Phil Zimmermann: a maffia is PGP titkosítást használ
2006. február 8. 14:37, szerda
Az 2006-os IDC konferencia központi témája a mostanság oly sokat hangoztatott IT security, az internetes technológiák biztonsága volt. Az előadók sztárja a PGP titkosítás atyja, Phil Zimmermann volt, éppen ezért szerkesztőségünk hosszas beszélgetést folytatott vele a PGP és a készülő VoIP titkosítás különböző aspektusairól.

Hirdetés

A PGP mozaikszó a Pretty Good Privacy rövidítése. A programot sok millióan használják világszerte, nemcsak magánszemélyek hanem a multinacionális vállalatok is PGP szoftverrel védik szigorúan bizalmas anyagaikat. A program összetett matematikai eljárások segítségével kódolja a fájlokat. A feladó később a válaszadó által megadott számsor, az úgynevezett publikus kulcs segítségével férhet hozzá az eredeti tartalomhoz.

Elsőként arra voltam kíváncsi, hogy kik használják a PGP-t, és vajon kik fogják használni a VoIP titkosítást. A PGP kitalálójának válasza meglepő módon az volt, hogy terméke főként a vállalatok számára nyújt érdekes megoldást, de használják kormányok és különböző országok titkosszolgálatai is. Csak utolsóként említette az otthoni felhasználókat, akik számára számos vélemény szerint érdektelen az ilyesfajta védelem.

Phil egyszerű példákon keresztül szemléltette, hogy minden réteg számára fontos lehet az internetes titkosítás. Ezek közül talán a legjellemzőbb ha egy cégvezető laptopját ellopják, vagy betörnek a gépére, akkor e-mailjeiből számtalan dolgot megtudhatnak, akár a vállalatok egymás közti ipari kémkedését is ki lehet védeni. A ma létező spyware programok képesek arra, hogy egy 100 gépes hálózatban működő vállalati rendszerben ha csak egy gépre is bejutnak, akkor megfigyeljék, hogy ki kit hív fel VoIP-n keresztül és akár az is lehetséges, hogy ezek közül bizonyos hívásokat rögzítsenek.

Természetesen egyik cég sem szeretné, ha a vetélytársak tudnák, hogy a vezérigazgató éppen miről tárgyal, vagy akár azt, hogy kivel. Az egyszeri felhasználó mondhatná, hogy teljesen felesleges, mert aki kíváncsi arra, hogy a barátainkkal megbeszéljük mikor és hol találkozunk és mi történt velünk aznap, hát tessék. Phil szerint viszont itt bonyolultabb a helyzet. Az Egyesült Államokban, mielőtt életbiztosítást kötnek valakivel, meggyőződnek róla, hogy nincs semmilyen betegsége, és akár kémkednek is utána kicsit, tehát érdemes az orvosunkkal folytatott beszélgetést titkosítani, de arra kérdésre sem tudtam igennel felelni, hogy szeretném-e, ha egy szerelmes beszélgetésemet bárki hallgatná.


Phil Zimmermann

Rendben, tehát szükség van arra, hogy védekezzünk, de vajon kiktől? Képesek-e a kormányok Európában megfigyelni az internetes adatforgalmakat, mint mondjuk a tengerentúlon? Gondoljunk csak arra, hogy hazánkban a telefon lehallgatáshoz is bírói engedély kell. Phil erre a konkrét választ ugyan nem tudta, de úgy látja, hogy a legnagyobb veszély nem az, hogy a kormányok megfigyelnek, hanem a bűnözők, cégek részéről lát kockázatot. Szerinte a Big Brother nem az állam ebben a szituációban, hanem a technikailag, informatikailag felkészült emberek, akik képesek arra, hogy bejussanak rendszerekbe és egyben rosszindulatúak is hozzá. Ez a metszet manapság még keskeny, de benne van a levegőben, hogy ez megváltozik.

Ennél a pontnál vissza kellett kérdeznem, hogy rendben van, hogy a bűnözők ellen védekezni kell, de vajon nem fordítva van-e a dolog? Az átlagembernek nincs szüksége titkosításra, viszont éppen a bűnözők azok, akiknek nagy szüksége van a titok erejére. A PGP atyja ezt nagyon jól tudja, tisztában van azzal, hogy bűnözők és terroristák is használják technológiáját. Kifejtette, hogy épp nemrégiben volt Oroszországban, ahol a helyi maffia előszeretettel titkosít PGP-vel, sőt, az arab terroristák is ezt használják. Ez véleménye szerint teljesen normális, emiatt nem kell betiltani a terméket, hiszen a terroristák mobilon is beszélnek, azt sem kell engedélyhez kötni, sőt a Boeing 747-eseket sem tiltották be 2001 után. Annak ellenére, hogy ő is mélyen elítéli ezeket az embereket az a véleménye, hogy ha korlátozni kellene a titkosítást akkor a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntenénk.

Kíváncsiskodtam afelől is, hogy vajon fel lehet-e törni a PGP-t. Erre Phil rázta a fejét, de némi erősködés után végül is abban egyeztünk meg, hogy persze fel lehet törni, csak annyi év/évtized szükséges hozzá, hogy nem nagyon éri meg nekiállni. Mosolyogva kérdezte vissza tőlem, hogy szerintem ha könnyen fel lehetne törni, akkor vajon titkosszolgálatok használnák-e? Nyilván, ha ki lehetne kódolni azonnal megcsinálnák hozzá a megfelelő kulcsokat, de erre eleddig nem volt precedens. Ezt alátámasztotta a konferencia másik meghívott előadója Sebastian Schreiber, volt hacker is - nem tudja feltörni ő sem, bár azért vannak módszerek a tartalom gyorsabb megismerésére.

Napjainkban egyre terjed az interneten keresztüli hangkommunikáció , ezért is fordult a figyelem a VoIP titkosítása felé, amit Phil Zimmermann ZFone-nak nevezett el. A PGP a '90-es évek legelterjedtebb netes kommunikációs formáját, az e-mailt védte, ahol nem volt igazi kapcsolat a két fél között és napi néhány alkalomnyi védelmet igényelt. Az internetes telefónia esetében viszont folyamatos adatfolyamról van szó, ahol a két fél összekapcsolódik és onnantól kezdve bárki hozzáférhet a beszélgetéshez.

Éppen ezért a spyware programok és egyéb megoldások főleg a vállalati szférát veszélyeztetik, akik mind több és több hanghívási igényüket elégítik ki VoIP-n keresztül, mivel az lényegesen olcsóbb a hagyományos vezetékes telefonrendszernél. A különbség annyi, hogy azt lehallgatni oda kellett menni, és a kábelbe, készülékbe építeni lehallgatót, itt pedig boldog-boldogtalan képes a világ bármely pontjáról elkapni a beszélgetést. A ZFone fejlesztése már beta fázisban van, Mac OS platformra már elérhető a próbaváltozat. Márciusban PC-re is kijön egy ingyenes beta, arról viszont, hogy mikor lesz végleges, Phil nem tudott nyilatkozni, mivel nem tudja megbecsülni mennyi időre van szüksége a teszteléshez.

Ezzel kapcsolatos hírünkben a fórumozók furcsának találták, hogy miért Macre hozta ki az első bétát. A találgatás közeli volt, hiszen valóban az a prózai ok, hogy ez a kedvenc operációs rendszere, ezt használja otthon. A végleges változat megjelenésével nem zárul le a folyamat, hiszen Phil nemcsak a puszta terméket kívánja piacra dobni, hanem vele együtt ideológiát is terjeszt. A biztonságtudatosság megteremtése számára fontos harc, emiatt a PGP után a VoIP titkosítását is szeretné szabványként elfogadtatni. Véleménye szerint ha sokan kezdik el használni, akkor egy idő után az emberek számára érthető lesz, hogy az internet egy veszélyes dzsungelhez hasonlít, ahová nem szabad védtelenül bemenni.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
h4x0r  
2006. feb. 16. 22:23 | galéria | válasz | #38
De az ellenkezoje sem. Ez a szep az NP-teljes problemakban... :)
2006. feb. 16. 13:29 | válasz | #37
Na most én úgy tudom, hogy még nincs bebizonyíva, hogy a PGP feltörésére nem létezik normális időben elvégezhető módszer.
RealPhoenixx   3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 
2006. feb. 12. 23:31 | válasz | #36
Haxor: tudnank talalkozni, vagy emailben beszelgetni???

Amugy win alatt egy elore forditottal 30mp alatt van.
Amugy pedig elegseges feltetel az, hogy relativ primek legyenek azok az un. primek.

Email cimemre dobj pls 1 emailt, ox??
realphoenix@freemail.hu

Amugy egy ismerosom nem sokkal regebben megcsinalta hogy leforditotta a nyilt kodu RSA cuccat aszem az opensource cuccnak, ami PGP volt, s ott kiba sokara generalta le egy elegge jo server gepen, s tokre orult a srac, hogy atirt nehany kissebb dolgot, es 20%-ot javitott rajta, s az is joval tobb ideig tartott, mint az en RSA progimmal.

De a lenyeg, hogy 30mp az iszonyuan keves ahoz kepest, amennyit o mondott, aszem az ove 20% javitassal 45 perc kornyeken volt.

NB: probald ki 4000 bitessel is pls, es az email cimemre irj, koszi
h4x0r  
2006. feb. 12. 12:24 | galéria | válasz | #35
viktor@terminus ~/keys $ time openssl req -x509 -newkey rsa:4096 -out valami.key
Generating a 4096 bit RSA private key
writing new private key to 'privkey.pem'
Enter PEM pass phrase:
Verifying - Enter PEM pass phrase:
-----
You are about to be asked to enter information that will be incorporated
into your certificate request.
What you are about to enter is what is called a Distinguished Name or a DN.
There are quite a few fields but you can leave some blank
For some fields there will be a default value,
If you enter '.', the field will be left blank.
-----
Country Name (2 letter code) [HU]:
State or Province Name (full name) [********]:
Locality Name (eg, city) [******]:
Organization Name (eg, company) [***************]:
Organizational Unit Name (eg, section) [************************]:
Common Name (eg, YOUR name) []:
Email Address []:

real 0m39.072s
user 0m23.724s
sys 0m0.028s

Ebbol 6-7 mp a passphrase beadasa, valamint a cuccok leenterelese.
Tehat ha forditod, akkor 30 mp. A nem elore forditottat nem probaltam, de sztem az Windowson is ugyanannyi, szoval azt probald te, engem is erdekelne.

RealPhoenixx   3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 
2006. feb. 10. 20:21 | válasz | #34
Jah

Haxor: bocsi, a hasonlitast azert kerem, mert ld korabbi allitasomat: az elore leforditottak erdekes modon nagysagrendekkel kevesebb ido alatt generalnak, mint a sajat magunk alltal leforditott forras.

S ha nincs igazam, akkor ird meg, ha meg igazam van akkor magyarazd meg, hogy mi ez a kulonbseg

koszi
RealPhoenixx   3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 
2006. feb. 10. 20:15 | válasz | #33
Szia Haxor

Hat igen, es ha te magad forditod le rendesen futtathatora?? Akkor mennyi ido alatt generalja??

Nezd meg legyszives, es azt is ird ide oke??
-had hasonlitsuk mar ossze a 2ot-

Koszi
Cat  
2006. feb. 10. 11:24 | galéria | válasz | #32
http://www.sg.hu/webbolt.php?status=termek&termekid=463
h4x0r  
2006. feb. 10. 11:14 | galéria | válasz | #31
Bocs, relativ primet akartam mondani, de az sem jo. :)
Mindenesetre nem hiszem, hogy gazos lenne a GPG, eleg sokan hasznaljak, de meg nem volt belole kulonosebb gondja senkinek. De pl. openssl is csak 10-20 masodpercig generalja a kulcsot, de akar az ssh is. Ott is az ido nagy resze az, amig az entropia osszegyulik.
noss  
2006. feb. 10. 00:47 | válasz | #30
úúhh, a lecke fel van adva...
THX
RealPhoenixx   3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 
2006. feb. 10. 00:37 | válasz | #29
Noss: elegge sok konyv van, mondhatni tul sok, de a legjobb alapok az olyan matek konyvekben vannak, amelyekben szerepel mondjuk az RSA eljaras, amugy pedig elegge speci konyvek vannak, s sajnos nem minden konyv hibamentes, illetve mondhatnam ugy is hogy elegge sok konyv van ami felrevezeto is egyben valamilyen tekintetben, a lenyeg, sokat kell olvass, es neked kell leszurni a dolgokat, de csak azok alapjan hogy mar erted oket, mert maskulonben atvagnak, lattam mar ilyen algoritmikus konyvben annyira felrevezeto dolgot is, hogy csak lestem mi a szosz, es hogy mindenki mas azt veszi alapul, meg csak utana sem neznek, bar ilyen durva hibakbol nem jellemzoen szokott lenni.

Szval a lenyeg: ertsed meg a cuccost, es olvasgass minnel tobbet, es akkor a matek alapjaid ha meg is tanulod azokat, meglesznek.

Caro: koszi, mar le is toltom, es meg is nezem :)
noss  
2006. feb. 10. 00:29 | válasz | #28
örömmel tapasztalom, hogy matematikusok is látogatják az eSGét! =)

tényleg, Magyarországon kapható kriptográfiával foglalkozó könyvekből melyeket érdemes olvasni v. megvenni? (ami azért kellőképpen elmélyed, de mégsem fulladnék bele)
Caro  
2006. feb. 09. 21:40 | válasz | #27
Én előrefordítottat használok, de a fontos program a gpg, ennek a forrása itt van:
http://www.gnupg.org/(en)/download/index.html
RealPhoenixx   3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 
2006. feb. 09. 18:33 | válasz | #26
Caro: Kerlek kuld el a forraskodjat nekem ezen kulonfele PGP illetve Linuxos RSA programoket az alabbi cimre: realphoenix@freemail.hu

Elore is koszi
Caro  
2006. feb. 09. 17:46 | válasz | #25
Linux alatt ott a gpg, meg megannyi frontend hozzá, ezek közül talán a kgpg a leghasználhatóbb.
buran  
2006. feb. 09. 17:17 | válasz | #24
Gondolom, itt a "PC-re" az egyenlő azzal, hogy "Windowsra"...
RealPhoenixx   3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 
2006. feb. 09. 16:00 | válasz | #23
Vorpal: en nem bantottalak, sot inkabb a vedelmedre keltem :)

Muardorpro: az gondolom csak eliras, es nem feladot akartak ott irni, hanem cimzettet, bar lehet hogy Zimmerman a mai napig nincs rendesen tisztaban az egesszel :)

Caro: a PGP-ben van nehany furcsasag, ami arra utal, hogy valojaban csal, legalabbis szerintem :)

BiroAndras: igazad van, en nem azt mondtam hogy maga az RSA algoritmus csal, hanem azt, hogy akik manapsag hasznaljak, mint programok, vagyis a megvalositott program algoritmusokban van csalas

Komolytalan: joreszt igazad van, en pont ezekre mutattam ra, de olyan nincsen, hogy ok tudnak primgeneralasbol olyant, amit a metematikusok sem, hiszen a forrast letoltheted es megtekintheted magad is :)

Haxor: Itt nem magarol a veletlenszamok vetelezeserol van szo, mert az mellekes, es amugy az algoritmikus veletlenszamokat nemveletlenul nevezik Alprimeknek, masreszt pedig abszolut nem iker primekrol van szo egy RSA alkalmazas folyaman

Stream titkositas RSA-val:
Megvalosithato, ki lett szamolva, hogy pl> 4096 bites RSA kulcsot, 2db 2048asbol szarmaztatsz, aminek az eloallitasi ideje kb 30 perc, a lenyeg, hogy megfelelo eljarasokkal, ugyanez az eloallitasi ido, 7 nagysagrenddel csokkentheto, de ezekkel a csokkentesi eljarasokkal maga a PGP es a tobbi program sajnos a mai napig sem rendelkezik, ami elegge szomoru, s bar Zimmerman elismeri hogy RSAval o keptelen stream folyamot titkositani, de az o eljarasa, amivel megis kepes, az nem mas, mint a levelezeshez es egyebb eljarasokhoz hasznalt Stream jellegu eljarasai, vagyis a hibrid megoldasok, ami annyit jelent, hogy hash kulcsokat keszit es azokkal titkosit, pl: csak osszeadja a hash kulcsot a folyammal, persze megfelelo moduluson
h4x0r  
2006. feb. 09. 15:18 | galéria | válasz | #22
Bocs, a primes vitahoz: ha jol tudom, ikerprimeket kell generalni, nem primeket, ami mar lenyegesen egyszerubb. De nem tudom pontosan...
h4x0r  
2006. feb. 09. 15:13 | galéria | válasz | #21
A /dev/urandom pszeudorandom szamokat general, a /dev/random-mal megspekelve. Tehat ha nincs veletlenszam a randomon, akkor az elozoket felhasznalva general. A random pedig entropiara var, tehat hogy gepelj, egerezz, stb. Ez erosebb, de lassabb. Gondolom a rendes PGP urandomos, tehat azonnal kap cuccot, a forraskodos pedig randomos, tehat ezert lassabb. Igy ertettem. De meg mindig csak tipp.
2006. feb. 09. 13:29 | válasz | #20
Ettől még az algoritmus tényleg jó, mint ahogy a backtrack is jó N királynő problémájának megoldására, csak mondjuk győzd kivárni 32x32-es táblán (pár évezred minyima).
2006. feb. 09. 13:28 | válasz | #19
Amit ő írt az arra mutat rá, hogy a titkosítások Achilles-sarka a nagy prímszám előállítás, ami meg vagy időigényes, vagy könnyen kitalálható prímszám (vagy nem is prímszám). Mivel időigényes nem lehet - hisz ki venne meg olyan programot ami 3 hétig generálna egy kulcsot -, így a jelenleg kapható titkosító programok vagy tudnak valamit prímszámgenerálásból, amit a matematikusok se, vagy igénytelen, könnyen kitalálható kulcsokat kreálnak.
2006. feb. 09. 11:30 | válasz | #17
Amit idézel, abból nem az következik, hogy az algoritmus rossz, csupán az, hogy sok a rossz megvalósítás, és erre érdemes odafigyelni.
Caro  
2006. feb. 09. 10:35 | válasz | #16
Egy normális levelezőprogram aláírásként észreveszi mind a pgp-s, mind a gpg-s levelet.
És nem jeleníti meg a felesleges részeket.
És a titkosítottat is észreveszi, és kéri a kulcsot.
És még a titkosított aláírtat is észreveszi.
2006. feb. 09. 09:50 | válasz | #15
"...A feladó később a válaszadó által megadott számsor, az úgynevezett publikus kulcs segítségével férhet hozzá az eredeti tartalomhoz..."

Ekkora marhasagot! Ha ez igy lenne barki visszafejthetne mert ugye a kulcs publikus, vagy webrol vagy kulcsszerverrol letoltheto! Akkor a kedves lamer cikkiro figyelmebe: a publikus kulccsal titkositani lehet (encrypt) illetve alairni a levelet a a sajat privat kulcsunkkal. Ennek hitelesseget a mi publikus kulcsunkkal lehet leellenorizni. De tegyen batran probat utolag hogy titkositson egy levelet publikus kulccsal es nem fogja tudni visszafejteni... bibibiii mert ez ugye igy muxik.

S ha valoban probalta volna a leirtakat akkor tudna ez menniyre nem mukodik. Ad 1, ha tipikus windózeres kitekintos gyikarcnak kuldunk ilyen levelet az nem tudja megnyitni es kapasbol torli es ki is keri maganak. Maga a pgp eredeti megvalositasa penzes es nem is ecceru begyurni magaba a MUA-be, ha pedig az MTA/MDA valositja meg akkor kb az elonyok felet elveszitjuk. Ha az ingyenes gpg megvalositast nezzuk akkor vagy pop3/impapproxyval vagy beepulovel megoldhatjuk. Nos ennek a beallitasa/installalasa az atlagember felfogasat finoman szolva meghaladja tehat letezo anmbar kevesse hasznalt technologiarol beszelunk.

Ja es meg vmi, a pgp adatstream-et tud titkositani, nem levelet csak es kizarolag!
2006. feb. 09. 08:42 | galéria | válasz | #13
vannak feltörhetetlen titkosítások, olyanok amit jelen pillantban NEM lehet feltörni
Vorpal  
2006. feb. 09. 02:02 | válasz | #12
Hála a jó istennek senki sem hurrogott le senkit, csak mindenki engem,)

Najó akkor 2 dolog :
-demagóg - szal eleve nem becsülöm alá a hallgatóságot és amit állitok nem gondolom, hogy valótlan, igy aligha hinném. Remélem nem egy újabb divatos kifejezése lesz ez a szó a hülyeségeknek.

-enigma - Mike te megindokolhatnád miért vagyok hülye, és h4, demagógia fentebb és nem az enigma működéséről szóltam ide, hanem arról, hogy, hogy is ülhet egy tengeralattjáró-flottányi ember az Atlanti óceán közebén abban a biztos tudatban, hogy senki nem hallgattja le őket.

Itt egyszerüen arról van szó, hogy mig nyugaton minden gyanus üzérkedés előbb vagy utóbb fényre kerül, addig OBLáden a szamár criptográfiájával übereli mindet.
Csupán szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, hogy ez az egész, a teljes titkosság érzését nyujthatja kicsiknek és nagyoknak.
Nemkell az első hozzászólónak ugrani, mi mind megcsináltuk az egyetemeinket, köszi.
RealPhoenixx   3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 
2006. feb. 09. 01:33 | válasz | #11
Bocsi ha kicsit kemenyen fogalmaztam en is.

Lenyeg: ha megvan neked forrasban a cucc, es leforditod, akkor te magad is le tudod tesztelni az allitasom.
Masfelol: hogy honnan veszi a szamerteket, nem az a lenyeg, attol nem lesz sem gyorsabb, sem lassabb, pontositva: a szamoknak a honnanja, jocskan elhanyagolhato ahoz kepest, hogy maga a teszt mennyi konkret szamitasi kapacitast, illetve idot igenyel.
Az hogy Miller Rabin fele tesztet futtat, es hogy az gyorsabb a Fermatnal: a Fermatbol kovetkezik a Miller Rabin teszt, csupan egyszeru matematikai atalakitassal, es szelsoseges esetet tekintve, ha az adott szam nem igy nez ki 100.......001, akkor mar a Miller fele szamitasi kapac igeny kisse tobb mint a Fermat., viszont ha jo sok 0-a all az utolso bit elott, akkor valoban gyorsabb, de ezt mint tudjuk, nem erdemes kihasznalni, mert bar jelentosen csokken a generalasi ido szukseglet, de ugyanigy a feltoresi idoszukseglet is jelentosen csokken. Es akkor most csak a Miller Rabin fele korulrajongott gyors elemzest emlitettem.
(a kulonbseg a 2 teszt tipus kozott szamottevoen nem nagyobb valojaban szerintem a Miller es a Fermat kozott, mint ahogy azt egy kisse eltulozzak, pont a fenntiek vegett, mivelhogy a Miller ugymond csak egy szelsoseges eset/kis tulzassal -a nullas sorozatra celozva/)

Tehat: az egyik forras, marmint hogy kulonbseg van a 2 fele pgp kozott, es nagysagrendekbeli, azt te magad is meg tudod tekinteni.
A masik forras: teny, hogy tok8 honnan veszed a random erteket, nem az viszi el az idot.
Harmadik: a forras egy programbol van, marmint amit bevagtam.

Meg valami??
h4x0r  
2006. feb. 09. 01:01 | galéria | válasz | #10
Bocs, de senkit nem hurrogtam le. Pusztan tenyt kozoltem az RSA algoritmust is hasznalo PGP-rol.
A kerdesre a valasz: nem tudom, nekem forrasbol van PGP-m. De egy lehetseges valasz: a /dev/random helyett a /dev/urandom-bol veszi a veletlen szamokat, igy nem kell az entropiara varni. De ez csak tipp.
Mellesleg erdekelne az adatok forrasa. Ha mar igy, kesz tenykent kozolted.
RealPhoenixx   3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 
2006. feb. 08. 21:55 | válasz | #9
Vorpal: szerintem is neked van igazad, mert csalni viszont lehet, de ha valaki nem csal akkor van szoppancs, viszont a PGP nem eppen nem csalo programnak tunik :)

Haxor: hat igen, szomoru hogy nem ertesz ehez a temahoz, es megis lehurrogsz mast, de tanacsolom a kovetkezot gondold at pls, es valaszolj ra:
Miert van az, hogy a nyilt kodu programot ha leforditod, etc, akkor az nagysagrendekkel tobb ido alatt general csak RSA kulcsot, mint a letoltott, elore mar leforditott PGP??? lol
RealPhoenixx   3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 
2006. feb. 08. 21:50 | válasz | #8
Jah, es Zimmerman PGP-jet illetoen ezt is bemasolom, utalva arra, hogy Zimmermann azt hireszteli, hogy a programja alltal keszitett cuccokat nem lehet torni, csakugy ahogy a tobbi hasonlo cuccost sem, mivel ok keszitettek a tobbit is ugymond -nem szo szerint, de aki megnezi a forrasaikat a PGPnek es a tobbinek, szval az aszem tisztabban lat->

<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<

Sok program van, mely RSA eljárást tartalmaz.
Ezen programok java például egy AMD 1800 MHZ-es számítógépen, 4096 bites RSA kulcsot, 30 másodperc alatt generálnak le.
Ha a generátor eljárások feltételeinek számát tekintjük csupán (tehát számításokat nem is végez a számítógépünk), akkor is, a szükséges generálási idõ, nagyságrendekkel több kéne hogy legyen (úgy meg pláne, ha még számításokat is végzünk a szükséges feltételvizsgálatokon belül), mint 30 másodperc, vagy annál kevesebb.

RealPhoenixx   3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 
2006. feb. 08. 21:45 | válasz | #7
Nah sziasztok, hat ez mokas hogy Zimmermannnnnnn micsoda kis artatlankat jatszik a programjat illetoen (feltores).

Mindenesetre en nem irom ide hogy mi a velemenyem a PGP-rol, csak idebiggyesztek egy RSA program sugojabol nehany sort, lassuk csak:
>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>
Hogy hogyan lehet csalni? Sajnos sokféle módon.

A csalási lehetõségeket leírom, megadom, de csupán azért, hogy akik nincsenek tisztában a titkosító programokkal, és RSA eljárásokat szeretnének alkalmazni a nagyfokú megbízhatóság végett, azok tudják hova tenni azt, hogy vélhetõleg mely RSA alkalmazások csalnak.

A csalásokat 2 nagy csoportra bonthatjuk.

1. Prímgenerátor csalók
a) Minden felhasználónak ugyanazon prímeket prezentálják, s csak a nyilvános illetve

titkos kulcs más-más (a legtöbb program ezt használja; felismerésük: csak nyilvános
és titkos kulcsokat mentenek el ezek a programok, és nem pedig nyilvános kulcspárt és
titkos kulcspárt, mely valójában csak 3 különbözõ szám-érték)
„nagyon könnyen törhetõ bárkinek az ilyen jellegû kulcsa”

b) Rosszabb eset, ha még a kulcsok is teljes mértékben egyeznek

„ez már nagyon triviális eset, ez inkább csak statisztikai jelleggel történhet”
c) Csak az egyik prím érték fix, diszkrét érték, a másik amit valóban generálunk, alacsony

bitszámú prím, ami szélsõségesen így példázható:

4096-os kulcs esetén a fix prím pl: 4090 bites, s a másik prím csak 6 bites, vagyis pl:

63-om a generált másik prím

„könnyen törhetõ, mert minden érték, különösebb nehézség nélkül kiszámítható”
d) A prímek jellege hozzávetõlegesen így néz ki: ahol X tetszõleges érték
X100000…...........0001 - és ahol a pontok helyén csak iszonyú sok nulla van
„c-esetnél jobb megoldás ez, de én nem bíznék meg egy ilyenekbe”
e) Csak az alap prímtesztelés fut le, s feltételezik hogy az így kapott valószínûségi prím
valóban prím (vagyis csak az elsõ néhány prímmel képeznek osztási maradékot)

„könnyen törhetõ, mert nagy valószínûséggel összetett számról lesz szó”
f) Az elvileg 2 különbözõ „véletlen” prímszám egy és ugyanaz, vagyis csak 1 prímet kell

elõállítania a programnak.

„nagyon könnyen törhetõ, mert csak gyökvizsgálat kell”
g) Az elvileg prímként választott számértékek csak és csupán valamilyen algoritmikus

véletlen számok, melyek semmiféle prímteszten nincsenek szûrve, s ezeket a számértékeket veszik alapul RSA kulcsok generálásához (a mai programok java bár ha van nyílt forrásuk, s az tartalmaz elvileg tesztet, de a felhasználok által használt lefordított verziók és más sokat hangoztatott alkalmazások valójában nem tartalmazzák ezeket a teszteket *találkoztam annyira hanyag programmal is, melynek készítõi fennhangon híresztelték egy programjukról, hogy RSA eljárással véd, de ezek a készítõk még arra sem vették a fáradtságot, hogy a 2 számot, melyet prímként vettek alapul, páratlan végzõdésûre állítsák*).

„a lehetõ legkönnyebben törhetõ”

2. Kulcs csalók

a) kifejezetten alacsony szintû titkos kulcsot prezentáló programok
„nagyon könnyen törhetõ”

(hozzávetõlegesen csak 2-65537-es értékig bezárólag létezik a titkos kulcs)

Mint láthatjuk, mindegyik fenti esetben könnyen törhetõvé válik egy RSA alkalmazás, de ugyanígy viselkednek más jellegû adatvédelmi eljárások is hasonló esetekben.

Tehát a csalás, amely nagyfokú idõ megtakarításnak tûnik (bár valójában nem az), tulajdonképpen nem más, mint nagyfokú idõmegtakarítás azok számára, akik hozzá szeretnének férni mások bizalmas dolgaihoz.

Vagyis: csalni lehet, az eljárás attól még lehet valódi RSA algoritmus, de kis túlzással mondhatjuk a következõ tényt: ezekkel az eljárásokkal titkosítani majdnem annyit ér, mintha valamit elakarnánk rejteni egy ládikában, amely mondjuk csak az enyém, csak éppen az a ládika a fõtéren van, s bár senki el nem mozdíthatja azt, de a lényeg: mindenki tudja hogy ott van a fõtéren (ez még nem baj), s mindenki tudja hogy beletettem valamit, és lelakatoltam (ami szintén nem baj), csakhogy éppen a megbízhatónak kikiáltott lakatomhoz mindenkinek az ég egy adta világon van kulcsa (na ez már baj!!!).
h4x0r  
2006. feb. 08. 20:42 | galéria | válasz | #6
Az a kulonbseg, hogy az ENIGMA egy egyszeri kulcsot hasznalt, tehat olyan, mintha adatokat XOR-olnal. Tehat ha megszerzed a kulcsot, akkor szopacs.
Ha viszont PGP-t hasznalsz, akkor a visszafejteshez faktorizalnod kell egy 2-4k-s primszamot, ami kb. 1000 ev. Mert NP-teljes. ENIGMA nem az.
Szoval, igen, hulye, demagog felvetes. :)
Frank99   2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. feb. 08. 20:02 | galéria | válasz | #5
ennek a cikknek VAN olyan része, amit a saját privát-szférát féltő emberek tudnak értékelni....

:-)))

St   2001. 01. 06. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 06. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 06. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 01. 06. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. feb. 08. 17:35 | galéria | válasz | #4
Caro  
2006. feb. 08. 17:22 | válasz | #3
PGP rulz :)
Mike  
2006. feb. 08. 16:14 | galéria | válasz | #2
garta az okos hozzászólásért
kiválóan demagóg
Vorpal  
2006. feb. 08. 15:51 | válasz | #1
Mint ahogy az ENIGMA t sem tudták feltörni...