A Microsoft új keresővel előzné be a Google-t
2006. március 2. 21:24, csütörtök
A szoftvercég részéről elhangzott legújabb kijelentés szerint saját internetes keresőjük megújításán dolgoznak, amely ugyan nem lesz megtalálható Vista operációs rendszerben, de maga mögött hagyja a Google megoldását.

Hirdetés

A vállalat terveiről Neil Holloway, a Microsoft EMEA régióért felelős elnöke beszélt a Reuters Global Technology, Media and Telecoms Summit rendezvényen. Elmondása szerint hat hónapon belül szeretnének előrukkolni új keresőjükkel - elsőként az Egyesült Államokban, majd az Egyesült Királyságban és az európai kontinensen - amely révén végleg maguk mögé utasítanák legnagyobb riválisukat az internetes keresők piacán.

A Reuters rendezvényén már elhangzottak érdekes részletek a területtel kapcsolatban. Fény derült például arra, hogy a vezető szolgáltatásokat üzemeltető cégek alapvetően eltérő elképzelésekkel vetik magukat a küzdelembe, és más fejlesztésekkel készülnek az elkövetkezendő hónapokban, években.

Amint arról mi is beszámoltunk, a redmondi szoftvercég - szokásához híven - a látható újításokra helyezte a hangsúlyt, és elsősorban a kezelőfelület megreformálásában véli megtalálni a választ az új kihívásokra. A Google ezzel szemben a háttérben végrehajtott finomításokat helyezi előtérbe, amelyből a felhasználó nem sokat érzékel, ám elégedetten veheti tudomásul, hogy keresései pontosabb eredményeit hoznak.

Holloway most nem kevesebbet állított, minthogy terveik szerint fél éven belül lefőznék a Google-t a tengerentúli piacon, majd ezt követően Európában is. Rögtön kétszer jobb megoldásról beszélt, amely túlmegy a hagyományos URL-kereséseken, és ehelyett a szükséges információra helyezné a hangsúlyt. Az Egyesült Királyságban nagyjából az amerikai megjelenéssel egy időben debütálna az új szolgáltatás, míg Franciaország és Németország mintegy három hónapos késéssel követné példájukat.

Érdekes módon ezúttal nem tervezik az újítás integrálását asztali operációs rendszerükbe. Erre nem is nagyon lenne szükség, mivel a Google keresője nem egy Windowsra telepíthető szoftver, és nem lenne olyan könnyen lesöpörhető, mint a konkurens böngészők, vagy médialejátszók. Az MSN üzenetküldőben és a Hotmail levelezőkliensben azonban megtalálható lesz a szolgáltatás, így nem kell feltétlenül a böngészőben keresnünk azt.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Genin  
2006. márc. 04. 20:12 | válasz | #49
ne aggódj, Chuck Norris ezt nem hagyná, jönne, és egy roundhouse kick-el arcon törölné Billy fiút :)
2006. márc. 04. 13:33 | válasz | #48
Nem a keresőbe kell extra szolgáltatás Te eszement!
Hanem egyéb körítésre gondoltam, mail szolgáltatás, blog, saját web page készítés, ahogy azt a google is csinálja, csak mondjuk sokkal eredményesebb lenne ha 1 oldalba lenne integrálva, feltéve hogy gyors az oldal betöltés, kb annyira mint most a google.co.hu

Szóval ha csak azért írsz hogy kötekedj, akkor bekaphatod!
2006. márc. 04. 09:37 | válasz | #47
Rettentő komolyan veszed magad, ezzel válsz nevetség és szánalom tárgyává.Látatlanban kianalizállak: két hozzászólásból az egyikben az okosságot emlegeted, a másikban a hülyeséget.
A szövegkörnyezetet figyelembe véve szeretnél az okos emberek nem kis csoportjához tartozni, de ennek a legfőbb akadálya te magad vagy.

Nagyon is jó poén volt a '34-es, ha már ezt is sértőnek érzed akkor vagy gyerek vagy még, vagy pedig kissé korlátolt gondolkodású "felnőtt" ember.
Aki hovatartozástól függetlenül nem értékeli a humort azzal az emberrel nagyon nagy baj van.
Na, válaszolva a 45-ös hozzáugatásra: ezek szerint te már tudod merre találhetó a hülyeség!
Nem igazán tudtak kikezelni belőle, ahogy látom..
dez  
2006. márc. 04. 00:28 | válasz | #46
Hmm, te pénteken 17:51-kor még bent vagy a Cégnél...? :P

ps. amúgy jó lenne, ha nem sértegetnél másokat, csak mert nem akarsz szembesülni azzal, amit írtak.
2006. márc. 03. 20:58 | válasz | #45
Itt az emberek egy adott témához szólnak hozzá értelmesen. A hülyeség másik topikban található, te is keresd meg azt.
BuzzFuzz   "Rest in Peace BuzzFuzz" 
2006. márc. 03. 17:53 | válasz | #44
bár a mondás ugy tartja, hogy amelyik kutya ugat az nem harap
BuzzFuzz   "Rest in Peace BuzzFuzz" 
2006. márc. 03. 17:51 | válasz | #43
tökéletesen igazad van

a fikázóknak: minden MS topikot telszemeteltek a hülyeségeitekkel, nem kéne ezzel felhagyni végre?
pemga  
2006. márc. 03. 16:45 | válasz | #42
'Don't be evil' ezt mondják ők és be is tartják.. Hmmm, ez új :). cenzúra+tüntetések
nbj  
2006. márc. 03. 15:45 | galéria | válasz | #41
szted biztos jó volt...
2006. márc. 03. 15:06 | válasz | #40
Miért, poénnak jó volt.
Nekem legalább is tetszett.
Neked meg jól esett végre beszólni valakinek, igaz kiscsákó??
Ironka  
2006. márc. 03. 15:06 | válasz | #39
Sztem azért sincs esélyük, mert alapvetően különbözik a vállalati moráljuk a guglitól, ami miatt az lett a legjobb. 'Don't be evil' ezt mondják ők és be is tartják. Hiába lenne mondjuk jobb a keresőmotorjuk, ha teleszemetelnék a találatokat fizetett linkekkel.

Gugli for prez.
2006. márc. 03. 14:48 | válasz | #38
Ilyen okos hozzászolást utoljára nyolc évesen hallotam. Csak a karaktereket fogyasztod itt.
2006. márc. 03. 13:22 | válasz | #37
"Csak nem a Digital Reality-nél dolgozol?"

Erre a kérdésre nem válaszolhatok.

"Ez az egy komoly játékfejlesztő csapatot ismerem(bár lehet ez az én hiányosságom, sőt szinte biztos:)"

Van még pl. StormRegion, Mithis, és még jópár kisebb cég.
Ztech  
2006. márc. 03. 13:08 | válasz | #36
hehe poén
pemga  
2006. márc. 03. 12:42 | válasz | #35
Hmm, a linkből nekem valami olyasmi jön le, mint amit a Froogle, vagy a spec gugli feature-ök is tudnak (pl. helyi mozira keresni filmcím alapján, helyi olasz étteremre keresni stb.) A különbség annyi, hogy a gugli ezt leginkább US-re tudja csak.
messen  
2006. márc. 03. 12:37 | válasz | #34
Áve!

Már látom a hírt az sg-n:
"A google bejelentette, hogy nem érzi magát elég erősnek a m$ új keresőjével szenben, ezért az összes szerverét eladja és felhagy ez irányú tevékenységével. A licenc-eit és eredményeit ingyen átadja a hatalmas, erős és legjobb fejlesztőket foglalkoztató mikorfos-nak."

:) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :)

Csürsz!
Én
pemga  
2006. márc. 03. 12:28 | válasz | #33
Hát ennek a bejelentésnek így első körben tényleg csak max ilyen lelki hatást kiváltó célja lehet. Demo vagy bármi spec nélkül max erre jó, nagy fenyegető jövő. Esetleg a részvényeseknek valami kis csámcsognivaló. Majd ha lesz kipróbálható demo :). Mi van pl. a nagyon beharangozott saját MS fájlcserélőhálózattal, amiről azt mondták, hogy ez a beszt és nem lesz szükség semmi másra, és az annyival jobb mint bármi más, és satöbbi.
2006. márc. 03. 12:00 | válasz | #32
Nem lenne akkora baj az MS-el, ha nem mindenhez úgy állnának hozzá, hogy "lenyomják" a másikat."

Te ezt nem ertheted. Nekik alapbol ez a dolguk. Ez a kotelesseguk.

A lenyomas.

Mi mar csak azert olvasunk ilyen cikkeket, hogy jokat kacagjunk szomoru perceinkbe az uj aranykopeseken, na meg neha a sok emesfan junkie-n akik ezt a szart feltetel nelkul meg is kajaljak.
UNREG  
2006. márc. 03. 11:42 | válasz | #31
Nem lenne akkora baj az MS-el, ha nem mindenhez úgy állnának hozzá, hogy "lenyomják" a másikat. Lásd ezt a cikket is, kapásból "beelőzésről" beszélnek. Miért nem mondják azt, hogy megpróbálunk mi is egy jó és népszerű keresőt csinálni. Senki sem szólna egy szót se.
De említhettem volna Ballmer kijelentését az Xbox360-al kapcsolatban: "lenyomjuk a Sonyt Japánban"- mondta egy hónappal ezelött.
LOL, kb 1200 darabot adnak el hetente, rajtuk röhög a konzolos világ, kivéve az xbox fanatikusokat persze.

Szóval lehetne egy kicsit kevesebb agresszivítással is.
2006. márc. 03. 10:49 | válasz | #30
"a kezelőfelület megreformálásában"

Kell egy téglalap ahova gépelhetek, meg egy gomb amire szörcs van írva.


Itt egy ujabb emes talalmany fog tarolni: Microsoft Search Preview
2006. márc. 03. 10:46 | válasz | #29
Egy masik topikban eppen ezt vesezzuk. Nehany aranykopes az MS-tol:

640 kByte mindenkinek eleg
a linux csak egyetemistak jatszadozasa
a windows 98 a legstabilabb operacios rendszer
2 ev mulva megoldjuk a spam problemat
megbizhatobb mint valaha
longhorn meg iden nyaron

sztiv balmell:
a google az nem is egy igazi ceg
az emes egy denszing kompani


ugy legyen...
intrex  
2006. márc. 03. 10:38 | válasz | #28
"Szerintem már most menj el szakácsnak, nincs rád szükség az informatikában."

Okos vagy :)
2006. márc. 03. 10:34 | válasz | #27
egy keresőbe milyen extra kell neked ami miatt más keresőt használnál? XD
dez  
2006. márc. 03. 10:29 | válasz | #26
...vagy ha a Windowsban ez lesz az "alapértelmezett" kereső... Akkor az sem fogy számítani, hogy jó-e vagy rossz, mennyire manipuláltak (M$ érdekeinek megfelelően) a találatok, stb. Egy idő után csődbe megy a többi kereső, így alternatíva sem lesz. Na ez nem tetszene a gondolkodásra képes embereknek.
dez  
2006. márc. 03. 10:29 | válasz | #25
Eltévedtél, ez itt nem a blikk.hu.
Mihail  
2006. márc. 03. 10:01 | galéria | válasz | #24
féltik a piaci pozíciójukat, mivel már mindenre elég sok alternatíva van, és persze az utóbbi években vérszemet kaptak h meghódítsanak más területeket, eddig nem túl nagy sikerrel
2006. márc. 03. 09:41 | galéria | válasz | #23
Csak nem a Digital Reality-nél dolgozol?
Ez az egy komoly játékfejlesztő csapatot ismerem(bár lehet ez az én hiányosságom, sőt szinte biztos:)
2006. márc. 03. 09:40 | válasz | #22
Amúgy Google marad a BEST.
Nem fognak áttérni az emberek egy másik keresőre ha már van egy olyan ami bevált.

Kivéve ha a keresőhöz integrálnak olyan plusz szolgáltatásokat amivel elcsábíthatók.

Részemről marad a Google.
2006. márc. 03. 09:37 | válasz | #21
Látom az SG fórum még mindig a tipikus magyar emberek gyülekezőhelye.

Tipikus magyar ember = irigy, semmi nem jó neki

Azért megjegyezném, ha Ti lennétek M$ vezetője ugyan ezt csiálnátok, úgyan úgy a haszon lenne a lényeg és a minél nagyobb piaci részesedés.

Szóval nem értem mi ez a köpködés minden M$ cikknél!

Mielőtt valamelyik IQ Light megjegyezné, nem vagyok M$ fan...

Ennyi. Kérem kapcsolja ki!
2006. márc. 03. 09:29 | válasz | #20
De hogy a témához is hozzászóljak:
Nekem is az egyszerűsége tetszik a Google-ben. Még nagyon lassú neten is villámgyorsan töltődik. És ráadásul a keresés is nagyon gyors.

2006. márc. 03. 09:26 | válasz | #19
"mert PS3-ra bárki kiadhat játékot szabadon mint a PC esetében."

Hát szerintem ez nem egészen így működik. LEhet, hogy bárki kiadhat játékot, csak éppen devkit nélkül fejleszteni nem egyszerű, azt meg nem kap földi halandó. Én egy nagy magyar játékfejlesztő cégnél dolgozom, és mégis, amikor megkérdeztem a szakikat, hogy mikor lesz PS3 devkit-ünk, azt mondták, hogy ne nagyon reménykedjek.
Kaadi  
2006. márc. 03. 09:26 | válasz | #18
:) No Comment...
2006. márc. 03. 09:11 | válasz | #17
Ébrendjen már fel a viág, és rombolják porig Redmondot!!!
Lassan minden a szar microfostól lesz hangos!
Mindenbe beleütik az orrukat ami jó, aztán a sok hülye managgernek meg majd bemagyarázzák, hogy az övék milyen jó, a vetélytárs programja meg biztonsági kockázatot jelent, és kiszorítjáka a piacról!
Hogy egy lassan klaszikussá váló idézet mondja: Atomot nekik!
item   2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. márc. 03. 09:07 | galéria | válasz | #16
Hát ez az MS nem piskóta, mégis kinek képzeli magát ? minden piacon ő akar a legjobb lenni?! Csak az a baj hogy rajtuk kívül még rengeteg okos emberke nyomul a világban ,lásd Google,Altavista,Yahoo, etc. Ez a piac szerintem már telitett! Inkább foglalkozna az operációs rendszerével többet, és ha arról már mindenki ódákat zeng akkor jöhet a másik terep, de addig szerintem csak mindenbe belekontárkodnak!
ubuntu  
2006. márc. 03. 09:06 | válasz | #15
... http://alltheweb.com/ a neve.
Akkoriban indult mint a Google, és az keresési algoritmusa hasonló elven alapul (linkelések száma szerinti sorbarendezés), a hatékonysága is annyira jó mint a google esetében. Mégis a Google lett a nagy név, talán mert ők USA cég, még az alltheweb.com norvég. Ma már egyébként a yahoo keresőjének alapja lett, miután megvette őket a yahoo. Nyilván rájöttek a yahoo-nál, hogy az Overture féle Inktomi-ra és Altavistára nem alapozhatnak Google-al szemben versenyképes keresőt. Azaz nemcsak az dönt melyik a jobb kereső. Ha a Microsoft új keresője, nem lesz nagyságrendel hatékonyobb mint a Google, akkor nem fogja megelőzni, mert a Google-t már megszokták, és az is elég jó. Megpróbálhatják lenyomni az vásárlóik torkán a windows-ba integrálva szokásuk szerint, de arra is már készen áll a google desktop. Ráadásul az EU újabb csillagászati mértékű büntetésekkel válaszolna rá.
2006. márc. 03. 08:55 | válasz | #14
Szerintem már most menj el szakácsnak, nincs rád szükség az informatikában.
ubuntu  
2006. márc. 03. 08:55 | válasz | #13
Jelenleg valóba az X-box 360 a legnagyobb számítási kapacitású konzol. De a PS3 megjelenésekor, át kell adnia a kölcsönkapott koronát. Miért? A PS3 nemcsak konzol hanem blu-ray lejátszó is egyben. Mint ilyen a legolcsóbb lesz megjelenésekor, bár a végleges ár nem ismert, kicsi az esélye, hogy 1000 USD lenne, mint egy blu-ray asztali lejátszóé. Így ha másért nem is ezért még az addigi X-box 360 vásárlók nagyrésze is venni fog egyet. És ha már megvette, akit érdekelnek a játékok, azt nem fogják hidegen hagyni a PS3 képességei. Sőt feltehetően még a játékok is olcsóbbak lesznek, mert PS3-ra bárki kiadhat játékot szabadon mint a PC esetében. Az X-box esetében ez nem így van. Ott kell a Microsoft jóváhagyása. A Cell számítási teljesítménye miatt még a tudományos szférában is érdekes lesz a PS3.
Google-hoz hasonlóan jó képességű kereső már régóta létezik. Az
Troll  
2006. márc. 03. 08:45 | válasz | #12
Vagyok annyira sznob, hogy sose használjam.
BuzzFuzz   "Rest in Peace BuzzFuzz" 
2006. márc. 03. 02:19 | válasz | #11
Nagyon elfogult vagy, az X-box sikeres, még ha PS-ből többet is adnak el a többi vetélytársat simán megelőzi!! A PS3 csúszása megintcsak a MS malmára hajtja a vizet...

A kereső tekintetében én nem írnám le őket ilyen hamar... bár a Google-t nehéz lesz beelőzni
Kaadi  
2006. márc. 03. 01:04 | válasz | #10
...és ha újdonságokat akarsz keresni akkor kattintasz a fakanállal (a hűtőszekrény monitorján) a receptek.microsoft.com - ra :)
intrex  
2006. márc. 03. 00:46 | válasz | #9
Ha sikerül a microsoft terve, sőt továbbmegyek: ha a teljes világuralom összejön nekik, minden ami a számítástechnika szóhoz kapcsolódik az a microsoft keze alatt lesz, azon a napon fogom kihajítani a kukába a számítógépeimet, és soha többet nem foglalkozok informatikával. Elmegyek szakácsnak.
risp  
2006. márc. 03. 00:30 | válasz | #8
Látható újítás? Kereső esetében? Nem messze kéne nézni inkább?

"a kezelőfelület megreformálásában"

Kell egy téglalap ahova gépelhetek, meg egy gomb amire szörcs van írva.

"végleg maguk mögé utasítanák"

Ugyan.

mousee  
2006. márc. 02. 23:17 | galéria | válasz | #7
Ugyanez a vélemény. Ha jobb, akkor azt fogom használni... És mindenképp jól jön a konkurencia, mert az versenyt eredményez, a verseny pedig fejlődést :)
2006. márc. 02. 22:38 | válasz | #6
Pontosítanék:
- Az MSN nem IM, mert az azonnali üzenetküldőjét MSN Messengernek hívják.
- Fél év múlva már valószínűleg sem MSN Messenger, sem Hotmail nem lesz már - mint elnevezés, köszönhetően a mindent elárasztó Windows Live brandnek.

Kaadi  
2006. márc. 02. 22:31 | válasz | #5
amugy az IE7-be integralva van a Google kereso is, sot ha a cimmmezobe gepelsz szavakat (cim helyett) akkor is a kereso lep be (akar a Google is, mint nekem). A Netscape bongeszo is integralt egy csomo keresomotort es a Firefox-ra is meg lehet tenni mindezt. Igazabol nem ezen van a hangsuly.
A felhasznalo az alapjan dont hogy milyen talalaltokat kap az ELSO OLDALON es hogy hol helyezkednek el a fizetett hirdetesek. Itt nyer a Google, mert ok sokkal eredmenyesebbek a talalatoknal. A MS finomithatja a kezelofeluletet amig akarja, de ha a pontossagon nem javit 6 honap mulva is ugyanott lesz mint most.
NEXUS6  
2006. márc. 02. 22:25 | galéria | válasz | #4
Szörnyű lehet M$ vezetőjének lenni! A saját szegmensükben mindent elértek, viszont naggyából semmi esélyük, hogy bármilyen más piacra benyomuljanak.

Pl HW (lásd x360 japán eladások;)

Ezért aztán ilyen látványos látszat célokat tűznek ki maguk elé. Nyomjuk le az utolsó üzleti alapon működő bongészőt/keresőt/médialejáccót.

Ki nem sz.rja le!? Ha az IE7 a FF a gugli meg a M$ kereső is ingyenes akkor az emberek igényesebb része a jobbikat használja, az igénytelenebb meg amelyik a winbe van integrálva/vagy amelyiket megszokta.
vgez  
2006. márc. 02. 22:10 | válasz | #3
lové miatt
xbox se jött be igazán, sokat akar a szarka csak ...
2006. márc. 02. 22:00 | válasz | #2
Nekem ez tetszik, minél nagyobb a verseny, annál jobban fejleszt mindkét cég. Ha bejön ez a M$-nak akkor áttérek arra. Egy dologban kételkedem, hiába lehet hogy sokkal jobb lesz meg egyszerűbb, az emberek nagyrésze csak a guglit ismeri, és ezért lesz nehéz áttéríteni őket. Ha netán a Vista-ba integrálnák netán az első service pack-el integráltá tennék, akkor lenne esélye elterjedni rendesen. Bár ahogy elnézem az IE7-t, abban integrálva lesz, úgy mint pl az opera-ban a kereső sáv. Hajrá, kiváncsian várom.
Vegas  
2006. márc. 02. 21:27 | galéria | válasz | #1
minek?