Svájc: alanyi jog a szélessávú internethez
2006. február 10. 16:11, péntek
A svájci kormány, a Bundesrat elé került az a tervezet, miszerint minden svájci állampolgárnak, illetve a hosszabb ideje az országban élőknek alanyi jogon járna a nagy sávszélességű internet-hozzáférés.

Hirdetés

Svájcban létezik egy hivatalosan "telekommunikációs alapellátás" névvel ihletett csomag, az új javaslat ezt bővítené ki. Amint azt Moritz Leuenberger svájci elnök és egyben környezetvédelmi, közlekedési, energiaügyi és tájékoztatási miniszter elmondta: idén újra be fogja terjeszteni azt a tervezetet, ami a szélessávú internetelérésekkel bővítené a telekommunikációs alapellátási csomagot. A politikus kifejtette, hogy nem egyetlen szélessávú technológia mellett teszik le a voksukat, hanem egyforma mértékben támogatják az ADSL, az UMTS és más technológiák elterjedését.

"Egy alpesi kunyhóban nem az a fontos, hogyan, milyen technológia segítségével tudnak az emberek az interneten nagy sávszélességgel szörfölni, hanem az, hogy meglegyen a lehetőségük és a joguk ehhez. Amennyiben mindegyik technológiát pártoljuk, akkor a beruházásokat mindig a helyi viszonyokhoz igazíthatjuk és így a költségek is a tervezett mértékűek maradnak" - tette hozzá Moritz Leuenberger. Arról, hogy milyen területek és technológiák tartoznak a telekommunikációs alapellátások körébe, folyamatosan egyeztet egymással a svájci szövetségi kormány és a törvényhozás. Amint megszületik a törvénykiegészítés, a Comcom nevű svájci távközlési felügyelet kiírja a koncessziókat.

2007 decemberéig a Swisscom monopolhelyzetben van ezen a területen, utána viszont már bárki építhet távközlési hálózatokat. A Swisscom szerepe ebben a tekintetben nem kérdőjelezhető meg, azonban a svájci cég válságban van. Jól bizonyítja ezt, hogy idén januárban lemondott Jens Alder, a társaság vezetője. Döntését azzal indokolta, hogy állandóan vitái voltak a svájci kormánnyal a vállalat stratégiáját illetően. A helyzetet csak nehezíti, hogy éveken belül sor kerülhet a Swisscom privatizációjára. Persze, ezt még a svájciaknak is meg kell szavazniuk.

Szakértők szerint azonban bármi történjék is a távközlési társasággal, ez nem befolyásolja majd károsan a telekommunikációs alapellátások bővítését. Svájcban 2004 végén a háztartások 15,7 százaléka rendelkezett szélessávú internethozzáféréssel. 2001 végén ez az arány még csak 2,2 százalék volt.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Tetsuo  
2006. feb. 15. 05:41 | válasz | #24
Ezt faszán kiszámoltad. :DD
gregor  
2006. feb. 14. 20:44 | válasz | #23
3-as:Magyarországon ,nem drága a net!A számitógép ára a drága 122 ezer forint körül van a gép!
2006. feb. 11. 18:52 | válasz | #19
Az a probléma, hogy a szolgáltatóknak nem érdekük a piacgazdaság szal a piaci verseny.Mert annak óhatalan következménye az árcsökkenés.De akkor sajnos nekik kevesebb lenne a bevételük.Szóval még hosszú ideig folytatódik a jól bevált kizsákmányolás...
2006. feb. 11. 18:50 | válasz | #18
Az lehet tesó.De hogy ha itthon nem nyúlnának annyit a politikus bácsik akkor nekünk is több maradna.Mert azt senki ne mondja, hogy nem folyik be elég adó a Magyar gazdaságba csak éppen qrva rosszul van elosztva.Ill lenyúlva...
2006. feb. 11. 13:22 | válasz | #17
Van egy tippem hogy a Svájci gazdaság valamivel jobban zeljesít mint a magyar.
Mice  
2006. feb. 11. 11:18 | válasz | #16
azért azt az egyet is figyelembe vehetnéd, hogy ott nem uennyi emberre vonatkozik az ország költségvetése...
beatz  
2006. feb. 10. 23:28 | válasz | #15
nem értem miért kell minket fejőstehénnek nézni...
MIÉRT NEM TESZ SENKI EZ ELLEN SEMMIT?
2006. feb. 10. 22:34 | válasz | #14
Svájcba ingyér van, itthon meg egy takony 1mbits netért annyit kell perkálni, mint kóreában egy 30mbtisért, ráadásul még korlátozzák is...
2006. feb. 10. 22:23 | válasz | #13
:DDDDDDDDDD
Fos itt az egész akinek van lehetősége az húzzon innen! Má ne putri romániába...
Nekem sajna nincs
2006. feb. 10. 21:53 | válasz | #12
Azt hiszem követni fogom az unokatesóm példáját... kiköltözött, megnősült... 3 hónap után már SAJÁT HÁZuk volt egy új autóva.. igaz nem is segédmunkási fizetésből... finomelektronikai műszerész technikus...
assdf  
2006. feb. 10. 21:28 | válasz | #11
Magyarországon alanyi jogon dolgozhatsz ingyen...
Ronny  
2006. feb. 10. 20:32 | galéria | válasz | #10
és folytatják tovább...most nem veszitek észre amit shabba belinkelt vagy vakok vagytok?:D

koliz  
2006. feb. 10. 20:15 | válasz | #9
De szar nekik
2006. feb. 10. 19:58 | válasz | #8
Ja, és amellett itt M.O-n a minimálbér megadása már kiváltság, örülhet az a melós pl. ha megadják. Ott meg egyfajta állampolgári megbecsülés, védelem a tisztes megélhetéshez,a szociális ellátásról, juttatásokról nem is beszélve, és ott a munkaadók közel sem ennyire vadkapitalisták, mert a legritkább eset ott, ha valakinek minimálbért fizessenek. Még akár egy egyszerű fizikai melós is többet kaphat. Itthon meg még az értelmiség is alig keresi meg a kétszeresét a minimálbérnek, hol van az egy svájci fizetésétől...
2006. feb. 10. 18:49 | válasz | #7
Inkább az Únión belül...de nem ez az űber gáz,hanem az,hogy nálunk a legkevesebb a minimál bér és a fizetés is, és úgy a legdrágább a net ,hogy ba*zódjanak meg...
Zenty  
2006. feb. 10. 18:20 | válasz | #6
Nah igen + az 500 ezer forintos minimál bérükel ,de sajnálom öket :D
2006. feb. 10. 18:02 | válasz | #5
"létezik egy hivatalosan "telekommunikációs alapellátás" névvel ihletett csomag"
Illetett...
shabba  
2006. feb. 10. 17:34 | válasz | #4
Vess egy pillantást a svájci "fatáv" ADSL áraira:

Bluewin

600/100kbps ~7900Ft
1200/200kbps ~11100Ft
2400/200kbps ~16000Ft
2006. feb. 10. 17:18 | galéria | válasz | #3
Nem ám. És akárki akármit mond (kivéva, ha tényleg meg tudja cáfolni), de ha figyelembe veszünk mindent, sőőt, nem is kell mindent figyelembe vennünk, Európán belül Magyarországon a legdrágább a netelérés.
2006. feb. 10. 16:43 | válasz | #2
Ja. Idehaza nem állapot ami van.
Caro  
2006. feb. 10. 16:33 | válasz | #1
Asszem Svájcba fogok költözni ;)
(Nem csak emiatt)