Eladják a Sulinetet
2006. február 6. 15:25, hétfő - Forrás: SG.hu
Az új Közháló tenderek sikeres lebonyolítása esetén a következő három évben az állam feleakkora költséggel tudja majd biztosítani az intézményeknek az internetszolgáltatást.

Hirdetés

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium a 2006. évi költségvetésről szóló törvény rendelkezéseinek megfelelően nyilvános közbeszerzési eljárásokat írt ki az iskolák és egyéb közintézmények internet-hozzáférését biztosító szolgáltatások ellátására. A minisztérium által 2003-ban elindított Közháló program keretében mára Magyarország valamennyi általános- és középiskolája, valamint további több mint 2300 közintézmény szélessávon tud a világhálóra csatlakozni. Az IHM állami tulajdonú eszközök biztosításával segítette elő, hogy olyan településeken is megvalósuljon a szolgáltatás, ahol a piaci szereplők egyébként nem jelentek volna meg.

Az elsődleges célok elérésével a Közháló program a következő szakaszba lépett. A Közháló II program az infrastruktúra állandó fejlesztését és tiszta piaci alapú működést tűzi célul, elősegítve, hogy az internet idővel ugyanolyan természetes, közmű jellegű szolgáltatás legyen, mint például az elektromos hálózat. Ezért a minisztérium nyilvános tenderek keretében a hálózat állami tulajdonú elemeit értékesíti, és az intézmények számára az internetet a jövőben piacról vásárolt szolgáltatással biztosítja.

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium Közháló II. közbeszerzési eljárásai kidolgozott ütemterv szerint zajlanak. A tendernyerteseknek megfelelő felkészülési időt kell biztosítani ahhoz, hogy az iskolák egyetlen napra se maradhassanak internet nélkül. Az érintett intézmények természetesen továbbra is ingyenesen érhetik majd el a világhálót. A közbeszerzésből befolyó bevételeket - a költségvetési törvény előírásainak megfelelően - a hálózat fejlesztésére és működtetésére fordítja a tárca.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. feb. 09. 14:15 | válasz | #1
Hmm, számok sehol? Én vmi olyasmit olvastam, hogy 4 milliárdba került, 3.4 milliárdért eladják, hogy aztán évente kb ennyiért visszabérelhessék. Végülis leköszönő kormánytól mit várjon az ember...