A Novell szerint a SUSE beelőzheti a Windows-t
2006. március 10. 19:14, péntek
A vállalat, amely a hannoveri CeBIT kiállításon mutatta be az operációs rendszer legújabb verzióját, a vállalati Windows leelőzésére számít. Szerintük a SUSE 10 előnye a Vista megérkezésérig kitart, és utána is partiban lesz.

Hirdetés

A vállalati szférára való koncentrálás jegyében az asztali csomagot átnevezték és az új verzió a SUSE Linux Enterprise Desktop 10 (SLED 10) néven lát napvilágot. Fejlesztői szerint az új operációs rendszer végre eleget tesz a követelményeknek, és elődeivel ellentétben az alapvető irodai feladatoktól a speciális munkaállomásokig minden vállalati ügyfél számára tökéletes választás lehet. A tömeges átállások megindulását jövőre, illetve 2008-ra várják, és a Vistával szemben is tarthatónak vélik a versenyfutást.

A magabiztos kijelentések Greg Mancusi-Ungaro, a Novell Linuxért és nyílt forráskódú szoftverekért felelős marketingigazgatójának szájából hangoztak el a CeBIT első napján. "A felhasználhatóságot illetően nem a Windows újbóli feltalálása volt a célunk, hanem egy minden eddiginél jobb asztali operációs rendszer megalkotása. A Vista megjelenésével a Microsoft több területen is behozza majd előnyünket, de addig még hátravan hat hónapunk, hogy kihasználjuk ezt az előnyt" - mondta Mancusi-Ungaro, hozzátéve, hogy az SLED végre minden vállalati ügyfél igényeit kielégíti és nem csak speciális feladatokra használható nagy hatékonysággal.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

A 10-es SUSE újdonságai között sorolják fel a kezelőfelületen, a multimédia, illetve a hardvereszközök kezelésében végrehajtott változtatásokat. Előbbinél a Vistához hasonlóan megjelent a háromdimenziós megjelenítés a maga átlátszó ablakaival (XGL grafikus alrendszer), a multimédiás élvezetekért egy új integrált médialejátszó felel, míg a hardvereszközökért egy plug and play rendszerhez hasonló szisztéma, amely a cég szerint megkönnyíti az új eszközök telepítését és beüzemelését. Az operációs rendszer ennek megfelelően támogatja az összes szabványos nyomtató- és hálózati szabványt, és megbirkózik az Excel makróival és az OpenOffice pivot tábláival.

Az asztali és internetes kereséseket megkönnyítendő megtalálható továbbá a Beagle keresőmotor, amely ugyan már a 9.3-ban bemutatkozott, ám a cég ezentúl hét éven át tartó terméktámogatást ígér mellé. Ez szintén a Microsoft által beharangozott megoldáshoz hasonlít, és a cél itt is egyértelmű: bebizonyítani, hogy az alternatív platform legalább annyira, ha nem jobban megéri redmondi ellenfelénél. Ezzel egyben a stratégia is megváltozott, hiszen eddig hivatalosan nem a Windows felhasználók voltak a cég célpontjai - Mancusi-Ungaro elmondása szerint az SLED 10 megjelenésével az átállásra igyekeznek rábírni a vállalati ügyfeleket, hogy végre bekövetkezzen az évek óta jósolt nagyarányú térhódítás.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. márc. 14. 14:51 | válasz | #116
"erősegg" -> "erősebb" :)
2006. márc. 14. 14:51 | válasz | #115
"Állítólag olyan programok, amiknek van DX és OGL változata is, gyorsabbak OGL-lel."

Annak eléggé sok oka lehet. Pl. OGL alatt nem ugyanúgy renderel, esetleg pár effekt kimarad, másképp van optimalizálva, erősegg a kártya OGL részte, stb. Pl. az ATI kártyákon az OGL lassabb, mint NVIDIA kártyákon.
dez  
2006. márc. 14. 03:47 | válasz | #114
Állítólag olyan programok, amiknek van DX és OGL változata is, gyorsabbak OGL-lel.
h4x0r  
2006. márc. 13. 16:30 | galéria | válasz | #113
Azert egy Wine/WineX-et erdemes kiprobalni, hatha az alol fut rendesen. Ha igen, akkor nem lesz kulonosebb gond. Ha nem, akkor egyertelmu, hogy a valtas nem megoldhato...
2006. márc. 13. 15:50 | válasz | #112
"az jó dolog hogy megkönnyíti a munkájukat a directx, de ezt ne erős erőforrás pazarlással tenné..."

Hol pazarol erőforrást a DX?
strogg  
2006. márc. 13. 09:31 | válasz | #111
Nem igazán. Az említett gyártók magasról xarnak a linuxra. Pl: a corel egyik fő részvényese az m$- Szóval le kell mondj róluk, ha linuxozol.
2006. márc. 13. 07:36 | válasz | #110
Csovi, en is vindowst hasznalok, csak annyit szeretnek tudni hogy a dragan megvett ceges coreldraw es photoshop, quark, mm flash mx 2004 megy e alatta, mert az osszes eddigi melo abba van mentve a templatek, es szeretnem tovabb is hasznalni oket de kiprobalnam milyen lehet a suse, valaszotokat koszonom
2006. márc. 12. 21:12 | válasz | #109
Igen a Novell technikai oldala nagyon is jó, fejlesztői kivállóak. És amikor itt lejebb a Novell-t ügyefogyott cégnek neveztem, nem a fejlesztőire gondoltam, hanem a management-re, ugyanis a Novell vezetősége a legelképzelhetetlen hibákat képes elkövetni és ezt komolyan bizonyították az elmult évek során. Szóval alapjában egy csomó fantasztikus termék és esetenként nem, hogy zavarni kellett volna nekik valakit, hanem mondhatjuk utolérhetetlen előnyük volt a konkurenciával szemben. Szóval a fejlesztőknek le a kalappal, de a vezetőség null.
szivar  
2006. márc. 12. 17:20 | válasz | #108
Szvsz tök mindegy hogy lnx v. win, amíg olyan helyen alkalmazzák őket ahová valóak... Amikor olyan embereknek kell magyarázkodni minden apróság miatt, akik meg sem próbálják alkalmazni/megérteni a zyx dolgot, csak az iránt érdeklődnek hogy hogyan kell? Meg az iránt is hogy azt hogyan kell? Meg még az is érdeklődéssel tölti el őket hogy hogyan kell aztat a izét megizélni, amikor az a valami kiír valamit? Akkor meg tök mindegy hogy milyen oprendszerről van szó.

lsd. (rettent láma júzer, volt élő példa :D):
-Jobb egérgombbal rákattintasz és...
-Az hol van?
-Az egéren.
-Jaaa...
-Ráklikkelsz a tulajdonságokra, és...
-Az hol van?
.... teszés szerint ismételenő mondat, de legalább 10x...
-És az hol van?
-Anyádba.
És lőn sértődöttség...

Na az ilyen emberféleségek miatt is tart a számtech ott ahol.
strogg  
2006. márc. 12. 17:03 | válasz | #107
Archkoven: ti winesek tényleg ennyire szeretnétek, hogy irigykedjünk rátok? Nan eee. Hát rossz hírem van. Egyáltalán nem irigykedünk. Sőt. Inkább ti erőlködtök.

És tényleg nem szeretnénk, ha minden idióta elkezdene linuxozni, és mindenféle hülyeséggel traktálnának minket. Mi a linuxban hiszünk. azt szeretjük, és azt használjuk. Pont. A divat linuxosokat meg nem csak te utálod, hanem én is:)
És légyszi ezekkel az emberekkel ne vegyél egy kalap alá.

És senki sem erőlködik. A rendszerünk kezd olyan helyeken igen jól terjedni, ahová az való. Ez nem a gamer közösséget jelenti.Ismét pont.

Ezeket azért lásd be. A többin már lehet vitázni. :)
2006. márc. 12. 15:21 | válasz | #106
"a linuxosok többsége sem szeretné, ha tömeges lenne a linuxozás, és "nép OS" -é degradálódna"
-Na ja! Azért térít a sok linuxos okoska nonstop a fórumokon:)) Az ilyen kamuszövegektől dobom el az agyamat.
Előlködnek szegény kis linuxos gyerekek, de nagyon nem megy nekik, majd a nap végére mindig megnyugtatják magukat, hogy ők igazán nem is akarják:))))

strogg  
2006. márc. 12. 12:55 | válasz | #105
Ami azt illeti a Vista bukását nemcsak én jósolom.

A gamer editionnak túl sok értelme nincs. Miért is? Mert a legtöbb gamer a wint is warezolta. A warez wint meg nem tudom miért cserélné linuxra.Pláne, hogy a warez winen nem kell emulációval szórakozni.Ennek nincs értelme. A linux elterjedésének nem ez az útja. Erősen kezdi megvetni a lábát a hivatalokban, önkormányzatokban, és nagyvállalati környezetben. Ha sikerül jó poziciót kivívnia az office szegmensben is, az 1 bites úser úgyis openoffice-t fog használni otthon, hogy ne kelljen szívnia a doc miatti inkompatibilitással.Ez az útja. A gamerek az utolsók. És azt se hagyjuk ki, hogy a játék kezd eltolódni a pc-ről a konzol felé. A ps3 -ra meg az ígért OS a linux. Nem hinném, hogy a gamereket meg kéne nyerni. ráadásul a linuxosok többsége sem szeretné, ha tömeges lenne a linuxozás, és "nép OS" -é degradálódna.

A SuSE-ról. A Suse nagyon a kezdőknek való. Aki szereti egy kicsit is matatni a rendszerét, annak nem fog bejönni. Nekem sem gyün be nagyon.
2006. márc. 12. 10:12 | válasz | #104
Amúgy testeltem vistát lehet h béta de 4 és fél év után sokkal többet vártam tőle és nem csak a bugok zavaróak hanem az is hogy a vezérlőpulton még ott figyelnek 16 színű 98as ikonok meg a híres keresésük csak akkor gyors ha a 4megán keres és az ablak addig nem húz csíkot míg meg nem nyitok egy másikat...
Mondhat bárki bármit, és akár béta akár nem négy és fél év fejlesztés után jóval többet vártam és nem azt hogy majdnem akadozik egy 2800+os AMD-n GeForce 6600-on és hasonló cuccokon... nem bugmentes de ez ahhoz is kevés volt...
Nem biztos h a vistáról hasra kell esni és nem azt mondom h rossz csak h ne legyen senki elfogult
2006. márc. 12. 10:06 | válasz | #103
Szerintem a Suse nagyon kényelmes kis rendszer és nekem használni is egyszerűbb volt mint windowst a csomagkezelése is sokat dob rajta deha csak a guiról is beszélünk az xgl és az arra épülő GNOME és KDE következő generációja ami hozzá kelll tenni mind1ik előbb lesz kinn mint a vista, hááát.....
Lehet hogy a novell-nek igaza van.
Bár azt nem tudom szerveren a MS miért mindig Susével hasonlítja a szerveroprencerét és mondja h mennyire rossz rendszer...
Csak valahogy a MS-től nem láttam még win server 2003 vs. Debian Sarge vagy mondjuk -"- vs. Slackware-t... érdekes lenne.
De légyszi nem hülyézzetek mert az már olyan unalmas... :)
2006. márc. 12. 03:04 | válasz | #102
Persze, h a Linux a "komoly" felhaszoknak való, ( csak ismétlem magam ) de ha lenne valami gamers edition, a Microsofttól elpártolnának biztosan a játékosok is.
Aztán kire tudnák rátukmálni a windózukat?
nagyon jó lenne, ha lenne 1 könnyen kezelhető, "sok mindent tudó" op rendszer, ami igazi alternatívát jelentene az MS-al szemben.
strogg  
2006. márc. 11. 19:45 | válasz | #101
Nem támogatom az emulációt. Mondhatnám a meglétük csak elodázza a probléma megoldását mely szerint: A linuxos is vásárló. Ha kell a pénzem nekik, akkor igenis tessék támogatni azt a platformot, amit használok.
strogg  
2006. márc. 11. 19:43 | válasz | #100
Hát hosszú távon idegesítőek az xgl effektjei :))
Ez a 3D dolog baromi menőn néz ki,de sajnos nem annyira jó, mint reklámozzák. De! A pakliban az is ebben van, hogy annó az első 2D-s gragfikus felületek is baromi idegesítőek voltak, de aztán kiforrták magukat. Es megszületett a "szoftver egonómia" fogalma. LEhet itt is csak egy ergonomiai fejlődés kell, és sokkal jobban használható lesz, mint a jelenlegi 2D-s felületek.
2006. márc. 11. 19:39 | válasz | #99
be tudtad lőni a war3-t ? mi kell hozzá ? ori war3 az van meg linux is
z5oTtu  
2006. márc. 11. 18:05 | válasz | #98
Jól néz ki ez az XGL. Kipróbálom, de nem hiszem hogy eröltetni fogom.

Nekem a CodUO,Warcraft3 gyorsabb cedega-val, mint Windoz alatt.

DirecX: SDL valami hasonló projekt, azt hiszem. De az SDL platform független.

h4x0r  
2006. márc. 11. 15:19 | galéria | válasz | #97
"Az ATi az, ami fél nap szívás. (vagy több)."

Nem igazan. Az en Ati kartyam (Radeon 9600 Pro) nem olyan borzalmas Linuxon, mint irtatok. Es uj kernellel is fut (2.6.15.4, szoval eleg friss). Bar jatekokat meg nem nagyon probaltam.

Hogy a cikkhez is irjak valamit: habar nem szeretem a Windowst, de azt eleg nagy marhasagnak tartom, hogy ennyi eleg legyen a megelozesehez. Ez inkabb amolyan parasztvakito dolog, melldongetes ezerrel. Joval tobb kell ahhoz, mint egy XGL.
strogg  
2006. márc. 11. 15:07 | válasz | #96
Igen, van benne valami. Az ubuntu is bejelentette, hogy lesz XGL támogatás defaultban, és úgy tudom, hogy debianra már van is csomag. Ezek után nem maradhat le a mandriva, és a red hat sem. Szóval valóban, az XGL fél éven belül a disztrók alap felszereltségéhez fog tartozni szvsz
Mardel  
2006. márc. 11. 15:02 | galéria | válasz | #95
Igaz. Végülis a novell fejleszti az xglt, de ez nem azt jelenti, hogy csak a suse hazsnálhatja (szerintem). Szal a cím úgy lenne helyes, hogy alinux beelőzheti technológiailag a pistát az XGL-nek köszönhetően (Novell fejlesztés).
strogg  
2006. márc. 11. 14:57 | válasz | #94
A cím is félrevezető. Technológiailag, és felszereltségben, vagy elterjedtségeben. Mert utóbbi még el fog tartani egy darabig :)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. márc. 11. 14:47 | galéria | válasz | #93
Thx, majd kipróbálom :)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. márc. 11. 14:47 | galéria | válasz | #92
Windowst se elsősorban játékokra fejlesztették, csak egy igény volt a játék, szóval ez nem probléma :)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. márc. 11. 14:44 | galéria | válasz | #91
Ezt nem is írtam, hogy nem tudná használni a shadereket, tudja használni, mert észrevettem már néhány opengl-es programon :), de eddig is tudtam hogy simán használja.
Amúgy nagy rész ugyanezeket írtam, gondoltam mint te :)
2006. márc. 11. 14:26 | válasz | #90
Igen. Én innen szedtem le a zeckensack's glide wrappert, UT alatt kipróbáltam, olyan 75 FPS körül ment (DX alatt 85-el szokott menni). Először kicsit hibás volt (sokkal gyorsabban ment a játék, mintha 200%-os sebességgel játszottam volna), de másodszorra ment normálisan.
Caro  
2006. márc. 11. 14:26 | válasz | #89
Nem sikerült, de volt benne karaktertábla :)
Utána copy+paste :)
strogg  
2006. márc. 11. 14:03 | válasz | #88
Sok dolog elhangzott itt, de nem minden helytálló. A linuxot nem gamerek fejlesztik. Pont. Az egy igény volt, hogy menjenek rajta játékok is. Ezzel is foglalkoznak közösségek. Mohaa, nwn, összes ID -s játék, összes unreal, stb... Szórakoni lehet. De a linux NEM játékra készült. És főleg nem a gamerek használják. Annak való, aki 95%-ban dolgozik, vagy videózik, vagy hálóati bukfenceket akar hányni, és csak 5%-ban játszik.
Más. Az XGL csak 1 ilyen technológia. Keressetek rá a Metisse-re. Ha az is más. Meg az Aigl, meg ilyesmik. A Novell az XGL -t fejelsztette, nyílván a suse-ba azt fogja rakni. Mellesleg tesztet írtam az XGL-ről az oldalamon. (dancsokzoltan.com) A tesztgép egy 800-as p3, 256 ram, gef2 mx (64 megás). Ekkor be kellett hívni a a swap-et is. De 512 ramnál az sem kell. Gyönyörűen, gyorsan akadásmentesen ment. Az égvilágon semmi gondom nem volt. A vicc, hogy akkor sem ,amikor a wolf ment áttetszően, mellette egy videó ugyanúgfy átlátszóan, és forgatom a desktop-ot. Nah ne állítsa senki, hogy ezt a vista tudja nekem egy 800-as gépen 256 rammal, gef2 -vel, mert nem hiszem el!
Ismét más. Az ID-s, és a NWN is tapasztalataim szerint jobban megy linuxion. Mellesleg linuxon belőni egy Nvidia drivert kb: 3 perc. (tényleg annyi) Az ATi az, ami fél nap szívás. (vagy több).

Lezárva a grafikai vitát. Az XGL kurvajólnézki. És valóban kurvajólmegy kis gépeken is. De kb: 2-3 óráig émény. Aztán elkezd idegesíteni.Vakítnai jó a cimbiket, de hosszú távon nem :)) Ez igaz al inuxra, és igaz a pistára is.
szivar  
2006. márc. 11. 13:51 | válasz | #87
Pedig lehet használni ogl alól is a shadereket. És van olyan program ami kiírja neked hogy 'márpediglen ez kell', ha ezt szeretnéd :D. Igaz nem játék, csak egy tech demo. A shaederek nélkül egy kissé romlana a látvány minősége. pl. csíkok halmaza egy hullámzó óceán helyett...

A DirectX pediglen nem hardwerfüggetlenné teszi a programozást, hanem egy egységes interfészt szolgáltat a játékfejlesztők számára, mondhatni hasonlóan mint az ogl. Csak amíg a DirectX nem hajtja végre az adott utasítást (esetenként semmiféle üzenetet nem közöl, csak valami nem jelenik meg) amit a vas nem támogat, addig az ogl ezt megkisérli szoftveres úton megoldani. Már amit lehetséges. Ez egy kicsit komplikáltabb mint hinné az ember. Ezért nem lehet összefoglalni egypársoros hozzászólásban.

Mellesleg a mai vidokártyáknak a tudását a legtöbb játék nem használja ki teljesen, de ez nem a dx és ogl közti versenyfutásnak köszönhető, hanem az időhiánynak. De nem ragoznám tovább, mert mire kifejteném véleményemet, addigra mindenki belegabalyodna az értelmezésébe, köztük én is...

Jah, míg el nem felejtem, a dx csak leegyszerűsíti a kódolást az ogl-el szemben. Viszont ezért teljesítménybeli árat kell fizetni. Szinte mindent meg lehetne oldani ogl alatt is, csak nem mindegy hogy erre a fejlesztők mennyi időt kapnak/szánnak. És a befektetett +idő megtérül-e vagy sem.Dijjóhéjjban.
jzombi  
2006. márc. 11. 13:50 | válasz | #86
Látom neked sikerült a magyar billentyűzetet beállítani:). Amit én leszedtem, abban GNOME volt, és csak US bill. volt... De mondjuk nem is ez a léneg;) Amúgy olyanokat olvastam róla, hogy PIII 1000MHz, GF4-el megy szaggatás nélkül :O
Nekem is csak akkor akadt már, amikor 3-4 órája ment, és kicsit sok process futott.
Mardel  
2006. márc. 11. 13:43 | galéria | válasz | #85
A grafikus felület nem egyelő az ablakkezelővel.

Ez esetben agrafikus felület az xgl és az ablakkezelő a gnome. De ha te ezt átálítod, KDEre akkor is XGL lesz a grafikus felület. Szal ha nem, szeretnél 3D izéket :D pakolnia gépre akkor az XGLt cseréled le.
Asszem ígyvan.
Da bárki, bármivel kiegészíthet!

Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. márc. 11. 13:42 | galéria | válasz | #84
Alapból a KDE-t akarja használni, az a fő támogatott felületük, de lehet váltani gnome-ra is. De a képeken látható hogy KDE van, mert nagyon hasonlít a menürendszer a windowshoz, és a kde-hez vannak elvileg ezek a csicsák, a gnome meg más az inkább erőforráskimélő, kevésbé szép, és máshogy is néz ki :)
risp  
2006. márc. 11. 13:33 | válasz | #83
A suséban a gnome az alapértelmezett, az xgl-t is ahhoz csinálták. De lehet hogy valami félreértek.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. márc. 11. 13:26 | galéria | válasz | #82
Glide wrapper? Az valami glide emulátor? Mer olyan akkor nekem is jól jönne :)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. márc. 11. 13:25 | galéria | válasz | #81
Már egy ideje meguntam, a hypeolt tömegfpseket szóval nem mondhatni hogy fps fan lennék(csak röhögni szoktam a nagy felhajtáson amit egy új fps -nél nyomnak a megjelenésig). Ettől függetlenül olyan játékokkal is játszok ahol nagyon számít a térhatású hang. És amúgy mindezt dx nélkül is lehet, bizonyos játékoknak saját térhatású hangjuk van. Amúgy ott van az OpenGL párja audioban, az OpenAL(ugyanúgy multiplatform, mint az opengl), és még ezeken kvül is van pár cucc ami kezeli a térhatású hangokat, úgyhogy kinek kell a dx...
2006. márc. 11. 13:14 | válasz | #80
UT1 engine elég szörnyű, mivel Glidera fejlesztették ki. Alapbeállításban szebb is ott, mint DX-en vagy OGLen (preferences-ben be lehet kapcsolni az effekteket), nameg néha indokolatlanul lassú. Sajnálom ezt, mivel az egyik kedvenc játékom... Ki is próbálok egy glide wrappert:)
2006. márc. 11. 13:09 | válasz | #79
Egyébként a nwn jobban ment linux alatt ,ennyit az m$-ről és a dx-ről. Jobban van támogatva ennyi .
arty  
2006. márc. 11. 12:40 | galéria | válasz | #78
emberek! miért olvasni a legtöbb hozzászólásban játékrol meg direktikszről ???

VÁLLALATI környezetbe szánják! hahóóó ... !! :))
2006. márc. 11. 12:34 | válasz | #77
Ha FPS game fan. lennél, minden effektet szeretnél látni, hallani ( ugyanis a DirectX a térhatású hangokat is kezeli, nem csak a képet )
2006. márc. 11. 12:29 | válasz | #76
64bites változat , annyira nem lehet régi
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. márc. 11. 12:13 | galéria | válasz | #75
Ja meg opengl nemnagyon láttam ilyesmi hibaüzeneteket játékindításkor, hogy "pixel shader 1.1 required" lehet hogy előfordul néha ilyen opengl alatt is, de én nem találkoztam ilyennel, csak dx alatt... Hadd döntsem már el én milyen effekteket akarok használni...
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. márc. 11. 12:10 | galéria | válasz | #74
A programozók azért vannak, hogy programozzanak, nem jó az, az jó dolog hogy megkönnyíti a munkájukat a directx, de ezt ne erős erőforrás pazarlással tenné...
Hidd el linux alá nincs normális ati driver, de az nvidia driver sem közelíti meg a windowsos képességeit, mivel lesz@rják a linuxot.
Amúgy mi hardverfüggetlen a directx-ben? Ha annyira hardverfüggetlen akkor miért nem mennek a szekrényben fekvő geforce2-n a directx9-es effektek? Ja hogy akkor nem lenne olyan nagy a gyártók bevétele? Tehát mégsem annyira hardverfüggetlen, inkább hardvergyártótámogató grafikus alrendszer.
Opengl-en minden hardverképességet ki lehet használni, ugyanolyan szép dolgokat tud mint a dx, ráadásul PLATFORMFÜGGETLEN, ami a legnagyobb előnye, összességben tehát jobb, ennyi.
Caro  
2006. márc. 11. 12:07 | válasz | #73
Teljesen más a helyzet.
Nem kötelező feltenni, nem Novell gyártmány, hanem teljesen szabad forrás, ezért bárki tud készíteni kompatibiliset(igazából itt a lejátszó csak egy keretprogram, a libxine a lényeg, ez felel a videódekódolásért, de van az Mplayernek is és a VLC-nek is saját motorja), nem él vissza a monopolhelyzetével, több lejátszó is van benne.
Ezek közül a Media Playerre egy se igaz.
Egyébként én is Kororaa alól írok, egy P3-600-as gépen, 256 mega ram, de kellett hozzá aktiválni swapet is. A videókari Gef fx 5500.
top - 12:04:32 up 2:06, 1 user, load average: 1.10, 0.81, 0.75
Tasks: 75 total, 1 running, 73 sleeping, 0 stopped, 1 zombie
Cpu(s): 27.4% us, 8.3% sy, 0.0% ni, 63.0% id, 0.0% wa, 0.3% hi, 1.0% si
Mem: 254368k total, 241928k used, 12440k free, 12780k buffers
Swap: 522072k total, 172688k used, 349384k free, 69724k cached
Tökéletesen megy, simán lehet rángatni az ablakokat. Számol ugyan ilyenkor a proci, de nem döglik meg tőle.
Ha 512 ram van simán megy swap nélkül is.
ubuntu  
2006. márc. 11. 12:06 | válasz | #72
A 2.6.12 előtti kernelekkel probléma nélkül használhatóak az ATi driverei.
Újabbak esetében ki kell cserélni a build_mod/firegl_public.c-ben
ezt:
#if 0
erre:
#if LINUX_VERSION_CODE >= 0x02060f

2.6.15-ös kernelig megoldást jelent.
ubuntu  
2006. márc. 11. 11:59 | válasz | #71
Léteznek ilyen pályázatok, nem is egy. De a stratégiai döntéseket nem lehet "amatőrökre" és gamer teszterek szavazataira bízni. A Debian projeck példás demokratikus modell alapján működik. Viszont szavazati joga csak debian maintainereknek van, akik tisztában is vannak azzal mi a szavazások tárgya. Pont ezért hatákonyabb, mint a hagyományos demokratikus modellek, amikben minden hülye szavazhat, és azt sem érti miről van szó. Ahogy lenni szokott mindig az ostobák vannak többségben, így csak parasztvakítás a hagyományos demokratikus választás, arról ki tudja jobban meggyőzni átvágni az emberek többségét.
Open-sourceban egyébként értelmét veszti az amatőr és profi fogalma. Csak a kódod számít, ha az jó és optimális egy feladatra elfogadják akkor is ha újonc programozó vagy.
De a Linux az nem windows, a minél tökéletesebb rendszer létrehozása a cél nem az, hogy boldog boldogtalan használja:
http://unixlab.bsd.hu/LNW/index.html
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. márc. 11. 11:56 | galéria | válasz | #70
KDE
2006. márc. 11. 11:38 | válasz | #69
persze itt nem gond az integrált médialejátszó, csak mindig a Microsoftot tisztelik meg azzal hogy abba is belekötnek hogyha nem tetszik nekik 1 ikon árnyéka, de a suse szemétbe meg azt tesznek amit akarnak, azt le se szarják...
2006. márc. 11. 11:21 | válasz | #68
Folytatva még:
ki lehetne használni a lelkes "amatőrök" szaktudását is, lehetne célfeladatokat kiadni,( pénzdíjas pályázatok) majd a legjobban sikerült részt lehetne beépíteni a végleges verzióba. ( persze nem holmi bizottság döntené el, hanem a teszterek szavazatai alapján)
Így igazából az kerülne be az OP.rendszerbe, amire az embereknek szüksége van.
2006. márc. 11. 11:08 | válasz | #67
Én azt írtam, ha mindez meglenne, akkor áttérne a gémer társadalom is Linuxra. Igen.
De aztán látni lehet, h egy driverrel órákig lehet vacakolni, míg elindul megfelelően.
Ezért kellene a Direct-X-et úgy ahogy van beépíteni a LIN.ba. Ez igen sok pénz és idő, de a kiadott distribució 100X-an visszahozná az árát.
lenne valami gamers edition. pl az EU erre költhetne, lenne egy igazi európai OP. rendszer végre.
Az EU mindig csak cseszegeti a Microsoftot, ha összefognánk, (amiért az EU végül is létrejött nem ? ) odaverhetnénk az MS-nek, igazi konkurrenciát teremtve ezzel.
Yv@n  
2006. márc. 11. 10:49 | válasz | #66
Nem annyira. Forgatott kernellel volt vele gond bőven, mikor 1-2 függvényt kipicsáztak kernel sourceból, merthogy deprecated, ati driver meg totál nem fordult le miatta...ilyenkor jött gugli, működi home made peccs keresgélése, hogy le lehessen forgatni egyáltalán.

Igaz utóljára ati drivert bő fél évvel ezelőtt gyúrtam, azóta lehet naprakészebbek lettek, de úgy igazából nem hiszek ebben. Az vitathatatlan tény, hogy nvidia driver linux alatt jóval egyszerűbben megy.
Caro  
2006. márc. 11. 10:39 | válasz | #65
Kell hozzá kernel-headers, ilyen pl suseban nincs, ott kernel-source kell neki. Meg make meg gcc meg glibc-devel.
Ezt sajna tudni kell.
De ha az megvan, onnan sima ügy.
Caro  
2006. márc. 11. 10:38 | válasz | #64
Nem dícsérném annyira a DX-et, múltkor UT-ztunk(sima UT), és DX-el össze vissza csúszkáltak a textúrák, ahogy mentem a pályán.
Volt olyan, hogy belelőttem a semmibe, és headshot.
OpenGL-el jól ment.(csak OpenGL-el nem mindig indul el, de már rájöttem hogy kell csinálni :))
Yv@n  
2006. márc. 11. 10:16 | válasz | #63
"Bezony, mind a három parancsot ki kell adni."

Jó esetben, ha nem túl friss kernelt használsz...ez esetben ugyanis, meglehet hogy órákat bújhatod a google-t míg találsz valami peccset, amitől használhatóvá válik a driver.
risp  
2006. márc. 11. 10:11 | válasz | #62
Bezony, mind a három parancsot ki kell adni.

Nvidiát egyszerű amúgy, szal ez atiék hibája.
Enkil  
2006. márc. 11. 10:04 | válasz | #61
akkor fog elterjedni amikor nem kellesz 20 fajta lépést megcsinálni hogy nagynehezen feltelepüljön rá 1 ati driver, de az is csak ugy ha a neten körbe kérdezősködik az ember hogy miket kattintson be milyen parancsokat irogason hogy lefuson egyáltalán valami szar
2006. márc. 11. 10:03 | galéria | válasz | #60
Vistában már nem a kernelből intézi az oprendszer a GUI-t, hanem egy külső normális programként, ezzel is növelve az oprendszer stabilitását.
risp  
2006. márc. 11. 09:51 | válasz | #59
Nem tudom melyik kiadásával találkoztál utoljára, szerintem a 10-es igencsak jó lett, attól eltekintve hogy apt-get rulez. Nekem úgy tűnik hogy okos emberek dolgoznak a novellnél :) Arról nem beszélve hogy egy csomó mindent megírnak ami kell hogy versenyképes legyen (evolution majd' összes alap pluginját, az xglt is ők csinálták, stb...). Szóval szerintem komolyan veszik és pozitívnak látom a történéseket.
mixam  
2006. márc. 11. 09:38 | válasz | #58
"Ha lenne valami megoldás ez ügyben, a gémer társadalom ~1 hónap alatt átállna linuxra.." az a nagy poén, hogy már rágóta van ilyen. Opengl, nem is linuxos hanem egy független profi szervezet fejleszti amióta független lett a silicon graphicstól. A hollywoodi filmek mind ezzel készülnek, azok meg elég élethűek akkor biztosan jó lesz játékokhoz is. Hangra van az openal, amit windóózon is egyre többet látnok. Teljes egységes keretrendszerre meg ott van az Sdl. Az arra írt játékok tetszőlegesen használhatnak openglt opeanalt vagy directxet és egyebeket windózra linuxra vagy bármire.
Most is megy egy csomó win játék linuxon valamilyen wine származékkel, szóval teljesen csereszabatos a direct3d az openglel. Csak az a baj, hogy úgy mégtöbb szívás lehet velük, a szokásos hibák pecselése mellett.
Azért van kevés játék linuxra amiért macire is. Nem játékosok használják. Igy nem éri meg arra is kihozni.
2006. márc. 11. 09:31 | válasz | #57
Hát igen, végülis az emberek 99%-a programozással tölti a PC előtt az idejét :)
Mihail  
2006. márc. 11. 09:26 | galéria | válasz | #56
nem kéne annyit játszani hogy az legyen a legfőbb szempont ennyi
2006. márc. 11. 09:08 | válasz | #55
"Ha lenne valami megoldás ez ügyben, a gémer társadalom ~1 hónap alatt átállna linuxra.." - Ha jól átgondolod azt, hogy egy DX-hez hasonló hardverfüggetlen grafikus alrendszer

- Kifejlesztése
- Tesztelése
- VGA gyártókkal történő előzetes megbeszélése
- VGA kártyákba hardveres illesztése
- VGA driverek előzetes felkészítése
- VGA driverek előzetes tesztelése
- Maguk a játékprogramok magjának implementálása
- A grafikus alrendszer kezdeti nehézségei után történő kiforrása (pl. a dx is az 5-ös verziótól volt használható normálisan használható)

Rájössz, hogy ez nem pár hónap, hanem minimum 2-3 év gyümölcse, DE CSAK ABBAN AZ ESETBEN KÉT HÁROM év, ha mindenki egyszerre mozdul, és nem áll meg, mert ez kemény harc!

És sajnos ilyenkor derül ki, hogy a Linux - windowst szeretem, de ebben az esetben tényleg SAJNOS - még nagyon messze van attól, hogy JÁTÉKPORTÁLNAK is nevezhető legyen 3D szinten.

UI: És akkor még nem is beszéltem, a dxnet, a dxsoundról, mindezeket is meg kell csinálni, nem csak a képről van szó. Ha nem a multi közös alrendszerről, a játékvezérlőket vezérlő közös alrendszerrel, a HANGért felelős közös (pl. 5.1 7.1, DTS, ilyesmi) közös alrendszerről, ugye ha csinálsz egy 5.1 játékot és nem teszteled geniuson, mert "kihagyják véletlenül", attól még azon is ugyanúgy szólaljon meg.

Szóval a Microsoftnál anno aki ezt a DX dolgot, úgy ahogy van kitalálta, és a programozók, akik létrehozták, 100x nagyobb dolgot követtek el, mint aki a startmenüt.

Ez programozási szempontból tény!
2006. márc. 11. 06:05 | válasz | #54
". A memória ott is szivárog" ez baromság .
A suse-t meg úgy elcseszték ahogy lehet ,egy hányadék. Egyáltalán nem jó reklám a linuxnak ,de ez igaz a többi nagy disztribre is.
2006. márc. 11. 03:13 | válasz | #53
Nagyon sok vacakul megírt programon (a játékok szűk felét ide sorolnám) a világmegváltónak tartott Linux se segítene. A memória ott is szivárog, a procit ott is fel lehet emészteni...

Omega  
2006. márc. 11. 02:52 | válasz | #52
Egy kezdetleges "bemutató" stádiumban levő live disztribuciótól mit vársz ? Az még szép szaggat, mert zabája a memóriát, csak arra van hogy kipróbáld, ennyi.
2006. márc. 11. 01:49 | válasz | #51
Hát ja, a Direkt iksz jól betesz a Linuxnak sajna.
Ha lenne valami megoldás ez ügyben, a gémer társadalom ~1 hónap alatt átállna linuxra.. A játékszerverek 99,9 %-a amúgy is Linux alatt fut..(persze ott nem kell a 3D megjelenítés, csak az adatokat kell k** gyorsan forgalmazni ).. szal ha valami nagyobb cég lelicencelné a DXt, és belehegesztené a Lin.ba, és 10-20 kHUF között adná az OPrendszert..
de sajna ez csak álom marad...még jó ideig..pedig a Linuxot megvennék az emberek ( mivel fele áron ugyanazt kapnák)
2006. márc. 11. 00:54 | válasz | #50
"de a legutóbbiban amit láttam, kevesebbet kellett állítgatni egy installhoz mint a vindóznál." - Ez a mondat véletlenül került be!
2006. márc. 11. 00:53 | válasz | #49
"Megveszik a játékot vagy letöltik, majd jöhet rögtön a patch keresés és a szórakozás, hogy miért nem indul el / bugzik / szaggat / nincs hangja stb. a gépén. Ha a linux ezt feledtetni tudná valamiféle csoda folytán, azonnal átállnának a pécés gamerlamerek." - Ennek az OS-hez abszolút nincs köze, ugyanis:

1/ A játékprogramozókon múlik, hogy mennyire erőltetik (fizezik meg őket) azt, hogy a játékot megvevő user kölcsön e még +memória vagy vga-ra vagy cpu-ra

2/ A nem megfelelően crackelt játék meg a user felelőssége, nem pedig a játék és az OS írójáé
de a legutóbbiban amit láttam, kevesebbet kellett állítgatni egy installhoz mint a vindóznál.

"Nőknek jó lehet nekik úgyis csak a kártya meg mütyürjátékok kellenek abból meg annyi van benne, mint a nyű." - Mint férfi kikérem magamnak, ez így ebben a formában NEM IGAZ! Sajnálom, ha ilyen női ismerettséged van, biztos jókat beszélgetsz :)

"kevesebbet kellett állítgatni egy installhoz mint a vindóznál." - Ez önmagában semmit nem fog eldönteni!

"Feledtetni tudja ha eltűnik a kva directx" - A directx máig az egyetlen olyan kezelőfelület, melyen alap definíciókat használva minden vga kártyán ugyanaz a kép hatás fog megjelenni. Pont a DIRECTX az, ami a programozók életét halálosan megkönnyíti.

"ajlantóak végre nvidiáék meg ati-ék normális videokártyadrivert csinálni linux alá is, nem csak vinfos alá." - Linux alá VAN normális driverük, a LINUXNAK NINCS hardver független grafikus alrendszere!

"Vista az vindóz, úgyhogy sztem directx alapú lesz, hiszen csak a saját szemetüket használják, ha egyszer ők fejlesztették ki :)" - Érdekes pont egy olyan dolgot szemétnek fejezni, melyhez egyazonszintűt egy értelmes gárda sem tudott felmutatni a nagy ingyenesben. UI: Nem OPENGL, hisz az már adott!

UI: Mivel a vga gyártók DX-RE hozzák ki a kártyáikat, nem pedig a DX-et a KÁRTYÁKHOZ, így egy lehetőség maradt. A dirextx implementálása minden más OS-be. Amihez azonban kell az MS aláírása is!
dez  
2006. márc. 11. 00:41 | válasz | #48
Szerintem most már akár az is lehet theme kérdése, milyen effekteket csinálnak. Az alap megvan hozzá.
jzombi  
2006. márc. 11. 00:41 | válasz | #47
Epp egy XGL-t bemutato live CD-rol netezek (Kororaa). Sajnos nincs magyar bill. kiosztas, de egy ideig nagyon szorakoztato... egy ido utan viszont hianyzik a fluxboxom:). A hardware igenyeirol nem tudok nyilatkozni, ezen a gepen nem szaggat (AMD 3400+, 1 GB ram, GF5700 LE). 3 ora hasznalat utan 340 mega memoriat fogyaszt, amikor 7 firefox volt megnyitva atlagosan 3 tabbal, akkor idonkent megakadt.
dez  
2006. márc. 11. 00:33 | válasz | #46
Itt nem (csak) az effektek a lényegesek, hanem hogy az összes ablak- és desktop-műveletet az OS intézi. Szal pl. nem az appok írkálnak a képernyőre (anélkül, hogy az OS tudná, mit csinálnak), nem ők felelősek a saját-ablak frissítgetéséért, stb., mint még XP-ben is (nem tudom, a Vistán mi lesz a helyzet ezekkel). És ha már ilyen az egész, hogy milyen effekteket csinálnak, az már csak egy bónusz. "Mert megtehetem". :)
risp  
2006. márc. 11. 00:25 | válasz | #45
Ami csillog az biztos jó.
risp  
2006. márc. 11. 00:24 | válasz | #44
Mikor az XP-vel elterjedt az áttűnés nevű effekt, volt pár ismerősöm akiknél szerepet játszott a cserében. Ezért.
risp  
2006. márc. 11. 00:22 | válasz | #43
dez  
2006. márc. 11. 00:21 | válasz | #42
Azt írtam először. :) De aztán átjavítottam, mert féreérthetőnek tűnt.
dez  
2006. márc. 11. 00:19 | válasz | #41
Hát, attól, hogy teljesen hw gyorsított (erre gondoltál?), még nem biztos, hogy full DX alapú.
Én nem csodálkoznék, ha a MS többek között az OGL-t is megpróbálná "eltörölni a Föld színéről". Persze ez sem fog sikerülni, max. kicsit betart neki.
BuzzFuzz   "Rest in Peace BuzzFuzz" 
2006. márc. 11. 00:17 | válasz | #40
Van itt minden hullámzó ablak, forgatható desktop, Zoomolás az asztalra, animációs bizbaszok... bár nem
tudom mi értelmük van, csak a Vista-nál akarnak többnek látszani, de ez édeskevés :)
2006. márc. 11. 00:15 | válasz | #39
Pontosabban WGF vagyis Windows Graphics Foundation amely a DirectX utódja vagyis az ami a DirecX 10 kellene, hogy legyen. Persze szemétnek nem nevezném, főleg miután láttam az FS X grafikáját, amely a legrövidebben lenyűgöző.
Caro  
2006. márc. 11. 00:13 | válasz | #38
Szerintem meg úgy hogy 3D :)
Caro  
2006. márc. 11. 00:13 | válasz | #37
Sajnos nem, de a probléma nem nagy.
Arról van szó, hogy vagy ne használd az aeroglass-t, vagy futtasd fullscreenben az opengl-es játékot.
Megy egyébként is, de feles sebességgel(emuláció).