Meddig elég még az olaj?
2006. március 15. 23:59, szerda - Forrás: Napi Online
A világ kőolaj- és földgázkészlete ugyan belátható időn belül elapad, ám jelenleg még bőségesnek látszik. Az azonban bizonyos, hogy a szükségletek tetőzése mindenképp bekövetkezik harminc éven belül.

Az elmúlt évek olajárrobbanása hatására elemzők, önjelölt szakértők és kóklerek is világszerte becsléseket pufogtatnak a rendelkezésre álló készletek mennyiségéről, holott ezek meghatározásához először a kutatási metodikát érdemes górcső alá venni. Miután a kőolajat és a földgázt a földfelszín alatti kőzet pórusaiból nyerik ki, a "meglévő" készletek az adott kőzet típusától, a kitermelésre használható alkalmazott technológiától és a gazdasági megfontolások együtthatójától függ. Sokszor előfordul ugyanis, hogy technológiailag lehetséges lenne az említett erőforrások földfelszínre juttatása, de a felmerülő költségek miatt egyszerűen nem éri meg a munkát elkezdeni.

Így a "felfedezett" erőforrásokat "biztos" és "valószínű" tartalékokra lehet továbbosztani. Előbbinek azt tartják a szakemberek, amelyet a jelenlegi technológiai és gazdasági feltételekkel érdemes kitermelni. Valószínű tartaléknak az minősül, amit a technológia előrehaladtával vagy gazdasági változások révén idővel alighanem megéri piacra vinni. A legnagyobb "felfedezett" olajtartalékokkal jelenleg Szaúd-Arábia, Irán, Irak, Kuvait, Oroszország, Líbia, Nigéria és Kína rendelkeznek. A földgáz tekintetében viszont az első Oroszország, ezt követi Irán, Katar, Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, az Amerikai Egyesült Államok, Algéria, Nigéria, Venezuela és Irak.

A kőolajipari mérnökök társaságának (SPE) internetes oldala által idézett amerikai Oil & Gas Journal tanulmánya szerint tavaly olajból 1270 milliárd hordónyi, földgázból 6100 milliárd köbméternyi volt a világ ismert tartaléka - ebben a biztos tartalékok szerepelnek. Ez a fent említettek miatt az olaj esetében 53 milliárd hordóval, a földgáz esetében 575 milliárd köbméterrel nagyobb, mint a 2003-as becslés, vagyis ennyi pluszt jelentettek az újonnan felfedezett lelőhelyek, a technika fejlődése és a gazdaság változása. A 2003-as fogyasztási szintet figyelembe véve mindez azt jelentené, hogy 44,6 évnyi olaj- és 66,2 évnyi földgáztartalék van a Földön.

Gazdasági szempontból azonban nem elhanyagolható körülményt jelent, hogy amennyiben a vélelmezett hiány vagy egyéb okok következtében az olajárak felfelé mozdulnak el, akkor egyes, korábban jócskán veszteségesként elkönyvelt lelőhelyeket is érdemes lesz kiaknázni. Kétségtelen tény azonban, hogy az európai kontinens és az USA kimerülőben van, és e térségekben új tartalékok felfedezésére is kevés az esély. Az olajvállalatok új lehetőségei Brazíliában, a Mexikói-öbölben, Alaszkában, Nyugat-Afrikában és az ázsiai térségben találhatók, természetesen a hagyományosan gazdagnak számító Közel-Kelet mellett.

És itt szakmai szervezetek felhívják egy nem elhanyagolható fejleményre a figyelmet: becslések szerint 2025-re a világ ismert olajtartalékai a jelenleginek a kétszeresére rúgnak majd. Ennek elérésében segíteni fog, hogy egységnyi kőzetből egyre kifinomultabb technikákkal egyre több olajat tudnak kinyerni, és a mélytengeri, illetve mélyen fekvő szárazföldi területeket is jobban megéri kiaknázni, helyettesítve a kimerülő jelenlegi, felszín közeli lelőhelyeket.

Erre szükség is lesz, mert az EIA (Energy Information Administration) honlapjának adatai szerint átlagosan mintegy 2 százalékkal bővül évente a világ kőolajszükséglete, főként Kína és India energiaigényének növekedésével, bár kezd felzárkózni e téren Afrika és Dél-Amerika is. Utóbbiak növekvő szükséglete különböző gazdasági és politikai okokból csak az elmúlt évtizedben kezdett jelentkezni. Az EIA kutatói abban jelenleg egyetértenek, hogy a világ kőolajszükségletének tetőzése minimum 8, maximum 29 év múlva várható. Abban, hogy ez pontosan mikorra várható, az olajárak mellett az emberiség átlagos jóléte lesz a döntő.

Az EIA honlapja egyébként igen bátor, de semmiképp sem meglepő választ ad arra a kérdésre, mikor fogy el a világ olajkészlete: gyakorlatilag soha. Ennek oka, hogy egy bizonyos olajárszint fölött már megéri majd olyan alternatív forrásokat is igénybe venni, amelyek ma még túlságosan drágának számítanak, így az olaj iránti kereslet rohamosan csökkenni fog. Előbbiekhez tartozik például az autók hidrogéncellás meghajtása, a víz elektrolízise s egyes ma még titkos energiaforrások.

A kuvaiti energiaügyi miniszter a napokban jelentette be, hogy az ország északi részén először fedeztek fel kitermelésre alkalmas földgázmezőt. Itt hozzávetőleg 990 milliárd köbméternyi készletet mutattak ki, aminek 60-70 százalékát lehet a felszínre hozni. Ugyanitt egyébként 10-13 milliárd hordónyi olajat is találtak, amivel az ország ismert készletei 10 százalékkal gyarapodtak.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. ápr. 12. 19:08 | válasz | #274
mondasz vmit
Gid  
2006. ápr. 12. 00:11 | válasz | #273
A "fejlett" demokratikus társadalmakban most az egyéni deviancia előnyben részesítése dívik a közjó rovására. Ez a nagy szabadság valójában. Ameddig van pazarolható energia menni fog, utána nagy szarban lesznek a nyugati társadalmak ilyen felfogással.
Nálunk is megfigyelhető: a rendszer fenntartásában tulképpen senki sem érdekelt, mindenki kihasználni akarja csupán. Nemsokára sajnos meg lesz az eredménye az energiaválság nélkül is.
Gid  
2006. ápr. 12. 00:05 | válasz | #272
Nézd a demokrácia, emberi jogok és minden hasonló szép dolog addig tart amig van olcsó energiahordozó.
Ha ez nem lesz iszonyú dolgok fognak történni.
Nem véletlenül emelkedik az olaj ára, tetőzött a termelés, innen már a leszálló ág van, egyre drágább lesz.
Áltathatod magad alternatívákkal, maximum hihetsz a tudományban, hogy majd megoldja (mint a maják az isteneikben).
Az alternatív megoldások nagyon költségesek és vagy nem termelik emg élettartamuk alatt a beléjük ölt (fosszilis) energiát (pl napelemek) vagy nem működhetnek nélküle.
Az egyetlen valós alternatíva, az atomenergia pedig önmagában iszonyú kevés, ráadásul el is van nyomva az olajlobbi által támogatott zöldek segítségével.
Gid  
2006. ápr. 12. 00:00 | válasz | #271
Az usa gazdasága hiába betegeskedik, évi kb 1000 Mrd dollár minuszban vannak, de kénytelen mindenki finanszírozni (igen te is) az olajon keresztül.
Az usa egy dologra nagyon vigyáz: az energiahordozónak - amelyen a mai civilizáció alapul - a kereskedelme csak dollárban történhet.
Tudtál arról, hogy Irak megpróbált euro alapú elszámolást bevezetni?
Aztán nem sokal rá demokratizálták.
Irán is euro alapú olajtőzsdét kiván bevezetni...
2006. márc. 24. 14:56 | válasz | #270
Vagy akármilyen szénalapú dologból! Kutyából, macskából, fából, emberből stb. :)
Szép jövőkép! Az embereket direkt ezért fogják lopdosni, hogy aztán fekete arany készüljön belőlük. Vagy a "használhatatlanokat" (itt gondolok az örgekre, fogyatékosokra).
Persze ez csak egy rémkép, de valószínű hogy az olajcégek képesek lennének rá...
2006. márc. 20. 17:19 | válasz | #269
persze, mer a fejlett társadalmak berendezkedése a kevés gyereket preferálja, a szegényországokban mondjuk inkább azzal van a baj, hogy nem egészséges gyerekek születnek, vmint az emberek hullanak, mint a legyek
2006. márc. 20. 17:17 | válasz | #268
hát igen
2006. márc. 20. 17:06 | válasz | #267
Gyermekszaporulat és a gazdasági helyzet között nincs kimutatható összefüggés. Sőt inkább a szegényebb országokra jellemző a nagyobb szaporulat.
2006. márc. 20. 17:00 | válasz | #266
Érdekes, hogy az állítólag csúnyán kizsákmányolt arab államok hülyére keresik magukat az olajon, és látványosan fejlődnek(Dubai-ról hallottál már?).
Az USA gazdasága meg évek óta betegeskedik.
2006. márc. 18. 22:13 | galéria | válasz | #265
OFF

"És ennek ismeretében képzeljük el a következőt: négyszeres áron adják az olajat. Nos, nem kell mondanom kinek jelent ez igazából hasznot. És a történet még nem teljes! Sőt! A piszkos sztori még csak most jön."

Érdekes, és tanulságos, amit írsz, persze van benne egyoldalúság.
USA-kizsákmányolásról írsz, amikor a valóság az, hogy a nagy kőolajtartalékokkal rendelkező arabus államok "ingyen" pénzeket kapnak csak azért, mert a fenekük alatt ott van véletlenül a kőolaj, és emiatt: 1. nem kényszerülnek reformokra 2. demográfiai robbanás volt/van, amelyet a "kizsákmányoló" nyugat finanszírozott. Érdekes: úgy zsákmányolok ki egy térséget, hogy ott nő a gyerekszaporulat, nofene.

Szóval, ezek a marxista ihletésű elemzések szépen szólnak, de a valóság ennél sokkalta bonyolultabb.

2006. márc. 18. 22:03 | galéria | válasz | #264
Hülyeség.
Ha nem tudod eladni az elternatív bigyódat, akkor oldd meg magadnak otthon a fűtést, a villanyszámát stb. Utána jöhetnek a rokonok, barátok, is kíváncsi ismerősök.

Szeretnélek biztosítani, hogy ha olyan energiaforrást találsz fel, amely a lakásom fűtését olcsóbban kihozza, mint a FŐTÁV, és nem kell 20 év a megtérüléséhez, hanem mondjuk csak 4-5, akkor én leszek az eső vásárlóid egyike.

Na bummm!
2006. márc. 18. 17:45 | galéria | válasz | #263
Nem is az értelmeseknek szántam a megjegyzést.
Te úgy tűnik közéjük tartozol.
NEXUS6  
2006. márc. 18. 07:15 | galéria | válasz | #262
Így van.

Benzint akár szénből is lehet csinálni (a németek csinálták a 2. VH alatt). Az meg jó pár száz évre van elegendő, illetve szinte minden országban van dögivel, de az usa stratégiai ellenfeleinél biztos.

A Föld környezet szempontból viszont csak pár évtizedig bírja.

Sőt, van zéró emissziós/tiszta foszilis erőmű technológia is, ami H2-t és magnéziumkarbonát kőzetet nyomat ki magából, amit szépen el lehet ásni a kitermelt szén helyére .

A gond nem az hogy miből csinálunk energiát, hanem ahogy csináljuk!
Sajnos akik ezt jelenleg ellenőrzésük alatt tartják, képesek az egész bolygót tönkrevágni, néhány nulláért a bankszámlájukon.;(
2006. márc. 18. 01:43 | válasz | #261
"Roliika: "Valószínőségszámítással pontosan SEMMIT nem lehet megmondani!"

Aha. Ezzel a semmivel termelnek energiát az atomerőművekben és ezzel a semmivel csináltak atomfegyvert és számítógépet amivel állítólag programozol. Tudod, a szabad neutronok keletkezése a reakciókhoz és az ütközések számítása és az egész elmélet a valszámon alapul. Csak a matematikusok egy tetemes részét és pár millió mérnököt szóltál le így félvállról.

Tudod te mi az a mérés hibabcslése? Ja, hogy infós az nem mér semmit csak püföli a billentyűket..."

Az infósokat ne keverjük az olyan agyatlan programozókkal, mint rollika. Én is infós vagyok. És mi tanulunk valszámot, mérés hibabecslését, szabályozástechnikát és még 1000 dolgot. Szóval rollikát és az infó-t egy hozzászólásban emlegetni személyes sértésnek veszem.
2006. márc. 17. 23:42 | galéria | válasz | #260
Mármint arra a pasasra gondolsz aki állítja, hogy vízzel hajthatja az autókat és működik?
Khmmmm.. Csak kicsit lett körberöhögve szegény BME-n és más helyeken. (Nem érti a termodinamika II. főtételét, a körfolyamtok megvalósíthatóságának elvét.)Meg, ha ez a technológia van miért nem gyártanak ilyen autót?
Az autógyártót nem érdekli mivel megy, ha eladható. És ki nem akarna vízzel tankolni?

Asszem az jelenleg hatályos magyar törvény nem is engednék, mert a hajtóanyagok után - bárimt is használsz - jövedéki adót kell fizetni.(Valahogy így hívják.)
Laci73  
2006. márc. 17. 23:33 | galéria | válasz | #259
BuzzFuzz: bármiből kreálhatsz energiát, nem fogod tudni eladni. Éppen erről írtam az alábbi hozzászólásaimban. Ugyanis az olcsó, bárki által használható alternatívákban nincs haszon, ellenben a földrajzilag helyhez kötött, csak dollárért beszerezhető kőolajat drágán el lehet adni, és kialakítható az egyes országok függősége az olajtól. És ez már üzlet a javából.
BuzzFuzz   "Rest in Peace BuzzFuzz" 
2006. márc. 17. 22:20 | válasz | #258
"Judith Miller (jelenleg börtönbüntetését töltő újságírónő) írja nagyon találóan:" A kőolaj nem egyszerűen egy anyag. Az olaj a modern világ heroinja. Olyan életformát táplál, melyet egyetlen más anyag sem tudna kielégíteni ilyen hatékonyan és olcsón"

Szinte 100% hogy nincs igaza!! Elég ha arra a magyar találmányra gondolunk ami vízből "kreál" hajtóanyagot.... ha nem is mostanában, de az olajat fel fogja váltani valami más 50-80 éven bellül..
2006. márc. 17. 10:51 | galéria | válasz | #257
addig elég ameddig el-ég
2006. márc. 17. 09:46 | válasz | #256
amit előbb írtam, ahhoz vedd hozzá az elmúlt években Irak miatt az USA-ban kialakult légkört. amikor is egy csomóan tüntettek az USA Irak politikája ellen. vedd hozzá, hogy Bush év elején azt mondta a beszédében, hogy meg akarja szüntetni a közel-keleti olajtól való függőségüket. és vedd hozzá, hogy pl. Hollywoodban milyen filmek is voltak az Oscar gálán (főként a Szirianát és a Good Night, Good Luck-ot). ha ezeket így egymás után rakod, akkor abból az jön ki, hogy Katrina után az USA változtatott az olajpolitikáján, és az iraki helyzet rendezésében lett érdekelt (lásd. 27 év után Irán is felvette vele a kapcsolatot ez ügyben), illetve abban, hogy az olajat alternatívákkal ki tudja váltani. végy még hozzá olyan dolgokat, mint, hogy USA jobbkezet nyújtott Indiának az atomerőmű programjában, vagy, hogy megemelte az alternatív üzemanyagok kutatására fordított összeget és támogatásokat.
ugyanakkor a világban egyre több autóforgalmazó ad ki hybrideket és olaj cégek is reklámozzák alternatív üzemanyagokat (lásd Time, Newsweek, Economist). azaz az alternatívák a Katrinának köszönhetően teret nyertek... persze, még ez korántsem végleges helyzet, de jelenleg (vagy a közelmúltban) terjedőben vannak/voltak erőteljesen.
2006. márc. 17. 09:29 | válasz | #255
A nagy mértékű olajfelhasználás hozza magával a klímaváltozást. És a Katrina hurrikán (meg az évi egész Mexikói-öböli "hurrikanizmus") szembesítette azzal az USA-t, hogy a klímaváltozás nála is okozhat súlyos károkat. Lásd New Orleans.
2006. márc. 17. 09:25 | válasz | #254
Ezt nem értem. A Katrina letámadta New Orleanst, és az is igaz, az amerikai katasztrófa-védelem látványosat bukott. De mi köze ennek az olajhoz?

Persze, a Mexikói - öböl fúrótornyait is értintette, volt ahol némi bajt is csinált, de a hiszti sokkal nagyobb volt, mint a baj. Ebből is csak a spekulánsok csináltak üzletet.
2006. márc. 17. 08:52 | válasz | #253
szerintem az általad változott helyzet már idejétmúlt. tavaly óta, mióta a Katrina hurrikán áttörte New Orleans gátjait és a várost elöntötte az ár, azóta másképp gondolkoznak erről az USA-ban.
Laci73  
2006. márc. 17. 03:32 | galéria | válasz | #252
OFF
Cat: Ha ilyen egyszerű lenne, már megtették volna - Teddynek igaza van. Ne feledkezz meg az európai és japán bankok dollárban elszámolt követeléseiről, de legfőképpen Kínáról (és Ázsiáról) amely áruiért cserébe dollárt kap az USA-tól. Amennyiben a dollár bebukik, Kína egy halom játékpénzt őriz majd bankjaiban, az EU és Japán pedig elveszíti befektetéseit/követeléseit. Mellesleg az USA a válságtól függetlenül megőrizné hadseregét és atomrakétáit (továbbra is szuperhatalom maradna), valamint nagy valószínűséggel tovább gyakorolná a Közel-Kelet és a Mexikói-Öböl kőolajkészletének ellenőrzését. Mindössze adósságától szabadulna meg. Persze az Egyesült Államok sem lehet annyira ostoba hogy egy ilyen válságot csak úgy megengedjen, de nincs igazán jó megoldás erre a problémára. A dollár - éppen az erőszakos status quo miatt - egyre inkább haldoklik.

ON
Dióhéjban összefoglalva: miután a kőolaj kitermelésének/elosztásának birtoklása (lentebb írt kiselőadásomból kiderül) nem akármilyen hatalmat jelent, ráadásul a kőolaj keletkezését illetően a nem-fosszilis kialakulás egyre inkább igazolódó sejtése valószínűsíti a kőolaj lassú újratermelődését a földkéregben, én ki merem jelenteni: a kőolaj (és vele együtt a drágán mért energia) megmarad még igen sokáig púpnak a hátunkra.
2006. márc. 17. 03:10 | válasz | #251
Cat! Ez ugyan geo-gazdasági probléma, amihez tulképp nem nagyon értek, de a magánvéleményem szerint az egész föld pénzügyi rendszerét magával rántaná a dollár bukása. A harmincas évek elején is mekkora gazdasági válság robbant ki az amerikai tőzsdekrach hatására, pedig abban az időben még nem fonódott össze egymással minden nemzetgazdaság.
Cat  
2006. márc. 17. 01:53 | galéria | válasz | #250
ha a dollár bebukik, a nagy piacok gondolkodás nélkül áttérnek euró elszámolásra.
Laci73  
2006. márc. 17. 01:03 | galéria | válasz | #249
Kicsit OFF-Topic

Dave77: A The Economist című gazdasági lapban megjelent adatok szerint az USA külföldi adósságának 40%-ában fizetésképtelenné vált. Az USA ingatag játékot folytat, gyakorlatilag arra is képes, hogy felvett vagy felhalmozott adósságait (EU, Japán) nem fizeti vissza (!!!). Ezért reagált úgy a piac, hogy a dollár értékének 40%-át elvesztette, a korábbi 0.80 centes jegyzésről 1.33-ra ugorva az eurót illetően. Ez a folyamat egy elszakadási kísérlet (vagy inkább kényszer) az USA gazdasági hegemóniájától.
Az USA GDP-jének egyharmadát kitevő összeggel tartozik a világ többi részének (többek között a lent is írt "biztos befektetési területre" jószándékúan befektető külföldieknek, akik erősnek gondolván az USA gazdaságát, be lettek palizva)
Nagyon látványos összeomlás várható Kínát, pontosabban a vele folytatott kereskedelmet illetően (ugyanis az USA rendkívül nagy passzívumot halmoz fel a tengernyi, USA-ba érkező kínai áru miatt): ám ennek a válságnak (is) az lesz a végeredménye, hogy a dollár ugyan bebukik, de az USA megszabadul csillagászati adósságaitól. A lent említett kőolaj-rendszer pedig ettől függetlenül a kezében marad...
Dave77  
2006. márc. 17. 00:26 | válasz | #248
Ha még mindíg szupehatalom, akkor miért zuhant a dollár árfolyama az utóbbi 5 évben? Mivel én külföldön dolgozok és dollárban keresek, igen aggódva figyelem, hogy 2001-ben 310 Ft körül váltottam, most meg kb. 210 és még örülhetek is, mert tavaly januárban ~175 is volt.
Laci73  
2006. márc. 16. 23:59 | galéria | válasz | #247
Ígért anarchista kiselőadásom, azaz A nagy olajsztori.

1973 nagyon fontos év volt a világtörténelemben. Nemcsak szerény személyem született akkortájt, és fejezte be az USA vietnámi háborúját - hanem történt egy olyan mélyreható vátozás, amelynek hatása mai napig érezhető. 1973 az olajár-robbanás éve volt. Igen rövid idő alatt négyszeresére(!) emelkedett a kőolaj világpiaci ára. Ennek okaként akkoriban az arab országok gazdaságpolitikáját jelölték meg (az újabb sikertelen Izrael elleni háborút), azonban - mit a leírtakból kiderül majd - az USA érdekcsoportjai álltak a háttérben.

A petrodollár

Hogy megértsük a történet egészét, ismernünk kell néhány dolgot. Az Egyesült Államok - amely jelenleg egyetlen szuperhatalma a Földnek - ereje három pilléren nyugszik. Ez a három pillér a kőolaj-hegemónia (ezt kivessézzük lentebb), a világ legütőképesebb hadserege és atomarzenálja, illetve a világ kétharmadára kényszerített egyenlőtlen gazdasági kapcsolatrendszer. Közelebbről vizsgálva és igen röviden összefoglalva a kőolajra épített gazdasági rendszer a következőképpen működik: az USA legnagyobb "fegyverténye", hogy szuperhatalomként (még a SZU létezése idejében) el tudta érni szövetségeseinél (zsarolásnak is hívható akár) hogy valutájával, azaz a US dollárral fizessenek a kőolajért cserébe. A világ akkori "szabad" harmadának és a fejlődő országoknak nemigen lehetett ellenvetése - az USA pedig szép hasznot húz ebből a mai napig. De térjünk vissza 1973-ba, és tudjuk meg, milyen hatalma van annak a pénzügyi csoportnak, amely előkészítette és kirobbantotta az olajválságot, s amely lehalászta ennek minden (és tetemes) hasznát.
Tehát 1973. A kőolajért ugyan már dollárban kell fizetni, de ekkoriban még egy igen olcsó nyersanyagról van szó - különösebb zokszó nélkül elfogadja mindenki, különösen az ekkoriban igen intenzíven fejlődő Nyugat-Európa. Kövessük végig egy dollárnak az útját a kőolaj piacon! Az USA kibocsájtaja a dollárt, mint valutáját. A kőolajat vásárolni szándékozó ország/cég kénytelen dollárt szerezni, amely közvetlenül vagy közvetetten már haszonnal jár az USA jegybankja, a zöldhasút kibocsájtó, híres-hírhedett FED számára. A vásárló kifizeti a megszerzett dollárt a kőolajért pl. egy arab országnak. A dollár azonban nem marad az araboknál, ők ezt a pénzt befektetik - mégpedig amerikai bankfiókokba és kincstári kötvényekbe, mivel az USA a világ legerősebb gazdaságával és hadseregével igen erős garanciát jelent a megtérülésre - még akkor is ha csak három százalékos (kincstárjegyre egy százalékos) éves kamatot ad a külföldi befektetőnek. (az USA a legmegbízhatóbb befektetési terület a mai napig)
És ennek ismeretében képzeljük el a következőt: négyszeres áron adják az olajat. Nos, nem kell mondanom kinek jelent ez igazából hasznot. És a történet még nem teljes! Sőt! A piszkos sztori még csak most jön.

Az olajár-robbanást követően a bankokban felhalmozódó petro-dollárokat (a kőolaj-kereskedelemben résztvevő pénzt) a hetvenes években igen kedvező hitelként kínálták fel a világ országainak ezek a pénzintézetek. Alig 5-6 százalékos kamatra adták a dollár-hitelt, és ezzel a rendkívül méltányos hitellel szinte minden ország élni kívánt - legyen akár fejlett, akár fejlődő, vagy szocialista ország. A kánaán egy évtizedig sem tartott: 1979-ben ezen bankok ún. irányadó kamatukat 20 percent felé emelték, az addigi igen kedvező 5-6-ról. Egy csendes világgazdasági válság tört ki: pl. hazánk, amely akorra már sokmilliárd (legalább 7 de inkább 10 Mrd) dollárban mérte külföldi adósságát, 1982-re hajszál híján fizetésképtelenné vált. EGYÉRTELMŰ TÉNY HOGY A SZOCIALISTA VILÁGRENDSZER EZEN GAZDASÁGI KEGYELEMDÖFÉS MIATT KÉNYSZERÜLT TÉRDRE. Ám a fiatal fejlődő országok ennél is rosszabbul jártak: nyereséget (aktívumot) termelő gazdaságuk véglegesen veszteségessé vált. A világ legtöbb országa adósságcsapdába került a petrodollár-kölcsönök révén, így pl. mi is (adósságcsapda: amikor már azért veszünk fel hitelt, hogy az előző kamatait fizetni tudjuk) Így tett szert az USA a kőolaj révén gazdasági hegemóniára. Ha modern életet akarsz élni, ahoz motorizáció kell, amihez pediglen kőolajat muszáj vásárolnod, ehhez pedig dollárra lesz szükséged. Az USA rátette a kezét a Közel-Kelet kőolajára éppúgy mint az ún. Mexikói-Öböl környéki olajmezőkére (Venezuela) és egyre inkább behatol az orosz olajcégekbe is (Hodorkovszkij-ügy) A legnagyobb kőolaj-termelő/finomító és szállító cégek amerikai érdekeltségűek (Hét Nővér)...

Na, érezzük már a mélységét a kőolaj-lobbynak?
2006. márc. 16. 23:37 | galéria | válasz | #246
Roliika: "Valószínőségszámítással pontosan SEMMIT nem lehet megmondani!"

Aha. Ezzel a semmivel termelnek energiát az atomerőművekben és ezzel a semmivel csináltak atomfegyvert és számítógépet amivel állítólag programozol. Tudod, a szabad neutronok keletkezése a reakciókhoz és az ütközések számítása és az egész elmélet a valszámon alapul. Csak a matematikusok egy tetemes részét és pár millió mérnököt szóltál le így félvállról.

Tudod te mi az a mérés hibabcslése? Ja, hogy infós az nem mér semmit csak püföli a billentyűket...


Mardel: Sajnos az emberiség nem látja be, hogy az atomenergián kívül sok HATÁSOS alternatíva nincs a láthatáron.(a fúzión azért még dolgozni kell)
A radioaktív TÖKÉLETESEN tárolható a föld alatti kősótömbökben, amik pár száz milló éve őrzik integritásukat. Mellesleg sok ezer év múlva igen értékes anyagok nyerhetők ki belőlük, mikor már nem sugároznak. Az elbomlott fűtőelemekben gyakorlatilag a periódusos rendszer összes stabil eleme megtalálható, az igen ritka elemek is. Ez hihetetlennek tűnik, pedig így van. Pár ezer év múlva pl: ki tudja mennyi titán lsz? BME Nukleáris Technikai Intézet munkatársaitól IGEN bölcs dolgokat lehet megtanulni.
2006. márc. 16. 23:34 | válasz | #245
ŐŐŐ a nagy fejszámolók akik számolgatják mikófogy el ez meg az belekalkulálták a Forma 1 új baromszabályát (végső időmérő) amiben a 15 percből 10 perc gyakorlatilag üzemanyagpocsékolással telik el?:)
2006. márc. 16. 21:51 | válasz | #244
Japánban és Európában nem nagyon van kőolajlobby. Kutatási potenciál viszont annál is inkább. Nem véletlenül ez a két helyszín jött számításba a kísérleti erőmű éítéséhez.
Mardel  
2006. márc. 16. 21:46 | galéria | válasz | #243
"Mardel: mi a nagyobb üzlet - drágán eladni a xart (fosszilis energia), vagy olcsón a jót?"

Amíg az ember nem tapasztalta meg mind kettőt,csak az egyiket, akkor azt veszi ami van...
Laci73  
2006. márc. 16. 21:45 | galéria | válasz | #242
Egy jó óra szusszantásnyi időt kérek a fiataloktól (hiába, alattam már nem szalad úgy a szekér) és írok egy rövidebb kiselőadást a kőolaj-lobby mélységeiről. Előre szólok: tanulságos olvasmány lesz.
2006. márc. 16. 21:33 | válasz | #241
A fúzió nagy üzlet lehet. 10ed annyiért előállítod, feleannyiért eladod.

Egyébként a nagy lobbyk pártolnak el a foszilis energiahordozóktól. Az autógyárak elindították a nem foszilis alapú járművek tervezését, sőt már árulják is. Az egyesült államoknak is kezd igen kényelmetlenné válni az olajtól való függés.
2006. márc. 16. 21:32 | válasz | #240
?!?! nem értem. Nem írtam én semmi atomosat.:-) Sőt ellene vagyok!
Laci73  
2006. márc. 16. 21:30 | galéria | válasz | #239
Mardel: mi a nagyobb üzlet - drágán eladni a xart (fosszilis energia), vagy olcsón a jót? :) Ne feled azt sem: a kőolaj-lobby nemzetközi szinten szervezi magát, ahol már rég nincsenek különálló egyének, egy szép, nagy, boldog kartell-maffia az egész.
Jaj miket mondok itt :)

Tiberius B: olvasd el a #177-es hozzászólásom linkjét (Honnét jön a kőolaj). Meggyőző.
Mardel  
2006. márc. 16. 21:23 | galéria | válasz | #238
Az a baj, hogy mindent nagyban próbálunk elképzelni.
Sok profit reményében nagy ár.
Sok energia reményében egy "nagy erőmű".
Az ember sem úgyszületett, sőt nem is úgy fogant, hogy egyből elérte azt a magasságát ami most van.
Sok kicsi sokra megy...
Kryon  
2006. márc. 16. 21:22 | válasz | #237
A fúziós energiát egyrészt azért nem hasznosítják,mert még nincs készen a technológia hozzá,másrészt pedig,mert nem lesz túl olcsó,bár legalább korlátlan.Úgy tudon kb. 10 GW teljesítmény fölött lesz gazdaságos fúziós erőművet építeni,ami nagyon sok,épp ez lesz a baj.Egy ekkora erőmű több ország,vagy nagyváros energiaellátását biztosíthatná,de ha valamiért leáll,komoly áramszünet lenne.Kérdéses,hogy mely ország vállalna be egy ilyen rizikót....
2006. márc. 16. 21:22 | válasz | #236
Ez igaz, csak hogy itt nem 100 milliós nyereségről van szó hanem sokkal többröl és olyan iparágról amely ha azt mondná, hogy nem ad többet akkor pár hónapon belül leállna a civilizáció vagy 1000x haszonnal zárnák az eseményt és hirelen senki sem tudná helyettesíteni.
Mardel  
2006. márc. 16. 21:18 | galéria | válasz | #235
"A fúziós kísérleti-erőmű vitája éppen azt jelzi: van kinyerhető fúziós energia, csak a közeljövőben nem kívánják előtérbe tenni. (Ugyanis túl olcsón termelne energiát, ami egyesek számára nem üzlet)."

Rossz felfogás. Ugyanis ha egy áruház vmit olcsóbban ad mint a másik, akkor oda többen mennek vásárolni és egy két ember nem egyet vesz, hanem kettőt, vagy többet.
Tehát a profitot nem csak a drága termékekből lehet nyerni.
Pl. Tesco vs többi benzinkút. A tesó csak pár forinttal vitte lejebb az árakat és máris milyen forgalmat generált...
2006. márc. 16. 21:15 | válasz | #234
elmélet vagy gyakorlat?
2006. márc. 16. 21:15 | válasz | #233
Szerintem is inkább a gazdasági problémák lassítják ezeket, és ez nem csak erre az iparágra jellemző... akik elkövetik pedig gyakran a társadalom stabilitására hivatkoznak miközban megszedik magukat... bárcsak nekem is ez lenne a problémám.
2006. márc. 16. 21:14 | válasz | #232
Metán: Lehetséges

Fúzió: Épp azon vitáztak, hogy hol is épüljön. Európa Franciaországban szerette voln, Usa és Japán Japánban. Nem úgy tűnik, mint akik az időt húzzák szándékosan.
Laci73  
2006. márc. 16. 21:12 | galéria | válasz | #231
Juzosch: A metán a földkéregből "kiszabaduló", a Föld keletkezése során a mélyben rekedt hidrogénből és szénből (két igen gyakori elem) keletkező igen egyszerű vegyület. A metán jelenléte önmagában még nem utal semmiféle organikus tevékenységre (csillagködökben is megtalálható)

A fúziós kísérleti-erőmű vitája éppen azt jelzi: van kinyerhető fúziós energia, csak a közeljövőben nem kívánják előtérbe tenni. (Ugyanis túl olcsón termelne energiát, ami egyesek számára nem üzlet).
2006. márc. 16. 21:12 | válasz | #230
Csak ehhez kell pár100 mllió év:)
2006. márc. 16. 21:10 | válasz | #229
Van egy elég egyszerő technika növények, gombák amelyek szenet vesznek fel a levegőböl m iközben növekszenek... aprít, súrít, kezel, feldolgoz és máris lehet hasznosítani
2006. márc. 16. 21:09 | válasz | #228
Jaaaaaaaa. Leesett. A műanyagokhoz kéne.
2006. márc. 16. 21:08 | válasz | #227
Most igen mert ez az olcsó, de később majd inkább (plazma,atom,űrizé stb) a szén fontosabbá válik
2006. márc. 16. 21:08 | válasz | #226
Bár egy ilyen technológia nem lenne rossz. De nem ebből a célból. Ha már tiszta energiaforrásokat használunk, megtisztíthatnánk tőlük a légkört.
2006. márc. 16. 21:06 | válasz | #225
Épp az energiát akarjuk kinyerni belőle:)
2006. márc. 16. 21:05 | válasz | #224
Igen, és ha ésszerüen használnánk fel akkor a szén-dioxidból megint lehetne felhasználható anyag a benzinhez és a műanyaghoz amit újra elégetnénk(vagy okosabban ujrafelhasználnánk) és megint kezdődhetne előlröl, csak energia kell hozzá
Kryon  
2006. márc. 16. 21:04 | válasz | #223
Van olyan elképzelés,hogy földalatti atomerőműveket kellene építeni.Ezekből akkor sem jutna semmi a felszínre,ha baleset történik.És az erőmű élettartama végén egyszerűen el lehetne temetni az egészet és kész...
2006. márc. 16. 21:03 | válasz | #222
És hogy került oda a metán? Ami szerves vegyület?
2006. márc. 16. 21:03 | válasz | #221
Ez a lobby mégsem olyan erős, ha európa, japán és amerika akkora politikai csatát vívott abból, hogy hol építsék meg milliárdokért a kísérleti-erőművet.
2006. márc. 16. 21:01 | válasz | #220
Az összes olajat pedig nem lehet kibányászni. Fizikailag még csak-csak, de kihal az élet. A földi légkör a kezdetekben nagyrész szén-dioxidból állt. A növények kivonták belőle a szént és beépítették. És később olaj/szén lett belőle. Ha azt most mind elégetjük, akkor újra szén-dioxid légkörünk lesz.
Laci73  
2006. márc. 16. 21:01 | galéria | válasz | #219
Juzosch: a gazdaságos, azaz kinyerhető energiát adó fúziós energia már valóság. Nem akartam egy előző cikkben hozzászólni a témához (úgy érzem csak vitát keltett volna), de éppen a kőolajlobby nyomása miatt "felejtődik" a fúziós energia.
2006. márc. 16. 21:00 | válasz | #218
Aztán várni kellen 3000 évet, hogy jó is legyen a földön élni :) Akkor inkább a hordónkénti óriási felár, az úgyis tönkreteszi a társadalmat, és keresnek más megoldást.
2006. márc. 16. 20:59 | válasz | #217
Az a baj az olajhomokkal, hogy sokkal több erőforrást igényel a feldolgozása. Nem éri meg. És a z olaj nagy rész még csak nem is olajhomokban van, hanem még annél is ritkábban.
Laci73  
2006. márc. 16. 20:58 | galéria | válasz | #216
Mardel: a nem szerves eredet elmélete(ténye) szerint a kőolaj - lassan de biztosan - folyamatosan keletkezik a Földkéreg alatti metánból.
2006. márc. 16. 20:58 | válasz | #215
A szélenergia is jó megoldás. CSak kicsi a hatékonysága.
2006. márc. 16. 20:57 | válasz | #214
Ezt az 50-100 évet kéne kihúzni, amíg a fúziós energia piacképes lesz. És ki is lehetne húzni az atomenergiával.
Mardel  
2006. márc. 16. 20:56 | galéria | válasz | #213
A szél energi meg egyáltalán nem káros, és a legtöbb erőmű nem szélerűmű. Pedig az szélerűmveket a szélcsatornákban lehetne jól kihazsnálni, már ha sok szélcsatorna lenne az adott térségben!
Laci73  
2006. márc. 16. 20:56 | galéria | válasz | #212
Juzosch: Már akár 30 kilométers mélységből is fel tudjuk hozni az olajat. Ami viszont a lényeg, és éppen a nem szerves eredetet támasztaja alá: a kuatatók ilyen mélyen is összefüggő mezőket találnak rendre. Egyébként napjainkra már az olajhomok vagy az olajpala feldolgozása is megoldható.
2006. márc. 16. 20:55 | válasz | #211
Mátrix?:)

Azt fel is használja az emberi szerverez. És az is csak foszilis energiahordozóra épül. Ugyanúgy széndioxidot termel.
2006. márc. 16. 20:54 | válasz | #210
Eltemeted. Az atomenergia SOKKAL kevesebb kárt okoz a környezetben, mint a foszilis energia. Még akkor is, ha 50évenként van 1-1 nagyobb baleset.
Mardel  
2006. márc. 16. 20:52 | galéria | válasz | #209
Amúgy Einstein nem a háborúhoz kívánta felhasználni az atomot, hanem energia termelés szintjén.
De ez is olyan, hogy lehet, hogy termelsz vele energiát, de utána hova teszed a sugárzó, káros maradékokat?
Mardel  
2006. márc. 16. 20:50 | galéria | válasz | #208
Az emberi szervezet is termel energiát, vagy azt nem is lehet hasznosítani?
2006. márc. 16. 20:47 | válasz | #207
Ez szép+jó, csak minél "fejlettebbek" vagyunk és minél többen annál több energia kell!
2006. márc. 16. 20:45 | válasz | #206
Szénből is lehet benzint valami hidrolízises izével...2. VH-ban csinálták a tankokba.
Mardel  
2006. márc. 16. 20:45 | galéria | válasz | #205
Szerintem nem az a fontos, hogy hogy képződik meg, hogy kezd elfogyni. Az a fontos, hogy olyan "civilizált" életet kell teremteni, amivel nem romboljuk le azt a helyet ahol élünk.
Sokszor nem mi alkalmazkodunka környeztehez, hanem a környezetet alakítjuk át. Pl. Megalkotják, az autót, de az autóknak is menni kell valahol mert esőzésekkor sár, meg minden, így elkezdenek utakat építeni...
Lehet, hogy egy elgondolás jó, az autóval speciel semmi problémám nem lenne, ha nem vonták volna ki a forgalomból, az adott dolgokat.
De amerikának mindent könnyebb egy huszárvágással megoldani, ha nem megy a háború akkor bevetjük az atomot, arra nem gondolva, hogy milyen károkat okooz... Atom ledobva, pár hónap múlva béke megkötve, probléma az ő részükről megoldva...
Kicsit egyoldalú a gondolatmenet.
2006. márc. 16. 20:44 | válasz | #204
Igazad van, csak az a baj, hogy végül is amit mondani akartam valaki elmondta a #177-ben. Jó Befogom.
2006. márc. 16. 20:44 | válasz | #203
Majd Jön a Tupperváry vagy mi és csinál fűből fából műanyagot! :-)
2006. márc. 16. 20:43 | válasz | #202
Olyan nincs, hogy nem jön be. Max nem tökéletesen pontosan. De kis hiba megengedett.
2006. márc. 16. 20:43 | válasz | #201
Bocs! :-D
2006. márc. 16. 20:42 | válasz | #200
Ok, részemről befejeztem.

Vissza a témához. Építsünk jó sok atomerőművet.

Egyébként a kisebbik gond, hogy nem lesz benzin. De honnan lesz műanyag?
2006. márc. 16. 20:41 | válasz | #199
Ott a pont! :-D Hádde mi a bánatért kell kiszámolni amit nem tudunk?:-D Pláne ha be se jön.:-D
Laci73  
2006. márc. 16. 20:40 | galéria | válasz | #198
Roliika, Juzosch, Zjápsrente: Megtisztelnétek másokat ha témába vágó topicot indítanátok, esetleg - ha elég bátrak vagytok - látogatnátok az ELTE TK Matematika Intézetét. Mindent a maga idejében és a maga helyén.
2006. márc. 16. 20:40 | válasz | #197
Inkább ne legyen!
2006. márc. 16. 20:40 | válasz | #196
A veréb az szárnyal! :-D Hádde 1 ló...max vágtázik a semmibe. :-D
2006. márc. 16. 20:39 | válasz | #195
De nem is érdekel, hogy pontosan hány atom fog a példában szétbomlani. Elég a nagy pontosság.