Túlélő túra Pannon GSM módra
2006. február 13. 15:27, hétfő
A múlt hét óta nyilvános, hogy a Pannon GSM nevet ugyan nem, de arculatot váltott. A szépen kihajtó zöld levélből kék űrbogyó lett, amit egy kezdő 3D grafikus akár meg is irigyelhetne bemelegítő munkaként. Szerkesztőségünk körbejárta a váltás körülményeit és természetesen nem felejtettük el megkérdezni a céget sem: Somlyai Dóra marketingigazgató válaszolt kérdéseinkre.

Hirdetés

A laikus közvélemény által a Pannon GSM-mel szemben megfogalmazott legnagyobb hiba, hogy egy arctalan, felejthető márkáról van szó, ami éppenhogy csak sodródik a két superbrand, a T-Csoport és a Vodafone mellett. A Telenor döntése így mindenképp logikusnak tűnik, követnie kell a globális márkahasználatra váltás trendjét még akkor is, ha "mindössze" 13 országban érdekeltek mobiltelefóniában és ezek közül is csak Norvégia, Svédország, Dánia, Magyarország, Montenegró és Pakisztán területén rendelkeznek 100%-os tulajdonnal, a többi helyen 16-62%-os tulajdonrészekkel operálnak.

Itthon természetesen az arculatváltás egy komolyabb pozicionálást kellene, hogy jelentsen. A T-Mobile minőségi, de drágább és a Vodafone olcsó, fiatalos színezete mellé nehéz besuvasztani a Pannon többfrontos portfolióját. Somlyai Dóra bizakodóan választolt erre a felvetésre, szerinte a megújuló márka kifejezi mindazt, amiért ma a Pannont ügyfelei eddig is választották, s tovább kíváják erősíteni ezt a megbízható képet, aminek része a hazai jellegzetességekre való odafigyelés, a folyamatos fejlődés, korszerűség és az ügyfélközpontúság. Elmondása szerint a Pannon csapata biztosítja a helyismeretet, a norvég partner, a Telenor pedig a skandináv nyitottságot, a gyakorlatias innovációt és felhasználóbarát megoldásokat szállítja.


A magyarországi mobilpiac 2006 januári adatok alapján

Kérdéses, hogy a cég vajon hosszútávon elég erőfeszítést képes-e tenni annak érdekében, hogy a két nemzetközi óriás ne egye meg reggelire a hozzájuk képest szerény háttérrel rendelkező Pannont. 2000 márciusában - amikor a Vodafone még új beszálló volt - a Pannon GSM beszédpercek tekintetében 42,45%-os piaci részesedéssel rendelkezett - ez a statisztika egy év múlva még hasonló értéket mutatott, de előfizetések számában már 39,85%-ra csökkent részesedésük. 2005 márciusára már minden tekintetben 34-35% volt csupán a Pannon szelete a nagy mobil tortából.

2005 legtöbb hónapjában emelkedett a részesedésük ezért Somlyai szerint aggodalomra nincs ok, de a végső nagy elszámolásban mégsem áll jól a szénájuk. Tavaly összességében a legkevesebb új előfizetőt tudták realizálni és a 2005 márciusi 35,54%-ról szeptemberre ugyan javítottak valamelyest, de a karácsonyi hajrát elbukva év végére 33,22%-ra estek vissza. Amennyiben ez a tendencia folytatódik, akkor könnyen elképzelhető, hogy pár év alatt a Pannon és a Vodafon helyet cserél, de legalábbis beállnak azonos szintre.

A fentebb említett hullámzás oka valószínűleg abban keresendő, hogy a Pannon GSM - a másik két szolgáltatóval ellentétben - nem tudott folyamatosan kedvező ajánlatokat nyújtani. Félévente van egy nagy dobás, amivel tarolnak, ezután pedig semmi sem történik. Somlyai Dóra ennek ellenére válaszában továbbra is optimista: "Nagy dobások, akciók, újítások, újdonságok nélkül nincs siker a mobilüzletben. Az új Pannon-márka ugyanakkor természetesen folyamatosan meghatározó jelenlétű lesz 2006-ban."

Erre valószínűleg szükségük is lesz, hiszen az emberek nem nyalják be még egyszer a Bibibí és a dzsungel dzsúz marketing fogásokat, aki erre ugrik, az már biztosan benn van a levesben. A következőekben az számíthat sokat, hogy ki képes komplex szolgáltatásokat nyújtani, a felhasználói igényeket minél zökkenőmentesebben kielégíteni. A vállalat elméletileg képes lehet összetett Triple Play (hang, adat, TV) csomagokat nyújtani, de Somlyai szerint nem indítanak ilyen jellegű próbálkozásokat, hanem megvárják, hogy számottevő igény mutatkozzék rá.

Egy korábbi konferencián (Távközlés 2005) volt szerencsénk a Pannon GSM képviselőjének előadását végighallgatni a 3G bevezetésének mizériájáról, aki elmondta, hogy elsősorban nagy kockázatú, hosszan megtérülő anyagi befektetés. A licenc mellett a lefedettség kiépítése is több tíz milliárdos tétel, plusz az akciós készülékeken darabonként 100 ezer forintot bukik a szolgáltató. Így összesen a 100 milliárd forintot is meghaladják a költségek, ami szerény számítások szerint kb. 300 ezer 3G felhasználó után kezdhetne nyereséget termelni. 2005-ben azt rebesgették, hogy 2006 elején teletolják a piacot 3G-s készülékekkel, most úgy tűnik mégis várnak. Közben a UPC szórja a Triple Play csomagokat az ügyfeleknek, a T-Csoport pedig egyre több közös csomagot hoz ki. A várakozás vége fatális lehet.

Annak ellenére, hogy a Pannon kapta a legjobb 3G-s sávot mégis nagyon lassan haladnak a fejlesztések és a készülékek is nagyon drágák. Úgy tűnik korai volt még a hazai debütálás? A Vodafone jól döntött, hogy kitolta az egész 3G mizériát? - tettük fel a kérdést. (A brit szolgáltató 2005 decemberére 15 3G-s készüléket ígért kínálatában, de karácsony előtt megváltozott a roadmap). Somlyai Dóra szerint "a fejlesztések a tervezett ütemnek megfelelően - sok tekinteten még gyorsabban is - haladnak. A UMTS-licenc hosszútávú befektetés volt, s mindig hangsúlyoztuk, hogy fejlesztéseinket a piac fejlődéséhez - ide tartozik a készülékek árának várt csökkenése is - igazítva fogjuk ütemezni."

A piac fejlődése a 3G és az egyéb asdatszolgáltatások területén is igényelné a nagyobb adatforgalmat engedő csomagokat. Miért nem lép tovább a Pannon a szánalmasnak mondható, néhányszáz megás adatforgalmat engedő ajánlatokról? A hálózat nem teszi lehetővé a nagy adatforgalmat? Mi történik akkor a tömeges felhasználás elterjedésekor? - érdeklődtünk kis iskolás módjára. "A Pannon célja az, hogy a különböző igényekkel rendelkező felhasználók mindegyike megtalálja a leginkább testhezálló szolgáltatásokat kínálatunkban. Ami egy felhasználó szerint "szánalmasnak mondható", másnak éppen megfelelő. A néhányszáz megás csomagokon túl mindenesetre hosszabb ideje kínálunk a rendszeres mobilinternetezőknek szóló csomagokat is, egészen Mobile Data 1000-ig, amely nevéhez méltóan 1000 MB forgalmat foglal a havidíjban." - mondja Somlyai.

Tegyük hozzá az 1 gigabájtos csomagot 13 ezer forintért kínálják, ami még üzletembereknek is elrettentő, nemhogy széles tömegeket vinne a mobil internet irányába. Nyilván az otthoni 3G felhasználók lennének az igazi áttörés, akik betárcsázós kapcsolatukat mobil 3G-re cserélik. Ehhez persze nem ezt a drága megoldást fogják választani. Öröm az ürömben, hogy most két hónapig dupla adatforgalmat kap minden előfizető, bár kérdéses, hogy a komoly érdeklődők számára - különösen a Vodafone GPRS bukta fényében - elég-e 60 napnyi biztosíték.

Utolsó kérdésként kíváncsiak voltunk arra is, hogy - a T-csoporthoz hasonlóan - az anyacég állja-e az átállás minden költségét , vagy a leány eredményeit terheli majd a kampány. Somlyai rövid válasza szerint ez kettős, hiszen a márkaelemek kidolgozását a Telenor finanszírozta, míg a magyarországi megvalósítást a Pannon fizeti. A leányvállalatok tehát szívhatják a fogukat, hiszen a skandináv cimborák kitaláltak valamit, amik nekik kell kifizetni. Ráadásul a sajtó és a közvélemény egybehangzó véleménye szerint is gagyi új logót elég nehéz lesz pozitív eredményekké fordítani.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. feb. 19. 17:21 | válasz | #35
szvsz a pannonnak volt a legnormálisabb arculata. mikor meghallottam a váltás hírét, előre féltem. mikor megláttam a logót. a jó rohadt qrva életbe. rűhellem a kék színt. megkérdeztem sok emberkét, még a váltás előtt, mit szól a hírhez. szerencsére legtöbbjüket totál nem érdekli a mobilpiac, kinek mennyi előfizetője van, mennyi a percdíj. az átlagember úgy lesz mobiltulajdonos, hogy 'milyenes' a párja, a családja v. az ismerősei többsége. mennyi pénze van telefonra, meg hogy amelyik telefon tetszik neki, hol tudja megvenni. úgyhogy a szubjektív véleményekre voltam kíváncsi a szolgáltatók "arculatával" kapcsolatban. érdekes a pannon mindenkinek! szimpatikus volt. legtöbben a t-mobile-t szidták, néhányat a vodát. a magenta színvilág & hozzá kapcsolódó dizájnt utálták. sokak szerint a voda majdnem ugyan az, csak lilában (azazhogy pirosban). volt aki azt mondta, a pannonról az jut eszébe, hogy elit. van aki azért pannonos, mert a sziget világzenei nagyszínpadot, a kézilabda válogatottat, a mentősöket támogatja. sokan azért, mert megmaradtak 1. szolgáltalójuknál. mert piros-fehér-zöld. a családom pannonos, a haverok többsége vodás. azt nem tudnám, hogy pannonos v. t-mobile-os van-e több köztük, de sztem t-mob. tök mindegy melyik szolgáltató. mindegyik lehúz. sztem az lesz, hogy vodás is leszek, a haveroknak, meg pannos a családnak. sajnos az asszony t-mobilos. de az sose lennék. már a westelt is utáltam.
2006. feb. 17. 08:09 | válasz | #34
Mit nem lehet érteni a tarifákon? Előre vehetsz perceket/smseket/50-300-1000 havonta/ és azt lebeszélheted. És a pinkkel ellentétben ha túlléped, sem kell drágább percdíjjal telefonálnod...és mivel van díjcsökkentő, elég jól be lehet lőni a költségeket. Más: ingyenhívás is előbb volt, mint Témobnál, sőt olcsóbb is/1900 vs 950/.
2006. feb. 14. 18:51 | galéria | válasz | #33
hát ha már a vodánál tartun kegy pannonos topicnál akkor én is beleszólok. a voda csinált olyat h percdíj mennyire olcsó és hú de jó... és az volt. de egy bökkenő volt. elolvastam az apróbetűs részt. az első 10 percet rögtön számlázzák... ez lehet h régen volt de ez megy a vodánál. a trükközés mindenbe. ráadásul sok telefonbe berakják a gusztustalan témájukat... ja és persze a pannonnak is vannak rossz dolgai. nincs normális wap (a 400as se volt az sztem) és kavarják a tarifákat orrba szájba h 5x elolvasom akkor se értem... (pannon 50,100...ra gondolok) ésatöbbi...
2006. feb. 14. 14:58 | válasz | #32
A Vodát én úgy tudom hogy közel 170 millióan használják! Pl én is! Sokan vagyunk primitívek!
2006. feb. 14. 13:53 | válasz | #31
Jó ez a szó, "szánalmas".

Ez jellemző az egészre...
ooz  
2006. feb. 14. 13:45 | válasz | #30
nekem semmi bajom az új logo-val. még tetszik is.
Alec  
2006. feb. 14. 12:28 | válasz | #29
Athlon64: mindhárom céget jórészt külföldiek alapították, a pannonban asszem túlsúlyban is voltak
Auruma  
2006. feb. 14. 08:33 | galéria | válasz | #28
Tipikus!

Megint egy tőlünk nyugatra élő csoport akarja megmondani mi jó nekünk!
Mikor ér el ez az ország oda, hogy az itt élők hozhatnak döntéseket?
A Somolyai egy báb, Ő csak azt mondja amit értekezleten a fejébe pumpáltak.
Egyébként a diagrammot néztétek? Még mindig előnyősebb helyzetben van a Pannon, mint a Voda. Ha nem tesznek valamit akkor elúsznak, mert a Voda az agresszív reklámhadjáratával középpontba került.


2006. feb. 13. 23:51 | válasz | #25
Hát látjátok eléggé meglepett, hogy norvég kézben van a PannonGSM!

Ugyanis anno a Westel-ról mindenhol cikkeztek, hogy a magyar alapító tulajok egy jó üzlet keretében megváltak a mobilcégüktől.
Viszont a PannonGSM -ről ilyen cikkre nem emlékszem.
Mégis mióta van ez így?


A jellemtelenségről meg annyit, hogy szerintem abszolúlt rendben volt a PannonGSM.
Egyedűl a telefonmárka kínálatot tartottam kevésnek, de a szolgáltatások terén szerintem rendbe volt mindig is!
Az hogy a reklámozás nem olyan agresszív mint a másik két cégé, szerintem nem baj.
2006. feb. 13. 23:07 | válasz | #24
engem speciel nem érdekel a logó. Örülök, hogy nem "könyveltek" el erre 5 milliárdot, mint a pink konkurencia.

Amúgy nekem szimpatikus, hogy nem olyan agresszív a reklámmjuk. A havi 250, 500 vagy 1000 óras / pláne, ha több mint 500, nem pontosan annyi/ előrefizetett csomag olcsóbb, mint a pinknél.
2006. feb. 13. 22:41 | válasz | #23
Még mindig túl "elegáns"! Lazábbak legyetek PannonGSM!
12346  
2006. feb. 13. 20:56 | galéria | válasz | #22
mer hasonló intelligenciával rendelkeznek, mint te^^ --> ""
2006. feb. 13. 20:30 | válasz | #21
Csak azért használ, mert bedőlnek a primitív reklámnak. Erről ennyit...
2006. feb. 13. 19:29 | válasz | #20
Ezért használ több mint 50 millió ember Vodefent-t.
Pharaoh   2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. feb. 13. 19:16 | galéria | válasz | #19
Már elég rég a Telenoré a PGSM.
Su0my  
2006. feb. 13. 18:48 | válasz | #18
Voda a leggenyesebb, leggusztustalanabb társaságok 1ike... Élén Suckmacherrel...
koliz  
2006. feb. 13. 18:36 | válasz | #17
Szerintem a pannon nagyon maga alatt van minden ismerösöm vodás lett pedig régen mindenki pannon os volt jelegtelen szürke massza az egész a régi szép idök ingyenes hétvégék stb akciós kinálata is gagyi
gratula pannon elérte a multikra jellemzö töketlenség

akyyy  
2006. feb. 13. 17:34 | galéria | válasz | #16
:DDDDDDD
izb  
2006. feb. 13. 17:04 | galéria | válasz | #15
50 éve meg nagyanyád füstjeleket küldött nagyapádnak,hogy mit rakjon a bablevesbe...
Aztán nem igazán értem,hogy most neked miért nem jó ez a megoldás...
2006. feb. 13. 16:35 | galéria | válasz | #14
Nekem egyik társaság se szimpatukis. Mindegyik lehúz.
15-20 éve is megoldódott minden a moil nélkül is.
És most velük se haladunk/oldunk meg gyorsabban szinte semmit.
strogg  
2006. feb. 13. 16:29 | válasz | #13
Nagyon gyerekcipőben jár még a mobil net Mo-n.
Egyenlőre szvsz a pannon nem fog tudni ezzel operálni, amíg drasztikusan nem csökkenti az árait.
Cat  
2006. feb. 13. 16:24 | galéria | válasz | #11
A pannon egyértelműen beszorult a Té csoport és a Voda közé, már évek óta nem találja a helyét - valamit kezdeniük kell magukkal, mert most a háromszereplős piac valójában kétszereplős. Éppen ezért a 3G tenderen jönnie kellett volna egy negyedik szolgáltatónak, hogy felpezsdítse egy kicsit az állóvizet - a két nagy elmolyol egymással, de igazán nem vágnak egymás alá, mert nem érdekük.

De a legnagyobb baj, hogy a pannon egy technológiai váltásban látja a kitörési pontot, a 3G ben, pedig előtte ideológiát kéne gyártani, és utána marketinggel megtámogatni, nem pedig egy - szerintük - eladható szolgáltatást nyomatni. (Amiben ráadásul szintén le vannak maradva a másik kettő mögött!)
pasy01  
2006. feb. 13. 16:19 | válasz | #10
Hát ha van pénzed a számlákra :)
EvilDevil   "Rest in Peace EvilDevil" 
2006. feb. 13. 16:18 | válasz | #9
Nálam a minőség az első, ezért vagyok T-mobile-os :)
pasy01  
2006. feb. 13. 16:17 | válasz | #8
Hát. nem irja hogy szopatyni fogják a népet. Remélem a 3G vel lesz már valami....lehet tul hamar vettem ilyen telefont...minek... se videofon se +G elérhetö áron....250MBal micsináljak egy 50Kbyte/s-es kapcsolattal..... hmm
pasy01  
2006. feb. 13. 16:10 | válasz | #7
Nem fura nektek hogy már egy LÉTEZÖ CÉG logoját vette fel a PANNON GSM????? szerintem ezt is ,,felvásárolták,, mint a WESTEL-t hisz ö is mondta MIATTUNK VÁLT csak :-DDDDDDDDDDDD
pasy01  
2006. feb. 13. 16:09 | válasz | #6
Nem beszélve a TV nézésrül :DDDDDDDDD ~70 Ft/perc :-DD egy barátok közt napi adása 1500 FT :-DDDDDDDD minimum
2006. feb. 13. 16:08 | válasz | #5
Nekem tetszett a régi logó, márcsak a színösszeállítás miatt is: piros-fehér-zöld. Egy magyarországi szolgáltatónak jól áll(na). Ez a logó nekem nem mond semmit. Ha végre (jócskán) csökkentenék az áraikat, akkor talán nőhetne az előfizetők száma is. Főleg a roaming tarifák súlyosak. Az már pofátlanul sok.
pasy01  
2006. feb. 13. 16:08 | válasz | #4
pasy01  
2006. feb. 13. 16:07 | válasz | #3
én használtam 3G-t mikor ingyenes volt decemberben. egy hónap alatt éppen éppen használtam az internetet. Hát. kb 300.000 Ft-os lett volna a számlám. és mint mondtam alig alig használtam. mivel van 200MB-os korlát 4000 FT elöfizetési dij aztán ha tuléped a 200-250MB-ot akkor kb 10kb-onként 5-10 Ft-ot csengetsz. Mit jelent ez? Nokia N90-el nézegettem egy-egy oldalt. Példe www.sg.hu a nyitó oldal ~2 MB volt = 1228 FT - 6 Ft/10kb -al számolva. végülis. a föoldal megnézetele a 250MB korlát elérése után mindössze 1200 HUF !!!!!!! GENnnnyyyek
2006. feb. 13. 16:06 | galéria | válasz | #2
Nemtom, hol láttál a cikkben mocskolódást...
akyyy  
2006. feb. 13. 15:58 | galéria | válasz | #1
pár hónapot várok, ha a pannon mocskolódni fog (mint ahogy ezt most ebből a cibbkől levettem) váltani fogok T-re : \