el lehet látni, és azok a kutak a sima tengerszinten vannak, ráadásul a repülő amiről filmezték, hihetetlen módon MOZOG, méghozzá gyorsan. :)
2006. márc. 20. 18:35 | válasz | #139
Ácsi! Ha idegen lény lennél és a Földre küldenél szondát, mondjuk szerencsétlenségedre a sivatagban landolna, azt mondanád, hogy ezen a bolygón nincs értelmes élet, és nem is megfelöek a körülmények, mert az én szervezetem nem bírja???!!! Mert a Nasa pont ezt teszi. Hiszen még azt se tudjuk, hogy a Szaturnusz vastag légöre alatt van-e szilárd felszín! Vagy hogy itt a tengerekben milyen élőlények vannak, és 1 szondából NASA már tudja hogy nincs élet. Na azért nekik is el kéne gondolkodniuk.
2006. márc. 20. 18:28 | válasz | #138
2000 m-en olajkutak? Nézd már meg a videót! Ami a felhőknél röpköd az olajkút? Valami egészen új fejlesztésü kút lehet akkor. :-DD
2006. márc. 20. 17:42 | válasz | #137
Volt a holdraszállásról egy film a Discovery-n, na ott még be is mutatták a legfőbb ilyen érvekre a magyarázatot.
Nekem egyébként az a nem kóser abban, hogy hazugság lenne, hogy: hogy lehet az, hogy annyi ember lényegében ugyanazt mondja még ennyi év után is. Ez kb. olyan, mint az, hogy a holokauszt kitaláció, az is egy baromság, alternatív történelem nincs, max. más nézőpontok, propaganda, na meg az, hogy nem tudhatjuk az okokat, max. a történéseket, nagy pontossággal, ami az időbeni távolság csökkenésével eyre nő.
2006. márc. 20. 15:30 | válasz | #136
"Jó , titoktartási talán érthető, de mai napig nem oldották fel, és ma már kit érdekel mit mondanak ez az Oroszoknak, nem?"

Vannak még a II.VH-ból is titkosított műveletek és technológiák. Egy részét nemrég oldották fel. Pl. nem lényegtelen részlet az Enigma körüli kavarás, ami 50 évre titkosítva volt. A kormányok szeretnek titkolózni és ilyen esetekben meg is tehetik.

"Hát azért a 6-7 óra adásszünet akkor is durva."

Én eddig nem is hallottam erről. De simán hihető. Nem volt olyan egyszerű az adás közvetítése, mint ma.

"Optika optika..persze, van ebben is igazság, de csinálsz innét 1 fotót a Földről, aztán egyet a Holdról, a holdról nehogymár kisebb legyen a Föld mint a Földről a Hold akármilyen is az optika..."

Nem az a lényeg, hogy milyen az optika, hanem az, hogy NEM UGYANAZ az, és nem egyforma a beállítás.

"Hogy a bánatba vették fel a filmet? Úgyértem a szalag hogy bírta a közel -200 fokot? Na+a villanymotor csapágyazása."

Ehhez nem értek. Biztos meg tudták oldani valahogy. Pl. nappal sokkal melegebb van. Megfelelő hőszigeteléssel elég sokáig működhetett a cuccos. Mivel nincs levegő, egyébként is elég lassan hűl le/melegszik fel.

"Ja+ugye látható kintről ahogy sétál le Amstrong a lépcsőn. Na de kívülről ki vette videóra ha ő volt az első?"

Kívülre rögzített kamera.

"A fényképeken az árnyékok össze-vissza dőlnek."

A terep egyenetlensége miatt.
2006. márc. 20. 15:11 | válasz | #135
"1983-ban az oroszok lelőtttek egy Dél-Koreai utasszállítót"

Mert egy hansonló méretű amcsi kémrepülő épp azon a környéken játszadozott velük. És egy navigációs hiba miatt szépen berepültek a szovjet légtérbe, ráadásul valami szupertitkos rakétabázis környékén.

"Akkoriban az amcsik is lelőttek egy iránit"

Erről épp most volt egy film. Ott meg egy iráni F-14-esel tévesztették össze. És véletlenül épp egy csata közepén voltak, ahol várható volt egy támadás.
2006. márc. 20. 15:06 | válasz | #134
"A légtér - akárcsak maga az adott ország - szuverén terület, következésképpen bármilyen nem ellenőrizhető behatolás támadásnak minősül (nemzetközi jog)."

Azért nem lövik le rögtön. Főleg, mert lehet eltévedt civil gép, és annak lelövését igencsak nehezményezni szokta a közvélemény.

"Amennyiben a behatolót nem sikerül már a határnál visszafordítani, kapcsolatba lépni vele, illetve leszállásra bírni, úgy feltételezhető hogy ártó szándékkal lépett a légtérbe - így lelövik mint a veszett kutyát."

Ha repülőgépről van szó, akkor biztos. Egy nem azonosítható jármű esetén előbb megnézik közelebbről.

"Pl. amikor a kilencvenes évek elején a jugó néphadsereg MIG-29 esei Paks felett (atomerőmű...) cirkáltak, kettőt leszedtünk közülük - bár ez mai napig nem sajtótéma."

Ezzel kapcsolatban fenntartásaim vannak.
1. Miért lépték volna át a határt?
2. Ha véletlen határsértés volt, akkor visszakísérni szokás a gépeket. Ha szándékos, és mindenképp le kellett lőni őket, az meg szeritnem hadüzenetnek minősül.
3. A magyar légierő van olyan szinten, hogy le tudja lőni az ellenséget?
4. Hogy sikerült titokban tartani egy légicsatát, és két gép lezuhanását?
norbre  
2006. márc. 20. 15:00 | galéria | válasz | #133
amúgy abban nagyrészt egyetértek hogy "minden észérv lepereg"
norbre  
2006. márc. 20. 14:55 | galéria | válasz | #132
én nem a hitét próbálom megingatni, ezt senkivel nem tenném, mert én sem tudom az IGAZSÁG-ot, és bizonyos dolgokban osztom a véleményét, de attól még vitatkozni szabad olyan dolgokkal amivel nem értek egyet
2006. márc. 20. 14:44 | válasz | #131
Kedves Bíró András és norbre!

Nem szeretnék bele szólni, de egy hívőt próbáltok meggyőzni arról, hogy a hite csupán illúzió. Én úgy látom, hogy roliikáról minden észérv lepereg, ha bármely állításotokat nem bírja megcáfolni, valami naiv butasággal, egyszerűen ignorálja. Szerintem több sikerre számíthattok, ha valamelyik délután találkoztok a Gellért téren, és két lapát segítségével megpróbáljátok átpakolni a Gellért-hegyet a pesti oldalra.
2006. márc. 20. 14:28 | válasz | #130
"De teljesen objektívnek maradni nem is lehet. Vagy elhiszed és elfogadod, vagy nem. Nincs közös állapot."

Na látod, ebben tévedsz hatalmasat. Nem kötelező állást foglalni, mindíg lehetőséged van semlegesnek maradni.

"Vannak képek videók amik hamisak, ezt fel kell ismerni. De ami valódi, azt nem fogom hamisként beállítani."

Sajnos egy kép valódiságát nem lehet bizonyítani. Maximum azt lehet megbecsülni, hogy mekkora valószínűséggel hamis vagy valódi.
2006. márc. 20. 14:21 | válasz | #129
"Istenről ki készített videót? Csak 1 2000 éves könyv van róla aztán mégis millióan hiszik hogy létezik!"

No igen. Ennyire megbízható az emberek hite. Ez épp azt igazolja, hogy nem számít hányan hisznek az UFO-kban, attól nem lesznek létezőbbek.

"Egyébként ha utána néztél volna tudnád, hogy az UFO-k márpedig akkorsincsenek ha leszáll 1 a házam elé és kezet foghatok vele"

Ezt honnan veszed?

"nézet csak az 1930-40-es években kezdett terjedni, elöte meg voltak még a tudósok is győződve arról hogy rengeteg lakott bolygó létezik , Hold és a Mars is az. És az első "Holdraszálláskor" foszlott szét a remények egy része"

Eléggé sok szondát küldtünk szét, és szépen kiderült az összes meglátogatott bolygóról, hogy nincs rajtuk idegen civilizáció. A tudósok ezen adatok fényében módosították a korábbi lényegében csak találgatásokon alapuló elképzeléseiket. A többiek meg leragadtak a fantáziáiknál.
norbre  
2006. márc. 20. 14:18 | galéria | válasz | #128
na igen persze de a régebbi VHS gépeken nem tudom mondjuk volt-e autofókusz, de a lényegen nem változtat
2006. márc. 20. 14:13 | válasz | #127
"ugyanmár akinek van videókamerája nyilván nem először készít vele felvételeket, és aki már kicsit is rutinos benne az már rutinszerűen állít fókuszt"

Sőt, a legtöbb kamerán automatika állítja a fókuszt.
2006. márc. 20. 14:11 | válasz | #126
"Hát szerintem ennek 2 oka van.
1: Nincs meg az az időpont amikor felkészülhetnél, hogy ok most jönnek beállítom faszán a kamerát, és felvétel+ ráfókuszálok és új a szalag de jobb ha digitális a kamera és 4-5 jó képet is tudok csinálni nagy felbontásban /Bár ha így lenne és nagyion szép lenne a videó, akkor+ lehet hogy kamunak tartanák/

2: Ideges leszel és mindenképp fel akarod venni, ezért beremeg a kamera, fókuszálást el is felejted hogy van, csak legyen ott a videón....és mi a vége? Kiadod a mancsodból és mindenki hülyének néz."

Láttam rengeteg tökéletes minőségű felvételt váratlan jelenségekről. Pl. a NASA egyik üzemanyag raktárának felrobbanásáról a '80-as évek végén. Meg még jópár balesetről van szép videó.
2006. márc. 20. 14:06 | válasz | #125
"Lehet földi eredetű is. D miért ne lehetne űrhajó vagy dimenziót átlépő akármi, vagy időutazú szerkentyű, akármi lehet."

Persze, bármi lehet. De van egyszerűbb magyarázat is. Pl. a villanás azt jelzi, hogy a műhold begyújtotta a hajtóművét egy pillanatra, hogy korrigálja a pályáját. A szétrepülő pontok meg elsodort apró törmelékek, amiken tökröződik valaminek a fénye. De lehet más is.
Az biztos, hogy a "löves" túl gyors ahhoz, hogy a földről fellőtt valamilyen lövedék legyen. Saccra 1000km/s körüli lehet a sebessége, amit ráadásul 1-2 másodperces gyorsítással ér el. Ez messze meghaladja a mi technikai szintünket, még ha +30 év titkos fejlesztést beleszámolunk, akkor is. És a lövedéknek sokkal fényesebbnek kell lennie a légkörben való haladás közben, mint később.
norbre  
2006. márc. 20. 13:58 | galéria | válasz | #124
"Hogy a bánatba vették fel a filmet? Úgyértem a szalag hogy bírta a közel -200 fokot? Na+a villanymotor csapágyazása. Mert ugye -200 foknál melegítés nélkül nem bizti hogy az forogna"
gondolom technikai zseni vagy.
amiről nincs fogalmad az már nem is megoldható? szerinted az oroszok pl a vénuszra küldött szondáról hogy kaptak képeket? hát nem szallagos géppel vették fel az biztos
2006. márc. 20. 13:45 | válasz | #123
A mexikói UFO már rég lelepleződött. Olajkutakat fényképeztek véletlenül.
2006. márc. 20. 13:41 | válasz | #122
"Sok esetben a NASA felvételeken vannak olyan dolgok amik elég "furcsák". Tehát retusáltak."

Azért elég merész következtetés, hogy minden furcsaság retusálás eredménye. A legtöbb ilyen dolog remekül magyarázható, ha az ember ért egy kicsit a fotózáshoz (de néha még az sem kell). Nem árt figyelembe venni pl. hogy a képek az űrben/holdon készültek, és nam mai technológiával. Tehát nem lehet őket egyszerűen egy családi fotóval összevetni.
2006. márc. 20. 13:38 | válasz | #121
"Az elektronokhoz hasonló, nagyobb energiájú részecskék viszont lehetnek nem csak pozitívak, hanem semlegesek is, sőt van egy két olyan részeecske fizikai elmélet, ami szintén semleges elektronokat jósol."

Vannak ugye pozitív töltésű protonok, és semleges neutronok, hogy csak az ismertebbeket említsem. És elektromos áram nem csak elektronnal lehetséges, pl. oldatokban inkább pozitív és negatív töltésű ionok szállítják a töltéseket.

Egyébként a részecskefizikában ismert a semleges áram fogalma is, csak éppen semmi köze ahhoz, amiről itt szó van.
2006. márc. 20. 13:35 | válasz | #120
:-) Jó , titoktartási talán érthető, de mai napig nem oldották fel, és ma már kit érdekel mit mondanak ez az Oroszoknak, nem? Hát azért a 6-7 óra adásszünet akkor is durva. Optika optika..persze, van ebben is igazság, de csinálsz innét 1 fotót a Földről, aztán egyet a Holdról, a holdról nehogymár kisebb legyen a Föld mint a Földről a Hold akármilyen is az optika...ja optika, jut eszembe. Hogy a bánatba vették fel a filmet? Úgyértem a szalag hogy bírta a közel -200 fokot? Na+a villanymotor csapágyazása. Mert ugye -200 foknál melegítés nélkül nem bizti hogy az forogna. Márpedig a NASA múzeumba ki van állítva a kamera, és nincs benne semmi az optikán és 1 motoron kívül.Szóval ezt nem igazán értem. Ja+ugye látható kintről ahogy sétál le Amstrong a lépcsőn. Na de kívülről ki vette videóra ha ő volt az első? A fényképeken az árnyékok össze-vissza dőlnek. Namost szerintem fotós cuccokat nem pakoltak ki tehát csak a Nap sütött. Akkor+ mik az árnyék különbségek? Jobbra dől a másik balra + egyik arányiban kisebb,vagy nagyobb a másiknál. Kicsit fura nem?
2006. márc. 20. 13:19 | válasz | #119
"Pl az űrhajósokkal miért irattak alá titoktartásit?"

Pl. mert a sietség miatt egy nagy halom katonai technológiát használtak. Meg ugye komolyan versenyeztek az oroszokkal.

"Miért vártak 6 vagy 7 órát a leszállást követően? Miért volt adásszünet?"

Ne felejtsd el, hogy az 69-ben történt. Az akkori technológia elég primitív volt a maihoz képest. Nyílván csak azt közvetítették, ami érdekes volt.

"A Hold ugye nagyjából harmada a Földnek méretileg.És mindíg csak az egyik oldala látható a Földről . Láttál már képet gondolom ahol ácsorog az űrhajós a Holdon és a háttérben 1 kicsi golyó a Föld. Na ez sem stimmel."

Az optika torzítja a távolságokat. Ha pl. rákozelítessz az űrhajósra, akkor meg sokkal nagyobbnak látszik a Föld. Filmeken pl. a Holdat szokták így megnövelni a romantikus jelenetekhez.

"Vanak eredeti NASA műhold felvételeim. Itt-ott letölthetőek, és érdekes repülő objektumok vannak rajtuk, amik változtatják a sebességüket és irányukat."

Pl. űrszemét. Elég sok van. Az irányváltoztatás meg pl. lehet a pályakorrekcióknál a hajtóművek hatása. Egy közeli picike objektum látszhat nagy távolinak, mert nincs mihez viszonyítani. Főleg, ha valami erős fény (pl. Nap) tükröződik rajta.
norbre  
2006. márc. 20. 11:07 | galéria | válasz | #118
meg elhiszem hogy lelőnek repülőket, csak azt nem hogy ha feltünik a radaron valami, és hirtelen nem tudják mi az akkor rögtön puff a piros gombra és már indul is a rakéta..
norbre  
2006. márc. 20. 11:06 | galéria | válasz | #117
Az oroszoknál meg leszállt a Vörös téren egy német pilóta
NEXUS6  
2006. márc. 20. 10:54 | galéria | válasz | #116
Hát erre vannak mondjuk úgy "alternatívák".
A német alkotmánybíróság megsemmisítette azt a törvényt, ami lehetővé tenné, hogy minden azonosítatlan forgalmat az érzékeny helyek közelében levadásszanak. Az olaszok vagy pláne az amerikaiak ezt máshogy gondolják.

1983-ban az oroszok lelőtttek egy Dél-Koreai utasszállítót, marha nagy sajtó/politikai visszhangja volt. Akkoriban az amcsik is lelőttek egy iránit, na ez nem kapott akkora nyilvánosságot. 2001-ben 09.11-én nem kizárt, hogy az egyik utasszállítót szintén a légierő lőtte le.

Szal a civil pilóták nem véletlenül szarnak be, ha látnak egy vadászgépet a közelükben.
NEXUS6  
2006. márc. 20. 10:45 | galéria | válasz | #115
Egy korlátozott Turing-teszten valszeg átmenne a kis marsjáró, szal szerintem nyugodtan lehet MI-nek is hívni.
Bár az biztos, hogy olyan MI még nincsen aki(?) monnyuk reggel felhív, bemutatkozik hogy ő a Popripcsákmónika és szeretne eljáccani velem, aztán csak akkor derül ki, hogy MI volt amikor a Détárenikő bemodja a tanálkozásokban, hogy a Mónika Magadoszkáron nyaral.
Szal a MI téma még nem igazán letisztázott, bár egy olyan emberke aki 60 éve látott utoljára valami szerkentyűt, valszeg elcsodálkozna, hogy ma már mindenben van valami beépített intelligencia: intelligens fegyverek, autó, még a mosópor is az.;)


Ez a MIGes dolog teccik;))))
Volt már az ikszatkákban, vagy honnan jött?
norbre  
2006. márc. 20. 08:54 | galéria | válasz | #114
meg ez eleve nem logikus lépés gondoljatok már bele. Lelő a hadsereg valamit amiről nem tudja hogy miaz. El tudod képzelni milyen nemzetközi incidensek lennének ebből ha utólag kiderül a lelőtt objektumról hogy egy másik orszég utasszállítója csak pl elromlott a gép és mondjuk nem tudtak kommunikálni??? Ilyenkor fel szoktak küldeni vadászgépeket hogy megnézzék mi is az.
Hol éltek ti??
norbre  
2006. márc. 20. 08:49 | galéria | válasz | #113
"jugó néphadsereg MIG-29 esei "
na látod ott tudták hogy mik jöttek be a légtérbe. De azon a videón amiről vitatkoztunk a Föld légkörén kívül volt az a valami, és azt azért nem hiszem hogy ilyen gyorsan tudnának egyáltalán reagálni.
Amúgy meg ha ismeretlen objektum jön a légtérbe azt sem lövik le rögtön
("Paks felett (atomerőmű...) cirkáltak" - eljutottak Paksig)
Laci73  
2006. márc. 20. 03:33 | galéria | válasz | #112
Az MI helyett kevésbé hatásvadász, de pontosabb megfogalmazás lenne az SZR (szakértői rendszer). MI mint olyan még nem létezik, azonban kifejleszthetőek olyan céleszközök (mint a marsjárók esetében is történt) amelyek egy adott területre, problémára jóval hatásosabb megoldást nyújtanak, mint az általános célú szoftverek (algoritmusok helyett logikailag egybekapcsolt rendszert használnak - tkp. a Neumann-elv szerint nem is programok)
A legfőbb ok a marsjárók esetében az önállóság biztosítása: ugyanis a nagy távolság miatt a rádióhullámoknak is percekbe telik a Föld-Mars távolság (plusz a retúr) megtétele, így pl. az előző kísérletek (távirányítás miatt) kínos lassúsággal haladtak.

Norbre: "szerinted bármelyik nagyhatalom csak úgy lődözgetne bármire anélkül hogy tudná mi az?"

:)

Igen, ezt teszi bármely ország - nem csak a nagyhatalmak. A légtér - akárcsak maga az adott ország - szuverén terület, következésképpen bármilyen nem ellenőrizhető behatolás támadásnak minősül (nemzetközi jog). Amennyiben a behatolót nem sikerül már a határnál visszafordítani, kapcsolatba lépni vele, illetve leszállásra bírni, úgy feltételezhető hogy ártó szándékkal lépett a légtérbe - így lelövik mint a veszett kutyát. Pl. amikor a kilencvenes évek elején a jugó néphadsereg MIG-29 esei Paks felett (atomerőmű...) cirkáltak, kettőt leszedtünk közülük - bár ez mai napig nem sajtótéma. Ezt az esetet csupán azért hoztam fel, mert ebből érezhető milyen reális a veszélye ha nem lépnek fel határozottan.
2006. márc. 19. 21:38 | válasz | #111
Na ja.
2006. márc. 19. 19:58 | válasz | #110
Szerintme is az egyes, nagyon sok UFO-ról kiderült már, hogy kísérleti repülő.
Kelta  
2006. márc. 19. 19:48 | válasz | #109
Erre ne is várj értelmes választ. két okból,

1: talán tudják a választ de katonai, nemzetbizt..technikai vagy egyéb okbol titkos,

2: mert senki sem tudja, nézegette ezeket a filmeket, nálunk nyilván sokkal hozzáértöbb, de lehet nem jöttek rá....
bármi lehet, trükk, ügyeskedés, valamilyen idegentechnika, földi fejlesztés, akármi....

DE! nem is ez a baj, hanem hogy nem kutatják, nem vizsgálják széleskörüen, és nincs nyilvánosságra hozva.
Ami az elsö pontot valoszinüsiti....szerintem
2006. márc. 19. 18:34 | válasz | #108
Az itt bemutatott vidókon szerinted mi szerepel? Komolyan kíváncsi vok, mit mondasz!
norbre  
2006. márc. 19. 17:39 | galéria | válasz | #107
sztem van köztes állapot és ha szelektálsz az jó, de szerintem pl az itt bemutatott felvételek közül max 2 van ami érdeklődésre tarthat számot, de még ezeken sem lehet látni hogy mi szerepel rajtuk, ergo messzemenő következtetéseket levonni ilyenkor elég kockázatos. Ezek ilyenkor csak találgatások, és nem szabad úgy kezelni őket mint tényeket, és pláne nem építeni rájuk hipotéziseket. Erre gondoltam amikor elvakultságról beszéltem.
mrzool  
2006. márc. 19. 17:36 | válasz | #106
Nekem mindegy, te fogsz majd előbb-utóbb rájönni, hogy baromságokkal foglalkozták életed nagy részében. Bánni, sajnálni fogod - minél később ébredsz rá erre, annál jobban.
2006. márc. 19. 17:33 | válasz | #105
Már megint a világkép...:-DD Persze biztos kéyelmesebb lenne azt mondani, aham, csak az van amit a suliban tanítottak, meg van 3 dimenzió, aztán a többi+ hülyeség ahogy van. Csak ez nem így van ha tettszik, ha nem.
2006. márc. 19. 17:30 | válasz | #104
Lehet. De teljesen objektívnek maradni nem is lehet. Vagy elhiszed és elfogadod, vagy nem. Nincs közös állapot. Vannak képek videók amik hamisak, ezt fel kell ismerni. De ami valódi, azt nem fogom hamisként beállítani.
norbre  
2006. márc. 19. 17:19 | galéria | válasz | #103
sajnos azt kell mondanom hogy szerintem kicsit elvakultan kezeled ezt az egész dolgot, ami olyan szemszögből jó hogy lelkesedsz valami iránt, ez tök rendben van, csak sztem az objektivitásodat közben elvesztetted
mrzool  
2006. márc. 19. 17:17 | válasz | #102
Látod ez a baj veled, nincs reális világképed. Hogy lenne már azonos analógia...?
2006. márc. 19. 17:15 | válasz | #101
Fajsúly más de az analógia azonos.
2006. márc. 19. 17:15 | válasz | #100
Istenről ki készített videót? Csak 1 2000 éves könyv van róla aztán mégis millióan hiszik hogy létezik! Hm!? Egyébként ha utána néztél volna tudnád, hogy az UFO-k márpedig akkorsincsenek ha leszáll 1 a házam elé és kezet foghatok vele nézet csak az 1930-40-es években kezdett terjedni, elöte meg voltak még a tudósok is győződve arról hogy rengeteg lakott bolygó létezik , Hold és a Mars is az. És az első "Holdraszálláskor" foszlott szét a remények egy része, a többit meg folyamatosan pumpálták az emberekbe.
norbre  
2006. márc. 19. 17:12 | galéria | válasz | #99
azért sztem ezek nem ugyanolyan fajsúlyú dolgok
repülőre bárki felülhet, de idegeneket azért nem láthatok bármikor
2006. márc. 19. 17:09 | válasz | #98
Miért mi rá a bizonyíték? Én csak képen láttam, ami lehet hamisítvány+ sokan mondták+ TV-ben is volt, de abban is miért bíznék. Vannak róla fórumok de az sem jelent semmit, meg több százezer ember repült már de szintén semmit sem jelent mert mind hülye és hazudik meg elmebeteg meg depressziós, meg hallucinál. Fordítsd át amit most írtam az UFo témára. Ugyan az az analógia.
norbre  
2006. márc. 19. 17:03 | galéria | válasz | #97
[off]továbbra sem tudom lejátszani pedig érdekelne, de valszeg nálam van a hiba[/off]
nekem is van fényképezőgépem és én pl azzal rohangálok mindig. És hogy éjszaka ne lehetne digitális gépekkel képet csinálni?? akkor sztem téged átvertek a gépvásárlásnál. de nimd1

mrzool  
2006. márc. 19. 17:01 | válasz | #96
Légyszi ne próbálj megint ködösíteni és terelni. Nagyon jól tudod, hogy mi a bizonyíték arra, hogy létezik repülés (egyébként köszönöm kérdésed, jó párszor repültem már). Ellenben az UFO-kra nincs túl sok.
2006. márc. 19. 16:58 | válasz | #95
Hm. Repültél már? Ha nem, mi a bizonyíték,hogy lehetséges a repülés? Vagy léteznek repölőgépek? Remélem érted mire szeretnék rávilágítani.
2006. márc. 19. 16:56 | válasz | #94
Persze van benne igazság amit mondasz, de mind hamis volna? Amit a Mexikói légierő készített az is hamis? Nemár! Azért ezt ugye nem mondanád komolyan? Ja tuti vettek a fanok, nekem is van kamerám is meg digit fényképezőm is, mégsem rohangászok vele. Kamera talán 3* ha volt használva. Este+ ugye érdekes lenne a digitális kütyükkel a felvétel, mert a CCD érzékelő kevés fénynél marhára belassul, éjszakai módban + mivel infra tartományba vált át, sok dolog világít ami csak meleg. Tehát nem egyszerű tiszta képet csinálni! Pláne videót. Ez néha szándékosan sem jön össze. Mármint a tiszta kép.
mrzool  
2006. márc. 19. 16:49 | válasz | #93
Bizonyíték?:) LOL.:)
norbre  
2006. márc. 19. 16:43 | galéria | válasz | #92
sztem digitális fényképezőgépekkel és kamerákkal alatt nem a mobiltelefonra gondol. Akinek VHS kamerája volt régen és "videós-fan" azok már vettek valszeg digitális kamerát, ha nem is mindenki, de ma már nem egy ökör ára azért.
"digit képről nehezebb megmondani, hogy valódi-e"
szted amit ide beraktál az nem digitális már? mindent lehet hamisítani , és már a VHS korszakban is voltak filmes trükkök
2006. márc. 19. 16:42 | válasz | #91
Már második, vagy harmadik alkalommal emlegeted a világképem. Freud-ról ugye már hallottál? szerintem te nem tudod ezeket a dolgokat a világképedbe beilleszteni. Még ha több bizonyíték is áll rendelkezésre, mint a szülinapodról.
2006. márc. 19. 16:39 | válasz | #90
Mert eddíg is voltak digit gépeken kívül sima fényképezőgépek, és mert olcsóbban kapni, nem azt jelenti, hogy éjjel-nappal használják is. Telókban is van digit kamera, de a felbontásuk elég silány, fényerő változást nem szeretik, ráadásul 1 digit képről nehezebb megmondani, hogy valódi-e! Egyébként nagyon sok mobillal készült kép készült már itt MO.-n is, csak ritka pocsék a képminőségük. Tehát vannak felvételek, ezért jobb lenne ha a gúnyos megjegyzéseid inkább magadnak tartogatnád, és mielött másokat offolsz, legalább utánanéznél annak mit is beszélsz! Minden hónapban legalább 10 felvétel készül a mi kis országunkban is. Maximum te nem tudsz róla.
2006. márc. 19. 16:33 | válasz | #89
Pedig sima MPEG. Mediaplayer classic-al próbáld meg.
Linken jobb katt link mentése más néven nemtsd le a videót a gépedre és úgy nyitsd meg.
mrzool  
2006. márc. 19. 16:32 | válasz | #88
Tényleg, roliika, azt mivel magyarázod, hogy mostanában nem kerülnek elő 'UFO-felvételek'? Boldog-boldogtalan jobbnál-jobb digitális fényképezőgépekkel és kamerákkal szaladgál, hogyhogy senki sem kap le vmi érdekeset? Inkább ezzel foglalkozz, ne a hülyeségekkel. Vagy ez tipikusan az, ami nem illik bele a világképedbe, ezért egyik füleden be, másikon ki?:)
norbre  
2006. márc. 19. 16:27 | galéria | válasz | #87
ezt nem tudom lejátszani milyen kodek kel hozzá?
2006. márc. 19. 16:19 | válasz | #86
Jobb katt a linken és hivatkozás mentése más néven csak úgy lesz jó...
2006. márc. 19. 16:16 | válasz | #85
Itt van. :-) Bolgár felvétel, gyerek rá is zoomol, láttszik a felülete meg hogy forog. Miután elhúz, gyereknek kb 1mp alatt esik le.:-) Élesebb videóm asszem nincs. :-( Csak hasonló van 1-2.
norbre  
2006. márc. 19. 16:15 | galéria | válasz | #84
a felvételek száma csak akkor lehet mérvadó ha értékelhető is
norbre  
2006. márc. 19. 16:12 | galéria | válasz | #83
ugyanmár akinek van videókamerája nyilván nem először készít vele felvételeket, és aki már kicsit is rutinos benne az már rutinszerűen állít fókuszt
fura hogy hirtelen mindenki elfelejti kezelni a kameráját
a másik meg hogy akinek VHS kamerája van sztem nem úgy hordja magával hogy egy sz@rrá hajtott rossz minőségű szalagra akar felvenni bármit is
2006. márc. 19. 16:11 | válasz | #82
Keresek csak neked csak most valami éles videót.:-)