Dobja merevlemezes MP3-lejátszóit a Dell
2006. február 7. 10:31, kedd
Az amerikai cég törölte merevlemezes MP3-lejátszóinak teljes vonalát, és ehelyett a flash alapú változatokra koncentrál. Az Apple egyértelmű fölénye még a Dell eszközeinek sem hagy teret.

Hirdetés

A vállalat valójában még a december-januári időszakban döntött a merevlemezes lejátszók félredobása mellett, ám - jellemzően a piac helyzetére - ez egészen eddig senkinek nem tűnt fel. A lépésre csak a hírügynökségi érdeklődést követően derült fény, amikor a cégtől is megerősítették, hogy valóban beszüntetik a szóban forgó lejátszók forgalmazását. Szóvivőjük a portfólió egységesítéséről, konszolidálódásáról beszélt, a döntés mögött azonban nagy valószínűséggel egyéb indokok, elsősorban a konkurencia fölénye húzódik meg.

Elemzők ugyanis egyetértenek abban, hogy a Dell belátta: nem szállhat eséllyel versenybe az Apple mindent elsöprő, csaknem 70 százalékos részesedésével, hiszen ez még a Creative-nak és a Samsungnak sem igazán akar összejönni. Ez utóbbi két rivális minden erőlködés ellenére még mindig 10 százaléknál vékonyabb tortaszelettel kénytelen beérni, márpedig ezen a téren jóval nagyobb névnek számítanak, mint a Dell. Tavaly a japán Olympus szállt ki, követve a D&M Holdings, a Rio anyacégének hasonló döntését. Az iRiver ezzel egy időben visszafogta európai tevékenységét, és Dél-Koreára koncentrál, ahol természetesen a Samsunggal konkurál.

A PC-piacon jól teljesítő Dell 2003-ban vélte úgy, hogy eljött az idő tevékenységének kiterjesztésére. Akkor talán úgy gondolták, a személy számítógépek terén kivívott pozíció elegendő biztosíték, hogy elkerüljék a csúfos leégést, és értékelhető szeletet harapnak ki a lejátszók piacából.

Ez nem jött be, ám nem adják fel: a jövőben a flash alapú lejátszókra koncentrálnak, és továbbra is tartják magukat azon korábbi állításukhoz, miszerint saját megoldásuk jobb vétel az iPodnál. Ezek közé tartozik a DJ Ditty, amelynek debütálásáról mi is beszámoltunk.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás