Régiókód a HD-DVD és a Blu-ray lemezeken
2006. március 14. 17:42, kedd
Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy - hiába a felhasználók nemtetszése - lesz régiókód mind a Blu-ray, mind a HD-DVD korongokon. A régiókód bevezetését elsősorban a két tábort erősítő hollywoodi filmstúdiók támogatják.

Hirdetés

A javaslat szerint - hasonlóképpen a DVD-khez - a két utódformátum sem lesz mentes ettől a korlátozástól. Korábban már felmerült az ötlet, ám akkor úgy tűnt, hogy régiókód csak a Blu Ray lemezeken lesz. Úgy tűnik azonban, hogy a két konkurens tábor tagjai most már - ha nem is sok tekintetben -, de a digitális másolásvédelmek és a régiókód alkalmazásának kérdésében mindenképpen azonos álláspontra helyezkednek.

A HD-DVD táborba tartozó Toshiba szóvivője ugyanis úgy nyilatkozott, hogy a HD-DVD-t támogató cégek és filmstúdiók kétharmada a régiókód alkalmazása mellett foglalt állást. Az elképzelés természetesen leginkább a felhasználókat érinti hátrányosan, hiszen azt jelenti, hogy amint a DVD-ket, úgy a HD-DVD vagy a Blu-ray korongokon megjelenő filmeket sem tekintheti majd meg mindenki.


Még kérdéses, hogy lesznek-e régiókód mentesített vagy régiókód mentesíthető lejátszók. Ennek oka ugyanis, hogy mind a HD-DVD Forum, mind a Blu-Ray Szövetség szeretne elkerülni, hogy bárki is kijátszhassa a korlátozásokat. Mint ismeretes, a mostani DVD korszakban számos olyan asztali vagy számítógépes lejátszó van, amelyek már alapszinten képesek bármilyen régiókódú lemezek lejátszására vagy amelyeknek frissíthető a firmware-je és így tehetők régiókód-mentessé. Az egyetlen kivételt a pornóipar jelenti, amely a minél nagyobb filmeladások és bevétel reményében nem szeretné ellátni a lemezeket régiókóddal.

A felhasználók számára tehát egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy nem igazán éri majd meg a DVD-ről való átváltás. Egyrészt az új formátumokhoz új lejátszó is kell, a készülékek és a filmek ára is nagyon magas lesz és ráadásul még ott lesz a régiókód is. Marad a kivárás és a remény, hogy a helyzet hamar megváltozik.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Power  
2006. márc. 16. 13:15 | válasz | #27
Ezzel a saját sírjukat ássák a kiadók.
strogg  
2006. márc. 16. 09:35 | válasz | #26
Szvsz jóval kevesebben lesznek hajlandóak áldozni rá. Azért nem mind1, hogy az adott termék mennyire népszerű, mayarán megéri-e egyáltalán gyártani. Ha túl sokan nem veszik meg, tehát kicsi a kereslet max kivárni lehet. A többség úgyis kivár majd amíg nincs valami szoftveres megoldás a lemezek másolására. Ebben az iparági szegmensben is, mint több másikban a warez az ami nagyon sokat dobhat a z elterjedtségen.
arty  
2006. márc. 15. 17:22 | galéria | válasz | #25
"termékek szabad áramlása"
arty  
2006. márc. 15. 17:11 | galéria | válasz | #24
érdekes, a dvd régiokodoltságát is pedzegették a "terékek szabad áramlása" ellenessége miatt, de ott ugye már késő volt ... stb

ezt miért nem perelik be ELŐRE ?? :(
dez  
2006. márc. 15. 16:41 | válasz | #23
Hiányzik egy szó: lenne. De viszonylag kevesen tartják/tartanák ezt be (azok közül, akik adott pillanatban hajlandóak v. lennének erre áldozni), azok meg nem érdeklik őket, v. annyival drágábban adják.
intrex  
2006. márc. 15. 15:46 | válasz | #22
"Kiba egyszerű amegoldás. A vásárló nem veszi meg, és kész. Amikor pedig rájönnek, hoyg melléfogtak, majd sűrű mea culpa lesz. Ennyi. Nem kell megvenni, és pont."
Na ja. Sajnos a világ ott tart, hogy a kiadók képesek még tovább lépni, és kötelezni a vásárlókat a vásárlásra, akár akar, akár nem. A politikusokat mindig le lehet fizetni, úgysem érdekli őket sem.
strogg  
2006. márc. 15. 13:23 | válasz | #21
Kiba egyszerű amegoldás. A vásárló nem veszi meg, és kész. Amikor pedig rájönnek, hoyg melléfogtak, majd sűrű mea culpa lesz. Ennyi. Nem kell megvenni, és pont.
2006. márc. 15. 13:10 | válasz | #20
amugy nem kell szerintem parázni. Majd lesz szoftveres régiókód megtévesztó progi, meg ilyenek. Aki meg picit is érdekelt a témábanaz HTPC-t épít nem olyan beépített szoftveres szart. Mert hát egy HTPC mégis jobb választás szerintem. Ott megaztán mindegy h van réfiókód avgy sem. A filmstúdiók mindig is csak a lámákat tudták megfogni a hülyeségeikkel.
2006. márc. 15. 11:17 | galéria | válasz | #19
Naja. A francia forradalom is így kezdődött, a warez a digitális világ forradalma.
2006. márc. 15. 11:09 | galéria | válasz | #18
Ennél van sokkal egyszerűbb: egyszerre kell kiadni Európában is, nem 2 év múlva, amikor már senkit nem érdekel. Ne a máshol már lejárt hulldadékot hozzák ide, hanem az értékeset.
2006. márc. 15. 11:07 | galéria | válasz | #17
Akkor talán nem kéne másodrendű embereknek tekinteni az amcsin kívülieket. Ha meg így tesznek, akkor természetes és jogos hogy szopják is meg a kiadók, majd máskor elgondolkodnak rajt ahogy az usa-n kívül is van élet.
2006. márc. 15. 11:05 | galéria | válasz | #16
Ez azt jelenti hogy a kiadók azt szeretnék ha a felhasználók inkább warezban töltenék le a filmek rippjeit, úgy érzik már túl sok a pénzük, nem kell több. :D
2006. márc. 15. 11:04 | galéria | válasz | #15
Úgy látom ehhez is jönni fog az AnyDVD HDDVD/Bluray Edition. :D
2006. márc. 15. 10:05 | válasz | #14
hm, ez érdkes! A fogyasztót mármint engem meggátolnak abban, hogy azt a terméket, amit megvettem, korlátlanul és bárhol, bármikor használhassam! Mindezt azért, mert a kedves kiadók esetleg nem tudják a premiereket összehangolni! Vagy mert éppen olcsóbban értékesítenek az egyik piacon? Ezt mondják akkor, amikor globalizácioról beszélünk, amikor mindent egységesíteni akarnak a szép és kedves fogyasztóközpontú multi és transznacionális vállalatok! Kezdem úgy érezni, hogy bizonyos üzleti döntések, újítások, fejlesztések valahogy köszönő viszonyban sincsenek a valósággal, meg merem kockáztatni - a piaci igényekkel!
2006. márc. 15. 09:00 | válasz | #13
időzár? lol, én nem azokért a bájtokért fizetek amikkel engem korlátoznajk, legyen rajta egy normális film, és ne korlátozgassanak csak engem, fasza lesz a vista is, mer XPn akármilyen régiókódú lemezte le lehet jáccani, de majd vistán, ciki...
2006. márc. 15. 07:42 | válasz | #12
Nem tom mit pörögtök, olyan dupla CD-s Xvid tömörítéseket lehet már leszedni, hogy észre sem veszed a különbséget. Össze van kötve a gép a TV-vel oszt csóókolom.Ha meg finnyáskodsz, akkor meg fizess!! Részemről ennyi
2006. márc. 15. 04:29 | válasz | #11
veszel egyet 50 dolcsiért, persze olyat, amit lehet függetleníteni... ott is van olcsó kinai.
norti  
2006. márc. 15. 01:02 | válasz | #10
csináld meg te, biztos ügyes vagy és tudsz "időzárat" fabrikálni egy adathordozóra, amit senki se tud megkerülni LOLmá...

attól még hogy tök más régiójú a dvd lejátszód és bedöglik amerikában, ugyanúgy meg tudják javítani (már ha nem kínai piaci, azt meg amúgyis feleslegesen viszed ki, mivel 1000% hogy nem fog menni a kint áramhálózaton :D), nem a régiókódtól függ az egész hardver LOLmá2

a legrosszabb példákat hozzátok fel :D
2006. márc. 15. 00:56 | válasz | #9
tudtommal a filmstódiók is belátték hogy a dvd régiónak nincs túl sok értelme. Legalábbis pár hete pont erről volt szó. Szerintem ez megint csak valami felvetés h legyen csont mára :)
Tetsuo  
2006. márc. 15. 00:38 | válasz | #8
Ma már simán megoldható a világpremier. Ezt vajon miért nem csinálják?
Dodo55  
2006. márc. 15. 00:36 | galéria | válasz | #7
Akkor csinálják meg úgy, hogy az európai megjelenésig ne lehessen lejátszani európai lejátszókon, de megjelenés után le lehessen. Mi van, ha van 1 csomó dvd-m, amit itt vettem, és kiköltözök amerikába, és az innen kivitt dvd lejátszóm bedöglik, és akkor nem tudom majd lejátszani az itt vett dvd-ket tv-n, csak a gépemen.
Pharaoh   2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. márc. 15. 00:09 | galéria | válasz | #6
A régiókód nem a másolás ellen van, hanem azért találták kim mert gyakram az Európai preimerrel egy időben, már az USA-ba DVD-n jelenik meg a film és nem akarják, hogy pl az angolok ahelyett hogy a moziba mennjenek megvegyék az usa-ból a filmet.
Pharaoh   2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. márc. 15. 00:07 | galéria | válasz | #5
Ez rossz példa volt, mert Japán is a kettes régióba tartozik, mint Európa
2006. márc. 14. 23:27 | válasz | #4
ez mér jó? milyen má, hogy pl kint van vki egy nyaraláson két hétig japánban, vesz egy DVD-t és nem tudja itthon megnézni... no comment.
2006. márc. 14. 23:00 | válasz | #3
Na habár én nem másolok és nem használok illegális dolgokat (de tényleg), az ilyen egyébként hülye dolgokra azt szoktam mondani, hogy rakják a f... bele. Elnézést a káromkodásért de nem látom mi ennek az értelme. Nekem pl. vannak DVD filmeim (eredeti) az USA-ból néhány ajándékba de vettem is egy párat az Amazonról (olcsóbb mint európában és nem is kicsivel), de persze európai kiadásaim is vannak, és szívok a marhaságuk miatt. Mi köze a másolásvédelemnek a kontinensekhez, ha ezt megmagyarázzák akkor OK. De szerintem semmi, ha másolunk akkor mindegy, hogy melyik régió, ha pedig megvettem akkor meg mindegy, hogy hol nézem. Na de Einstein mondta, hogy az emberi hülyeség végtelen, meg persze a világmindenség, de abban nem volt biztos :)
szombi  
2006. márc. 14. 21:52 | válasz | #2
Aki kifizeti az adott terméket, nem használhatja korlátlanul.
Egyenlő a jogok sárba tiprásával!
Még szép, hogy másolni fogok!
enkido  
2006. márc. 14. 20:59 | válasz | #1
magyarán a felhasználó, vásárló, fogyasztó stb megint nagy ívben le van kakálva. mellékesen valaki megmondhatná már nekik, hogy BELŐLÜNK ÉLTEK SEGGFEJEK!!!! khmmm... elnézést