3D plazmaképek a levegőben
2006. március 2. 13:04, csütörtök
Hatalmas háromdimenziós reklámok jelenhetnek meg az éjszakai égbolton a tokiói Fejlett Ipari Tudományok és Technikák Nemzeti Intézete (AIST) által kifejlesztett lézeres kijelző rendszernek köszönhetően.

Hirdetés

A projektben közreműködő Keio Egyetem és a Burton Inc. szerint a jelenleg már demonstrációs szinten működő technikának számos alkalmazása lehet, a pirotechnikától a kültéri reklámokon át egészen a vészhelyzeteknél használható hívójelekig, vagy ideiglenes jelzőtáblák létrehozásáig bezáróan.

A kijelző az ionizációs hatást aknázza ki, ami akkor jön létre, ha egy lézersugarat a levegő egy pontjára fókuszáljuk. Maga a lézersugár láthatatlan az emberi szem számára, azonban amikor a lézer impulzus erőssége túllép egy küszöböt, a levegő ragyogó plazmává bomlik, ami látható fényt bocsát ki. A szükséges erősség csak nagyon rövid, erőteljes lézer impulzusokkal érhető el. Minden plazmagömb, vagy lobbanáspont csupán egy nanoszekundumig létezik, a létrejövő kép azonban - köszönhetően látásunk hibájának - folytonosnak hat. Ahogy a filmeknél vagy a televíziónál is, a folytonos kép hatása a lobbanáspontok frissítésével tartható fenn.


A bemutató rendszer egy infravörös lézert alkalmaz, ami másodpercenként száz lobbanáspontot hoz létre. Ezek segítségével jelenleg az eszköztől két-három méteres távolságban lehet képet alkotni, nagyjából egy köbméteres térben. A létrejövő plazmagömbök mindegyike egy pukkanó hangot kelt, ami a képernyő üzemelésekor folyamatos recsegést eredményez.

A korábbi rendszerek galvanométeres tükröket alkalmaztak a sugár gyújtópontjának két dimenzióban történő kontrollálására, azaz így csupán síkbeli képeket tudtak létrehozni. Az új rendszer azonban magában foglal egy nagy sebességű lineáris motort is, ami egy lencsét mozgatva egy harmadik dimenzióban is képes a gyújtópont vezérlésére, lehetővé téve testek felvázolását.


A bemutató rendszert megalkotó kutatók tervei között szerepel egy magasabb impulzus érték alkalmazása, mellyel több plazmagömböt, ezáltal finomabb képeket tudnának előállítani, illetve a későbbi változatok elvileg már képesek lesznek mozgóképek megjelenítésére és azok szinte bármilyen méretre történő felnagyítására - állítják az AIST illetékesei. Hogy mit hoz a jövő, azt remélhetőleg hamarosan meglátjuk. Egy azonban biztos: a technika csak fehér plazma pöttyöket tud létrehozni, így színes képekre ezzel nem számíthatunk.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dez  
2006. márc. 16. 04:23 | válasz | #76
Már a hétköznapi plazmatévékben is, vagy nem?
dillen  
2006. márc. 09. 17:26 | galéria | válasz | #75
A fizikában plazmának nevezzük a plazma állapotban levö anyagot. Plazma állapotban az anyagot alkotó atomokról egy vagy több elektron leszakad és igy a plazma ionok és szabad elektronok keveréke.

Mivel az ionok és az elektronok is elektromos töltéssel bírnak, a plazma mind elektromos mind mágneses terekkel kölcsönhat. Kellöen nagy sürüség esetén kétkomponensü folyadékként viselkedik, melynek összetevöit (az eletron- és az ion-folyadékot) elekromágneses erök kötik össze.

Kisebb sürüségeknél különösen furcsa jelenségek tapasztalhatók, mivel az egyes részecskék mozgása és a folyadékszerü viselkedés keveredik.

A Napunkhoz hasonló csillagok plazmából állnak, de földi körülmények között meglehetösen nehéz ezt a halmazállapotot létrehozni. Alacsony hömérsékletü (néhány ezer fokos) plazmára a gázkisülések szolgáltatnak jó példát, míg magas hömérsékletü plazma csak speciális kisérleti berendezésekben fordul elö.
Érdekes hogy ezt a hatást kihasználják képek előállitására,
2006. márc. 08. 22:02 | válasz | #74
Javítsatok ki nyugodtan, ha tévednék.
2006. márc. 08. 22:02 | válasz | #73
Egyébként ha jól tom az ózon spontán bomlik, asszem UV-re szintén bomlik, így véd minket az ózonpajzs, folyamatosan képződik az ózon oxigénből, közben folyamatosan bomlik az ózon is az UV-sugárzásra. Ha jól tom.
2006. márc. 08. 22:00 | válasz | #72
Nem is engedik ki onnan, nyugi.
pbanfa  
2006. márc. 08. 20:59 | válasz | #71
Hát nem tudom, egyenlőre én még egy kicsit szkeptikus vagyok. Egyenlőre ahol lézer van, ott ozon is termelődik.
Természetesen nem azt mondom, hogy ezt a technologiát nem lehet tovább fejleszteni, mert biztos, hogy ennél sokkal többet is ki tudnak hozni belőle, de amig ilyenek a körülmények, addig jobb, ha ez a 3D-s vetítő a laborban marad.
2006. márc. 08. 19:35 | válasz | #70
De akkor nem a környezetet szennyezi, hanem mérgezi a körülötte állókat. Nem mindegy. Megfelelő hangolással szeritnem kiküszöbölhető a hang és az ózon is.
Charbi  
2006. márc. 08. 19:26 | válasz | #69
úgy néz ki ez lesz a TV utódja (persze csak sok év múlva)
pbanfa  
2006. márc. 08. 06:38 | válasz | #68
"Hol szennyezi ez a környezetet? Mindössze ózont termel, az meg nem marad meg sokáig."

Az lehet, hogy nem marad meg sokáig, de az alatt a kis idő alatt nagyon káros! Többek között rákkeltő hatású. Próba képpen, ülj be egy napra egy 4m2-es fénymásoló szobába, 2 fénymásoló közé! Holnap várom az élménybeszámoló! ;-)
dez  
2006. márc. 07. 19:28 | válasz | #67
Nem mondasz hülyeséget...!
2006. márc. 07. 18:14 | válasz | #66
"Attól hogy 3d ben jelenítünk meg dolgokat, nem kell feltétlenül úg hogy károsítjuk a környezetet."

Hol szennyezi ez a környezetet? Mindössze ózont termel, az meg nem marad meg sokáig.
2006. márc. 07. 17:42 | válasz | #65
Szerintem, ezzel akár kezdeleges lézerkardot is lehetne csinálni mint a STAR WARS-ban, sőt még a hangja is hasonló lenne, úgy hogy star wars rajongók figyelem!!!

Már csak 1-2 problémát kéne megoldani mint pl: Energia forrás, kellő teljesítmény, Ráadásul mind ez a tenyérben férjen el!!!
2006. márc. 06. 21:31 | galéria | válasz | #64
Tedd azt
hopp  
2006. márc. 06. 16:31 | válasz | #63
miért, az atomerőmű hogy működik? :D vizet forralnak ott is, ami gőzturbinát hajt, nem? :D
2006. márc. 04. 18:01 | válasz | #62
szerintem ez tévút, zsákutcába vezet. Nem lehet minden ötletre azt mondani, hogy majd továbbfejlesztjük. Annak idején pl. minden szart gőzzel akartak megvalósítani, még az űrutazást is.
dez  
2006. márc. 04. 11:10 | válasz | #61
Később már volt színes is! ;)
2006. márc. 04. 10:27 | válasz | #60
Biztosan csak egyszínű 3D technológiát lehet létrehozni, hiszen a Csillagok Háborújában is csak valami kékes árnyalatban tudnak vetíteni :) :) :) :) :)
dez  
2006. márc. 04. 00:16 | válasz | #59
Pontosabban az azt megvalósító erősítő sem lehet "tökéletes".
dez  
2006. márc. 04. 00:14 | válasz | #58
Tudom, csak amit a #28-ban írtál, azt szerintem nem lehet a levegővel megcsinálni, csak valamilyen speciális gázzal. De ez csak egy tipp.
Igazán tökéletes 3D-t (mozgóképeset) zárt térben sem tudnak ma sem.
dez  
2006. márc. 04. 00:03 | válasz | #57
Hát igen, csak elvileg, mert ott van az az AM moduláció, nem is túl magas frekin, másrészt az azt megvalósító erősítőt sem könnyű igazán jól megcsinálni.
2006. márc. 03. 22:32 | válasz | #56
De azt hiszem lammerrel egyetértek abban egyáltalán nem előrelépés. Attól hogy 3d ben jelenítünk meg dolgokat, nem kell feltétlenül úg hogy károsítjuk a környezetet. Így is eléggé káros. Annyit nem ér az egész. Csináljanak akkor kartonpapírból ideiglenes táblát vagy hirdetést tom is én ujrafelhasznosító anyagból...
Laci73  
2006. márc. 03. 22:05 | galéria | válasz | #55
Lamer:"Ezzel a technológiával semmit sem haladtunk. Akár autómata gránátvetőket is lehetne üzemeltetni. Azok legalább szinesek lennének."

Ne is zavarjon hogy a "gránát" (gondolom tüzijátékra gondolsz, ahol a robbanástól felhevülő fémlemezkék adják a látványt) füstöt és erős hangot kelt, valamint nem lehet elég sűrűn ugyanabba a pontba koncentrálni (igen nehéz lenne 3D-s képet alkotni vele). Teljesen szabályozhatatlan, és ráadásul veszélyes is.

A plazmatechnológia jó eséllyel "miniatürizálható" - igaz rendkívüli energiaigénye lenne így is - létrehozható akár egy szobasarokba felállítható változata is, növelhető a -térbeli!- képpontok sűrűsége és a létrehozás gyorsasága is. A színekről: mint optikai tanulmányainkból tudjuk, a fehér fény bontható spektrumra. Egy szobai rendszerhez talán létrehozható olyan "üveg", amelyen áthatolva a fényt bontjuk - így a külső szemlélő színes képet láthat.
2006. márc. 03. 20:44 | válasz | #54
Ezzel a technológiával semmit sem haladtunk. Akár autómata gránátvetőket is lehetne üzemeltetni. Azok legalább szinesek lennének.
HöfEE  
2006. márc. 03. 20:37 | galéria | válasz | #53
A vajon pontos j.
2006. márc. 03. 17:53 | válasz | #52
Akkor csinálnék botrányt az biztos...
2006. márc. 03. 17:44 | válasz | #51
De a a recsegő hang ellen lekellene szigetelni. Legalábbis én nem szerkesztenék 3d ben majd a számítógépemen recsegés közepette. :) De egyenlőre maradjunk a reklámoknál, ott kétségkívül nem lenne baj, de környezetvédelem szempontjából szerintem egyértelműen káros. Legalábbis szerintem hogy ozont termeljen az ózon pajzs magasságában az nem tudom fog é e menni amikor gondolom a nagy ózon sűrűség miatt máshogy menne végbe a folymat vagy nem is menne végbe, itt a föld közelében meg csak a földközeli ózont termelné káros. Nagy találmány tényleg de én tudom nélkülözni ha egészségesebben élhetek. A CRT monitorok is is rosszak zárt térben , sokáig dolgozva mivel azok is ugyanugy Ózont csinálnak a levegő oxigénjéből.
2006. márc. 03. 16:34 | válasz | #50
"Végülis valami zárt, átlátszó falú dobozban, valamilyen megfelelő gázzal töltve talán megoldható lenne a dolog."

Pont az a lényege ennek, hogy nem kell hozzá "képernyő". Zárt dobozban tucatnyi más módszerrel is leeht 3D képt létrehozni.
G0blin  
2006. márc. 03. 16:24 | válasz | #49
Amúgy a valyon ugye ellipszilonos jé, ezt sosem tudom...
G0blin  
2006. márc. 03. 16:23 | válasz | #48
hasonló elven működő hangszórót is csináltak már néhány évtizede, plazmasugárzó néven, elvileg tökéletes a hangvisszaadása, mivel nincs passzív tömege a "membránnak", mivel az maga a levegő. Csak sajnos ehhez a hangot előbb AM modulálni kellett, és feltranszformálni jópárszáz voltra, ami végül az ívkisüléseket okozta. Ráadásul elég csekély hangot okozott, így csak a magas hangok viszaadására volt alkalmas, arra is csak tölcsérrel kiegészítve. Nem is terjedt el. Valyon az is világított?
Panyi  
2006. márc. 03. 15:56 | válasz | #47
De jó, miközben szeretném nézni a csillagokat a szabdtéren, beugrik egy csodálatos politikai hírdetés:P
pbanfa  
2006. márc. 03. 13:48 | válasz | #46
Én nem értek hozzá, de arról egy szót sem irtak, hogy mi történne, ha valaki meg akarná fogni ezt a 3D-s képet? Gondolom nem sok maradna a kezéből, vagy?
2006. márc. 03. 12:14 | galéria | válasz | #45
obivan kenobi ez az utolso esélyem .......
2006. márc. 03. 12:02 | válasz | #44
Repülőtereknél a repülőgépek leszállását lehetne segíteni esőben, ködben, sötétben, 3D cső ábrázolásával amiben benne kellene maradnia a gépnek, ha pontosan akar leszállni..
2006. márc. 03. 11:45 | galéria | válasz | #43
Hát nem tudom, Ti mire asszociáltatok először, de nekem az első ami beugrott az Leia hercegnő, és Ackbar admirális. :D:D:D
dez  
2006. márc. 03. 10:52 | válasz | #42
Hmm, a levegő gázait hozza plazma állapotba, légritka térben nem lesz túl jó a hatásfoka.
Thrawn  
2006. márc. 03. 09:17 | válasz | #41
Na persze milyen felhasználásra gondol mindenki elsőre? Arra a qrva reklámra. Nem elég az ami van? Még az égboltot is tele akarják vágni idióta reklámokkal?
2006. márc. 03. 09:04 | válasz | #40
Ha tényleg ózont termel, akkor fel kell rakni egy nagy lufira, csinálni belőle vagy 1000-et aztán a magaslégkorben pukkogtathatnának vele jó sokat, és ott már annyira nem is zavarja a levegő fénytörése, merthogy nem nagyon van.
A baj gondolom az, hogy baromi sokat eszik, és napenergiával nem nagyon menne.
uniu  
2006. márc. 03. 09:02 | válasz | #39
Vegyel szifonpatront, abban van jo sok:)
JTBM  
2006. márc. 03. 00:59 | válasz | #38
Remek találmány, már csak azt kell kitalálni, hogy mire is jó.

Van egy ötletem: Szúnyogírtógépnek kiváló lenne, ott senki sem bánná a pukkantgatást ;-)))
kow83  
2006. márc. 02. 19:07 | válasz | #37
ITT A PROJECT WEBLAPJA

Akkor amit írnak:
-Képfrissítési frekvencia: 100 Hz
-Kontraszt változtatható
-Pöttyök közötti távolság változtatható

2006. márc. 02. 18:36 | galéria | válasz | #36
Én tervbe vettem CO2 lézer építését... az a vicc, hogy nagyon kevés alkatrészből áll, viszont ha kicsit többet költ rá az ember, az acélt is vágja. Az egyetlen gond a hozzá való gáz beszerzése. Jó lenne, ha videó is lenne, kíváncsi vagyok a hangjára
NEXUS6  
2006. márc. 02. 18:21 | galéria | válasz | #35
Tökász!

Aszem Lem Visszatérés c. könyvében olvastam erről először, de ő ha jól emléxem a XXIII. szd-ba tette hogy tudnak ilyet!;))))
dez  
2006. márc. 02. 17:53 | válasz | #34
Végülis valami zárt, átlátszó falú dobozban, valamilyen megfelelő gázzal töltve talán megoldható lenne a dolog.
dez  
2006. márc. 02. 17:50 | válasz | #33
Nem tudom, hogy több kilométer távolságban is lehet-e ilyen pontosan fókuszálni a lézert. Nem nagyon.
uniu  
2006. márc. 02. 17:32 | válasz | #32
ha kicsit erosebb lenne a lezer akkor szep gomboket lehetne csinalni a legkorben amivel a vadaszrepcsiket meg lehetne csiklandozni, vagy epp a kabinban pukkantani 1et:)
2006. márc. 02. 17:21 | válasz | #31
Összesítve. Elég kuka ötlet szerintem , hogy itt a Föld felszínén akarnak létrehozni plazmából képeket marha nagy energia felhasználás árán. Inkább tényleg fókuszálnák oda,ahova kéne az O3. Csak azzal meg ott a probléma, hogy a lézer megtörne a légkörben, elveszíte 1 csomó energiát...Pistike játtszik a 3d-s plazma képernyős Playstation 8-al és meg akarja fogni az autót...hát elég égő érzés lehet.:-) Tényleg ionizálni kéne és nem pukkoktatni.:-)
2006. márc. 02. 17:13 | válasz | #30
ÖÖÖ csak az a baj, hogy lent gyűlik össze és nem fönt ahol a helye van, így növeli az üvegház hatást ha jól tom! :-(
2006. márc. 02. 17:10 | válasz | #29
Mint a Vissza a jövőbe cápásreklámja
2006. márc. 02. 17:07 | válasz | #28
Úgy kéne módosítani a technikát, hogy tényleg csak ionizálja az atomokat, és ne melegítsen, akkor nem lenne hangja.
2006. márc. 02. 16:44 | válasz | #27
Akkor miért nem úgy fókuszálják azt a lézert hogy a magaslégkörben termelje az ózont?
2006. márc. 02. 16:43 | válasz | #26
És mi van ha nekimegy egy repülő?
2006. márc. 02. 16:17 | galéria | válasz | #25
Hűűűűű. Tényleg elírtam. Sorry! Ez a baj velem. Nincs szinkronban a gondolat menetem azzal amit írok. A 2 gondolom úgy jött valahogy, hogy 1 teljes kép 2 félképből tevődik össze. Természetesen úgy működik a tv mint ahogy #21ben írtam. Még egyszer bocsi!
2006. márc. 02. 16:14 | válasz | #24
BALIBOY semmi gon ezzel csak olvasd vissza mit írtál légyszives : A Tv ugyebár 1 mp alatt két félképet rajzol fel az ernyőre. ...ezt írtad ..ez messze jár az 50 félképtől
2006. márc. 02. 16:11 | válasz | #23
BaliBoy: De te korabban 1 mp alatt 2 fel kepet mondtal, nem 50-et :) Gondolom felreirtad.
2006. márc. 02. 16:02 | válasz | #22
Nem nagy dózisban, hanem nagyobb tisztaságban
2006. márc. 02. 16:00 | galéria | válasz | #21
Igaz! Bocsi! Nem a lézerfény hozza létre a szint, hanem a plazma robbanás.

greg71: ? 1mp/50 félkép=1 mp/25 teljes kép. Mi a gondod ezzel? A tv így működik.
Troll  
2006. márc. 02. 15:49 | válasz | #20
A lézer hullámhossza nem befolyásolja a színt, mert azt a plazma adja, nem a lézer.
Troll  
2006. márc. 02. 15:46 | válasz | #19
Nagy dózisban az oxigén is halálos.
2006. márc. 02. 15:45 | válasz | #18
Nos a televízió 50 félképpel dolgozik másodpercenként
2006. márc. 02. 15:24 | galéria | válasz | #17
Ezt nem lehet így megítélni, hogy mi a fontos és mi nem? Nagyon sokszor fordult már az elő a történelemben, hogy véletlenül fedeztek fel valamit egy kutatás közben mikor valójában mást kerestek. Az pl nem lett volna rossz ha kisérletezgetéseik során feltalálnak egy olyan módszert amivel helyre lehetne rakni az ózon réteget. Ugye?
2006. márc. 02. 15:20 | galéria | válasz | #16
Ez király. Az viszont tényleg gáz, hogy hanghatással jár. Egyébkánt nekem nem világos, hogy egy képet egy lézeregység hoz létre vagy több? A Tv ugyebár 1 mp alatt két félképet rajzol fel az ernyőre. A 4:3 képarány 833x625 képpont ami összesen 520625 képpont. Tehát elég messze vagyunk még ahhoz, hogy ezzel a technikával valami szép is megjeleníthető legyen. Nem is beszélve arról, hogy nem szines. Bár ez szerintem megoldható különböző hullámhosszúságú lézerfény segítségével. Nem is beszélve arról, hogy ugyebár 3d-s képet akarnak vele megkreálni. De legalább az első lépéseket megtették.
2006. márc. 02. 15:14 | galéria | válasz | #15
ja az ózon az halálos lehet nagy dózisban ha jól tudom

aki sokat van fénymásoló közelében gyakran megszédül
dez  
2006. márc. 02. 15:11 | válasz | #14
Innen nem jut fel a magaslégkörbe, és itt csak bajt okoz (ha túl sok termelődik egyszerre).
dez  
2006. márc. 02. 15:10 | válasz | #13
Nem foglalkozhat mindenki azzal... Akkor az emberek unalmukban még destruktívabbakká válnának. :)
dez  
2006. márc. 02. 15:08 | válasz | #12
"A létrejövő plazmagömbök mindegyike egy pukkanó hangot kelt, ami a képernyő üzemelésekor folyamatos recsegést eredményez."

LOL!

plamex  
2006. márc. 02. 14:55 | válasz | #11
parasztvakítás ...
2006. márc. 02. 14:54 | válasz | #10
Jahh és hozzáfűzném még ...aki itt nem amish, és autóval jár használja a " modern " kor vívmányait az ne hüppögjön a környezetvédelem miatt.
2006. márc. 02. 14:50 | válasz | #9
A plazma ha ózon-t termel nem is baj ...amúgy is szűkösen állunk ózonból :D ( háromatomos oxigén )
szurka  
2006. márc. 02. 14:44 | válasz | #8
ez a dolog ismerős... nem látta valaki A felejtés bére c. filmet?
2006. márc. 02. 14:33 | válasz | #7
Ha igy haladunk az önpusztitással nem lesz it semmi, elsőnek a globális felmelegedés és egyébb éghajlatváltoztató tényezőket kellene megoldani mert az utóbbi időben meg figyelhetőek a természeti csapások növekvő száma aztán ha ez megoldva akkor kellene számunkra jelenleg kevésbé fontos dolokkal mint például ez is itt foglalkozni!
Robko  
2006. márc. 02. 13:55 | válasz | #6
Ha majd a technológia annyira fejlet lesz, hogy antigravitációs autók lesznek, amik a levegőben szálnak, akkor ez plazma kresztáblák jól fognak jönni…
2006. márc. 02. 13:47 | válasz | #5
Plazma az ózont termel nem???
sweech  
2006. márc. 02. 13:43 | galéria | válasz | #4
hmmm ezek a japánok tudnak :D
Pharaoh   2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. márc. 02. 13:21 | galéria | válasz | #3
Amúgy video nincs?
Pharaoh   2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. márc. 02. 13:20 | galéria | válasz | #2
Nem rossz, bár elég nagy hátránya, hogy nagy hanggal jár, (apró robbanások), így nem hiszem hogy engednének ilyen hatalmas reklámokat az éjszakai égboltra.
Derapo  
2006. márc. 02. 13:10 | válasz | #1
Ez nem semmi!