Magyar­­or­­szág­­ra érkezett a ma­dár­in­flu­enza
2006. február 15. 20:18, szerda - Forrás: MTI
Magyarországra sajnos megérkezett a madárinfluenza - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a témában tartott mai, rendkívüli tanácskozást követő sajtótájékoztatón, az Országházban.

A kormányfő közölte, hogy szerda kora reggel óta tudni, hogy Magyarországon átvonuló hattyúk közül két Bács-Kiskun megyei településen, Nagybaracskán és Csátalján olyan elhullott tetemeket találtak, amelyek a "H5N típusú vírussal voltak fertőzve". Gyurcsány Ferenc azt kérte: aki betegnek tűnő szárnyast, vagy elhullott madarat - elsősorban vízi-, illetve vándormadarat - talál, ne érintse meg, hanem hívja a 189-es kormányzati zöldszámot. Hangsúlyozta, hogy állatbetegségről van szó, nincs ok a túlzott aggodalomra, "ez ma egy nagyon korlátozott és nem jelentős kockázat". A magyar állatállomány egészséges, biztatnunk kell továbbra is valamennyi magyar polgárt, hogy fogyassza a magyar baromfit, ne féljen - mondta.

Amiről beszélünk, olyan megbetegedés, amely állatról állatra terjed, embert mai tudásunk szerint közvetlenül nem fenyeget - fogalmazott Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: ettől függetlenül fontos az elővigyázatosság. Szavai szerint az ősszel elfogadott kormányzati programoknak megfelelően összeült a megyei védelmi bizottság, amely ma 16 órától az érintett települések háromkilométeres körzetét közúton lezárja. Ott a szárnyasoktól származó termékek mozgását megtiltják, 10 kilométeres körben pedig ellenőrzik a szárnyasok és a feldolgozásukból származó termékek mozgását. A korlátozást 21-30 napig tartják fenn. A lezárásban a rendőrség helyi erői, és ha kell, a katasztrófavédelem és a nekik segítő polgári szervezetek vesznek részt.


A miniszterelnök kitért arra, hogy naponta találnak tetemeket, a legutolsó, összesen 11 elhullott hattyúra az esztergomi Kis-Duna-ágban akadtak. Ezek vizsgálata elkezdődött, az eredmény három napon belül várható. A kormányfő kiemelte, hogy a betegség eddig kizárólag Magyarországon átvonuló vadszárnyasokat érintett. Az a fő cél, hogy megakadályozzuk, hogy ez a betegség átterjedjen a magyarországi tenyészállományra, a háziállatokra - mondta Gyurcsány Ferenc. Ezért az érintett településeken számba veszik és folyamatosan ellenőrzik az állatállományt -tette hozzá.

A miniszterelnök leszögezte: ha esetleg átterjedne a vírus a tenyésztett állatokra, akkor Magyarország - az unióban elsőként - rendelkezik azzal a vakcinával, amellyel be lehet oltani az ilyen állatokkal kapcsolatba kerülő embereket. Hogy ezt mikor kell megtenni, arról az Európában elfogadott normák és a magyar pandémiás terv szerint az országos tisztifőorvosnak kell majd döntenie - fűzte hozzá, megjegyezve: "ennek a helyzetnek a közelében sem vagyunk".

A Magyar Fejlesztési Bank 2 milliárd forintos hitelt nyújt az Omninvest Kft.-nek annak érdekében, hogy a társaság kifejleszthesse a madárinfluenza emberre veszélyes változata, a H5N1 vírus elleni oltóanyagot - jelentette be Kóka János közlekedési és gazdasági miniszter. Az MFB ezzel a 2 milliárd forintos hitellel kívánja elősegíteni, hogy a madárinfluenza ellen hatásos magyar technológiát ne know-how-ként, hanem vakcina formájában lehessen piacra vinni. A miniszter elmondta: kormányhatározat született arról, hogy a H5N1 vírus elleni oltóanyag hazai és külföldi bejegyeztetését és gyártását előmozdítsa. Az Omninvest Kft. 2 milliárd forint összegű kormányzati kutatási-fejlesztési támogatáshoz jut, saját erőként pedig 1 milliárd forintot ruház be a vakcina piacra juttatása érdekében.

Az EU területén az utóbbi napokban több helyütt azonosították a madárinfluenza vírusát. Legfrissebb, szerdai bejelentés szerint Ausztriában és Németországban bukkant fel a kórokozó elhullott vadmadarakban. A brüsszeli bizottság kiemelte, hogy a nemzeti programok alapján - szigorított ellenőrzés részeként - uniószerte összesen 300 ezer háziszárnyast és 60 ezer vadmadarat vizsgálnak meg. A bizottság eddig megnyugtatónak ítélte azokat a lépéseket, amelyeket a tagországok tettek. Úgy vélték a korábban elhatározott intézkedések alkalmazása reményt ad arra, hogy a költöző madarakban feltűnt vírusok ne terjedjenek tovább háziszárnyasokra, illetve tenyészetekre az adott országokban. Az egyik ilyen intézkedés értelmében tíz kilométeres körzetben fokozott ellenőrzéseket végeznek ott, ahol beteg állatra bukkannak.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dez  
2006. márc. 24. 11:18 | válasz | #110
Champ  
2006. feb. 18. 01:11 | válasz | #109
Itt a világvége, mind meghalunk!!!! Már látni is a tévében a Jani bácsit, aki megkapta, és szörnyűségsen kínlódva elhalálozott... 95 évesen tüdőrákban. De!!! Miniszterelnökünk, Ferenc, a hős, megvizsgálta a madarakat. Legyőzte a vírust! Ő menthet csak meg minket. Én is rá szavazok!

A gumicsirke is megmondta: Elbutulós-kereskedelmitévés. Szerintem.
2006. feb. 17. 21:17 | válasz | #108
Sztem az egész madárkór FEL VAN FÚJVA!A megtalált madártetemek sok más baj-fertőzés miatt is keletkezhettek. Gondoljunk csak a rendkívüli HIDEGRE,HÓRA, a szerencsétlen vadmadarak nem tudtak táplálkozni,legyengültek, és egy bélfertőzés is végzetes lehet.Különben is a vírus a melegebb délkínai-indonéz területekről indult el,persze a vándormadarak elhozták ezt, de ez nem jelentheti az itteni baromfiállomány azonnali gyanúsítását.A hattyúk nem fognak mindjárt egytálból enni a bekerített állatokkal.


dez  
2006. feb. 17. 20:04 | válasz | #107
"Nos, azt olvastam nemrég valamelyik újságban, hogy nem kell fosni, mer' a boltokba kitett nyers baromfihúst többször is ellenőrzik, mielőtt odakerül"

Tényleg? Egy rendes ellenőrzés 1 hét, és nem olcsó mulatság. Csak úgy tudják "ellenőrízni", hogy megnézik, nem jól láthatóan betegek-e, vagy nem hullottak-e el. De a lappangási idő több nap.

"és a vírus különben is elpusztul főzés közben (vagy sütés, mittomén...)."

Látom, nem érted. HA esetleg fertőzött lenne, már érintésre is fertőzne. Nem aki megeszi, hanem aki elkészíti. Tehát ez egy süket szöveg.

Szal egy kicsit ellentmondásos a dolog. Nem szeretem a félretájákoztatást, se jobbra, se balra, se fel, se le, se ki, se be, stb. Vagy ebből kéne a "sorok között olvasni"?
nearo  
2006. feb. 17. 16:04 | galéria | válasz | #106
Lottón is ötven százalékod van: vagy bejelölöd az ötöst, vagy nem...
Csak hüyeségből írtam, nem kell fosni, legyünk optimisták!!!
nearo  
2006. feb. 17. 16:02 | galéria | válasz | #105
Teccik...
nearo  
2006. feb. 17. 16:01 | galéria | válasz | #104
Nos, azt olvastam nemrég valamelyik újságban, hogy nem kell fosni, mer' a boltokba kitett nyers baromfihúst többször is ellenőrzik, mielőtt odakerül, és a vírus különben is elpusztul főzés közben (vagy sütés, mittomén...).
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. feb. 17. 13:49 | galéria | válasz | #103
http://www.tomcatpolo.hu/index.php?mod=polok&cat=14&id=327&color=cardinal

2006. feb. 17. 12:51 | válasz | #102
Mindannyian meg fogunk halni. Pánikoljunk! Vááá!
Venom   2002. 07. 10. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 07. 10. óta regisztrált VIP fórumozó 
2006. feb. 17. 12:16 | válasz | #101
bemész személyes karanténba szkafanderbe megsütöd a csirkét aztánn tálalod :)
2006. feb. 17. 12:03 | galéria | válasz | #100
Így van, aztán a csöves majd jól megturkálja a szemetes konténerben, bemegy egy plázába melegedni, és jól rádtüsszent. :)
dez  
2006. feb. 17. 12:02 | válasz | #99
Kicsit nehezen hiszem, hogy pont a legerősebb szervezeteket gyűrte le a legkönnyebben. Egyébként vannak olyan, egyszerű antioxidánsok is, amik a vírusokat is írtják.
dez  
2006. feb. 17. 12:00 | válasz | #98
Nos, akkor egy dolog, amiről senki sem beszél: azt a csirkét el is kell ugye készíteni. Márpedig azt testi kontaktust igényel, ami átviheti a fertőzést. Akkor ezen túl gumikesztűben, maszkban kell sütni-főzni?
2006. feb. 17. 11:50 | galéria | válasz | #97
Senki ne féljen, a karantén az Önök védelmét szolgálja!
HöfEE  
2006. feb. 17. 11:39 | galéria | válasz | #96
Ezt te hol hallottad hogy veszélyes szárnyast enni? Senki nem mondta sőt Romániában pont ezzel fogják vissza a pánikot , mert főzéskor a virus elpusztul szal aki nyersen eszi a csirkét az féljen.
2006. feb. 17. 11:32 | galéria | válasz | #95
Mekkorát nevettem tegnap az egyik kereskedelmi csatorna híradóján. Meglepődve jelentik be, hogy rohamosan esik vissza a szárnyas fogyasztás, és rohad a boltokban a sok hús.

Vajon mitől?

Persze előző nap még ugyanebben a híradóban ment a pánikkeltés, hogy mennyire veszélyes szárnyast kajázni. :D::DD Ki érti ezt?
assdf  
2006. feb. 17. 10:42 | válasz | #94
És különben is térdig érő szélben nem lehet lekvárt kaszálni...
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. feb. 17. 10:07 | galéria | válasz | #93
Hát igen... néha én is azt érzem, hogy az SG fórumközösségének egy része a zártosztályon tolja szélessávon.
Megnyugtatásul azért közölném, hogy az átlagéletkor szvsz 16-17 év, szóval nincs akkora nagy baj, kicsit élénk a fantáziájuk, sok sci-fi-t néznek, és ezek szerint nagyon ráérnek.
Azt szeretem még az SG topicjaiba, hogyha egy ártatlan mondatkát elejtesz, lesz 10 ember aki a földbe tapos, lesz három aki smileykat szór, és lesz 1-2 aki megérti mit mondasz és érdemben reagál rá.

Végső költői kérdés: "Mégis mit vártál? Meleg hógolyót?" :-)
ZilogR  
2006. feb. 17. 08:07 | galéria | válasz | #92
Tegnapi három vélemény... Csak azért most teszem fel, mert az újaknak csak 24 óra múlva lehet. Remélem vakcianosztáskor ez nem így lesz...

A No1.: "... Én nem vagyok ijedős, de találtak elhullott pulykákat is Pécs környékén, amelyekből kóbor kutyák lakmároztak... Namost, ha azok a pulykák fertőzöttek voltak...!? Nekem jó a fantáziám, így el tudom képzelni, hogy egy kislány a kedves és éhező kóborkutyulit magához édesgeti egy kiflicsücsökkel oviba menet, aki azonnal körbeugrálja és képennyalogatja jól és el is kíséri az oviba. Az ovis gyerkőcök persze örülnek a kutyulinak és az még kettőt-hármat kézen-nyakon-fülön-szájon nyalogat, míg az óvónéni ki nem rugdossa. Persze a kislány mindhárom szerelmének ad puszit alvás közben és a többi öt be nem vallott szerelmének is. Persze amikor a szülők értük jönnek, ők is kapnak puszit és a szülők egymásnak is adnak puszit, sőt, a be nem vallott szerelmüknek is adnak puszit. És akkor Mucsaröcsögén már mindenki megkapta a nyavaját fél nap alatt, mert egy kis p...a osztja a kiflit reggel, oviba menet. Na, szóval, nem szabad kiflit árulni óvodás gyerekkel rendelkező családoknak azokban a falvakban, ahol kóbor kutyát látnak - szerintem..."

A No2.: "...szerintem a túzokok meg a fekete gólyák terjesztik - öljük le mindet, vazze!"

És végül a No3.: "...mert ha ez egy orvosi kísélet, akkor biztos hogy valakinek eszébe jutott már az a vírus is, hogy terjed és bejut a szervezetedbe, mint influenza és a genetikai anyagában pedig HIV vírust fog előállítani. Ha nekem, mint félrészeg biológushallgatónak eszébe jutott, akkor ezt tuti csinálja valaki valahol...!"


És ilyen környezetben kell nekem élnem és dolgoznom...

-=ZR=-
2006. feb. 17. 08:06 | válasz | #91
Nem jut eszembe ki mondta, de nagyon ideillik:
"A madárinfluenza a média útján terjedő pánikbetegség."

(szerencsétlen csirkék, semmi bajuk de azért beletömik őket egy nylonzsákba, hogy ott megfulladjanak nyomorultul)

Erről ennyit...
2006. feb. 16. 23:14 | válasz | #90
Kitörölték az MSZP-s madárinfluenzás kampánybanneremet hüpp-hüpp :(
2006. feb. 16. 23:09 | válasz | #89
"akkor az egész arány már lófingot sem ér mert nevetségesen kicsi a mintavétel.Arról nem beszélve hogy akik meghaltak a többsége vmi ázsiai paraszt aki csirkeszarban aludt, és higiénialig is a föld alatt vannak,..."
Javíts ki ha tévedek, de az egész balhé egy komoly sokcsillagos szállodából indult ki. Szerintem már évek óta haltak meg csóri "parasztok" a vírustól, csak arra a kutya se figyelt. Itt éppen azon tört ki a pánik, és tart ma is, hogy a vírus egy szállodában elterjedt, majd onnan repülővel az észak-amerikai kontinensre.
KaBuTo666   2005. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. feb. 16. 22:07 | válasz | #88
én biztosan nem engedném beoltani magamat szar ellen szérummal.


2006. feb. 16. 22:06 | válasz | #87
Szórakoztató a topik :)

Csak pár megjegyzés: a spanyolnáthában épp az volt a félelmetes, hogy NEM az általában rizikósabb fiatal és öreg szervezeteket ölte meg, hanem a fiatal, egészséges embereket. Mint ti. Bizony. Gyakran egyetlen nap leforgása alatt. Vírusfertőzésről lévén szó, az antibiotikum semmit sem ér ellene (legfeljebb a járulékos bakteriális fertőzéseket lehet így elkerülni).

További jó rettegést :)
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. feb. 16. 21:53 | galéria | válasz | #86
Fura egy matekos vagy... ha egy vírusnak 90%-os halálozási aránya van lsd ebola, akkor szerinted 50% esélyed van arra, hogyha elkapod akkor vagy belehalsz vagy nem? Én inkább azt mondanám 10%-nál is kevesebb az esélyed a túlélésre.
Venom   2002. 07. 10. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 07. 10. óta regisztrált VIP fórumozó 
2006. feb. 16. 21:46 | válasz | #85
ne aggódjatok lessz itt még T-vírus is :D
2006. feb. 16. 20:37 | válasz | #84
paráznak itt össze...állítólag Mo. az egyik legfelkészültebb ország...
Reyes  
2006. feb. 16. 20:00 | galéria | válasz | #83
Egyébként ma voltunk az osztállyal gykorlat néven birkatelepen, és az egyik birka folyamatosan tüssuögött:D
Mindenki rajta röhögött, aztánamikro mentünk kifelé, a többi birka futott mindefelé, csak az az egy ált egy helyben:D
Lehet, elkapta a madárinfluenzát:D

Reyes  
2006. feb. 16. 19:59 | galéria | válasz | #82
Atomot nekik:D
nearo  
2006. feb. 16. 19:41 | galéria | válasz | #81
Már ha elkapod, amminek ugyancsak 50% az esélye...
nearo  
2006. feb. 16. 19:40 | galéria | válasz | #80
Mindenképp 50% az arány: vagy belehalsz, vagy nem...
2006. feb. 16. 19:23 | válasz | #79
Példás. De még nyugottabban aludnék, ha alaposabban jártak volna el.
Pl egy Mini-NUKE segítségével zárták volna ki a további fertőzés lehetőségét.
2006. feb. 16. 19:08 | válasz | #78
Mindent a vevőért!
A gyorséttermekben igen egyszerűen oldják meg a madárinfluenza okozta gondot.
Nem tesznek baromfit a baromfiszenvicsbe..
2006. feb. 16. 18:54 | válasz | #77
Nna, Benke Laci bácsi már megint mászhat fel a plakátokra.

Neked van már madárinfluenzád?

Lassan írom hogy a hülyébbek is megértsék: Aki baromfit vesz/eszik, vagy baromfiak közelébe megy, vagy nem oltatja be magát 30 ezerért(fölöslegesen), az kinkeserves kinok között meg fog dögleni, és az elkárhozott lelke kénköves pokolra jut!!!
2006. feb. 16. 18:48 | galéria | válasz | #76
Ja és ne tessék elfeledni, hogy a Spanyolnátha idején még PENICILIN SEM (nem'tom hol van benne y) volt. Ma azért már olyan durva antibiotikumok vannak, hogy ehaj. A keflinről halott már valaki?
assdf  
2006. feb. 16. 18:37 | válasz | #75
Egyébként részlet a népszabadság cikkéből:

"Magyarországon már a 1970-es években jelen volt a vírus, ez a betegség nem jelent újdonságot az állategészségügyben - nyilatkozta az országos főállatorvos. A magas megbetegítőképességű influenza vírus mind Magyarországon a 70-es években, mind az elmúlt években Hollandiában és Olaszországban is előfordult - mondta a szakember, aki szerint akkor is volt madárelhullás és nem volt humán megbetegedés."

Tehát az utóbbi 30 évben nem volt semmiféle mutáció hogy emberről emberre terjedjen szval felesleges pánikolás.Ez is része a katasztrófa médiának.
assdf  
2006. feb. 16. 18:31 | válasz | #74
Dehogynem sokat számit.Kapásból onnan indul hogyha csinálnak ellene védőoltást, akkor ha van elegendő mennyiségü oltóanyag nagyon gyorsan és egyszerüen be lehet oltani az egész lakosságot.Néhány nap alatt be lenne oltva az ország.Tehát már megelőzés is nagyon gyors és hatékony lenne, szemben mondjuk afrikával ahol probáld meg beoltani a lakosságot pár nap alatt,nem kis meló lenne az összes falut végigjárni oltóanyagot teherautókkal magaddal cipelni stb stb stb.
Aztán rengeteg mindenféle gyógyszert lehet kapni itthon ami csökkenti a tüneteket, illetve egyéb megelőző gyógyszert,antibiotikomokat mert nem csak az gond hogy tuléled e az influenzát, hanem ha tulélted a teljesen legyengült szervezeted nem tud majd megbirkozni egy mezei gyomorrontással sem puff neki abba se jobb belehalni.Szóval rengeteget számit a eü infrastruktúra.

Commandante: tudom ezt valahol lejebb már leirtam.16os hozzászolás
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. feb. 16. 18:27 | galéria | válasz | #73
Amilyen szénnéégetve szeretem a szárnyas húst tőlem aztán ebola is lehet benne az is beledöglik az 99% :-)
2006. feb. 16. 18:16 | válasz | #72
A madarinfluenzaval nem az a baj, hogy belehalt nehagy ember, hanem az, hogy emiatt milliok nem vesznek szarnyashust, mert paraznak mint allat. Ez pedig belebarmol a vilaggazdasagba. A media meg azert lovagol rajta, mert az elelmiszeripar sok embert erint anyagilag. Itt szo sincs igazi fertozesveszelyrol. Hamarabb gazol halalra egy kamion, mint hogy madarinfluenzat kapj el.
tomo  
2006. feb. 16. 18:11 | válasz | #71
hat a virusok ellen ma sincs orvossag. azt vagy legyozi a szervezet vagy belepusztul. szal a jobb eü körulmenyek nem szamitanak annyit szerintem, mint az elso latasra tunik.
egy kelloen gyors es halalos virus ellen vajmi keveset lehet tenni , ha mar az ember elkapta.

a terjedeset kell megakadalyozni. bar egy cseppfertozessel terjedo korokozonal egy kicsit nehez megalljt parancsolni.
2006. feb. 16. 18:09 | galéria | válasz | #70
LÁÁÁÁÁÁL ez nagyon jó!

Még kée egy "inkább kocsit vettünk vakcina helyett" feliratú is. :)

Most láttam hogy Gyurcsány bá komoly arcal bólogatva nézte az elpusztult hattyúkat, hogy lássuk mekkora félelmet nem ismerő ember ő. Persze csdak akkor kaphatnmá el ha nyersen befalatozta volna a hattyút... :)
2006. feb. 16. 18:03 | galéria | válasz | #69
A vakcina az legyengített kórokozó nem? Bejuttatják a szervezetbe, és a legyengített vírust kinyírja az immunrendszer, és onnantól már felismeri a vírust, és nem árthat a normális vírus sem, nem?
De jó, még 1 oltással bővülni fog a lista
2006. feb. 16. 18:00 | galéria | válasz | #68
az még remekebb lenne ha kihalni minden madár influenzában, ugyan úgy felborulni minden ilyen egyensúly.
assdf  
2006. feb. 16. 17:57 | válasz | #67
Én még ebbe na a halálozási arányban sem vok biztos.Eddig kb 50% az aránym ez igy durván hangzik de ha azt is figyelembe veszük összesen elkaptak kb 50en és abból haltak meg kb. 25en (nem tudom biztosan de akkor is a 6 milliárdhoz képest egy nulla), akkor az egész arány már lófingot sem ér mert nevetségesen kicsi a mintavétel.Arról nem beszélve hogy akik meghaltak a többsége vmi ázsiai paraszt aki csirkeszarban aludt, és higiénialig is a föld alatt vannak, szval lehet a szervezetük már annyira kész volt hogy bármibe belehaltak volna, egy erősebb gyomorrontásba is.

A spanyolnátha sem lett volna olyan vészes ha nem a háború után tör ki.Persze szétrombolt infrastrukturával gyógyszer és orvoshiánnyal küzdő egészségüggyel és éhező nyomorgó legyengült szervezetü és sebesült emberek mellet nem csodálkozhatunk hogy nagy méreteket öltött és rengeteg ember halt bele az influenzába.

Szóval ez a betegség is ha mégis mutálódna akkor sem igazán minket fenyegetne hanem ázsiát és afrikát ahol még ma is hasonló körülmények uralkodnak.
2006. feb. 16. 17:38 | válasz | #66
Csupán viccből csináltam az MSZP-s grafikát, a #23-ra reagálva. Poén az egész, én amúgy is a Kétfarkú Kutya Pártra fogok szavazni :D
2006. feb. 16. 17:23 | válasz | #65
"Egy madárinfluenzát egy mai átlgaos ember nem is igazán érez meg."
A "hagyományos" nem nagyon, de a H5N1 halálózási statisztikája elég brutális.
2006. feb. 16. 17:21 | válasz | #64
Nnna, médiába megint önmin. 1 hétig az "Ús Isten, mind megfogunk halni!!!" feeling. Van gumicsont ...
(Nem értek biológiához, és biztos marha sokat mutálódik egy egy vírus, de ha jól sejtem a madárinfluenza lehet idősebb mint az emberiség. Avagy megint feltalálták a spanyolviaszt.)
2006. feb. 16. 16:35 | galéria | válasz | #63
Fiúk a védőoltást nem kéne összekeverni az ellenszérummal. A Spanyolnátha meg 20 milla ebert ölt meg a világon, de főleg öregekekt és gyengéket a háború után nélkülöző régiókban. Egy madárinfluenzát egy mai átlgaos ember nem is igazán érez meg. A mutálódásról meg annyit, hogy akkor más sokkal durvább vírusok is mutálódtak az idők folyamán, de még sem volt tömeges halálozás.
2006. feb. 16. 15:54 | válasz | #62
4 ev mulva is kulfoldon akarok tolteni egy fel evet, de olyan helyen ahol nem lehet fogni a Duna TV-t es nincs internet... kocsog politika
HöfEE  
2006. feb. 16. 15:48 | galéria | válasz | #61
Úristen Cat legalább ha reagálsz valamire olvasd el mire reagálsz , it nem a távol keleti madárinfluenzáról volt szó hanem a magyarországi megjelenés időpotjáról.
2006. feb. 16. 15:46 | válasz | #60
Húú bazzg má ebbő il politikát kell csinálni mer az úgy jót. Nem ? Nem.
2006. feb. 16. 15:36 | válasz | #59
Épp ezért nem nézek tévét egy jó ideje, majd ha látom hogy az emberek rohannak az úton gázálarcban, akkor elkezdek izgulni :)

Egy másik fórumon írták az imént: a legfrisebb hírek szerint újabb hattyútetemeket találtak, de amikor elkezdték volna vizsgálni őket az illetékesek, azok felébredtek és tovarepültek, mivel épp aludtak ebben a nagy hidegben szegénykéim. No comment...
HöfEE  
2006. feb. 16. 15:31 | galéria | válasz | #58
Gratula a képhez! Ezek után tuti a Gyurcsánra szavazok
2006. feb. 16. 15:31 | válasz | #57
Rosszul tudom, hogy már van vakcinánk? mintha korábban már volt róla TV-ben meg mindenütt hír, sőt, ha jól emléxem a gödöllői biológiai .. intézet fejlesztette ki. Vagy nem?
Mert most ahogy ebből a cikkből kiderül, betolnak egy xy kft-be 2 milliárdot... kíváncsi vagyok mikor derül ki, hogy kié a cég vagy kinek a kije van ott. :)
assdf  
2006. feb. 16. 15:29 | válasz | #56
És természetesen statisztikailag épp itt az ideje hogy egy meteor letörölje az életet a földről mert kb. 65 millió évenként kell becsapódnia. Szóval ideje betonbunkeret venni :DDD

Ez csak felesleges pánikkeltés, az a gond a médiával hogy ha majd egyszer tényleg nagy gáz lesz, akkor senki sem fog hitelt adni a szavainak.
2006. feb. 16. 15:28 | válasz | #55
véleményem: a sok kereskedelmi, felsöbb körökböl irányitott TV- csatorna(saccperkb 2)
jol felfujja a hirt, mint azt már volt szerencsénk megtapasztalni(Mari néni a piacon jo messze kikerüli a csirkés pultot, nehogy megfertözödjön stb) azt mi következik ebböl? naná hogy csödbe megy minden szerencsétlen szárnyas-baromfival foglalkozo gazda/cég... Már amugyis küszködnek a magyar gazdák a ázsiai olcso csirke stb... emiatt a csirka-pánik miatt ugyancsak le kell vinni az árát a jo magyar baromfinak---ergo szép lassan eltünik. és mi lesz? nem, nem talált, a pánik elmultával nem lendül fel meglepöen nagy méretekben a magyar csirkeállomány, nem ölt oriási méreteket a magyar gazdák csirkéinek száma a piacon. hogy mi lesz? jön a finooom KINAI CSIRKE!!! rohadtélet erre megy ki az egész hogy azt jöjjön a tonnaszámra ideküldött ázsiai baromfi. és ezért pattog a rohadt RTEL meg a TV22(a neveket elváltoztattuk...)
ne mondjátok hogy nem szoltam

2006. feb. 16. 15:15 | válasz | #54
2006. feb. 16. 14:35 | válasz | #52
Jah... Elképzelem a Fidesz következő plakátját: "Az MSZP behozta nekünk a madárinfluenzát. Rosszabbul élünk mint 4 éve!"

Különben a H5N1-el csupán annyi a probléma hogy egyszer már okozott világjárványt, csak akkor még spanyolnáthának hívták. És statisztikailag itt az ideje egy újabb hasonló járványnak, valahol láttam pontos számokat még régebben, a lényeg hogy a világ történelme során nem nagyon volt még példa arra hogy ilyen sokáig semmiféle nagyobb járvány ne lett volna mint a 20. században.

Ettől függetlenül én továbbra sem vagyok hajlandó lemondani a feleségem csirkepörköltjéről :D
mesor  
2006. feb. 16. 13:46 | galéria | válasz | #51
Egyébként ebben a kampány dologban is van valami!
az index.hu-ra már került is fel pár kép amiken miniszterelnökünk nagyban nézegeti a felboncolt hattyúkat!(amik a hírek szerint bélfertőzésben haltak el) Ejj de bátor! ;)
2006. feb. 16. 13:42 | válasz | #50
Abban igazatok van, hogy a média felfújja a dolgot, de igazából mit nem fúj fel? :)
Viszont az sem helyes megoldás, hogy nem vesszük komolyan a dolgot. Minnél több ember kapja el a madaraktól, annál nagyobb az esélye, hogy kialakul bennük egy emberről-emberre terjedő mutációja. Szal igenis komolyan kell venni, de nem annyira, mint ahogy azt a média beállítja.......:S
Zenty  
2006. feb. 16. 13:41 | válasz | #49
Az magyar ellenszer,meg csak az állati fajtájára van nem?
Szall ha mutálodik emböre sz@rt sem ér? :(

Egyébként téleg nem kell fosni, ha nem nyersen eszed a hust az fél siker :D!
Ez miatt nem érdemes átérni putto sertés husra :D!

2006. feb. 16. 13:38 | válasz | #48
Húha de nagy probléma. Mintha az életem függne tőle... Ez MADÁR Influenza. Szóval ha ember vagy és mostantól nem nagyon eszel szárnyast akkor semmi bajod nem lesz, de ha eszel akkor sem lesz bajod. Sok idióta madárinfluenzás hír. Rémítgetik az embereket az interneten a tv-ben meg a rádióba.
sped  
2006. feb. 16. 13:31 | válasz | #47
Ellenszert (ha jól tudom) nem csak mi feljesztettünk ki, másoknak is sikerült már. A probléma csak annyi, mint pl. az influenza elleni oltással is, hogy a vírusok terjedés közben igen gyorsan mutálódnak, így az ellenszer szart sem ér, max. egy törzs ellen hatásos.

Csirkehúst pedig falni kell, ahogy azt már többen is jelezték itt előttem. Nekem csak jó ha olcsóbb lesz, a gazdákat viszont sajnálom. Az életük munkája mehet kárba egy ilyen hülyeségtől. Persze itt a gép előtt ez sokaknak nagyon mókás.

Ismételten rendkívül sok zseniális hozzászólás született.
2006. feb. 16. 13:31 | galéria | válasz | #46
Afrancba mostezis lehet nevet váltani? :S
2006. feb. 16. 13:30 | galéria | válasz | #45
NE!!
duke  
2006. feb. 16. 13:18 | válasz | #44
"Én is erre gondoltam... Az lenne az igazi kampányfogás, ha maga Gyurcsány fedezné fel az ellenszert is. :)"
Meg ez is megtortenhet,mint a filmeken amikor az amerikai elnok 82-szerre is megmenti a vilagot.
tomo  
2006. feb. 16. 13:08 | válasz | #43
a gyartokapacitas kicsi. legalabbis a nagy uzlet lehetosegehez kepest.
ugyanis tojasokat hasznalnak fel az eloallitas soran, amiket kezzel manipulalnak.

egyebkent a fertozott husbol keszult etel lehet hoyg mar nem fertozo a hokezeles hatasara, de mi van a szakaccsal, aki meg nyers allapotban erintkezik a cuccal?
darph  
2006. feb. 16. 12:37 | válasz | #42
Engem az lep meg a legjobban hogy pont a mediara alapozva mekkora orbitalis bizniszt lehetne csapni az ellenszerumbol piciny hazanknak vilagszerte. De nem. Meg egy cseppet sem csinaltak belole, meg egy cseppet sem adtak el belole... Akkor hat melyik a nagyobb kacsa? A madarinfluenza veszelyessege vagy a magyarok csodaszere???
Tomo15  
2006. feb. 16. 12:25 | galéria | válasz | #41
Most ha találnak valahol 1-2 döglött madarat röktön föhír stb. Egyszer azok a szerencsétlen madarak is meghallnak...
2006. feb. 16. 12:17 | galéria | válasz | #40
Én is erre gondoltam... Az lenne az igazi kampányfogás, ha maga Gyurcsány fedezné fel az ellenszert is. :)

Kicsit felfújják amúgy.
Vegas  
2006. feb. 16. 12:14 | galéria | válasz | #39
Mosmeg azt mondta a hiradó h nem is abban pusztultak el hanem valami másban ://
Ma2ska  
2006. feb. 16. 12:13 | válasz | #38
Nekem sima náthám van, bár kicsit furcsa , ha kilépek az ajtón mindig el akarok repülni dél felé a többiek után...
2006. feb. 16. 12:09 | válasz | #37
Ja hát az biztos hogy ez ritka dolog mint a fehér Zorró...
2006. feb. 16. 12:03 | válasz | #36
Zalaegerszegi vagyok. De gondolom így nem mond semmit a dolog+ hogy miért mondtam. Azért, mert nálunk van a Zala Baromfi is. 190 embert rúgnak ki most. Nem kell már most senkinek semmilyen szárnyas! A Tescoban 260Ft 1kg csirke. Ezt nagyon szánalmasnak érzem,tekintve, hogy nem sok ember eszik csirke szusit, és ha az ősszes fertőzött lenne, nem hogy 80 de 50 fokot sem bírnak ki a fehérjék vgyis a vírus alkotóelemei! 43 fokon kicsapódnak. Tehát aki nyersen eszi annak+úgy kell./Ez kicsit köcsög megjegyzés volt tudom/.
2006. feb. 16. 11:57 | válasz | #35
duke  
2006. feb. 16. 11:46 | válasz | #34
"dejó, szerintetek véletlen, hogy pont a kampány idejé történt ez?"
Gyanus.Es gyurcsany majd a haza megmentojekent fog tetszelegni.Csak amerikat masoljak,ott is ugye minden valasztaskor meg kell tamadni,valamilyen jelentektelen kis tavoli orszagot,hogy az aktualis elnok demonstralja a hatalmat.Nekunk nem telik haborura,de itt vanak ezek nathas csirkek.De ahogy hallom kihuztak feriba alol szonyeget,mert nem talaltak a madarakban virust,csak valamilyen belfertozestol nyultak ki.
2006. feb. 16. 11:39 | galéria | válasz | #33
Namármost az erős immunrendszerűek túlélési esélyei nagyobbak, így főleg a gyermekekre és idősebbekre veszélyes ez is. A gyerekeket lehet pár év alatt pótolni egy megfelelő születésszabályozással, a lakosság előregedése meg amúgy is globális probléma. A fejlett országokban a gazdagokat úgyis megmenti az orvostudomány, hogy a szegények közül meg hány milliárd hal meg, az senkit sem zavar odafent. Amíg marad annyi ember, hogy jól el lehessen nyomni őket, addig a vezetők számára ez sosem lesz igazán égető probléma... Ezvan.
fonak  
2006. feb. 16. 11:20 | válasz | #32
Ha jól értem, azért van a felhajtás, mert ez egy igen halálos törzs, 50% körül van a halálozási arány. Ha pedig megjelenik az emberről emberre terjedő mutáció, akkor annak elég komoly következményei lesznek. Aki olvasta Stephen King Végítélet c. könyvét (vagy látta a filmet), az sejtheti mire gondolok... Ha annyira durva nem is lesz, de képzeljetek el egy járványt, amibe az emberiség 40-70%-a el fog pusztulni. Ez azzal is jár, hogy összeomlik a világgazdaság, a közlekedés, az államok megroggyannak, anarchia és káosz mindenfelé... Talán rá is fér már a világra egy ilyen. :] Bár nem kívánom...
2006. feb. 16. 11:13 | galéria | válasz | #31
Én a kergemarhakór idején főleg marhát fogyaszottam, mióta madárinfluenzapánik van, azóta meg szárnyasokat. Főleg csirkét, tyúkot, meg pulykát, de kakast is. Felőlem kelthetik a pánikot kedvükre, engem ne nézzenek hülyének!

Mellesleg a saláta meg sugárzik és teli van mezőgazasági és ipari mérgekkel, szal. ha már választani lehet inkább egy jó szaftos rántott csirke... :D

Jah, ha már összesküvés én a VEGÁSOKRA tippelek, hogy a jó Isten akárhová tenné már őket! :DDD
Kumesz  
2006. feb. 16. 11:04 | válasz | #30
Én is náthás vagyok!Szóval rettegjetek!!!