Az EU továbbra sem elégedett a Microsofttal
2006. március 13. 15:55, hétfő
Az Európai Bizottság a szoftvercég legutóbbi válaszával sem elégedett, és továbbra is úgy véli, hogy Redmond nem veszi komolyan kötelezettségeit. Éles hangú levélben ítélték el a Microsoft magatartását.

Hirdetés

A testület legújabb levele igencsak kritikusan fogalmaz a vállalat politikájával és lépéseivel kapcsolatban. Véleményük szerint ugyanis a Microsoft továbbra is hanyagul kezeli az ügyet, sőt, felesleges vádaskodásokkal igyekszik hátráltatni azt. Utalnak megbízottjuk, Neil Barrett szerepkörére, akinek feladatai közé tartozik a vitában érintett konkurens cégekkel való kapcsolattartás - a Microsoft ezt kifogásolja, és elfogultsággal vádolja a megbízottat.

Az Európai Bizottság emlékeztette a szoftvercéget Barrett munkájára, illetve arra, hogy éppen ők választották ki erre a szerepkörre. Ezzel egy időben utaltak a Taeus Europe által elkészített véleményre, amely a Microsoft korábban átadott dokumentációját minősíti. Ebben a vállalatot egy olyan autógyártóhoz hasonlították, amely kerekek, kézifék és kormány nélkül árulja termékeit, és csak a vásárlói panaszok után hajlandó mellékelni ezen "apróságokat". Ezzel többek között arra utaltak, hogy a cég külön kérésre sem módosította a szerverprotokollokat érintő beadványát, amely eredeti formájában is hiányos volt.

A téma tehát még mindig a konkurens cégekkel megosztandó dokumentáció, illetve a Microsoft magatartása, amelyet az Unió végrehajtó testülete folyamatosan szapul. A Taeus összegzésében önmagával ütközőnek minősítette a Microsoft által beadott anyagot, amelynél mindössze a terjedelem növelésére koncentráltak, nem pedig a hasznos információk összegyűjtésére. A vállalat eközben igyekszik enyhíteni a kritikákat, és szeretne megszabadulni Barrett-től, aki túlságosan kényelmetlennek bizonyult.

Az ügy március 30-31-én szóbeli meghallgatással folytatódik, amely után a bizottság várhatóan meghozza végleges döntését a korábban kilátásba helyezett napi kétmillió eurós büntetéssel kapcsolatban. Ez egészen addig érvényben maradna, amíg Redmond nem tenne eleget a trösztellenes ítélet pontjainak.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
szal  
2006. ápr. 06. 16:50 | válasz | #18
Mert Mi EU tagok vagyunk lehetne a hírdetés okosabb is. Mert EU tagságunk ellenére a jövedelmünk közép-amerikai!
2006. márc. 15. 02:48 | válasz | #17
Az M$-nek a bevetelei alapjan maximum 5 milkat lehet kiszabni. Azert csak kett, mivel a tobbi kovetelesnek eleget tettek, bar ott is probalkoztak mindenfelevel, de aztan vegul beadtak a derekukat. Ez a 2 milka is emlekezetes sarc lesz, meg az eme$nek is.

Ja, azt elfelejtettem mondani, hogy a ket milka az tavaly december 15-tol visszamenoleg indul, ugyanis az volt az eredeti hatarido. Ami most ketyeg az mar csak joindulat.
Zenty  
2006. márc. 14. 19:46 | válasz | #16
Eu is hülye!
Miért csak napi 2 milka?
Akkor legyen már napi 100!
HA ezt befezetik akkor tuti lenne másnapra doksi meg valag nyalás ha már egyszer ezt akarják :D!
Ha nem akkor harc ugy is ép ideje egy nép írtásnak ugy is sokan vagyunk :D

2006. márc. 14. 17:45 | válasz | #15
Az utódok majd így mesélik:
és akkor összeveszett az a legendás földrész Juróp és Emerike.. Mert a Jurópi király megsértette az emerikei királyt, Bilgéccet.Sok varázsló élt mindkét országban, és ezek a varázslók a legszörnyűbb atom átkot szórták egymás országára. Azóta ott csak zombik élnek, és minden zölden világít a sötétben..
bocsi.. sry..
NEXUS6  
2006. márc. 14. 17:24 | galéria | válasz | #14
Nem látok igazi elszántságot az EU részéről, hogy pontot tegyen a dolgok végére.

Az M$ többé kevésbé hivatalosan kérte az USA kormányának támogatását. A "birodalommal" meg senki nem mer újjat húzni, csak azok akiknek nincs veszteni valója.
2006. márc. 14. 14:24 | válasz | #13
"EU huzza a hoszabb végét..." na a rövidebb végére gondoltam
2006. márc. 14. 14:21 | válasz | #12
"Szerintem nem az átadással van a gond, hanem azzal, hogy nem létezik ilyen dokumentáció."

Ott a pont.
2006. márc. 14. 14:19 | válasz | #11
Alapjában a probléma ott, van, hogy az EU hivatalnok jogásszai azt mondják, hogy a Microsoft nem teljesítette kötelezetségeit, a Microsoft méregdrága első osztályú jogásszai, meg azt állítják, hogy igen. Ez mind abból ered, hogy az EU dokumentációt 77 féle képpen lehet értelmezni. Most állítólag ha nem az MS-ről lenne szó, akkor az EU már pofonvágta volna, de mivel az erőviszonyok nem egyértelműek, sőt még az USA korményénak reagálása is kérdéses, ezért egyfajta erőmegpróbáltatás van folyamatban, de nem mer senki sem besszálni a buliba. Szerintem vagy kiegyeznek, vagy mind a két fél szívni fog, és gondolom a második esetben az EU huzza a hoszabb végét. Mert sokkal könnyebb kijátszani a hatoságokat, mint helyetesíteni a jelenleg oxigénnak megfelelő MS-t. Persze hosszú távon akár megtanulhatunk oxigén nélkül is lélegezni, de rövid távon... hát azt hiszem a kár sokkal több lenne a napi 2 milliós haszonnál. Sokkal nehezebb lenne megoldani a problémákat nélkülük, persze itt van a Linux és az Open Source, de nincs meg a megfelelő emberi erőforrás, nincs akkora support, tehát alapjában rövidtávon drágább lenne a munka, persze hosszútávon már sok mindentől függ, de a mai világ nem igen tud áldozni a rövidtávú dolgokból a hosszútávú kérdéses haszon érdekében. Én az EU helyében ezzel nem játszanák, inkább megegyezést kellene találni, mert az MS nem akáérmilyen apró jelentéktelen cég. Ez a valóság, persze elég baj, hogy így van, de ez a valóság. Alapjában it két nagyon erőss ellenfél háborút játszik, mert túl nagy a kockázat, hogy tényleges háború legyen köztük.
2006. márc. 14. 13:44 | válasz | #10
"Szerintem is egyzseűbb lenne átadni az összes doksit amit kérnek."

Szerintem nem az átadással van a gond, hanem azzal, hogy nem létezik ilyen dokumentáció. Meg az, hogy (az MS szerint legalábbis) már megadták amit az EU kért, csak ők közben variálják a feltételeket, így nem lehetséges nekik megfelelni.
2006. márc. 14. 13:42 | válasz | #9
Van itt szerintem egy masik dolog is amiert halogatnak. Ha ezeket a dokumentumokat atadnak, akkor a konkurensek is tudnanak az eme$ termekeivel interoperabilis termekeket gyartani.

Csak hat nekik ez sem jo.

Kivancsi leszek a masik perre is. Gyanitom, hogy ott is bukta lesz nekik.
2006. márc. 14. 13:42 | válasz | #8
"Na vajon miért is? Lehet. hogy sok turpisság derülne ki, és az is lehet, hogy a nagy szabadalomgyártól kiderülne, hogy össze vissza lopkodja a kódokat meg az ötleteket."

A forráskódot már kiadták, szóval nem igazán van már mit titkolniuk.
2006. márc. 14. 12:51 | válasz | #7
Végre egy objektív cikk a témában...
strogg  
2006. márc. 14. 10:19 | válasz | #6
A kódlopás valóban gond lehet nekik. Az ötletet viszont szvsz nagyon lopni nem lehet. az jó, ha valami bevált ,és jó ötlet, az úgy tud terjedni, hogy más cégek is átveszik, tökéletesítik. Ezzel nincs gond. A gond az m$ politikában az, hogy úgy adják elő, mint ha ők találták volna fel a spanyol viaszt. Magyarán nem átvesznek ötletet, hanem "plágium" amit csinálnak sokszor.

Szerintem is egyzseűbb lenne átadni az összes doksit amit kérnek. Hosszú távon olcsóbb lenne, mint egy nagy piac (EU) a felbőszült döntéshozókkal, akik nagyon meg tudják keseríteni az életemet.
2006. márc. 14. 09:50 | válasz | #5
Na vajon miért is? Lehet. hogy sok turpisság derülne ki, és az is lehet, hogy a nagy szabadalomgyártól kiderülne, hogy össze vissza lopkodja a kódokat meg az ötleteket.
mousee  
2006. márc. 14. 07:23 | galéria | válasz | #4
Üzleti ok... Milyen üzleti ok lehet az, ami nagyobb bevételt produkál, mint napi 2 milla? :P
fawcet  
2006. márc. 14. 07:20 | válasz | #3
Valami üzleti okai lehetnek nekik.
mousee  
2006. márc. 14. 07:18 | galéria | válasz | #2
Én csak azt nem értem, hogy mi a francért húzza-halasztja az ms ezen dokumentumok kiadását... Ha kiadná normális formában azt, amit kérnek, akkor legalább békén hagynák őket...
2006. márc. 14. 02:27 | válasz | #1
Koszonet a cikkert es hogy ezuttal hitelesebb hirforrasbol erkezett.