Saját médialejátszó a Microsofttól?
2006. január 28. 16:39, szombat
A szoftveróriás olyan saját hordozható eszköz piacra dobását fontolgatja, amely a zene és videó lejátszása mellett játékokat is kínál majd. A jelek szerint a Microsoft így próbálja meg felvenni a versenyt az iPoddal szemben.

Hirdetés

Miután az Apple-nek sikerült az elmúlt négy évben a digitális zeneipar élére állnia, a Microsoft úgy tűnik, most végre megelégelte, hogy beérje a morzsákkal. A Business Week arról értesült, hogy a szoftveróriás komolyan fontolóra vette egy saját hordozható lejátszó kifejlesztését, melyet az iPod konkurensének szán. Igaz, végleges döntés még nem született, ám belső források szerint a cég már felállított egy csapatot, amely a kezdeményezés üzleti lehetőségeit igyekszik feltérképezni.

A Microsoft azonban ezzel a lépéssel beismerné, hogy jelenlegi stratégiája nem életképes. Bill Gates ugyanis eddig úgy gondolta, hogy a vásárlók nem köteleznék el magukat egyetlen lejátszóhoz, amikor a piacon annyi ilyen jellegű eszköz megtalálható. Éppen ezért elsősorban a zenei letöltő szolgáltatások szoftveres hátterére koncentrált a cég. Mára viszont kiderült, a nagyfőnök tévedett - az iPod lett az első számú hordozható lejátszó. Ráadásul az Apple minden évben megerősíti vezető szerepét a digitális zeneipar élén. 2005-ben a tengerentúlon eladott hordozható médialejátszók 67%-a Apple-termék volt; ez a szám 2004-ben még "csak" 52%-on állt - állítja az NDP Group piackutató cég.

A napnál is világosabb - ha Microsoft életben akar maradni ezen a piacon -, csak egy saját lejátszó lehet a megoldás. Persze egyből felmerül a kérdés, hogyan nézzen ki a termék. Peter Moore Xbox főnök szerint cége jövőbeli eszközei fő erősségükre, a videojátékokra koncentrálnak majd. "Nem egy saját iPod-verzióról van szó" - szögezte le Moore a Newswireless.net oldalán. Majd hozzátette, az sem elképzelhetetlen, hogy az Xbox márkanév alatt jön ki a termék.

Az elképzelésben rejlő lehetőségek tagadhatatlanok, ám fennáll annak a veszélye, hogy a vásárlók nagy része a Sony PSP-vel egy kalap alá veszi az eszközt és nem az iPod lesz a vetélytárs. Ebben az esetben a lejátszó biztosan veszít életképességéből, mivel a hordozható konzolok piaca sokkal kisebb, mint a digitális médiáé.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. jan. 30. 18:01 | válasz | #23
igen ez azért van mert vki benyom 1 tréfát és rögtön mindenki v csk vki nekieseik mert muszáj vitáznia mert a szíve mélyén élvezi...
Az a legrosszabb amikor a kultur hangnem is elveszik. Sokszor tapasztaltam ezt az sgfórumon...
Itt mindenki feszült? na mind1 néha amikor vmi nagyon felhúz én is tok anyázni de ált igyekszem elkerülni
Su0my  
2006. jan. 30. 17:27 | válasz | #22
Azért imádom, ha egy olyan cikkben, amiben mp3 lejátszókról van szó, el tudnak jutni oda az emberek(mivel a Microsoft szeretné csinálni...) oda, hogy linux/winxp +anyázás...
2006. jan. 30. 12:18 | válasz | #21
Én nem akarok erről vitázni.
Csak poénnak szántam. OS X alatt meg linux alatt azért az átlag user nem turkálhatja könnyedén az ilyen adatokat.
Ráadásul a személyre szabott beállításokat a sját homeodban tárolja ha letörlöd akkor csak az alapbeállítás jön vissza aki meg rendszer szinten csinálja az hülye :)
Tudom win alatt se csinálhat a user ilyeneket de átlag win alatt mindenki root és így ha kicsit megbogarászol valamit amihez nem értessz komoly károkat is okozhatsz.
Meg ugye win alatt sztem bárki bármit mond a SIMA felhasználói szabadság elég gyér, ellenben linux alat nagyon sok mindent csinálhatok a homeomon belül.
Amúgy win alatt ha valamit elk*rsz hiába próbálkozol a helyreállító konzollal nagyrészt mert van vagy 200 parancs össz, linux alatt viszont ha értesz hozzá meg lehet javítani sokmindent.
De tényleg nem vitázni akarok csak megmosolyogtatott hogy 1 újságíró így bizonyítja hogy a kékhalál az xpben is benne van.
Amúgy ezt te is elismerheted sztem a kékhalál nem képesség pedig Bill Gates ezt mondta.
2006. jan. 30. 11:18 | válasz | #20
"Amúgy eskü van 1 egyszerű leírásom h a windows saját regeditjével hogy lehet kb 10 perc alatt 1 1szerű fájl létrehozásával kicsikarni a kékhalált... durvus mi :)"

Megsúgom, vannak ennél gyorsabb és egyszerűbb módszerek is. Pl. az aktív profil törlése elég izgalmas jelenségeket eredményez.
Vagy pl. a teljes registry törlése biztosan eléggé hatásos.
De adj nekem egy linuxot vagy OS X-et, garantáltan elpusztítom azt is ugyanilyen egyszerűen.
Macc  
2006. jan. 29. 19:59 | válasz | #19
2006. jan. 29. 19:14 | válasz | #18
" Na meg azért külsőre is elég csini!"
most őszintén, a zsebedben nem mindegy hogy néz ki? :)
Su0my  
2006. jan. 29. 15:24 | válasz | #17
Nekem pl a Creative Zen microphotja sokkal jobban tetszik(külsőre is!!!), mint az iPOD... Amúgy legszívesebben iRIVER u-10-est vennék-de azt mondja meg nekem valaki, hogy lehetett egy videlyó-mp3-kép stb lejátszót(kép esetében megjelenítő;)) 1(!!!!!!) GB-osra tervezni? Amúgy az iPOD-nál tényleg sokat számítanak a fizetett kritikák, a reklám és egyáltalán, az Apple, min t fogalom. Na meg azért külsőre is elég csini!
2006. jan. 29. 15:00 | válasz | #16
de amúgy semmi bajom a winnel amíg nem kell használni... :P
nem akartam megbántani senkit mind1 ki mit használ csak eléedjen meg vele én ezért használok wint csak játékra :)
2006. jan. 29. 14:58 | válasz | #15
nálunk a családban van Mac(iMac G5) és igen jól megy hozzátenném.
Az OS X eddig mé csak attól fagyott le hogy 1 külső rack chipsetje nem támogatta csak a wint de amúgy még reset gomb sincs rajta és ha benyomtuk a shutdown gombot mindig biztonságban leállította magát lyenkor is. Linuxot meg még életemben 1szer láttam fagyni windowst viszont...
Nem vitatkozni akarok de nagyon stabil meg gyors szerintem és gyakran igen komoly számításokat végez a munka miatt és amit tud nem terhel a cpura.
Amúgy eskü van 1 egyszerű leírásom h a windows saját regeditjével hogy lehet kb 10 perc alatt 1 1szerű fájl létrehozásával kicsikarni a kékhalált... durvus mi :)
Tényleg nem vitázni akarok de nekem a látottak alapján az OS X is meg a linux is megbízhatónak tűnt(linuxot használok nap mint nap s meg windowst is de sokat látom a Macet is) ellenben a windows nekem nem túl sokat mutatott amiért szeretni tudnám :( és nemrég teszteltem a vistát hát nem tudom... 4 és fél év fejlesztés után szerintem méltán várhatok tőle sokkal többet mint az xptől de nemsoká beküldöm a részleteseredményt :-/
Macc  
2006. jan. 29. 14:49 | válasz | #14
Mo.-on ez nem ervenyes, de az iPod leginkabb az iTunes Music Store miatt van a toppon.
2006. jan. 29. 14:48 | válasz | #13
persze minden alkatrészen ott lesz a jelük mint az xboxban a power procin is ott van és mindet szabadalom védi szokás szerint?
Az apple meg vért izzad az 1%áért? hát ebből nekem nem úgy tűnt :)
2006. jan. 29. 14:26 | válasz | #12
" - az iPod lett az elsőszámú hordozható lejátszó"
a marketing hatalmas. 3xor drágább mint a többi hasonló kategóriás lejátszó, tudása nem több, aksik gyengék stb.. Mégis viszik mitn állat, mert nagy a reklám körülötte. Nem azért veszik, mert technikailag annyira fejlett, és annyival többet tud, hanem mert marketing. Mivel tud többet pl egy videos iPod egy iRiver H340-nél? azt leszámítva, hogy 30rugóval többe kerül az iPod? :)

Múltkor bementünk poénból tesztelni az eladókat, mit tudnak felhozni érvnek hogy iPodot vegyünk és ne iRiveret. Rendesen felkészültünk mindkettőnek a technikai részleteivel, és érdekes, nem tudott semmi olyat mondani, amire ne tudtunk volna rácáfolni.

Ha az M$ olcsón fog minőségi lejátszót kihozni, meggondolandó lesz. De addig marad a Német precizitás(iRiver+Sennheiser) :)
item   2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 28. 23:52 | galéria | válasz | #11
Szerintem erről nem érdemes vitatkozni, van pár ismerősöm akik nap mint nap használnak MAC-et és egyáltalán nincsenek olyan jó véleménnyel róla! (Grafikusok,DTP szerkesztők, egyéb) sőt nem egyszer láttam osx halált, ami csak a hardware ujraindításával múlt el. Mindegy nem akarok, vitázni erről, bocs az OFF ért, mindenki vegyen azt amit akar! Bye...
2006. jan. 28. 21:53 | válasz | #10
brr... fogram kis=fogtam ki.
2006. jan. 28. 21:50 | válasz | #9
nem, az OS X nem fagy ugyanúgy. :)
meg merem kockáztatni, hogy egyáltalán nem fagy. vagy ha igen akkor én egy különleges darabot fogatam kis.
A te PÉCÉD meg elbújhatna a szaros operációs rendszere és a biztonsága miatt.
2006. jan. 28. 21:50 | válasz | #8
ez rendben is lenne ha mindenzt 2-3 éve jelentik be :D sztem az zavarja őket, hogy hordazható kütyük piacán semmilyük sincs se mp3 lejátszó se movie nézegető se játék masín :D
Caro  
2006. jan. 28. 21:12 | válasz | #7
Eddig még egyik konkurens sem tudta megrendíteni az iPodot.
De nekem nem kell ettől még az biztos :)
item   2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 28. 19:43 | galéria | válasz | #6
hardwere=hardware-e
item   2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 28. 19:42 | galéria | válasz | #5
Érdekes hogy 1-2 ember mindíg erre jukad ki. Nem akarok védeni senkit, de a linux, meg az osx is fagy ugyan úgy, csak erről általában nem beszélnek! Amúgy pl az XP-m egész jól működik,talán mert jó vas van alatta, nem pedig rosszul összerakott kacatok??! Az MACINTOSH meg különösen elbújhatna a horribilis összegekből összeépülő hardwere miatt! Erről ennyit!
2006. jan. 28. 18:54 | válasz | #4
Hát, ha jól megtervezik és jól reklámozzák és esetleg még olcsóbb is lesz mint az iPod akkor venni fogják mint a cukrot!
De azthiszem ez egyértelmű :)
2006. jan. 28. 18:12 | galéria | válasz | #3
ez-is-le-fog-fagy-ni....
FecaA  
2006. jan. 28. 17:21 | válasz | #2
Hát nekem nem kéne xbox portable... :P Na jó talán... :D
2006. jan. 28. 17:12 | válasz | #1
Hehe, MS X-boy