![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
1,1 millió dolláros internetes magánjogsértés
2006. március 14. 13:10, kedd
Eliot Spitzer New Yorki-i főügyész azt állítja, a Datran nevű vezető e-kereskedelmi cég több olyan e-mail címet és személyes információt is felhasznált üzleti tevékenysége során, amelyeket más vállalatoktól szerzett be.
Spitzer azzal vádolta a Datrant, hogy tudtak partnercégeik kötelezettségeiről, ám mégis kéretlen leveleket küldtek a megszerzett címekre, rendszerint olcsó gyógykészítményeket, fogyasztó tablettákat és egyéb terméket kínálva a fogyasztóknak. Spitzer munkatársai szerint ez volt az eddigi legjelentősebb internetes magánjogsértés, amelyre a tengerentúlon fény derült. "Mi eddig és ezután is hűek kívánunk maradni az üzletágban elfogadott módszerekhez" - fogalmazott Mark Napples, a Datran szóvivője a The Register oldalán. "Ugyanakkor örömmel tölt el minket, hogy a főügyész úrral közösen rendezhetjük ezt a problémát, és hogy hivatala együttműködik velünk". Ez az "öröm" azonban nem két fillérjükbe került Nappleséknek. A főügyész 1,1 millió dollárnyi kártérítésben állapodott meg a Datrannal, továbbá elrendelte, hogy a cég változtasson üzletpolitikáján. A egyezséget nemsokára hivatalosan is bejelentik. A szóvivő azt is elmondta, hogy cége sohasem kapott személyes pénzügyi információkat, és nem küldött e-maileket gyógykészítményekkel kapcsolatban. Ugyan elismeri, hogy az ügyben szereplő 6 millió e-mail tőlük származik, ám szerinte ez nem jelent szükségképpen 6 millió felhasználót is. Spitzer akkor kezdett vizsgálódni az ügyben, amikor egy internet biztonsági cégnek gyanússá vált a Datran üzletpolitikája. "A személyes információk dollárra válthatók a marketingpiacon. Több száz módja vannak, hogy megismerjük a célfogyasztókat, és amíg ezt megfelelő módon teszi az ember, nem is okozhat gondot" - vélekedett Spitzer. Sok szolgáltató olyan személyes információt kér, amelyeket a marketingesek remekül felhasználhatnak, és amelyek segítségével a termékeket jobban igazíthatják a fogyasztók igényeihez és elvárásaihoz. Kapcsolódó cikkek
![]() VIA: itt az 50 dolláros minipécé Érdekes megoldással próbálkozik a jelenleg inkább helyét kereső gyártó, amely árában még az évekig oly sokat tárgyalt százdolláros laptopot is leveri, ám belső összetétele miatt komoly kétségeket támaszt jövőjét illetően.A táblagépek terén a Samsung megelőzte az AmazontAz idei esztendő első negyedévében a dél-koreai társaság sikeresen megelőzte az amerikai riválisát a tábla PC piacon és feljött a második helyre.A közösségi hálózatok felgyorsítják az információáramlástAz már korábban is ismert volt, hogy a közösségi honlapok a többi hálózatnál hatékonyabban képesek szétosztani az információkat, matematikailag azonban először sikerült ezt bizonyítani.Nehezen őrizhető meg a kulturális örökségünkA jelenlegi európai szerzői jog jelentős mértékben megnehezíti a különböző művek hosszú távú archiválását, éppen ezért lehetővé kellene tenni a könyvtárak számára az internetes tartalmak automatikus lementését, viszont korlátozni kellene a kópiák felhasználását - ezt sürgeti Eric Steinhauer, a Hageni Távegyetem könyvtárosa.
| Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán) Nem érkezett még hozzászólás |