Időben elkészül az Intel 45 nm-es generációja
2006. január 26. 10:30, csütörtök
A processzorgyártó egy memórichip bemutatásával elsőként demonstrálta a 45 nanométeres gyártástechnológia előnyeit, és leszögezte, hogy időben, 2007 második felében elkészül az új generáció.

Hirdetés

A hivatalos közleményben beszámoltak az első teljes funkcionalitású, 45 nm-es csíkszélességű SRAM (Static Random Access Memory) chip elkészültéről. Véleményük szerint ezzel igazolták, hogy tudják tartani a korábban kitűzött határidőket, és a Moore törvény korlátainak kitolásával 2007-ben újabb fejlesztésekkel jelennek meg. Ez azt is jelenti, hogy továbbra is két évet szánnak az egyes generációknak.

A most bemutatott 153 Mb-es, 119 mm˛ méretű SRAM chip 1 milliárd tranzisztort foglal magában. Eddigi eredményeik szerint a 45 nanométeres technológia ötödannyi szivárgással jár a tranzisztoroknál, mint a 65 nm-es előd, és egyben 20 százalékkal növeli azok sebességét. Elképzelhető, hogy ily módon a Pentium processzoroknál végre valóban átléphetik a 4 GHz-es álomhatárt, bár azt már korábban megpendítették, hogy vetélytársukhoz hasonlóan már ők sem az órajel növelését tartják elsődleges fontosságúnak. Addig is tovább folyik a fejlesztés az oregoni üzemben, és a gyártásba az Arizona államban épülő Fab 32, illetve az izraeli Fab 28 is becsatlakozik majd.

Ami a jelenlegi, 65 nanométeres generációt illeti, a gyártó itt is jól teljesít. Épp a napokban jelentették be, hogy már 1 millió darabot leszállítottak a Core Duo, a Presler magos Pentium D 9xx és a Pentium Extreme Edition 955 chipekből, amelyeket asztali és mobil megoldásokban, illetve az Apple új Macintosh számítógépeiben is felhasználtak. Az új generáció saját előrejelzésük szerint a harmadik negyedév tájékán veszi majd át a vezetést, addigra ugyanis többet szállítanak majd, mint a kifutóban lévő 90 nanométeres példányokból.

A nagy vetélytárs, az AMD eközben ötéves rekordot ért el a mikroprocesszor piacon. Részesedésük a Mercury Research számításai szerint az év végén meghaladta a 21 százalékot, ami 3 százalékos növekedést jelent egyetlen negyedév alatt. Van tehát miért kapaszkodnia az Intelnek, bár nagy fölényét egyelőre nincs mitől féltenie.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. jan. 26. 23:42 | válasz | #6
"sztem már tavaly elkészülhetett volna a 45 nm-es, csak húzták az időt"
-mondj egy okot mi értelme lett volna húzniuk az időt!
smv  
2006. jan. 26. 21:56 | válasz | #5
A képen nagyon komoly az ipse felszerelése. :D
2006. jan. 26. 15:44 | válasz | #4
http://processorfinder.intel.com/scripts/default.asp
ewtoto  
2006. jan. 26. 13:58 | válasz | #3
Ha tud valaki plz adjon spect a Intel Xeon 3.4, 3.6 Fogyásztásáról szar uj intel oldalán nem találom meg:D
Akuma  
2006. jan. 26. 13:02 | galéria | válasz | #2
"Időben elkészül az Intel 45 nm-es generációja"
"2007 második felében elkészül az új generáció."
kicsi ellentmondás, sztem már tavaly elkészülhetett volna a 45 nm-es, csak húzták az időt

2006. jan. 26. 11:16 | válasz | #1
"Elképzelhető, hogy ily módon a Pentium processzoroknál végre valóban átléphetik a 4 GHz-es álomhatárt"

Különösen, hogy addigra már nem is lesz Pentium nevű processzoruk :-D