Digitális tévé: nem lesz egységes európai szabályozás?
2006. február 8. 23:21, szerda
Az Európai Bizottság szerint nincs szükség külön európai uniós szabályozásra a digitális televíziózás területén. A szakemberek úgy vélik, hogy amennyiben ilyen szabályozásra sor kerül, azt jobb, ha maguk a piaci szereplők végzik el.

Hirdetés

Az interaktív digitális televízió tartalmaz egy olyan kiegészítő csatornát, amelyen keresztül a nézők képesek kommunikálni a műsorszolgáltatóval és így például részt vehetnek interaktív játékokban, vetélkedőkben. Ehhez azonban szükség lenne egy egységes európai szabványra, illetve az európai szakembereknek meg kellene állapodniuk egy közös formátumban. Az Európai Bizottság azt javasolta, hogy egy nyíltan hozzáférhető, több rendszerrel is kompatibilis fejlesztői felületet (API-t) hozzanak létre. A testület állásfoglalása rámutatott arra, hogy ennek a megoldásnak köszönhetően az egyes tagországokban bármilyen digitális televíziós szabvány elterjedhet és a piaci igények határozzák majd meg, hogy melyik államban melyik szabvány fog érvényesülni.

"Szeretnénk a digitális televíziózás európai elterjedését felgyorsítani. A célunk az, hogy a közeljövőben minden, ezt a folyamatot elősegítő beruházást támogassunk és emellett biztosítsuk a befektetési szabadságot a vállalatoknak. Mivel egyre több az interoperabilitást támogató technikai megoldás létezik, így nem félünk attól, hogy az egymástól eltérő rendszerek inkompatibilisek lesznek egymással. Ezt bizonyítja az is, hogy Európában eddig is számos új digitális televíziós szabvány született meg, ezzel a sokszínűséggel pedig csak a fogyasztók járnak jól" - nyilatkozta Viviane Reding, az Európai Unió médiaügyekért és információs társadalmakért felelős biztosa.


Az Európai Bizottság információi szerint a kontinensen jelenleg több mint 47 millió digitális televízióadásokat dekódoló készülék (dekóder) van üzemben, ezek közül 26 millióban van gyári API, és 4 millióban a testület által is támogatott nyílt szabvány, az MHP.

Magyarországon - bár még csak készül a digitális tévézésről szóló jogszabály - az Antenna Hungária Rt. már 2004. október 12-én elindította a DVB-T szolgáltatást, vagyis a digitális földfelszíni televízió műsorszórást. A cég létrehozott egy adatbázist az egész ország területére vonatkozó címlistával, ahol bárki tájékozódhat arról, hogy lakóhelyéhez közel létezik-e már digitális műsorszórás. Jelenleg azonban vétel csak Budapesten (és annak mintegy 10 km-es körzetében) és Kab-hegyen (illetve annak körülbelül 40 km-es körzetében) van.

A cég honlapján közölt információk szerint előfordulhat, hogy kedvező vételi körülmények esetén a megadott körzetektől távolabbi településeken is fogható még a DVB-T adás, de a cég decemberi közlése szerint 2006-ban csak erre a területre koncentrálnak, a bonyolult és lassú frekvencia engedélyeztetési eljárások miatt a földrajzi bővülésre még várni kell.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dez  
2006. feb. 10. 17:37 | válasz | #22
Persze, mert jól összetömörgetik.. :)
Caro  
2006. feb. 10. 10:20 | válasz | #21
Csak annyiban jobb, hogy fix a hangminőség, és hogy 10x annyi csatornát lehet működtetni.
dez  
2006. feb. 10. 03:38 | válasz | #20
Attól, hogy valami digitális, nem feltétlenül jobb. Inkább csak ha rossz a vétel, stb., mert az betesz az analógnak.
dez  
2006. feb. 10. 03:35 | válasz | #19
Ja, azt tudtátok, hogy a legtöbb képileg analóg módon sugárzott csatorna hangja már jópár éve digitális? (D2-Mac, vagy mi.) Nem csodálkoznék, ha ez még jobb lenne, mint az mp3, ami ezután jön. (Vagy a rel. kis rátájú ac3, mindegy.)
Caro  
2006. feb. 10. 00:54 | válasz | #18
Én tegnap egy fél perces őrjöngésben törtem ki, mikor megláttam, hogy a zsírúj Sony Erricson telóba FM rádió van beépítve.
AZ EGÉSZ ORSZÁGBAN VAN DIGITÁLIS RÁDIÓADÁS!!!
És ott tökéletes a hangminőség, ellenben ezzel a sz*rral!
2012-ben úgyse lesz már más, ez megint csak lehúzás.
Na többek között ezért nem lesz telóm. Főleg nem ilyen "high-tec".
Sokkal jobban jártam Palm TX-el. Igaz bemenet nincsen rajta, de ami SD-n van, azt legalább mindent meg tudok rajta nézni.
Amúgy se rajongok a minikamerákért.
dez  
2006. feb. 10. 00:42 | válasz | #17
Bár ha még kódoltak is lesznek az adások (mint itt), akkor erről le kell mondani. Le kell!?
dez  
2006. feb. 10. 00:14 | válasz | #16
Talán mert nincs a tévédban digitális tuner? Nagyon remélem, hogy ahogy jönnek befele a digitális tunerrel is rendelkező tévék, visszaáll a "régi rend", hogy nem kell 5 előfizetés csak azért, mert 5 eszközön nem ugyanazt akarjuk nézni/fogni egy időben.
Cat  
2006. feb. 09. 18:41 | galéria | válasz | #14
"Rollout of digital television is well advanced in the European Union and original problems of interoperability are on the way to being solved," said Martin Selmayer, a spokesman for the executive arm of the European Union.

"Compulsory technical standards imposed by regulators are not necessary for the rollout of interactive digital TV in Europe," the Commission said.

Reuters
arty  
2006. feb. 09. 17:44 | galéria | válasz | #13
szánalmas pojáca ez a politikus és lövése sincsen semmiről :(

nem véletlen lett politikus... a barom.
2006. feb. 09. 16:54 | válasz | #12
Nálunk a T-kábel horribilis összeget kér a digitális csatornákért. Ráadásul külön bérelni kell egy dobozt is. És ami a legrosszabb, hogy nem lehet a tévén csatornát váltani, csak a dobozon, mert az AV-n jön be, úgyhogy elvileg úgy működik, mint a műholdvevő. Ráadásul a digitális csatornák sem HDTV felbontásúak, és semmivel sem jobb minőségűek az analógnál.
Én már a 16:9-el is szívok, mert nem tud egyik tévé sem automatikusan váltani, mindíg kézzel kell kapcsolgatni. Sőt hiába állítom be a DVD-n, hogy a tv 16:9-es semmi sem változik. Szóval hiába a technika, ha az nem működik normálisan.
2006. feb. 09. 15:26 | válasz | #11
én spec ugyanannyit fizetek most 70 csatornáért mitn előtte 24ért.. :)
Mice  
2006. feb. 09. 13:02 | válasz | #10
a kérdésre még mindig nem válaszoltál. mitől nem lesznek inkompatibilisek? ők is ennek az ellenkezőjét állították majd odakavarták a jól járt-at. tipikus politikusokra jellemző melléduma. akárhogy olvasod a mondatot nem derül ki, hogy miért is ne lennének inkompatibilisek ha most is rengeteg van...
Caro  
2006. feb. 09. 12:59 | válasz | #9
Nekem olyan kéne, amit a linux is támogat.
Az eddigi analog tunerekkel nicns baja, remélem digitálissal se lesz.
2006. feb. 09. 12:53 | galéria | válasz | #8
Majd ha lesz mit fogni vele, akkor ugrani fogok rá
Szar JúPC-ről digizni ... szar. Még mielőtt megvette a helyi kábeltv-t egész jó volt a kép és tiszta, azóta meg csak mákhalom és homály (ez a fejlődés)
2006. feb. 09. 12:44 | válasz | #7
Picivel többért kapsz PCI-os ANalog/Digitális tunert, azzal azért többet érsz szerintem :)
2006. feb. 09. 11:02 | galéria | válasz | #6
Magyar királyi 1-est és 2-est én még digitálisan sem vagyok hajlandó nézni :))
Egyébként nem ehhez volt prohardveren egy USB-s vevő PC-hez (úgy 16 ezer körül)?
Caro  
2006. feb. 09. 10:39 | válasz | #5
Nálunk van vétel :)
Csak vevő kéne :(
2006. feb. 09. 09:17 | válasz | #4
Hát vagy nekem is roszúl jött át a cikk vagy irtó nagy baromságokat beszél. Ha a gyártókon múlna, semmi sem lenne szabványos mert mindegyik a sajátját próbálná elterjeszteni, a végén pedig úgy is a fogyasztó fizet mindenért...

Amúgy az a barkács TV állvány nagyon ronda a High Tech TV alatt :-)
Macc  
2006. feb. 09. 09:15 | válasz | #3
jogos. Arrol nem is beszelve, hogy miota digitalis a musorszoras nalunk, azot 2x annyit fizetek azert a 4 csatornaert ami erdekel...
2006. feb. 09. 08:02 | galéria | válasz | #2
A mondat folytatása:
"ezzel a sokszínűséggel pedig csak a fogyasztók járnak jól"
Nem igazán értem miért? A készülékeket gyártó cégeknek ebben a nagy sokszínűségben többet kell költeniük fejlesztésre, mivel többféle szabványhoz alkalmazkodó cuccokat kell előállítani. A fejlesztésre fordított költségek pedig bekerülnek a fogyasztói árba szvsz.
Akkor miért is jár jól a fogyasztó???
Mice  
2006. feb. 09. 07:48 | válasz | #1
" Mivel egyre több technikai megoldás létezik, így nem félünk attól, hogy az egymástól eltérő rendszerek inkompatibilisek lesznek egymással. Ezt bizonyítja az is, hogy Európában eddig is számos új digitális televíziós szabvány született meg,"

ez csak nekem tűnik baromságnak? minden túró rudi pöttyös. ezt bizonyítja az is, hogy már eddig is sok pöttyöset gyártottak le... :S eztet nekem magasos:(