Cenzúraellenes e-maileket kap a Google
2006. február 21. 09:53, kedd
Az amerikai vállalat együttműködése az online cenzúra kérdésében a kínai hatóságokkal szó szerint afféle "népharagot" váltott ki világszerte.

Hirdetés

Ennek a tiltakozáshullámnak köszönhető, hogy a céget naponta több ezer e-maillel árasztották el a felhasználók. Az akció mögött a "Hallgatók egy szabad Tibetért" nevű szervezet áll, amely arra szólította fel tagjait és támogatóit, hogy küldjenek tiltakozó elektronikus leveleket a vállalat részére és próbálják megbénítani internetes megjelenését, illetve e-mail forgalmát. A tiltakozás egyelőre sikeresnek mondható, hiszen amint azt a szervezet egyik szóvivője a Guardian brit lapnak elmondta, eddig a becsléseik szerint több mint 50 000 e-mail érkezett meg a Google-hez.


Ezenkívül világszerte több Google-iroda előtt is tüntetések voltak és felhasználók százai jelentették be, hogy - amennyiben a cég nem hagy fel az online cenzúra támogatásával - a jövőben nem fogják a keresőt használni. A Google ráadásul azzal is ellenszenvessé vált az elmúlt napokban, hogy a képviselői közölték: nem értik az egész felhajtást, hiszen az emberi jogok kérdésével nem a cégnek, hanem az amerikai kormánynak kellene foglalkoznia.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás