![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Támadások kereszttüzében a Yahoo
2006. február 10. 08:03, péntek
Az elmúlt hónapokban az emberi jogi szervezetek több ízben is támadták az amerikai cégeket, a Microsoftot, a Google-t, a Cisco Systems-t és a Yahoo-t, mondván, hogy együttműködnek a kínai hatóságokkal a cenzúra fenntartásában. Az előző vihar még el sem csitult, ám ismét növekszik a felháborodás, mivel kiderült: a Yahoo rendszeresen összejátszott a kínai hatóságokkal.
A vádak szerint a Yahoo már 2003-ban adatokat adott át a kínai állami szerveknek. Ennek köszönhető, hogy 2003 decemberében a rendőrség letartóztatta Li Zhi ellenzéki politikus-aktivistát, akit még ugyanebben az esztendőben, decemberben nyolc évi börtönre ítéltek. A Riporterek Határok Nélkül nevű emberi jogi szervezet szerint Li Zhi "bűne" az volt, hogy kritikával illette szűkebb lakóhelyének, Dél-Kínának helyi politikusait.Tavaly ősszel ismét a Yahoo került a támadások kereszttüzébe, amikor is kiderült, hogy kiadta a kínai hatóságoknak Shi Tao ellenzéki újságíró személyes adatait. Shi Tao abban hibázott, hogy a nemzetközi sajtónak kiadott egy kormányzati levelet. Tettéért "jutalma" tíz év börtönbüntetés lett. A dokumentumban egyébként a titkosrendőrség figyelmét hívták fel a Mennyei béke terén elkövetett mészárlás 15-ik évfordulója miatti esetleges veszélyekre, rendzavarásokra. "Egy dolog szemet hunyni és egy egy másik dolog együttműködni a kínai hatóságokkal. Biztosak voltunk abban, hogy a Yahoo nem csak szemet hunyt és nem csak néhány adatot továbbított Pekingbe Shi Tao-ról. Sajnos igazunk lett, már tudjuk, hogy a vállalat rendszeres kapcsolatban állt és áll a mai napig a kínai rendőrséggel" - nyilatkozta Lucie Morillon, a Riporterek Határok Nélkül szóvivője. "Felszólítjuk a Yahoo-t, hogy az amerikai Kongresszus emberi jogi bizottságának február 15-i ülésén mutassa be azt a listát, amelyen az összes olyan személy neve szerepel, akiknek az adatait kiadta a kínai szerveknek" - tette hozzá a szóvivő. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() VIA: itt az 50 dolláros minipécé Érdekes megoldással próbálkozik a jelenleg inkább helyét kereső gyártó, amely árában még az évekig oly sokat tárgyalt százdolláros laptopot is leveri, ám belső összetétele miatt komoly kétségeket támaszt jövőjét illetően.A táblagépek terén a Samsung megelőzte az AmazontAz idei esztendő első negyedévében a dél-koreai társaság sikeresen megelőzte az amerikai riválisát a tábla PC piacon és feljött a második helyre.A közösségi hálózatok felgyorsítják az információáramlástAz már korábban is ismert volt, hogy a közösségi honlapok a többi hálózatnál hatékonyabban képesek szétosztani az információkat, matematikailag azonban először sikerült ezt bizonyítani.Nehezen őrizhető meg a kulturális örökségünkA jelenlegi európai szerzői jog jelentős mértékben megnehezíti a különböző művek hosszú távú archiválását, éppen ezért lehetővé kellene tenni a könyvtárak számára az internetes tartalmak automatikus lementését, viszont korlátozni kellene a kópiák felhasználását - ezt sürgeti Eric Steinhauer, a Hageni Távegyetem könyvtárosa.
| Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|