Lemásolt egy zsűritag egy Oscar-filmet
2006. február 21. 09:12, kedd
A tavalyi és a tavalyelőtti esztendőkhöz hasonlóan az idei évi Oscar-díjátadó ünnepség sem múlik majd el botrány nélkül. Az ok ugyanaz, mint korábban: ismét lemásoltak egy Oscar-díjra jelölt filmet.

Hirdetés

Hiába a legmodernebb technológia, a digitális vízjel, mégsem sikerült meggátolni hogy ne kerüljenek ki a filmvilág első számú díjának odaítéléséről döntő zsűri tagjaitól a jelölt filmek másolatai. Az már csak szerény vigaszt jelenthet a szakemberek számára, hogy sikerült megtalálniuk az elkövetőt. Mint ismeretes, tavaly és tavalyelőtt is a díjátadás előtt derült ki, hogy az Oscar-díjakról döntő zsűri tagjainak segítségével került több film illetéktelenek kezébe. A kizárólag a zsűritagok részére hozzáférhető kópiákat később számos példányban másolták le, a vétkes zsűritagot pedig pénzbüntetésre ítélte a bíróság.

Most egy 25 éves kaliforniai fiatalember állhat bíróság elé, mert illegálisan lemásolta a "A nyughatatlan" (Walk the Line) című film zsűritagok számára hozzáférhető változatát, majd a kópiát felrakta az internetre. A gyanúsított akár egy évig terjedő börtön- és pénzbüntetést is kaphat. A Corona városából (Kalifornia szövetségi állam) származó Luis Ochoát a múlt héten vették őrizetbe a rendőrök. A 25 éves fiút egy chatelő buktatta le, aki tájékoztatta az MPAA-t arról, hogy Ochoa egy chatszobában elkotyogta, letölthetővé teszi a filmet.

Brian Hoffstadt amerikai ügyvéd szerint Ochoa azon bukott le, hogy a néhány éve alkalmazott digitális vízjel jól látható és nyomon követhető a Johnny Cash countryénekes életét bemutató mű másolt példányain. A Joaquin Phoenix és Reese Whiterspoon főszereplésével készült alkotást öt Oscar-díjra jelölték, többek között a legjobb férfi és a legjobb női főszereplő kategóriákban. Az idei díjátadóra március 5-én kerül sor.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. feb. 22. 20:38 | válasz | #22
Hát meg kell hogy nyugtassalak a dvd mellékletben csak az ezer éves filmeket kapod meg a sikerfilmek még mindíg 3-4-5000 forintos darabáron mérik nem kell csodálkozni hogy virágzik a fekete kereskedelem.Igazából azt nem értem ha már a moziban lement és gyereséges volt akkor a dvd lemezeken mért kell több ezer forintot keresni ?
viktro  
2006. feb. 22. 11:04 | válasz | #21
Elég sok féle vízjel van, látható/nemláthatóból is. Simán lehet csinálni olyan vízjelet, hogy az látszódjon ha keresik, de amúgy egyáltalán ne tünjön fel, és ha el akarják távolítani, akkor akár percekre is csak massza látszódjon a mozgóképből. Baromi nagy területe van a digitális vízjeleknek, és egyre csak nő a belé tett energia.
2006. feb. 22. 09:06 | válasz | #20
Jaja, én is 1e Ft-ért vettem a Kill Bill 1-2.
5.1 és DTS magyar is, nem úgy mint két évvel ezelőtt, amikor max felirat volt ennyi pénzért.
Mondjuk az is biztos, hogy többet nem is vagyok hajlandó kifizetni egy dvd-ért.
2006. feb. 22. 09:02 | válasz | #19
Igazából a pénz azonosításra és a hamisítás meggátolására használják. (Meg sok egyébre is.)
A digitális világba pedig átrakta a nyelvünk. Nem éppen helyes megfogalmazás, de az erős párhuzam miatt elfogadható. Gyakorlatilag egy olyan kód - amit beleraknak magába a filmbe -, mely másoláskor sem tünik el, így bármelyik kópiából kiolvasható, ezáltal megtudják kitől került ki.
Úgy emlékszem, hogy a TV-ről kamerával átvétel után is visszaolvasható, de ebben nem vagyok biztos.
arty  
2006. feb. 22. 08:55 | galéria | válasz | #18
látszik, h még életedben nem vettél eredeti dvd-t, baromira nem csak ujságmellékletek és egyéb maradékok vannak ebben a kategoriában mamár :)
arty  
2006. feb. 22. 08:53 | galéria | válasz | #17
az mpaa szerint igen :D
arty  
2006. feb. 22. 08:52 | galéria | válasz | #16
igen, azzal a chatelővel elmoralizálgatnék egy 45 centis penge társaságában ...
toozok  
2006. feb. 22. 08:38 | válasz | #15
Legalább mostmár tudni fogják a zsűritagok, hogy mi módon nem lehet másolni az értékelésre váró filmeket. Előveszik a régi módszert: Monitorra vagy TV-re rázoom egy jó kis kamera és olyan lesz mint egy moziból felvett film. Vagy lehet, hogy a kamera is felveszi a vízjelet???
Caine  
2006. feb. 22. 08:13 | válasz | #14
Lehet, hogy paranoid vagyok, de én azt is el tudom képzelni, hogy ott ülnek a spanjaik fórumokon, csetszobákban és jelentenek ha van "valami". Azt persze mégse mondhatták, hogy agent#2345 jelentése alapján, hanem inkább "ismeretlen feljelentő" hívta fel rá a figyelmünket ...
exxile  
2006. feb. 22. 05:39 | válasz | #13
Ez nem feltetlen igaz, a Tesco-s 1000hufos "turkalobol" neha egesz jo cuccokat elo lehet halaszni! Csak jol bele kell nyulni :) En pl. csak ilyen 1000-es dvd-ket vagyok hajlando megvenni (persze kivetel van) eredetiben. A tobbit a netrol..
beatz  
2006. feb. 21. 21:10 | válasz | #12
hát az ilyen újságmelléklet+abból megmaradt darabok és olcsóbb barátai tipusú DVD-k olyanok is..
2006. feb. 21. 18:01 | galéria | válasz | #11
vázeg de sz@rember ez a chatelő... miért jó igy neki most hogy 1 ember életét valszeg tönkretette??? pénzt nem kap, se megbecsülést, lehet le is köpködik majd az utcán....
pemga  
2006. feb. 21. 16:22 | válasz | #10
Eleg sok filmet meg lehet kapni 1-3eFt-os áron már. De ez még nem jött ki DVD-n, egy DVDscreenerről van szó. A DVD majd 28-n lesz csak 16$-ért (kb 3400Ft).
Kaadi  
2006. feb. 21. 14:11 | válasz | #9
Ez emlekeztet egy regen hasznalt eljarasra amit a GeCAD roman virusirto fejleszto ceg hasznalt. ok is minden ceges telepitolemezt egyedi termekkoddal lattak el es ha valahonnan frissitesi keres erkezett egy masolt verziotol akkor azt a ceget pereltek aki megvette a csomagot (minek engedte meg hogy ellopjak?). Amugy ez a hajsza az illegalis masolok ellen mar kezd nevetsegesse valni. Minel tobbet koltenek uj vedelmi eljarasok licenszelesere annal dragabbak a lemezek. Inkabb meg kene sporoljak a vedelemmel jaro koltsegeket es nehany dollarert arulni a DVD-ket. Valoszinuleg en sem toltogetnek ketes minosegu rippelt filmeket ha kozeli aron lenne az eredeti.
ffxi  
2006. feb. 21. 13:11 | galéria | válasz | #8
Mi az a vízjel?
2006. feb. 21. 13:04 | válasz | #7
Csetes elszólás, majd a vízjelből meg bizonyítható.
Azt már a tavalyi kikerülésnél megmondták a stúdiók, hogy névre szólóan fogják kódolni a filmeket és így egyszerű lesz a "bűnelkövetőt" azonosítani. Még, ha nem is ő teszi fel a netre, akkor is teljes körűen felel érte...Úgyhogy jöhet a 10 ezer év fegyház. A gyilkosok meg had lófráljanak, mert ugye őket nem lehet elfogni holmi vízjellel, meg úgy is csak gyilkolásznak, nem pedig Oscar-ra jelölt filmeket másolnak :P
Pharaoh   2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. feb. 21. 13:01 | galéria | válasz | #6
Lehet az apja a zsűritag ő meg jól lemásolta.
pemga  
2006. feb. 21. 12:33 | válasz | #5
Igen, ez nekem is feltűnt :). De ha jól tudom _rengeteg_ zsűritag van, többezres nagyságrend (itt 12e-ről ír). Ami nekem zavaros, az az hogy most akkor a másolat alapján keresték vissza, vagy csetes elszólás.
tomo  
2006. feb. 21. 12:07 | válasz | #4
ja, ennek az oruletnek nincs semmi koze sem a keszitokhoz, sem a filmhez.
ez csakis a feneketlen zsebu haracsokrol szol, akik kiadoknak merik nevezni magukat.
2006. feb. 21. 11:02 | válasz | #3
Szerintetek 25 éves egy Oscar díj zsűritagja?
Nem hiszem, mégha USA-ról is van szó...
Ő már kapta valakitől, akinek nem szabadott volna kiadni a kezéből..
strogg  
2006. feb. 21. 10:32 | válasz | #2
mindketten jól tudjuk, hogy ez az egész szerzői jog őrület csak a sarc-ról szól :)
2006. feb. 21. 09:39 | válasz | #1
Azt hinné az ember, hogy aki benne van a zsűriben az tiszteli a filmeket és a filmkészítőket annyira, hogy nem másolja le. Ha jól értem neki ebből semmi haszna sem származott, max a kétes dícsőség, hogy ő meg tudta szerezni...