Orosz csoport adta el a WMF-hibát
2006. február 4. 19:55, szombat
A Kaspersky Lab értesülése szerint eredetileg egy orosz csoportnak tulajdonítható a Windows Meta File-hiba felfedezése, akik azonban - csaknem egymillió forintért - eladták azt, így bukkant fel az első vírus.

Hirdetés

A biztonsági cég negyedéves összefoglalójában közölte az érdekes információt, miszerint a hírhedt sebezhetőséget egy 2-3 főből álló orosz csoport fedezte fel. Ezen személyek egyike érdekelt a kémszoftver- és reklámüzletben, így kerülhetett nyilvánosságra a hiba, amelyet hamarosan féregvírusok formájában igyekeztek kihasználni. A csoport ugyanis négyezer dollárért, vagyis mintegy 800 ezer forintért értékesítette felfedezését, amit többen gyorsan hasznosítottak is.

A vírusirtó cégek december 26-án kapták az első bejelentéseket a gyorsan terjedő új trójaikról. Ezek a Windows 95-től kezdve a teljesen frissített XP-ig minden operációs rendszert kijátszottak, és ismert kémszoftveroldalakról igyekeztek további kártevőket letölteni. A támadásokban még a brit parlament is célponttá vált, miután több képviselőhöz célzott levelek érkeztek. Az új vírusok meglehetősen nagy visszhangot váltottak ki, és az elégedetlenek hangját csak tovább erősítette, hogy a Microsoft jóval későbbre ígérte egy esetleges javítás elkészültét. Így fordulhatott elő, hogy több biztonsági cég is nemhivatalos javítás alkalmazását javasolta, amíg végső megoldást nem találnak a problémára.

A Kaspersky egy hét alatt több mint ezer esetben észlelte az új támadók felbukkanását, és egyesek már attól féltek, hogy a folyamat rövid időn belül ellenőrizhetetlenné válik. Ez szerencsére nem következett be, ám az eset figyelmeztetés volt, hogy egyesek jelentős pénzeket hajlandók áldozni egy-egy új sebezhetőségért.

Az orosz vírusírók egyébként jelentős "eredményt" könyvelhettek el a héten, miután egy kártevő segítségével több, mint egy órára megbénították a moszkvai tőzsde működését. Magyar idő szerint péntek délután 14:15-kor szakították meg a kereskedést, és egészen 15:20-ig szüneteltették. A vírus a világhálóról jutott be a rendszerre kapcsolt egyik számítógépre, és óriási forgalmat generált azon belül, amely megbénította a munkát. A megfertőzött számítógép kikapcsolásával végül sikerült elkerülni a nagyobb bajt.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. feb. 06. 22:05 | válasz | #18
Gondolom Windows mobile kivétel:)
htmm  
2006. feb. 06. 18:24 | válasz | #17
Azert erre figyelni kene:
"Ezek a Windows 95-től kezdve a teljesen frissített XP-ig minden operációs rendszert kijátszottak"
Minden _Windows_ operacios rendszert, nem?

noss  
2006. feb. 06. 10:22 | válasz | #16
1) ilyen jelentősségű sebezhetőséget sokkal nagyobb pénzért is eladhattak volna...

2) orosz tőzsdén winfos?? :D LOL -- (ennyire számít nekik a megbízhatóság és a biztonság?)

3) régi emlékeket felidézve megpróbálom megmagyarázni, "miért pont az oroszok?"
-egyrészt rengeteg ott az ember (nagy a népesség), így abból az 1 ezrelékből, aki nem ivásra adja a fejét, abból lehet vki
-nincs az a határtalan jómód, mint ami pl amcsiban van, amitől az emberek belustulhatnak, eltunyulhatnak. nem hullik minden az ölbe, adott esetben agyon kell tanulnod magad, hogy juss vmire. (pl. a stalker c. játéknál is lehetett olvasni, hogy ott nincs átlagprogramozó, csak a legjobbakat veszik fel)
a legjobb sakkozók sem véletlenül onnan valók. haditechnikában is soxor elöbbre jártak mint mások.
nyílván van még sok egyéb tényező, akár az oktatás területén, akár genetikai indokokat is fel lehetne hozni, de tény, hogy ott bizony vannak nagy koponyák.
azért azt is megjegyezném, hogy (arányaiban) a magyar a legokosabb nép... ;)
2006. feb. 05. 22:20 | válasz | #15
miért is?
HöfEE  
2006. feb. 05. 20:25 | galéria | válasz | #14
Talán azért mert ezeket az embereket (az "igényesebbbeket") megbizzák és egy rakás pénzt keresnek vele , vagyis csak maguknak akarnak hasznot. Tisztára olyan mint a mai magyar politika nemdebár?
Su0my  
2006. feb. 05. 17:46 | válasz | #13
De azt vedd észre, itt a tőzsdét is befagyasztották;)
Su0my  
2006. feb. 05. 17:45 | válasz | #12
Szánalom vagy:D:D:D:D:D
totya4  
2006. feb. 05. 11:57 | válasz | #11
:)))))))))))))))))))))))
fawcet  
2006. feb. 05. 01:13 | válasz | #10
szerintem pénzért általában pénzt remélnek a vevők.
2006. feb. 05. 00:37 | válasz | #9
miért jó nekik az hogy vírusokat tölthetnek le vki gépére, és azt tönkre tehetik? nekik mér lesz attól jobb? olcsóbb lesz náluka sarkona kenyér vagy mi? mitől lesz nekik jobb hogy szétzúznak pár ezer gépet?
2006. feb. 05. 00:17 | válasz | #8
Miért lennének jók az oroszok "ebben"???

Az egy főre jutó vírusírók számában szvsz előbbre vagyunk mint az oroszok. Számold már meg, hogy hány orosz van, aki nem is látott még számítógépet... :)

Frustus: igazad van. fantáziász.

Amúgy meg tink baze, tinkk. A vírusirtó cégek is abból élnek, hogy van infójuk a sebezhetőségekről, és ők nem egyszer, és nem 4k$-t csinálnak belőle. Ezért nem szemét dolog pénzért eladni az információt. mondom megint: sztart tinnkkkking :)
2006. feb. 04. 22:29 | válasz | #7
Azért, mert nem amcsik :D
Egyébként a Kaspersky honnan vette ezt az infót ? Csiripelték a verebek ?

2006. feb. 04. 21:35 | galéria | válasz | #6
Itt van néhány elképzelésem arról, hogy talán miért (persze ez csak a fantáziám szüleménye):
1. Mint "volt" nagyhatalomnak nagy súlyt kellett fektetnie a titkosszolgálatának minőségére. A titkosszolgálathoz kriptográfiai osztály is tartozik, a kriptográfiához jó matematikusok kellenek. A jó matematikusok pedig talán jól értenek a programozáshoz.
2. A nagyhatalmi versenyben nem csak a fegyvereket, hanem a számítástechnikai megoldásokat is fejlesztettték. Lehet hogy nem olyan ütemben mint a versenytársaik, de éppen elegendő sebességgel.
3. Talán még jó oktatási rendszerük is van...
4. Mivel chipfejlesztésben már nincs olyan nagy piacuk (de ez nem olyan biztos) mint régen, kénytelenek voltak átállítani a jó szakembereket programozásra.
5. Bizonyítani akarás - hogy ne feledjék el az "orosz medve" erejét.
6. Nagy munkanélküliség -> sok ráérő vírusíró.

Persze ez csak az én fantáziálásom...
Myron   "Rest in Peace Myron" 
2006. feb. 04. 21:27 | válasz | #5
Sokan vannak így nagyobb az esély rá. Másik meg hogy kurva hideg van ezért inkább mindenki a meleg szobában gépezik, nagyon helyes!
2006. feb. 04. 20:38 | válasz | #4
Csak egyszer mondaná el valaki hogy miért pont az oroszok ilyen jók ebben? Valami oka csak van.
Laci73  
2006. feb. 04. 20:33 | galéria | válasz | #3
Greekboy: Nem még, hanem mindig (maga Kaspersky is orosz származású) Bár az elég szemét dolog, hogy pénzért - ha jól értelmezem a cikket - bárkinek kiadják az információt.

Anubys: inkább Te leszel beperelve :)
Anubys  
2006. feb. 04. 20:00 | galéria | válasz | #2
Ha lefagyasztom a vindózomat, és utána elmodom, hogyan csináltam, akor nekem is fizet valaki egy millát?
2006. feb. 04. 20:00 | válasz | #1
Durva! Ezek a ruszkik azért még mindig ott vannak a szeren.