Saját olcsó PC-n dolgozik az Intel
2006. március 16. 19:23, csütörtök
A processzorgyártó néhány héten belül ígéri fejlesztésének első eredményeit. Bill Gates eközben kritizálta a százdolláros laptopot, mondván, hogy saját megoldásuk jobban áll a szoftverek és a támogatás terén.

Hirdetés

Az Intel terveiről Bill Siu, a Channel Platforms csoport első embere beszélt a CRN-nek adott interjúban. Ebben többek között elmondta, hogy saját megoldásuk teljes értékű élményt nyújt, mivel az interneten fellelhető tartalmakat is eléri. Ezzel szerintük kiküszöbölhetik a korábbi próbálkozások legnagyobb hátrányát, amely az olcsó készülékek túlzott korlátozásában mutatkozott meg. Bill Gates, a Microsoft elnöke szintén kritizálta a meglévő megoldásokat, és természetesen ő is saját verziójukban látja a kiutat.


William M. Siu alelnök az Intel Community PC mellett

Az Intel célja egyértelmű: eljuttatni a PC-t a következő egymilliárd emberhez, akik eddig kimaradtak ebből a körből. "Ez egy olyan piac, amely méreteiben többszöröse a jelenleginek. Úgy gondoljuk, hogy esélyünk van a második milliárd meghódítására, mivel mi nem pusztán egy terméket, hanem egy teljes megoldást szállítunk a fejlődő régiókba, amely alkalmazkodik a helyi igényekhez, tartalmakhoz és kezdeményezésekhez" - mondta Siu. A vállalat inkább PDA-t, mintsem PC-t lát a konkurensek által beharangozott megoldásokban, legyen az százdolláros kurblis laptop, vagy az AMD Personal Internet Computer (PIC) névre keresztelt eszköze. Az interjúban elhangzott ígéret szerint az első eredményeket néhány héten belül megismerhetjük.


Hasonló elgondolást követve tartotta meg beszédét Bill Gates az amerikai kormányzók küldöttei előtt a Microsoft Government Leaders Forum rendezvényen. A szoftvercég elnöke nyitóbeszédében az előttünk álló nagy változásokról, a kormányzati rendszerek megújulásáról beszélt, ám szóba került a fejlődő régiók és az olcsó PC kérdése is. A Reuters beszámolója szerint Gates ezúttal is kritizálta az MIT által elkészített százdolláros laptop ötletét, amely szerinte a szoftverek, illetve a támogatás terén halott ügy. "A hardver a költségek kis részét teszi csak ki" - emelte ki az elnök, leszögezve, hogy a nagyobb részt a szoftverek és a háttértámogatás köti le.

Gates természetesen saját megoldásukat, az Origamit említette befutóként, amely azonban 600 - 1000 dolláros áron kerül majd forgalomba. "Ha megosztott használatra szánjuk készülékünket, adjunk hozzá szélessávú elérést, és legyen ott valaki, aki segíthet a felhasználónak. Szerezzünk egy valamirevaló számítógépet, amelyen valóban el lehet olvasni a szöveget, és nem kell tekerni gépelés közben" - mondta a szoftveróriás elnöke. Nem csoda, hogy kritikával illette a a "tekerős laptopot": az MIT projekt egyik legfontosabb támogatója a Google, amely számos területen Redmond egyre nagyobb riválisaként jelenik meg.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
noss  
2006. márc. 18. 15:48 | válasz | #21
"Tök értelmetlen a nagyok villogása!"
ja!

gec' feszít a buzirózsaszín ultratrendi ingjével és hülyeségeket hablatyol, marketinget próbál nyomatni

100 $-s wc eleve nem a "fejlett" országoknak lett kitalálva, továbbá egyértelmű: ha neki nincsen ilyen jellegű megoldásban semmi haszna, akkor vhogy meg kell magyaráznia a saját 'igazát', különben éhenhal

"és legyen ott valaki, aki segíthet a felhasználónak"
a felhasználó legyen akkora hülye, hogy még egy minimális ECDL-szintű tudás se kelljen neki előtte elsajátítania,
a felhasználó legyen egy hozzá-nem-értő cyber-tolószékes hülye, akit lépten-nyomon "segíteni" kell és aki ezért ontja magából a pénzt...

minő nagyszerű filozófia
NEXUS6  
2006. márc. 18. 07:27 | galéria | válasz | #20
Tök értelmetlen a nagyok villogása!

Azokba az országokba ugyan is, ahol erre minimális igény van tonnaszám hordják már most is a fejlettebb országok elektronikai hulladékát.

Bizonyos szempontból mi is ilyen célország vagyunk, a nyugateurópai intézmények lecserélt gépeit hulladék áron hozzák be és terítik használt számítógépként, a mieink meg mennek még keletebbre, az övüké meg megy délre.

Ezek a próbálkozások meg max kicsit a használt/feketepiac árfolyamába fognak bekavarni.

Akinek pénze sincs se kenyérre se áramra, annak bármilyen olcsó kurblis pécére sem lesz. Puszira meg senki nem fog 1 mrd kurblis pc-t legyártani az embereknek (akik az átvétel után amúgy is csak eladják néhány dollárért, hogy kaját vegyenek).
[Jakuza]   "Rest in Peace [Jakuza]" 
2006. márc. 17. 23:43 | galéria | válasz | #19
Az igaz, hogy az uzletre megy ra, de azert a konkurenciara ne tegyen mar ilyen megjegyzeseket.

"A Reuters beszámolója szerint Gates ezúttal is kritizálta az MIT által elkészített százdolláros laptop ötletét, amely szerinte a szoftverek, illetve a támogatás terén halott ügy"

Ebbol csak azt akarom leszurni, hogy az MS ebben a szegmensben is rakarja eroltetni a vasarlokra a draga Windows alapu op rendszereket.
Azert kicsit finomithatnanak az uzletpolitikajukon, mert az tiszta rohely, hogy meg most is 2006-ban egy szaros DOS 6,22 8000Ft folott van.
At kellene mar ertekelni naluk a dolgokat.
Kicsit unalmas, ez a kapzsisag.
Masik kedvenc bejelentesukkel szinten nem loptak be magukat a szivembe, amikor kiakartak harcolni az hogy a tobb magos CPU-kra a magoknak megfelelo szamu licencet kell kotni a vasarloknak szoftvereikre.
Egyszeruen rohejes.
Caro  
2006. márc. 17. 22:12 | válasz | #18
Nem értek egyet.
Szerinted milyen számításigényes feladatokat akarnak a kurblis gépeikkel végeztetni? Amire nekik kell nem a hardware sebessége, hanem az ember sebessége az akadályozó tényező.
2006. márc. 17. 22:02 | válasz | #17
nem értek egyet azokkal akik fikáznak most itt. Az egyértelmű, hogy Gates az üzletre megy, de szerintem az is közre játszik, hogy míg a fejletebb országokban több mint 10 év eltelt, mire a P1 óta eljutottunk idáig, nyílván arrafelé ugorni akar egy kicsit, és kapásból egy erősebb konfigu géppel indítani, hogy méggyorsabb legyena felzárkózás. ennek persze megvan az ára, de gondolj bele, 600-1000 dollár. A semmi után ennyiért egy ilyen technológia, a P1 idején pl az IBM vagy valamelyik cég mennyit fizetett volna egy ilyen technológiáért? sztem millió $-ban mérhető. Egyszerüen sztem nem akar újabb tíz évet, hanem egyből fejlett rendszereket akar eljuttatni oda, hogy pár éven éven belül feltudjanak zárkózni, az ottani felsőbb rétegek, aztán sorban az alsók.
2006. márc. 17. 19:59 | válasz | #16
Végül is a cikk címe: olcsó laptopon dolgozik...
de a cikkben csak azt olvashatom, h fikázzák a többieket.. nem is jelentettek be ilyesmit..
arty  
2006. márc. 17. 18:53 | galéria | válasz | #15
sztem jobb h nem adnak rá ők valami eccerre két programot futtatni képes sz*rt ... ahogy korábban tették :)
2006. márc. 17. 18:29 | válasz | #14
A "kurblis laptop" hardwere 100 Dolcsi, ha win kerülne rá, mindjárt lenne 400 dolcsi ( kb PPC ára).
Mivel valami olcsó oprendszert akarnak rátenni ( hogy olcsó maradjon)a Microsoft nem nagyon jöhet számításba.
Most látják, h elkéstek. Ahelyett, h felajánlottak volna valami ingyen oprendszert a 100 $ -os gépre, most alternatívának kínálják ezt a drága vackot..
strogg  
2006. márc. 17. 13:48 | válasz | #13
Egyetértek: savanyú a szölő. Legalábbis ha nem tudtuk lenyúlni, leszóljuk FUD ez is.
No comment.
2006. márc. 17. 13:14 | válasz | #12
Ja tudom már .... KÍNÁT célozza meg ...dehát bill még nem volt drága szállodákon kívül ... onnan szép kína ...kiváncsi lennék mit szólna ha a szegénységgel sújtott vidéken flancolna egy kicsit ahol kiépített utak sincsenek ... BILL A KIRÁLY
2006. márc. 17. 13:09 | válasz | #11
NA FIGYUZZATOK...nem igazán értem ki a célközönség ...talán a beduinok ?
LEHET .. laptopon fogják számolni a kecskéket --a kurbli pedig azért kell , mert este nem működnek a napelemek.. de ott is tudják : BILL a király és rászánnak majd 600-1000 dollárt bill marhaságára ( HAVI JÖVEDELMÜK PEDIG Kb : 25 dollár ) na lényegtelen .. BILL tud valamit amit mi nem
...........
aqua  
2006. márc. 17. 11:42 | válasz | #10
Azért mindig van egy-két linuxos ember:-)
Az hogy a linux mennyire jó az akkor derülne ki ha annyi szart húznának fel rá mint a windowsra:-)
aztán lehet eljön még az idő amikor a LINUX-ra is elkezdik gyártani a vírusokat és szkripteket:-)
aqua  
2006. márc. 17. 11:39 | válasz | #9
Szerintem mindenkinek van némi igaza. Gondolj csak arra hogy mennyit küszködtünk, mennyi pénzt nyomtunk bele amíg a szar p1-től eljutottunk ide. Hiányzik azon a bizonyos fensíkon egy laptop ami nagyjából szart sem ér? Ezt úgyis csak bizonyos életszínvonal feletti emberek engedhetik meg maguknak. Akkor vagy egy olyan ami működik, vagy külömben egy rakás szar ami már régóta raktáron porosodik és nem kell már sehol az minek? Gates-nek a célja valszeg itt is az üzelet és nyilván olyan gépet akar eladni amire azért a szoft. cuccokat fellehet húzni. Mellesleg ha nem lanpartira akkor mire? Mert időtöltésen kívül úgy sem jó másra. Ott még egyenlőre a nyomtatványon beadott adóbevallás amit előtte 100 példányban kell kinyomtatni még nem fenyeget.
z5oTtu  
2006. márc. 17. 11:27 | válasz | #8
Ezen csak röhögni tudok. Milyen szánalmas ez a Gates duma. Google lenyomja a világot. Amugy meg ezzel az "origami"-val semmi ujjat nem találtak ki. Csak ők még nem csináltak ilyet, és most ez a nagy ujdonság. De utálom őket. Napról napra egyre jobban.
kev  
2006. márc. 17. 09:07 | válasz | #7
Igy van, ahogy mondod. A "nagyok" későn kapcsoltak. Más már nem tudnak, csak ugatni és kritizálni.
2006. márc. 17. 09:01 | válasz | #6
aki eddig hírből sem ismerte pc-t annak miért nem lenne jó egy kurblis, azt nem tudom. akkor amikor egy 64 megás 250mhz-s pda-n nyomattam az age of empirest és még zenélt is nekem mp3ból. már egy olyan cucc is sokat érne azoknak, akiknek eddig semmi nem volt. és tényleg, ha valahol még áram sincs, akkor az a régió vajon mennyire lehet árérzékeny?? nem hiszem, hogy lanparty-kat akarnának majd szervezni a nigériai fennsík lelkes 100US$ pc felhasználói. meg gondolom a nagyfelbontású hd média-anyagokra sem akarnak egyből rágerjedni.
biztos jól kitalálták a terméküket mikrofost-ék is, de egy kurblis laptopra(érintőképernyővel!!) én is befizetnék és sajnálnám ha nem valósulna meg. respect.
mousee  
2006. márc. 17. 06:06 | galéria | válasz | #5
Amúgymeg szerintem a kurbli tényleg poén, de jó ötlet... Ha sötét van, nem tudsz napelemezni... Szóval tök haszbis dolog szerintem... Én elfogadnék egy ilyen 100usD-s laptopot... Jól jönne :)
mousee  
2006. márc. 17. 06:05 | galéria | válasz | #4
nem vagány... "cool".
2006. márc. 16. 23:41 | válasz | #3
Ja mer az olyan vagány...
Hoho  
2006. márc. 16. 23:21 | válasz | #2
Ugy latom nekem is at kell vennem, hogy ha magyarazok valakinek, akkor a bal kezemet a zsebben kell tartani. :)
2006. márc. 16. 23:15 | válasz | #1
Savanyú a szőllő :) Még azt sem érti, hogy milyen hasznos a kurbli, egy olyan helyen, ahol még áram sincs mindig... Végülis 100 helyett a 600-1000 dollár nem tétel :) Jah meg a szofter teszi ki náluk a jelentős költséget... náluk, mert hogy a 100 dollároson free software-ek lesznek... Ez a cikk a szanalmas.hu -ra való. Be vannak szarva rendesen, hogy mi lesz akkor ha az a "pár" ember egy olyan gépen, és egy olyan oprendszeren fog felvilágosúlni amit ez a két óriás cég nem kontrollálhat, hát van mitől tartaniuk az biztos ;)