Bemutatkozott az Origami
2006. március 10. 00:53, péntek
Heteken át tartó spekulációk után végre fény derült a Microsoft Origami-projektjének rejtélyére. Persze a felhasználók többségét nem igazán lepte meg az új termék, ami köszönhető annak, hogy számos részlet már jóval a hivatalos bemutató előtt kiszivárgott.

Hirdetés

Klikk ide!
Otto Berkes egy UMPC-vel
A rejtély megoldására egészen a huszadik alkalommal megrendezett CeBIT-kiállításig kellett várni. Kiderült, hogy az Origami-projekt része a több cég által közösen fejlesztett "ultra-mobile" PC (UMPC) programnak, melynek vezetője a magyar hangzású Otto Berkes. A rendezvényen többek között ilyen készülékeket mutatott be az Intel, a Microsoft, a Samsung, az Asus és a Founder is. Maga a termék - nevéből adodóan a japán origami papírhajtogatási művészethez híven - többféle dizájnnal is rendelkezhet, ám a "belbecs" általában változatlan.

Az UMPC egy könyv méretű tábla-PC, amelyeken a Windows XP Tablet-PC verziójának egy módosított változata fut. Érintőképernyője 17 centiméter képátlójú, felbontása 800x480 képpont. Van rajta USB-, Bluetooth- és WLAN port, azonban nem rendelkezik billentyűzettel. A készülékek kezelése legtöbbször egy elektronikus toll vagy az ujjunk segítségével történik. Aki azonban ragaszkodik a billentyűzethez, az az USB-portra csatlakoztathat egyet. Ezenkívül a legtöbb UMPC-nek van legalább egy-egy SD és CF memóriakártya-slotja is, valamint egyes modelleket a gyártók felszereltek a Globális Helyzetmeghatározó Rendszer (GPS) vevőegységével, digitális tunerkártyával vagy beépített webkamerával is.

Az UMPC-k debütálása Bill Gates, a Microsoft elnöke által 2005-ben a számítógépiparhoz intézett felhívását követi. Gates akkor azt sürgette, hogy a PC-k olyan új kategóriáját kell kifejleszteni, amely kevésbé költséges, könnyebb és egyszerűbben használható. "Ezekkel a termékekkel új számítógép-használati távlatok nyíltak meg a cégek és a felhasználók előtt" - nyilatkozta a CeBIT-en Bill Mitchell, a Microsoft mobil eszközökért felelős menedzsere.

A kiállításon a redmondi konszernt és partnereit képviselő szakemberek jóvoltából kiderült néhány további részlet is az UMPC-programmal kapcsolatban. Az első prototípusokat 9 hónappal ezelőtt készítették el. Az első ilyen hordozható mini-PC-k a következő két hónapban kerülnek a boltok polcaira és egy ilyen termék előreláthatóan 600 és 1000 dollár közötti összegbe fog kerülni. A CeBIT-en elhangzott az is, hogy a később piacra kerülő modellekre már a Windows Vista adott változatát fogják feltelepíteni.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A készülékek képesek akár a kézzel írt szövegek megértésére is. Az új, gyárilag telepített Microsoft Touch Pack for Windows XP szoftver például az érintőképernyős felhasználói felületet optimalizálja az UMPC-k számára, hogy leegyszerűsítse az eligazodást és útközben is könnyebben használhatóvá tegye. A Touch Pack egyedi módon beállítható programindítója kategóriákba rendezi a szoftvereket, és nagy gombok, illetve ikonok segítségével teszi lehetővé, hogy a felhasználó kedvenc programjait könnyen megtalálhassa és megnyithassa. A Touch Pack tartalmaz egy hüvelykujjas kezelésen alapuló, képernyőbe ágyazott billentyűzetet is, amely a könnyű szövegbevitel érdekében érintés-optimalizált.

Az UMPC-k "lelke" vagy egy VIA C7-M vagy pedig egy Intel Celeron-M, illetev Pentium-M processzor lesz. A beépített merevlemez 30 vagy 60 GB adatot fog tudni tárolni. A Samsung Q1 Ultra-Mobile PC alapja egy Intel Celeron-M ULV processzor, 512 MB memória, valamint egy 40 GB-os merevlemez. Ezeket egészíti ki az IEEE 802.11b/g szabványt támogató WLAN-port, egy Bluetooth 2.0 port, az integrált GPS vevőegység és a mobil televíziózást lehetővé tevő beépített DMB-tuner. Az Asus RH2 agya szintén egy Intel Celeron-M ULV processzor, az IEEE 802.11b/g-szabványú WLAN-port mellé egy Fast Ethernet, egy Bluetooth 2.0 és három USB 2.0 port is társul. Emellett a készülék rendelkezik még két audio- és egy videókimenettel, egy mikrofonbemenettel és egy SD memóriakártya-olvasóval. Az "ultra-mobile" PC-k üzemideje a Microsoft tájékoztatása szerint legfeljebb 2,5-3 óra lehet.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
noss  
2006. márc. 12. 22:02 | válasz | #42
LOL! ott van a marketing!
pda helyett másfélkilós pécéket fogunk vidáman cipelni magunkkal. :)
a tabletpc túl drága, kellett vmi ócsóbb a népnek.

#40 -> idiotizm! a rosszindulat nem ugyanaz, mint a hosszas tapasztalatok alapján kialakult pesszimizmus. frei pedig egyértelműen hatalamas nagy asshole. minden műsorában a magyarokról (így általánosítva, jó bután) vmilyen képet akar bevésni a tévénézők agyába. utálom mint a xart!
mi tehát a szánalmas?
2006. márc. 12. 14:22 | válasz | #41
Igazad vann
2006. márc. 11. 00:26 | válasz | #40
Aszem múlkori Frei dossziéban volt. A srácnak teljesen igaza van.

A magyarok rosszindulatú, irigy, fikázó nép akik azonnal negítvan illetnek mindent. Ezekből a hozzászólásokból mindig ez jut eszembe. Annyira szánalmas.

2006. márc. 10. 20:59 | válasz | #39
Egy hozzászólásra reagáltam, nem én kértem számon 10 órás üzemidőt egy kézi számítógépen:)
Azért abban a Meromos dologban erősen kételkedek, mivel nem csak a processzor fogyaszt, hanem pl a kijelző... Max egy új akkumulátor technológiával lehetne ily' drasztikusan megnövelni az üzemidőt.
2006. márc. 10. 20:45 | válasz | #38
Az én A6Vm-em kb. 2 óra 20 - 40 percet megy, de mivel két aksim van, akkor ez kb. 5 óra, ami bőven elég, mert ritkán vagyok áromnélküli helyen ennyi ideig. Különben vannak TabletPC-k amelyek 6 órát vagy többet is kibírják, és ez már alapjában elég a 8 órás munkaidőre, mert nem kell azért 8 órán át folyamatossan használni. Csak persze ezek általában a low-power CPU-sok, optikai meghajtó nélküliek és ezért korlátozott az alkalmazási területük, de pl. az USA-ban a korházakban nagyon használják, audítorok és tanácsadók körében szintén népszerűek. A következő generációs aksikkal és a Merom vagy utánna érkező CPU-kal azt ígérik, hogy a notebookok használati ideje kb. 2x jobb lesz a jelenleginél, néhány éven belül pedig a hidrogén cellás aksik azt hiszem komoly javulást fognak eredményezni a mobilitás terén.
2006. márc. 10. 20:34 | válasz | #37
OK, semmi rosszindulat nem volt a hozzászólásomban, csak egy picit idegesít az, hogy manapság az emberek előre kisemmiznem valamit, pedig minden alkotás minden új dolog amit valaki megcsinál, függetlenül attól, hogy az nekem kell e vagy sem, vagy, hogy hasznomra e vállik vagy sem, jó, lehet, hogy valakinek szüksége lesz rá, sőt nem hiszem, hogy manapság valamit csinálnak, főleg nem a Microsoft, hogy előtte nem vizsgálta meg a piacot, de még ha nem is kell majdnem senkinek akkor is dícséretre méltó dolog, hogy valaki valami pozitívat alkotott, de sajnos ma olyan környezetben élünk ahol a "dögöljön meg a szomszéd tehene" az alapelv, és ezért egy picit durván reagáltam, egyébként semmi gond.
2006. márc. 10. 17:41 | válasz | #36
Már nem azért, de te tudsz olyan laptopról, amely 10 óráig bírja? Mert a fenti dolog tulajdonképpen az, csak kisebb, egy nagyobb akkunak sincs hely...
2006. márc. 10. 17:35 | válasz | #35
Egyébként meg a dolog nem rossz, csak nem látom értelmét:) Mindent meg lehet csinálni egy PDA-val, s az még kisebb is...
2006. márc. 10. 17:30 | válasz | #34
Kisebb, meg a legtöbb TabletPC egy laptop, aminek "kiforgatható" a kijelzője:)
2006. márc. 10. 17:12 | válasz | #33
nagyon aranyos videó meg minden... kár, h azt nem mutatják, h mennyit dolgozol azért h vehess egy ien szart ami pár bkv átszállás után lemerül és idegrohamot kapsz, vagy ellopják:)sznobság
mousee  
2006. márc. 10. 17:10 | galéria | válasz | #32
Meg kéne találni a pc és a pda közti különbséget... A PC-re jó a win, csilivilis, zabájja a hw-t, és jól néz ki. Viszont PDA-n az lenne a lényeg, hogy minél tovább tartson az aksi... Az origamit valahol a pc és a pda közé akarták berakni, hát nemtudom hogy sikerült... Egész jó, tele van jó hw-val, de ez felesleges egy hordozható gépnél... Legalábbis szerintem :)
2006. márc. 10. 17:04 | válasz | #31
Az "ultra-mobile" PC-k üzemideje a Microsoft tájékoztatása szerint legfeljebb 2,5-3 óra lehet.

KUKA, minimum 10 órát kellene mennie, ahogy már írták elöttem is.

Ezzel a cuccal lényegébe beismerte a Microsoft a tábla pc kudarcát...
2006. márc. 10. 16:48 | galéria | válasz | #30
2006. márc. 10. 16:27 | válasz | #29
Kevés az üzemóra. Ha 10 órát menne, akkor ütőképes lehetne.

BandiG  
2006. márc. 10. 15:41 | válasz | #28
Azért megnézném, ahogy a metrón billentyűzöl. :D
Ráadásul én még a normál notebookokén kívül nem láttam használható beépített billentyűzetet. A kicsi szarok csak feleslegesen foglalják a helyet.Az OQO-t meg akkor se tudod megvenni, ha a ferraridat eladod...
Az UMPC-nél az árat is próbálták lent tartani.
És hordozható gépnek ne legyen billentyűzete, azt úgyis csak asztalon lehet kényelmesen használni...
2006. márc. 10. 15:27 | válasz | #27
Na, ezt nem kellett volna annyira titkolni, mert egy rakás sz*r.

http://www.oqo.com/

Már régóta kapható, van benne kicsúsztatható billentyűzet is és hasonló paraméterei vannak. Ők már az 1024xakárhanyas verzión dolgoznak. Kicsit le van maradva a microsoft.

"Aki azonban ragaszkodik a billentyűzethez, az az USB-portra csatlakoztathat egyet."
Persze-persze. Megnézném én a cikkírót ahogy a metrón vagy az utcán sétálva rádug egy USB-s billentyűzetet...
Nem kéne hülyének nézni azt, aki elvárná, hogy egy PC-n legyen billentyűzet. Persze a PSP 2-n meg nem lesz joy mi, majd csatlakoztat hozzá aki akar USB-n...
BandiG  
2006. márc. 10. 14:54 | válasz | #26
Sztem linuxot tuti lehet rá rakni majd, mert semmi speckó hw nincs benne tudtommal. Másrészt meg lazán veri a pda-t, mert pl. én a pdamat olvasgatásra használom, de erősen megerölteti a szememet és kényelmetlen. Ráadásul pda-val nem-igen lehet netezni se, mert lószar hozzá a procija (5xxMHz-s, pc szinten még a 266-os is gyorsabb volt sztem). A laptopnál meg azért jobb, mert nem vagy az asztelhoz kötve, és a táskádba is könnyedén belefér. Az akksi télleg gyatra, de ez van. A cerka-M 900 meg rohadt sokra elég, és az 1300-asommal játszok minden szart meg vidót tömörítek és ilyesmi és még sose volt vele gond. Az már más kérdés, hogy a macworld értesülései szerint 1000eur lesz az ára (1200usd körül) a Samsungnak...
Ha 200e huf alatt lesz, akkor tuti veszek...
BuzzFuzz   "Rest in Peace BuzzFuzz" 
2006. márc. 10. 14:51 | válasz | #25
szánalmas ahogy egyből elkeztek fikázni mindent amihez köze van a MS-nak...
2006. márc. 10. 14:03 | válasz | #24
Hát tényleg jó lenne könyvolvasásra valami mobil cucc, aminek nagyobb a képernyője, mint a mostani PPCk, PDAk screenje.
Azt se bánnám, ha lenne hozzá egy kis övtsáka a "Góliát elem"-akksikból álló akkupacknak ( míg az üzemanyagcella be nem kerül a napi használatba)
És ha valaki DVDt akar nézni rajta ( akkor csak rajta!) nem kell, h az egész lemez belecsússzon oldalt, ilyenkor rá lehetne tenni valami kiegészítő konzolt. Sétálás közben úgy sem nézel filmet, tehát ilyenkor valami fix helyen volna a cucc ( álltalában).
Aztán a vinyot is ki-be lehetne kapcsolni, h tényleg csak akkor fogyasszon, amikor kell.
Én sokat használtam ( persze csak szórakozásra) Toshiba e310-t 512 SD RAMmal, és nagyon meg voltam vele elégedve. nem biztos,h csak az a jó progi, ami alig fér el 1 DVDn..
szacsi  
2006. márc. 10. 13:38 | galéria | válasz | #23
és ez most miben különbözik egy tablet pc-től? :C
z5oTtu  
2006. márc. 10. 13:16 | válasz | #22
hogy tevedes ne essek, en a Psion S5 -et hasznaltam 50 orat egy toltessel, az S7 kb 8 orat bir, folyamatos hasznalat melett.
z5oTtu  
2006. márc. 10. 13:12 | válasz | #21
Semmi ujjat nem talaltak ki. En hasznaltam Psion-t, Debian-al. Teljessen jol mukodott, es fontos hogy 2 AA-s aksival, elment 50 orat is. Mereteiben hasonlo, mint ezek csak a Psion mar reg nem nyomatja, mert nem ment tul jol.

Rolika: Psion S7Psion S7


"Megmerem kockáztani, hogy elsők közt csinált live cd oprendszert az MS"
hat nem
Macc  
2006. márc. 10. 13:05 | válasz | #20
Mar akkor volt mas oprendszernel Live CD amikor a win95 meg floppy-n jott ki:)
data4   "Rest in Peace data4" 
2006. márc. 10. 12:19 | válasz | #19
üzemanyag cella kell bele akkor lesz normális üzemideje is
2006. márc. 10. 12:08 | válasz | #18
Olyan kéne nekem amin lehet programozni és olcsó+ kicsi. Ha lesz ilyen tuti veszek.:-) Ja+ ha Linuxot is lehet rá telepíteni.:-)
bon  
2006. márc. 10. 12:02 | galéria | válasz | #17
Csak megjegyzem, hogy van Live CD-je a Microsoftnak sőt ami nekem van 1cd-n rajta van az XP és win2003 is meg rgy rakás program é s még tele sincs a lemez. Megmerem kockáztani, hogy elsők közt csinált live cd oprendszert az MS. Már évek óta hazsnálom adatmentéseknél. Azt meg ne felejsd el, hogy a winyo nem csak az oprendszer miatt van benne, hanem adattárolásra is. Még mindig a legjobb méret/ára aránya eszköz a winyo. Ja és egy jobb PDA-n már nem egyszer windows mobil oprendzser futt.

2006. márc. 10. 11:38 | válasz | #16
Most viszont nyitottá vált az út 2 újfajta eszköz megjelenéséhez... Az egyik ez és a PDA, a másik ez és a laptop közé!
2006. márc. 10. 11:29 | válasz | #15
Ha kapnék egyet nem utasítanám vissza természetesen.
Csak arra hivtam fel a figyelmet amikor a jelenlegi aksik ennyire nem birják (Asus 730 asom 480*640 es felbontással 2 órát birja az aksi, negyed ekkora felbontású 632esem 8-9 órát) akkor nincs értelme ilyet csinálni.
Másrészt tényleg nagy nem kezelhető méret.
rumos  
2006. márc. 10. 11:02 | válasz | #14
azért azt felhoznám a védelmére, hogy egy pda-ban ritkán van 30 gigás háttértár. nem is értem hogy miért nem csinálnak több gb-os pda-t, van már 8gb-os 1 colos vinyó/microdrive. persze többet fogyasztana az tuti.
2006. márc. 10. 10:43 | galéria | válasz | #13
Jól látod, mivel ez a laptop és a PDA "KÖZÉ" szánt cumó. Egyik sem akar lenni.

A laptop nehéz, ki kell nyitni, tehát kézben, állva nem igazán tudod használni. A PDA-k pedig nagyon faja eszközök, lassan végképp összeolvadnak a mobiltelefonokkal, de picsányi kis kijelzőjük van komolyabb melóhoz és táccsszkrínhez az újjad mérete miatt kell egy bizonyos képméret.

EZ a xar pedig már egy fokkal használhatóbb, DE sztem még mindig kicsi a képátló a cucc méretéhez képest. Majd meglátjuk hogyan fejlődik tovább...
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. márc. 10. 10:32 | galéria | válasz | #12
Teljesen felesleges találmány. PDA-nak túl nagy, Laptopnak túl kicsi.
Ha jól számoltam az ára FT-ban kb. 140-és 220 között lesz. Ennyi pénzért korrekt laptopot lehet venni, vagy egy olyan GPS (lsd Garmin IQE M5) készüléket mely nem utolsósorban mindent tud amit ez az origami szarság és akkor azt a kezembe foghatam rendesen nem akkora mint egy féltégla.
Mielőtt még valaki a billentyűzet gondokkal jönne elmondanám, hogy a normálisabb (200 ezres) PDA-k mindegyike játszva kezel már billentyűzeteket (lsd a holografikus vagy a BT-s billentyűk).
+ egy PDA akksija sokkal tovább bírja mint ezé.

Ahogy látom mások is osszák a véleményem...

MS ezt bebukod az tuti!
2006. márc. 10. 10:15 | galéria | válasz | #11
Namármost az újabb Star Trek-ekben rohangásznak ilyesmikkel a legénység tagjai. Ezeken olvasnak könyveket, adnak le jelentéseket, egyszóval a papír média kiváltására használják őket.

Ha kicsit megnővelik a felbontást, nyomnak bele normális wifit, az üzemidőt és csökkentik az árát, a súlyát, a vastagságát, meg a káva fölös méretét, akkor egész jól használható kis kütyü ez!

Egy ilyen évekre elég, mindig magaddal hurcolhatod egy apró kis hordtáskában, ami alig nagyobb egy brifkónál.

Ez a jövő az biztos...
2006. márc. 10. 10:07 | válasz | #10
Ezt a fost!
40Gb-os wincsi! 2.5-3 óra! A PDA-m 15.000Ft-volt és simán kiolvasok rajta 1-1.5 könyvet egy feltöltéssel. (könyvmérettől függ 200-400 oldal)
Nem csillog, nem villog, de nem is zabál mint egy állat, ja és nem winfos van rajta. (szerintem a wincsi is csak a winfos miatt kell bele)
Tényleg szerintem windowsból nincs is live verzó, talán azért mert maga az xp is 1Gb!!!!
Orvosoknak jó lenne? egy műszak alatt 3* kéne aksit cserélni éjjel meg tölthetnék az aksikat orba szájba, és pörögne a villanyóra mint állat.
Pillanat uram, kicsit tartsa még vissza a beleit, elszaladok egy új aksiért a raktárba, mert épp lemerölt a winfosos origamim.
Ez egy vicc, ugyan ezeket már egy hp ipaq is meg tudja csinálni, csak nem 2.5-3 órát bír!!!
2006. márc. 10. 09:52 | válasz | #9
Azért az Intel azt mondja, hogy jövőre már egész napos üzemidővel lesznek elérhetők ezek a gépek... Meglássuk.
2006. márc. 10. 09:40 | válasz | #8
Végülis ez egy kisméretű (Ultra portable) laptop billentyűzet nélkül, ez nagy újítás télleg...
Így legalább elég védtelen a képernyője szállítás közben. Elég, ha egszer valaki hanyagul rádob pl. egy kulcscsomót.
2,5-3 óra semmilyen előrelépést nem jelent készenléti időben sem.

Úgyvagyok vele, hogy szép szép, de minek.
Nekem bizony nem kellene, főleg, hogy ennyiért már laptopot is vehetek, ami ugyanezt tudja (na jó GPS-t és TV-t nem) és billentyűzete is van.
2006. márc. 10. 08:50 | válasz | #7
A korházakban aztán ilyen dolgokra van szükség ja...
2006. márc. 10. 07:16 | válasz | #6
Azért mondjuk el bírnám képzelni a korházakban. Gondold csak el, jön a vészhelyzet x-edik része, és Carter doki ilyennel rohangál a folyosón
rumos  
2006. márc. 10. 06:56 | válasz | #5
ahhoz képest hogy egy psp/ipod gépről volt szó... jól megtévesztették az újságírókat.
én vmi kisebbre számítottam, ennek így nincs sok értelme. kapsz egy lomha (900mhz) noteszgépet, ami ugyan trendi, de nem hiszem hogy minden windows xp program menne rajta.
2006. márc. 10. 03:38 | válasz | #4
nekem teccik a dolog engem ikabb az ara foglalkoztat mert mondjuk ha nagyon draga akkor tenyleg nem egy befuto de ha mondjuk felveszia az ara a versenyt egy komoly pda-val akkor jo lehet a dolog mert azert 40 giga az 40 giga meg 512 is 512 szal szepen hangzik
2006. márc. 10. 01:18 | válasz | #3
áááááááh, tök felesleges. most kár ezzel erölködni, nagy meg minden, rövid ideig üzemel . ha meg valaki mobitást akar akkor vegyen PDA-t, de mondjuk én szt sem szeretem ....
2006. márc. 10. 01:15 | válasz | #2
...és ha most kapnál egyet akkor törhetetlenül kijelentenéd, hogy nem kell, és visszautasítanád...

Alapjában ez egy gép amely meghatározott dolgokra megfelelő lesz, persze nem fogja mindenki a zsebében vagy a táskájában hordani, de van akinek jó lesz. Nekem pl. nem hiszem, hogy szükségem lenne rá, jelenleg, de azért halott dolognak nem nevezném. Különben a PDA-k egésszen jól működnek, én évek óta használom nem is keveset, és van amikor 2 napot is elmegy az aksi, mert a PDA az nem azért van, hogy filmet nézzenek rajta, nem is azért, hogy zenét hallgasunk (habár erre mind képes), hanem, hogy segítsen a munkánk megszervezésében, és a feledékenységünket csökkentse. Az pedig más dolog, hogy még nem csináltak egy olyan mondjuk AMD64 kompatibilis 8GB RAM és 1TB tárhelyes 1920x1200 felbontású csili-vili gépet amely 50gr sulyú 6 x 10 x 0.5 cm nagyságú és 6 hónapig bírja az aksi, hogy az egyébként csak idővesztegető úgynevezett szórakozásra vágyó kisgyerekek is meglegyenek elégedve... na de majd a hidrogén cellás energiaforrások talán ezt is megoldják és aztán semmi akadálya az ünneplésnek ;)
2006. márc. 10. 00:51 | válasz | #1
Halott dolog.
PDA-knál is a legnagyobb gond, hogy nem bírják az aksik, erre itt van egy nagyobb többet zabáló eszköz ami ráadásul el se fér a zsebedben.
Szerintem semmi értelme.
Hordozhatósága nulla.