Áttörés előtt az elektronikus papír
2006. január 31. 23:18, kedd
Bár vastagabb a hagyományos papírnál, mégis könnyedén összetekerhető és az elődjéhez képest sokkal többször újrahasznosítható. Az elektronikus papír - vagy más néven e-papír - akár hónapokon belül elindulhat világhódító útjára.

Hirdetés

Az e-papír előnye hogy képes mindig megújulni, minden nap vagy akár óránként, negyedóránként új tartalmat lehet megjeleníteni az olvasó számára. Az elektronikus papír ötlete nem új, évekre vezethető vissza, az első prototípusok még egy évtizeddel ezelőttről származnak. Eddig szinte minden esztendőben volt olyan cég, amely beharangozta a "nagy bejelentést" - vagyis hogy elkészült az e-papír - és megkezdik a sorozatgyártását, azonban végül minden ilyen akció csak terv maradt.


Ezúttal azonban valami másról van szó, legalábbis ezt állítja számos optimista szakember. Az áttörést az évek óta egy helyben toporgó piacon az hozhatja meg, hogy a dél-koreai LG és a holland Philips vegyesvállalatának, az LG Philips LCD-nek sikerült egy olyan prototípust kifejlesztenie, amely már képes akár a 800 x 600 képpontos felbontásra, képátlója 25,7 cmm és vastagsága csupán csak 0,3 mm. A tartalom megjelenítése az amerikai E-Ink elektronikus tintájának segítségével lehetséges. A céget a világhírű Massachusettsi Technológiai Intézet (MIT) egykori diákjai alapították.


A színes verzió prototípusa

Az elektronikus tinta milliónyi mikroszkopikus méretű kapszulából áll, amelyeket egy sötét folyadékkal töltöttek meg. A kapszulák egy fehér színű közegben úsznak. A golyócskák különböző módon reagálnak az elektromos feszültségre és ennek hatására a bennük lévő sötét folyadék vándorolni kezd - a kapszula aljára vagy tetejére. A felhasználó persze mindebből semmit sem érzékel, ő csupán azt látja, hogy megváltozik a kijelzőn megjelenített tartalom.

Az új kijelző jelenleg négyfajta szürkeárnyalatot tud megjeleníteni, tehát színes képek megmutatására még nem képes - igaz, a kutatók már elkezdték az első kísérleteket a színes változattal. Az első, biztató tesztek azt mutatják, hogy az új e-papír akár 4096 különböző színt is meg tud jeleníteni. (Egyébként ironikus, hogy az E-Ink honlapján gyönyörűen végigkövethetők a nagy bejelentések, melyek során ugyan valóban jelentős fejlesztéseket hajtottak végre, de a piacra kerülésig hat év alatt sem sikerült eljutniuk...)


A gömböcskékben lévő folyadék tartalma elektromosság hatására mozog

Az áttörést az LG és a Philips azzal érte el, hogy sikerült megváltoztatniuk a kijelző anyagát. Az első kísérleteknél még vékony üveget használtak, azonban az üveget nem lehet meghajlítani. Sok sok gondolkozás után végül a kutatók a Nippon Steel által készített csupán 0,1 mm vékony acélfólia mellett tették le voksukat. Az acélra azért volt szükség, mert ez az egyetlen szóba jöhető anyag, ami kellően hajlítható és elviseli az e-papír gyártása közben keletkező akár 300 Celsius-fokos hőmérsékletet is.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. feb. 02. 08:30 | válasz | #20
Már nagyon várom, hogy ebből legyen is valami. A lényeg szerintem itt abban van, hogy a kontrasztarány sokkal jobb lesz. Nem kell háttérvilágítás, napfényben sokkal jobban olvasható, mint a hagyományos lcd. Szvsz tök jó lenne. Nem tudom miért kell rá ennyit várni.
2006. feb. 01. 16:04 | válasz | #19
Stilusosan a 'tanult'-at hosszu u-val irtad, grat :)
Macc  
2006. feb. 01. 15:04 | válasz | #18
Ez ha rendesen kifejlesztik, szerintem DTP-s korokben mint szinhelyes kijelzo tarolhatna! Igy vegre valoban azt lathatnad ami a vegtermek: rgo nem egy vilagito fenyforrast hasonlitanal ossze egy nyomtatvan szinevel, hanem ezt. kiraly lenne!
2006. feb. 01. 14:38 | válasz | #17
"Áttörés előtt az elektronikus papír" <- Már megint? :-D
2006. feb. 01. 12:14 | válasz | #16
Tudom barátom. Remélem érzed a szarkasztikát abban amit írok??

Nekem se tetszik sok minden ebben a túlságosan is rohamosan fejlődő világban.
De ez van.

Hiába akarom, hogy a gyerekeim értelmes fajátékokkal játszanak. A gyerek kiröhög és a kezébe vesz valami kis 21. századi gadgetet, ami már nekem is magas. És sajnos igaza van, mert ha a fajátékkal baszakodik, lemarad....
Voltan  
2006. feb. 01. 11:26 | galéria | válasz | #15
Rohadtul nincs igazad.
sped  
2006. feb. 01. 11:10 | válasz | #14
Az eddigi könyvespolcok helyére elfér mondjuk egy szauna meg egy sarokmedence? :)) Nem is a könyvek a gázosak, mert azokat jobb esetben megtartod, a rengeteg napilap, magazin, amit viszonylag gyorsan (a könyvekhez képest) kidobálsz. Az is mind papír és fából van :( Wireless letölthetőség? Tényleg nagyon jó lenne. Meg lehetne oldani azt is hogy az újságok ne mondjuk havonta frissüljenek, a hotspotokon való áthaladáskor frissíti az előfizetett lap RSS-feedjét, vagy tartalmát :)
2006. feb. 01. 10:52 | válasz | #13
Kit érdekel most a laptop??!!
Újságról van szó!


A lakásod falait meg ne könyvekkel díszítsd, sokkal szebb egy izlésesen díszített fal, mint amikor valaki kirak egy rakás könyvet feleslegesen.
Sokan ezzel akarják megmutatni, mennyire tanúlt, olvasott emberek.
De ez csak arra jó, hogy a port fogja...

spydee  
2006. feb. 01. 10:09 | válasz | #12
A hajlíthatóság meg azért jó, mert mondjuk a laptopnak nem kell kihajtani a kijelzőjét, hanem feltekered mögé a házba:))feltéve hogy elég merev.Sokkal vékonyabb, könnyebb.
spydee  
2006. feb. 01. 10:05 | válasz | #11
ugyis a technikai fejlődés következtében min. évente majd le kell cserélni.
Caro  
2006. feb. 01. 10:04 | válasz | #10
Várjuk meg az OLED-et :)
Elvileg az is hajlítható, de a felbontása messze meghaladja a TFT-ket is.
spydee  
2006. feb. 01. 10:03 | válasz | #9
arra is gondolni kell, hogy a papír szépen lebomlik, a hardver meg nem. Az lenne jó, ha 100% recycle anyagból csinálnák.Kukoricából egész jó "műanyagot" lehet készíteni.
Egyébként szerintem szebb látvány egy faltól falig betöltött könyvtárszoba, mint egy üres szoba egy darab elektronikus eszközel ami ua.-t tartalmazza.
2006. feb. 01. 09:52 | válasz | #8
Na jó, de én pl. kibaszott ritkán látok embert, aki az újságját, vagy a könyvét a farmernadrágjának a zsebében hordja.
LowEnd  
2006. feb. 01. 09:43 | válasz | #7
időnként, válik, azáltal
LowEnd  
2006. feb. 01. 09:42 | válasz | #6
nekem a PDAm iőnként megviselté válaik, aáltal, hogy nem hajlik úgy, mint a farmernadrágom zsebe :(
2006. feb. 01. 09:27 | válasz | #5
Csak azt nem értem, mér olyan fontos, hogy hajlítható legyen????
Már az is elég, hogy nem kell annyi fát kivágni a papír miatt. Akinek kell ó, szépen megveszi a hardvert egyszer és előfizet a tartalomra.
Egyébként szuper ötlet, én már vagy 15 éve nyúzom az ismerőseimet, az e-book kifejlesztésén. De nagyon sok pénz kellene hozzá, nem versenyezhetünk ilyen LG cégekkel. A könyvek miatt túl sok fa pusztul, túl sok helyet foglalnak, stb. Egy hardver kell, ami a könyv váza, a könyvek tartalma meg elfér egy 3*3cm-es cartridge-n.
Már rég ilyen könyvek kellenének. Az egész könyvtáram elférne egy aktatáskában.
Ennek különösen a hórukk munkások örülnének költözések alkalmával...

bunny  
2006. feb. 01. 08:52 | válasz | #4
..óriás...
bunny  
2006. feb. 01. 08:51 | válasz | #3
Kicsi a kijelző felbontása, és a mérete. De szerintem ennek valami értelmesebb, jobb verziójáé a jövő.
Az ember megy a metróba egy ilyennel, nyom egy szinkronizálás gombot, mire wifi-n titkosítva lerántja az előfizetett újságokat 10mp alatt, és már olvashatom is. De ehez az kell, hogy ne egy ormótlan órás PDA legyen, hanem tényleg egy vékony, mondjuk fél A4 méretű legalább 150dpi de inkább 300dpi felbontású kijelzővel.
sajtos  
2006. feb. 01. 08:07 | válasz | #2
szerintem ez meg jo ido mire piacra kerul, szoval lehet varni meg egy jo darabig...
Caine  
2006. feb. 01. 08:02 | válasz | #1
Nagyon klassz, régóta várok valami ilyesmire, kiváncsi vagyok mikor lessz kapható a boltokban is.
Olvastam a Gizmondo.com-on, hogy gyakorlatilag egy PDA szerű szerkezetet építenek köré, ami egyébként nagyon pofás (1024x768, 400MHz Xscale, 64MB RAM, 224MB flash, WiFi, stb) ami nagyon klassz, de szerintem pont a lényegét vesztené el a dolog, miszerint, az e-papírnak nem kell áram, hogy megőrizze a mehjelenített információt. De így gyakorlatilag ugyanúgy lemerülhet a szerkezet, legfeljebb az utolsó oldal "ráfagy" a képernyőre. Nem is beszélve arról, hogy ilyen körítéssel nem is lessz ez olcsó mulatság, legalább is eleinte biztos nem.
Esetleg lehetne egy olyan újságot is csinálni, ami csak az e-papír, flash memória és valami minimális elekrtonika, ami egyrészt olcsó lenne, másrészt irtó keveset fogyasztana. Szerintem.