Közeledik a teleklónok támadása
2006. február 20. 19:03, hétfő
A klónozást és a teleportálást egyesítő teleklónozás első kísérleti demonstrációját hajtották végre japán és amerikai tudósok. A módszer a kvantum kriptográfia rovására mehet.

Hirdetés

40 évvel ezelőtt a Star Trek egyik klasszikus részében Kirk kapitányból két változat sugározódott vissza az Enterprise űrhajó transzporter szobájába. Most valami nagyon hasonlót sikerült elérniük a York Egyetem tudósainak és japán kollégáiknak egy laboratóriumi kísérletben, amiben a kapitány helyett ezúttal még csupán fénysugarak játszottak főszerepet.

A klónozást és a teleportálást egyesítő teleklónozás első kísérleti demonstrációját a Tokiói Egyetem, a Japán Tudományos és Technológiai Ügynökség, valamint a York Egyetem kutatóiból álló csoport hajtotta végre, melynek eredményeit a Physical Review Letters legfrissebb számában publikálták.

A laboratóriumban a tudósoknak a kvantum klónozás és a kvantum teleportálás egyetlen kísérleti lépésbe történő összevonásával sikerült előállítaniuk lézersugarak első távmásolatait. A teleklónozás jóval hatékonyabb, mint a teleportálás és a helyi klónozás bármely kombinációja, mivel a kvantumkeveredés egy új formáján, az összetett (multipartite) keveredésen alapul.

A kvantum mechanika olyan dolgok megvalósítását teszi lehetővé, melyeket korábban lehetetlennek tartottak, magyarázta Sam Braunstein a yorkiak számítástechnika tudományi kara professzora, aki 1998-ban részt vett az egyik első amerikai kvantum teleportálási kísérletben, mely során egy fénysugarat továbbítottak egyik helyről a másikra anélkül, hogy az áthaladt volna a két pont közt elhelyezkedő fizikai közegen.

Az új kísérlet ennek az 1998-as munkának a kiterjesztése. Ami a jövőbeli alkalmazásokat és alkalmazókat illeti, arról maga a professzor nem tudott semmi biztosat mondani, az azonban valószínű, hogy a teleklónozással megcsapolhatók a bombabiztosnak tartott kvantum kriptográfiai csatornák. A kvantum kriptográfiai protokollok annyira biztonságosak, hogy nem csupán a behatolást fedezik fel, de azt is, hogy hol és mennyi információ áramlik ki. A teleklónozással azonban a "hallgatózó" elhelyezkedése és identitása elrejthető.

Felmerülhet a szokásos kérdés: mikor válhat valóra az emberek teleportálása, amire ezúttal is a szokásos válasz érkezett, azaz igen hosszú még az út odáig, de legalább már elmondható, hogy maga az elv, a teleklónozás és a teleportálás már nem csupán elmélet. Braunstein professzor szerint a jelenlegi technikákkal képtelenség összetett struktúrák teleportálása, de emlékeztetett korábbi szavaira, azaz ami most képtelenségnek látszik az néhány évtizeden belül a technológiák fejlődésének függvényében valósággá válhat.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. jan. 02. 16:01 | válasz | #194
nekem kell vérfarkasra utaló jelek, bizonyítékok hogy léteztek! aki tudd ilyenről az szóljón!! köszikeh! XĐ
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. feb. 26. 19:54 | válasz | #193
"A lekezelő stílust ti kezdtétek" - ??? Kikre gondolsz? Ne legyél már ilyen egyszerű... Bár lehet, hogy más nem megy :)
A stílusod lekezelő, időnként kioktató, még ha nem is érzed úgy. Az epés megjegyzéseidet tartogasd meg otthonra.
dez  
2006. feb. 26. 17:32 | válasz | #192
A lekezelő stílust ti kezdtétek, nem? Ahhoz képest én nem érzem a stílusomat lekezelőnek.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. feb. 26. 16:29 | válasz | #191
Nem értem, hogy mire föl ez a lekezelő stílusod. Én sem osztom sokmindenben a nézeteidet, de én nem próbáltam rád erőltetni a gondolataimat (én csak válaszoltam a kérdéseidre). Válassz mást a kekeckedéseid célpontjának.
dez  
2006. feb. 26. 14:37 | válasz | #190
Ebben igazad van, nem jelenti automatikusan azt. Én sem veszem 100%-ra, hogy az, de nem is 0%-ra. Mármint az esélyét. Miért tenném? Épp a tudomány mutatta meg, hogy a világ nem olyan "egyszerű", mint egyesek képzelik.
dez  
2006. feb. 26. 14:16 | válasz | #189
Egy bizonyos mennyiségű kíváncsiság ésszerű, mert a problémák megoldására motivál. Enélkül nem lenne tudomány, csak dogmák.

Amúgy szerinted az állatoknak nincs eszük, intelligenciájuk? Megsúgom, van. És jellemzően azok a kíváncsibbak, amiknek több van...

Na de mindegy, idd inkább tovább a sörödet. :)
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. feb. 26. 14:15 | válasz | #188
"Mellesleg már szamtalan jól dokumentált esete van a "halálközeli élmény" jelenségének." - pl. Szűz Mária megjelenéseit is nagyon jól dokumentálták. De ez nem jelenti azt, hogy igaz lenne. Attól, hogy valamit leírnak, még nem jelenti egyből azt autömatikusan, hogy igaz is.
A többi, amit írtál ismét csak ködösítés.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. feb. 26. 14:11 | válasz | #187
"Megtévesztés, hazugság, ezek véletlenül nem szinomímák?" - még csak véletlenül sem.

"Vagy így, hogy "csak" megtévesztés, így már minden rendben?" - nincs rendben.

""ilyen nem lehet!" -> ilyen nincs -> valaki azt állítja, ez történt? -> csakis hazudhat." - pontosan.

"ésszerű kíváncsiság" - ??? A kíváncsiságnak semmi köze az észszerűséghez. A kíváncsiság egy tulajdonság, ami még egyes állatfajokra is jellemző.

Egy pillanatig sem gondoltam, hogy materialista vagy.
dez  
2006. feb. 26. 14:08 | válasz | #186
Mellesleg már szamtalan jól dokumentált esete van a "halálközeli élmény" jelenségének. Most már inkább azon megy a vita, hogy ez egyszerű hallucináció-e, vagy több annál. Azért kénytelenek foglalkozni a gondolattal (mármint a kutatók is), hogy több lehet annál, mert néha olyasmiről is információt szereznek ezek a személyek, amiről a szokásos érzékszerveikkel nem tudnának. Így a vita része az is, hogy itt vajon az agy megmagyarázatlan képességeiről van szó (ESP), vagy másról.

Ez nem sokkal "misztikusabb", mint a kvantummechanika jelenségei, amiről csak igen kevesen állítják, hogy tudománytalan.
dez  
2006. feb. 26. 13:59 | válasz | #185
Megtévesztés, hazugság, ezek véletlenül nem szinomímák? Vagy így, hogy "csak" megtévesztés, így már minden rendben?

Mit nem értesz a #178-on? Ime a logikai sor: "ilyen nem lehet!" -> ilyen nincs -> valaki azt állítja, ez történt? -> csakis hazudhat.

Én nem vonzódok jobban a misztkus dolgokhoz annál, ami még belefér az ésszerű kíváncsiságba. De nem vagyok elvakult materialista sem, aki még a kvantummechanikát is csalásnak tartja.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. feb. 26. 13:50 | válasz | #184
???
"Nyilván a #178-ban leírt logika" - ???? Hol van ott logika? Nocsak, nocsak! Ejnye, ejnye.
Hazugság=valótlan állítás.

"feltételezést tényként közölni" - ez nem hazugság, hanem megtévesztés. Nocsak, nocsak! Ejnye, ejnye. Nem ártana, ha alapvető fogalmakkal tisztában lennél.

"Azaz, a saját világfelfogásodat (anyagelvűség) tekinted abszolútumnak, és másoktól is elvárod, hogy annak tekintsék. Aki erre nem hajlandó, azt meg igyekszel kirekeszteni." - te nagyon el vagy tévedve. Kit rekesztettem ki? Azt sejtem, hogy te vonzódsz a misztikus dolgokhoz, de talán nem kéne megbélyegezned azt, aki nem olyan, mint te.

"Te pontosan ezt tetted most" - hiába próbálod csűrni-csavarni, ennél jobb és pontosabb/szabatosabb hozzászólást írj.
dez  
2006. feb. 26. 13:03 | válasz | #183
Nocsak, nocsak. A hazugság definiciója tudtommal az, hogy olyasmit állítani, ami nem igaz, vagy nem tudhatjuk biztosra, hogy igaz-e. Tehát pl. egy feltételezést tényként közölni. Te pontosan ezt tetted most... Ejnye.

Nyilván a #178-ban leírt logika alapján állítottad ezt. Azaz, a saját világfelfogásodat (anyagelvűség) tekinted abszolútumnak, és másoktól is elvárod, hogy annak tekintsék. Aki erre nem hajlandó, azt meg igyekszel kirekeszteni. Erre mondom, hogy erőszakos dolog.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. feb. 26. 10:55 | válasz | #182
Igen, azokban a hozzászólásokban hazudott. De ebben a topicban nem csak ő hazudott.

"...de ezt másokra is próbálni rákényszeríteni erőszakos dolog." - írj példát, mert nem értem.
dez  
2006. feb. 26. 08:55 | válasz | #181
Főleg #32, #42.

A te #19-esed alapján meg úgy tűnik, te még a tudományos kísérleteket is csipőből csalásnak ítéled, ha azok nem férnek bele a valóságról alkotott, a tudomány mai állásához képest is "konzervatívabb" véleményedbe. Oké, te azt hiszel, amit akarsz, de ezt másokra is próbálni rákényszeríteni erőszakos dolog.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. feb. 25. 23:15 | válasz | #180
Konkréran=Konkrétan
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. feb. 25. 23:14 | válasz | #179
Konkréran melyik hozzászólás(ok)ra gondolsz?
dez  
2006. feb. 25. 22:40 | válasz | #178
Oké, én sem szeretem a csalókat. De most akkor ezzel azt akarod mondani, hogy Fenjoy is biztos csak hazudozott? Olyan alapon, hogy "ilyen nincs"?
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. feb. 25. 12:30 | válasz | #177
"nagyon rá vagy állva/állítva" - ráállva lehet, de ráállítva semmiképp, ugyanis senki nem kért fel/bízott meg ilyesmire.
A példa, amit leírtam, nélkülöz mindenféle tudományosságot. Csupán egy célt szolgált: az állítás bizonyítását, és a hazugságáradat megfékezését. Engem nem az érdekelt, hogy a "testelhagyó" milyen tudományosan magyarázható elv szerint csinálja amit csinál, hanem az, hogy amit állít, az igaz-e vagy sem. Feltételezem, hogy ha ez igaz lenne (a testelhagyás), akkor sem lenne ember a földön, aki ezt tudományosan tudná magyarázni.
Egyébként általánosságban is utálom a hazugokat, a csalókat, a szélhámosokat az élet minden területén, legyen az tudományos, vagy nem tudományos kérdés.
"Ugyanakkor, nem mindig szélhámos, aki nem tudja kézzelfoghatóan, tudományos alapon igazolni az állításait." - egy képzetlen embertől nem várnám el, hogy tudományosan megmagyarázva adja elő a történetét. De azt viszont elvárom, hogy amit előad, az IGAZ legyen.
dez  
2006. feb. 25. 09:25 | válasz | #176
Látom, nagyon rá vagy állva/állítva egy bizonyos területre, de tudod, az élet/todomány más területein is sok ám a szélhámosság. Ugyanakkor, nem mindig szélhámos, aki nem tudja kézzelfoghatóan, tudományos alapon igazolni az állításait.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. feb. 25. 02:01 | válasz | #175
Ebben biztos lehetsz. Számtalan szélhámost lepleztem már le, mert az állításukat nem tudták igazolni.
dez  
2006. feb. 24. 20:27 | válasz | #174
Ezt valószínű a NSA/CIA legprofibb testelhagyói sem tudták volna teljesíteni...
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. feb. 24. 02:58 | válasz | #173
Egy másik fórumon a testelhagyással dicsekedtek egyesek. Egymást túllicitálva meséltek az "élményeikről", meg hogy ilyenkor bárhova el tudnak menni, falak, ajtók nem akadály, stb. Amikor már nagyon megelégeltem a baromságaikat (moderátor voltam), az alábbit írtam be:

A lakásomban (a pontos címet is megadtam) a WC-ben elhelyezek egy jól látható szöveget. Aki pontosan meg tudja mondani 2 napon belül, hogy mi van ráírva, annak 100.000 Ft-ot fizetek. De aki nem, és továbbra is testelhagyásról mer beszélni, azt örökre kitiltom.
Soha többet nem írt senki testelhagyásról.
Su0my  
2006. feb. 23. 20:03 | válasz | #172
Ez a baj, NEM KELL ELHINNI MINDENT, AMIT A SOK ÖKÖR LEÍR!!! Vedd már észre! Én is leírhatnám, hogy a dinoszauruszok azért haltak ki, mert mindegyik homokos lett, attól még nem igaz BAZE!
2006. feb. 23. 07:05 | válasz | #171
No comment... szomorú, hogy itt tartunk! Csak egyetérteni tudok "Wanek" kollégával.
2006. feb. 22. 19:16 | válasz | #170
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. feb. 22. 12:06 | válasz | #169
Több hozzászóló is nyugodtan gondolkodhatna politikusi pályáról. Ennyit összehantázni...
2006. feb. 22. 11:19 | galéria | válasz | #168
Majd, valahol, valamikor, valaki.

Tényleg igaz. Mindig ezt mondod.
2006. feb. 21. 23:54 | válasz | #167
Majd megkeresem neked a cikket esküszöm és az orrod alá nyomom, úgy gúnyolódj!
2006. feb. 21. 23:46 | válasz | #166
Küldöm! :-)
2006. feb. 21. 21:25 | válasz | #165
azt nem tudom vágta e hogy hány fészek van a fákon, lehet :)

kár hogy nem kérdezték meg :)

2006. feb. 21. 21:23 | válasz | #164
picit hamar leplezted le magad, bár gyanúsnak tünt, nem is a téma miatt amit Istennel és Jézussal tárgyaltatok, hanem mert Istennel és Jézussal találkoztál.

Az amit leírtál agyról ugyanolyan likas és összeszkábált mint amilyen a másik tábor elmélkedése.

Ellenben, megkérdezhetsz dokikat, elég sok köztük a drogos, alkesz és van köztük olyan is akinek volt halál közeli élménye, meg hát hivatalból is vágják mit hozhat ki a drog, de nem állnának ki ilyen széles mellel a "közmegegyezéses realitás" se a manapság oly kedvelt logikai -, ami csak komoly megszroításokkal működik, tehát formális -látásmódunk mellett.

ott van pl az íj hal ami csak 2dében mozog, sőt bizonyos egér fajták is, egy tálcáról aminek van egy kis pereme, már nem képes kimászni..

de picit had dörgölőzzem hozzád is:

orvosok löktek valami kisérletet, önkéntesekkel, kaptak drogot komoly ellenenőrzés mellet, rövidre fogva: egyik srác, kapott valami gombát vagy maszlagot nem tom mit, - haver mesélte - kész volt vagy 24 órán keresztül, egyszer csak felpattant és totál merevre nyújtott lábfejekkel körbe szaladt valami mezőt háromszor, mikor magához tért kérdezték mi volt ez, miért lökte ezt morbit balettet, erre a gyerek, full meggyőzőséddel: Mi, ti nem láttátok, 3-szor repültem körbe a mezőt!
Kornan  
2006. feb. 21. 21:12 | válasz | #163
Gondoltam beszúrok még hozzá egy idézetet ami eszembe jutott : "Libenter homines id, quod volunt, credunt" - Az emberek szívesen elhiszik azt,amire vágynak.
(Gaius Julius Caesar)
2006. feb. 21. 20:33 | válasz | #162
Legalább mostmár ezeket is tudom, kösz.
2006. feb. 21. 20:31 | válasz | #161
Látom feleslegesen írtam.
FecaA  
2006. feb. 21. 20:30 | válasz | #160
Elküldenéd nekem is?
2006. feb. 21. 20:30 | válasz | #159
Ha itt vkinek orvosi diplomája lenne, huh. De én persze nem tudom, egyelőre a hivatalos álláspontom ez. Preferált álláspontom: be voltál drogozva(nyugtatózva, érzéstelenítve, gyógyszerezve), agyad mindenféle működése egy kicsit felborul, meg összekeveredik, ráadásul (már kísérleteztek ilyesmivel), ha mondjuk álmodban nagyon erős inger ér, fájdalom mondjuk és a fájdalom testi sérülésből adódik, megjelenhet fizikailag is a sérülés, persze csak "enyhe" sérülések, ütés, szélsőséges esetben vágás, de a bőröd nem szakad fel az ér elpattanása előtt általában. Most tanultunk filozófián Spinozából a 4 információs forrást, MÁR szerinte is a tapasztalat a második legmegbízhatatlanabb, tudományos információforrás: godolkozás ellenőrzött, kísérlet, kísérlet eredménye, következtetések, gondolkodás, ez a legmegbízhatóbb, de ennek is kell elméleti alap.
Ez asszem nem olyan, mint amilyennek eredetileg akartam, a túlvilágról meg a többiről meg annyit, hogy amíg csak ilyen esetek vannak mellette, addig nem tudni.
Egyébként vki írta, hogy a kereszténység a legfiatalabb vallás, na ez viszont hü*eség, egyrész, ha nagyobb vallásokat nézünk csak, akkor is már rögtön az iszlám fiatalabb. Bár ez csak okoskodás részemről.
slackface   "Rest in Peace slackface" 
2006. feb. 21. 20:08 | válasz | #158
Nem csekkoltad mi?
Én cinikusan írtam a lentit.
Én abszolut reális vagyok!
Csak a két kezemmel megfogható dolgokban hiszek.
A valóságban. És mint ilyen elutasítok minden megtévesztő ,bemagyarázós fogalmat.
Nem hiszem,hogy van halál utáni élet.A halál végleges.Jó lenne de ez van..még soha senki nem tért vissza belőlle és mondta,hogy mi a szitu akkor.
Az amit az orvosok bebizonyítottak az számomra elfogadható, bele illik a logikai sorrendbe.
Valami olyasmi játszódik le ilyenkor,hogy a vérben lévő oxigén fogy és nő a szédioxid.
Ennek hatására mivel ez egy vészhelyzet a szervezet számára kikapcsolja az agy egyes területeit. Ez történik mikor csinálsz valamit ami sok oxigént éget el az izmokban..mondjuk futás után ha elszorítod a saját nyaki verőereidet..egy kis időre elájulsz.
Csak halálközeli eseteknél ez drasztikusabban jelentkezik.Ezeket az állapotokat az agy "AROUSAL" központja szabályozza..ez az éberségi központ.
Véletlenül már egy jó idelye érdekel a agykutatás.
Ilyenkor az történik,hogy az agy próbál életben maradni..az evolúció folyamán ez úgy fejlődött ki,hogy lekapcsol pár dolgot a divergáló hálózattal és az agy megpróbálja a meglévő oxigént a memória fentartására felhasználni..azaz az agykéregben a moduláris szerkezetekben ahól a piramis sejtek vannak és az önmagukba visszanyúló neuronok.Ott használja az ATP előálítására és működteti a K-Nátrium pumpákat ,hogy minél kissebb legyen a refrakter periódusa a sejteknek..ha túl kicsi lesz..és nem működik az Divergáló erősítő hálózat..kialszik a jel ami a felejtéshez vezet.Ilyenkor mindent elfelejtesz ami valaha tapasztalat ért és meghalsz. Innen még soha nem tért vissza.
Az emlékek vészes megtartásának az a következménye,hogy betolulnak szabályozatlanúl a tudat központba ahól átéled az emlékeidet." lepereg az életed filmje " Nem tudod szabályozni őket. "ez megfigyelhető LSD hatására is" A tudatod mindvégig megpróbál életben maradni, harcol.
Hamar megszünik, lekapcsolódik az agy az érzékszervekről mivel ez sok oxigént fogyaszt és úgy fest,hogy a tudatnak szüksége van élményekre.Ezért megpróbálja stimulálni magát az emlékekből előállított percepciókkal amit te így élsz meg.RUSH effektet élsz át..fényeket látsz..hangokat hallasz. És mivel minden embernek anatóiailag ugyan úgy működik az agya..ezért hasonló élméneket is élünk át.. És ha nem kapsz oxigént..MEGHALSZ. végérvényesen.
Su0my  
2006. feb. 21. 19:30 | válasz | #157
jaj és Istenről meg annyit, hogy én nem mondom, hogy van-e vagy nincs, nem az én dolgom eldöntetni, de az tény, hogy ilyenkor az emberek átélnek úgymond halálközeli élményt és a műtőlámpa fénye stb meg a saját kultúrája mítoszaiból vett ilyen markánsabb elemek(vallással kapcsolatos pl) megjelennek ilyenkor. Akik pl úgymond találkoznak ufókkal (erről volt dokfilm is, meg ma is sokan kutatják(roliika ez pl inkább bizonyíték, mint a Blikk)), azoknak olyasmi "betegség" vagy minek is mondjam van, hogy mikor felkelnek-felriadnak, nem egyből kapcsol be az agyának egy-két része, általában a testet mozgatók. Ekkor úgy érzi, mintha lebegne, nem tudja mozgatni a végtagjait(mily meglepő)~ kiszolgáltatott érzése lesz. És ekkora ugyanúgy jönnek ezek a kulturális mítoszok. Például volt egy kis kínai, aki hasonló körülmények között az érezte, hogy valamilyen kis törpe alakok ugrálnak vagy már nem is emlékszem, mit csinálnak körülötte-szóval eltérők lehetnek ezek az élmények. Mindenesetre az ilyen "felkeltem és elvittek a földönkívüliek"(ufó nem jó szó, mert az eredetileg azonosítatlan repülő tárgy-tudom, én is használtam...:))történetek innen erednek!
Su0my  
2006. feb. 21. 19:24 | válasz | #156
"Azért mert nektek orvosi meg mittomén mien diplomátok van meg hűde okosak vagytok még nem kell hülyének nézni a másikat."

Viszont te mégsem tudtad letenni, és nem azért, mert atomfizikát kutatsz;)
Su0my  
2006. feb. 21. 19:23 | válasz | #155
jaj de a legjobb beszólás hogy is volt? Ja igen, a Hupikék Törpikék c meséről azt mondta, hogy igazából az ötlet onnan jött, hogy >valahol< >valamikor< >valakik<(ezt a 3 szót jól tesék megjegyezni, mindig megtalálhatók a megszólalásaiban) találtak elő kék kis törpét (és persze ez tény, mert >valaki< >valamikor< >valahol< látta és leírta) és ebből lett a mese... kész... az a baj, nemtom jól előadni, pedig egy pár percet nem kaptam levegőt... Istenem, mindig megríkat
slackface   "Rest in Peace slackface" 
2006. feb. 21. 19:20 | válasz | #154
Csúnya dolog kicsúfolni másokat mert hisznek valamiben amiben te nem..És egyébként is,hogy ítélkezhetsz egy olyan dolog felől amit én megtapasztaltam te pedig nem..Közönséges halandók vagytok csak.Azért mert nektek orvosi meg mittomén mien diplomátok van meg hűde okosak vagytok még nem kell hülyének nézni a másikat. És igenis vannak szellemek meg isten is. Tudom mert találkoztam vele.

Tudjátok volt,hogy elgázolt egy állat..gyorsan vittek is a Honvéd korházba mint a "vészhelyzetbe" ott meg már egyből műtöttek.Belső vérzésem volt.Meg eltört a gerincem de tudok járni hála isten.
Szóval nem voltam magamnál, műtöttek és 1x meg csak azt veszem észre,hogy látok egy arcot..először nem tudtam,hogy kié lehet..de aztán kitisztult és láttam,hogy egy zöld maszk is van rajta..felismertem,hogy egy orvos lehet az..láttam a vakító fényt is ami fentről jöt..asszem a műtős lámpa volt az de nem tom pontosan..minden inger olyan erős volt először.

Aztán oldalt láttam meg magamat ahogy fekszem az asztalon.Nem éreztem fálydalmat.Könnyűnek éreztem magam.
Gyakorlatilag ott repkedtem a szobában..marha jó volt, kirepültem a folyosóra is, + kinéztem a korházból , fél órát ha tölthettem ebben az álapotban.
Aztán jött egy kisérő..valaki, én sem láttam az arcát, de boldog voltam és nyugodt a közelében. Már nem ezen a világon voltunk..hallottam valami zúgást is..egy monoton hang volt az..mintha harang zúgás lett volna..köd volt mindenütt.
És volt egy kerítés féle is..alacsony..egy jelképes határvonal szerűség.
Úgy éreztem ha átlépem többé már nem fordúlhatok vissza.
Nem is gondoltam rá,hogy meghaltam...nem bántott ez a dolog..de még úgy éreztem,hogy dolgom van ebben az életben.

Aztán egy nagy fényes alak jött oda hozzám. Azt mondta,hogy ő isten..először nem akartam elhinni..de aztán olyan meggyőzően beszélt ,hogy mégiscsak hittem neki. :)
Aztán oda hívta jézust is.."nem is szakállas" vele is dumcsiztam egy keveset, kérdezte,hogy mennyit fejlődött a világ..meg beszéltünk az új HD TV-kről is..meg,hogy az AMD veri az intelt.."képzeljétek Ő is AMD párti" :)
Na aztán késő volt..úgy hogy eljöttem onnan és visszamásztam a testembe.
Felébrettem..meggyogyultam..aztán elmeséltem az orvosnak is meg mindenkinek de sokan hülyének néztek.
Pedig ez bizonyíték mert ÉN megtapasztaltam. És ők meg nem..ők nem tudják.
Csak mi,hogy mi az igazság..ezért jó ,hogy összefogunk. Mert nem mi vagyunk a bolondok hanem a VILÁG !! Loál
Su0my  
2006. feb. 21. 19:20 | válasz | #153
... Én nem szeretném megbántani roliikát, de azért tényleg, már olyanokat ír ide, hogy kb banolni kéne... Szegénykém, még el is hiszi ezeket
2006. feb. 21. 19:19 | válasz | #152
Ez az SG télleg Blikkre változtathatja lassan a nevét...
Su0my  
2006. feb. 21. 19:18 | válasz | #151
én is leklónozok két fényt: veszek 2 ugyanolyan laser-t, majd megnyomom mind a 2-n a gombot.. jó ez elég suttyó beszólás volt, de én nem tudom, hogy az ilyen kísérleti eredményeket létre kell-e hozni: okés, SG-nek kell, mert itt is már kiló ötven felett jár a hozzászólások száma, de komolyan fényt "teleklónozni"... Majd ha egy egyszerű többsejtű életformát CSAK klónozni fognak-TÖKÉLETESEN-, akkor szóljatok... Ráadásul ez a teleklónozás: ennek mi értelme? Mert én attól még nem változtatok helyet, a másik 'én' meg akármit csinál, arról én tudni nem fogok... (bocsi, ha olyat mondtam, amit előttem már megtettek, de nem olvastam el a hsz-eket!!)
2006. feb. 21. 18:29 | válasz | #150
igen, ehhez tényleg idő kell, hogy az ember a helyén kezelje ezeket a dolgokat. Ma már csak röhögök a régi magamon, kb. én is olyan együgyü voltam annak idején mint most rolika, menden beromságot vakon beszoptam de mai fejjel már látom, hogy mennyi minden tudja motiválni úgy a hívőket mint a túloldalon lévő megtévesztőket.
2006. feb. 21. 18:19 | válasz | #149
az ananova.com-on szoktam ilyesféle cikkek lenni...
Kornan  
2006. feb. 21. 18:02 | válasz | #148
Nem olvastam el az osszes hozzászólást de úgy 100-at elég felületesen.Annyit szeretnék a beszédtémához hozzáfűzni,hogy az ember természeténél fogva kitalál dolgokat,egyesek fogékonyak az ilyen dolgok iránt,többnek,okosabbnak,az átlagtól külömbözőnek érezzük magunkat ha ilyen dolgokban hiszünk.Ahogy az ember fokozatosan öregszik,tapasztalatot szerez rájön,hogy nem kéne mindent elhinni(szélsőséges eset:télapó,jézuska).Az ilyen misztikus,ufós,szellemes,összeesküvéses,halál utáni élményes... eseteknek a 98%-a minimum tévedés.Át kell gondolni,hogy is van ez,és nem hagyni,hogy mások befolyásoljanak.Már régóta látható ez a jelenség,mikor valaki nem tud megmagyarázni valamit,akkor szárnyra kap a fantázia.Én hiszek abban,hogy a tudománnyal mindenre magyarázatot lehet adni,mindennek van ésszerű oka,de azt viszont nem hiszem,hogy a tudomány tévedhetetlen,mivel mi emberek alkottuk és nem vagyunk tökéletesek.És ha valami még számunkra ismeretlen nyitottan és óvatosan kell megközelíteni,nem találgatni.A lényeg,hogy nem szabad elhinni mindenféle történetet az ufókról,titkos katonai projektekről,csodákról...Ajánlom az NGC-n az igazság nyomában című műsort,aki még nemtudja miaz,bár szerintem itt sokan ismerik,egy-két ilyen közismert témát vizsgál meg.
Pukii  
2006. feb. 21. 17:37 | válasz | #147
Ezt az érvelést meg is lehet forditani.Attól ,hogy te tapasztaltál valamit az nem biztos ,hogy igaz.Erre a legjobb példa amikro a egyerek utazik a vonaton akkor azt mondja ,hogy mozog a táj.Erre sokan mondják ,hogy hülyeség ,pedig tulajdonképen igaza is van.Csupán nézőpont kérdése.Az élményeid nem biztos ,hogy hamisak ,sőt én el is hiszem neked ,hogy átélted csak ,nem biztos ,hogy megtörtént.Lehet ,hogy csak a halál közelében(vagy meg is haltál nem tudom)csak egyszerüen álmodtál(tulajdonképen rendszerezed a tapasztalataidat és tudásanyagod és mivel sok embertől halotad ,hogy van ilyen élmény ezért tulajdonképen te is átélted.Ha álmodsz és felkelsz hirtelen nehéz eldönteni ,hogy mi volt álom és mi a valóság ezt gondolom ,te is tapsztaltad.A halál közelsége miat viszont az agy lehet ,hogy igaznak és megtörténtnek értelmezete az álmod(az agy irányit mindent amit halasz,látsz,érzel stb. ezt használják ki a tömeghipnozisban is ,mivel ha az illető hisz benne akkkor ö igazanak és megtörténtnek fogja fela hipnozis alat tapsztaltakat ,de a hipnozis is csak arra hat aki hisz benne ,aki nem hisz benne azt nem lehet hipnotizálni).Persze az is lehet ,hogy tényleg van ilyen de mivel nem tudok egyetlen tudoményos számomra elfogadható magyarázatot erre ezért én ezt gondolom.Szoval az élményeidet nem kell valósnak bemutatni ,mert egyáltalán nem biztos ,hogy az(amig az ilyenre nincs tudományos(nem áltudományos) magyarázat amibe nem lehet konyen belekotni) és amig az emeber nem éli át adig egyáltalán nem kötelező elfogadni ,sőt akkor sem ha átéli(az eddig leirt érvelésem miat.
Na csak enyit akartam mondani.
2006. feb. 21. 15:52 | válasz | #146
Igen. :-) Ezt a 2 verziót hallottam, olvastam,ezért írtam le. Valami középút csak van.:-)
assdf  
2006. feb. 21. 15:46 | válasz | #145
Érdekes pár hozzászólással ezelőtt meg még arra raktad le a voksod hogy van a sors és ez meg van irva vmi krónikában, és az ugy van és kész fix.Meg hogy tökmindegy mitcsinálsz, ugyis az lesz ami a sorsodban van hiába ismered a jövőt akkor is az be fog következni stb stb...
Most meg mégisscak van választási lehetőség... Nekem vhogy nem fér össze a kettő.

Egyébként meg hogy a francba döntenél a születésed előtt a sorsodról?MErt ugyanis két eset van:
a,adva van egy fix sors a amit ismersz születésed előtt és ami az életedre fog vonatkozni. Ez esetben nem tudsz dönteni, mert az az 1 van és kész.
b,nincs egy ilyen fix sors, akkor meg hogy döntenél ha nem ismered a feltételek a váltózókat és a hatásokat amik majd életed során érni fognak?

Szóval amiket leirkálsz mind szép és jó meg hangzatos, de ha egy kicsit is belegondolsz logikusan rá fogsz jönni hogy totálisan ellentmondanak egymásnak.
2006. feb. 21. 15:40 | válasz | #144
És néha van választási lehetőséged, amikor fontos dolgokban hozol döntést. Én sem értem még igazán. Valahogy szerintem úgy van hogy van 1 élet keret. És ha dönteni kell dönthetsz bizonyos hlyzetekben. És itt dől el,hogy jól,vagy rosszul cselekszel,amit majd odaát visszanézhetsz.Vagy valami ilyesmi a helyzet.
2006. feb. 21. 15:36 | válasz | #143
Szép is lenne ha emlékeznél! :-D Születésed elött döntesz a leendő sorsodról..vagy mi.:-)
assdf  
2006. feb. 21. 15:26 | válasz | #142
Már ne haragudj de ez egy marhaság.
Ez a ujjászületünk vmilyen formában hogy tanuljunk a hibáinkból duma pontosan ott hibádzik hogy senkise emléxik mit csinált előző életében (legyen az akár vmilyen földi életforma v lélek v akármi) nem tudja mit hibázott el, mit rontott el és hogy mit kéne máshogy csinálni. Innentől kezdve nincs semmiféle tanulás. Ezerszer is elkövetheted ugyanazt a hibát, ha mindig elfelejted hogy mit rontottál el előzőlet. Nincs tanulás emlékezet nélkül, márpedig én nem emléxem hogy mit rontottam el előző életemben, és arra sem hogy mit kéne máshogy csinálnom. Ha van is ilyen akkor én vszinüleg már az idők kezdete óta ugyanazokat a hibákat követem el, és ugyanugy élek azóta is.etc...
2006. feb. 21. 15:05 | válasz | #141
Ne menjünk bele a hitéleti dolgokba mert a nagyrésze az összesnek félremagyarázás. Tisztítótűz. Ezt azért mondtam mert nem tudok rá jobb sót,és akikkel eddíg beszélgettem és voltak odaát mind mondták hogy a "nem tiszta" lélek 1 olyan helyre kerül átmenetileg ahol nem túl kellemes körülmények között megtisztul. Van aki büntetésképpen leszületik egy rosszabb életbe, az olyan büntetés ami nem büntetés. Hibák kijavításáról szól a dolog. És mindenki maga felett mond ítéletet, nem az Isten vagy mittoménki dönt felette. Amikor odaát vagy másképp gondolkodsz mint itt. Kitágul a tudatot, mindent meg tudsz egyszerre tapasztalni. Sokan mondták hogy csodálatos érzés. Én nem tudom ezt teljesen felfogni mit jelent.Ők már ismerik. És ez nem a Bibliában vagy Koránban vagy akármiben van és ez nem félremagyarázás! Ezt megtapasztalták és sok ember ezekről nem is akar beszélni mert fölöslegesnek érzik, és részben igazuk is van.
2006. feb. 21. 14:16 | válasz | #140
Nu ez egy kicsit hosszu lesz..-.

"Aki most azon filózik hogy kinyírja magát és választ mást közlöm hogy nem így megy! Pokol nincs,de valami tisztítótűz, vagy átmeneti pokol az bizony van ahol a lelket megkínozzák vagyis megtisztítják...legalábbis ezt páran mondták pl barinőm is csak nem igazán értem. Lényeg ne nyírja ki magát senki semmilyen esetben sem mert nem éri meg!"

Bocsi, hogy beideztem. Tipikus kereszteny hozzaallas, felremagyarazas. Nos boncolgassuk... Az ongyilkossag eseten tisztitotuz vagy hasonlo az nem mas mint a kereszteny vallas altal kitalalt demagog "ize". :) Nem egy nep van, ahol a ritualis ongyilkossag a lelek felemelkedeset is szolgalhatta. Pl japan, inka birodalom, egyiptom, eszak amerikai saman kulturak... Oktalansag lenne azt gondolni, hogy a keresztenysegnek van igaza, hisz ez a vallas alakult ki legutoljara, raadasul ugy, hogy mas barbarnak titulalt vallasokat elferditettek, letapostak, bemocskoltak. Innen jonnek a kereszteny hiedelmek, hisz valahogy el kellett rettentsek a nepeket a barbar vallasoktol. Pl egyes german es egyeb osi vallasokban a szexualis erot ( istent ) bikafeju emberkent tiszteltek. Nos mivel a szexualitasra anno azt mondtak nem szabad, igy obelole csinaltak "satant". Bar a satanizmus is felremagyarazott dolog, koze nincs az ordoghoz. Azaz az ordogimadas es a satanizmus ket kulombozo dolog. ( pl a satanizmus nem imad semmilyen felsobb lenyt, ergo ha az ordogot imadna az mar ellentmondana a hitevel. ) Igaz ezt hollywood keverte ossze. pl a forditott kereszt sosem az ordog jelkepe volt. Nem tudom melyik szent Jezus iranti tiszteletbol nem engedte, hogy ugyanolyan keresztre feszitsek, ezert ot forditott keresztre feszitetek. Vagy a pentegramma mely nem tobb mint egy igen eros es osi magikus jelkep, nem az ordog jelkepe....

Roviden ha valakit erdekel az elet utani lehetoseg, az semmi esetre se a keresztenyseg tanitasait vegye alapul, hanem vagy a keleti tanitasokat ( buddhizmus, hinduizmus, shintoizmus, stb... ) tanitasait, vagy ha mar magyarok vagyunk es nem a kelet fele akarunk fordulni, akkor felejtsuk el a kereszteny magyarsagot ( vegul is csak rankeroltettek anno ) es menjunk melyebbre, a samanizmus fele, hisz eredendoen a magyar nepnek a samanizmus volt a vallasi alapja.

Uff en szoltam.... De minek.
assdf  
2006. feb. 21. 14:00 | válasz | #139
Ez egy totál felesleges vita.
Idéznék egy okos embert:
"A halál nem érint minket. Ugyanis, amíg létezünk, a halál nincs jelen. Amikor eljön, akkor meg már nem létezünk."
Hoho  
2006. feb. 21. 13:57 | válasz | #138
" Csupan egy olyan jelenseg, amit meg nem ertunk igazan. Nehany ehenkorasz tudos ilyen fellengzos szavakkal akar penzt talalni a gyermekded kutatasaihoz. LOL"

Szerinted egy olyan dolog kutatasa "amit meg nem ertunk igazan", az "gyermekded" ?
2006. feb. 21. 13:30 | galéria | válasz | #137
2006. feb. 21. 12:56 | válasz | #136
Kuka.
2006. feb. 21. 12:51 | válasz | #135
Hit? Nem kell hinni! Csak abban hogy tudd mozgatni azt a bigyót.:-) Bár inkább akarni kell mint hinni csak nem "feszülten".link itt van de nem készült el,vagyis készülget csak még nem láthetó az oldal, most 1 progi irásával /álomfejtő ,bétája működik már/ vagyok elfoglalva mi még 2 hét majd utána lesz oldal is.
Fenjoy  
2006. feb. 21. 12:42 | válasz | #134
Teljes mértékben megértem az álláspontotad, de csak ismételni tudom magam, amit nem tapasztal meg az ember és/vagy tudomány az még létezhet. Tudomány egy fajta fejlődés, sok olyan dolgot "hoztak" létre csunyán fogalmazva amit anno még nem fogadtak el vagy nem ismertek el, hihetetlenek tünt, etc... és ma meg?! Te is tud biztos sok olyan tudományos dolgot írni, és "bizonyitani", hogy "létezik" amit anno nem fogadod el az emberek többsége, sőt... Szoval a kölcsönös tisztelet jeleként, én maximlisan megértem az álláspontodat, de a tudomány folyamatosan fejlődik ergo változik, szerintem

:)
2006. feb. 21. 12:38 | galéria | válasz | #133
Hidd el, hogy nem áll szándékomban személyeskedni, vagy Flamelni. Csupán bizonyítékot és magyarázatot kértem tőled arra, amit leírtál. Én is sajnálom, hogy nem sikerült közös nevezőre jutnunk. Én nagy tisztelője vagyok a tudományoknak, ezért ebből a szögből látom a dolgokat.
2006. feb. 21. 12:32 | galéria | válasz | #132
Ha meg még a bizonyítással sem foglalkozunk, akkor meg eegyszerű kuruzslás az egész. Még mindig jobb egy valószínűleg nem téves bizonyítás, mint a semmi.
Fenjoy  
2006. feb. 21. 12:31 | válasz | #131
Szerintem amit megtapasztal, az ember az egy fajta bizonyitás, az ember számára...te is tapasztal meg dolgokat és ha más nem tapasztalja az nem jelenti azt hogy az a dolog még nem létezik, remélem ezt beláttod:) De ez kezd olyan kötekedös flame lenni, nem értem a belső frsuztráciot mely ezt okozza, de biztos van "oka":)

a tudomány meg olyan dolog amire hivatkozol, hogy hogy is irjam:) a tudomány ma hoz egy elméletet, másnap megdönti, sarkalatosan fogalmazva de így van, csak elméleteket gyártanak amiket szépen sorba döntenek meg, sőt a legtöbb tudomány ágban éles viták vannak, nem nagyon vannak azonos vélemények, elméletek, gondolom ezt te is tudod:)

Szoval, asem elértünk oda, hogy nem nagyon irogatok, mert egy kellemes eszem csere helyett, sajnos átmentünk személyeskedésbe, ami lejön a kommentekből, sajnálom... de én itt most abba hagyom, nem sok értelme van:)

Üdv
:)
dez  
2006. feb. 21. 12:30 | válasz | #130
A tudományos bizonyítás is tévedhet!
2006. feb. 21. 12:25 | galéria | válasz | #129
":) Azért ez nem egészen így működik, de valoban ha minnél erősebben manifesztálsz dolgokat, előbb utobb megjelenik a fizikai síkon, ez egy fajta vallásos közegre lefordítva az "ima" megfelelője a manifesztácio, azzal a különbségel hogy az imában az ember vágyik rá, hogy de jo lenne Istenem ha ez meg az lenne etc, a manifesztáls meg az hogy egyből megtermeted, hogy ez már van nekem, és nem kell, az baj, hogy a szokészletem kevés ehezz hogy pontosabban megfogalmazam, bocs"

"ugy értelmezem a "láttotakat" hogy az élet értelme és célja a fejlődés és tanulás... a "baj" ott van, hogy mikor befejezed az emberi leszületések hadát, nincs vége átkerülsz egy másik körforgásos rendszerbe, bár tény hogy már nem emberként és emberek közé, és ezt nagyon "jo"nak tartom:)"


BOCS! Ne haragudj, nem tudtam, hogy ez bizonyítás.

Ha már az elején szólásokat idéztél: "Messziről jött ember azt mond, amit akar."

Fenjoy  
2006. feb. 21. 12:21 | válasz | #128
26 éves vagyok, volt egy halálos balesetem, átéltem dolgokat, ezt már leírtam... ez tapasztalat... nem az én viselkedésem a "gyerekes"...szerintem, ennyit a kölcsönös tiszteletről:) Semmilyen mese, meg mise tartás nincs, csak elmondtam velem mi történt ennyi és nem több... ha ezt nem lehet megérteni sajnálom...
:)
2006. feb. 21. 12:12 | galéria | válasz | #127
Eléggé gyerekes, hogy próbálsz a túlvilágról meg fantasztikumokról misét tartani. Bár szabad országban élünk... Szerintem csupán nem kéne felelőtlenül tényként kezelned ezeket a dolgokat. Még ha(kb.) 14 éves is vagy, akkor sem. Tudod, ami nincsen tudományosan bizonyítva, az csupán elmélet.
Fenjoy  
2006. feb. 21. 12:06 | válasz | #126
Ismét értelmezési probléma, de ez nem az én bajom:) olvasd el ujra mit irtam mielőtt valami más raksz a számba amit nem én irtam... gondolok, jézus, meg vérfarkas meg mit tudom én mirre asszociáltál...etc... de jo olvasni hogy te megtudod határozzni azt a keskeny határt:)
2006. feb. 21. 11:57 | válasz | #125
Akkor inkabb ne.

Viszont a cikk vihar a biliben. Fenysugar, ami atmegy targyakon? Es ez kb. a milliomodik olyan valami, atmegy az anyagon. Es akkor mi van? Ennek semmi koze a klasszikus "klonozas" es "teleportacio" fogalmakhoz. Csupan egy olyan jelenseg, amit meg nem ertunk igazan. Nehany ehenkorasz tudos ilyen fellengzos szavakkal akar penzt talalni a gyermekded kutatasaihoz. LOL

A tobbi faxsaghoz, mint pl: "Egyébként a vérfarkasnak vámpiroknak stb biztos hogy van vmi alapjuk különben nem lennének a legendák." - es Maria tenyleg szuz vol. Meg azutan is, hogy megszulte Jezust. Oregem, az elenk fantazia es a butasag kozott azert van egy nem is olyan keskeny hatar, aminek ti a rossz oldalan tenferegtek.
Fenjoy  
2006. feb. 21. 10:59 | válasz | #124
Nem nézett senki sci-fi, világosan le írtam a dolgokat, de ez már értelmezési probléma:) Akkor induljon a Flame...

:)
Fenjoy  
2006. feb. 21. 10:58 | válasz | #123
Persze nagyon jo volt...
2006. feb. 21. 10:02 | galéria | válasz | #122
Én már próbáltam elmagyarázni nekik, h túl sok sci-fit néznek, de nemm hittek nekem... :D
2006. feb. 21. 09:29 | válasz | #121
Jó volt az anyag, mi?
Kornan  
2006. feb. 21. 06:17 | válasz | #120
"40 évvel ezelőtt a Star Trek egyik klasszikus részében Kirk kapitányból két változat sugározódott vissza az Enterprise űrhajó transzporter szobájába."
És mi lett szegény második Kirk kapitánnyal?Nem láttam azt a részt.Biztos az életét áldozta egy klingon támadásban.

2006. feb. 21. 04:02 | válasz | #119
üdv, mi a lapod neve?

egyébként fura ez a hit dolog, tehát ha nem vagy "alkalmas" a hitre, nem is részesülsz a túl világ "áldásaiból" megszünsz simán?
dez  
2006. feb. 21. 00:37 | válasz | #118
dez  
2006. feb. 21. 00:36 | válasz | #117
Talán meg mi nem véletlenül vagyunk itt, ők meg ott. Nekünk itt van dolgunk. Persze azt sem jó, ha totálisan anyagelvűek leszünk (hiszen az anyag fogalmát is mi találtuk ki, mármint a klasszikus fizikai formájában). Kiegyensúlyozottság...
Fenjoy  
2006. feb. 21. 00:28 | válasz | #116
Neked is, várom a kérdező levelet...!

Üdv
:)
2006. feb. 21. 00:25 | válasz | #115
Jó rendszerezést! Vagyis szép álmokat! :-)