Nagy-Britannia a Chirontól vásárol H5N1 vakcinát
2006. február 25. 10:40, szombat - Forrás: MTI
A brit egészségügyi miniszter, Rosie Winterton bejelentette, hogy az ország mintegy 3,5 millió adag - a Baxter International Inc. és a Chiron Corp. által gyártott - H5N1 madárinfluenza vakcinát rendelt.

Hirdetés

A szerződés értéke 33 millió font (57,7 millió dollár); a megállapodás része azoknak az erőfeszítéseknek,amit az előzetes felkészülés és a esetleg kitörő járvány hatásainak csökkentése érdekében tesznek. A Baxter önálló közleményben tudatta, hogy a - még fejlesztés alatt lévő - madárinfluenza elleni vakcinából kétmillió adagot kínál majd.

A most megkötött szerződések értelmében a vakcinát 2006 májusa és októbere között szállítják majd; felhasználni elsősorban további kutatások céljaira és az egészségügyben dolgozók beoltására fogják. A madárinfluenza már több mint 90 áldozatot követelt szerte a világon, de alapvetően állatbetegség maradt, ami csak azokat embereket fenyegeti, akik közvetlenül kerülnek kapcsolatba fertőzött madarakkal.

A szakértők ugyanakkor attól tartanak, hogy csak idő kérdése, és kialakul egy olyan vírus változat is, ami már emberről emberre is terjed - és az így kialakuló járvány milliók életét követelheti.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
enrico  
2006. feb. 27. 12:20 | válasz | #1
Hmm, nem azt nyomják itthon, hogy mi gyártjuk az madárinfluenza elleni vakcinát? Úgy látzsik megint amatőrök voltunk, mint mindig!