Játékipari kiállítások - csak szolidan
2006. január 29. 11:28, vasárnap
A lengén öltözött modellek eddig éppúgy hozzátartoztak a különböző számítástechnikai vagy játékkiállításokhoz, mint a kiállító vállalatok standjai vagy az új szoftver- és hardvereszközök bemutatása. Ennek a korszaknak azonban hamarosan vége szakadhat.

Hirdetés

Az Amerikai Szórakoztató Szoftveripari Szövetség (ESA) képviselői bejelentették, hogy az idei E3 kiállításon nem lesznek jelen a jól megszokott, dekoratív, Booth Babesnek nevezett modellek. A bejelentés megdöbbentette mind a cégeket, mind a látogatókat, mivel az elmúlt esztendők rendezvényein a Booth Babes-lányok hozzátartoztak a kiállítás összképéhez. A vállalatok ugyanis így próbálták meg felkelteni a főleg férfiakból álló látogatósereg figyelmét új konzoljaikra, játékprogramjaikra és más termékeikre. A jövőben ez nem így lesz: amelyik konszern megsérti az előírást, az nagyon komoly pénzbüntetésekre számíthat.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az E3 kiállítói számára egy ideje már létezik egy olyan előírás, ami megtiltja például, hogy a kisegítő lányok túl sok részletet mutassanak meg vonzó testükből. A bikini vagy tanga viselése, illetve a kihívó viselkedés ez alapján tiltott. Azonban komolyan ezzel a kérdéssel eddig senki nem foglalkozott, a cégek finoman szólva a fülük botját sem mozdították, a rendezők pedig nem voltak túlzottan kemények, ha az előírás betartatásáról volt szó.

Az ESA szakem­be­rei szerint a hel­yzet az idei esztendőtől gyökeresen meg fog vál­toz­ni, és kí­nosan oda fognak ügyelni az erkölcsre és a jó illem­re. Amelyik kiállító a szó­beli felszó­lítás hatá­sára sem számű­zi a stand­járól a Booth Babes-lányokat, akár 5000 dolláros pénz­bün­te­tés­sel is számolhat. "Az E3 egy szak­mai ren­dez­vény, ahol üzletről van szó" - indo­kolta a szigorú lépést Mary Dolaher, az E3 igazgatója.

Évről évre egyre több fiatal lóg be - főleg a lányok miatt is - a világ legnagyobb számítástechnikai kiállítására annak ellenére, hogy a belépés csak 18 éven felüliek számára lehetséges. Az idillnek azonban sajnos vége.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. feb. 04. 09:46 | válasz | #35
Jujjj, de szét kúrnám ezeket a csajokat. Egyébként én azt csinálnám, hogy vmelyik képen látható kis puncinak elcsavarnám a fejét, aztán az furulyázna is, meg hozná nekem a legújabb stuffokat (persze ingyen). Szóval amolyan Torrente stílusban kell ezt csinálni (nem bitTorrentéről van most szó :)). Aztán amikor megundtad a játékot meg a csajt, akkor mész a másikhoz. Ezekkel tényleg így kell bánni, egy kis férfidzsúzért sok mindre kaphatóak, nekünk férfiaknak meg csak annyi dolgunk van, hogy ki sminkeljük a kis pofikájukat. Na lépek nézni egy Al Bundyt. :))
Mice  
2006. feb. 02. 00:44 | válasz | #34
na erre meg azt mondom, hogy aki nem tudja a kettőt korrektül összeegyeztetni az meg is érdemli, hogy ne lássák a termékét. álljon csak minden posztnál egy öltönyös muki. az az igazi...
Mice  
2006. feb. 02. 00:40 | válasz | #33
hát ha sokáig tiltják akkor előbb v. utóbb elköltözik az magától...

"nagyon helyesen teszik! egy szakmai kiállitás valóban az adott termékről szóljon, és ne a "felhozatalról"."
vazze E3. lehet h itt értesülsz a dvdutódokról meghajtókrol gpucsodákról de ugyanez a hely az is ahol a gémekről rántják le a leplet...

az age3bonuskorongot nézted? sokan csak az első kettőt ismerték és baromira nem azért mentek el mert techkiállításra akartak menni, hanem mert pozitívan csalódtak az első pár részben. ők elmentek beleszerettek a gémbe és tucatnyian ott helyben megvették. Ezt nevezzük technikai kiállításnak?

mellesleg az egyik hasonló kiállításnak is évrl évre csökkent a látogatottsága míg végül ők is lehúzták a rolót rendezési költségek címen. itt se csodálkoznék ha másképp lenne. azért ennyire prűdnek lenni...
2006. feb. 01. 14:31 | galéria | válasz | #32
18 év felettiek mehetnek csak be?! LOL! No comment!

Ha ezt a hülye törvényt figyelembe veszik később a jövőben is - mindenhol -, akkor jönnek majd a focimeccsek, kosármeccsek, autóversenyek is, ha mindez ezen a feminista picsán múlik.

Szar lesz majd egy Superbowl cheerleaderek, vagy egy Forma 1 esernyős lányok és boxcicák nélkül ...

Sebaj, helyükre majd jönnek a buta politikusok és arcemberek, akik szerint a Counter Striketól vagy a GTA-tól közveszélyes lesz az ember, vagy olyan feminista picsák, mint Hillary Clinton.

Csak így tovább!

Basszák meg!

(Nincs valakinek képe erről a feministáról?)
endale  
2006. jan. 31. 14:41 | válasz | #31
Tegye fel a kezét aki, ki fog menni.
Igen, most vegye le akit csak a játékok érdekelnek.
Ok
A többieknek nem tök mindegy??
2006. jan. 31. 11:17 | galéria | válasz | #30
A kép közepén lévő hölgyike arca mindent elárul...
2006. jan. 30. 23:07 | válasz | #29
így csomó csaj elesik egy kis pénztől, amit a testével, küllemével szerezhetne meg... ezért inkább elmennek szexuális munkákat végezni-->terjed a prostitúció!
2006. jan. 30. 18:40 | válasz | #28
Szegény kis lurkók, belógnak aztán nem láthatnak suncikat : (
wander01   2005. 04. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 04. 04. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 04. 04. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 04. 04. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 30. 17:13 | galéria | válasz | #27
peticiot a pofájukba különben gémsztáron nem lesz e3 babes szekcio
PeeTeR  
2006. jan. 30. 16:45 | galéria | válasz | #26
baxxak magukat szajba akik igy dontottek
P3h3ly  
2006. jan. 30. 15:31 | válasz | #25
nem tudom hogy maestro meleg-e vagy sem, de tény hogy ezeken a helyeken inkább a kirakott cuccok a lényegesek, nem a sunák amik mellette/rajta ülnek...
(csajozásra van jobb hely is, ha meg csak bámulni akarod őket akkor ott a pornófilm, ott még ez a pici ruha sincs rajtuk :P)
De mint Wander előttem emlegette, az amcsik valszín hogy nem erre jöttek rá, inkább csak azért nem lesznek csajok mert az igazgató egy "prűd vén picsa".
Me Ga  
2006. jan. 30. 15:05 | válasz | #24
Te is buzi vagy? :-)
2006. jan. 30. 12:44 | válasz | #23
bocsi a magyarért általában sietek "pötyögni" de nem megy...
2006. jan. 30. 12:43 | válasz | #22
Én is helyeslem. Lehet hogy ezután majd az amerikai kiscsávó is eltud menni majd a kiállításra mert érdeklődik a számítástechnika iránt, vagy már most tudni fogja milyen építő játékot kérjen majd karácsonyra...:)
Azért is helyeslem, mert ezzel nem szereznek a gyártók nagyobb érdeklődést, csak megnézik a jó csajokat és mennek tovbb oda, ami ténylegesen érdekli őket. Amikro a Bp.-i MotorShow-n voltam akkor is alig lehett nézelődni, mert egy csomóan körbegyültek a csajokhoz a motorkat meg alig lehett skubizni, nem is tudtam a mocikat fényképezni csak a csajokat mert mindegyiken majdnem ült egy, nem volt rossz de a célom nem ez volt, elterelte a figyelmet inkább, szerintem ezt az utóbbit érik inkább el
wander01   2005. 04. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 04. 04. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 04. 04. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 04. 04. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 30. 12:24 | galéria | válasz | #21
ez mekkora baromság. a csajok vonzották nagy valoszinüséggel a látogatók 40%-t, de szerintem minimum 10-20%-al kevesebb látogato lesz. meg ez egy játékszoftver-IT kiállitás nem? korosztály megvan, érdeklödés megvan, mi kell még? inkább örülnének hogy ennyi látogato van.

Ja nemtom észrevettétek-e : "Az E3 egy szakmai rendezvény, ahol üzletről van szó" - indokolta a szigorú lépést Mary Dolaher, az E3 igazgatója"

NŐ AZ IGAZGATÓ! biztos valami prűd vén picsa és saját elvesztegetett ifjukorára emlékeztetik a csajok ezért akarja betiltani az egyik legjobb vevőcsalogató fogást :D

Szánalmas. Ezek szerint az E3-on soha többet nem fognak Tomb Raidert kiállitani? meg Bloodrayne-t?
Btauas  
2006. jan. 30. 11:22 | válasz | #20
Ez 1 rossz vicc! Amerika az idiotizmus hazája...
A lányok nem eladni akarják a terméket csak felhívják rá a figyelmet, úgyis csak akkor fogod +venni, ha tényleg jó. Ezzel az erővel kitilthatnák az óriásplakátokról és a tv-ből az összes olyan reklámot amelyben lengénöltözött vagy kihívóan viselkedő hölgyek vannak...
De én nem szeretnék 1 olyan világban élni!
2006. jan. 30. 08:47 | galéria | válasz | #19
Pár éve olt egy rádióreklám amiben egy szexi női hang élvezkedett a mikrofonba hogy "Szumátra-tetőcserép ahhh..." egyesek szerint ez már túlzás, én mindeneetre ha szükségem lesz tetőcserépre csakis Szumátrát fogok venni!
AtisH  
2006. jan. 30. 04:26 | válasz | #18
Na persze. Akkor nézegesd a Kovács Lajost és a "profi" termékét amely gondolom "társadalmilag elfogadott". Azért nem szabad elfelejteni, hogy játékszoftver is a szórakoztatóipar része és szvsz nyugodtan elmennek az ilyen körítések, főleg ha kint van a 18-as tábla. Ha meg a fiatalabbak belógnak az meg a szervezőkre nézve szégyen.

Költöztessék ki a prűd USA-ból az ilyen rendezvényeket mondjuk Európába (esetleg Amszterdamba) és egyből megoldódnak a problémák.
HöfEE  
2006. jan. 30. 01:07 | galéria | válasz | #17
Ez igaz , csak tudod manapság ebben az elfajzott világban próbálnak az emberek kicsit erkölcsösebbek lenni, tényleg nekem is tetszenek a csajok de most komolyan ne ezzel növelje egy cég az eladásait hanem azzal hogy minőségi terméket csinál... ha nincs igazam nyugodtan mondjátok
2006. jan. 29. 22:56 | válasz | #16
jól szóltál.. :)
2006. jan. 29. 19:14 | válasz | #15
szerintem ez 1 nagy baromság, aki foglalkozott már reklámmal, az tudja hogy a férfiaknál a termékek nagy részét nagyságrendekkel hatékonyabban lehet eladni, ha egy (vagy több) jó nő probálja rásózni. Márpedig ha itt üzletről van szó akkor a saját üzletüket rontják ezzel a rendelkezéssel.
2006. jan. 29. 17:42 | galéria | válasz | #14
"IT+csajok, mi kell még?"

sörsátrak?
2006. jan. 29. 16:21 | válasz | #13
Hmm... én jobban elgondolkodnék a dolgon!
Ugyaebár csak 18 éven felül engednek be emberkéket. Én azt csinálnám, hogy a bemutatócsarnokban nem lennének csajok, DE aki mondjuk 10000 Ft-nak megfelelő dolárért vásárol, az kap egy tetszőleges csajt egy tíz percre. aki 20000-ért az húsz percre...
Így mindenki jól jár, figyelnek is az emberek a dolgokra, GYORSAN választanak és mindenképpen vásárolnak... :DDDD

RpPRO  
2006. jan. 29. 16:18 | válasz | #12
Talan en is konzervativ vagyok, de helyeslem. A kov. lepes a testfestett monokinis lanyok lettek volna.

Nekem a kepet nezve az jutott eszembe, h 1000-rel mosolyognak, de kozben valszeg eletukben nem lattak jatekot, konzolt, nem is erdekli oket, csak a fizetes miatt vannak ott. :)
husika  
2006. jan. 29. 15:53 | válasz | #11
na ez kétszer ment, sorry
husika  
2006. jan. 29. 15:52 | válasz | #10
nagyon helyesen teszik! egy szakmai kiállitás valóban az adott termékről szóljon, és ne a "felhozatalról". Ha a lányokra kiváncsi vki, akkor menjen erotika kiállitásra. Szánalmas ez a szemlélet, hogy bármit reklámozni/eladni csak társadalmilag elfogadott(?) normáknak megfelelő szexuális tartalmú célzattal lehet.
husika  
2006. jan. 29. 15:52 | válasz | #9
nagyon helyesen teszik! egy szakmai kiállitás valóban az adott termékről szóljon, és ne a "felhozatalról". Ha a lányokra kiváncsi vki, akkor menjen erotika kiállitásra. Szánalmas ez a szemlélet, hogy bármit reklámozni/eladni csak társadalmilag elfogadott(?) normáknak megfelelő szexszuális tartalmú célzattal lehet.
2006. jan. 29. 15:37 | válasz | #8
Az E3 nem amerikában van?

Ha igen akkor egyébként sem mennék ki... ha 3 pucér p**sa foglalkozna csak velem, akkor sem.
2006. jan. 29. 15:27 | galéria | válasz | #7
"Az E3 egy szakmai rendezvény, ahol üzletről van szó"

Pont ezért vanak ott a lányok, hogy valaki oda is menjen a standhoz...
2006. jan. 29. 15:21 | válasz | #6
sok impotens meleg fasz. Attól hogy nekik már viagrával sem megy, akkor most kicsesznek minden fiatallal, akik szórakozni akarnak? IT+csajok, mi kell még? no comment...
2006. jan. 29. 13:34 | galéria | válasz | #5
Óó, pedig terveztem ,hogy egyszer elmegyek, de így. Ölni lehet b@szni nem. Najó, ebben az esetben ez egy kicsit erős, de van benne valami ezzel kapcsolatban is.
stukov  
2006. jan. 29. 12:13 | válasz | #4
Azt hittem a 12 éves látogatókat féltik, de 18 felett semmi értelme.
2006. jan. 29. 12:00 | válasz | #3
Ez a gyökér biztosan homokszekszuális...
2006. jan. 29. 11:49 | galéria | válasz | #2
-"onnan a csajokat" :D
2006. jan. 29. 11:49 | galéria | válasz | #1
Hát ez nevetséges
Szerintük most elfog menni oda valaki ?

A viccet félretéve tényleg hülyeség kiszedni oddan a csajok...de ez egyéni vélemény