Egyre több fiatalnak van mobil hátraléka
2006. március 12. 10:04, vasárnap
A mobil készülékek teljesen a mindennapi élet részévé váltak, már nem feltűnési viszketegségből, hanem szükségből vásárolunk - sokan azonban nem számolnak a kiadásokkal.

Hirdetés

Párhuzamosan a mobiltelefonok számának növekedésével nő a fizetésképtelen ügyfelek száma is. Ez nem is csoda, ha figyelembe vesszük, hogy mennyi új és alacsony díjszabású csomaggal kényeztetik el a felhasználókat a mobilszolgáltatók. Legyen szó percdíjakról vagy kedvezményekről, minden területen igyekeznek a konkurens alá ígérni a távközlési cégek.

Egyre több szakember igyekszik felhívni arra a veszélyre a figyelmet, miszerint nagyon könnyen eladósodhatunk a mobiltelefonálások révén. Amennyiben nem kártyás csomagunk van, alig figyelünk oda és meglepően nagy számlát kaphatunk kézhez. Többek között így vélekedik Dieter Korczak müncheni szociológus is, aki szerint a fiatalok körében az eladósodást tekintve az első számú veszélyforrásnak a mobiltelefon-használat tekintendő.

"A 18 és 25 év közötti német fiatalok közül minden tizedik számlás előfizető képtelen kifizetni a havidíjat. Az egy főre jutó átlagos hátralék eléri az 1834 eurót, ami nagyon nagy összeg, majdnem akkora, mint a német átlagfizetés" - nyilatkozta a mecklenburg-előpomerániai adósságtanácsadó munkacsoport rendezvényén a szakember.

Korczak elmondta, hogy Németországban évente kereken 250 000 fiatalnak vannak, vagy keletkeznek hátralékai. Az esetek 75 százalékában az adósság abból adódik, hogy az illető képtelen befizetni a mobil előfizetés havidíját. A szociológus szerint a fiatalok gyakran nem tudják megítélni, hogy ki tudják-e majd fizetni a számlát, csak arra koncentrálnak, hogy mobiltelefonjuk legyen, akár több is. Többségük már csak akkor eszmél, amikor megtörtént a baj.

A szakember hozzátette: ugyanennyire hibásak a mobilszolgáltatók is, mivel hiába áll a legtöbb szerződésben az, hogy az adott távközlési cég kétszeri nem fizetés után automatikusan felmondja a megállapodást, a nagy piaci verseny és konkurenciaharc miatt erre legtöbbször mégsem kerül sor. Mindenesetre valamit ki kell találni, mert folyamatosan nő az eladósodott előfizetők száma, akik utána már csak alig, vagy egyáltalán nem tudnak anyagilag talpra állni.
HTC telefonok

Már 28 989 Ft-tól!

iPhone-ok

Már 98 900 Ft-tól!

ZTE okostelefonok

Már 31 623 Ft-tól!

Samsung okostelefonok

Már 26 990 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. márc. 16. 09:50 | válasz | #19
Esetleg még azt elképzehetőnek tartom, hogy néhány élelmes magyar honfitársunk felfedezte, hogy ott nincs korlátozva az emeltdíjas szolgáltatás összege. Tuti kis üzlet kimegy köt a mobilcéggel szerződést ilyen szolgáltatásra, majd vesz (vetet) néhány telcsit előfizetéssel és lehet hívni non-stop.
ReTeK  
2006. márc. 14. 11:41 | galéria | válasz | #18
az öregebbek is soxor képesek +1 év szolgaságot aláírni 2-3 ezer forintért, nincs mind csodálkozni
2006. márc. 14. 02:42 | válasz | #17
Szerintem nincs jogunk feltételezni az átlagemberről, hogy hülye.
De aki ilyen tartozást hoz össze, az vessen magára. Nem kell mindíg beszélni !
Vagy meg kell teremteni a hátterét.
Ha magyarországon lenne, akkor mindenki sírna az államnak, hogy fizesse ki, és ő nem tehetne mást mint kifizetné [off vége]
Szerintem az ember 18 év fölött intelligens döntéseket tud hozni.
Aki nem, azt nem tudom sajnálni.
blaze  
2006. márc. 13. 19:34 | válasz | #16
Helyes, egyet értek veled!
Annyit hozzáfűznék, hogy én is lógok a vodkának 70-80ezerrel, de nem érdemelnek egy rohadt vasat sem! Olyan 5-6 hónap alatt jött össze ez az összeg, miután letelt a fizetési határidő, kikapcsolták a szolgáltatást, a havidíjat meg ugye kiszámlázták.
Engem is csőbe húztak a GPRS mobil internetjükkel. Aki nem tudná, annak elmondom, hogy 2 éves szerződést irattattak alá velem, korlátlan adatforgalmú internetért cserében, amit 1 év elteltével lekorlátoztak 200MB-ra jogtalanúl! Szerződésbontás esetén kb. 20-30ezret fizethettem volna. Rossz volt a szolgáltatás is, hol volt netem, hol nem. Nem volt jobb ötletem, mint, hogy nem fizetek.
Emiatt amúgy beperelte a Netért alapítvány a vodkát, a vodka elvesztette a pert és kötelezték arra, hogy térítse vissza a 20-30ezret a szerződésbontásos ügyfeleinek, már akik emiatt bontották föl a szerződést. Mondanom se kell, nem fizettek egy rohadt vasat sem, senkinek!
A témánál maradva. "Addig nyújtózkodj, amíg a taród ér!" Evvel eggyet értek, de a mobilszolgáltatók se engedhették volna, hogy ekkora számla halmozódjon, most egyék meg, amit főztek!
Ma2ska  
2006. márc. 13. 11:59 | válasz | #15
Nálunk a lakosság zöme el van adósodva, nagyon sok embert behülyitenek ilyen ingyen elviheti dolgokkal, mert a másik is ezt csinálja, vevőt meg bármi áron szerezni kell, aztán meg b...gatják hogy időbe fizessen, meg szivatják. Egy alapos nagytakaritás kéne az ilyen szolgáltatóknak jol a körmére nézni elöször is hogy mennyire tisztességesen reklámoznak, a törvényket mennyire tartják be, plusz a vásárlók jogai bármilyen szolgáltatásban nálunk a bányászbéka segge alatt vannak.
Dave77  
2006. márc. 13. 05:07 | válasz | #14
Gondolom mint nálunk a 100-150 ezer Ft-os készüléket a hűségnyilatkozatos szerzőzéssel elvihetek már pár ezer Ft-ért, aztán a legújabb modellel már én vagyok a májer csávó és annyit beszélek amennyit akarok. Baráti-ismerősi körből kb. kétharmadnak már feltöltős kártyája van a cikkben említett hasonló okok miatt. Minél fiatalabb valaki annál jobban megőrítik az új (high-end) termékekkel, akciókkal. A birtoklási vágy nagyobb a racionális gondolkodásnál. A farkas meg csábítja a birkákat a saját udvarára, hogy nála nagyobb és zöldebb a fű...
2006. márc. 13. 01:33 | galéria | válasz | #13
Egyik ismerősöm pár hónap alatt több mint 200.000 tartozást összehozott, nem tudom mi a szart hívhatott (nem is érdekel) mondjuk ritka szerencsétlen balfasz amúgy is, felvett személyi hitelt hogy törleszthesse a tarozást de a pénzt fasságokra elköltötte szal mostmár a banknak is lóg...
Tetsuo  
2006. márc. 13. 00:57 | válasz | #12
Gondolom többnyire nőkről van szó. :) Nekik simán megvan a havi 2000€.
2006. márc. 12. 20:25 | válasz | #11
Nyilván, cikk is említi, hogy több hónap tartozás után elvileg megszüntetik az előfizetést, gyakorlatilag a verseny miatt nem... Az előfizetéseket nem ismerem, viszont máshogy szinte lehetetlen lenne ekkora tartozást felhalmozni (hacsaknem ezen neteznek odakint, amit erősen kétlek:))
2006. márc. 12. 19:59 | válasz | #10
Nincs igaza szerintem. Én is előfizetésés vagyok és az emelt díjas szolgáltatásnak limitje van...legalábbis Magyarországon, Németországban nem biztos.
Szóval Magyarországon akkor sem tudok 1840Euró=460.000Ft-os emelt díjas számlát csinálni, ha hülye vagyok.
Az én előfizetésemhez jelenleg az emeltdíjas limit 10eFt.
Szóval szerintem ez az irdatlan összeg csak több havi kamatos kamattal lehet...
2006. márc. 12. 18:56 | válasz | #9
Való igaz, az emeltíjas okosságokra nem gondoltam. De aki ilyenekkel kel/fekszik, az meg is érdemli...
2006. márc. 12. 17:45 | válasz | #8
Mit gondolsz az a számtalan SMS meg stb. szexcsatorna és szerencsejáték marhaság a műholdakon meg a neten ingyen megy. Ha nem figyelsz oda... hát puff. És egy felmérés szerint az emberek fele annyira inteligens, hogy nem képes a térképet olvasni vagy a számláit rendezni-követni. Ez a valóság sajnos.
duke  
2006. márc. 12. 15:59 | válasz | #7
Szerintem testi fenyitest kene alkalmazni a nem fizetokkel szemben,abbol tanulnanak.Havonta egyszer jol megruhaznak az erre kikepzett szakemberek a nem fizetot,elobb utobb megszokna hogy csak annyit dumal amennyit ki is tud fizetni.
totya4  
2006. márc. 12. 14:22 | válasz | #6
18 év felett kéne valami alapvető matematikai alapismeretekkel rendelkezni, azaz ha igénybe veszek valami szolgáltatást, akkor annak ára van, és azt előbb-utóbb ki köll fizetni nincs mese. Később a kamatok miatt a helyzet még rosszabb, és egyre rosszabb.

Lehet hogy azért nem választanak kártyás megoldást ezek a német serdülők, mert akkor csak annyit tudnának beszélni, mint amennyi kredit a kártyán van. Aztán beégnek a nádszál 200 kilós német csajok előtt ha véletlen nem tudnak telefonálni, mert nincs kredit.

2006. márc. 12. 13:30 | válasz | #5
Vegyenek kártyás díjcsomagot, s nem lesz ilyen gond.
"Az egy főre jutó átlagos hátralék eléri az 1834 eurót" na ez meg durva. Ennyit hogy lehet beszélni/SMS-ezni?!

2006. márc. 12. 12:47 | galéria | válasz | #4
" 18 és 25 év közötti német fiatalok közül minden tizedik számlás előfizető képtelen kifizetni a havidíjat"
- 1, német országba olcsobbak a pecdíjjak
2, németországba több a fizetés
....
mindjárt megsajnálom őket...

smv  
2006. márc. 12. 12:17 | válasz | #3
De ha előfizetéses is, akkoris a legtöbb telefonon beállítható egy limit, aminél többet nem enged beszélni. Miért nem élnek vele?

Én is kártyás vagyok, így még sosem volt ilyen bajom.
Bandee1987   2004. 01. 31. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 01. 31. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 31. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 31. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 31. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. márc. 12. 11:32 | galéria | válasz | #2
pontosan. Kártyás feltöltést nem véletlenül találták ki. (meg pl. azt a csomagot, amivel az ismerősöket 0 ft-ért lehet hívni...)
fonak  
2006. márc. 12. 10:12 | válasz | #1
Nem kell előfizetést kötni, nem kell órákig locsogni és kész. Aki meg nem tudja kontrollálni magát, azt nem tudom sajnálni.