A Microsoft elhatárolja magát a kínai újságíró-pertől
2006. március 9. 16:20, csütörtök
A Microsoft közölte, semmi köze a legújabb kínai újságíró-perhez. Az ügyben érintett zsurnalisztát az a vád érte, hogy lázító hangvételű e-maileket küldött egy hotmailes címről álnéven külföldre.

Hirdetés

A 45 éves Li Yuanlong ügyét megelőzően nemrég még attól az esettől volt hangos a világháló, amelyben - a Yahoo által szolgáltatott bizonyítékoknak köszönhetően - eddig két kínai újságírót ítéltek el. Nem véletlen hát a Microsoft részéről a hirtelen jött óvatoskodás. "A birtokunkban lévő információk tüzetes belső átvizsgálását követően nyugodtan kijelenthetjük, hogy semmi közünk az ügyhöz" - nyilatkozta Brian Zhou a Microsoft helyi képviselője a Sci-Tech Today oldalán.

Zhou elmondta, hogy cégének - amely többek között a Hotmailt is magáénak tudhatja - nincs tudomása arról, hogy a kínai vezetésnek miként sikerült azonosítania az e-mailjeit Night Wolf, illetve Wolf Howling in the Night álnéven küldő Li kilétét - írja a ZDNet. Li ügyvédje azt is elárulta, hogy védence ügyét a héten kezdik el tárgyalni. A vád olyan kiáltvány terjesztése, amely "csupa koholmány, másrészt a tényeket eltorzítva és felnagyítva az állam ellen lázít, és a szocialista rendszer megdöntésére buzdít".

A gondolatait nyíltan vállaló Zhai Jing bloger MSN Spacesen lévő oldalát még decemberben zárta be a Microsoft. Más hasonló esetek mellett, többek között a cég hatalom előtti hajbókolása is rávilágított azokra a buktatókra, amelyekkel az internetes vállalatoknak szembe kell nézniük a világ második legnagyobb internetes piacának számító kommunista országban. Egy hónappal ezelőtt ügyvédek és jogi aktivisták azzal vádolták a Yahoot, hogy bizonyítékokat szolgáltatott egy internetes újságíró bebörtönzéséhez. A nagyok közül a Google sem úszhatta meg a botrányt, amikor bejelentette, blokkolja a politikailag kényes tartalmakat kínai weboldalán.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
z5oTtu  
2006. márc. 10. 14:49 | válasz | #2
Lesz olyan 7 hogy ne haljak az M$ -ről ??????? Marketing :( Mindig hallatják a nevüklet. UNOMUNOMUNOM
2006. márc. 09. 22:02 | válasz | #1
"zsurnalisztát az a vád érte, hogy lázító hangvételű e-maileket küldött"
képzelem milyen lehetett... :D azt mondja szegény srác hogy vmi gond lehet, még enm is állítja csak gondolja hogy netán esetleg, már másnap kivégzik..