1 GB-os iPod nano és csökkenő Apple árak
2006. február 8. 18:44, szerda
Az Apple bemutatta új, 1 GB-os iPod nanoját. A hordozható lejátszó ára 149 dollár lesz, míg az 512 MB-os és az 1 GB-os Shuffle modell ára lecsökkent 69 illetve 99 dollárra (körülbelül 14, illetve 20 ezer forint).

Hirdetés

Az Apple sajtóközleménye szerint az 1 GB-os modell ugyanazokat a szolgáltatásokat nyújtja, mint korábbi társai. Fekete és fehér színben is kapható lesz és mind a Mac OS X, mind a Windows operációs rendszerekkel együttműködik majd - derül ki A vállalat már 40 millió különböző fajta iPodot adott el. Az első nano modellek 2005 szeptemberében kerültek a piacra, a 4 GB-os akkor 249 dollárba (körülbelül 50 ezer forint), míg a 2 Gb-os 199 dollárba (körülbelül 40 ezer forint) került.

"A új 1GB-os új modell mindössze 149 dollárba kerül, így most már mindenkihez eljuthat az iPod Nano" - vélekedett Greg Joswiak, az Apple iPodért felelős alelnöke a Red Herring oldalán.

Az óriáscég azt is hírül adta, hogy a jövőben a Showtime Networks kábel tévés sorozatai - a Sleeper Cell, Weeds és a Fat Actress - is elérhetőek lesznek a videós iPodokon. Amikor tavaly októberben útjára indult a videós iPod, akkor még csak a Walt Disney birtokában lévő ABC TV sikersorozatai - a Született feleségek és az Eltűntek - voltak elérhetőek rá. Azóta már több megállapodás is született, az Apple-nek sikerült a NBC Universallal és a Viacommal is megegyeznie.

Az Apple mostani Showtime-mal kötött egyezségének köszönhetően a felhasználók a fizetős kábelcsatornák kínálatából is válogathatnak, amelyekért egyébként a szokásos előfizetési díjon felül külön felárat kellene fizetniük. A Showtime sorozatok részei 1,99 dolláros (körülbelül 400 forint) áron lesznek elérhetőek.

"Az iTunes segítségével a Showtime sorozatok rajongói egy merőben új csatornán kísérhetik figyelemmel és vásárolhatják meg a filmeket. Ugyanakkor ez remek lehetőség azoknak a nem előfizetőknek is, akik bele kívánnak kukkantani a Shiowtime filmjeibe" - összegezte a megállapodás lényegét Matthew C. Blank, a Showtime vezéigazgatója.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. szept. 16. 20:40 | válasz | #31
Hali!

Van egy 4-Gb-os Ipod nanom tökéletes gyári álapotban védőfóliával (fülhalgató, usb-adatkábel, cd, átlátszó tok, stb.).
irányár:63e forint
tel.sz.:06/70-623-5075
2006. jún. 05. 19:53 | válasz | #30
Apple Ipod nano 1 Gb -ost keresek.
A lényeg hogy jó állapotban legyen és 32ezer huf alatt legyen az ára is.
varosi_david@yahoo.co.uk
mudkip  
2006. máj. 07. 17:48 | válasz | #29
HY NEM TUDNÁTOK SEGÍTENI HOGY HOL TUDNÉK VENNI APPLE IPOD NANO VÉDŐTOKOT

előre is kösszz.
2006. feb. 11. 12:01 | válasz | #28
Helo! Jól gondolom, hogy azok, akiknek semmiképp nem kéne iPod,és a végletekig lefikázzák, még soha életükben nem fogták 1percnél tovább a kezükben???
AeroS  
2006. feb. 10. 16:48 | válasz | #27
Én az iPod minimet ejtettem le már vagy 5ször. Egyszer pl.2.5m magasból... És azon kívül, h kicsit megnyomódott a sarka, nem sok baja lett. Úgylátszik ezt nekem találták ki.
Szóval a strapabírásukat nem kéne firtatni sztem.
2006. feb. 10. 07:06 | válasz | #26
nem szóltam én rád egy rossz szót sem.... csak az arányokat szemléltettem
2006. feb. 09. 22:12 | válasz | #25
Nem tudom pontosan multkor a hivatalos honlapon néztem ne essl már a torkomnak lécci. Csak egy hevenyészett számolást végeztem de nem boltról hanem netrendelésről és ott átszámoltam az kb 320ezer volt.
Ha megdob valaki egy Mac-kel megigérem befogom a számat :)
oksa?
:P
2006. feb. 09. 19:40 | válasz | #24
már kapható. 36.900,-
macbolt.hu
FecaA  
2006. feb. 09. 19:15 | válasz | #23
És mikor lesz kapható hazánkban?
2006. feb. 09. 19:04 | válasz | #22
Nekem se kéne ipod ( jó lehet elfogadnám de nem fizetnék érte mer) az egy dolog h dizájnos meg minden, de erbből adódóan sérülékenyebb is, és nincs benne semmi extra, én láttam olyan cikket itt az sgn h még színes kijelzőt se akartak adni neki mert statisztikájuk szerint ezt nem hiányolták annyira a vásárlók... Magyarán az egyszerűségével (puritán)tudott ekkora sikerre szert tenni de én azt szeretem h ha megveszek valamit akkor az mást is tudjon, ezzel még hangot se tudsz felvenni, nekem nem jön be
szacsi  
2006. feb. 09. 17:27 | galéria | válasz | #21
persze, biztos sokáig bírja majd az akksija is...
Su0my  
2006. feb. 09. 17:12 | válasz | #20
Ipod 30 GB (www.apple.com) 300 dodo-kb 60000-itthon 130k... Hopp:) Amúgy nem tudja valaki véletlenül, hogy a Creative Microphoto 8 GB-os is flashes? Légyszi ne szóljatok le, fontos lenne az info!!
Macc  
2006. feb. 09. 16:01 | válasz | #19
az iPod shuffle, es az iPod nano flash memoriasok. legmozgekonyabb alkatresz benne a kijelzo:) Az akksi kapacitasa mindkettonek 12 ora felett van. Amugy en az enyemet meg uj koraban (20GB-os vinyos) leejtettem kb 1m magasbol jo kemeny padlora, semmi baja nem lett a vinyojanak, igaz a hata picit megnyomodott:) De az ilyen harci seruleseket szeretem.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. feb. 09. 15:46 | galéria | válasz | #18
Tényleg ipod-nak nincs memóriás változata? Mert sztem a vinyó ilyen cuccokba fos, mert sérülékeny, és mozgó alkatrészes-> kopik.
2006. feb. 09. 15:38 | válasz | #17
ez sem kell.. 2 órát ha kibír... Az egész maga egy vincsi, szinte aksi nélkül. Egyszer leejtem 10 centiről meghal.
Ronel  
2006. feb. 09. 15:06 | válasz | #16
Made With A Mac !


Azert azt tedd hoza hogy a minimalber 5.5$/ora :) azaz kozel 200 ezer forint /honap :D
ja es nem kell varni arra hogy kicsereljek az i podod, vettem egy nanot meg novemberben, azota 3X csereltettem ki :) de bejon. magyar tax az szivas 20% az nagyon sok, itt 7% es a kajara nincs ado.

Na pisz
2006. feb. 09. 15:03 | válasz | #15
Naja, csak nem a legtökéletesebb a hangzása (Palm Tungsten E és HP 1940 alapján). Mondjuk az MSI Megastickemet mindkettő veri:D
2006. feb. 09. 14:57 | galéria | válasz | #14
Fasza bazzeg itt ez az istenség 15000 az 512-es én meg vettems emmittudó fostalicskát szintén ennyiért :(
2006. feb. 09. 14:45 | válasz | #13
odakint az usában egy 20"-os imac 1700 dolcsi, vagyis kb 360.000 netto
idehaza 387.500 netto
odakint 6-11% az áfa, államonként változó
idehaza 20/% az áfa.
tehát az imac ára csak 30K-val több itthon, mint odakint. csakhogy amit te kifizet, az ennél sokkal több sajna...
ugyanez az ipoddal is, csak itt még rágyere az artisjus
2006. feb. 09. 14:45 | válasz | #12
Szerencsére ez már lassan nem igaz.
Rockbox ipod-ra is
2006. feb. 09. 14:08 | válasz | #11
A kár csak az szerintem hogy az a sok adó ami rájön mindent feltol...
Amúgy ha itthon is ennyi lenne az szép lenne hiszen 9ezer forintért 512es mpr lejátszót láttam nem is volt túl márkás meg nem volt színes kijelzője nem tudott videót lejátszani és nem voltak ilyen szolgáltatásai.
Amúgy az a röhely hogy míg itthon kb 480ezer 1 iMac az usában 300ezer és Steve Jobs elmondta régen is hogy sajnálja hogy drágák itt az iPodok de azért van mert tulképp azt is kifizeted az EUban amit ráraksz tehát azért is drága mert ha varez dolgot raksz rá az árából valamennyi részt a kiadóknak fizetsz sőt az írható csknél is ugyanez a szitu...
Én sajnálom
Amúgy azért nem bírja sokáig mert vékony és valamit fel kell áldozni ezért de emellett a színes kijelző meg a sok baromság is sztem sokat leeszik...
Azért engem megdobhatnának 1el :P
a shot  
2006. feb. 09. 13:36 | galéria | válasz | #10
azért nemjók az ipodok, mert hiába pici meg vékony meg trendi, ha pár óráig bírják a nyüstölést.Karácsonyra vettünk barátnőmnek egy samsung yep c1x-et vagy mit, az 40 óráig birja egy darab ceruza elemmel.ez az i pod nano meg 6-8 órát tud.
2006. feb. 09. 11:15 | válasz | #9
az itunes-nek is volt olyan verziója (windows-on), amely bugos volt, de egyébként működik frankón. ellenben persze az általad megtapasztalt sony-val
Caro  
2006. feb. 09. 10:40 | válasz | #8
Vegyetek PDA-t ;)
Az mindent tud.
sped  
2006. feb. 09. 10:09 | válasz | #7
Engem egyetlen dolog tartott vissza az ipodtól (és sok más mp3-lejátszótól), az hogy kötelező használni a saját szoftverüket, ami általában bugos, szar. (konkrétan a sonyval vannak ilyen tapasztalataim) Nagy nehezen sikerült levadásznom egy olyat amit csak rádugok a gépre, kopi és megy a zene. Egyszerű mint egy nagy pofon. Hosszú távon pedig ahogy korábban hozzászóló kollegák említették, a telefonok ki fogják szorítani a szimpla lejátszókat.
2006. feb. 09. 09:28 | válasz | #6
Sportolashoz (pl futas) nem feltetlenul megfelelo eszkoz a telefon, mert torik es nedvesseget kap a belseje. Bar a mini akkujaval a nano sok minden masra nem is jo.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. feb. 09. 09:06 | galéria | válasz | #5
Netrunner nézetét osztom én is... telefon+mp3 egyben, mely nem utolsósorban netre és videozásra is alkalmas. Kell a fenének 20-ért vagy akármennyiért csak egy vacak ami nem tud minden egybe. Tőlem osztogathatják ingyen is, akkor is a telóm használnám (Symbian rulz.)
2006. feb. 09. 08:32 | válasz | #4
Valahogy nekem sem
Egy haveromnak van, de nekem még mindig jobban tettszenek a usb falsh-es mp3 lejáttszók.
Bár én már olyan sem fogok venni, inkább mikor legközelebb telefont cserélek majd olyat veszek ami lejáttszik mp3-at (ma már elég sok telefon tudja), és ami befogad mondjuk sd kártyát, és akkor telefon és mp3 lejáttszó lesz egyben...
smv  
2006. feb. 09. 06:39 | válasz | #3
Nekem kéne, de még 150 dollárom sincs...
2006. feb. 08. 23:22 | válasz | #2
Akkor ne kelljen
Flashy  
2006. feb. 08. 22:58 | válasz | #1
aranyos de továbbra sem kéne.