Nem legalizálják a franciák a P2P hálózatokat
2006. március 11. 12:05, szombat
Vége a találgatásoknak és a reménykedésnek. Több napon át tartó huzavona után ugyanis a Francia Nemzetgyűlés leszavazta azt az előterjesztést, amely a fájlcserélő (P2P) rendszerek legalizálását tűzte célul.

Hirdetés

Az úgynevezett globális licenc javaslat lényege az volt, hogy a felhasználók havi néhány eurós átalánydíj fejében szabadon használhassák a P2P-rendszereket. Kezdetben úgy tűnt, hogy az előterjesztés nagy népszerűségnek örvend, nemcsak az internetezők, a fogyasztóvédők és maguk a zenészek, együttesek, hanem a francia parlamenti pártok képviselőinek a körében is. Sok szakember azonban nehéz vitára számított és nekik lett igazuk.

A Francia Nemzetgyűlés közel 20 órás vita után utasította el a szerzői és a szomszédos jogi törvény módosítását. A maratoni tárgyalás végén a zenei ipar képviselői megnyugodva állhattak fel a székeikből, ugyanis bizonyossá vált: minden kedvező előjel ellenére sem legalizálják a fájlcserélő hálózatokat Franciaországban. Elemzők szerint a vita végkimenetele megjósolhatatlan volt, hiszen még tavaly decemberben a Francia Nemzetgyűlés elfogadott két módosító indítványt és ezek után úgy tűnt, hogy a globális licenc javaslat is révbe fog érni.

Ezt látva azonban a zenei ipar érdekeit képviselő szervezetek kampányba kezdtek és tiltakoztak, mondván, Franciaország teret enged az illegális másolatok terjedésének, sőt elősegíti a világhálón való terjesztésüket. A tiltakozások hatására a Francia Nemzetgyűlés úgy döntött, hogy újra napirendre tűzi a kérdést. Idén vették elő újra a javaslatot, hétfőn még törölte az előterjesztést a kormány, de szerdán újra előszedték. Csütörtökön végül a képviselők egyértelműen leszavazták.

Érdekes, hogy a kommunista, a szocialista és a zöld párt, valamint az UDF polgári-liberális párt képviselői tiltakozásképpen távol maradtak a végső voksolástól. Az érintett honatyák és honanyák ugyanis azt vetették a francia kormány szemére, hogy ezzel a hercehurcával direkt megakadályozták az előterjesztés elfogadását.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. ápr. 01. 22:55 | válasz | #26
Megkenték őket mint a vajas-lekváros kenyeret
2006. márc. 12. 20:48 | válasz | #25
Kellett nekünk belépni az EU-ba! Először Dánia most meg Franciaország.
2006. márc. 12. 20:47 | válasz | #24
RoonS  
2006. márc. 12. 19:11 | válasz | #23
a pénz beszél...én meg töltök lefelé
dez  
2006. márc. 12. 17:45 | válasz | #22
A zeneipar is profit alapú, és a profit nem szereti a bizonytalanságot. A "sztárcsináló biznisz" viszont jól be van járatva. (Kár, hogy egyre unalmasabb és laposabb a "mainstream" - bár lopkodják az ötleteket, motivumokat a független[ebb]ektől.)
dez  
2006. márc. 12. 17:41 | válasz | #21
Nem lehetne őket lefizetni, megfélemlíteni, stb., ha az emberek többsége tisztában lenne az egész helyzettel. Így elég egy kis "tüntetés" a "zene mellett", és a politikusok a nadrágjukba csinálnak, mert tudják, hogy az emberek többsége elhiszi az egészet.
2006. márc. 12. 15:23 | válasz | #20
A cikk első részében az derült ki (számomra) hogy : az ötlet népszerű többek közt a zenészek, együttesek körében is.
A végén ezt olvasom: „a zenei ipar érdekeit képviselő szervezetek kampányba kezdtek és tiltakoztak”

A zeneiparban ki lehet fontosabb a zenésznél? (nekünk) Az Ő érdekeiket tudomásul veszem. Viszont lassan senki másra nincs szükségünk ebben a témában. (nekünk)
2006. márc. 12. 14:02 | válasz | #19
Vannak ilyen pártok (programjuk szerint), de azok nem a "nagyok".
Csak körbe kell(ene) nézni a kissebb jelenleg nem parlamenti tag pártok között (általánoságban értem, nem rád célozva).
Azok a pártok többségiben "civilek" álltal szerveződ(tek/nek), és a programjuk leginkább, a jellen progblémival foglalkozik (leglábbis a lényegessebb dolgokat én megtaláltam egyiknek-másiknak a programjában).
Neveken nem mondok mert nem célom senki döntését befolyásolni, de ha valaki változást akar ajánlom, nézzen körül a kissebb pártok kötött is, ne csak azoknál kiknek van pénzük, mégsem csinálnak semmit.
Elnézést mindaztoktól kik a politikát kerülik, de a változtatás CSAK tőlünk függ, ha nemtetszenek a parlamenti embereket lelehet cserélni (ragaszkodnak ugyan állásukhoz, de mi hozzájuk nem feltétlenül), csak döntés kérdése.
2006. márc. 12. 11:54 | válasz | #18
Kár egyszer remélem ,nme fogják tudni elnyomni a tömegek akaratát!
NEXUS6  
2006. márc. 11. 22:03 | galéria | válasz | #17
Itt lett volna a lehetőség, arra hogy a társadalom 99%-ával megtalálják a közös hangot, hát baxtak rá.

Minek után az IT már nem csak "egyemisták játéxere", hanem a társadalom egészére kiható valami, lassan ideje lenne hogy valamelyik párt nálunk is értelmes nem a jövőbe, hanem már a jelenbe mutató programmal álljon elő.
2006. márc. 11. 19:49 | válasz | #16
Egyszer egy szép napon az egész zeneipar tönkremegy (hangsúlyozom, a zeneipar, nem a zene - mégha ezt is próbálják meg elhitetni velünk hogy a kettő összetartozik), onnantól jön majd a szép új korszak. A zene halhatatlan, meg a P2P is, legfeljebb néhány naplopó producer meg manager fog éhen pusztulni, azért meg nehogy már én sírjak, aki dolgozik napi 14 órát... Na megyek felnézek az Isohuntra valami hallgatnivalóért ;)
k0zi  
2006. márc. 11. 18:07 | válasz | #15
Ébredni? Felriadni :)
Így 23 évesen még hiszek a világban, hogy egyszer szebb és jobb lesz, bár ahogy múlnak az évek egyre jobban fogy a hitem...
Majd 1x ráébrednek a kiadók, hogy kurvára úgysem lehet ezt így tartani.
2006. márc. 11. 17:45 | válasz | #14
de azért sikerült felébredni?
exxile  
2006. márc. 11. 17:06 | válasz | #13
Őszintén remélem, és kívánom a kedves honatyáknak, hogy a kiadóktól kapott kenőpénzüket rövidesen a kemoterápiás kezelésükre és a legdrágább doktorokra költsék el, a maradékot meg tegyék el a temetésre!
2006. márc. 11. 16:18 | válasz | #12
ez kezd hasonlítani a 'fű' problémára.
hiába tiltják, mégis rengetegen használják. egyesek attól félnek, h a legalizálás esetén "Franciaország teret enged az illegális másolatok terjedésének", tehát jobban terjedne, miközben a 'fogyasztók' a szabályozott kereskedelmet szeretnék előtérbe helyezni a vitában.
2006. márc. 11. 15:07 | válasz | #11
csigazabálók csak szövegelnek! amerika ellen voltak az iraki háborúban is de a gazdasági embargót amit ők is elfogadtak irak ellen pont ők(ELF olajtársaság ami a pártoknak fizetett)szegték me) Nem hiszem hogy komolyan gondoloták, csak csináltak maguknak egy kis hírverés ismét, hogy mennyire jófejek, de ugyan az a pénzéhes csürhe mint amerikában.
Reyes  
2006. márc. 11. 14:43 | galéria | válasz | #10
Ha te is szoktál "fájlt cserélni", akkor izgathatna...

Csak annyit mondok, hogy a franciák áttörhették volna a jeget...
2006. márc. 11. 14:16 | válasz | #9
Eddig is töltöttek az emberek, ezután is fognak. Ennyi.
echo  
2006. márc. 11. 14:06 | válasz | #8
Mondjuk én nem vagyok biztos, hogy tényleg csak a pénzről van-e szó, vagy egyszerűen csak nem mernek ekkora változást véghezvinni, mert azért lássuk be ez jelentősen megrázná az egész korszerűtlen szerzőjogi rendszert. Egyébként az is gond talán, hogy igazán nincs tétje a dolognak számukra, mert gondolom ott még a miénknél is merevebb pártrendszer van és az megy, hogy a többség valami ellen szavaz és ha a pártja nyilvánvaló jelét adja is alamusziságának/elvtelenségnek/nem rátermettségének/stb, akkor sem mer egy másik, esetleg kissebb pártra szavazni, mert akkor esetleg a másik nyerne. Pl. az olaszoknál is érthetetlen, hogy van esélye még mindig a Berlusconinak... Gondolom hasonló okokból.
BuzzFuzz   "Rest in Peace BuzzFuzz" 
2006. márc. 11. 14:04 | válasz | #7
nem különösebben izgat, hogy mit csinálnak a franciák...
k0zi  
2006. márc. 11. 14:01 | válasz | #6
Volt még egy kis hitünk abban, hogy a világban vannak jó dolgok is és nem csak a pénz irányít :)
2006. márc. 11. 13:47 | galéria | válasz | #5
de most őszintén, mit vártunk. Tudtuk hogy ez lesz. Le lesznek fizetve, meg lesznek kenve, megveszik őket kilóra..stb.
aaaaa  
2006. márc. 11. 13:43 | válasz | #4
Elszomortó látni, hogy kik is irányítják a világot. És azok akik hisznek még abban, hogy a politikusok a válsztók éredkeit képviselik, most megint megbizonyosdohattak arról, hogy a politkusok egyedül csak a PÉNZ érdekei szerint fognak dönteni. :(
A zene és filmipar ipar sokkal kisebb réteg, mint a többszáz millió internetező. De hát ha jól fizetnek le egyes politikusokat, akkor inkébb bűnözőként kezelik becsületes emberek millióit, csak azért hogy a mindenek felett álló kiadók megkapják az emberek kizsákmányolásából nekik járó milliárdjaikat....
echo  
2006. márc. 11. 13:26 | válasz | #3
Szomorú, hogy a vezetők ily gyávák arrafelé is...
arty  
2006. márc. 11. 12:36 | galéria | válasz | #2
de meg ám ...

nameg, ha legaláizálják a p2p-t, akkor milyen "illegális" tartalmakrol beszélünk ?

mind1, volt egy esélye a kiadoknak is, eljátszották ... akkor p2p-ezzen mindenki, egy fillért sem kapnak belőle :) lámaállatok ...
2006. márc. 11. 12:19 | válasz | #1
Megkapták a pénzüket a mélyen tisztelt honatyák...