Valóságsokk, avagy hogyan legyünk sztárok 10 perc alatt
2006. március 3. 15:01, péntek
Big Brother, Való Világ, Survivor, Győzike. Csak pár cím az utóbbi évek új divatja, az úgynevezett valóságshow hazai terméséből. A műfaj mára külön fogalommá nőtte ki magát. Ám jelentése korosztályonként változik. A gyerekek számára ingyen pornó, a fiataloknak kiugrási lehetőség, az idősebbeknek botrányos műsor. De ki is a hibás létezésükért?

Hirdetés

Ezen "műsoroknak" köszönhetően manapság már mindenki lehet sztár! Elég csak jelentkezni egy ilyen válogatásra, majd bekerülni az egyik luxusbörtönbe és durr... már címlapokon szerepelünk, pletykarovatokban tűnik fel a nevünk és ha szerencsénk van, még a Mónika-showban is beszólnak nekünk. De nem volt ez mindig így!

Emlékszik még valaki a legelső hazai reality-show-ra? Ez a Viasat 3-on futó "A bár" címet viselte - főcímzenéjével nem mellékesen a Unique is berobbant a köztudatba. A műsor csak amolyan fél - valóságshow volt, a játékosok ugyanis nem voltak elzárva a külvilágtól, sőt! Feladatuk szerint egy bekamerázott bárban dolgoztak, majd onnan a szintén kamerákkal telezsúfolt lakásukba mentek. Itt még vihettek fel idegeneket is vagy elmehettek szórakozni. Nem nagyon kaptak elvégzendő feladatokat, viszont a "munkahelyükön" meghajtották őket.

A csatorna megpróbálkozott egy másik ötlettel is. Ez a magyar Survivor elődjének tekinthető, "A farm" címmel futott. Ebben a játékosok egy, a világtól elzárt tanyán szerencsétlenkedtek. Saját maguknak kellett megtermelniük az ételt, italt, valamint gondozni a földet és az állatokat. Itt már megjelentek a kiszabott célok, melyek egyébként csak a városi embereknek lehettek szokatlanok: disznóvágás, kapálás stb. Az eddig említett két műsor "főszereplői" nem váltak országosan ismert emberekké. Ám a két konkurens kereskedelmi tévé - látva a Viasat 3 mérsékelt sikereit - is kijött saját változatával. És ekkor megváltozott a "sztárvilág".


Rossz előjelek: Győzike a BB-háznál

Először a TV2-n jelentkezett a Big Brother, mely egy külföldi franchise volt. Itt már - valószínű a hosszabb játékidő miatt - mindenki tudna neveket említeni. Pongó, az egykori rendőr, majd világbölcs zenész-műsorvezető manapság bugyiboltjában árulja fehérneműit. Szabi híressé Zsanett iránti csöpögős érzelgősségével vált - azóta róluk sincs hír. Az első BB mai napig leghíresebb szereplői Renátó és Évi. A sármjával Antonio Banderast bealázó olasz puttana, és az ennek ellenállni képtelen nyertes Évi közös felvételei hamar bejárták a világhálót. Évi manapság egy pénztelen és depressziós anyuka, Renátó zenész és életművész. A többiek? Rémlik valakinek a kanadai szűz lány neve? Nem? Pedig akkoriban tele volt minden napilap a világszenzációval: a nő bizony még szűz!

Az RTL Klubbon - kis késéssel - elkezdődött az első magyar reality-show, a Való Világ. Az agyonhype-olt szereplők majd mindegyike fellelhető a médiában. A győztes Szabolcs sokáig az Ötletház című műsor társvezetője volt, manapság befektetéseiből él. Lorenzo szintén kipróbálta magát a tévében - vesztére! Azóta saját motorkereskedésében árulja a kétkerekű csodákat.

A leghíresebb Való Világ-os a "rapper" Majka. Az ózdi hős a villa egyik legszimpatikusabb játékosa volt, manapság azonban kicsit fejébe szálltak a dolgok. Sokat tapasztalt maffiózó, aki szülővárosában írott cédét osztogat. Aztán ott volt még a fogairól hírhedt Ági, aki kiadott egy sikertelen albumot, majd eltűnt. Györgyi írt egy könyvet, vezetett egy műsort, aztán süllyesztő.

Itt bukkantak fel az első pornósok is. Emlékezetes momentum volt Maya Gold beköltözése, majd szexuális masszázsa a villalakókkal. A botrány jót tett a nézettségnek, ekkor kaptak vérszemet a szerkesztők. Oki országos nőkeresése, majd az aktus közvetítése élőben csak a kezdet volt. Ekkor még mindenki azt gondolta, ennél rosszabb már nem jöhet.


Középen Pandora, akit kényszerítettek a szexre

A sikereket látván a két csatorna elkezdte ontani magából a valóságshow-kat. Először jött a BB2 és a Való Világ 2-3. Ezután az RTL-en megjelent az unszimpatikus szereplőkkel teletűzdelt Survivor és Kísértés. A nagyobb botrányt ez utóbbi kavarta.

A műsor alapja is botrányosnak mondható. Két sziget, két csapat: nők és férfiak. Feladatuk: elcsábítani és szétszakítani a négy szerelmespárt. Az, hogy akadtak olyan nők és férfiak akik elfogadták a csábító szerepet, elárul pár dolgot az illetőről. Hiszen hogy is hívják azt az embert, aki pénzért (a csatorna fizetett neki) szexuális szolgáltatást (ez volt a feladata) ajánl? Aztán a játékosok. A legemlékezetesebb alakítást a "nem tagadom a pornós múltam, de senki ne merjen kérdezni róla" Melinda (vagy nevezzem Pocahontasnak?) tudhatja magáénak. Sokszor a csábítókat megszégyenítő módon viselkedett, utána pedig sírdogál, mert annak tartják, ami valójában is.


Vajon kinek a lelkéért imádkozol, Melinda?

Az egyik válogatásra magam is elmentem: tipikus plázacica-hegyek, kidobott mellek, arcon vastag rétegben a vakolat, száj kikenve-kifenve és az olyan kérdésekre, hogy "Mi a hobbid?" a következő választ adja: "Szex a férfiakkal". De férfitársaim sem voltak különbek: mindegyiken izompóló, rövid haj, agyonszolizott test. Valamint mindent elkövettek, hogy női kérdezőbiztosokhoz üljenek.

Szóval manapság megváltozott a helyzet a médiában, nem szükséges egyetemet vagy főiskolát végezni, elég bekerülni egy ilyen show-ba, lefektetni valakit vagy undorító és alpári módon viselkedni és máris biztosítva van a helyünk. A legjobb példa erre Leó, akinek annyi arca van, hogy az már megszámlálhatatlan. Nyíltan bevallja, hogy csak szerepet játszott a játékban, mégis műsort kap. Jelenleg Teleshopokban nevetteti ki magát.


A nagy ő, itt még kicsiként

Nem kellünk az aktuális csatornának? No problemó! Irány a konkurencia, aki pusztán a reklám miatt szerződést ad nekünk. Ugye mindenki emlékszik még Pongó és Anikó esetére? Pongónál a TV2, míg a leginkább NDK-s úszónőre emlékeztető Anikó tehetségtelenségéről az RTL Klub bizonyosodott meg és nem kívánta tovább foglalkoztatni őket. Majd következett egy csere és Kojak az RTL-t, a Szőke Ciklon pedig a TV2-t gazdagította. Pongó műsort sem kapott, a VV esti bejelentkezéseit vezetgette, Anikó pedig óriásit bukott a Nagy Ő szerepében. Megérte? Persze! A reklám jót tett a csatornának, hetekig velük volt tele a sajtónak nevezett bulvár.


Hamarosan roma-zuri lesz

Téved, aki azt hiszi, hogy ezek a showk miattunk készülnek el! Csupán mi tesszük naggyá őket. Mert kit érdekelne, hogy Frankie és barátnője lenyomnak egy menetet a tusolóban, ha az egyik pornócsatornán menne? Senkit! De fő műsoridőben a mindenki által fogható RTL-en? Milliókat. És pontosan ennyit ér egy perc reklámidő! Milliókat. Szóval, amíg kíváncsian nézzük, hogyan járatja le az országot Győzike, a Nép Fia külföldi tartózkodásai alatt, és milliárdos bevételeket hoznak az emelt díjas SMS-ek, addig csak egyvalakit okolhatunk a show-k végtelen áradatáért: saját magunkat.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
5i  
2006. márc. 08. 21:03 | válasz | #117
Ha arra akarsz szavazni, aki nem lop, akkor nem jó országban élsz! Lop a baloldal, lop az úgynevezett jobb oldal. Nincs középút! Viszont ez a fenyegetőzés az egyik oldal részéről, hogy ha nem nyerünk forradalom lesz a legszánalmasabb mondatok egyike, amit életemben hallottam.
De annyit mondok, hogy ha még egyszer elzárnak egy hidat engedély nélkül úgy, hogy nem tudok átmenni rajta, annak nekiugrom!
2006. márc. 08. 15:29 | galéria | válasz | #116
Én inkább arra szavazok aki nem lop. Meg aki nem vitte el a nagyapámat 10 évre csak mert volt egy kis kifőzdéje és ebből már le is vonták a következtetést, hogy ő biza a nép ellensége.

De aki tényleg nem szereti egyiket sem az inkább ne nenjen el. LEgalább nem szavaz a meg nem nevwezett pártra... :)

Még jó hogy van otthon gép meg DVD így azt nézek amit akarok. :) Szerwencsére van még jópoár szinvonalas film és műsor ,amit megéri megnézni. (Csak mondjuk Mo-n nem vetaítik őket. :()
winnie  
2006. márc. 08. 08:20 | válasz | #115
Megasztár nem valóságshow,

hidd el, ez nem vita tárgya, műfaji meghatározás (verseny, mint a többi valóságshow, csak ez ilyen fajta). nem csak a kiszavazás miatt, hanem azért, mert a magyarok különösen reality-sre csinálják meg az eredeti verzióval ellentétben. (ugye nálunk még az együttélésre is ráhajtanak, a készülődésre és egyéb bulvárriportokkal egészítik ki a műsort.)

maga a magyar verzió, sajnos hajaz a többi hazai reality minőségére, tényleg pocsék (ez nem az előadókra vonakozik), a tv2 pedig, jogosan, de a nettó 30-40 perces műsor helyett (kint 42 perc) egy majd bruttó 3 órásat nyom le a nézők torkán.
Cat  
2006. márc. 07. 23:23 | galéria | válasz | #114
"A valóságshowk mint olyanok kikoptak a kereskedelmi tévékből, pontosan a nézettség esése, és egyéb okok miatt, a téma nem létezik."

A félreértések elkerülése végett, még a Megasztár is valóságshow. Ugyanugy hetente kiszavaznak egyet SMSben.
Cat  
2006. márc. 07. 23:21 | galéria | válasz | #113
mindkettő, és egyben alakítja is az igényeket.
Faki  
2006. márc. 07. 23:15 | galéria | válasz | #112
Hát a színvonalat max az énekesjelöltek adnak, viszont a zsűri+műsörvezetők+ pofátlan pénzlejmolás miatt néha hányingerem van.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. márc. 07. 21:49 | galéria | válasz | #111
"lol, ez viszont tényleg megmosolyogtató:)"

Ezen most mi a lol?
Világfalu: szerintem nagyon színvonalas, könnyed, érdekes informatív műsor volt.
Frei: bár gyakran túlzásokba esik azért a mondókájának 80% igaz.
Fábry: Ki nem szeret röhögni? Magyarországon a humoristák kihalltak úgy látszik Hofi mesterrel. Fábry talán az egyetlen aki kicsit visszaidézi a régi nagyok szellemét. (Bagi-Nacsa felejtős.)
Napló: Igyekszik objektív lenni, bár néha erősen leadják a szintet.

Megasztár nem valóságshow, hanem egy tv-s tehetségkutató verseny alá Tátika régen, vagy Táncdalfesztivál, (Ki Mit Tud). Ráadásul a mérce is igen magas... sok hazai már aktív előadó elbújhat 1-2 tehetség mellett.

Nagy átalakítás/alakítás (vagy mi) ha jól tudom 7-8 hónapja vége -ha nem több.

winnie  
2006. márc. 07. 19:05 | válasz | #110
A TV-2 egyetlen db valóságshow sincs már hosszú idő óta,

a megaasztár már jó ideje képernyőn van, de alktérítőnek is van reality aspektusa - a többi tv2-ős is megbukott mostanában (ld. a nagy alakítás, pl.)

(nagyon kevés kivétel van/volt Világfalu, a kissé túlzó Frei, Fábry, néha a Napló ennyi.)

lol, ez viszont tényleg megmosolyogtató:)
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. márc. 07. 13:28 | galéria | válasz | #109
A cikk nem időszerű, késett jópár hónapot.

A TV-2 egyetlen db valóságshow sincs már hosszú idő óta, Viasat szintén.
Retekklub próbálkozott, de ilyen Bajkeverők, 5ökör szerű nulla műsorokkal csak még jobban belesüllyedt abba a posványba amibe évek óta dagonyázik.
Amúgy, ha még egy terhes bemondónőt meglátok lőjjetek le, mert már nem bírom a sokkot.
Egyik kellemesnek, informatívnak tartott műsornak gondoltam a Naplót-t, de pl. ez a múltkori Zsanett-féle interjú... szavakat nem találok... mélyrepülés.

Ja... kijelenthetjük, hogy nézhetetlenek a műsorok (nagyon kevés kivétel van/volt Világfalu, a kissé túlzó Frei, Fábry, néha a Napló ennyi.)
gjaza  
2006. márc. 06. 19:22 | válasz | #108
Pontosan. Nem kötelező nézni. Elmondom mi a bajom ezzel a cikkel. 1. A valóságshowk mint olyanok kikoptak a kereskedelmi tévékből, pontosan a nézettség esése, és egyéb okok miatt, a téma nem létezik. 2. A cikk szerzője azon háborog, hogy ilyen emberekből lehetnek "sztárok", akik ebben szerepeltek. Szerintem ennek pontosan az ellenkezője történt: kikoptak, ahogyan megint máshol írja a szerző, és ez így van jól. 3. A bulvár nem új találmány. Kicsit félve írom ide, de a 18. század óta, mióta nyomtatás van nagyüzemben, a ponyva, erotikus, pornó, bűnügyi, stb. tehát mindig is a gagyi volt a meghatározó. A médium változott, nem az emberek. Szóval egyáltalán nem értem ezt a siránkozást a világ romlásán. Ahogyan előttem is leírták: van ezer más lehetőség hogy kikapcsolódj. Kicsit az ördög ügyvédjének érzem magam, mert én sem nézem ezeket a szarokat, de nem tartom sokkal értelmesebb szórakozásnak, mondjuk az órákig tartó értelmetlen játékokkal való szórakozást, nekem az is egy szinten van a valóságshowkkal. És az internetező emberek sem különböznek túlzottan a tévézőktől. Biztos forrásból tudom, hogy a magyar nyelvű web toronymagasan legolvasottabb hírei Győzikéről és Anikóról, vagy az éppen aktuális "sztárról" szólnak.
2006. márc. 06. 19:16 | válasz | #107
sorry: kúltura=kultúra
echo  
2006. márc. 06. 18:43 | válasz | #106
Haha, szerintem néhány ével később születtél mint kellett volna. Az előző rendszerben lubickoltál volna, ahol ott volt állam bácsi a "felügyelő szerveivel" és megmondta, hogy neked kedves gyermeki lélek, mi az ami használni fog, hogy végre valódi értékekkel rendelkező ember lehess.

Én jobban szeretem, ha nem tekintenek gyereknek akinek meg kell szabni, hogy mi neki a jó. És felteszem másokról is hogy el tudják maguk dönteni, mit is szeretnének(persze így néha tévednek, de sebaj). Tehát aKi valóság sóban akar szerepelni tegye, nem látom, hogy nekem miért lenne jobb, ha mint valaki javasolta le lőnék őket. Mondjuk lehet hogy akik itt siránkoztok valahol fél úton vagytok magáról dönteni képes felnőtt és arra képtelen gyerek között: olyan gyerekek akik tudják magukról, hogy gyerekek ezért náluk okosabb úrért kiáltanak, aki azt rakja a tányérjukra ami tényleg használ nekik, mert maguktól egész nap csak csoki zabálnának. Szerintem jobb lenne inkább felnőve a maga urának lenni, és pláne nem bízni ilyen felügyelő szervekre magunkat.

Jah és akik értékekről papolnak, mondják már meg pontosan mire gondolnak. Mi lenne az az értéket közvetítő televízió műsor. Foci meccs? Vagy még egy amerikai sorozat vagy mi? (filmeket ne mondjatok, mert azt így is lehet nézni tv-től függetlenül: lásd téka és torrent)
2006. márc. 06. 18:24 | válasz | #105
Hát... Én nagyon sokat tv-zek és mindig találok számomra szórakoztató és/vagy informatív műsorokat. Persze pont a két országos kereskedelmi csat. műsorát nézem a legkevesebbet. Valaki már lentebb említette, h vannak sport csatornák és ez így igaz. Hozzátenném, h vannak ismeretterjesztő csatornák is. Persze, azt elismerem, h sokan csak a földi sugárzású adókat tudják nézni, de ott internet se nagyon van; tehát ott kár alternatívaként említeni a világhálót. De rengeteg más szórakozási lehetőség is van a tv-n kívül. Aki kúlturára vágyik az elmehet színházba, múzeumba, könyvtárba stb. Ne a tv-ből akarja megismerni senki a világot, nem kötelező nézni.
2006. márc. 06. 16:12 | válasz | #104
Eloszor is gratulalok a cikk irojanak, nagyon frappansan megfogalmazta a valosagot, es egyben az en velemenyem is ugyan ez. Latszik, hogy a viszonylag "okosabbak" "kineztek" Gyozikeeket a "puccos bál"-ról. Mi kell a sikerhez? Botranyok sorozata, meg egy kis roma akcentus...
2006. márc. 06. 14:40 | válasz | #102
Gratula a cikkírónak!!!Remekül összefoglalta ezt az egész "valóságshow" szennyet.
Luise     A felhasználó átmenetileg ki van tiltva. 
2006. márc. 06. 14:26 | válasz | #101
"Valami olyasmi rendszer volna használható, hogy lenne egy felügyelő szerv, amely megmondaná hogy 1 műsor mennyire "hasznos", mondjuk -10..+10 skálán:"

és ezeket a muksókat szerinted hány reklám árán lehetne megvenni??? :P
Normal  
2006. márc. 06. 14:22 | válasz | #100
Van egy hivatal,
ők telepítenek lakásokba
nézettségvizsgáló szerkentyűket
aztán kielemzik,
mi érdekli Magyarország lakosságát.

Valahol itt lehet a hiba - és remélem, nem a fejekben.
:D
Menhir  
2006. márc. 06. 13:54 | válasz | #99
Nem biztos, hogy minden műsortípusra alapból igény van. Szvsz a Bár előtt nagyon sokan a nem is hallottak még valóságshow-ról. Sőt, talán a Big Brother 1-ig sem. Egy ker.tv külföldi mintára elkezdte és sikeres lett. Ettől kezdve meg volt az igény is.

Tényleg, melyik TV csinálta azt a műsort, ahol olyan embereket toboroztak össze, akik még soha nem jártak a Balatonon? Én az MTV-re emlékszem, és mintha előbb lett volna, mint a Bár.
2006. márc. 06. 13:41 | válasz | #98
Szerintem alapvetően ott a hiba, hogy bármi sz.rt lehet sugározni. Van pár alapelv, hogy miért jár pár filléres büntetés (főműsoridőben néhány 10 sec reklámmal behozzák a bünti összegét), és ennyi. Valami olyasmi rendszer volna használható, hogy lenne egy felügyelő szerv, amely megmondaná hogy 1 műsor mennyire "hasznos", mondjuk -10..+10 skálán. A "hasznos" fogalmán nem kell lovagolni, a jog/igazgatási rendszer tele van ilyen misztikus, szubjektív döntést igényelő fogalmakkal. Szóval kellenek valakik, akik pontoznak minden műsort, és kész. -10 jelentené mondjuk az abszolút agy és erkölcsromboló szemetet (pl valóságshowk), +10 meg jelölné azt, amitől az emberek bizonyíthatóan okosabbak és jobbak lesznek (ilyen jelenleg nincs szerintem, de csak azért mert nincs rá fizetőképes igény). A lényeg az volna, hogy aki mínuszos pontértéket kap, az az adott műsor bevételének pontérték*10x szézalékát befizetné egy alapba, amit a plusszos műsorok között osztanának szét. Ezzel kb ki is halna a valóságshow, mivel a teljes bevételt (10x10%-ot) be kellene fizetniük a "neveljünk gondolkodó országot" kalapba.
Az, hogy egyes politikai ill. gazdasági erőknek ez nem érdeke, ezért ez sosem fog megvalósulni, az más lapra tartozik. Szavazzunk az szadeszre, és nézzünk még sok valóságshowt, mert ugye liberalizmus rulez (nameg cionizmus is, csak ezt mégse lehet kampányban leírni).
Menhir  
2006. márc. 06. 13:36 | válasz | #97
A kérdés az, hogy milyen apropóból tűzték újra műsorra ezt a mozdonyszőkét. Ha a nézők százezreinek kérésére, akkor sajnos igény van rá.
phunky  
2006. márc. 06. 13:09 | válasz | #96
Jajj gec hánynom kell az összes valóság sóótol.

De a legkeményebb az összesközül a Gyözike. Képtelen vagyok megérteni h lehet ekkora nézettsége egy show-nak ahol a föszereplök agyilag teljesen lekorlátozott buta neveletlen paraszt cigányok. és aaz emberek ezt nézik. kérdem én télleg erre van szügségük?
2006. márc. 06. 12:22 | válasz | #95
A kerdes csak az hogy, tenyleg kihasznal minket a media, vagy igenyeket elegit ki?
winnie  
2006. márc. 06. 09:57 | válasz | #94
interneten nézünk tévét.
2006. márc. 06. 09:08 | válasz | #93
Néhányan irtátok, hogy nem néztek tv-t, mert ott az internet. Csak hát nem mindenhol van ott az internet... (az már megint más kérdés, hogy mit néztek az interneten)
2006. márc. 06. 08:16 | válasz | #92
Cirkuszt kenyeret az embereknek. Köszönet az égbe hogy én ilyen műsorokkal nem fertöztem magam.
Zoliz  
2006. márc. 06. 02:55 | válasz | #91
Nem ér meg ennyi energiát a cikk? Örülök, hogy egyre többen rájönnek miért van annyi búval bélelt fazon a fővárosban. Az értéktelenségtől. Hogy leginkább Győzikére lehetünk büszkék másra nem. És ez már nem vicces. De eljön még a normális emberek ideje ismét, amint a befolyásosabb emberekben is tudatosul, hogy gyerekeik...
Van értelme reménykedni. Mert a cikk írója is rájött.
Sokan kínjukban nevetnek (szórakoznak?) ezeken a műsorokon, mert elfogadják, de tudják belül az egy 0 amit a kereskedelmisek nyomatnak. Próbálnak Amerikaiasodni. Csakhogy ez nem Amerika. És nem az idiotizmust kéne majmolni, mert az igazi tanítások, teljesen háttérbe szorulnak és egyre több tanácstalan ember és gyerek bolyong majd.

Egy 28 éves Informatikus véleménye.
2006. márc. 06. 00:49 | válasz | #90
Ez az, amiben felesleges reménykedni, ezért sem értem, mi értelme a cikknek.

Aki szereti nézni, az azután is fogja, hogy elolvasta a cikket (mert nem ért egyet vele, és mert szereti a műsortípust), de legtöbb esetben el sem olvassa. Aki meg nem szereti nézni, az meg azt gondolja: hogy megmondta, milyen igaza van a cikkírónak (lásd az alábbi vélemények nagy részét).
Faki  
2006. márc. 05. 23:39 | galéria | válasz | #89
A cikk témája nem tetszik, vagy a stílusa? Avagy jöttél valamibe belekötni?
Ebben az esetben keress magadnak betont és kössél bele...
gjaza  
2006. márc. 05. 23:35 | válasz | #88
Jaj de okos vagy. Miután elolvastam, rájöttem, hogy felesleges volt. Rokonod a szerző hogy így véded? Mindegy, az egész téma nem ér meg ennyi energiát.
Briony  
2006. márc. 05. 23:02 | válasz | #87
Ha nem tetszik, nem kell elolvasni!
gjaza  
2006. márc. 05. 22:43 | válasz | #86
Igen, rosszul fogalmaztam, feltűnt, hogy más témákkal is foglalkozik a portál. A véleményem továbbra is fenntartom. Most találtam egy újabb zseniális mondatot. "De ki is a hibás létezésükért?" Alig várom a "Miért gyűlölöm, hogy a pénz mozgatja a világot?" című cikket.
Briony  
2006. márc. 05. 22:13 | válasz | #85
Szeretnél te ilyen cikkekket írni, ha felraknának. De nem fognak!!!
5i  
2006. márc. 05. 22:05 | válasz | #84
Az SG.hu már elég régóta nem CSAK informatikai portál. Vagy nem tűntek fel a témakörök?
12346  
2006. márc. 05. 20:59 | galéria | válasz | #83
sport csatornák? euro meg az ab vagy mi még ok. vannak jó dolgok. de a sport1, sport2-nek icipicit sem értem mi értelme/haszna van... ha legalább más műsor menne a kettőn. de mindig csak foci megy mind2n. az meg annyira izgat, mint az aszfaltozás.
gjaza  
2006. márc. 05. 20:57 | válasz | #82
Ez a cikk rém gyenge, iszonyú közhelyes megállapítások sorozata, nem tudom minek írta meg a szerzője. Olyan érzésem volt, mintha a gimnázium első osztályában magyarórára kellett volna írni a "Miért nem szeretem a valóságshowkat?" témában egy esszét. Az kiderült belőle, hogy nem szereti a valóságshowkat, mert primitívnek tartja őket. Hurrá. Nem értem, mit keres ez a cikk informatikai portálon.

"Ezen "műsoroknak" köszönhetően manapság már mindenki lehet sztár!"

"Szóval manapság megváltozott a helyzet a médiában, nem szükséges egyetemet vagy főiskolát végezni, elég bekerülni egy ilyen show-ba, lefektetni valakit vagy undorító és alpári módon viselkedni és máris biztosítva van a helyünk."
2006. márc. 05. 18:42 | válasz | #81
omlás19 voltam :P
2006. márc. 05. 18:41 | válasz | #80
Na igen! Ez a cikk nagyon jól leírta a jelenlegi helyzetet, magam sem fogalmazhattam volna szebben! :) És azt azért ne felejtsük el, hogy mi választunk! Lehet, hogy a hátunk közepére se kivánjuk ezeket a valóságshownak nevezett kakikat, de amíg vannak olyan emberek, - éspedig sokan - akik ugyan ki nem állhatják a győzikét, mégis megnézik, mert hogy ő ők azért kiváncsiak rá, hogyan is égeti le magát, addig nem fogunk megszabadulni tőle. Mi választunk, csak sokan nem vágják hogyan. Kicsit elszomorító a helyzet! Nem így gondoljátok?
2006. márc. 05. 16:35 | galéria | válasz | #79
hajrá győzi cigó :D
2006. márc. 05. 14:35 | válasz | #78
Cirkusz van, volt, lesz.... de most már kenyér is kellene a népnek
2006. márc. 05. 14:13 | válasz | #77
Teljesen egyetértek a szerzővel de miért pont most kellett ez a kirohanás a valóságshowk ellen? Miért nem 3 éve?
2006. márc. 05. 14:02 | válasz | #76
Hogy is van az a régi római mondás a népről meg a cirkuszról?
Menhir  
2006. márc. 05. 12:48 | válasz | #75
Én is erre a megoldásra gondoltam.
5i  
2006. márc. 05. 12:34 | válasz | #74
Csak azt sajna nem lehet

Indítványozok egy javaslatot: NE MENJEN SENKI SZAVAZNI!
Menhir  
2006. márc. 05. 12:11 | válasz | #73
Hogyhogy melyiket? Mindegyiket!
5i  
2006. márc. 05. 10:59 | válasz | #72
Egyébként mindegy. Itt is van Egy, aki mindent visz. Mi pedig szívunk tovább!!!
5i  
2006. márc. 05. 10:58 | válasz | #71
Ez az egész épp olyan szánalmas, mint a politika. A Fidesz össze-vissza hazudik, az MSZP pedig lop. Itt melyiket szavazzuk ki?
2006. márc. 05. 10:16 | galéria | válasz | #70
Mondandóddal teljesen egyetértek, de nem hagyhatom szó nélkül, hogy a szájtépés "szálytépés"-nek írása durva helyesírási hiba Petőfi vagy Jókai forogna a sírjában ha látná. Peace.
lpapi  
2006. márc. 05. 09:33 | galéria | válasz | #69
Aki nem respektálja kiszavazzuk : > Elég szomorú, hogy már ebbe az országba is ennyi agymosott 1ed van és 1re több és több... Majd eljön az a kor, amikor mindenki tudni fogja ki az a ValóVilágMajka, de, hogy ki lehet az a Petőfi vagy Jókai?: "az is valami házlakó volt? korán kiszavazhatuk..." Az emberi, társadalmi, kultúrális értékek 1re lejebb és lejebb szűlyednek, lehet túl szkeptikussan látom, de ezzel is csak magunkat pusztitjuk, mert pénz pénz pénz és minden meglesz, sztm a nem, de lényegtelen szálytépés ez a hozzászólás is és minden, mert ugy is a pénz és divat a lényeg, ha még sz*r is és rosz irányba is haladunk...
Sub  
2006. márc. 05. 09:17 | válasz | #68
Tömören az egész témáról: SZÁNALMAS!
Amúgy a csatornák, és a "sztárok" máris elérték céljukat, mert beszélünk róla!!!
Tök mind1, hogy fikázzuk vagy sem a lényeg, hogy ez a téma...
BuzzFuzz   "Rest in Peace BuzzFuzz" 
2006. márc. 05. 01:16 | válasz | #67
Na az utolsó mondatból tényleg kiolvasható egy kis idegenellenesség... szerintem mi magunkat járatjuk le, amikor az éttermekben, meg a taxisok horribilis számlákat állítanak ki a külföldieknek... aztán ha nem akar fizetni még meg is verik:

Életveszélyes sérülést okoztak taxisok egy britnek a fuvardíj miatt
2006. márc. 05. 00:35 | válasz | #66
Jó cikk gratula hozzá :)
Faki  
2006. márc. 05. 00:16 | galéria | válasz | #65
Ez is igaz, de vannak olyan szülőknek nemvaló emberek, akik leszarják csemetéje mit csinál és miből merít "kultúrát", odarakják a tv elé, csak kussoljon. Na nem a tv-től lesz hülye, de rátesz az is jópár lapáttal. Akinek már kialakult a világnézete, érzi hol a helye, honnan jött, hová tart, az vagy nézi vagy nem, nagy hatással már nemhiszem hogy lesz rá.
Tvből megtudod hogy természetes dolog ha 14évesen volt pár abortuszod, 88pasival/csajjal jártál és ez jó. Párkapcsolatban a másik érzéseit letiporni, mert a Balázs sóban is tök természetes ez a szitu, ja bunkónak lenni meg tök menő.
duke  
2006. márc. 05. 00:04 | válasz | #64
Barmilyen ocska is a media nem lehet felelose tenni az emberek testi,lelki,szellemi fejlodeseert,arrol mindenkinek maganak kell gondoskodnia.Nem a kereskedelmi csatornaktol kell varni,hogy boldogga,tartalmassa tegye az eletunket azt magunknak kell azza tenni,akarhogy dol is a szar tv-bol.(mert dol az biztos)
Faki  
2006. márc. 05. 00:03 | galéria | válasz | #63
Amíg igény van ezekre addig változás sem lesz, ebben igazad van. Csak engem bosszant hogy ez így van - kultúra óne, még a pulitikusok is győzikeszínvonalon.
Tanulság: hülyéknek áll a világ :P
winnie  
2006. márc. 04. 23:41 | válasz | #62
szerinted sz*r, más szerint nem. fel sem merül ilyenkor, hogy nem a mádia butít, hanem csak alkalmazkodik az emberek butaságához.
Faki  
2006. márc. 04. 23:07 | galéria | válasz | #61
De szerinted egy ekkora hatalomnak mint a média, ilyen dolgokkal kellene az emberek fejét tömni? Ha lenne egy adó, ahová az összes ilyen "magas színvonalú" műsorokat bepakolnák, akkor egy rossz szavam nem lenne. De az már fantasztikus, hogy mindenhonann dől a szar :)
duke  
2006. márc. 04. 23:00 | válasz | #60
echo irta:
"Én sem értem a cikket. Mit akar? Valami öreges, úr isten hova fajul ez a világ jellegű okoskodás. Minek ez? Mire jó cikizni másokat, akik nem ártottak senkinek max hülye döntéseket hoztak? A cikk pont az általa lehordottak szintjén marad. Nem hiszem, hogy ettől bárki elgondolkodna(akár a nézők akár a volt szereplők), hogy talán mással kéne tölteni az idejét."

Leginkabb ezzel tudnek egyeterteni.Ez a egesz cikizes,semmi mas mint IRIGYSEG.Lehuzzak gunyoljak,szanakoznak rajta,de kozben a tobbseguk barmit megtenne azert hogy vegre egyszer a o segget mutogasak az ujsagok akarmilyen okbol is.
Akarmilyenek is ezek az emberek,musorok ugyan kinek artanak ??? Ha valaki ertelmesen,tudatosan, bolcsen,szeretetben,boldogan eli a minden napjait azt ugyan miben gatolna,ha gyozike minden este letolt gagyaval szerepel fomusoridoben.
Ha meg nem ilyen az elete,akkor arrol nem gyozike tehet.
2006. márc. 04. 21:27 | válasz | #59
"AMíg ott van a lakásban, túl csábító" - nekem ugyan nem...évi átlag 20-25 órát tévézek, ergo fel se tűnne a hiánya:)

Ez a "tévézni jó" kijelentés...hááát...elég érdekes..a "tévézést" a műsorok nézése jelenti, ha pedig a vetített műsorok szellemi színvonala a béka ülőszerkezete alá konvergál, akkor tévézni se nagy élmény. Filmeket nézni az más, ahhoz nem kell TV:)
Menhir  
2006. márc. 04. 19:28 | válasz | #58
Valóban, tévézni jó, ahogy te is mondod. De ezek a szarok megfosztják a tévézés örömétől azokat, akiknek van elég önfegyelme nem bekapcsolni a TV-t. Szerintem joggal megy fel a pumpa ilyenkor; különösen akkor, ha csak a földi sugárzású adókat tudják fogni.
EmThor  
2006. márc. 04. 18:59 | válasz | #57
a bár jó volt!
echo  
2006. márc. 04. 18:11 | válasz | #56
Ó, gondolom kényszerítenek, hogy nézzed. Ha a cikknek bármi értelme is lenne az pont az lehetne, hogy fölösleges rinyálni, hogy nem tetszik, egyszerűen nem kell nézni (csak kár, hogy a cikk ugyan ilyen rinyálásból áll).

És, hogy valmi építőt is mondjak:
Szerintem ennek a tévézés problámának a nyitja az, hogy be kell először látni, hogy tévézni igen is jó. Legyen egy sorozat akár milyen béna, ha elég sokat nézed jó lesz (lásd barátok közt). Mert ha nem lenne jó tévézni, nem lenne kihívás megállni hogy az ember ne nézze. Márpedig a gyakorlatban ehhez nagyon nagyon komoly önfegyelem kell. És ha ezt nem látja be valaki, akkor csak benne ragad a játékban és szidja a műsorokat folyamatosan - mert azt hiszi, hogy azok a rosszak és nem ő, aki nem tud ennek a kábítószernek ellenállni - és amikor rákérdeznek, hogy mégis hogy ilyen jól tájékozott, ha egyszer olyan rossz az a műsor, akkor jön a rossz dumával, hogy csak a háttérben megy, meg hasonókkal.

És a megoldás ami nálam bevált: Meg kell szabadulni a tévétől. AMíg ott van a lakásban, túl csábító. De ha már nincs ott nem hiányzik egyáltalán. A filmeket amiket meg akar nézni az ember letölthetők, a hírek elolvashatók. Mi az ami kimarad: néhány okos beszélgetős műsor, de nekem ezeket is pótolja az írott sajtó.
OliApa   2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. márc. 04. 17:48 | galéria | válasz | #55
2006. márc. 04. 17:39 | galéria | válasz | #54
Nem kell hogy valóságshow legyen, már a vetélkedők is termelik a sztárokat. Kérdem én, mi a f@szomnak kell bemutatni az Áll az alku játékosainak a gyermekkori képeit a játék kezdetekor? És komolyan, hogy lehet egy játék ennyire igénytelen? Fel kell sorolni néhány max. 2 jegyű számot, kinyitják a hozzá tartozó táskákat, aztán vagy nyer a paraszt egy pár millát vagy csak egy locsolócsövet.

Lenne egy kiváló játékshow ötletem: Itt a piros hol a piros! A nyertesnek bekameráznák a házát, és Győzike beköltözne hozzá egy hónapra a pereputtyával.
2006. márc. 04. 15:50 | válasz | #53
Remélem ez a cikk sokaknak felnyitja a szemét, lehet sokkal értelmesebb dolgokkal is tölteni az estéket, nem pedig hagyni azt h ezek a kereskedelmi csatornák kihasználjanak, és manipuláljanak minket. Én már nagyon régen nem nézem egyk csatornát sem, még a híradót sem! Az interneten mindent megtudhatsz. Így sokkal több időm jut olyan dolgokra amiket szeretek csinálni, és ezelőtt nem voltak fontosak számomra.
Ezeknek meg pont az a céljuk, h az emberi értékeket minél jobban háttérbe szorítsák.
Ne hagyuk ezt!
2006. márc. 04. 15:04 | galéria | válasz | #51
ja tényleg, holnap benne lesz a hirekben, hogy az író egy náci mert nem nézi a győzikeshowt :D
OliApa   2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. márc. 04. 13:52 | galéria | válasz | #50
Csak aztán nehogy baj legyen emiatt a "szélsőjobbos" cikk miatt. Mert ugyebár hol itt a tolerancia, a másság tisztelete?
2006. márc. 04. 12:32 | galéria | válasz | #49
Gratulálok a készítőnek, ez talán az egyik legjobb cikk amit az SG-n olvastam :) minden szava igaz, kérjük a folytatást
Cat  
2006. márc. 04. 12:14 | galéria | válasz | #48
hm, a belinkelt cikk elgondolkodtató:

A társaság tavaly 2,4 milliárd forint bevételt ért el, ami az idén a tervek szerint 3 milliárd forintra emelkedik. Az IKO tavalyi bevételének fele az RTL Klubnak nyújtott szolgáltatásokból származott. A cég nettó profitja tavaly 440 millió forint volt, az idén várhatóan 600 millió forintra nő. Malcsiner Péter ezzel összefüggésben elmondta: az általuk nyújtott szolgáltatások, például szavazás megszervezése, az RTL Klub profitjának mintegy 20-25 százalékát generálták, ami összegszerűen mintegy 800 millió forint.
OliApa   2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. márc. 04. 11:59 | galéria | válasz | #47
Hogy mi a répa.
2006. márc. 04. 11:49 | válasz | #46
amúgy meg a sok PLETYKA CSAtorna ha már ilyen nagy pénzre tett szert akkor legalább valami igényes műsort adna bár mostanába még meglepödtem BATTLESTAR,CsiLLAGKAPU folytatás ennek örülök.DE jöhetne már a CS:ATlantis 2évad vége volt most 3.at kezdik 1-ső évad már olcsó megvehetnék nem-nem. És még rengetek ilyenről lehetne példa ergo CSI,CSI:maiami CSI:newyork megvehenték és akkor nem csak a viasaton menne többen látnák.MÁsik filmek DVD kölcsönzőbe elmegyek és 10000000filmet dobok oda nekik hogy tessék ezt még nem adtátok le 100000*. Csak ez már kiadás lenne és nem.Bár még sorozatok terén még ok mindenki megtalálja a kedvencét de még lehetne tetézni+filmek! DE úgye ez kiadás lenne és nem akkarják ennyit róóluk!!!INkább megnézek 1-2-3 dvd-t vagy hallgatok zenét vagy játcok egy aktuális gammel vagy haverokkal buli mint hogy TV >> szánalom magyar csatornák kivéve viasat3-t talán ő még tesz valamit hogy nézhető legyen bár az agyonismétlések néha tönkreteszik bár most új részekkel jön a CSi de akkor is. Csak hogy pár tök felesleges csatornát soroljak: PAX,PAPRIKA TV,... szerintem senkit nem érdekel de aki nem inge ne vegye magára...
na további jó HÉTFŐT A győzikéhez mert hogy én be nem kapcsolom a tv-t az 100:DDD
2006. márc. 04. 11:43 | válasz | #45
másik dolog elmesélek egy történetett: jártunk oszikiránduláson ott ahol a HÍRES GYŐZZZIKE lakik te fiúk olyan várost még nem láttatok nem akkarok megsérteni senkit a belváros ok jó boltok stb de a lakóházak HUUUUHUUUU bomladoznak,romosak mintha a II.vh-ba léptem volna be komcsin. Fordul a busz mindenki főleg csakjok meg egy pár FIUUU jééé ott a GYŐZIKE HÁZZA MEGYEK ESTE KÉREK AUTOGRAMMOT (megjegyzem tényleg kértek és ott mutogatták az orom alatt nekem van ilyen.Mondom neki és mit értél el velle?!mekkora kincs:DDDD)ÉN nagy ígyámenre egyből odaszúrtam mire Mindenki meghallta a nevetéstől JÉÉÉ BRAD PITT ITT LAKIK BRAD PITT mondom szánalmak vagytok. Férfi társaim 5 percen keresztűl nevetek érthető:DDD
Megjegyzem este haverokkal lerészegedés után meg akkartuk verni győzikét de már nem jutottunk el a házig csak a koliszbáig és kidőltünk:DFDFDF
2006. márc. 04. 11:43 | válasz | #44
Nyugodtan hozzá lehet csapni a cikkhez az ez nem a te napod "műsort" szerkesztőstől
A gyengus megnevezés is messze van a valóságtól
winnie  
2006. márc. 04. 11:42 | válasz | #43
érdekes mod senkiből nem lett sZTáR,

persze, hogy nem, mert nem országos adón ment.
2006. márc. 04. 11:38 | válasz | #42
HIHI
Na ezt már én se bírtam megállni és írok hozzá.A CIKK írónak teljesen igazzza van úgy ahogy mondja mi emberek teszük őket sztárokká sms/telefon GG nice!ÉLetembe 1 sms-t se küldtem el ellenpélda muterom több százat mondtam is neki jaaj minek nem azért is küldte, örüljön és ő mit ért el velle valakinek jobb lett de neked csak a számlád ment lejebb.
Ami valóságsHOOwnak nevezhető az "a bár" és "a farm" szerintme ezek tényleg életszaguak voltak és teccet is, érdekes mod senkiből nem lett sZTáR, de legalább eltöltötték az időt hasznosan és tanultak pár új dolgot ez igényes.De hogy valakit beültettek a jÓÓÓb és élveze pff bleee nagy emberek.Győzikéről szóót se ejtek mO szégyene, minket magyarokat éget igaz roma de akkoris magyarországról jött nem?! Külföldön mit néznek HUNgaRy gg
OliApa   2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. márc. 04. 11:24 | galéria | válasz | #41
Az a pongó attól lett híres, hogy lenácizta és lecigányozta élőben Orbánt. Ettől kezdve nem volt megállás. Repült a magasba, alig győzték szerepeltetni. A hülye nem látja, hogy a lakosság baromarcú felének szól az egész, közben összetelefonálnak 1,2 millárd (!) forintot! Meg is kapták a jutalmukat a gagyitv-k. Megszolgáltak érte. Lásd: anyajegy a m.elnök lábán: ergó "legyőzte a rákot", eltévedt gyermek (testőrfalon keresztüli) befogadása, stb . . . Bár a koncessziós szerződésük meghosszabítása vagy felbontása a következő kormányciklusra esett volna, hamar megkötötték idő előtt jól. Itt minden ki van találva, kedves barátaim . . .
Pönye  
2006. márc. 04. 11:21 | válasz | #40
Sziasztok

A cikk nagyon renben van. Gratula.
Végre valaki aki megirta ezekről a mocskokról az igazat.
2006. márc. 04. 09:48 | válasz | #39
"egyébként szerintem sacc ugyan abból fakadhat ez is amiért az itt lévő külföldieket folyton arról faggatják, hogy mi a véleménye az országról, mi a véleménye a magyarokról"
Ez nagyon jó megfigyelés
5i  
2006. márc. 04. 09:05 | válasz | #38
Ez elég naív hozzáállás. De tiszteletben tartom a véleményed.

Leo és Szabolcs az RTL-en, Marcsi, Ágica, Györgyi a Hálózat és Budapest Tv-n, valamint az összes ratyi a bulvárlapokban. AZt el kell ismerned, hogy nincs olyan újság, aminek a felében ne ezek a nyálasok lennének!
5i  
2006. márc. 04. 09:05 | válasz | #37
Ez elég naív hozzáállás. De tiszteletben tartom a véleményed.

Leo és Szabolcs az RTL-en, Marcsi, Ágica, Györgyi a Hálózat és Budapest Tv-n, valamint az összes ratyi a bulvárlapokban. AZt el kell ismerned, hogy nincs olyan újság, aminek a felében ne ezek a nyálasok lennének!
Ma2ska  
2006. márc. 04. 08:14 | válasz | #36
A ker tv k inkább csak fokozzák az alapból is meglévő általános bunkóságot és hülyeséget, pontosan felmérik hogy mire van igény és azt nyomják. Pontos mutatója a társadalom állapotának. Ez nem csak ránk igaz, egész Európa hulla kulturálisan. Németeknél, franciáknál stb is hasonlókra vevő a köznép. Csak mi még csórók is vagyunk emellett.