24 megabites ADSL Budapesten!
2006. január 31. 16:18, kedd
A mai napon az A38 hajón tartott sajtótájékoztatón mutatta be ifj. Lengyel Tibor, a Tvnet ügyvezető igazgatója legújabb szolgáltatásukat az ADSL 3G-t, ami ne tévesszen meg senkit, nem mobil ADSL, hanem csupán egy új elnevezés, amivel a cég a sebességet kívánja szemléltetni.

Hirdetés

A TVnet eleinte tömbházakba vitt be optikai hálózatot és ott helyi hálózaton keresztül nyújtott internet szolgáltatást. Mivel ezen a területen nem volt nagy jövőjük (a UPC felvásárolta alóluk a kábeltévés céget), a későbbiekben beléptek az ADSL, szerverhosting és egyéb szolgáltatói piacokra is. Ifj. Lengyel Tibor még a gimnáziumot kezdte a cég megalakulásakor, 1994-ben, de tíz évvel később mégis többségi tulajdonossá vált, és a fiatalos lendület, úgy tűnik, átragadt a cégre is. Mivel a helyi hálózatok bővítése túl sok befektetést igényelt volna, ezért más alternatívában kellett gondolkodni, ez pedig a T-Com hálózatain lehetővé vált részleges hurokátengedés lett. Ez által a Tvnet saját infrastrukturális hátteret használva, csupán a rézdrótot bérelve nyújthat szélessávú internet szolgáltatást.

A részleges hurokátengedés gyakorlatilag azt jelenti, hogy továbbra is a T-Com telefonvezetékeit használják a szolgáltatáshoz, de saját transzporthálózatot építenek ki, tehát megveszik a rézdrót magasfrekvenciás tartományát és nem a T-Com szervereit használják. Üröm az örömben, hogy ez egyben azt jelenti, hogy a rézdrót működtetéséhez az ügyfélnek az ex-Matávnál továbbra is rendelkeznie kell vezetékes előfizetéssel.

A sávszélességek tekintetében több meglepő bejelentést is tett a cég. Elsőként természetesen a maximumokat emelték ki. A 800 millió forintos beruházás keretében kialakított infrastruktúra maximum 24 Mbps sávszélességet képes nyújtani, de indulásként a maximumot lakossági ügyfeleknek 6,5 Mbps-ban, üzleti ügyfeleknek pedig 16 Mbps-ban határozták meg. Az igazi meglepetés talán mégsem ez, hanem az SDSL nevű szolgáltatás (szimmetrikus DSL), ami végre azoknak kedvez, akik nemcsak letölteni szeretnének, hanem igényük lenne a nagy feltöltési sebességre is. A kuriózum természetesen borsosabb áron hozzáférhető: lakossági ügyfelek részére 13 ezer forint az 512/512 kbps-os csomag, az üzleti előfizetőknek pedig pikáns árat, 40 ezer forintot kell havonta letenni az ugyanilyen, de 1 megabites elérésért.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A vállalat az eszközöket az Allied Telesyntől vásárolta. "Ezek az eszközök szétosztják a terhelést a hálózaton, így nem alakulhat ki kritikus terhelés a hálózat egy-egy csomópontján - emlékeztetett rá Szuszkó László, az Allied Telesyn magyarországi képviseletének vezetője. "Ez a technológia önmagéban lehetővé tenné az ADSL-vonalakon keresztül a digitális tv-sugárzást vagy az online videotéka-szolgáltatást is - tette hozzá -, amely szolgáltatások beindulásához azonban még számos jogi és piaci akadálynak kell elhárulnia."

A Tvnet komoly terjeszkedési szándékát látszik alátámasztani, hogy az új 3G-szolgáltatásánál nem él a hűségszerződés lehetőségével. Elég elkötelezettség az is, hogy az igénybevételhez a hurokátengedést meg kell oldani, ami komolyabb huzavona, mint egy normál internetszolgáltató-váltás. Tudni kell, hogy itt nem 1-2 óra lesz az átállási idő, hiszen előbb egy tiszta rézpárt kell felmutatni, amihez le kell mondani a meglévő előfizetést, majd utána kezdődhet az átírási és az igénylési folyamat.

A fiatal vezető ennek ellenére bizakodó, véleménye szerint az új szolgáltatás révén a TVnet az év végére várhatóan megduplázza meglévő ügyfeleinek számát. A cég ügyfeleinek száma 2004-ben alig több mint 8500 volt, számuk 2005 végére pedig már megközelítette a 15 ezret. Idén mind az ügyfélszám, mind pedig az árbevétel duplázása a cél. Közlése szerint amennyiben az új ügyfelek száma a remélt szintet eléri, akkor hamarosan - fél éven belül - vidéki terjeszkedésben is gondolkodni fognak.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. feb. 10. 01:31 | válasz | #84
Kapos-net 3000/1024 korlátlan,http://www.kapos-net.hu/inet.php.
Mi a tapasztalat a kábelnetről? pl.csomagvesztés, lag,stb
2006. feb. 03. 19:12 | válasz | #83
Néhány hónappal ezelőtt még 384-es netem volt.Most 3000-es.Valaki meg már 100 Mbit/s-et akar.Ne legyünk már telhetetlenek ez sajnos magyarország.Vagy parasztország?
2006. feb. 02. 08:56 | válasz | #82
http://www.sg.hu/cikkek/42095

Gondolom erre a cikkre (is) hivatkoztál...
Hát igen, van még mit átvennünk a gaz galloktól.
De szép is lenne az a 100Mbit/s letöltési sebesség.
2006. feb. 01. 22:38 | válasz | #81
Persze én is tudnék példákat felhozni hogy a németeknél vagy a büdöslábú osztrákoknál ill. angoloknál stb. mennyi de mennyivel olcsóbb az internet.Is...meg sok más is.
De ebbe kár lenne belemenni mert mindenki tudja, hogy itthon az életminőség finoman fogalmazva is gyagyinak nevezhető a tőlünk nyugatabbra élőkénél.De ha ezen itthon nem próbálunk változtatni pld. hogy utat engedünk a konkurenciának akkor ez örökre így marad.És ne higgye senki, hogy ez a lemaradás azért van mert a nyugatiak okosabbak,rátermettebbek stb.Szerencséjük volt ill. jó politikusaik.Ennyi...
2006. feb. 01. 21:43 | válasz | #80
Köszönöm Uram!
Pontosan az ilyen konkrét, pontos infókért járok ide.
Én egy laikus orvos vagyok(Papa, Mama hazaért), s nálam tapasztaltabbak véleményére is alapozva hozom meg óhatatlanul szubjektív döntésem.
Még egyszer elnézést, ha kicsit ordenáré voltam.
Mindenesetre a TVNET marketingigazgatója 3 órán belül kimeítően válaszolt az összes, bár pontos, de nyilván nem teljesen professzionális kérdésemre.
shabba  
2006. feb. 01. 20:15 | válasz | #79
Ingyen ott sem adják a broadbandet, de a 30 euros árszintet 1x majd idehaza is elérjük. Csak sokat kell hozzá fejlődni verseny terén.

Idehaza most hogy elindult TvNet és Pantel van 100-200 db hurokmegosztásos elérés a 400 ezerből. Franciáknál a 10 millióból ez az arány 5-6 millió, a különbséget zongorázni lehetne. Elég szignifikánsabb nagyobb arányt képvisel az ottani saját infrastruktúrás ADSL szolgáltatás, ami mind technológia-, mind árverseny fronton érezteti a hatását. Idehaza most lett meg az első fecske lakossági csomagot esetében, amíg ennek érezhető hatásai lesznek az idehaza is hosszú időbe fog telni. De ez más országokban is hasonlóképp zajlott le.

Az ár és a sebesség versenyképessége idő és tér függvénye. A 6.5Mbps-es 80 euros TvNet csomag idehaza, a jelen piaci viszonyok között egy versenyképes ajánlat. A jelen francia csomagokhoz képest viszont nem versenyképes. De pl. a 3 évvel ezelőtti francia csomagokhoz viszonyítva nagyon is versenyképes lenne. Idehaza 3 év múlva ez a csomag sem lesz versenyképes az akkori netcsomagokkal összevetve.
Mardel  
2006. feb. 01. 20:11 | galéria | válasz | #78
Mi egy éves hűség nyilatkozattal 2004. junius 1-től 512kbpseces ADSLre kötöttük meg a szerződést az interware rt-nél, ami havi 12.490 FT-ba kerül! Időközben voltak változások 512/96 vagy mennyiről felkúszott 2048/192, az ár maradt! De amikor a szerződést megkötöttük akkor elég volt a60Kbseces letöltés, mostanság azzal a nyomorult feltöltéssel vannaka gondok, nagyon kevés!

..tehát ha akkor nem volt drága durván 13.000 FT egy asszimetrikus DSLre ami ugyanúgy 512, csak feltöltésileg nem volt annyi, akkor mos miért lenne drága? Sőt hűségnyilatkozat nélkül!!!
2006. feb. 01. 19:36 | válasz | #77
Lehet, hogy naivitás az olcsó ADSL, de én a francia példára gondoltam, ahol töredéke az ár a hazainak.
Persze én mezei felhasználó vagyok, nem számítógépes szakember, és azt gondolom, nekem a 2-3 Mbit/s - nagyobb letöltési sebességre nincs szükségem.Ezért én 8-9000 Ft - ot tartok reálisnak.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. feb. 01. 19:10 | galéria | válasz | #76
Nem csak sebességre, pingekre, és csomagvesztésekre, szakadozásra gondoltam stabilságnál, mert hogy dsl-nél a pingek egész jó, csomagvesztés se nagyon van, szakadozni se szokott.
2006. feb. 01. 18:35 | válasz | #75
Persze igazad van hogy nagyon drága a net itthon.Igazándiból a fizetések nagyon gagyik és télleg amíg pármillióan nyomorognak addig mi meg az Adsl árairól fecsegünk.De hát sajnos valahonnan el kell indulni végre egy egészséges ár ill. szolgáltatás versenynek ahogy a nyugati társadalmakban mert különben soha nem fog megszűnni egyes cégek monopol helyzete.És mellékesen az árak soha büdös életbe nem fognak lemenni...
2006. feb. 01. 17:04 | válasz | #74
Köszönöm a korrekt választ.
shabba: egy igazi Homo cretenicus vagy, én lezártam a témát. Nem reagálok a homoszexuális stílusodra.
Nem veszem fel a kesztyűt, onanizálj tovább.
Többi topiklátogatónak elnézést a hangnemért, de ez a tipikus feartúró shabba kihozta belőlem.
2006. feb. 01. 16:49 | válasz | #73
Miért? A WiFi drága, lassú és instabil kapcsolat ... csak oda való, ahol más nincs, meg ahol a lentebb említett drága kábelezés miatt az egyetlen jó választás. Meg persze hordozható cuccokba (PDA, Notebook, PSP, spéci telefonok) jó hasznát venni.
Szerintem.
2006. feb. 01. 16:49 | válasz | #72
Miért? A WiFi drága, lassú és instabil kapcsolat ... csak oda való, ahol más nincs, meg ahol a lentebb említett drága kábelezés miatt az egyetlen jó választás. Meg persze hordozható cuccokba (PDA, Notebook, PSP, spéci telefonok) jó hasznát venni.
Szerintem.
shabba  
2006. feb. 01. 16:38 | válasz | #71
Ezzel a stílussal csak saját magad járattad le. Az jól látszik amint nem olyan választ kapsz, ami a te felfogásod szerint "megfelelő", azonnal rövid négybetűs szavakban törsz ki, sulinetes stílusban.(vigyázz mindjárt 5 óra, mama-papa hazaér aztán rávernek a kezedre) Vicces hogy még te prédikálsz a jó modorról. Ez a hasonló stílusban elkövetett privát üzeneted számomra ezt még jobban megfejeli, hogy itt te akarsz lenni a jani, aki kedvére f.ckolhat.

Tudod mit, f.uckolj. Az látszik máshoz úgysem értesz. Legalábbis a netszolgáltatáshoz tuti hogy lövésed sincs, de közgazdaságot sem sokat tanulhattál a suliban.
2006. feb. 01. 16:21 | válasz | #70
shabba, whoever the f...ck r U...
Nem vagyok vevő a rosszindulatú, áljófej kommentárjaidra.
Ha nem tanultál modort, húzzál vissza az iskolapadba.
Én nem konfrontálni jöttem ide, hanem nálam ebben a kérdéskörnen járatosabb emberek véleményét metudni.
Az ilyen f@sznélküli okostojásokkal sajna tele az egész fórum. Nem tudsz meglenni személyeskedés nélkül?
Bilit meg használd tovább, szerintem nyugodtan húzd a fejedre, kancsó.
shabba  
2006. feb. 01. 16:14 | válasz | #69
Megbocsáss de neked bilibe lóg a kezed.

Semmi nincs ingyen, mindennek megvan az ára. Olyan sincs hogy ingyen szélessáv, sehol a világban. Nem is nagyon lesz. Max olyan lesz hogy bizonyos szolgáltatások ár nagyon lecsökken vagy ténylegesen ingyen megkapod, de ezt csak akkor ha mellé további más szolgáltatásokat is már megvették. Tehát pl. megveszed X-t, Y-t és Z. De Z árát elengedik azért mert X+Y-t kifizetted. De olyan hogy ingyen megkapsz valamit arról kár álmodozni.

Az ingyen wifi-hez az kellene hogy az eszközgyártó ingyen adja a wifi eszközt, a szerelő ingyen jöjjön ki telepíteni és karbantartni, a supportos ingyen emelgesse a telefonkagylót, az optikai kábelek ingyen kerüljenek a földbe, a gerinchez szükséges aktív eszközöket is ingyen adják a gyártók, és a sávszélességért se kelljen fizetni a szolgáltatónak. Jah és persze mindezt az egész beruházást, ingyen kamatok nélkül fedeznék a bankok. Szerintem ébredj fel, mert nagyon eltévedtél.
2006. feb. 01. 15:36 | válasz | #68
Ebben igazad van, én viszont nem adnék a 6,5 Mbit/s -os változatért 20,000 Ft-ot.
Alapból érzem drágának ebben az országban az ADSL-szolgáltatást. Baromi sok 11,400 -ért a T-szopline. Reálisan 1 Giga/s kellene, hogy olyan 15-20,000 Ft-os árban legyen. Persze, lehet, hogy ez wishful thinkin'.
Látjátok annak realitását,hogyha szélesebb körben elterjed a WIFI, akár ingyenessé is válhat a szélessáv?
Az lenne a Kánaán!
2006. feb. 01. 15:07 | válasz | #67
Ha ez egy gúnyos megjegyzés akar lenni akkor elmondom én nagyon sokat a szintén chello-s haverokkal ugymond adatforgalmazok és jóval kevesebbet kb. 15-20G -ot meg Chello hálózaton kívülre!
Ja mind ezt csak azért írtam le mert ugye a chello hálózatán belüli adatforgalmat nem mérik!!!
Szóval minde gúny nálkűl mondomén szavaidat ismételve:
"jódolog az a 30 giga:)" ill. így bőven elég!

Amúgy részemről elég hamar eltellik egy hónap és az egész kezdődik előrről!

Ja! És ha el is érném a 30Gb-ot akkor 256/64 -re lassít ami azért még használható.

Ezszóval szerintem kicsit drága 13-ért az 512/512-es korlátlan kapcsolat
2006. feb. 01. 14:59 | válasz | #66
Igazad van.No comment
2006. feb. 01. 14:58 | válasz | #65
Csak hát ehhez annyit tennék hozzá ha nem vállaljuk be azt a "a hercehurcát, ami a szolgáltatásváltással jár" és nem engedünk ezzel teret a TVnethez hasonló és valami mást és olcsóbban akaró szolgáltatóknak, akkor örökké a T-gecihez hasonló mocskok fognak uralkodni rajtunk...
AtisH  
2006. feb. 01. 13:48 | válasz | #64
Nézz jobban utána.
T-Com: 1024kbit, 3GB korlát 8.000Ft
Tvnet: 1024kbit, korlátlan 6.240Ft (hűség nélkül is) ADSL3G

Tvnet: 3Mbit 10.500Ft ADSL3G
Legolcsóbb: 3Mbit 11.400Ft
AtisH  
2006. feb. 01. 13:13 | válasz | #63
Hát nemtom... Nálam megy a dc, torrent, ftp, skype és semmi gáz (igaz 1ütt asszem nem ment az összes, de 3/4-ük igen). Napokig fent vagyok ugyan azzal az ip címmel. Igaz nem vok supportos és az előfizetésemen kívül közöm nincs a tvnethez, tehát nem tudhatom mi lehet a gond nálad.

A supportról meg annyit, h annak idején mikor axelerónál voltam előfordultak hibák és ami nem teccet, h néha egymásnak passzolgatták az ügyet a vezetékesek (matáv) és az adslesek (axelero). Végén kiderült, h fészket rakott egy madár a matávos oszlopon. Ez 4 napba került... Ja és ismertem a mind2 brigádot!!! Igaz mikor beszart a Siemens modemem fél nap alatt kicserélték D-Linkre.

Bocs a kis OFF-ért.
shabba  
2006. feb. 01. 12:52 | válasz | #62
Ha azzal hasonlítod össze hogy Tí ADSL csomagjai esetén a 3 mbps-es terméket a szerződött ISP-k jellemzően 15 ezer körüli áron adják. A 4 Mbps-es csomagot pedig csak üzleti csomagként értékesítik amihez jellemzően 40-60ezer+fás ár tartozik akkor ahhoz képest mindenképp kedvezőbb ez az ajánlat.

Az más kérdés hogy a magyar piacon nem sok értelme van 18-20ezer forint körüli 4.5-6.5Mbps-es lakossági csomagokkal előrukkolni, mert nincs rá igazán fizetőképes kereslet. Ez maximum a kisvállakozói szektornak jelent kedvező ajánlatot.
2006. feb. 01. 12:34 | válasz | #61
Vessetek rám követ, de nekem az ár/érték nem tűnik annyira előnyösnek. 1 év hűséggel a 3500-as (M csomag) 10,500 Ft / hó. Ha beleszámolom a hercehurcát, ami a szolgáltatásváltással jár, nem tudom, megéri-e? A 4,5 Mbit/s - os csomag pedig 18,750 Ft / hó. Nem vagyok T-szopline párti, de itt is lesz még fejlesztés szerintem.
DanyyX  
2006. feb. 01. 10:25 | galéria | válasz | #60
Akkor azert van naluk support, hogy az ügyfél deritse ki a problémákat? Amugy szerinted tcom-nál mit mondanak ilyenkor?
AnarchoiD   2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. feb. 01. 10:16 | galéria | válasz | #59
es ezzel ki is fujtak az elonyei, T-com -nal Datanetnel , fenyevekre jobbak a pingek / routing ;)
AnarchoiD   2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. feb. 01. 10:15 | galéria | válasz | #58
ez a "kinomban mitmondjak az ugyfelnek, ha nemerti meg hogy fingom sincs miert szakad az a kurva net nala" jellegu valasz
DanyyX  
2006. feb. 01. 09:35 | galéria | válasz | #57
Nekem pont az a bajom a TvNET-el hogy szakadozik. Ha ment egy bizonyos fajlcserelo alkalmazás. Egyszerüen 16-18 óránál többet nem volt képes kibirni a DSL bontás nékül. Eszméletlen idegesítő. Hiába löttem be netlimitert lefele/felfele, bármit csináltam egyszerüen szakadozott.
Ha csak mittomén, eg chat vagy valami kis sávszélességigényű cucc megy, akkor napokig megy szakadás nélkül.
mondtak olyat is, hogy túlterheli a modemet fájlcserélő által generált forgalom... Van ebben valami? Ennyire gagyi lenne a D-Link modem?

Jah, és TvNET supportnál basztak segiteni, csak szétteték a kezüket, hogy majd szolnak t-onylájnnak...
ZoliJ  
2006. feb. 01. 09:23 | válasz | #56
jódolog az a 30 giga:)
2006. feb. 01. 08:45 | válasz | #55
Jópofa ez a szinkron DSL 512/512-es, de tulajdonképpen egy butított Chello Classic (nekem ilyen van 2500/512 kbps)
Ráadásúl nem 13eHuf hanem 9500!
AtisH  
2006. feb. 01. 01:39 | válasz | #54
Még egy apró előnye van a Tvnet ADSL-nek, mégpedig az hogy nem bontják a kapcsolatot 24 óránként. Annak idején Axelerós netem volt, de nem bántam meg, hogy váltottam Tvnetre.
A sajtóközleményben az olvasható, hogy a meglévő előfizetőknek díjmentesen emelik majd meg a sávszélt ha kiépítik a rendszert.

duke  
2006. feb. 01. 01:00 | válasz | #53
persze korlatlan
duke  
2006. feb. 01. 00:59 | válasz | #52
Ha mar internet A Beltav 1Mbit-jehez mit szoltok 4800-ert ? www.beltav.hu
2006. feb. 01. 00:15 | válasz | #51
azért arra marha kivánsi lennék, hogy ma egy átlagnetező mire használja akár csak az 1 mbit-es kapcsolatát. Na mert nekem pl. 2 mbit bőven sok.
shabba  
2006. jan. 31. 22:36 | válasz | #50
Én úgy tudom volt már ez pár éve a GVH előtt. Azzal dobták vissza hogy a vonal fenntartási és karbantartási költségei az alapdíj részét képezik ezért kell megrendelni. Akkor előjöttek azzal hogy legyen egy csökkentett havidíj tétel ami csak ezeket a kapcsolódó költség tételeket tartalmazza. Erre valami olyasmi volt a válasz hogy közel azonos lenne, és egyébként is az EHT lehetőséget ad a szolgáltatóknak hogy béreljék a teljes előfizetői hurkot így onnantól már rajtuk múlik ebből mit terhelnek vissza az előfizetőkre és mit nyelnek be. A teljes előfizetői hurok bérlet díja viszont 2400Ft, ez áfával 2900Ft. Ez nem olyan jelentős differencia pl. egy felezőhöz képest.

Viszont TvNet nem a teljes hurkot bérli, azért kell továbbra is fatáv felé alapdíjat fizetni. Ők csak részleges hurok bérletben működnek, amikor a rézkábelnek csak adott frekvencia tartományát bérlik amiben az adatszolgáltatás folyik. Ennek a díja ezer pénz.

Vagyis ha TvNet áttérne teljes hurok bérletre az neki további 1400Ft plusz díjat jelentene, plusz áfa. Ezt az 1700ft-ot kellene minimálisan az internet díjához csapnia ahhoz hogy te ne fizess alapdíjat. Viszont ha már fizet a hangságért is akkor nem fogja veszni hagyni ezt a szolgáltatási formát és ő is megpróbál belőle pénzt csinálni. A szolgáltatók ilyenkor jellemzően saját telefonszolgáltatást adnak, de nem a hagyományos régi PSTN megoldást használják, hanem az adatvonalon IP telefonszolgáltatást kínálnak. Természetesen ennek is vannak járulékos költségei. Pl. jobb modemet kell venni olyat amiben alapból van beépített telefon csatlakozás(ATA) így ráköthető az előfizető telefonkészülése és szerver oldalon is kellene eszközök. Ezek beruházási költségei megint a havidíj összegét emelik. A vége az nem sokkal fogsz kevesebbet fizetni, ez is megnöveli úgy 2500-zal az alap internet díjat csak mástól kapod a telefont.

Pl. a magyar piacon a másik helyi hurok bérlettel szolgáltató cég a Pantel teljes hurkot bérel. Így az előfizetőnek nem kell már a fatáv felé telefon alapdíjat fizetnie. Viszont a Panteles ADSL mellé ugyanúgy rendelnie kell egy 2 vonalas ISDN kapcsolódást, amit vonalanként 2rongy+fáért mérnek.
2006. jan. 31. 22:18 | válasz | #49
2006. jan. 31. 22:18 | válasz | #48
Remélem aláqrnak a köcsög T-fosnak !!!
2006. jan. 31. 22:18 | válasz | #47
Az ADSL-hez kiért kell telefon előfizetés?
Szerintem technikailag nem feltétele, csak egy vacak rézkébel kell? Ez nem visszaélés a piaci erőfölénnyel?

KaBuTo666   2005. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 31. 22:18 | válasz | #46
lassú !!!!!
shabba  
2006. jan. 31. 22:14 | válasz | #45
A BellSouth is fejleszti a hálózatát, ahogy az össze többi más telco is csak más megoldást használ. Ők az FTTN+VDSL vagy ADSL2+ megoldás mellett döntöttek. Ennél a megoldásnál az optikai szál nem ér el egészen az előfizetőig de a réz szakasz lerövidül úgy max 1.5km-re. Így a VDSL2 vagy ADSL2+ technológia felhasználásával el lehet érni egy 15-20 Mbps körüli sávszélesség kapacitást. Ez már lehetővé teszi az IPTV szolgáltatás indítását is amit MPEG-4 kódolás mellett terveznek elindítani. A tervek szerint ők 2007-ig az előfizetői kör felét akarják elérni ezzel a modernizált hálózatattal, ami jóval kisebb költségszint mellett kialakítható, úgy előfizetőnként $150-ból.

További infót itt találsz.
CSOCSO  
2006. jan. 31. 22:05 | galéria | válasz | #44
en orulnek ha lenne mar vegre... de ugylatszik tok szar helyen lakunk.. a 6mbites bellsouthra is MEG varnom kell.. masoknak meg mar van.. kozben ok csoves helyen laknak en meg ertelmes telepen..:(
CSOCSO  
2006. jan. 31. 22:03 | galéria | válasz | #43
mbitre..
CSOCSO  
2006. jan. 31. 22:03 | galéria | válasz | #42
hollywoodban nem lehet ilyet mert itt a bellsouth van... FUCK. de kit erdekel mi van itt???? adjanak FIOS -t es kesz!!!! a rohadt bellsouthnal a 6btre varok.. 60 dodoert.. ezek meg adnak majdnem 3 szor gyorsabbat ugyan azert az arert.. LOL PASZMEK:(
Mice  
2006. jan. 31. 21:53 | válasz | #41
ha megvagy szólj :) kiváncsi, de lusta vok:)
shabba  
2006. jan. 31. 21:42 | válasz | #40
FIOS :)) a fifo az más :D

Jó dolog a FIOS csak az elérhetősége igen csak korlátozott, mivel csak ott érhető el ahol ki van építve a hozzá szükséges infrastruktúra, azaz az üvegszálat kihozták egész az előfizető otthonáig. Úgy 150 ezer háztartásba van jelenleg ilyen netje az államokban, ami igen csekély része a 30 millió fölötti broadband ügyfélkorben.

Egyébként a technológiát aminek a neve FTTP(fiber to the premise) ügyegszál az épületig, pont a szűkös és igencsak pozícionált elérhetősége miatt(először a sűrűn lakott, jó vásárlóerőt képviselő területeken jelennek meg) FTTR-nek azaz fiber to the ritch-nek(üvegszál a gazdagoknak) csúfolják.

A FIOS project miatt a cég befektetői és részvényesei igen csak idegesek, a hitelminősítők is lefokozták a Verizont és a rényvényük sem áll túl rózsásan. Az elmúlt 2 évben elköltöttek 3.5 milliárd dollárt az üvegszálas projectjükre és ezért szereztek 150 ezer FIOS előfizető. Ami üzletileg nem túl rózsás eredmény, a havi 50-100 dollárból ami netből-tv-ből bejön össze ez igen lassú megtérülést jelez hisz majd $20,000/user volt a beruházási érték. Persze ha nő az előfizetők aránya akkor ez javulni fog a cég vezetői is ebben bíznak, és a Verizon hosszútávú terveiben több mint 20 milliárd dollárt akarnak elkölteni az üvegszálas infrastruktúra kialakítására, amitől persze a részvénysek igencsak a falra másznak.
CSOCSO  
2006. jan. 31. 21:39 | galéria | válasz | #39
picsaba.. persze ez nalunk nem bezzerelheto:(((((((((((
CSOCSO  
2006. jan. 31. 21:36 | galéria | válasz | #38
nah ennek utannanezek
Ronny  
2006. jan. 31. 21:33 | galéria | válasz | #37
Miért nagy szám?Gondolkozz már...
2006. jan. 31. 21:25 | válasz | #36
Verizon Fifo
Up to 15 Mbps/2 Mbps $44.95
ez kb 9500ft/ho, limitalas nelkul
kell ennel jobb?

2006. jan. 31. 21:18 | válasz | #35
Ez nem igaz ámám! 800k alá sosem esik álltalában 1Mbit vagy 1,2! Elég stabil! És ahol lakok, van Tvnet és matáv is + még ki tudja hogy mi, csak ez a legolcsóbb.
2006. jan. 31. 20:54 | válasz | #34
valszeg többi szolgáltatónak is eszébe fog jutni hasonló móka és akkor kialakul az egészséges árverseny.Persze fatáv akkor is jól jár mivel a telóvonal még mindig az ö zsebébe cseng
2006. jan. 31. 20:48 | válasz | #33
de az kábel nem adsl...
CSOCSO  
2006. jan. 31. 20:39 | galéria | válasz | #32
igy van... nekem 3m/384kbit van.. es majd 1-2 honapon belul lesz (+5 dodoert, immaron majdnem 60 dodoert) 6/512.. es a tobbi ceg sem tud jobbat
2006. jan. 31. 20:30 | válasz | #31
lol nekem 256-os kábelem van 5900-ért mivel nincs semmi más itt komáromba még chello se, a legolcsobb lenne ezután 10e ért forgalomkorlátos ADSL szar! én tök örülnék már egy 1megásnak 6e-ért!
2006. jan. 31. 20:21 | válasz | #30
És a szegény vidéki mikor kap nagy sávszélt, főleg a szegényebb megyékben? Neki csak a méregdrága ADSL van vagy pedig a kisebb sávszélű mikrós csomagok. Még a nyavalyás chello sem elérhető, csak a megyeszékhelyen.
aateks  
2006. jan. 31. 20:21 | válasz | #29
Nem tudom ez miért nagy szám. Tvnetwork-nél évek óta van ennél nagyobb sávszélesség. 6Mega le 2 fel, ja és ócsóért forgalomkorláttal 4500HUF-tól korlát nélkül 18eFt. csekkoljátok ww.tvnetwork.hu Persze nem mindeki olyan szerencsés mint én, és az általuk lefedett területen lakik
shabba  
2006. jan. 31. 20:02 | válasz | #28
Mi köze annak a DSL-hez? Az ethernet kapcsolódás.

Szerintem a 180 ezer forintos bekötési díjat, és 45 ezer forintos havidíjat kicsit sokallnád. Persze aki ott él annak nem hiszem hogy a netköltség a legfájóbb tétele, sokkal inkább az ingatlannal kapcsolatos költségek. Egyébként a gigabit kapcsolat a szolgáltató hálózatán belül érvényes, nemzetközi irányba le van korlátozva 20 Mbps-re.
2006. jan. 31. 19:47 | válasz | #27
Ahoz képest hogy 3 hónapja örültünk az 56-osnak most elég jól megszaladtak!
2006. jan. 31. 19:46 | válasz | #26
Én is micro-t használok és nincs vele semmi bajom! 4260-at fizetek 400-as ért! És ha akármit nézek rajta akármilyen időben a letöltési sebességem max 2kb-al változik! És korlátlan!Különben kösség fel a gatyályukat a kábelesek mert ha ilyen ütemben fejlődik akkor hamar elérik az 1 megát! És nincs szükség méregdrága kábelekre mert a falumban 6-on vagyunk és a hozzám legközelebb eső 20méterre a legtávolabb 1,3km-re van tőlem!
KILROY  
2006. jan. 31. 19:42 | válasz | #25
Hong Kongban 1GB-s HyperDSL van. Gondoljatok bele...
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. jan. 31. 19:00 | galéria | válasz | #24
Ok de a mikro közel sem olyan stabil mint a dsl, ráadásul csak olyan helyeken érhető el ahol nincs más.
2006. jan. 31. 18:43 | válasz | #23
SDSL? végre bejött a hazánkba, ami a német netes játékosoknál már évek óta megszokott:)
2006. jan. 31. 17:55 | válasz | #22
Én is 6250-et fizettem az 1/1Mbitért, de most 6000Ft és ha 2 évre előfizetsz, akkor 5000Ft bruttó. :-) Ez mikrohullámú hálózat, 10 előfizetőnek kell lennie 100m-en belül 1-1, és UTP kábelen hozzák a netet miután leosztották a mikróról. Nálunk 1 tömbház kap 10/10Mbitet így nálam a legrosszabb esetben is 800/800 de korlátlan. És ennek a mikrós cuccnak olcsó a kiépítése is.:-) Zalaegrszegen a Zalaszám biztosítja ezt. Szerintem Pesten is simán megoldható lenne ez a dolog, 100m-entként csak lenne 1 előfizető. Mármint 10 ember kell egyszerre, és az a 10 ember 100-100m. 100m az UTP kábel miatt van egyébként. Hogy a jel ne vesszen el.És így se modem se telefonkábel nem kell. Még csak bekötési díj sincs ha legalább 1 évre előfizetsz.
shabba  
2006. jan. 31. 17:43 | válasz | #21
Azért lehetett csak ezt az egy csomagot olvasni, mert ez volt az egyedüli aminek ára már 2 hónapja kint szerepelt az adsl3g.hu-n.

Inkább az a kérdés a te lakhelyed azon kevés számú telefon főközpontnak a vonzáskörzetébe esik-e ahol elérhető a TvNet saját infrastruktúrája. Ha igen akkor nyert ügyed van és amint lejár a hűségszerződésed válthatsz. Viszont ha nem akkor ezt a letőség számodra elérhetetlen marad.
shabba  
2006. jan. 31. 17:40 | válasz | #20
ADSL2+ a rendszer, annak a maximum értéke 24/1Mbps. Ezen kívül a jelenleg kapható eszközök jellemzően ezt tudják. Természetesen a szabványos visszafelé kompatibilisek.

Az ADSL2+ sem olyan új dolog, 2003-ban szabványosodott, előtte egy évvel az ADSL2 így annak kifutási ideje nem volt túl hosszú, ezért túl sok eszközt nem is építettek rá.

Az elmúlt pár évben a fatáv által beüzemelt vagy lecserélt eszközök is igen nagy valószínűséggel ADSL2+osok hisz másfajta eszközt már nem igen kapni, és nem is éri meg mást vásárolni.
DanyyX  
2006. jan. 31. 17:37 | galéria | válasz | #19
Hehe, TvNET-nél vagyok már másfél éve
Igaz nem ADSL 3G, de azért igy se rossz...
2006. jan. 31. 17:34 | válasz | #18
Végre valahára értelmes hozzá szólást is látok itt. Gratulálok! :))
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. jan. 31. 17:33 | galéria | válasz | #17
Na máshol lehetett olvasni hogy mennyibe kerül, bár nekem csak az 1mbit-es csomag tűnt fel 6240 ft/hó val (ez bruttó ár!!). Úgyhogy ha igaz lesz, akkor pápá mocskos t akármik, mert most ugyanezért 9990 ft-t fizetek.
2006. jan. 31. 17:25 | válasz | #16
Kérdés tőlem a cikkírónak: Nem derült ki nekem egyértelműen, de akkor most ADSL2 rendszerről van szó?
shabba  
2006. jan. 31. 17:20 | válasz | #15
Az ADSL ahogy a nevében az "A" is mutatja asszimetrikus. Alapjaiban úgy lett kifejlesztve hogy a letöltési irányt priorizálták, ezért lettek az szabványok 8/0.8,12/1 és 24/1Mbps-esek(ADSL,ADSL2,ADSL2+).

Az SDSL ami inkább G.SHDSL-ként ismert, 2.3/2.3Mbps-et tud és szintén egy igen régi szabvány.

Az újgenerációs ADSL-nél van egy olyan alvariáns az Annex M-es ahol nagyon ahol úgy osztják ki az alkalmazott frekikeg hogy szimmetrikussá teszik a forgalmat így 3.5Mbps-et érnek el.

Persze az tudni kell hogy ezek a maximum értékek amik a távolság függvényében erősen lecsökkennek.

Amcsiban nincs már 10 éve ocsóért 10/10Mbps. Azt maximum etherneten lehet biztosíteni olyan pedig nem ér el minden háztartásba. Max a koleszeokban van ahogy idehaza is a felsőoktatásban.

10/10Mbps-et jellemzően inkább optikai hálózaton lehet biztosítani. Amcsiban sincsenek nagy uploaddal rendelkező kapcsolódások. Optikán így fejből én is csak egyre emléxem amelyik 10/10 és 20/20Mbps-es kapcsolódást kínál. Viszont gyanítom a 40GB-os forgalmi korlát és az utána MB-onként fizetett túlfizetés neked sem lenne szimpatikus.
2006. jan. 31. 17:19 | válasz | #14
Kollégám ezúton üzeni, hogy nagyon örül a 24Mbites ADSL lehetőségnek, de még jobban örülne, ha a három hónapja ígérgetett 2Mbites ADSL-t hajlandóak lennének végre bekötni. köszike! :)
obe  
2006. jan. 31. 17:12 | galéria | válasz | #13
én úgy várom ezt a szolgáltatót mint a messiást, szabaditson meg a surmó téonlánytól, nem hiszem hogy a 9500 huf/1 mbit-es förtelmes havidíjnál rosszabbat kínálnának..:(
2006. jan. 31. 17:08 | válasz | #12
"Az igazi meglepetés talán mégsem ez, hanem az SDSL nevű szolgáltatás (szimmetrikus DSL), ami végre azoknak kedvez, akik nemcsak letölteni szeretnének, hanem igényük lenne a nagy feltöltési sebességre is."
Érdekes, azt hittem az a DSL, ami már vagy 10 éve van amcsiknál ólcsóért (10/10Mbit)
shabba  
2006. jan. 31. 17:02 | válasz | #11
Mivel a csomagelnevezések, teljesen megegyeznek a fatávtól viszontértékesített csomagelnevezésekkel, és a sajtótájékoztatón is arról beszéltek azonos áron nagyobb sebességet adnak ezért valószínűsíthető hogy ez lesz. Persze biztosat majd holnap, ha ki lesz írva a weboldalukra.
shabba  
2006. jan. 31. 17:00 | válasz | #10
Jah az IPTV-t multicasttal oldják meg, mert úgy hatékony. De VoD-nél már jobban ki van hajtva a gerinckapcsolódás. Aztán hogy mikor indul idehaza IPTV az már talány. Valaki nemrég írta itt SG-n hogy fatáv állítólag őszre tervezi az indulását.
shabba  
2006. jan. 31. 16:58 | válasz | #9
Jelenleg nem elérhető az www.adsl3g.hu mert átirányítódik tvnet oldalára, de az elmúlt 2 hónap során ott minden megtalálható volt. 6,5Mbps/512kbps-es lesz a legnagyobb lakossági csomag. Ár nem volt kiírva eddig az tényleg csak holnap várható, meg az is mely telefonközpontok vonzáskörzetében lesz elérhető. Amit én eddig priváltban erről megtudtam az alapján egyes belvárosi központok lesznek érintve.
Sil3nt  
2006. jan. 31. 16:54 | galéria | válasz | #8
hogymi:?
13 ezer forint az 512/512 kbit-es csomag

nemsok?
Caro  
2006. jan. 31. 16:47 | válasz | #7
Az online adást multicastinggal nem lehet megoldani?
2006. jan. 31. 16:42 | válasz | #6
Szerintem 10 rongy körül. én most T-szopline-ra 11,400 Ft / hót fizetek, 2,3 Mbit / s letöltésivel.
Mighty  
2006. jan. 31. 16:40 | galéria | válasz | #5
A honlapon holnap lesznek bővebb infok.