Digitális kamera is lesz a Sony PSP 2-ben
2006. február 27. 14:28, hétfő
Meg nem erősített hírek szerint a Sony PSP következő generációs modelljében 4GB tárhely, illetve olyan digitális kamera lesz megtalálható, amellyel átjátsztató lesz az élőkép a cég idén debütáló Playstation 3 konzoljára.Az újítás a PSP Wi-Fi támogatását használná fel.

Hirdetés

A PSP World meg nem nevezett hírforrása szerint a PSP 2 NAND flash alapú tárolót kínál majd, amely a korábbi híresztelésekkel ellentétben 8 GB helyett először csak 4GB-tal lesz kapható. A hírek szerint a Sony egynegyed inchnyivel (majd 6,5 milliméter) tenné vékonyabbá az eszközt és három színben - feketében, fehérben és ezüstben - kínálná a vásárlóknak.

A meg nem nevezett forrásra hivatkozva az oldal azt is hírül adta, hogy az új hordozható konzol olyan beépített kamerával kerülne forgalomba, amelyek jelenleg is megtalálhatóak több Sony Ercicsson telefonban, és videó mellett állókép rögzítésére is lehetőség lenne. A kamera állítólag közvetlenül a PSP kijelzője alatt kapna helyet - ott, ahol eddig a PSP logo díszelgett.


A PSP videoközvetítő képessége a PS3 konzolnál is több újítást tesz szükségessé. Lehet, hogy ez áll annak hátterében, hogy az új gép a tervezettnél csak jóval később kerülhet a boltok polcaira. Természetesen az újításokról szóló technikai részletek még igencsak homályosak, azt azonban az oldal állítja, a videoátjátszás a HUB Playstation szolgáltatáson keresztül valósulna meg, amelyet a Sony feltehetően a PS3 megjelenésével együtt indít el a Microsoft Xbox Live riválisaként.

Maga a PSP World nem tudta bizonyítani az új PSP létezését és egyik közé tett információt sem állt módjában megerősíteni, tehát meglehet, lesz némi különbség a végleges verzióban. Azonban egy ilyen jellegű irányváltás mindenképpen igazolná a Sony jövőbeni PSP elképzeléseit.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
jin  
2006. márc. 02. 15:58 | válasz | #21
Ja , annyit, hogy előbb indult, emiatt nagyobb az eladás is. Nézd meg a Gamecube-ot milyen eladést produkál a ngyszerű játékaival.
Caine  
2006. feb. 28. 20:56 | válasz | #20
Dedó vagy nem dedó ez megítélés kérdése. Viszont az eladások magukért beszélnek és ugye erről szól az üzlet, nem arról, hogy Neked mi tetszik és mi nem. Lehet nem Te vagy a célközönség ... No offense.
Most úgy 13 millió körül tartanak az NDS eladások. Valamit lehet mégis tudnak a Nintendos srácok.
2006. feb. 28. 20:48 | válasz | #19
A psp vel is bőven meg vagyok elégedve legalábbis egy hoszabb uton eljátszogatok vele de azért nem fogok venni egy psp2 est mert kamera lesz benne meg 4 giga tároló lesz benne.
jin  
2006. feb. 28. 19:40 | válasz | #18
Mert az NDS-en vannak a jó játékok, nem? LoL
Dedó ezerrel ez a Nindedó!

Caine  
2006. feb. 28. 17:31 | válasz | #17
Nem értem miért az erősebb hardverrel akar a Sony megint nyomulni. Szerintem csak rendes játékok kellenének rá, meg egy roh@dt érintőképernyő, hogy lehessen netezni rejta rendesen. A DS nagyon odatett a PSP-nek, nem igaz nem veszik észre, miért ...
UNREG  
2006. feb. 28. 13:15 | válasz | #16
"igazán tehetnének bele egy GPS vevőt"

Jön az is nemsokára...
2006. feb. 28. 12:36 | válasz | #15
én egy psp-nek is örülnék most meg már psp2-ről kell olvasnom:D:D:D amúgy jó 5let a kamera
vg   2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. feb. 28. 10:55 | galéria | válasz | #14
"Psp2 Hardware konfigjára lenék kíváncsi! :-) Valami linkfélét nem tudtok?"

Ilyenkor mi járhat a kedves fórumozó nulla iq-s agyában?

A cikkből: "Maga a PSP World nem tudta bizonyítani az új PSP létezését és egyik közé tett információt sem állt módjában megerősíteni..."
2006. feb. 28. 09:16 | válasz | #13
PSP2 helyett a PSP1 re kellene végre normális egyedi(!) játékokat csinálni/csináltatni nem PC/PS2 portokat. Hülye Sony a design meg a hardware, azt hiszik ez minden. Na most lehet anyázni engem ezerrel.
endale  
2006. feb. 28. 07:58 | válasz | #12
Igazán tehetnének bele egy GPS vevőt, meg egy mobiltelefont is. Esetleg villanyborotvát
2006. feb. 27. 23:33 | válasz | #11
nemértem egészet miért nem tudnak belerakni egy 30gigás hdd-t illetve minidisc olvasót vagy writert :) na jó azt nem de egy olvasót vagy dvd-t talán akkor lenne is értelme vagy + memory stick, de hát a szaros umd-jüket kell nyomatni. Hiába vannak igaz olyan termékek melyek ugyan nme tudnak játszani viszont a PSP kijelzője van bennük 100gigás vinyoval és alig nehezebbek, igaz picit vastagabb, dehét elmegy, emellett videót felvenni, tv-t fogni valamennyi médiaformátumot ismerni, etc... szóval kis mindenes. Egyedül jáékot nem tud az iaudio a2. Na mindegy PSP jó lenne de hdd-vel és nem szaros umd-vel.
2006. feb. 27. 22:11 | válasz | #10
Nem is volt, nem is lesz semmilyen playstationom (szerintem, de azért még meglátjuk...) viszont ez az Origami Projekt ez nagyon, nagyon, nagyon felcsigázott!!!
2006. feb. 27. 21:21 | galéria | válasz | #9
*muszáj

álmos vagyok :)
2006. feb. 27. 21:20 | galéria | válasz | #8
Én megmondom őszintén, nem hiányolom e lehetőségeket a kis PSPmből, de mivel maximalista vagyok muszály lesz - majd valamikor... - eladnom a gépem, és venni egy PSP2-t :).
2006. feb. 27. 19:49 | válasz | #7
Psp2 Hardware konfigjára lenék kíváncsi! :-) Valami linkfélét nem tudtok?
lele  
2006. feb. 27. 19:36 | válasz | #6
nem lenne rossz pont ezekett hiányolom a psp-ből..
Su0my  
2006. feb. 27. 19:28 | válasz | #5
ja meg canon fényképezőgépet és sony hdv kamerát:)
Su0my  
2006. feb. 27. 19:28 | válasz | #4
tegyenek bele ipodot az lenne jó;)
2006. feb. 27. 19:23 | válasz | #3
Nem hiszem....
gp32  
2006. feb. 27. 18:35 | válasz | #2
ez fake..szntem..
EvilDevil   "Rest in Peace EvilDevil" 
2006. feb. 27. 18:31 | válasz | #1
Rettegj PSP jön a Microsoft Origami Project :)

Origami Project