GPS-ből is megárt a sok
2006. február 23. 10:21, csütörtök
Egy brit biztosítótársaság által közzétett felmérés szerint az autókban használatos GPS navigációs rendszerek több kárt okozhatnak mint hasznot, mivel elvonják a vezető figyelmét a közlekedésről.

Hirdetés

A Privilege Insurance brit biztosítási cég adatai azt mutatják, hogy a GPS-t használó sofőrök 19%-a képtelen rendesen figyelni a vezetésre, a hagyományos térképet használóknál ez a szám 17% volt. Ráadásul a cég úgy találta, hogy a navigációs rendszerek sokkal zavaróbbak, mintha a sofőr egy kormányra terített térképet bogarászna. A probléma hátterében vélhetően az állhat, hogy a tízből egy sofőr nem rögzíti az útvonalat navigációs rendszerében elindulás előtt, ráadásul a feledékenyebb sofőrök mintegy fele elismeri, hogy vezetés közben próbálja meg bevinni a tervezett útvonalat.

Minden nyolcból egy sofőr nyilatkozott úgy, hogy egyedül a GPS-re hagyatkozik, az útvonal ellenőrzése nélkül. Persze a technológia a legtöbb esetben pontos, ám néha előfordulhatnak olyan hibák is, amelyek veszélybe sodorhatják a vezetőt - például ha rossz haladási irányt javasol a rendszer egy egyirányú utcában.

A figyelmetlen vezetők és a navigációs rendszerekbe vetett túlzott bizodalom már jó ideje áll gúnyos tréfák kereszttüzében az amerikai biztosítási piacon. A Nationwide Auto Insurance 2005 végén olyan reklámfilmet vetített le, amelyben a figyelmét vesztett, kizárólag GPS-ére hagyatkozó vezető egyenesen belerohan egy kávézó kirakatába. Azonban ez a jelenség nem csak humor forrását jelenti a biztosítási cégek számára. "Kutatásaink azt támasztják alá, hogy a nem megfelelően használt műholdas navigációs rendszerek is veszélybe sodorhatják a vezetőt" - fogalmazott a Privilege vezérigazgatója.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Mice  
2006. feb. 23. 19:46 | válasz | #8
a reklámok viszont kvajók:DDD
uniu  
2006. feb. 23. 17:49 | válasz | #7
Mert azt fogod az 1-ik kezeddel !! headsettel hasznalhatod.
2006. feb. 23. 17:11 | válasz | #6
Tiltsák be azonnal!!!
Meg a járdán gyalogló nagymellű, feszesfenekű csinibabákat is! Az is elvonja a figyelmet a vezetéstől...
Aramil  
2006. feb. 23. 15:32 | válasz | #5
de GPS-nek nem válaszolsz
2006. feb. 23. 14:40 | válasz | #4
a mobil is csak beszel hozzad, megiscsak be van tiltva ...
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. feb. 23. 13:48 | galéria | válasz | #3
Jelenleg egy Ique M5-ös teljesít szolgálatot nálam és egyáltalán nem vonja el a figyelmet. Szépen mondogatja, hogy mire figyeljek, korrektül navigál.
Ma már szinte a legalapabb GPS is tud hangos navigációt, ergo ez a felmérés idejemúlt hülyeség.
2006. feb. 23. 13:30 | válasz | #2
Ahogyan a mobilt is tiltjak, ugyanugy ezeket a kutyuket is tiltani kene!!!
JTBM  
2006. feb. 23. 13:00 | válasz | #1
Baromság. Egy térdeden kiterített térképen keresgélni ezerszer veszélyesebb, mint a GPS bal-jobb, egyenesen jeleit követni.

Hülyék persze mindig vannak, de azon se a térkép, se a GPS nem fog segíteni...