Kalandjátékot készít Pierrot: Jumurdzsák Gyűrűje
2006. március 20. 21:36, hétfő
Hamarosan a boltokba kerül a Jumurdzsák Gyűrűje című interaktív film, ami hazánkban eddig egyedülálló produkciónak számít. A májusban megjelenő alkotás felett Pierrot és Eger város közösen bábáskodott, az eredmény pedig magáért beszél.

Hirdetés

Ritka ma hazánkban, hogy egy történelmi város a szokványostól eltérő, szórakoztató, könnyű műfajjal igyekszik eladni városát mint turisztikai terméket. Nagy Imre, Eger város polgármestere viszont bizonyította korábban is, hogy elkötelezett a város népszerűsítésében, hiszen tavaly mindent megtett azért, hogy a történelmi kisváros kiérdemelje a 2010. Kulturális Fővárosa címet. Annak ellenére, hogy a nagy terv nem sikerült, reményei szerint a kisebb projektek megvalósulhatnak külön-külön is. Így végül Pierrot és csapata az interaktív filmmel nem csupán egy promóciós anyagot, hanem egy valóságos legendát adhat át a hozzá felkérést intéző városnak.

Klikk ide! Klikk ide!

A zenész-producer tekintete egyébként is errefelé fordult: vallomása, miszerint Eger az egyik szerelme, mindent elárul. Ez az a város, ami három módon is elragadja gyakorta a fiatalembereket: a nők, a bor és a város ékszerdoboz hangulata bizony oldhatatlan köteléket képes alkotni. A művész elmondta, hogy varázslatos helynek tartja Egert, sőt, már az is megfordult a fejében, hogy pár év múlva ott telepedjen majd le. De most még csak egy gyöngyöt kíván belehelyezni az ékszerdobozba a Jumurdzsák Gyűrűjével, amivel kapcsolatban külön interjút is adott lapunknak a bemutató előtt.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

SG.hu: Elsőként kérlek mesélj arról, hogyan találtatok egymásra a várossal? Te mentél Egerhez vagy Eger ment hozzád? Hogyan szövődik egy ilyen szerelem?
Pierrot: Nem akarom túlmisztifikálni a dolgot, de gyakorlatilag arról van szó, hogy megtaláltuk egymást. Ez azt jelenti, hogy 2004-ben - amikor egy baráti társasággal látogattam el Egerbe - az Érseki könyvtárban járva megkérdeztem a könyvtárostól, hogy elképzelhető-e, hogy itt lehessen fotózni, filmet forgatni? Erre azt a választ kaptam, hogy: "Igen fiatalember, de mégis mit akar maga itt forgatni?" Ezt akkor még magam sem tudtam, de ezután alig telt el fél év, és ismét az Érseki Könyvtárban voltam.

A Jumurdzsák Gyűrűjének előkészületeként tanulmányoztam magát a könyvtárat és annak anyagait is, hogy ott forgatni, fotózni lehessen és természetesen kerestem a témákat. A szándék, hogy egy FMV (Full Motion Video) kalandjátékot készítsek és hogy ennek célpontja Eger legyen benne volt a levegőben. Ekkor érkezett az Eger 2010. Kulturális Fővárosa pályázati program részeként a város felől a felkérés. Először nem is akartam elfogadni, hiszen újraolvasva a regényt (Egri Csillagok) és újranézve a filmet, nem tudtam, hogy miről kellene szólnia a játéknak. Ekkor jutott eszembe, hogy magából Eger városból lehet kalandjátékot csinálni.

SG.hu: Producerként és forgatókönyvíróként mennyire volt szándékos a szereplők kiválasztásánál, hogy számos Egerben játszó színész kerüljön be?
Pierrot: Az egy plusz jó dolog volt, hogy a Gárdonyi Géza Színházban van számos olyan karakter, akiket jól tudtunk használni, ráadásul kiváló színészek. Tehát igaz, hogy támaszkodtunk az egri színházra, de a főbb szereplők kiválasztásánál nem ez volt az elsődleges szempont. A karakterek kiválasztása főként rajtam múlott, de például nem is tudtam, hogy Görög Laci az egri társulat tagja, hiszen őt még a Mechanikus Narancs idejéből (több mint 14 éve) ismerem, viszont az ő karaktere már szinte a történet írásakor beugrott. A többiek közül pedig ugye vannak olyanok, mint Ganxta Zoli, aki nem is színész, csak színészi adottságokkal rendelkezik.

SG.hu: Elhangzott a játékkal kapcsolatban, hogy bármilyen korosztály számára bátran ajánlható. De a realitásokból kiindulva kinek célozzátok, hogyan pozícionáljátok, mint terméket, hogyan szeretnétek azt eladni?
Pierrot: Alapvető cél volt, hogy messze ne a "gamerek" (játékosok) legyenek azok, akik a dologra ráállnak, márcsak azért sem, mert kalandjátékkal mint műfajjal eleve nem lehet labdába rúgni a hazai piacon. A produkció olyan, hogy inkább a filmes tartalmak iránt érdeklődőknek szánjuk. A kezelést is igyekeztünk a legegyszerűbbre tervezni és a marketing eszközök is olyanok, hogy a filmekre fogékony közönségre próbál meg hatni.

Azt gondolom, hogy Bárdy Gyuri bácsitól Ganxtaa Zoliig, Görög Lacitól Ballai Petiig mindannyian más-más korosztályt szólítanak meg. Hiszek abban, hogy ha egy középkorú ember nem is megy be megvásárolni magának a programot, de családi játékként szóba kerülhet és leköti őket is, mert a hatás valóban inkább egy filmre hasonlít, mint számítógépes játékra.

SG.hu: Milyen számítógépre lesz szükség a program élvezhető futtatásához?
Pierrot: Pontos konfigurációt nem tudok még mondani, de nagyon alacsonyra tettük a gépigényt. Az egyetlen biztos követelmény, hogy DVD-lejátszó legyen a gépben, ami manapság már elég általános minden PC-ben. Tehát nem gondolom, hogy a hardverigény bármit is visszavetne.

SG.hu: Milyen hosszú játékidőre, történetre számíthat majd a játékos?
Pierrot: Nehéz megbecsülni, mert melyik az a játékos akit kijelölsz, és azt mondod, hogy az ő játékidejét veszed átlagnak? Valamint nincs is teljesen kész a program, tehát nekem sem volt módom még végigjátszani teljesen. Bizonyos szekciók még fejlesztés alatt vannak, reszelgetjük még őket, de én minimálisan 20 órás játékidőre számítok.

SG.hu: Interaktív játék lévén, biztosan számos elágazás lesz benne, de ez jelenti azt is, hogy többféle befejezése van a történetnek?
Pierrot: Kétféle interaktív film létezik. Az egyik épp csak megpendíti az alaptörténeti szálat és onnantól kezdve szétágazik - ez inkább a befejezések számára utazik. A másik - amit mi is választottunk - inkább sztori orientált és csak egyféle befejezés létezik, mivel szerintünk nem lehet olyan történetet írni, aminek ezerféle befejezése van és mindegyik jó. Ha egy jó sztorit akarsz megírni, akkor annak egy eleje, egy vége van, sőt dramaturgiailag is vannak csomópontjai, viszont az a közötti útszakaszok bejárása az, ami a játékoson múlik.

SG.hu: Ennek ellenére nyitott az újrajátszás lehetősége? Érdemes többször nekifutni?
Pierrot: Ezt inkább a rajongóknak ajánlom, ha fel akarják térképezni a játékot, keresik az easter eggeket, bónuszokat, melyeket kihagyhattak elsőre. Több embertől kaphatunk információkat egy problémára, sőt, érdekesek azok a szituációk is, mikor elmegyünk azokhoz is, akik épp lényegtelenek az előrejutás szempontjából. Izgalmas tud lenni minden, hiszen egy színész válaszol a kérdéseidre.

SG.hu: A történeten túl mégis mitől válhat izgalmassá az egész egy átlagos játékos számára?
Pierrot: Az újabb végigjátszás esetén nem kapunk egy újabb történetet, viszont bizonyos esetekben már egy másfajta sorrend is egészen más logikát ad egy történetnek. Ami igazán vonzó lehet a többnyire kezdő játékos számára, hogy úgy nézhet körül, mintha valóban ott lenne a városban. Többszáz panorámaképet használtunk és ezek némelyike nem is statikus, hiszen a karakterek folyamatosan valamilyen ismétlődő mozgást végeznek rajta. A mozgás, a navigáció, a tárgyakkal, környezettel való interakció egész egyszerűen az ottlét érzetét kelti.

SG.hu: Apropó Easter Egg! Miféle meglepetésekre számíthat a szemfüles játékos?
Pierrot: Ugye éppen attól meglepetés, hogy ezeket nem szokták elárulni, de természetesen olyan helyzetekben jönnek elő érdekességek, amikor egy adott karaktert nem kellene megkeresni, és mégis megszólítjuk valahol. Illetve vannak szándékos anakronizmusok, hiszen végig a történetben az idővel, időutazással játszunk, így itt-ott elhelyeztünk vicceket ezzel kapcsolatban. Említhetném azt is, hogy a forgatás során a színészek számtalanszor produkáltak olyan humoros helyzeteket, amik önmaguktól válhatnak ilyen easter eggé.

SG.hu: Hogyan fogadták a színészek ezt a számukra nyílván újszerű helyzetet, amit egy interaktív film jelent?
Pierrot: A színészek számára a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy bármit csinálnak, bármilyen szövegbe kezdenek bele, a szöveg végén ugyanabba a mozdulatba kellett visszatérniük, mint amiből kiindultak. Ez igen sok vicces helyzetet teremtett, mert ha végigmondták a szöveget, akkor elfelejtették a mozdulatot, ha pedig csak arra koncentráltak, akkor pedig a szövegen bukott a dolog. Az ilyen jellegű akadályok leküzdésén túl komoly kihívás volt technikailag is a forgatás, hiszen a digitális fényképezés és a filmes technika ötvözése nem egyszerű, hiszen különböző felbontásról és módszerekről van szó.

SG.hu: Mikor kerülhet az érdeklődők DVD-meghajtójába a lemez?
Pierrot: Májusra tervezzük a kiadást, de megtartottam magamnak a vétójogot, tehát amennyiben úgy gondolom, hogy nem érett még meg teljesen, nem adja a megfelelő minőséget, akkor tovább dolgozunk rajta, nincs kiadási kényszer. Mivel ez az első ilyen jellegű munkám, ezért fontosnak tartom, hogy a lehető legjobb formában készüljön el.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. feb. 14. 17:16 | válasz | #47
nem tudná valaki meg írni hogy mi a Jumurdzsák gyürüi játékban az első titkos írás amit meg kell fejteni?
Diablo  
2007. júl. 19. 13:18 | válasz | #46
http://www.jumurdzsakgyuruje.hu/?menu=media&page=demo

innen le lehet tölteni a demot aki kiváncsi a játékra, én most töltöm...
2006. dec. 30. 13:05 | válasz | #45
Helló!

Tudja valaki, hogy honnan szállítják ki a játékot, ha megrendelem?
Mice  
2006. márc. 21. 19:44 | válasz | #44
miért, ha nem gyűrű akkor turbán?
Visor  
2006. márc. 21. 18:09 | válasz | #43
Azt megnézem hogy májusban kijön e. Szerintem nem. Ha jó játékot akar csinálni akkor sokat kell dolgoznia. Bár lehet előbb megkezdték csak eddig hallgattak. Szerintem nem fognak sokra menni egy "Tomb Raider" játékkal.
2006. márc. 21. 18:02 | galéria | válasz | #42
nem tudom te honnan tudnád azt hogy Pierrot mennyit dolgozik :\
craesh  
2006. márc. 21. 17:59 | galéria | válasz | #41
hogy de milyen irritálo feje van ennek a tagnak
2006. márc. 21. 17:21 | galéria | válasz | #40
Talán igazad van. Nincs érrtelme félóránként védeni magam. Nem is teszem többet.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. márc. 21. 16:59 | galéria | válasz | #39
Szerintem még az FMV vidiken dolgozgatnak... utánna azt már nem annyira vészes összehozni főleg ha licenceltek valami Dracula-szerű engine-t. De májusban tuti nem jelenik meg :-)
2006. márc. 21. 16:54 | válasz | #38
Hát biztos sok munkája van nem semmi lehet az rengeteg ötletet elmondani a programozóknak aki ugye majd megírják a játékot:). Viccet fére téve egy dolog a kreativitás meg a másik dolog a megvalósítása ne vegyen el a dolog jelentőségéből, de ötletből van egy rakat csak épp a megvalósításuk nem megy mindíg könnyen...
senoy  
2006. márc. 21. 16:29 | válasz | #37
Azt irjak,hogy majusra tervezik a kiadast,de en meg egy screenshotot sem lattam belole.
Kerestem a hivatol honlapon,a http://www.jumurdzsakgyuruje.hu/ -n,de ott semmi sincs.
Haat nem tudom mi lesz belole.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. márc. 21. 16:28 | galéria | válasz | #36
Jeez. Megint egy szűklátókörű ember.
Nagyon sokan játszanak kalandjátékokkal idehaza is. A mai napig a legnépszerűbbek a Syberia 1-2 és a Still Life... Imyke2k állítólag gőzerővel ferdíti a Post Mortem-et, kissebb örömünnep volt mikor nem olyan rég megjelent a Fahrenheit. Még az is játszott vele aki eddig csak FPS-elt.
És légy erős: A nők legtöbbje kalandjáték rajongó.
Kapásból mondok 10 leányzót aki ilyenekkel tolja...
Tudod: "A széles látókör mindenkinek jár."
(Még neked is.)
2006. márc. 21. 16:27 | válasz | #35
Mdwithmac régi üzijére: hát az tulzás hsok dolga volt a megasztárral noh mind1:)
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. márc. 21. 16:22 | galéria | válasz | #34
"Pierrot-t nem komálom, mert egy majom, aki gyakorlatilag nem dolgozik, és mégis megél (elég jól)."- ezt írtad.

"számomra nem szimpatikus ember Pierrot." -aztán meg ezt.

A másodikkal senkinek semmi baja nem lehet.

Amikor az ember "lemajmoz" valakit, hangyabolyba nyúl. Lesznek akik kedvelik és lesznek akik nem.-számomra közömbös, de elismerem a munkáját.

Ezzel semmi baj nincs, egészen addig amíg ezt emberi hangon közlöd -ahogy tetted másodjára.

Azt meg már fel sem fogom, hogy miért majom attól valaki mert szerinted nem dolgozik, és mégis megél.

Nagyon komoly dolgokat tett már le az asztalra... mondtam már, hogy Toys of Ancient Gods? ;-) Ha jól emlékszem talán az első között tett a kiadott hanganyaga mellé multimédiás tartalmat, méghozza kellően színvonalas minőségben. Sőt jóval előtte még slágert is elkövetett lsd. "Nekem senki nem hegedül" album.

Az, hogy szerinted Pierrot semmit nem csinál, az max a tájékozatlanságodra bizonyíték.

Gondolj bele, hogy idejön és elolvassa a hsz-eket.
Szerintem nem esne neki jól, hogy éppen egy halódó műfajban próbálnak valamit alkotni (amiért nagy riszpekt) és a 4. hsz már flame.
Na de mindegy én sem akarok warolni, csak nagyra értékelem amit most csinál.
2006. márc. 21. 15:41 | válasz | #33
jaja, azt se tudja mi ellen tiltakozik, mitöl védi magát, csak mászna ki a szarbol:)
kedves kis-bob, ugy kezdödött hogy beszoltál hogy nem tetszik pierot megamit csinál, mert: sok pénz kevés munka... ezt egyesek joggal nevezték irigykedö beszolásnak... ehez sok rosz emléke füzödik a kedves forumozo kollegáknak, igy rosz szemmel nézték és beskatujáztak.. szoval ahejett hogy már odatereled a szot h azért bántunk mert nemszereted pierott-t, hanem inkább tudasd ezekkel a kedves emberekkel, hogy te nem irigységböl szlod le hanem esetleg nem szimpi az arca, nem tetszik a zenéje, kifogásolod a stilusát stb. máskülönben hiába jösz fel ide féloránként védeni magad, loszart sem érsz el vele... a geográfusi szakma szép dolog, de nem különb a zenésznél, producernél vagy játék programozonál. ha te nem igy látod azt mondjad, ne pattogj mint egy 14 éves, aki azt se tudja miröl van szo csak védi magát és...ugat...
békével jöttem, békével irtam
béke
2006. márc. 21. 15:40 | válasz | #32
vg   2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. márc. 21. 15:35 | galéria | válasz | #31
Te melyik országban élsz?
2006. márc. 21. 15:07 | válasz | #30
Én most hallok először erről az emberről. Akkor most Ő micsoda? Programozó, rendező, zenész, producer? Vagy esetleg valami polihisztor? Valaki vílágosítson már fel. Köszi!
2006. márc. 21. 15:03 | válasz | #29
Na erre kíváncsi vagyok!
Dave77  
2006. márc. 21. 14:10 | válasz | #28
Akkor ez valami olyasmi lesz mint a Farenheit (Indigo Prophecy), vagy mint régen a Mad Dog sorozat? Kíváncsian várom!
uniu  
2006. márc. 21. 14:01 | válasz | #27
homm3 RULEZ!:) amugy nem biztos, hogy rossz lesz. sott!! sztem olyan monkey islandos lehet a felhasznalo felulet, persze nem a poen fele eltolva:)
2006. márc. 21. 13:56 | válasz | #26
nézd, nem igazán érdekel, kinek mi a véleménye Pierrot-ról, mert a vélemény szabad
nem a véleménnyel, hanem a megállapítással volt gondom
2006. márc. 21. 12:37 | galéria | válasz | #25
Mit rágódsz azon, amit írtam? Ennyire rosszul esik, hogy számomra nem szimpi Perrot? Hát ne haragudj, de azzal, hogy beszólogatsz, attól még nem fogom kedvelni. De ha neked jobban esik, akkor előre is elnézést kérek minden tisztelt érintettől, hogy számomra nem szimpatikus ember Pierrot. Sajnálom, de ezen nem tudok változtatni.

Az meg, hogy tanulok, és mellette időszakos munkát vállalok, szerintem messzemenőkig eleget tesz annak, amit a Szülők elvárhatnak a gyereküktől. De ezt már csak a te lelki békéd megnyugatatása végett írom.
2006. márc. 21. 12:34 | válasz | #24
Thx! Amúgy nekem csak az a bajom Pierrot-al, hogy még egyszer nem láttam őszintén mosolyogni. Ezen a képen is olyan mogorva. Pedig szerintem neki lenne miért. Nem szeretem az olyan alakokat akiknek totál jól megy a szekerük mégis vágják a gondterhelt pofát...
2006. márc. 21. 11:43 | válasz | #23
Nemcsak a játék oldaláról kell felfogni az egészet. Ez számomra inkább egy olyan film aminek a témája érdekes, a szereplői érdekesek, és ráadásul interaktív is, ami - ha megfelelő igényességgel van elkészítve - megint csak érdekes. Ez már messze több mint amit egy átlagos dvd filmtől elvárhatok, ezért mindenképp megveszem majd.
Ha belegondolok hogy egy egy filmet milyen gyakorisággal nézek újra, szerintem olyan sűrűséggel ez a game is újrajátszható lesz simán.

Eger forever!
2006. márc. 21. 11:20 | válasz | #22
Azert pl. a HoM&M sorozatnak is eleg komoly rajongotabora van, es az is korokre osztott... Szoval arcbol faragj meg kicsit :)
vg   2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. márc. 21. 11:12 | galéria | válasz | #21
"Nem tom minek kellene több ilyen játék, mikor kalandjátékkal jóformán senki se játszik már."

A nevedből adódóan valóban komolytalan dolgokat írkálsz... ráadásúl hatalmas baromságokat is!
2006. márc. 21. 11:10 | galéria | válasz | #20
biztos azért akkora siker a civ4, mert a körökre osztott stratégia unalmas és senkit sem érdekel...
2006. márc. 21. 10:41 | válasz | #19
Nem tom minek kellene több ilyen játék, mikor kalandjátékkal jóformán senki se játszik már. Ennyi erővel több körökre osztott stratégia is kellene (RTS helyett), mert annak aztán hűdenagy rajongótábora van.
Egy előre felvett, egyszálú, minimális interakcióval rendelkező játékon tuti halálra unnám magam. Szerintem nem vagyok egyedül ezzel. Akkor se kellene a gáma ha utánam hajítanák, fölösleges környezetszennyezés a DVDk gyártása.
2006. márc. 21. 10:39 | válasz | #18
a gyűrű is egy szál volt a regényben. eltűnt, megkerült, gyerekre akarták cserélni stb... már nem nagyon emléxem, újre el kellene olvasni
(a film végefelé volt egy jelenet, amikor nyúlt a már haldokló jumurdzsák a gyűrűért és átment a kezén egy nyílvessző)
2006. márc. 21. 10:37 | válasz | #17
"aki gyakorlatilag nem dolgozik, és mégis megél (elég jól"
mondottad volt. ez valóban nem irigység(?), hanem rosszindulatú beszólás.
te mit dolgozol? jaaa, semmit? az más...
2006. márc. 21. 10:11 | válasz | #16
Már ketten vagyunk. ;)
De miért pont a gyűrűje?
rolika  
2006. márc. 21. 10:02 | galéria | válasz | #15
érdekes, azt hiszem, én is beruházok majd rá. persze előtte elolvasom az sg-s értékelést :)

btw nem elég neki egy asztali dvd-lejátszó, hogy tv-n is lehessen nézni? azt hittem, olyasmi lesz...
2006. márc. 21. 10:00 | galéria | válasz | #14
Nem kötelező elolvasnod a hozzászólásomat. A játékról meg egy rossz szót sem írtam. Természetesen én is örülnék egy ilyen játéknak, mivel félig Egerben nőttem fel.

Igen? te úgy moderálnál, hogy ami neked nem tetszik, azt kitörölnéd? Gratulálok!
Szerintem ez az alapvető intelligencia hiányára utaló magatartás!
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. márc. 21. 09:46 | galéria | válasz | #13
vg: Ja-ja! Nálad a pont! Tényleg kissé unalmas más a sok magyar RTS gém. Olyan jót úgysem tudnak csinálni mint a C&C, Warcraft sorozat, nomeg a Starcraft. Jó lenne, ha már végre a magyarok is váltanának. Az RTS műfaj már jó ideje nem akkora divat, mint volt. /Hallod DR?/
Pierrot-al semmi bajom... sőt emlékszem még a Toys of Ancient Gods-ra ;-)

Kis-Bob: Majom? Vedd már észre magad... az ilyeneket kimoderálnám a 3,14-csába.
A vélemény az egy dolog... ez meg az alapvető intelligencia hiányára utaló magatartás.
Örülnünk kellene, hogy valaki itt hazánkban lát az ilyen játékokban is fantáziát, főleg, hogy a kalandjáték műfaj már régóta csak vegetál.

Hajrá Pierrot! Garantáltan megveszem, ha elkészül! :-)
Punker   2002. 05. 09. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 05. 09. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 05. 09. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. márc. 21. 09:22 | galéria | válasz | #12
nem kell szeretni, de azt se kéne mondani hogy nem dolgozik mert biztos lehetsz benne hogy qrvasok munka/munkája van 1 ilyen játékban.
2006. márc. 21. 09:20 | galéria | válasz | #11
Nem hiszem, hogy egyből meg kellene bélyegezned csak azért, mert én másfajta munkát értékelek többre. Nincs bajom a zeneszerzőkkel, nekem konkrétan Pierrot-val van bajom. Biztosan neked is van olyan közéleti személyiség, akit nem szeretsz.
vg   2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. márc. 21. 09:07 | galéria | válasz | #10
Ezt a játékot ezerszer többre tartom mint a többi típikus sablon magyar RTS baromságot!
2006. márc. 21. 09:05 | galéria | válasz | #9
Nem irigység. Eccerűen nem szeretem őt sem, meg azt sem amit csinál. Jogom van hozzá, nem? Neked sem kötelező szeretni, amit csinálok. Ennyi.
2006. márc. 21. 08:57 | válasz | #8
Több ilyen game kéne. Megy a siránkozás meg minden. Japánok a saját történelmükből mennyi jó játékot gyártottak már... Onimusha stílusban Hunyadival? Fekete sereg: total command?
Punker   2002. 05. 09. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 05. 09. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 05. 09. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. márc. 21. 07:36 | galéria | válasz | #7
tipikus irígy ember nem kell az ilyennel foglalkozni, amúgy én is egri vagyok és most hallok az egészről elöször :)
2006. márc. 21. 07:23 | válasz | #6
ha szted az nem munka, hogy valaki producerkedik, zenét szerez, zenei rendező, játék-készítő stb... akkor gondolod, hogy valaki tiszteljen téged a geográfusi munkádért?
2006. márc. 21. 07:09 | válasz | #5
én előbb az agon 4. részét nézném meg, bár ez sem tűnik rossznaka játék linkje
2006. márc. 21. 07:08 | galéria | válasz | #4
Én Egerbe jártam gimibe, de Pierrot-t nem komálom, mert egy majom, aki gyakorlatilag nem dolgozik, és mégis megél (elég jól).
2006. márc. 21. 01:31 | galéria | válasz | #3
en egri vagyok, de ez nem ujdonsag, mert mar tavaly majus-junius ota roppennek fel hirek rola. konkretan akkor ott volt Pierrot Egerben es akkor indultak a megbeszelesek a jatekrol.
Mice  
2006. márc. 21. 01:04 | válasz | #2
made in hungary :)))
Panyi  
2006. márc. 20. 22:04 | válasz | #1
Én már várom... szeretem a kalanfjátékokat...