Zenekiadó védi a letöltőket a RIAA perében
2006. január 29. 11:26, vasárnap
Kanada egyik legnagyobb kiadója a RIAA ellen fordult a szervezet legújabb bírósági perében, azzal indokolva döntését, hogy a letöltők elítélése nem áll sem saját, sem az érintett előadó érdekében.

Hirdetés

A meglepő döntést az váltotta ki, hogy az Amerikai Hanglemezkiadók Szövetsége bírósági pert indított egy kanadai család ellen több zeneszám letöltése miatt. Teljesen szokványos ügyről van szó, hiszen ilyen jellegű perekre számos esetben került sor a közelmúltban. Kapott már fájlcserélő dalonként 750 dolláros büntetést, ítéltek el következő generációs hálózatot használó egyetemi és főiskolai hallgatókat, sőt, egész hálózatok bezárása sem számít már kiemelkedő eseménynek. Most azonban úgy tűnik, hogy a RIAA nem fog könnyen célt érni, mivel a megvádolt családnak éppen egy nagyobb kiadó fogja pártját.

A család tagjai Avril Lavigne zeneszámait töltötték le, amelyek a kiadó legnagyobb durranásának számítanak - az apát több, mint 600 dal letöltésével gyanúsítják, és a RIAA 9000 dolláros (csaknem kétmillió forintos) kártérítést követel. A magánkézben lévő Nettwerk Music Group - Kanada legnagyobb nevű kiadója - ugyanakkor közleményük szerint úgy határozott, hogy finanszírozni fogja a Gruebel család összes perrel kapcsolatos kiadását.

Teszik azt azért, mert nem értenek egyet a RIAA döntésével, sőt, egyenesen úgy vélekednek, hogy ez számukra és az érintett előadónak egyaránt hátrányos. "A rajongók beperlése nem megoldás, ellenkezőleg, ez maga a probléma. A bírósági per előadómnak sem áll legjobb érdekében" - így fogalmazott közleményben Terry McBride, a Nettwerk vezére.

Időközben már ki is jelölték a védőügyvédet, aki hasonlóképpen nyilatkozott, hangsúlyozva, hogy a RIAA megkérdőjelezhető módon használta fel a törvényt, és ezek a perek egyfajta pajzsként, és nem pedig kardként alkalmazandók. A kiadó vállalta a pereskedés összes költségét, és az esetleges büntetést is kifizeti, amennyiben a családfő veszít az ügyben.

Érdekes ellentét alakult ki tehát a kiadó és a zeneipar védelmét hangoztató RIAA között, amely további következményekkel járhat. Utóbbinak mindenképpen figyelmeztető jel, hogy egyes ügyekben még az ágazat főbb szereplőinek véleménye sem egyezik.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Yfel  
2006. jan. 31. 04:15 | válasz | #52
Nem kell törvényt változtatni. Kanadában a letöltés nem törvényellenes. Ha megosztod a letöltött anyagot az már természetesen más kérdés.

Y
2006. jan. 30. 13:37 | válasz | #51
Ja jól van...
Azt hittem már, hogy a két hülyegyerekkel akartad párhuzamba vonni hozzászólásom szellemi színvonalát...

Tudom, hogy idealistának hangzik amit írtam, de tényleg így van.
Valamikor a zene egy közös örömszerzési forrás volt, mára már csak egy gusztustalan pénzéhes üzleti tevékenység. (Tisztelet a kivételnek.)
Csak a pénz a pénz a pénz! Az a szaros lóvé...
2006. jan. 30. 13:36 | válasz | #50
Hát LOL!!! Bekaphatja a RIAA!!!! Jól csinálták!!
2006. jan. 30. 12:37 | galéria | válasz | #49
Bill és Ted oltári kalandja/haláli túrája filmek (a zene által "felszabadulnak" az emberek, felvesszük a kapcsolatot idegenekkel, a halál szólóalbuma ....) irtózatosan nagy komédia, alaposan elrejtett mély tartalommal :))
2006. jan. 30. 12:08 | válasz | #48
Ezt meg hogy értetted?
Mike  
2006. jan. 30. 11:43 | galéria | válasz | #47
akkor azért büntetnek meg, mert titkosítottál
2006. jan. 30. 11:40 | galéria | válasz | #46
Talán eljön majd az az idő is, amikor a szerzők/előadók rájönnek, hogy a zene nem csupán egy kereskedelmi cikk. A ZENE egy egyetemes nyelv, mely oly közel áll az emberi faj lelkéhez, mint talán semmi más ezen a világon. A zene gyógyít, a zene táplálék a léleknek
Ez jóóó a Bill és Ted-et juttatta eszembe :)))
fflx  
2006. jan. 30. 11:36 | válasz | #45
"Ritka lenne ha minden cég egyetértene a letöltés legalizásáért"

En ugy tudom, hogy ma itt minalunk a letoltes egyelore LEGALIS. A fajlmegosztas az ami nem. De persze csak tepem itt a szamat masokkal egyutt mert egyesek mindig elfelejtik, hogy nem a nagy Egyesult Amerikai Almokban elnek.
2006. jan. 30. 11:26 | válasz | #44
Érdekes fordulat. Talán eljön majd az az idő is, amikor a szerzők/előadók rájönnek, hogy a zene nem csupán egy kereskedelmi cikk. A ZENE egy egyetemes nyelv, mely oly közel áll az emberi faj lelkéhez, mint talán semmi más ezen a világon. A zene gyógyít, a zene táplálék a léleknek.
Nem lehet kisajátítani!
Talán lesznek majd előadók, akik a zenét az emberek örömére csinálják, és fizetni annyit kell majd nekik, amit a hallgató gondol. És akkor kimarad a léncból a KIADÓ, aki nem jó másra, mint arra hogy gazdagondjon az előadó és a hallgató kapcsolatából.
Emberek! Készítsünk zenéket egymásnak. Mindenféle stílusban. Tegyük ezt letölthetővé és a RIAA bekaphatja.
Túl kapzsi lett ez a világ. Lassan már zenét is csak az hallgathat, aki meg tudja fizetni...

Mike  
2006. jan. 30. 11:06 | galéria | válasz | #43
ez minimum életfogyt vagy halál! :)
Mike  
2006. jan. 30. 11:02 | galéria | válasz | #42
látszik, hogy kanada nem USA
az ilyen cégek fognak talpon maradni, és nem azok, akik korbáccsal ösztökélik az embereket vásárlásra
végül, marketing lépésként sem utolsó
2006. jan. 30. 10:51 | galéria | válasz | #41
Ha ezzel hozzásegítem a kiszáradáshoz, akkor állok elibe...
BoSA  
2006. jan. 30. 10:25 | galéria | válasz | #40
Namármost a múltkor mondta a TV-ben ez a Pityinger nevu faszi, hogy o szemkoztkopne minden zeneletoltot, aki nem veszi meg az eredeti CD-t. De mikor o enekli :0)hogy megyunk lopni, az rendben van.
RelakS   2002. 05. 15. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 05. 15. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 05. 15. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 30. 10:13 | galéria | válasz | #39
Namost egy dedikálásra azért már megvenném az eredeti lemezt...
2006. jan. 30. 09:41 | válasz | #38
Azért a kiadó megoldotta hogy 9ezer dollárból fent legyen az világ hírlapjain...
Emberek, azért naívak se legyünk...
craesh  
2006. jan. 30. 09:04 | galéria | válasz | #37
Tehát:
- A RIAA olyan szervezet ami a kiadók érdekeit védi törvényesen
- Ha a kiadót meglopják, pl letöltéssel, akkor neki kötelessége az ellen küzdeni, pl pereskedéssel
- Namármost ha a kiadó a beperelt tag mellé áll, attól még törvénysértést követett el.

Megoldás:
- Vagy a kiadó fogja kijelenteni hogy "mostantól nem büntetjük az általunk kiadott számok letöltését"
- Vagy törvényt modositanak, merthogy ez pont olyan mintha:

Te az utcán megölsz egy embert, merthogy annak a testvére azt mondta neked hogy szabad, ugyanis törvénybe van hogy bütetik az emberölést.
Attól hogy letöltesz törvényt szegsz. Vagy a törvényt modositják, vagy a kiadó változtatja meg az álláspontját. Valószinu ez fog bekövetkezni... Ritka lenne ha minden cég egyetértene a letöltés legalizásáért :D

P3h3ly  
2006. jan. 30. 09:00 | válasz | #36
Végre egy kiadó akinek feltűnt hogy a zeneletöltés nem egyenlő a gyilkosság bűnével.
BoSA  
2006. jan. 30. 08:13 | galéria | válasz | #35
Hát Zoleeéknál is csak addig tart a ganxsta feeling még oket meg nem lopják.
RelakS   2002. 05. 15. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 05. 15. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 05. 15. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 30. 07:48 | galéria | válasz | #34
Így jártak :)

Én egyszer azon röhögtem fel, hogy valami rinocéroszbőrű egy Gangszta dedikáláson volt képes másolt cd-vel odaállítani. Nem csodálom, hogy Zolee elküldte a búsba :D
2006. jan. 30. 05:31 | válasz | #33
Nem azért, de én még sok kiadót nem hallottam sírni a "hatalmas veszteség" miatt, csak a RIAA, és társait. Sőt innen-onnan már lehetett hallani, hogy a kiadók többsége nagyon nem ért egyet a "jogvédők" módszerével. Előbb-utóbb itt kiborul a bili, és az egész RIAA féle bandát p*csán rúgják pont azok akiket állítólag védenek. Addig is ezt nekik
Tetsuo  
2006. jan. 30. 01:16 | válasz | #32
A helyzet az, hogy a kiadó egy relatíve kis kiadó. Legalábbis az 5 nagyhoz képest, akik uralják a Föld zenei piacának 80%át. S valószínű, hogy az ő levesükbe köpött most bele.
Kiváncsi vagyok, mit lép a kartell.
2006. jan. 30. 00:34 | galéria | válasz | #31
Ha magáncélra tartod a letöltött számaidat akkor az MAGYARORSZÁGON nem illegális. Csak a tisztánlátás kedvéért.
2006. jan. 29. 23:06 | válasz | #30
Kollegiumba amugy is csak a kollegiumigazgato engedelyevel johet be a kozeg. Mondjuk ha raijesztenek biztos beengedi oket, amugy meg mehetnek a ... Szoval barmely kollegiumba ha bemenn egy jogvedo, rogton szivrohamot kapna. De letolteni a koztarsasgi osztondijas is ugyanugy tolt, mint az, aki eppen hogy csak bekerult.

Amugy meg egy DriveCrypt felropul a gepre, hogy vedje a bizalmas adataimat, es akkor a rendorbacsi meg a szakerto is csak nezhet... :-)

A kanadai cegtol ez igen rendes dolog. Ebbol is latszik, hogy a RIAA es tarsai nem biztos, hogy a kiadok, muveszek erdekeit vedik - vagy ez is csak egy reklamfogas a ceg reszerol?
NeoMaN  
2006. jan. 29. 21:04 | válasz | #29
RIAA perelt kanadai állampolgárt. Kanadai kiadó a földije mellé állt. :)))
Kurvajó! :D
Jól csinálják!
Aramir  
2006. jan. 29. 20:18 | válasz | #28
Ne adjatok nekik ötleteket, a végén még a tortákon is lesznek artistjustos matricák :D
enkido  
2006. jan. 29. 20:09 | válasz | #27
ez igy igaz is lenne, csak képtelenség összehasonlítani az ügyészséget a RIAA-val :D az egyik ugye egy független érdekvédelmi szervezet... és ez ugye nem az ügyészség :DDDD

a példáddal érve olyan mintha te pofánvágnál egy politikust tortával, megegyeznétek utána meg pista bácsi tenne feljelentést... bár lehet, hogy ez törvényes :D
ReTeK  
2006. jan. 29. 19:13 | galéria | válasz | #26
pl. ha pofánvágok tortával egy politikust (vagy nagykutyát) aztán megegyezek vele hogy ez ugyan vicc volt ne csináljon már belőle nagy ügyet ettől függetlenül az ügyészség feljelent és akár 3 évet is kaphatok garázdaságért, ez valami hasonló lenne nem
2006. jan. 29. 18:30 | válasz | #25
mi a szart csinál a RIAA Kanadában ? nah mindegy ez akkor is mókás, hogy a kiadó is ellene fordult :D
h4x0r  
2006. jan. 29. 17:59 | galéria | válasz | #24
IP címet csak bírói végzés alapján kérhetik, alapos gyanú esetén, itt viszont csak egy (relatíve) anoním személy relatíve anoním és semmi részletet el nem áruló kijelentése volt, tehát max. ismeretlen tettes ellen lehetne eljárást indítattni. Ezt egy Pázmányos jogász ismerősöm mondta, aki (szerintem) ért hozzá.
A koliban lefoglalós esetekről annyit, hogy ez egy-két koli volt, sokszor még az eljárás is hagy kívánnivalót maga után. Viszont több, mint száz koli van országszerte, akik nem jártak így...
dez  
2006. jan. 29. 16:53 | válasz | #23
Ja, csorbát szenvedne a jól bejátatott futószalagos sztárcsináló biznisz.
2006. jan. 29. 15:28 | válasz | #22
Dicsekedj csak, majd IP után jól kinyomoznak, aztán már fizethettek is..
Itt meg olvashatjuk, h újabb kollégiumban volt razzia, több személyt bilincsben vittek el és lefoglaltak egy csomó számítógépet is, a rendszergazdát pedig már ki is végezték...
2006. jan. 29. 15:15 | válasz | #21
megszuntetném az ilyen RIAAt meg a magyar hasonmásait mind... grrrr menjenek a faszba keressenek maguknak értelmes munkát... aki meg tudja venni ugyis megveszi aki meg letolti akkor sem venné meg ha nem tudná letolteni tehát nem okoz kárt... hányok már ezektol a szaroktol... sok onelégult birka
echo  
2006. jan. 29. 15:05 | válasz | #20
Nah, ezt is megéltük. Mintha lassan azok is megtalálnák a hangjukat akik utálják ezt az egész filecsere ellenes bizniszt
2006. jan. 29. 14:59 | válasz | #19
ez vicc...
enkido  
2006. jan. 29. 14:44 | válasz | #18
Azért ebben nem vagyok teljesen biztos... :) Nincs itt valaki aki jogot tanul??? Kíváncsi lennék egy tőlem sokkal jobban hozzáértő véleményére is :DD

Szerintem nincs joguk pereskedni, hiszen senkinek az érdekeit nem védik jelen esetben :)
szombi  
2006. jan. 29. 14:12 | válasz | #17
Ha a CD-ken lévő zeneszámokat hozzávennék a vinyómon lévőkhöz, akkor én 83 millás csekket kapnék...
A kollégiumot - ahol lakom - milliárdokra megbírságolhatnák.
2006. jan. 29. 14:08 | válasz | #16
600 számért 2milla?
Nem nagyzolni akarok, de pillanatnyilag kb. 18 EZER szám van a vinyómon, 99%-a illegális. Ugyanezzel az aránnyal számolva ez 54 millió forint büntetés lenne...
Erre meg már nem is tudok semmit mondani:
"Kapott már fájlcserélő dalonként 750 dolláros büntetést"
2 milliárd 700 millió forint lenne 750dollár/zeneszámmal számolva :D

De ha állatokat kínoznék, pár fillér büntetést kapnék...
De ez már komolyan nevetséges, a zenéknek, meg a filmeknek, meg a szoftvereknek, stb-nek több jogvédő szervezete van, mint az embereknek, állatoknak, az élőlényeknek...
wmatyi  
2006. jan. 29. 13:56 | válasz | #15
A kiadók igazán attól tartanak, hogy a zeneletöltők felismerik, létezik a rádiók és zenetévék által folyamatosan sugallt, elnézést sugárzott zenén kívűl más is.
És itt általában szinvonalbeli ugrás van, ami arra kényszerítené őket is, hogy emeljék a lécet, de ez már tényleg bevételkiesét jelentene...
2006. jan. 29. 13:40 | válasz | #14
Mindig is tudtam, hogy Kanadában több az IQ, mint az USA-ban, de ez a hír tényleg meglepett...
2006. jan. 29. 13:13 | válasz | #13
Kellene ennek a szemét bandának egy precedens értékű pert a nyakába zúdítani, mondjuk becsületsértés címén (mit képzel hogy kalodába rakat engem csak azért mert pár zeneszámot letöltök, és engem állit be a nemzet legnagyobb ellenségének), ami után már minden 'becsületes 'sértett perelhetné az utolsó pénzéig a RIAA-t. Elvégre ha már a törvény ilyen 'foghíjas' a kisember védelmével szemben , ha egy RIAA szerű szörny elkapja, ugyanez egészen biztosan áll a másik irányba is, csak a módját kell megtalálni. Kanadáék megtalálták :))
Sadist  
2006. jan. 29. 13:06 | galéria | válasz | #12
Igen, beperelhetnek, mert a dalokat Pista bácsi illegálisan tölti le, onnantól kezdve a RIAA-t meg rohadtul nem érdekli, hogy a kiadó vagy az előadó akar-e pereskedni. Ők rámondják majd, hogy a zenekarod érdekeit védik, tetszik vagy sem.
enkido  
2006. jan. 29. 12:42 | válasz | #11
Tehát tegyük fel, hogy én vagyok egy személyben a kiskunrekkettyei Ütvefúrók nevű zenekar és a Kiadom-a-lemezed-bárkisvagy nevű kiadó kiadja a lemezem, majd Józsi bácsi letölti a netről, de ez se engem se a kiadómat nem zavarja (a tulajdon ugye a mi kezünkben van) akkor is jöhet a RIAA vagy ASVA vagy akármelyik szervezet, és beperelheti Józsi bácsit??? Milyen jogon? Semmi közük a hanganyaghoz... Szerintem.

Persze az adott példában én se adnék "engedélyt" a letöltéshez, csak szemethunynék a letöltés ténye felett. Ahogy a cikk által említett ügynél is...
2006. jan. 29. 12:39 | válasz | #10
Ez pontosan az, ahogyan én is látom ezt a lufit a RIAA-val.
2006. jan. 29. 12:36 | válasz | #9
Köszi a javítást.
Sadist  
2006. jan. 29. 12:32 | galéria | válasz | #8
Úgy látszik nem. Gondolom a pénz miatt kerül a képbe. Rájöttek, hogy milyen jövedelmező, ha védtelen kis emberkékről perelik le a gatyájukat is. Letöltők meg úgyis mindig lesznek. Mondhatni kiapadhatatlan pénzforrás. Az előadók meg a per nyereségéből gondolom annyit látnak, mint egy eladott cd árából. Néhány százalékot... Többi megy a RIAA zsebébe. Anélkül hogy fizetnék a marketing kampányukat?
Az egész kb. olyan, mintha elnevezném magamat Kutyák Érdekeit Védő Szervezetnek, és minden gazdit beperelnék, aki nem vesz a kutyájának minimum 2*1-es kutyaházat, nem megfelelő kajával eteti stb. Megnyerem a pereket, lesz egy rakás pénzem, de a kutyáknak attól nem lett jobb. Csak a gazdik félnek majd kutyát tartani...
dnes82  
2006. jan. 29. 12:23 | válasz | #7
:) Elobb nezd meg, mennyi olajat es foldgazt importal az USA Kanadatol, illetve mennyi adossaga van Kanada fele.
enkido  
2006. jan. 29. 12:15 | válasz | #6
Én most akkor megint nem értek valamit :)

A RIAA nem a kiadó nevében perel? Hiszen az ő érdekét védené, legalábbis ezt hangoztatja úton út félen... ha a kiadó úgy dönt, hogy nem foglalkozik az üggyel, sőt szárnyai alá veszi a letöltőt, akkor hogy kerül a képbe a RIAA? Kinek a nevében indítja a pert? Ha megnyerné, a büntetés kinek a zsebébe vándorolna? A RIAA-éba? Mert neki semmi köze az albumhoz, vagy számokhoz... hisz sem a kiadó sem az előadó nem indított pert. A RIAA-nak pedig nem tulajdona az album, csak egy "érdekvédő" (már elnézést) szervezet...
2006. jan. 29. 11:56 | válasz | #4
Mekkora szívás a RIAA-nak !!!!!!
Most képzeljétek csak el!
Mi lenne, ha minden cirkuszigazgató az oroszlánok elé dobná vacsorára az összes ponyva alatt "beosonó" nézőt..
Caro  
2006. jan. 29. 11:55 | válasz | #3
Hehe, ezt jól beszívták.
k0zi  
2006. jan. 29. 11:41 | válasz | #2
BLAME CANADA! BLAME CANADA! :D
Szerintem hamarosan USA lerohanja Kanadát, ott még vannak értelmes emberek, és ez veszélyezteti az amerikai népet!
Lacc  
2006. jan. 29. 11:39 | galéria | válasz | #1
Na ezt nevezem én lolnak, erre nem gondoltam volna...