6 GHz-es órajel az IBM új pro­cesszo­rá­nál
2006. február 8. 13:27, szerda
A Nagy Kék lerántotta a leplet az új Power6 processzorról, amely 4-5 GHz-es frekvencián fut, ám az új technológiáknak köszönhetően ennél magasabb órajelet is elérhet.

Hirdetés

A Financial Times tudósítása szerint az IBM eltérő útvonalat választott, és új módszerekkel igyekszik megvalósítani az energiatakarékos processzorról alkotott koncepciót. Fejlesztését, a Power6 chipet a San Franciscóban zajló Solid-State Circuits Conference-en (ISSCC) mutatták be, hangsúlyozva a kiemelkedően magas órajelet és a fejlett gyártástechnológia által nyújtott előnyöket.

A nagyvállalat állítása szerint sikerült kiküszöbölniük a fogyasztással és hőtermeléssel kapcsolatos problémákat, aminek köszönhetően 4-5 GHz közötti frekvenciát értek el az új chipnél. Ez kétszer magasabb az Intel következő generációs Itanium processzorának órajelénél, és az IBM szerint üdvöskéjük révén kétszeres sebességet kínálnak a vetélytársakkal - Intel, AMD, Sun - szemben. Ezzel kívánják megerősíteni pozíciójukat a csúcskategóriás szerverek terén, megelőzve a fogyasztás jelentős növekedését. "Rengetegen meg fognak lepődni a részleteken, és ez több vállalatot arra kényszerít majd, hogy visszatérjenek a tervezőasztalhoz" - jelentette ki a fejlesztésről Richard Doherty, az Envisioneering elemzője.

A konferencián elhangzott információk szerint a jelentős sebességnövekedést új technológiák - feszített szilícium, 65 nanométeres csíkszélesség stb. - révén sikerült elérni. "Igen összetett, többmagos felépítésű processzorról van szó, és növeljük a frekvenciát - minkét területen előrenyomulunk, miközben az ágazat éppen az ellenkező irányba halad, és csökkenti az órajelet" - mondta Bernie Myerson, az IBM Systems and Technology technológiai igazgatója. Hozzátette, hogy a korábbi generáció már négy évvel ezelőtt kifulladt a fogyasztás-frekvencia arány fenntartása szempontjából. A további részletekről a konferencián, illetve azt követően számolnak be.

A Cell mellett tehát újabb IBM-fejlesztés van érkezőben, kifejezetten a szerverek területén. Megjelenését egyes dokumentumok 2006-ra teszik, ám szakértők inkább 2007-ről lehet szó.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. feb. 15. 00:24 | válasz | #54
yess

csak jönne már a cell. Nagyon rábasznak ha nem jön ki időben. Már az apple is elhagyta őket :S
dez  
2006. feb. 11. 18:35 | válasz | #53
OFF
A cikk alatt van egy hírdetés. Szövege:
"A legújabb technológiával készült LCD monitorok
Ismerje meg Ön is az NEC LCD monitorait: gyors képek, nagy láthatósági tartomány. Tudjon meg többet weboldalunkon."

Ráklikkeltem, erre mit látok:
"Láthatósági tartomány: 170° vízszintesen, 155° függőlegesen"

Khmm, ez egy sima kis tartományú TN panel... Kösz az öszinte marketinget! (Mellesleg ez az adat 5:1 kontraszarányra vonatkozik, nem 10:1-re, még ebben is becsapós. A mai S-IPS, S-PVA panelek 10:1-nél 178/178-asok.)

(Gy.k. a láthatósági tartomány azért fontos, mert az azt jelöli, hol esik le 10:1-re v. 5:1-re a kontraszt-arány, azaz hol lesz már teljesen nézhetetlen a kép. De már előbb elkezd fakulni, stb. A TN panelek külön sajátossága, hogy függőlegesen 10 fokos tartományban sem egyforma a kontraszt-arány, azaz a nem pont szembe lévő sorokat is csökkent kontrasztal látjuk, és ha kicsit is elmozdulunk, máris változik a kép. A jobbfajta paneleknél sokkal stabilabb a kép, tulajdonképpen a CRT-hez hasonló. Persze a TN másban is gyengébb.)

dez  
2006. feb. 11. 18:17 | válasz | #52
(Most engem is elragadtak egy picit az érzelmek, de csak kicsit. :))
dez  
2006. feb. 11. 18:12 | válasz | #51
"Ezt soha nem is vitatta senki. Az IBM hardverei mindig is elen jartak, a baj az veluk, hogy mocskos dragak."

Itt van a lényeg. (Sajnos.) Az IBM-nek nem érte meg olcsón szórni a PPC-ket az Apple-nek, amikor a szerver fronton "aranyáron" is elkelnek a procijai, mármint ott már a Powerek, de a lényeg, hogy a proci-részleg a PPC nélkül is jól ment. (A nagyvállalatoknak szállított saját szervereikbe teszik.)
dez  
2006. feb. 11. 18:06 | válasz | #50
"Szokásos marketing duma."

Szokásos nem túl átgondolt szöveg...

"A power 4-5 is istencsászárnak volt kikiáltva és hogy nyomába se érnek az x86 procik. Aztán még komolyabb optimalizálás nélkül is jobban futnak x86on az Apple natív (x86 átírt) alkalmazásai."

1. Power != PPC.
2. Nézd már meg jobban! Ne az egymagos G4-et (korábbi iMac) hasonlítsd a Core Duo-s (gy.k. dual-core) új iMac-hez... 1 magra számolva alig gyorsabb az Intel új chipje, mint a sokéves G4.

"Ráadásul a power 4-5 melegszik is nemkülönben a híres neves cell proci is."

A G4/G5 már nem épp mai technológia... A Cellben meg már ott a SOI, stb., így a fogyasztás/teljesítmény árány nagyon is jó.

"A 6-os még talán csak papíron ha létezik. A fene se tudja mire lesz képes mire sziliciumra kerül."

Szerintem épp arról szól a cikk, hogy már szilikonban van, és ennyi-és-ennyi órajeleken fut.

"A drágalátos cell proci-ról is kiderült, ja nagyon ütős, de minden bonyolultabb cpu képességet kihagytak belőle."

Valóban? Ahhoz képest egy x86-osban sincs pl. valódi HW SMT, mint ebben...

"Ezért tud 3ghz szaladni míg elődei nemigen."

Természetesen nem csak ezért... (Mellesleg 4GHz-en is bőven, csak akkor már nem fér bele a hűtés a PS3-ba.)

"Magyarán ha a rajta futó kód nincs iszonyatosan optimalizálva rá akkor szegényes teljesítményre képes."

Bla-bla-bla... :)

"Pl. az alkalmazásnak szükséges lenne az out of order végrehajtásra akkor pofára esés van:-(((
Ja mintha az Itan(nic)um is ilyen alapokra lett volna tervezve, meg is bukott. Pedig az intel tud compilert írni."

Olvastál valahol egy szakkifejezést? :)

"Nagyon Cell szaga van ennek a power6-nak."

Egész más. Ill. nem tudom, itt lesz(nek)-e SPE-szerű mag(ok), de itt az általános rész az erős. Ez igazi szerver-proci.

""Szegény" Apple is sokáig megette."

IMHO más van a háttérben.

"Tanulság: Még a legfinomabbnak mondott puding mellett is ki kell próbálni néha más pudingokat, hátha mégis jobb ízük van."

Ezt talán magadnak is alkalmaznod kellene, és nem úgy szakértősködni, hogy valójában eluralkodnak rajtad az érzelmek, és azok beszélnek belőled. [Ehhez persze EQ is kell, hogy megértsd a saját érzelmeidet, és kezelni tudd őket.]
dez  
2006. feb. 11. 17:48 | válasz | #49
Jé, megjöttek a korábbi hozzászólások. Akkor nézzük...
dez  
2006. feb. 11. 17:47 | válasz | #48
Már ha a proci-igényt nézzük, igen. A mai játékokban vicc szintű a fizika, AI, stb. Ha ezekre rászállnak (de egyszerűen poligonból is egyre több kell), bőven elkel majd a 20x gyorsabb proci is... Pár év múlva szerintem már 100x-os szorzónál fogunk tartani.
2006. feb. 11. 00:33 | galéria | válasz | #47
Azért nem írnak nagyobb gépigényű játékot, mert nem lenne min használni. Ha elterjednek a nagyobb teljesítményű pc-k, azonnal megjelennek újabb, kifejezetten ezekre írt játékok is.
dez  
2006. feb. 09. 23:41 | válasz | #46
Mit értesz erős optimizáláson? [Nem optmimalizálás. Bár lehet, hogy újabban ez a módi.]
RoLii  
2006. feb. 09. 19:52 | válasz | #45
Nemtodom mit ertez nagy szerver alatt...
eleg kis szelet a tortabol ahol parhuzamosiani lehet
(legalabbis ilyen mertekben, hogy kihasznaljon ennyi altivec magot) pontosan ezert vannak 64/128 perocis SSI/SMP/NUMA felepitesu nagygepek, bonyolult architekturaval, mert pl ERP rendszereket nem lehet jol parhuzamositani...(nyilvan ott is vannak clusterek, de inkabb failover mint loadbanacing)
uniu  
2006. feb. 09. 15:08 | válasz | #44
valoszinu vmi mod itt benazott...
2006. feb. 09. 13:21 | válasz | #43
"HPC-re es massziv paralell dolgokra jolesz"

Ez pont megfelel a nagy szervereknek. A legtöbb komoly számítási feladathoz jól illeszkedik a cell felépítése. De nyílván adatbázis szerverben nem jó.
RoLii  
2006. feb. 09. 13:01 | válasz | #42
en nem azt mondtam hogy nem lesz :)
hanem nem latok tul sok felhasznalasi lehetoseget..
a proci architekturaja ugyebar hasonlo a niagarahoz, csakepp inverzben, HPC-re es massziv paralell dolgokra jolesz, masra szerintem nemagyon
2006. feb. 09. 12:42 | válasz | #41
Akkor ezt beszéld meg az IBM-el, mert ők valamiért nem így gondolják ...
Blade szerverek Cell processzorral is
RoLii  
2006. feb. 09. 12:23 | válasz | #40
nemakarok unnepronto lenni de nemsok ertelmet latom jelenleg a celles bladeknek...linux ugyan van ra, a cell felepitesebol adodoan erosen optimalizani kell a kodot ra...tehat jelenlegi felallasban max HPC-re jo...
Rafaelo   "Rest in Peace Rafaelo" 
2006. feb. 09. 12:19 | galéria | válasz | #39
2102 ben 100 ghz procik lessznek :O
item   2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. feb. 09. 11:57 | galéria | válasz | #38
Na igen erre kiváncsi lennék én is????????????????????????????????
UNREG  
2006. feb. 09. 11:48 | válasz | #37
Nem arra gondolsz inkább, hogy a Cell 9 core-s és az van Dual-ban a BladeServerben?
RoLii  
2006. feb. 09. 11:29 | válasz | #36
mit ertesz 9 procis blade center alatt?
a blade center egy platform (eg: keret) amibe kulonbozo bladeket dugdosol...
2006. feb. 09. 10:41 | válasz | #35
Mivel ez is szerverekhez készült, ebből is lesz tuti 4-32 CPU-s változat.
2006. feb. 09. 10:33 | válasz | #34
A Cell-ből már van 9 procis Blade Center, na az az igazi. :DD
2006. feb. 09. 10:21 | válasz | #33
Az lenne az igazi, ha két ilyen procit tennének egy duálprocesszoros alaplapba! Azzal aztán menne a műsor!
2006. feb. 09. 10:06 | válasz | #32
Hova tüntek a hozzászólások?
RoLii  
2006. feb. 08. 22:55 | válasz | #31
tekintve hogy az ibm bevetelenek toredeke szarmazik a procikbol (sot a hardwarebol) erre azert varni kell..:)
beatz  
2006. feb. 08. 22:15 | válasz | #30
Az AMD megvette a SOI-t az IBM-től, majd megveszi ezt is, és lesz gyors asztali procc is belőle

aha, várom azt a napot, amikor az AMD felvásárolja az IBM-et
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. feb. 08. 22:08 | galéria | válasz | #29
"PC-be egyenlőre nem kell ekkora proci bőben elég a 3ghz az összes játékhoz."

Ez egy nagyon súlyos tévedés. Magasabb felbontások esetében már sok esetben a proci fogja vissza az erős GPU-t. Az 800x600 csak egy lehetőség, de egy pro gamer csak röhög az ilyen felbontáson.
2006. feb. 08. 21:50 | válasz | #28
Duma az egész, majd meglássuk mi lesze belőle...
Szerintem semmi egetrengető.

Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. feb. 08. 21:46 | galéria | válasz | #27
jav: Áruld már el minek basz oda?
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. feb. 08. 21:45 | galéria | válasz | #26
Na ez kva értelmes beszólás volt. Áruld már el minden basz oda? Sztem fogalmad sincs miről írsz... Most szted azé basz oda az ibm mindennek, mert kedvenc ps3-adnak a processzorát ők fejlesztették...
2006. feb. 08. 21:34 | válasz | #25
Hm, nincs az IBM és az AMD között egy technológia fejlesztési megállapodás?
item   2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. feb. 08. 21:16 | galéria | válasz | #24
Ehh rosszúl irtam : Cool'n'Quiet

Más:

Az IBM elég nagy cég ahoz hogy kézbentartson 1 nagyobb piacot. Gondolom, a Cell gyártásánál is tudtak profitálni a technológiából az ezután megjelenő szerver processzorok gyártásához.
Van ott gógyi, csak nem dicsekednek vele, hanem simán eltapossák a konkurenciát.
RoLii  
2006. feb. 08. 20:49 | válasz | #23
Megint vannak itt szakertok :)
a power4 es power5/5+ procik nem G4/G5 ok...(amik ugye a macekben vannak) hanem az ibm RS/6000 (mostanaban pSeries) gepek procijai...mellesleg a Sun(UltraSPARCIV) utan az IBM jott ki elosszor ketmagos procival a
power5+ -al..kb 2eve..)
Teljeseitmenyben elegge odavernek, leven x eve 64bites architektura, mikrovirtualizacio, stb)
Operacios rendszerek: AIX, Linux
sot a khm mendemondak szerint a zSeriesben(mainframe) is powerek dolgoznak csak CISC reteg ala rejtve...
Vers  
2006. feb. 08. 20:33 | válasz | #22
ibm odab@sz a sok trágyának :HEHE
item   2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. feb. 08. 19:27 | galéria | válasz | #21
INTEL EIST, AMD Cool&Quit, etc etc... Az meg hogy te hentelés közben zenét hallgatsz az se egy bevett szokás, ami pedig a röcögést illeti,itt az OS is ludas a dologban, szerintem nem is keveset!
2006. feb. 08. 18:55 | válasz | #20
elég az összes játékhoz 3ghz, de ha játék közben megy egy ftp letöltés, meg esetleg egy p2p, közben némi zene, hogy ne legyen unalmas az öldöklés közben a game hangja, meg még milljom minden el van indítva és a legnagyobb hentelés közben jön egy icq/msn üzi, mikor megnézném akkor röcög az egész rendszer. tehát ez persze memóriafüggő, meg nem mindenki vár el ennyit a gépétől, de biztos még kényelmesebb lenne magasabb órajel mellett az egész. ha mellépakolnak még dinamikus feszültség/frekvencia szabályzást, akkor meg még jól is jár az ember, hiszen az alapból nagy frekvenciára belőtt chipek, kisebb órajelen jóval kevesebbet esznek.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. feb. 08. 18:48 | galéria | válasz | #19
Hát hogy 90% játékban gondolkozik ez egy elég nagy hülyeség. Nézz utána jobban.
arty  
2006. feb. 08. 18:36 | galéria | válasz | #18
szvsz előbb áll át az intel a mobilos vonalára, semmint a presler 4ghz fölé menjen ...

ráadásul, a mostani presler tesztek már nem annyira derülátóak a presler tuningot illetően, mint az első tesztekre szétküldött válogatott, 4-4.2 ghz-t is bíró példányok :)
fachox  
2006. feb. 08. 18:33 | válasz | #17
Senki sem vitatta csak egyszerű kérdés volt amit nem tudtam.
Caro  
2006. feb. 08. 17:41 | válasz | #16
Starcraft RULZ 4EVER! :)
2006. feb. 08. 16:37 | válasz | #15
"PC-be egyenlőre nem kell ekkora proci bőben elég a 3ghz az összes játékhoz."
Heh, pláne, hogy 2003 végére ígért 4GHz-s proci sehol, legnagyobb órajelűek a 3,7-es P4 meg P4EE volt ... talán a most a Pressler mag jobban fogja bírni.

lmisi  
2006. feb. 08. 16:24 | válasz | #14
Szokásos marketing duma.
A power 4-5 is istencsászárnak volt kikiáltva és hogy nyomába se érnek az x86 procik. Aztán még komolyabb optimalizálás nélkül is jobban futnak x86on az Apple natív (x86 átírt) alkalmazásai. Ráadásul a power 4-5 melegszik is nemkülönben a híres neves cell proci is. A 6-os még talán csak papíron ha létezik. A fene se tudja mire lesz képes mire sziliciumra kerül.
A drágalátos cell proci-ról is kiderült, ja nagyon ütős, de minden bonyolultabb cpu képességet kihagytak belőle. Ezért tud 3ghz szaladni míg elődei nemigen.
Magyarán ha a rajta futó kód nincs iszonyatosan optimalizálva rá akkor szegényes teljesítményre képes. Pl. az alkalmazásnak szükséges lenne az out of order végrehajtásra akkor pofára esés van:-(((
Ja mintha az Itan(nic)um is ilyen alapokra lett volna tervezve, meg is bukott. Pedig az intel tud compilert írni.
Nagyon Cell szaga van ennek a power6-nak.
Pernye a puding próbája az evés.
Azaz amíg nincs működő tesztelőknek kiadott vas, addíg duma-duma-duma.... "Szegény" Apple is sokáig megette.
Tanulság: Még a legfinomabbnak mondott puding mellett is ki kell próbálni néha más pudingokat, hátha mégis jobb ízük van.
smv  
2006. feb. 08. 15:52 | válasz | #13
Én szoktam néha Starcraftozni, de ennyi. Nem hiszem, hogy erőgép kellene hozzá. Viszont pl már egy Dreamweaver, új photoshop, új corel, stb is eléggé lassúcska, így van más oka is egy gépcserének.
Munch  
2006. feb. 08. 15:50 | galéria | válasz | #12
Okkos vagy???????????????
2006. feb. 08. 15:43 | válasz | #11
nem csak jatek van a világon...
Dzson  
2006. feb. 08. 15:42 | galéria | válasz | #10
A pécések 90%-a játékban gondolkozik, és a konzolokat szidják, hogy csak játékra jók. :)))
2006. feb. 08. 15:13 | galéria | válasz | #9
PC-be egyenlőre nem kell ekkora proci bőben elég a 3ghz az összes játékhoz.
2006. feb. 08. 15:10 | válasz | #8
"Hát kiváncsian várjuk mi lesz belőle, ha ennyire előrébb tartanak akkor az APPLE miért kényszerült átmenni az INTEL-hez ??

Nem kenyszerult, ppc architekturan is lehet jobb teljesitmenyt elerni mint a jelenlegi dualos platformjuk. IMHO az egesz mogott talan az all, hogy az Apple is szeretne egy darabot hasitani az MS tokolodesebol a Vistanal.

Eloszor bejelenti, hogy korlatozasokat tesz bele a Tigerbe, hogy csak a sajat platformjan fusson, majd hagyja, hogy a termeszet tegye a dolgat (warez). Ha mar elegge elterjedt legalizalja Apple-etol eltero platformokon is.
Macc  
2006. feb. 08. 14:59 | válasz | #7
power6 != powerPC
ill, PowerPC mobilban nagyon gyengus!

item   2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. feb. 08. 14:38 | galéria | válasz | #6
Hát kiváncsian várjuk mi lesz belőle, ha ennyire előrébb tartanak akkor az APPLE miért kényszerült átmenni az INTEL-hez ?? Mert azért elég nagy piacot mondhatnak magukénak az almások is. A G4-esek elég gázul üzemeltek a mobil szegmensben, fogyasztás/teljesítmény. Ha megvolt a technologia akkor miért nem léptek ezügyben, hogy ne kaparinthassa meg az intel az almapiacot??!
2006. feb. 08. 14:26 | galéria | válasz | #5
Hova ekkora proci az asztali pc-be kérdem én lazán elég 3Ghz még a lehujabb játékokhoz is de 4GHz felesleges.
2006. feb. 08. 14:21 | galéria | válasz | #4
Az AMD megvette a SOI-t az IBM-től, majd megveszi ezt is, és lesz gyors asztali procc is belőle
2006. feb. 08. 14:16 | válasz | #3
"Ha az IBM ilyen jó processszor gyártó"

Ezt soha nem is vitatta senki. Az IBM hardverei mindig is elen jartak, a baj az veluk, hogy mocskos dragak.
Macc  
2006. feb. 08. 13:49 | válasz | #2
draga, inkompatibilis...
fachox  
2006. feb. 08. 13:46 | válasz | #1
Ha az IBM ilyen jó processszor gyártó akkor mért nem törnek be az asztali PC piacára is ?