Május 23-án rajtol a Blu-ray
2006. február 28. 12:55, kedd
A Sony Pictures a tengerentúlon május 23-án dobja piacra első nyolc filmjét a következő generációs formátumon, amely dátum egybeesik az első asztali lejátszó megjelenésével.

Hirdetés

A japán óriáscég leányvállalata a Metro-Goldwyn-Mayer stúdióval közösen tervezi megjelentetni az első nyolcas fogatot, amelyben olyan filmek találhatók, mint az Ötödik elem, vagy A randiguru. Az útiterv szerint ezt követné a második nyolcas, mégpedig június közepén, tehát alig egy hónappal később. Benjamin S. Feingold, a Sony Pictures elnöke elmondta, hogy a bemutatkozás időpontja - legalábbis az Egyesült Államokban - egybeesik majd az első asztali lejátszók megjelenésével, tehát az első vásárlók sem maradnak tartalom nélkül.

Az első ilyen lejátszó a Samsung jóvoltából kerül a boltokba májusban. Ez nem más, mint a cég BD-P1000 jelzésű terméke, amely az interneten, így például a Best Buy, és a Circuit City oldalán is beszerezhető lesz. A Samsung tehát elsőként robbant a tengerentúlon, ám röviddel lemaradva követi őket a Pioneer és a Sony, illetve ez utóbbi cég VAIO PC-je, amely szintén megbirkózik a formátummal. A Pioneer első üdvöskéje a BDP-HD1, míg a Sony a BDP-S1 jelzéssel látta el készülékét.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A japán gyártó már a hónap első felében bejelentette a Blu-ray kiadványok tervezett árait. Igencsak bíztatóan hangzott, hogy a korábban bemutatott filmek a DVD 1997-es debütáló árán kerülnek forgalomba, és az újonnan megjelenő művek is átlagosan mindössze 15-20 százalékkal lesznek drágábbak ezeknél. Természetesen itthon némileg többet kell majd fizetnünk az akkor említett 17,95 és 23,45 dolláros díjnál, ám a jelek szerint nem kell egekbe szökő áraktól tartanunk, ami egy bemutatkozó szabvány esetében mindenképpen jó jel.

Némileg rosszabbul alakul majd a lejátszók ára, hiszen a januári CES 2006-on elhangzott számok kissé riasztóan hatottak. A Toshiba 500 és 800 dolláros HD DVD lejátszói ugyanis szinte eltörpülnek a Pio 1800 dolláros szörnyetege mellett - a bemutatkozáskor remélhetőleg nem lesz ekkora különbség.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. márc. 02. 16:40 | válasz | #81
"majd ha akármelyik lcd monitor egy rendes CRT tv árába fog kerülni(~50)"

17-est már most is kapsz ennyiért. Kicsit többért már 19-est is. Persze egy igazán jó 19-es már 100K körül van.
Egyébként azt a CRT TV-t, ami 50K-be kerül én nem mondanám rendesnek.
dez  
2006. márc. 02. 16:20 | válasz | #80
Pontosítás: a LG.Philips Displays nevű leányvállalatnál(?) van csőd, ez CRT képcsöveket gyárt, amire a kereslet eléggé megcsappant.
dez  
2006. márc. 02. 15:27 | válasz | #79
2006. márc. 02. 13:40 | válasz | #78
majd ha akármelyik lcd monitor egy rendes CRT tv árába fog kerülni(~50), és ha az asztali dvd író a videóéba akkor majd elgondolkozom rajta. (megjegyzem asztali dvdírót már vettem)
Jah és továbbra se tom h a HD-DVDvel mivan. Nekem nem kell ez az agyon másolásvédelmezett szar
2006. márc. 02. 13:17 | válasz | #77
"Tudom ,mindjárt jön dez és megmondja ,hogy "Igen te egy megalkuvó igénytelen vagy""

Nem attól igénytelen valaki (pontosabban : kevésbbé igényes), hogy nincs pénze ilyen cuccosra, hanem attól, hogy ha nem is kellene neki olcsón se. És azt is hozzátenném, hogy ez sem feltétlen rossz dolog.
Mint már mondtam, én azon háborodtam fel, hogy valaki azt mondta, hogy szerinte nem is lenne szabad ilyen technológiát kifejleszteni, mert a DVD is elég.
Erre mondtam, hogy ha nem kell neki, ne vegyen, de ne szólja le azokat, akik igénylik a jobb minőséget.
dez  
2006. márc. 02. 00:07 | válasz | #76
Khm, mintha kevernél BiroAndrassal...

De azért, aki azt hiszi, alig vehető észre különbség a sima és a HD között, az néz majd nagyokat. :)

Ugyanakkor, nem egy olyan hiperdimenzionális dolog, hogy most minden hétköznapi, kevésbé technika-b**i ember is erre tegye félre az utolsó fillérjét. Ezért szerintem egy átmeneti idő után alaposan fognak esni az árak. (Gyorsabban, mint korábban a DVD esetén.)

Butaság (vagy "figyelemfelverés") azt az 1800 dollárt úgy emlegetni, hogy "ennyi lesz egy BD lejátszó". Ez egy top-class cucc, az átlagosabb lejátszók már az elején is jóval olcsóbbak lesznek ennél.

A HD-s LCD-TV-k árainak esése is várható. Most volt erről itt is hír, hogy pl. az Albacomp is fog gyártani, jóval olcsóbban, mint az ismertebb külföldi márkák. (Ettől még nem biztos, hogy rosszabb lesz, mert a panelt ők is külföldi gyártótól szerzik be, és hacsak nem valami elfekvő készletet vásárolnak fel, ilyen méretben már csak elég jók vannak.)

Nem kell ijedezni, hogy mi kimaradunk ebből, miközben majd' mindenkinek ilyen lesz, mert csak akkor lesz majd' mindenkinek, ha elég olcsó lesz (épp azért lesz majd' mindenkinek :) ). Addig meg igen, azoknak lesz, akiknek mélyebb a zsebe a szokásosnál. De hát így szokott lenni.

Ja, egyébként attól, hogy te írót is meg lejátszót is csak most vettél, mások ezeket is jóval előbb vettek. Akkor ők burzsuj g*cik? Vagy van pl. munkahelyük...?
2006. márc. 01. 21:42 | válasz | #75
Te miről beszélsz?Milyen elvalut? Hol élsz?És akkor mi van? Nem mindenki burzsuj g*ci(bocs a kifejezésért), hogy 1800 vagy mittudomén mennyi dollárért vegyen lejátszót. Olcsóbb lesz.pfff. Itthon drágább lesz.

Most vettem pl 1 hónapja az MMben egy "ratyi" E:MAX DVD lejátszót 13k-ért. Lejátszik mindent, XviD, DivX+felirat..ez már manapság nem újdonság. DVD íróm is csak kb egy hete van...És na és?szar, igénytelen ember vagyok?

Tudom ,mindjárt jön dez és megmondja ,hogy "Igen te egy megalkuvó igénytelen vagy" Persze ezt úgy teszi ,hogy közben ő megtudja venni akár 2 kilóért a legdúrvább projektort, jah és mi több HDTVvel is rendelekzik ,de min 100cmessel.LOL

Ha a bluerayt akarom élvezni ,akkor mindenképpen kell vennem egy HDTVt is ,ami megint csak nem két fillér.kösz.Majd egyszer.
2006. márc. 01. 18:11 | válasz | #74
vélhetőleg az írók ára is hasonló lesz... mivel mire azok jönnek addigra a mezei olvasók elterjednek, nézd meg mi volt a DVD-nél. Ugyanazt fogod most is tapasztalni, az pedig hogy a Pio 1800ért akarja vesztegetni az az ő baja....egy régebbi SG cikkban szerepeltek a tervezett árak és nem voltak ennyire horribilisek, ez csak a csúcsár... ennél csak olcsóbban lesznek kaphatóak....
2006. márc. 01. 15:41 | válasz | #73
hát a hd-dvdvel mi lesz? kell a halálnak blu-ray, azonkívűl ez még csak a lejátszó ami ilyen csillagászati összegbe kerül, mi lesz akkor a felvevő ára? Vagy egy szgépes írónak... sajnos a hd-dvdről mostanába nem hallok, ez nagyon nemjó jel :((( Ja és hiába kerül ien sokba ha nincs megfelelő tvd, kábeled meg ien kellékeid nem lesz jobb a hatás egy sima dvd minőségnél, sőtt...
DEXTER92   "Rest in Peace DEXTER92" 
2006. márc. 01. 15:20 | galéria | válasz | #72
Erről már régebben is olvastam
OliApa   2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. márc. 01. 13:50 | galéria | válasz | #71
Korrekt.
2006. márc. 01. 13:05 | válasz | #70
"TUdod nem az igényességről beszéltem hanem arról hogy a dvd még bőven élvezhető és a legtöbb ember nem fogja 5-6 évenként lecserélni a komplett otthoni tv jét"

Ez rendben van. De te nem azt mondtad, hogy sokan nem fogják venni, hanem lényegében azt is megtiltanád, hogy bárki vegyen. Ezen háborodtam fel. Akinek nincs pénze rá, vagy nem igényli, az ne vegyen és kész.
2006. márc. 01. 13:03 | válasz | #69
"azért az igényesség meg az ostoba rongyrázás közt van árnyalatnyi különbség."

Persze. De a HDTV bőven az igényesség határain belül van.
12346  
2006. márc. 01. 12:03 | galéria | válasz | #68
bazze. suliból netezés átka^^
12346  
2006. márc. 01. 12:01 | galéria | válasz | #67
a lényeg hogy "nagyon" értesz hozzá... tényleg nem vagy otthon 1-2 témában, nem csak a "géptémában" egyáltalán nem fejlődünk gyorsan. az okokat logikázd ki (della).
12346  
2006. márc. 01. 11:51 | galéria | válasz | #66
a lényeg hogy "nagyon" értesz hozzá... inkább maradj csöndben pls. egyáltalán nem fejlődünk gyorsan. az okokat logikázd ki (della).
OliApa   2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. márc. 01. 11:46 | galéria | válasz | #65
Ja, ez Clava #54-esére ment . . .
2006. márc. 01. 11:43 | válasz | #64
de a ps3 tudtommal veszteséget hoz csak a cégnek és majd a játékon fognak keresni... Bluray lejátszónál inkább a haszonra törekednek...
OliApa   2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. márc. 01. 11:43 | galéria | válasz | #63
Én ezen az LCD TV-n nézem az egyelőre a netről leszedett HD filmeket. A különbség döbbenetes!
Fre576  
2006. márc. 01. 10:36 | válasz | #62
Ja és az nem "csak" Film lejátszó készülég lesz, hanem 1 nagyszerű konzol is többekközött...
Fre576  
2006. márc. 01. 10:32 | válasz | #61
1800 dollár 1 blu-ray lejátszóért? Valami itt nem tiszta ,mert a PS3-ban is lesz és az nem lesz több még kishazánkban sem mint 150eft.(legalább is remélem)És az is tudja az 1080i-t.Szóval olyan nagy külömbség nem lehet.
GVili  
2006. márc. 01. 09:39 | válasz | #60
Reménykedjünk, hogy ez majd lenyomja az "elavult" DVD-k árát is!
arty  
2006. márc. 01. 09:36 | galéria | válasz | #59
Ez butaság :) a projektorok ára esik talán jelenleg a legmeredekebben, ott a legnagyobb a fejlődés, mivel ott még bőven van hova :) ráadásul a filmélmény itt a legnagyobb az adott összegért: óriási, jó minőségű kép, itt kerülsz legközelebb a mozihoz.

Hiradóra marad nekem a CRT, de filmre biztosan egy jó HD vetitőt fogok venni, ha a mostani modellek ára leesik egy jó 30-40%-ot...
BuzzFuzz   "Rest in Peace BuzzFuzz" 
2006. feb. 28. 23:29 | válasz | #58
"Én nem örülök ennek az egésznek szerintem a dvd még bőven megállja a helyét manapság."

Azért egy 50 gigás lemezre többminden ráfér mint egy 4.8-asra... enyhén szólva, ha mindenki igy gondolkodna mint te még fel se találták volna a számítógépet...
2006. feb. 28. 23:14 | válasz | #57
És szerinted a filmgyárból hogyan kerül a gépedre?
Persze, letöltöd a netről, gondolom... De akkor meg hogyan (/miről) kerül a netre? Gondolom a stúdiók nem fogják Neked odaadni a pár kilóméternyi streamert, vagy mittudomén most épp miken tárolják a filmeket. De persze a reményhal hal meg utoljára. De ő is meghal.


"a gépre 100% jobb hangázst és képminőség érhető el ": hát, ez attól függ. Ha a gépedhez van egy 21"-es LCD-d, esetleg projektorod, meg egy 7.1-es hangfalrendszered, a TV-d meg egy 20 cm képátlójú, fekete-fehér monó cucc, akkor nyilvan igazad van...
ReTeK  
2006. feb. 28. 23:08 | galéria | válasz | #56
most írta dvd lejátszója sincs mit vártál... neki az drága, a pc meg ócsó mulaccság pfff
2006. feb. 28. 23:00 | galéria | válasz | #55
Te még nem láttál normális kijelzőt!!!
Clava  
2006. feb. 28. 21:31 | galéria | válasz | #54
meg amúgyis az ember szeme most az hogy most pármillió pixellel több van majd biztos látja és én nemtom de én a DVD- és a rendes TV adás közt se látok sok külömbséget.
nem azt mondom nincs mert van de alig észlelhető és ilyen kis mértékre ennyi lóvét elb***ni hát... megvan arról is a véleményem.
Clava  
2006. feb. 28. 21:27 | galéria | válasz | #53
minek venni ilyen hülyeségeket főleg ennyi pénzért még DVD-lejátszóm sincs.
a gépre 100% jobb hangázst és képminőség érhető el mint akármienz zőld kékék hiber directrionálisoss akármises izés lejátszón és képsz azt is végülis számíótógép segítségével alkották meg tehát jobb már úgyse lesz.
én ne vitatkozzatok mert úgy is csak 2 véleményt fogadok el.
az enyémet ami az igaz és a többiekét ami kamu. :P
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. feb. 28. 19:49 | galéria | válasz | #52
Hát ma már a kétszázvalahányas függőleges felbontás dvdripben nem számít jónak, általában több szokott lenni, 400 körül, vizszintes felbontásban már a 720 is kezd szokványossá válni. De amúgy előfordul 720*576-os dvdrip is, bár még ritka.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. feb. 28. 19:45 | galéria | válasz | #51
Ezért írtam, hogy van kétrétegű dvd is, ráadásul a tömörítési arány, és a minőség, a filmtől is függ.
2006. feb. 28. 19:41 | válasz | #50
Nem tom..nálam műxik a dolog azt tudom...
Bandee1987   2004. 01. 31. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 01. 31. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 31. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 31. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 31. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. feb. 28. 19:36 | galéria | válasz | #49
A lejátszók ára egyenlőre 100 ezer ft és afölött van, úgyhogy az elterjedésére még várhatunk.
dez  
2006. feb. 28. 18:28 | válasz | #48
Érdekes, a legújabb DVD-ripek is max. 640 x kétszázvalahányasak (utóbbi képarányfüggő)... Egyre sem emlékszem, ami 720x576-os lett volna. (Szélesvásznúnál az utóbbi, az y lehet kisebb.)

A másik, hogy az 50 mozgásfázisos videofilmek (tehát nem a mozifilmket mondom, ahol a két félkép egy mozgásfázis) is mind 25fps-essé vannak konvertálva, azaz a páros és páratlan félképek egyszerűen össze vannak mosva, pedig ilyenkor nem így kellene deinterlace-elni, ha meg akarjuk tartani a teljes tartalmat.

Az mpeg4-es cuccokat fejlesztő mérnököknek épp az lenne az érdekük, hogy minnél kisebb sávszél-arányt adjanak meg, de mégis csak 0.5-ös szorzót adnak meg, nem 1/7-est...
2006. feb. 28. 18:18 | válasz | #47
Na+ sokmindentől függ milyen a tömörítési arány. Mert ezek a kódekek nem szó szerint tömörítenek,hanem a kép válzoásait mentik. Legalábbis az Xvid.
2006. feb. 28. 18:15 | válasz | #46
Én meg nem csak olvastam hanem használtam is.:-) Azért kisebb felbonásúak mert vagy nem volt megfelelő kódek akkor még, vagy mert szerencsétlen volt az illető.
dez  
2006. feb. 28. 18:11 | válasz | #45
Nem hiszem! Ha így lenne, miért kisebb felbontásúak még a 1.4GB-os DVD-ripek is, mint az eredeti DVD?

Én a 2x-es arányt nem a kisujjamból szoptam, hanem a műszaki leírásokban szerepel.
dez  
2006. feb. 28. 18:06 | válasz | #44
Az mpeg4-ben az a jó, hogy (adott pixel-mennyiségre számolva) megegyező minőségnél jobban tömörít. A BD esetén a minőségjavulás a nagyobb felbontásból is jön.
2006. feb. 28. 18:01 | válasz | #43
Látom DVD-t még nem sokat tömörítettél.:-)) Kép felbontása mindegy, csak a bitráta számít, mind a kép, mind a hang konvertálásakor. Kivéve ha VBR a kódolás. Jó minőségben azonos felbonással az XVid kódek 7*-es tömörítésre is képes! Természetesen ilyenkor nincs a filmben menü+ extra+felirat+ 8 csatorna. De jó a minősége így is! És a kódekek igen érdekes algoritmusokat használnak, pl, ami elhiteti a nézővel hogy a háttérben 1 sereg vonul, közben csak 1 elmosott textúra. Így még jobb a tömörítési arány, figyelembe veszi,hogy mi az amit az ember nem figyel meg mikor 1 filmet néz és ront annak a minőségén...pont mint az MP3 kódek!
2006. feb. 28. 17:59 | válasz | #42
jav: technikát
2006. feb. 28. 17:54 | válasz | #41
Inkább nézz utána...
2006. feb. 28. 17:52 | válasz | #40
De igen, nem tévedsz! De kib***drága ám 1 Divx kódoló chip beépítése, amikor a gagyi 8000Ft-os DVD lejáttszókba is belerakják...
2006. feb. 28. 17:50 | válasz | #39
Ha jól tudom, az csak digitális adás (DTT), nem HDTV.
2006. feb. 28. 17:46 | válasz | #38
MPEG-4: Expands MPEG-1 to support video/audio "objects", 3D content, low bitrate encoding and support for Digital Rights Management. Several new (newer than MPEG-2 Video) higher efficiency video standards are included (an alternative to MPEG-2 Video), notably, Advanced Simple Profile and H.264/MPEG-4 AVC. /Wikipedia
Tehát az MPEG4-nek inkább a tömörítése jobb az MPEG-2-nél, NEM pedig a minősége.

2006. feb. 28. 17:43 | válasz | #37
A projektorok ára azért nem nagyon esik...ki venné meg a kacat-evolúció minden tagját
dez  
2006. feb. 28. 17:37 | válasz | #36
Nem hiszem, hogy itt túl sokan vagyunk, akik rohannak megvenni az első itthon is megjelenő BD-s vagy épp HD DVD-s cuccokat. De azért jöhetne végre, mert egy átmeneti drága időszak után annál hamarabb lesz szélesebb körben is elérhető.
2006. feb. 28. 17:36 | válasz | #35
A "legfrisseb" technológiát ős-videomagnó méretben tudják elkészíteni? Ja majd később kisebb, okosabb...
dez  
2006. feb. 28. 17:31 | válasz | #34
Bár ha valaha pártízezerért lehet majd kapni ilyen fóliás képernyőket, jöhet majd belőle a 2m-es. ;) Meg mondjuk projektor is van a világon, bár az sem olcsó mulatság.
2006. feb. 28. 17:18 | galéria | válasz | #33
Arról nem is beszélve, hogy ezekért a fos filmekért semmi pénzért nem vennék BD-t...
Az ötödik elem... - ha nem láttam 5x, akkro egyszer sem.
A randigur:
Gondolom, a többi cím is hasonló lehet...

Adattárolásra még ne gondoljatok, az még messze van, amikor bemehetsz a sarki PC-boltba és néhány ezerért hónod alá vághatsz egy BD-RW-t...! Nagyon messze...

HöfEE  
2006. feb. 28. 16:50 | galéria | válasz | #32
TUdod nem az igényességről beszéltem hanem arról hogy a dvd még bőven élvezhető és a legtöbb ember nem fogja 5-6 évenként lecserélni a komplett otthoni tv jét dvd jét meg miegymást csak mert kijön egy uj formátum azon egyszerű oknál fogva mert a többség nem áll olyan szinten anyagilag.Gondolom a harmadik világbéli országokban lakókra is úgy tekintesz mint totál igénytelen emberekre.
dez  
2006. feb. 28. 16:38 | válasz | #31
Nem éppen, mert az átlagos plazmák 852x480-asok. (És már ezeken is látszik, hogy DVD-ről vagy HD-s forrásból származik a kép, a sima TV adásról nem is beszélve.)
dez  
2006. feb. 28. 16:37 | válasz | #30
Igen, az, hogy egy átlagos szobába nem kell 2m-es képernyő, de egy 80cm körüli, 1280x720-as LCD-TV-n már épp eléggé kijön a 720x576 (DVD) és az 1280x720 (kisebbik HD) közötti különbség.
dez  
2006. feb. 28. 16:33 | válasz | #29
1920x1080p@24/50/60Hz. (Azért 50/60, és nem 25/30, mert a nem-mozis felvételeknek az kevés lenne - az interlace tévéadás is 50/60 félkép/mp, azaz 50/60 mozgásfázis/mp.)
dez  
2006. feb. 28. 16:30 | válasz | #28
Vannak már viszonylag olcsó mpeg4-es chipek, nem tudom, miért nyomják még az mpeg2-t. Talán nem volt idejük még áttervezni a lejátszóikat erre. Műholdvevőből is csak nemrég óta lehet kapni mpeg4-est. (Németországban volt is belőle botrány, mert elindult két HD-s adás mpeg4-ben, vevő meg még sehol sem volt, a gyártó nem tudta időben piacra dobni.)

(Mpeg4 alatt többféle - többé-kevésbé hasonló - codec is értendő, de valószínű a h.264 lesz a legelterjedtebb.)
dez  
2006. feb. 28. 16:25 | válasz | #27
Az nem olyan biztos. A neten a 4.5GB-os h.264-esek 1280x720-asok, és néha látszik a tömörítés. Valójában megfelelő minőségben az mpeg4-es tömörítések max. 2x-es tömörítési rátát tudnak, mint az mpeg2. Azaz 25GB-ot nem tudsz 4.5GB-ra nyomni, még ha 1920x1080-ból le is veszed 1280x720-ra akkor sem, nem beszélve az 50GB-osokról. A DL-es írható DVD meg még mindig igen drága, és nem biztos, hogy sokkal olcsóbb lesz.
2006. feb. 28. 16:22 | válasz | #26
Remélem minél gyorsabban elérhető lesz a dolog, mert szeretnék már a gépembe egy ilyen cuccot belerakni.
2006. feb. 28. 16:15 | galéria | válasz | #25
Kell a kék-sugár, mert a sima DVD nagyon harmatos HDTV-n (ez már egy 1360*768-as LCDTV-n is kijön baromira), szal. aki azt állítja nem kell, annak tényleg nem is kell, akinek meg kell az vegye. Még én sem fogok 1800USD-ért lejátszót venni, max. ha kalasnyikovot tartanak a fejemhez. Jó az ISO-ból...
avman  
2006. feb. 28. 16:11 | válasz | #24
azért az igényesség meg az ostoba rongyrázás közt van árnyalatnyi különbség.
Macc  
2006. feb. 28. 16:10 | válasz | #23
hat a legkisebb HDTV szabvany az 1280x720 ezt ma mar jo sok plazma tudja. A legdurvabb az 1920x1080, azt meg sztem nem tul sok...
2006. feb. 28. 16:04 | válasz | #22
Többen itt úgy írják, mintha a plazmatv-k nagy felbontást jelentenének. Nekik szólok, hogy a ma kapható plazmák túlnyomó többsége még a sima tv-jel felbontását sem éri el!
2006. feb. 28. 16:00 | válasz | #21
Nem tudja valaki, hogy mekkora lesz a megjelenő filmek tényleges felbontása?
A HD ugye többfajta is lehet...
Macc  
2006. feb. 28. 15:44 | válasz | #20
lehet tevedek, de nem azert hasznalnak mpeg2-t, mert az ennel a hatalmas felbontasnal sokkal kevesbe eroforrasigenyes, mintha mpeg4 lenne?

Amugy hajra, jojjenek csak ki ezek a cuccok, annal hamarabb lesz olcsobb.

2006. feb. 28. 15:40 | válasz | #19
Milyen retro a kinezete....
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. feb. 28. 15:34 | galéria | válasz | #18
Hát igen, egy sima egyrétegű dvd-re is elég nagy felbontású film fér fel, modern (mpeg-4) kódolásban, hátmég egy kétrétegűre. Ezeken a blu rayeken meg az ősrégi fos mpeg-2-t fogják használni. Hiába, ez csak a hülye sony baromsága, hogy villoghasson a gigáival, közben semmivel sem lesz jobb, a ma elérhető cuccoknál. Mondjuk legalább lesz miről lerippelni mpeg4-be, sima dvd-re a hd cuccot
2006. feb. 28. 15:13 | válasz | #17
"minek venni 1800 dolláros Blu-ray lejátszót,"

mer az nem csak a meseben van :)
arty  
2006. feb. 28. 15:08 | galéria | válasz | #16
a dvd indulásakor is voltak ilyen kirivó készülékek, s a pio irta is h elsőre a csucsot célozzák :)
dez  
2006. feb. 28. 14:35 | válasz | #15
Az az 1800 dolláros Pioneer valami csúcskategóriás készülék lehet, mint ahogy DVD-lejátszóból is van 1000 dolláros.
dez  
2006. feb. 28. 14:32 | válasz | #14
Pesten HDTV adás??? Aha, műholdról, németül.
2006. feb. 28. 14:13 | válasz | #13
"Én nem örülök ennek az egésznek szerintem a dvd még bőven megállja a helyét manapság."

Ha neked elég a DVD, akkor ne vegyél BR-t és kész. Mért zavar az téged, hogy mások igényesebbek?
2006. feb. 28. 14:02 | válasz | #12
""Természetesen itthon némileg többet kell majd fizetnünk az akkor említett 17,95 és 23,45 dolláros díjnál"""

Én csak ezen akadtam fel... Hol is jobbak a fizetések?? Nálunk ugye?? Kinyalhatják.....
2006. feb. 28. 13:52 | válasz | #11
attol meg ugyanolyan szar pixeles marad ha leveszed a felbontast...
Akuma  
2006. feb. 28. 13:38 | galéria | válasz | #10
igazad van, de ha lehet állítani a HDTV felbontását, akkor nincs igazad, márpedig valószínüleg lehet, lefelé módosítható, mint egy monitor
UNREG  
2006. feb. 28. 13:37 | válasz | #9
A cikkhez, minek venni 1800 dolláros Blu-ray lejátszót, amikor a PS3-ban is ugyanaz lesz, csak éppen a harmadáért és még egy csúcs játékgépet is kapsz hozzá. :))
UNREG  
2006. feb. 28. 13:35 | válasz | #8
Ez egy általános tévedés, hiába raksz ki egy DVD jelet HDTV-re, a felbontás nem fog nőni, a kép még csúnyább is lesz. Nézz meg egy normál tv adást egy plazmán és rondább mint egy hagyományos tv-n, pixelesebb.
HDTV-hez nagyfelbontású film dukál, nincs mese.
2006. feb. 28. 13:30 | válasz | #7
Au. Azért ez ütött. Van már hdtv adás Pesten ha jól tom, de sima TV-n is nézhető. XVID vagy DIVX tömörítéssel igen sok videó ráfér azért egy ilyen "kis felbontású" lemezre is...hacsak nincs plazma TV-d amin a valós nagyfelbontás előnyeit tudod élvezni. És nem hinném,hogy a lakosság 90%-nak lenne ilyenre pénze.
Akuma  
2006. feb. 28. 13:28 | galéria | válasz | #6
szerintem szebbek lesznek a DVD filmek HDTV-n, mint simán és nem feltétlen kötelező egyszerre lecserélni a házimozirendszert... előbb HDTV, majd egy év múlva fontolóra lehet venni a HDDVD-t is, amikor már jóval barátságosabb lesz az ára... remélhetőleg
Sanqo  
2006. feb. 28. 13:21 | válasz | #5
imádom a csúcstekket!
Sanqo  
2006. feb. 28. 13:20 | válasz | #4
én nem vok teljesen otthon a géptémában, csak azt tom h ez a blú réj ku*vajó lesz
imádom h ilyen gyorsan fejlődünk

UNREG  
2006. feb. 28. 13:18 | válasz | #3
Lehet, de jönnek a hdtv-k, oda már nem elég a kisfelbontású dvd.