Fidesz-szerverről törtek be az MSZP-hez?
2006. február 13. 16:41, hétfő - Forrás: SG.hu
Hiller István szerint a Fidesz szerverén keresztül törtek be az MSZP számítógépes rendszerébe.

Hirdetés

Hiller István a tényeket ismertetve elmondta, hogy a Magyar Szocialista Párt szerződést kötött a Relatív Kft-vel, amely saját számítógépes rendszerén vállalta a szocialisták választási- és kreatív anyagainak előkészítését, elkészítését. 2006. február 3-án, 14 óra 55 perckor a kft. szervere rögzítette, hogy számítógépére külső behatolás történt. A szerver naplója szerint választási terveket, dokumentumokat, egyéni képviselői kampányanyagokat töltöttek le. A napló világosan rögzíti az IP számot, amely 212.108.197.155. Az IP szám szerver azonosítója pedig: server.fidesz.hu.

A pártelnök kijelentette: a történtek őszintén megdöbbentették. Igen súlyosnak minősítette, hogy egy párt ilyen módszereket alkalmazzon riválisával szemben. A tett következményei beláthatatlanok, és akár a választások egészét is befolyásolhatják. Mint Hiller István közölte, a kft megtette a rendőrségi feljelentést. A szocialista választási anyagok különböző változatai a Magyar Nemzet című napilapban jelentek meg az elmúlt héten.


Az MSZP elnöke kiemelte: a kft. számítógépes szerverén különböző verziók, tervek voltak, az MSZP választási kampányát érintő elképzelések, illetve az egyéni képviselőjelöltek kampányához készülő kreatív anyagok változatai. Az elképzelések szerint a későbbiek során döntöttek volna arról, ezek közül melyiket használják. "Mindegyikre úgy lehet tekinteni, mint a szocialista párt választási dokumentuma, hiszen azok közül a jelölt és a párt dönti el, melyiket valósítja meg" - tette hozzá a pártelnök.

Az Index információi szerint a behatolók óriási mennyiségű adathoz jutottak hozzá. Már a pénteki Magyar Nemzet bevezető cikke is ajánlotta az olvasóknak a Hír tv egyik műsorát, amelyben leadtak egy félkész választási klipet. A letöltés álítólag több napig folyt. A Hírszerző cikke szerint a Fidesz kampánystábjának hétfő délutáni viselkedése ugyanakkor nem a provokáció-elméletet látszik alátámasztani. A párt első, délutánra meghirdetett sajtótájékoztatóját már lefújták; a pártvezetéshez közel álló forrásuk szerint a párt kommunikációs csapatán teljes káosz lett úrrá Hiller bejelentése és Gyurcsány Ferenc hasonló tartalmú országgyűlési felszólalása után.

Az MTI beszámolója szerint Varga Tamás, az MSZP informatikai igazgatója kérdésre válaszolva kitért arra, hogy a számítógépes szerverek ip-címét rendkívül nehéz megváltoztatni. Mint mondta, lehet, hogy a szerverhez egy óra múlva már egy másik cím van delegálva, de vannak nyomai, ha valaki megváltoztatja a címet. Szerinte a történtek arra utalnak, hogy "valaki a Fidesz környékén" birtokolta a hozzáférést a kft. szerveréhez és töltött le onnan anyagokat. Azt egyelőre nem tudni, hogy a behatolók hogyan juthattak a hozzáférés lehetőségéhez. Varga Tamás megjegyezte: csak sejtésük van, hol lehet a server.fidesz.hu című szerver. A párt informatikai igazgatója arra is kitért, hogy az MSZP internetes honlapjának feltörésére is folyamatosan vannak próbálkozások.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. feb. 15. 17:47 | válasz | #43
És a képen azok mik a háttérben? További letöltések máshonnan? :D
2006. feb. 15. 01:08 | válasz | #42
Amúgy aktuális sg.hu hír: Két évet kaphatnak a fideszes hackerek
2006. feb. 15. 01:05 | válasz | #41
Upsz, nem lett link belőle... Még egy próba...
Gyurcsány-blog
2006. feb. 15. 01:04 | válasz | #40
Antalc után szabadon:
HAJRÁ MSZP!

Amúgy láttátok már Gyurcsány Ferenc blog-ját? Tökre meglepődtem egész tűrhető lett
http://blog.amoba.hu/blog-3.php?oid=Tc173096901877007d89f163078ab865
2006. feb. 14. 19:08 | válasz | #39
Az egyik újság írta :
A kormánypárti verzió szerint meghekkelték az MSZP titkos oldalait, az ellenzék hívei szerint előbb az emeszpések törték fel a Fidesz szerverét, hogy utóbb feltörhessék saját oldalukat onnan, jól látható nyomot hagyva.
Röhej !!!!!!!!!!
2006. feb. 14. 13:23 | válasz | #38
Fórumra írta valaki, vagyis vmelyik MSZPs - vagy aki nekik dolgozik - kiszivárogtatta. Lehet csak azért, hogy hadd röhögjenek az emberek a kampány kreatívján. Aki látta azt mondta, hogy elég lol a hiller-haver-pistás póló:-)
fawcet  
2006. feb. 14. 12:57 | válasz | #37
Fidesz-nek elég sok lesz szerintem a fax botrány után, még ez is.
Csak az a kérdés, hogy szerezték meg a jelszót?
Mert nem keygen-nel találták ki az biztos.
viizo   2005. 06. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 06. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 06. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. feb. 14. 11:06 | válasz | #35
témához kapcsolódó cikk: ma.hu / nappal.hu
fapapi  
2006. feb. 14. 10:29 | válasz | #34
2006. feb. 14. 10:26 | válasz | #33
ez az egész egy röhej, ennyit ért Hiller az infohoz :D:D beraktak egy plazmára egy szép nagy képet egy névvel WOW és ezt most el is kéne hinnnük ?
antalc  
2006. feb. 14. 09:42 | válasz | #32
HAJRÁ FIDESZ!
2006. feb. 14. 09:36 | válasz | #31
Ja, azt mondanom se kell hogy nem sz.ros ftp jelszóig fog menni, hanem root jogot fog szerezni, és az akció után törli minden aktivitását a log fájlokból (meg úgy ált a diskről is, a felszabadult helyről is).
2006. feb. 14. 09:32 | válasz | #30
Nem teljesen mindegy. Ha kapsz egy belépési nevet és egy jelszót egy szerverre, és oda belépsz, az nem bűncselekmény. Max jóhiszeműen jártál el, mivel nem ellenőrizted, hogy akitől kaptad a nevet és a jelszót az jogosult-e annak terjesztésére.
Egyébként konkrét bizonyítékot én se igazán látok. Alapvetően erre a célra - mások szerverének felnyomása - nem olyan lámákat szoktak tartani a cégek, akik nyomonkövethető módon törik fel a cuccost. Akit én ismerek - igaz, ő csak 1 a sok közül - megnézi, hogy mely államok szolgáltatói nem fogják kiadni a logfájlokat magyarország részére, és első körben feltör egy ilyen állambeli szervert, majd azon keresztül jut be a célszerverre. Ez eléggé elfogadott mód, hogy úgy mondjam a kézikönyvük első oldalán szerepel. Szóval szerintem egy nagy büdös hoax ez az egész ügy.
Shan  
2006. feb. 14. 09:27 | válasz | #29
Nem a kettő közül fogok választani, az biztos, se szoci, se demagóg orbányaviktor..
2006. feb. 14. 08:25 | galéria | válasz | #28
Erről is ezerrel pofáznak az összes médiában. Egyébként nehogy azt hidd, hogy az egyik jobb, mint a másik. Nyugodj meg, hogy az MSZP füle mögött is van vaj. Nem kell elfogultnak lenned.
Ha történt valami törvényellenes, akkor majd a rendőrség kideríti. Ha bűnös valaki, akkor majd a bíróság ítél. Amíg nem történik semmi, addig meg mindenki "ártatlan". Pont ez volt ennek az ügynek is a célja, hogy a hülyék egyből elhiggyenek mindent, és erről beszéljenek, mert akkor meg mégtöbb hülye megtudja. Mi (akit sért az ne értse magát bele) meg hülyék, jó hülye módjár beszélünk is róla.
HENCIG  
2006. feb. 14. 06:13 | válasz | #27
Így van!
Te látod helyesen!
Mégpedig HAMIS VÁD!
HENCIG  
2006. feb. 14. 06:11 | válasz | #26
Miért?
Még innen sem haltak ki a szovjetbérencek??

2006. feb. 14. 02:48 | válasz | #25
Szerintem meg a Fidesz részéről volt "féreg" dolog (ahogy te fogalmaztál), hogy lopott.
Cat  
2006. feb. 14. 02:26 | galéria | válasz | #24
"De azt egy 'szakmai' laptól, mint az SG azt várnám, hogy nem azt nagyítják ki, hogy az nslookup mit ad vissza az ip-re, hanem azt, hogy mi volt a sechole, és hogy használták ki, és hogy mikor foltozták meg. Amúgy a háttérablakban, ha jobban megnézed, csak egy access log van, hogy honnan get-eltek."

Kóddal töltötték le az FTP-ről - a Fideszes szóvivő azt nyilatkozta, hogy neten találták a jelszót.
Fenjoy  
2006. feb. 14. 01:07 | válasz | #23
Ip-cím nyilvánoságra hozatala nem bűncselekmény?:) Valaki szoljon az ombushmanak:) a szocik is szarnak a törvényre... áé:)
sylas  
2006. feb. 14. 00:52 | válasz | #22
Kicsit másként a cikk
http://pornolize.com/pornolize4?lang=hu&url=http%3A%2F%2Fwww.mszp.hu%2Findex.php%3FgcPage%3Dpublic%2Fhirek%2FmutatHir%26fcHirTipus%3Dh%26fnId%3D87782%26fnHid%3D87782&submit=Translate
Ha frissítek az oldalt(F5) akkor más szavak jönnek ki :D
2006. feb. 13. 22:56 | válasz | #21
tré hogy bementek, tré hogy honnan mentek be.
tré, hogy a logokban ezt az ip-t hagyták.

de az a legnagyobb gáz, hogy egy párt egy másikat úgy állított be, hogy idióta fiatal csákók bűncselekményeket követnek el miattuk.

Nem az a gáz, hogy ki ment be hova, hanem hogy egy sréc, ahelyett, hogy headshotot kapott volna CS-ben, fogott egy kezdőknek való scriptet, ráállította egy szerverre, és amikor megvolt a acc, akkor fogta magát és be is ment.

De azt egy 'szakmai' laptól, mint az SG azt várnám, hogy nem azt nagyítják ki, hogy az nslookup mit ad vissza az ip-re, hanem azt, hogy mi volt a sechole, és hogy használták ki, és hogy mikor foltozták meg.

Amúgy a háttérablakban, ha jobban megnézed, csak egy access log van, hogy honnan get-eltek.
2006. feb. 13. 22:08 | válasz | #19
Ez is csak azt jelenti:

a, Politikusban megbízni nem lehet.
b, Bármit csinálnak, azt elbasszák. (Párttól, nemtől, végzettségtől függetlenül)
c, Mindent elkövetnek, hogy egymás alá gyújtsanak.
d, Szerintük a törvény rájuk nem vonatkozik.


Megint nem megyek szavazni. Én nem fogok ezeknek statisztálni.

viizo   2005. 06. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 06. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 06. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. feb. 13. 19:52 | válasz | #18
nem tudom te hogy vagy vele, de az anyázós stílusnak hírét hamvát sem látom az első és második hozzászólásomban, észérvet pedig azért nem hoztam fel, mert egyszerűen még nem bontakozott ki vita.
2006. feb. 13. 19:31 | válasz | #17
Sittre velük, ha tényleg feltörték a servert.
De legyetek biztosak benne, hogy a választásokig nem fog történni semmi. És ha a FIDESZ nyer, akkor azután sem...
Fenjoy  
2006. feb. 13. 19:27 | válasz | #16
Ez elégé "féreg" dolog volt az Mszp részéről:) Ha valoban beakar "törni" valahová az ember nem visszi magával a "személyijét" értem az alatt, hogy majd pont fidesz.severről fognak betörni, mikor egyből meglehetne dölni... Kampány van, hülyének nézzés, nyugalom, lassan vége, a baj az hogy a kettő nagy közül fog egyik körmányozni, mármint az egyik hülyének nézző közül és ez fog menni 4 évig... ÜberLoL
Ma2ska  
2006. feb. 13. 19:18 | válasz | #15
A faxom kivan a sok idióta megélhetési politikussal, akármilyen mezben feszit, szánalmas mind , amint kinyitja a száját látszik hogy hazudni fog, semmirekellő csirkefogók, ide meg nem való amugy se..
2006. feb. 13. 19:06 | válasz | #14
A tököm tele van, hogy ezek a fideszesek mindig azt a süket dumát nyomják, hogy figyelemelterelés!!!
Ha az Mszp toltott volna anyagokat, akkor mar ezerrel pofaznanak rola az osszes mediaban.
Teljesen mindegy hogyan jutottak be az mszp szerverebe, ez BUNCSELEKMENY, fogjuk mar fel!
sly007  
2006. feb. 13. 19:06 | válasz | #13
Természetesen nem publikálják a log fájlokat és mident amit lehet, hogy esetleg megnézük hogy mi is történt. Semmi lényeges technikai információt nem közölnek 1 képernyő fotón és egy IP címen kívül.
sly007  
2006. feb. 13. 19:01 | válasz | #12
Helyzet az MSZP részéröl:
MSZP-S VÁLASZTÁSI ANYAGOKAT VITTEK EL

2006. feb. 13. 18:33 | galéria | válasz | #10
Elnézést a hibáért.
totya4  
2006. feb. 13. 18:30 | válasz | #9
Nem lesz. Viszont a sziTkozódás az T-vel van :)
2006. feb. 13. 18:28 | válasz | #8
Na vazze megkezdődik a sárdobálás pro és kontra de ez már a durvábbik fajta mi lesz itt még melóhelyen stb hány barátság megy széjjel a mohó hatalomvágy miat.....
2006. feb. 13. 18:07 | válasz | #7
"de természetesen csak észérvekkel alátámasztva és nem anyázós stílusban."

Már ugye nem úgy gondolod mint az egyes és kettes hozzászólásodban?
viizo   2005. 06. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 06. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 06. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. feb. 13. 17:43 | válasz | #6
így van, politikai tartalmú üzenet nem való számítástechnikai fórumra, mégha az ebben a vonatkozásban tényleg pc-s téma is... de azért mégis néha olyan jó ütköztetni az érveket pro és kontra...
de természetesen csak észérvekkel alátámasztva és nem anyázós stílusban.
2006. feb. 13. 17:30 | galéria | válasz | #5
Egyébként szvsz a politikai tartalmú cikkek nem valók az SG-re. Már látom előre, hogy milyen szidkozódás lesz...
2006. feb. 13. 17:29 | galéria | válasz | #4
lol,

1. vagy ennyire über-hülye a fidesz
2. mszp simán magának "csináltatta"
2006. feb. 13. 17:29 | galéria | válasz | #3
Ez kamu. Miét lennének olyan hülyék a fideszesek, hogy pont arról a gépről törnek be az mszphez, ami alapján egyből lelepleződnek. Meg fordítva is. De most komolyan. Minden pártszimpátiai álláspontot félretéve. Ez nem logikus cselekvés.
viizo   2005. 06. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 06. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 06. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. feb. 13. 17:15 | válasz | #2
egy kis OFF: megcsinálták...

viizo   2005. 06. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 06. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 06. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. feb. 13. 17:12 | válasz | #1
hajrá Fidesz