Elemzők szerint egy évet is csúszhat a PS3
2006. február 20. 14:35, hétfő
Újabb fejezettel gazdagodott a következő generációs konzol körüli szappanopera: a Sony továbbra is kitart a tavaszi megjelenés mellett, míg elemzők szerint ezt már senki nem gondolhatja komolyan.

Hirdetés

A sort a konzol elmaradt bemutatója nyitotta meg a múlt héten, amiről már hírt adtunk. Többen ugyanis korábban tudni vélték, hogy a Taipei Game Show 2006 alatt a Sony végre bemutatja működő prototípusát, és élőben demonstrálja annak teljesítményét. Ez sajnos ezúttal is elmaradt - a teljesítményről és a várható funkciókról csak videofelvételeken keresztül láthattak ízelítőt a látogatók, míg a megjelenés dátumát illetően nagy volt a csend.

Egyvalamiben biztosnak tűnt a cég álláspontja: Tetsuhiko Yasuda, a Sony Computer Entertainment Asia ügyvezető igazgatója a kiállításon arra tett ígéretet, hogy a PlayStation 3 még az idén megjelenik. Ezzel nem erősítette meg, de nem is cáfolta a kétkedők oldaláról elhangzó kijelentéseket, miszerint a PlayStation 3 alapos csúszást szenvedhet el. Ilyen véleményt fogalmazott meg a Merrill Lynch elemzői cég tanulmányában, amelyben - legalábbis a tengerentúlon - 2007-es megjelenést és 900 dolláros kezdeti árat említettek. Véleményük szerint ez elsősorban a Cell processzorral (230 dollár), a Blu-ray lejátszóval (350 dollár) kapcsolatos költségeknek, illetve a tervezési kiadásoknak köszönhető. Számításaik szerint az ár három év alatt egészen 320 dollárig süllyedhet, de ez még igencsak távolinak tűnik.


A legtöbb elemző ehhez hasonlóan nem tartja reálisnak a tavaszi időpontot és egyetértenek abban, hogy Japánban a nyáron, az Egyesült Államokban pedig novemberben, közvetlenül a hálaadási ünnep előtt jelenhet meg a konzol. "Senki nem gondolhatja komolyan a tavaszi megjelenést" - jelentette ki Hiroshi Kamide, a KBC Securities szakértője. "A Sony helyében én nem törném magam azon, hogy a lehető legrövidebb időn belül piacra dobjam a terméket." Szerinte a PlayStation 3 420 dolláros áron debütál majd, ám erre még alaposan fel kell készülnie a cégnek.

"Továbbra is a tavaszi megjelenést célozzuk meg, de nem hoztuk nyilvánosságra az egyes régiókra vonatkozó dátumokat" - jelentette ki hírügynökségi kérdésekre a Sony szóvivője hétfőn, hozzátéve, hogy sok függ a specifikációk (pl. Blu-ray) véglegesítésétől. Ugyanott tartunk tehát, mint néhány hónappal korábban, amikor szintén a következő generációs optikai tárolótól tették függővé a megjelenés időpontját. "Az utolsó percig várni fogunk, ám a döntés elmaradása esetén a debütálás késedelmet szenvedhet" - szögezte le a szóvivő. Ebből a szempontból jó hír, hogy a legújabb hírek szerint a Blu-ray szövetség megegyezett az AACS képviselőivel a másolásvédelmi technológia alkalmazásáról.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Elvis  
2006. feb. 21. 22:17 | válasz | #116
LOL! :D - u rule! nagyon nevetek most :D
jimmy127   "Rest in Peace jimmy127" 
2006. feb. 21. 22:04 | válasz | #115
amugy a konzolos témához annyit fűznék mindegyik gép jól lesz és mindenki azt vesz amit akar,de a 360-nál nem lesz a ps3 mérföldekkel jobb 1.nincs semmi hivatalos info ott már valami baj lehet 2.erős lesz a sony masinája de még vesztesként is kikerülhet a harcból a revonak nagyobb esélye van japánban 3.aki elhitte azt ami a 2005 E3-on ment azt csak sajnálni tudom és végül nincs semmi bajom a play stational de a sok vérfanboy a mocskolodással nem csak saját magukat égetik és utáltatják meg hanem az imádott gépüket is ráadásul úgy fanboyoskodnak hogy a sony le se sz**ja őket és még valami amig nem volt ps addig a konzolosok közt is nagyobb volt az összetartás az egyensúly PONT.
KaBuTo666   2005. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. feb. 21. 21:45 | válasz | #113
szerintem teljesen fülösleges vitatkozni, hogy a ps3 vagy a pc a jobb!
nekem van egy jó pc-m amin jókat multizok, játszok, stb...
ennek ellenére veszek ps3-at is mert iszonyatosan szeretek playstationozni, jelenleg ps2-es van, volt ps1 em is.

2006. feb. 21. 21:08 | válasz | #112
de azt viszont elfelejtettem megemliteni ,hogy vilag szerte

de akkor is elkepeszto.
2006. feb. 21. 21:07 | válasz | #111
Krinyo  
2006. feb. 21. 20:48 | galéria | válasz | #110
Pc-n egyértelműen az online játékok mennek, online közösségek kialakulása, fizetős és normál alapú rpg-k,fps-ek,rts-ek, mmorpg-k, mmofps...lásd cybersport
Az ilyen játékokat a nagy többség megveszi.
Úgy gondolom ezekben a dolgokban első számú a pc és a net, a további warez dolgokat, online kommunikációt(chat , fórum, tel, videotel, stb), online szórakozást nem említve. Akár egy multifunkcionális szórakoztató és információs központ, a netre kihegyezve. A konzol pedig egy massziv játékgép amit inkabb egyedűl vagy kisebb baráti társasággal lehet használni. Szándékosan nem említen a konzolon történő internetezést mert szvsz nem erre való, a lehetőségek pedig végesek.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. feb. 21. 20:10 | galéria | válasz | #109
Itt aztán pezseg az élet... hiába, a konzol vs. PC téma mindig remek ürügy jól hajbakapni.

Akkor álljon itt az én véleményem is, mert úgy érzem egy picit magaménak érzem én is a témát.

Kezdeném azzal, hogy eddig milyen eszközökön toltam:
ZX Spectrum
(Plus4 egy kis ideig)
C-64
Nintendo (alap)
Sega Master System
Sega Megadrive
486 DX-2
P1-200 MHZ
P3-500 MHZ
P3-1.2 MHZ Tualatin
(Palm... NES és GB emuval)
Playstation 2 (jelenleg is)
P4-2.53 GHZ
Nokia N-Gage (jelenleg is)
P4-3.2 GHZ (AGP platform)
Garmin IQE M5 (SCUMM, C64, SMS és SMD emukkal)
P4-3.2 GHZ (PCI-E platform) (jelenleg is)

Szóval... lehet itt dobálózni számokkal, kényelemmel és mindenféle légbőlkapott baromsággal és MELLETTE qrva jól el lehet siklani a PIAC VALÓDI helyzete felett!

Mert a valódi helyzet a követketkező:

A PC !SOHA! nem volt még olyan helyzetben, hogy épeszű ember kizárólag játékra vásároljon magának egyet.
A PC játékra IS alkalmas, de ez a sokadlagos funkciója, melyet rendesen elfelejtettek az emberek.
A PC-s játékfejlesztés és kiadás a wareznak és a BIZONYTALAN fogadópiacnak köszönhetően MÉLYPONTON áll.
Nézzétek csak meg az utóbbi pár év KONZOL felhozatalát és nézzétek meg a PC-s neveket!
Mit láttok? Azt drága barátaim, hogy a PC-re kiszórt játékok 60-70%-a ÁTIRAT vagy pedig a konzol verziók mellett egy már-már megtürt project.
Az átiratok 20-30%-a ráadásul olyan szinten "konzol ízt" áraszt magából, hogy a jobb érzésű, sokat megélt személyi számítógéptulaj a fejét, fogja a "Checking memory" felirat látványától, hogy a "save pontok" rendszerességét már ne is említsem.

Az tény, hogy konzolon normális szimulátort, RPG-t elég keveset lehet találni, de az összes többi játékstílusból annyi van mint a szemét és bizony jobbnál-jobb nevek repkednek... néha olyanok is melyekről mi PC-sek talán nem is álmodhatunk.
Nem azt akarom ezzel mondani, hogy a PC-nek vége, a PC halott játékos zempontból, mert szerencsére pár nagyon ütős versenyző azért mindig jelen van, de ha csak egy konzoltípust vizsgálunk arra meg találunk párszor-párat.
Szvsz a PC jövőjét a VR és az Internet alapos megújulása jelenti majd valamikor... előnyére szolgálhat továbbá az is, hogy sokkal komolyabb törés/másolás elleni védelmekkel érkeznek a nagyobb nevek.

NEM KÉRDÉS!: Jelenleg a konzoloké a JÁTÉKvilág. Aki ezt nem ismeri el az csukott szemmel jár.

Végezetül: Gondoljatok csak az utóbbi évek nagyobb neveire melyeket mi PC-sek annyira megszerettünk: Halo, GTA, Silent Hill-ek, Final Fantasy-ik, Prince of Persia sorozat, Fable stb, stb.

Az igazság az, hogy ahhoz, hogy teljes szépségében élvezzünk 1-1 frissen kiadott nevesebb játékot, ahhoz bizony évente 60-100 Ft-ot kell költenünk a gépünk fejlesztésére.
Lesz talán olyan, aki erre azt mondja, hogy: "de hát ebből mindössze 7-8 konzol játék ára jön ki, közben meg mi PC-vel széttöltögetjük az agyunkat."
És pontosan ez az amiért a PC-s játékpiac ott tart ahol...

Tudom, hogy a konzolokon is lehet a "sötét oldalt" választani, de SOKKAL, DE SOKKAL kevesebb konzoljátékos chippel, meg ügyeskedik, mint PC-s.
Nézzétek meg az N-Gage-t... több okból nem jött össze a Nokiának:
1. Forma
2. Béna PR
3. Warez hegyek

Mivel nulla, zérus, "0" védelemmel voltak ellátva ezek a játékok ezért az aki megvásárolta a készüléket szinte azonnal hozzájuthatott az új nevekhez, gyakran jóval előbb, mintha azok a boltban elérhetőek lettek volna.
Szóval, eltemetett már ez a világ egy olyan készüléket, mely tudását illetően még mindig köröket ver 1-2 mai 90-100 ezres telefonra, mert ez a világ elsősorban a külsőségekre ad, továbbá legtöbben az "evrything is free" elvet követik.

Én személy szerint a PSP-nek sem jósolok nagy jövőt (3-4 óra aksiidő... jaj, juj, bah).

Ennyi.
Su0my  
2006. feb. 21. 19:13 | válasz | #108
PC powa-wow powa (ne anyázz:))
2006. feb. 21. 19:06 | válasz | #107
Gratulálok Bogyi ügyes vagy! Neked sem a lényeg -ami a cikkhez kapcsolódik- ment át a hszmből...

Gratulálok ahhoz is, hogy ami át ment, még azt sem érted! Tök mindegy miért nem tudott többet gyártani, az ms, 1-2 millió konzol, még ha 10szer ilyen jó lenne, sem konkurencia, és ha van egy akkora bevételi forrás mint a ps2, nincs kényszer, hogy újat behozzanak. Ha egy kicsit korrektebb srác lennél, még eldumálhatnánk, miért csak ennyit gyártottak xék, de Veled nincs értelme...

Igaz haverodnak meg: kiragadsz egy dolgot és azt mondod szűklátókörű vagyok. Ezután válaszolok, amiben kiderül, hogy amit írtál -ismét- hülyeség, és inkorrekt. Te ekkor elnézés kérés helyett kiragadsz egy újabb dolgot. Na most ezt is megcáfolhatnám, és mehetne ez a végtelenségig. Ha időm lenne, sem foglalkoznék Veled és a hozzád hasonlókkal.
Ma2ska  
2006. feb. 21. 18:25 | válasz | #106
Jó hát olyasmire gondoltam, mint az első x-el jövő néhány áll-leesést indukáló játék /Halo, Doa, Blood Wake, Pgr/ most elmaradt, és ezt hiányoltam...
dez  
2006. feb. 21. 17:45 | válasz | #105
Persze, mert ~0 bennük a fizika, AI, stb. De amúgy ma is akad procilimites game, ha csúcskártyákról van szó.
schrank   "Rest in Peace schrank" 
2006. feb. 21. 17:26 | galéria | válasz | #104
hány millió ps2-őt adtak már 20-30? xbox-ot ?
2006. feb. 21. 17:24 | válasz | #103
Ha nem esz nelkul a legujabb cuccokat veszed, akkor nem megy ra a gatyad. A 10 eves hardware hasznalatahoz meg grat :)
Krinyo  
2006. feb. 21. 17:05 | galéria | válasz | #102
avulási időt énse 1évnek mondtam, de 10 év az sok.
egyik ps se bírta 10 évig. Ezzel nem azt mondom hogy nem működik, vagy nem lehet kapni hozzá játékot, mert akkor a pentium 166osom se elavult mert megy rajta tetris.
Én pl nem tudok elképzelni egy stratégiai játékot vagy fps-t konzolon. Persze attól még lehet, csakhát...érted.
Konzolon ugyanez van autószimulátorokkal.
2006. feb. 21. 16:54 | válasz | #101
Szerintem a kozol nem avul. Max 10 éves távlatot ha nézünk akkor igen. 10 évig meg a gatyád is rámegy ha új pc-s alkatrészeket veszel mindíg.:-) Persze konzol csak annak kifizetődő aki csak zenét hallgat filmet néz meg játtszik. Arra jó. Másra nagyon nem. PC ből az életbe nem lesz konzol, konzolból meg normális PC.
Dzson  
2006. feb. 21. 16:49 | galéria | válasz | #100
"látom dzsoni már az 576.hu-n is megtalálható vagy"

Jah, szeretem azt a magazint, megvan 4 évre visszamenőleg az összes száma...
Dzson  
2006. feb. 21. 16:47 | galéria | válasz | #99
"... de ettöl a sony kamuzásai semmivel sem lesznek szimpatikusabbak. Majd ha kijönnek a gépükkel és az über játékaikkal ..."

Akkor meg MI ALAPJÁN mondod, hogy a SONY kamuzik? :)))) Majd ha kijön, és nem az lesz, amit igértek, akkor kamuznak. :)))
2006. feb. 21. 16:46 | válasz | #98
:D Nics konzolom. Meg szerintem nagyon nem is lesz. Játékra adjak 10 ezreket? Ugyanmár! :-D Jó, ha vlalakinek van és ott vagyok én is játtszok persze+pc-val is szoktam,de azért az nem konzol. Konzolt játékra találtál ki és arra is jó. PC-t meg PC-re.:-DD
rolika  
2006. feb. 21. 16:06 | galéria | válasz | #97
tőlem aztán csúszhat, amikor most kezdenek el jönni az igazán jó játékok ps2-re
Krinyo  
2006. feb. 21. 16:03 | galéria | válasz | #96
de te ezt a konzolt megveszed 1x és jó esetben elvagy vele akárhány évig, a pc-s pedig összerak egy konfigot, ha valami új cumó megjelenik csere bizonyos ráfizetéssel így folyamatosan sziten marad, amíg a konzol avul. Jó helyen kell venni és olcsón lehet szerezni maxos cuccokat.
Aláírom hogy a pc-nek sok hibája van, de sztem sokkal szabadabban mozog egy pc júzer a hardverek,szoftverek,kiegészítők stb között.
És most ne jöjjön senki azzal hogy "vehetek a konzolra is egeret billt, dvd írót, hajcsavarót, atomreaktort" mert ilyen alapon én is átépíthetném az autómat repülővé csak most nincs kedvem :D
2006. feb. 21. 15:59 | válasz | #95
errol jut eszembe, kene nekem egy kicsit hasznalt xbox (original), hdd-vel, jatekkal, ami kezeli a backup cd-ket... passzoljatok mar le 1et nekem.

koszi-koszi ---> vincuska@hotmail.com
2006. feb. 21. 15:56 | válasz | #94
Olv el lent amit írtam. 8 mag az 8 mag...stb.
2006. feb. 21. 15:55 | válasz | #93
Valami nagyon okosat írhattam mert engem nem fikáz senki.:-DD
2006. feb. 21. 15:38 | válasz | #92
Hat azert, mert
1) nem tudjak kihozni
2)"mert ez nem nextgen csak egy mai pc szinvonala."
eleg jo esellyel hasonlo lesz a szitu ezzel is. Mire kijon, erosebb pc-s 3d-s hardware-ek lesznek a ps3 vga-janal. A jatekok pedig jellemzoen nem proci limitaltak.

Nem azt mondom, nem lesz rossz cucc, csak nem fogja megvaltani a vilagot.
2006. feb. 21. 15:31 | galéria | válasz | #91
Azt ugye nem is tudtad, eddig hogy a kevés X360 van a piacon ugye? Ha ezt a listát annak tükrében néznénk, hogy a jelenleg kapható mennyiség/eladott gép arányában, akkor mindjárt más lenne a leányzó fekvése...

Magyarul: Ami le van gyártva Xbox360 az szinte mind el is kell, a Ps2 esetében ezt nem merném kijelenteni.
Krinyo  
2006. feb. 21. 15:12 | galéria | válasz | #90
de most látom csak, te felse fogtad mit akartam mondani ezzel az "önmagad győzködése" dumával....
Egyszerűen mondhatnám úgy is hogy klinikai eset, próbálod mindenkinek bebizonyítani hogy mennyire isten és fantasztikus lesz egy játék/konzol ami még megsem jelent és ezzel igazolod hogy valóban jól döntöttél mikor a sonyt választottad, vagy fogod választani. Nemtudom hogy ez konzol függő-e, de nem emlékszem hogy láttam volna ilyet egy x-boxosál...
De ha ígysem érted mondhatok egy példát is: Tegyük fel veszel egy autót,(majd ha nagy leszel) akár jó, akár rossz az a tipus, te megpróbálod kiemelni a jó tulajdonságokat, a rosszat pedig elhallgatni, ezzel párhuzamosan fikázol minden más tipust/márkát, csakhogy igazold mennyire jól döntöttél. Különben valszeg idegösszeroppanást kapnál, amilyen fanatikus vagy.
Krinyo  
2006. feb. 21. 14:58 | galéria | válasz | #89
egy szóval sem irtam hogy nem lesz jobb...
azt irtam hogy hatalmas változások nem lesznek, egy bf1 bétából se lesz bf2....
Magamat nem kell győzködnöm, én nem vagyok elvakult fanatikus konzol "kisfiú".
A pc-t felse hoztam, de ha már itt tartunk havonta jelennek meg új vidkarik,hardver cuccok, ami miatt az árak is folyamatosan esnek, tehát a legújabb cuccokat kis időkülönbséggel aránylag olcsón meglehet venni.
A konzol régi nagy előnye hogy "olcsón-jót", épphogy már nem érvényes
lele  
2006. feb. 21. 14:48 | válasz | #88
Nem olvastam végig a hozzászolásokat de a legalján van 1 xboxos gyerek aki rögtön fikázta a dolgokat hmm.. én is xboxos vagyok és azt gondolom nem kéne ekkora segget keríteni az egésznek az x360-al pl.: isszonyat sok a baj mert visszonylag hamar dobták piacra túlmlegszik tönkreteszi a lemezekt stb.
És senkit ne zavarjon meg h a sony késik ez még nem azt jelenti h a ps3 szar lesz akkor kell dönteni mikor már az összes nextgen megjelent és összelehet hasonlítani őket
2006. feb. 21. 14:43 | válasz | #87
Btw,biztos azt is észrevetted,a fenenagy tájékozódásod közben,hogy az USA_ban és EU_ban mindig éppen annyit adnak el a 360-ból amennyi van(ugye a kialakult hiány miatt)
2006. feb. 21. 14:40 | válasz | #86
Hát ha meguntad a fórumozást,akkor további jó szórakozást az élet más területein...és,hogy ne mondd,hogy csak egy dolgot ragadok ki,íme:" x-ék, a legdurvább várakozásokat is alul tudták múlni"
Nos,ha szerinted a world launch miatt kialakult hiány alulmúlás,akkor nincs miről beszélnünk...
jimmy127   "Rest in Peace jimmy127" 
2006. feb. 21. 14:31 | válasz | #85
látom dzsoni már az 576.hu-n is megtalálható vagy csak ott nem ocsmánykodsz.szeretem az ilyen kamu emberket fingjuk nincs a 360-ról de várják azt az ocska szar ps3 megmondom őszintén a sony a legröhejesebb és leggagyibb az összes konzol közül de azon a tényen nem változtat semmi hogy a vérfanboy ps imádatoddal kivivtad nálam az év embre címet, számomra te vagy az év arca.
UNREG  
2006. feb. 21. 14:03 | válasz | #84
Ne kapd fel a vizet, Williams a normális X-es fórumozók közé tartozik, vannak nála sokkal szörnyübbek. :))
2006. feb. 21. 14:00 | válasz | #83
A hozzászólásom -egyik- lényege az volt, hogy eszméletlenül sikeres a Sony, és ráér a ps3al, mert jobban keres a ps2vel mint eddig bármikor.

Biztos én vagyok a szűklátókörű, de egyetlen dolgot kiragadsz a hsz-emből (pedig írtam még mást is) és egyből szűklátókörűnek tartasz. Írod ezt annak ellenére, hogy Te egyetlen országot vizsgálsz, egyetlen hónapban??!! Ahol egyébként szintén nem sikerült többet értékesíteni a Ps2-nél (276000:249000), de én vagyok a szűklátókörű...ugye?

A korrektségről meg már nem is beszélek, de nézzükk az Usa decemberi hardvereladásokat

1. PlayStation 2 - 1.5 millió [32.383.985]
2. GameBoy Advance/Micro - 1.213.196 [31.805.929]
3. PlayStation Portable - 1.12 millió [3.633.964]
4. Nintendo DS - 1.07 millió [3.817.883]
5. Gamecube - 606.423 [10.883.560]
6. Xbox - 415.000 [14.095.752]
7. Xbox 360 - 281.441 [607.343]

Utolsó!!! És akkor tényleg én vagyok a szűklátókörű ugye??!!! Ilyenkor kiváncsi lennék érzel e valamilyen önkritikát, de biztos vagyok benne, hogy nem. Mert ha olyan ember lennél, nem lenne az elöző hszed.

Nah ezért nem látom én értelmét fórumozni, ilyen közegben. Kívánok értelemes, értékes fórumozást Ma2ska-val és társaival. :D
2006. feb. 21. 13:58 | válasz | #82
Ja,és volt még a rendszerben egy kétmagos Intel Extreme Edition 3.46 Ghz-n,egy mega RAM-mal...
2006. feb. 21. 13:56 | válasz | #81
Hehe,épp most néztem a pcguruban,aTi x1900 teszten,már a javított változatú COD2-ben 39 fps-t bírt produkálni(x1800xt=31fps;nV7800GTX=24 fps) érdekes,xb360-on ugyanez a játék simán megy 60 fps-sel,és még szebb is :DD
2006. feb. 21. 13:50 | válasz | #80
Gondolkodj kicsit. 8 mag. Iszonyú magas FSB. Következő generációs spéci grafikus chip. Magas memória frekvencia. Na ha ezeket össze tudod dobni a PC-ben akkor nyerő vagy, de ha bármelyik is hiányzik akkor nem! Nagy hátrány a PC-knél, hogy az oprendszert is futtatnia kell amit "lassú" vinyóról tölt be és nem memóriából! PC nem játékra van kitalálva ezt kéne megérteni! Lehet azt is vele, de láttál már olyan PC-t amin 1 PS2 emu rendesen futott volna? Na én még nem. össze lehet dobni 1 pc-t is amit tudja futtatni probléma nélkül az igaz! De 10*-es konzol áron! Megéri?
2006. feb. 21. 13:46 | válasz | #79
Elég durva szűklátókörűségre vall a hozzászólásod,főleg,hogy a japán eladási statisztikákon lovagolsz...USA-ban januárban nagyjából ugyanannyi x360-at adtak el ,mint ps2-t,és még egyrészt november óta nem jött új játék rá,másrészt még mindig hiány volt....
2006. feb. 21. 13:36 | válasz | #78
Emberek melyik asztali konzolból adják el hétről hétre a legtöbbet? Még mindig a Ps2ből, és rengeteget, minnél több gép, annál több játékfejlesztés...és így tovább, egyre több pénz ömlik a Sonyhoz... Ha kiadnák a ps3at, majdnem öngyilkossággal érne fel, fölösleges. A ps2 egy nyereséges (gyártási költség kissebb az értékesítésnél), és rendkívül sikeres gép. Nem tudom mi ezen a bonyolult? Te ki akarnál adni egy gépet, amin buksz egy csomó pénzt? Addig volt érdekes a ps3 amig úgy nézett ki az xbox360 konkurencia lehet, de ma már a Sony tudja ráér... sajnos x-ék, a legdurvább várakozásokat is alul tudták múlni... A Sony többet keres a Ps2vel mint eddig bármikor :)

én nem szeretem a Sony-t, de ez van...

Ma2ska - nem szeretnélek megbántani, de légyszíves amig ilyeneket írkálsz, inkább mellőzd a vélemény nyílvánítást

"teljesen bepánikoltak az x360 miatt, és ez elég szánalmas igy kivülröl, független szemlélőként látva..."

:D az x360 senki sem pánikolt be, kb a régi sima gameboy advance és a sima xbox-nál adnak el többet belőle, a többi kapható konzol magasan lekörözi. Talán még a gamecube-al van versenyben... mégegyszer írom, nem szeretem a Sonyt, de ez van...
2006. feb. 21. 13:27 | válasz | #77
Japánok? Dehogynem! Azok képesek kölcsönt felvenni vagy elötte 4 évig gyűjtöttek rá /mert ott van miből/.
2006. feb. 21. 13:24 | válasz | #76
"az eddigi x360 játékkinálat az nulla "
Na most mi van,nyalni akarsz Dzsoninak,vagy mi? Vagy miért mondasz ilyen hülyeségeket? Nézz csak körül,pl. a GR-en az x360 játékok nagy része 80% fölött van..az neked nulla?
Vers  
2006. feb. 21. 13:11 | válasz | #75
sony részvény
Vers  
2006. feb. 21. 12:58 | válasz | #74
a sony részvényei november ota 31$-rol 46$-ra emelkedtek
ez 50%-os emelkedés, most esett 4%-ot az nudli, amugyis folyamatos az emelkedés a ps3 megjelenéséig
én vagyok egy barom hogy novemberben nem vettem sony részvényt
Ma2ska  
2006. feb. 21. 12:51 | válasz | #73
Lehet hogy ez számodra igy tünik, de a maga helyén az x360 nal kapcsolatos anomáliákat ugyanugy szóvá teszem. Továbbá ha valaki elvakultan fikáz, és a tényekröl nem hajlandó tudomást venni. Itt is elmondom ha ettöl megnyugszol , az eddigi x360 játékkinálat az nulla /de lesz ez még jobb/, de ettöl a sony kamuzásai semmivel sem lesznek szimpatikusabbak. Majd ha kijönnek a gépükkel és az über játékaikkal és az olyan lesz ami megérdemli, dicsérni fogom, efelöl megnyugodhatsz.
2006. feb. 21. 12:16 | válasz | #72
Van árnyékolás. Ettől függetlenül nekem nem tetszik a kép.
2006. feb. 21. 12:06 | válasz | #71
Persze,hogy tévedhet...de mondjuk nincs is túl nagy jelentősége a dolognak-pár faxkalap rendesen megszedi magát,aztán zajlik tovább az élet. :))
UNREG  
2006. feb. 21. 11:36 | válasz | #70
A Merrill is tévedhet, lásd Cián 62. linkjét. :)
Akkor most melyik az igaz, nem kevés különbség van a kettő között.
2006. feb. 21. 11:26 | válasz | #69
Vazzeg,itt is itt vagy ? =) De legalább már érted,miről beszélek....
Épp ezért mondom,hogy mindenféle piszlicsáré elemzőcég benyögéseire nem szoktak ekkorát ugrani a árfolyamok.
UNREG  
2006. feb. 21. 11:23 | válasz | #68
Nem feltétlenül kell, hogy az MS álljon az ügy mögött, egy ilyen akcióval millió dollárokat lehet keresni.
Kihoznak egy kedvezőtlen elemzést, a részvények zuhannak 3%-ot, a beavatottak gyorsan bevásárolnak, egy idő után a piac megnyugszik és visszaáll a normál értékre, lehet eladni az olcsón beszerzett részvényeket. :)
UNREG  
2006. feb. 21. 11:18 | válasz | #67
Ez csak az elemzőcégek felelősségét, avagy ha jobban tetszik felelőtlenségét tükrözi.
Benyögnek valami hülyeséget, persze a tőzsde ész nélkül, villámgyorsan reagál, aminek a kisrészvényesek isszák meg a levét, az elemzőcég meg maximum széttárja a karját, hogy "bocs tévedtünk párszáz dollárt, majd máskor jobban figyelünk".
yajirobe   "Rest in Peace yajirobe" 
2006. feb. 21. 11:14 | válasz | #66
Már régen bejelentették, hogy Japánban tavasszal fog megjelenni. Még nincs tavasz úgyhogy semmi sem csúszott. Ezt az elemzőt pedig a Microsoft fizeti, hogy átverje az embereket, hogy ne várjanak addig hanem vegyenek inkább X360-at.
Szerintem.
Én mondjuk egy dolog miatt nem vennék Xboxot mégpedig azért mert rövid az élettartama: Az Xbox 2002-ben jelent meg és 2005-ben már leállították a gyártást,igaz még fognak egy ideig játékok kijönni rá. Ezzel szemben a Playstation1 1994 végén jelent meg és 2003-2004-ig még gyártották.
a PlayStation2 2000-ben jelent meg és napjainkban is rengeteget adnak el belőle világszerte.
Szóval szerintem a PS sokkal értékálóbb, és visszafelé is kompatibilis. Ebből nekem az jön le,hogy a Sony sokkal jobban törődik a játékosokkal, persze üzleti érdekből de ez mindegy a felhasználónak.
2006. feb. 21. 11:08 | válasz | #65
Csakhogy ennek az elfuserált elemzőnek a hatására 3.6 százalékot estek a Sony részvények árai,ami nem jó. Btw attól még az elemzés lehet faszság,de így elég durva húzás.
Norbi7  
2006. feb. 21. 09:43 | válasz | #64
Nem baj hogy csúszik, még úgy sincs meg rá a pénz teljesen.
Dzson  
2006. feb. 21. 09:33 | galéria | válasz | #63
"Nekem aztán tökmindegy, nem vagyok semmilyen fanboy esetleg játék-fan..."

Aha, csak éppen minden hozzászólásod a sonyt vagy PS2/3 mat fikázza és recskázik az X3,6-ra. Hazug igzes lamer vagy, semmi több.
2006. feb. 21. 09:32 | válasz | #62
Ugyanez az elemzés, ugyanúgy a Merrill-től fél évvel korábbról, csak egy másik elemzőtől.

Röhej, ő a felére hozta ki, mint a társa, talán elöbb meg kellett volna beszélniük. :DD

Dzson  
2006. feb. 21. 09:28 | galéria | válasz | #61
Mi pukkadt ki? Mert pár elemző ezt mondja? Sok mindent mondtak már ezek az elemzők, ami aztán nem úgy lett. Az x3,6 lufi pukkant nagyot egyelőre mert ez nem nextgen csak egy mai pc szinvonala.
2006. feb. 21. 09:28 | válasz | #60
Semmi sem pukkant ki, ez egy elfuserált elemzés egy elfuserált elemzőtöl.

Olvasd el a #46-ot.
2006. feb. 21. 09:24 | válasz | #59
Vegre kipukkant a ps3 lufi. Varhato volt, ilyen hatalmas hype, meg elvarasok mellett.
2006. feb. 21. 09:15 | válasz | #58
nevetséges vagy, de sajnos a hozzád hasonló emberekkel nem lehet vitázni.

az mgs4 realtime, gyönyörű, és még szebb lesz.
2006. feb. 21. 09:14 | válasz | #57
Te aztán tudod, hogy készítenek progikat, nem igaz? :D
Mert egy beta devkiten futó beta játék már nem lesz szebb, azt akarod mondani, lol. Inkáb te vagy az, aki magát győzködi, tudom, nehéz lehet belátni, hogy egy szaros konzol olyan grafikát fog produkálni, amit a pc még egy darabig nem. :D
Lame  
2006. feb. 21. 08:45 | válasz | #56
Ezt meg megszivhatjak jol.
XBOX mar itthon is kaphato PS3-meg sehol.
Krinyo  
2006. feb. 21. 08:40 | galéria | válasz | #55
na most mondd azt hogy ez nem is a játék csak egy 5perces kis bemutató és ennél 10x szebb lesz :D
nem így készítenek progikat ugye tudod?
Nem látod hogy csak magadat győzködöd?
2006. feb. 21. 07:52 | válasz | #54
az az MGS-es kép kezdetleges ingame cucc, maga Kojima mutatta be a Tokyo Game Show-n és forgatta a cam meg állíttgatta árnyékok meg sok egyebet is egy ps3 dev kiten szal az most korai stádiumban ilyen , de ez röhej, hogy a Blu-ray drive drágább mint acpu :D:D:D, devkit messze nem egyezik meg a végleges ps3-al
2006. feb. 21. 07:48 | válasz | #53
kiv. vagyok, hogy ebből a ps3 mizériából mifog kisülni :S :( :D
2006. feb. 21. 07:29 | válasz | #52
"- legalábbis a tengerentúlon - 2007-es megjelenést és 900 dolláros kezdeti árat említettek"

Ugye ezt nem gondolják komolyan?
Odaát 900 dollár, mire ideér a vadkeletre, lesz az 200K HUF is. Abból meg már igen ütős vasat lehet összekovácsolni PC-fronton, pláne 2007-ben... Bukta van, Sanyi :)
dez  
2006. feb. 21. 01:16 | válasz | #51
Azt is figyelitek ugye, hogy egy "elemző" írkált össze-vissza, de a címben máris többesszám van. :P
ubuntu  
2006. feb. 21. 00:56 | válasz | #50
Nocsak profilt vált az sg.hu és mostantól kacsamagazinként újul meg?
A Merrill Lynch ilyen kamuelemzéses akciókkal egy ideig sok pénzt szerezhet a tőzsdén egyes partnereinek. De igen hamar azzal a következménnyel kell számolnia, hogy a szavahihetősége a nullával lesz egyenértékű, akárcsak a cég értéke is.
arty  
2006. feb. 20. 22:34 | galéria | válasz | #49
na, ez már cikk .. és teljesen logikus is :) most kell sony részvényt venni ...

mind1, a lényeg h a ML-t mostantól le lehet írni, kb. olyanok mint az informatikai világban a tomshardware.com :)
2006. feb. 20. 22:02 | galéria | válasz | #48
Inkább arról beszélj h 2007ben jelenik csak meg.
És se konzol se játék nincsen még így felesleges bármihez viszonyítani.
Szép szép ennyi. Hasra nem kell esni tőle mert sok idő míg meg nem jelenik.
Akkor már a crysist is lehetene reklámozni... ja nem azt nem az nem "nextgenkonzolgém"
Krinyo  
2006. feb. 20. 21:59 | galéria | válasz | #47
szép, de semmi extra. Nem értem miért hiszitek hogy ez a messiás, ugyanígy hittétek a ps2ről és xboxról is.
Ezután is lesz, jobb-szebb-gyorsabb konzol, pc.
Örökös vita izlésekről, egymást próbáljátok meggyőzni melyik a jobb mintha ezzel igazolnátok önmagatokat a helyes választásban.
Nekem pl nem tetszik, elvész a sok 100 ingame kép közt.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. feb. 20. 20:33 | galéria | válasz | #45
Legalábbis ezt mondják :) ami persze egyáltalán nem jelenti azt hogy igaz is :)
UNREG  
2006. feb. 20. 20:30 | válasz | #44
"A devkit nemhiszem, hogy gyengébb egy nemlétező gépnél."

Az, hogy te mit hiszel, nem sokat számít. :))
Abban a devkitben, amin az MGS4-et futatták, egy gyengébb 2.4 GHz-es Cell és nem a végleges GPU volt.
joebacsi   2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. feb. 20. 20:27 | válasz | #43
balrol a harmadik, alulrol a második pixel csöppet elmosott...tiszta undorító :)
jimmy127   "Rest in Peace jimmy127" 
2006. feb. 20. 20:26 | válasz | #42
had írjanak olyan ez mint a verekedés mindegy ki kezdte valaki hibás és mivel verekedni jó...
Fenjoy  
2006. feb. 20. 20:24 | válasz | #41
sok kis kancson jot röhögök:) elkezdődik a flame ... ez a szokásos irjatok sokan és nézétek az oldalt az SG-n cíkk:) és szépen bedöltök és egymásnak estek... ÜberLoL
UNREG  
2006. feb. 20. 20:22 | válasz | #40
Tényleg az árnyékon vitázunk?

Itt van árnyék, ha az kell.

Ma2ska  
2006. feb. 20. 20:21 | válasz | #39
Még az induló ár is egy érdekes történet lesz...
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. feb. 20. 20:20 | galéria | válasz | #38
Otthon az ember devkittel játszik? Nem. Magával a működő géppel játszik, ami jelenleg nem létezik.
A devkit nemhiszem, hogy gyengébb egy nemlétező gépnél.
2006. feb. 20. 20:20 | válasz | #37
Ez hülye hozzászólás volt..ne vegyen..én sem veszek autót most megvároma 2065-öt addigra kijön az új audi,majd azt,igaz esetleg most kellene..de várjunk vele..
Úgy bírom ahogy fikázzátok egymást,ki ilyen ki olyan..mindenki olyant vesz,meg azt amit akar.Pc-sek próbálják bemagyarázni,hogy a játékot az isten is pc-re szánja,holott ez nemígy van..akonzolosok meg egymást csesztetik,holott tudják mind x,és Ps-re vanank nagyonjó gamek.Bár utóbbi megjelenése késik.
És van aki már azért sem fogok mást venni...és persze fényezi a még megsem jelent cuccot.
Ha majd kijön így meg úgy jobblesz,csak mire kijön..Mondjuk karácsonyra te milyen Pc-t tudnál összerakni ha lenne pénzed?Kicsit jobbat mind most..
Így most előnyben lesznek a Ps-esek,mert ők esetleg kijavíthatják az X360 hibáit a csúszással.
Na majd meglátjuk..Speciel nekem egyik sincs,meg úgy nem is tervezem..van egy pc-m..aminek megvannak a korlátai a játékok terén,és emiatt nemértek egyet sok pc-s hozzászólással.
Egy rövidke szösszenet volt,de már eléggé nevetséges amit sokan írnak,és szapulják egymást,bár tudom ez a menő a fórumokon manapság.
nenad  
2006. feb. 20. 20:16 | galéria | válasz | #36
ejnye, az feny pont abbol a szogbol jon.
egyebkent meg szep soft shadow ez.

mondjuk kivancsi vagyok mi lesz a "szappanopera" vege. Sztem olyan karacsonyi -oszi megjelenes.