Hat év börtön botnet üzemeltetéséért
2006. január 26. 10:22, csütörtök
Jeanson James Ancheta teljesen átlagos külsejű fiatalember. Míg azonban mások dolgoznak vagy egyetemre járnak, ő más elfoglaltságot választott magának: félelemben tartotta a világháló egy részét.

Hirdetés

A 20 éves, Los Angeles-i spammer korábban több százezer számítógépet kerített a hatalmába, azonban őt is utolérte Justitia keze. A fiú bűnösnek vallotta magát egy amerikai bíróság előtt. A spamtevékenység jutalma - amennyiben a bíró elfogadja az ügyészség egyeszségét - hat év börtön lesz. Ancheta 14 hónap alatt félmillió PC-ből álló úgynevezett botnetet hozott létre a Windows egyik biztonsági hibájának a kihasználásával. Az óriási rendszer feladata a kéretlen elektronikus levelek szétküldése volt a világ minden tájára. A fiatalember azonban nemcsak maga küldött reklám e-maileket, de időről-időre pénzkereseti célból bérbe is adta a hálózata szolgáltatásait.

A 20 éves fiú azonban nem elégedett meg a botnet bérbe adásával, hanem, amikor éppen nem dolgozott a hálózat, akkor azzal a feladattal bízta meg a rendszert, hogy további megtámadható számítógépeket kutasson fel. E mellett nem voltak ritkák a bérmunkában elvégzett weboldalak elleni támadások, illetve a PC-k megfertőzésére irányuló kísérletek sem. Amennyiben az utóbbiak sikeresnek bizonyultak, a gyanútlan felhasználók rendszeresen kénytelenek voltak szembesülni a felbukkanó reklámablakokkal. Ancheta nem átallotta megtámadni az amerikai fegyveres erők rendszereit is.

Az idillnek tavaly novemberben szakadt vége, amikor Anchetát letartóztatta az FBI. Az Egyesült Államok történetében ez az első eset, amikor valakit a botnetek üzemeltetéséből származó illegális bevételszerzésért állítottak bíróság elé. A fiatalember bűnösnek vallotta magát az ellene felhozott vádpontokban, 15 ezer dolláros kártérítést fizetett az amerikai fegyveres erőknek, visszaszolgáltatta a botnetből származó 60 ezer dolláros bevételét, leadta az 1993-as évjáratú BMW-jét és az összes számítógépét. Azonban úgy tűnik ez sem fogja megmenteni attól, hogy hosszú évekre börtönbe vonuljon. Az ítélethirdetésre május elsejéig várni kell, ami akár jelképes döntésnek is felfogható, hiszen egy spammer esetében nincs munkaszüneti nap.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Su0my  
2006. jan. 29. 13:38 | válasz | #44
Su0my  
2006. jan. 29. 13:38 | válasz | #43
Mellesleg tök igazad van, csak az a helyzet, hogy ilyen alsóbbrendű hangulatba kerültem azáltal, hogy elolvastam a kedves előttem felszólalók megjegyzéseit;)
Su0my  
2006. jan. 29. 13:37 | válasz | #42
Csak jelzem a vírus és a botnet között nagyon sok különbség van. Spamről nem is beszélve. A vírusok kárt okoznak, lehetőleg minél nagyobbat, miután rátelepülnek a gépedre. A botnetek általában viszont felhasználják a felesleges teljesítményt. És a srác bűne mindössze(!!) annyi, hogy napi x embernek eggyyel több kéretlen levele érkezett...
Su0my  
2006. jan. 29. 13:35 | válasz | #41
2006. jan. 28. 00:20 | válasz | #40
Öcsém mit jelentenek nálad ezek az a(!!)merika és v(!!)indóz dolgaid?
Gondolom azt emelted ki a két felkiáltójellel, hogy te annyira májer vagy, hogy kisbetűvel írod a számodra elleszenves országoknak/cégeknek/termékeknek a neveit.

Ha eltaláltam, akkor ennél szánalmasabbat, kistílűbbet és gyerekesebbet talán még soha nem láttam! Sikerült még az SG-n megszokott rendkívül alacsony színvonalat is mélyen alulmúlnod. Fogadd gratulációmat, ez nem semmi!!!:))))
blaze  
2006. jan. 27. 23:23 | válasz | #39
Nem a gyereket kellene megbüntetni, legalábbis nem ennyire, hanem azokat a cégeket, akik fölbérelték, a spamkűldésre. Ők bezzeg most egy jót röhögnek a markukban. Ellenük kellene hadjáratot indítani!!!


szton  
2006. jan. 27. 17:49 | válasz | #38
Örülök, hogy Suomy már kifejtette az előtte szólok primitívségét, így nekem már nem kell, csak jelzem, hogy egyetértek. Hihetetlen düh fogott el amikor olvastam a commenteket az elejéről, és néhányan ebből a primitív fajtából kínzásról meg életfogytiglanról beszéltek egy spammer esetében. Ezek tényleg azt gondolják, hogy egy ember aki a többi embernek átlagosan annyi bosszúágot okozott, hogy ki kell törölnie pár kéretlen levelet, egyenlő bűnt követett el, mint egy gyilkos aki úgy gondolta, hogy felsőbbrendű hatalom, és dönthet arról, hogy egy másik ember élhet-e?
2006. jan. 27. 17:07 | válasz | #37
Hajolgasson csak a szappanért az a gyerek, mert megérdemli. A hat év talán egy kicsit soknak tűnik, de tekintettel erre a néhány százezer ember sérelmére elkövetett virtuális betörésre és adatlopásra és arra, hogy az ellopott adatokkal hány további bűncselekményt követtek/követnek el, talán még kevés is.
Pedagógiai szempontból azonban 1-2 évnél többet nem szabadna neki adni, mert különben végleg át fog állni a sötét oldalra, oszt fog még sokkal nagyobb bajt is csinálni.
2006. jan. 27. 13:26 | válasz | #36
Alapvetően nyugodt ember vagyok, de az ilyen virusirók, hackerek sokszor kihozzák belőlem az idegbeteget. Különösen akkor, amikor - mint például a múlt héten - két délutánom is rámegy arra, hogy egy virus által szétbarmolt gépet rendbe tegyek. Lehet akármekkora koponya a csákó, érthet akármilyen jól a gépekhez, akkor is kretén... és semmi esetre sem szabad jutalmazni azzal, hogy felveszik valami jól fizető helyre biztonsági szakértőnek, hiszen igy-vagy-úgy, de bűnt követett el. Kárt okozott másoknak, és ezért igenis meg kell büntetni.
A bünetés mértéke az lehet vitatéma - bár egy ilyen szintű ember több milliós kárt is okozhat (elterjedtebb virusok), akkor meg még olcsón me gis úszta. Képzeljük el, ha vissza kéne fizetnie ennyi pénzt :)

Su0my  
2006. jan. 27. 13:17 | válasz | #35
Amúgy végre egy értelmes vitapartner SG-n
Su0my  
2006. jan. 27. 13:14 | válasz | #34
Hmm... Ez példálózás volt, USA-ban még elfazottab;) VAn kint ismerősöm, sőt közeli rokonom ügyvéd, ami nem azt jelenti, hogy húdekurvaokosvagyokebbenatémában, de valamilyen szintű rálátásom van
mrzool  
2006. jan. 27. 13:03 | válasz | #33
Soha hasonlítsd össze két különböző ország jogrendszerét. A cikk az USÁ-ról szól, mi pedig itt élünk. Más törvények, más büntetések.
Su0my  
2006. jan. 27. 12:41 | válasz | #32
Nem azt mondtam, hogy csináljál;) Én nem helyeslem a döntését, de valaki mintha nagyon régen azt mondta volna, jobban örül 1 megtérült embernek, mint 100 'tisztá'nak...Egy próbát megérne. És úgy mellesleg hallottam olyan emberről, akit 9000 FT lopásáért 4 évre ültettek... Akkor ez most hogy van?? Azt kéne észrevenni, nagyon elfajzott ez a büntetőrendszer, amit manapság használunk!
mrzool  
2006. jan. 27. 12:34 | válasz | #31
Mondom, ő döntött úgy, hogy a rossz oldalra áll.

És igen, valóban nem csináltam még botnetet, de nem is kívánok. Én a biztonságtechnikai iparban dolgozom, nem fogom leírni magam egy életre.

Mindenkinek megvan a választása... Blackhat vagy whitehat...
Su0my  
2006. jan. 27. 12:27 | válasz | #30
mrzool-nem nehéz, de azért ez nem volt túl kicsi, mellesleg te sem csináltál még... Amúgy meg én nem azt mondtam, nem kell megbüntetni, csak van sokkal értelmesebb büntetés is!

És én is csak zárójelben jegyzem meg, azért ez a kínzásos hozzáállás elég dühítő, akármiről is lett-légyen szó...
mrzool  
2006. jan. 27. 12:20 | válasz | #29
Ti nem unjátok még ezt a 'szegény hackergyerek, miért kell bezárni, inkább mehetne biztonságtechnikusnak' szöveget?

NEM MENT! Ő úgy döntött, hogy a rossz oldalra áll!

Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy egyáltalán nem nehéz egy ilyen botnetet létrehozni... Lépjetek már túl a saját korlátolt 'tudásotokon' és képességeiteken...
Su0my  
2006. jan. 27. 12:04 | válasz | #28
Hülyeségeket beszélek: volt oka, amiért megtámadták Irakot, csak az nem indok rá, hogy háborút indítsanak. Négy betű. O. L. A. J. Azért ez szomorú. És persze mi meg elnéző mosollyal vesszük tudomásul. Bezzeg, ha mi próbálnánk meg visszavenni Trianon előtti területeinket... Fájna!
Su0my  
2006. jan. 27. 11:59 | válasz | #27
Nem vagyok egy nagy kockafejű, de mindig is csodáltam az olyan embereket, akik ilyen komplex problémákat meg tudnak oldani(ekkora hatalmas hálózatot így kiépíteni). Ez persze eredményez elfogultságot is.
Su0my  
2006. jan. 27. 11:57 | válasz | #26
Ennyi sok primitív lényt(szándékosan nem írtam embert)! Ha csak feleannyi sütnivalótok lenne, mint ennek a srácnak, örülnék.. Méghogy megkínozni:) Az ilyen valamiket, (mint ti) kéne akkor ennyi erővel sorbaállítani, majd sortűz.. Na jó, ez most a ti szintetek volt, de ha csak ennyi örömötök támad az életben, hogy azt utáljátok, akik nektek kéretlen levelet küldtek, vessetek magatokra: többeet tanultatok volna, lenne más is;). Mellesleg ebből látszik a(!!)merika csökevényessége: a srácot tényleg meg kéne büntetni, de ekkora koponyákat én inkább avval 'súlytanám', hogy mondjuk tegyék rendbe a fos v(!!)indózt, legalább megérje megvenni(persze, hogy van alternatíva, de igazából rá vagyunk szorulva), vagy esetleg valami jó kis céghez kéne mennie golgozni, ami hasonló esetek megelőzésével foglalkozik-és persze ingyen(tudom, kicsit rózsaszín világban élek, de aggasztó, mennyire aberráltak a jogrendszerek és milyen szinten az a(!!)merika-féle rendőrállam felé tartanak az európai országok). Amúgy biztosra vélem, hogy minden ilyen elmebeteg, mint ti, követtek el kisebb-nagyobb bűncselekményeket ugyanúgy-mint hogy ebben a világban nehéz ilyenek nélkül élni.Csak ez felkapott téma-amíg ezen éled ki a szép "lelki"világodat, addig nem veszed észre, hogy ok nélkül támadnak rá országokra stb... Tény, hogy 20 millió ember élt halálfélelemben(nevetséges!!!), mert 130kb/s helyett 127,5kb/s-kel tudott tölteni, de mint már előttem elhangzott, nem tudtak róla. Az viszont igaz, hogy nem egyeztek bele és ellenszolgáltatást sem kaptak, de könyörgöm vegyétek már észre hány ilyen eset létezik még! És visszaszolgáltatott sok dolgot(nem mondom, hogy az egészet, valszeg volt annyi esze), de ezt is lehetne méltányolni és mondom, emellett én a börtön mellett felajánlanám a lehetőséget(mint hogy itthon is van rá példa: -börtön v bírság v közmunka-), hogy elmenjen közmunka címen tűzfalprogramot fejleszteni stb. Biztos ugyanúgy lekötné ez a dolog, mert az ilyen ember szenvedélyből vizsgál problémákat(és azok megoldásait) és elég valószínű, hogy miután látja, ebből ugyanúgy megtud élni, ott is maradna a cégnél(utóbbi mondatom zavaros, maszlagos de azért sztem érthető(hobbiprogramozás-hé, ebből lehetne pénzt is keresni-hobbimból élek-csak a fekete része helyett a 'jó oldaon':):) Értem ezalatt a megelőzést)

Szóval azok, akik egy gyilkost többre tartanak(na ezt hívják elmebetegségnek;)), meg akik mindenféle kínzásokat emlegetnek, illetve olyan hihetetlenül elfoglaltak, hogy napi 10 levelet nem képesek csípőből kitörölni(nem mondom, idegesítő, na de kérem szépen-sok ilyennel találxunk manapság), azok főjenek a levükben, meg gondolkozzanak már el magukon, meg a probléma igazi megoldásán-lévén egy ember elkapása még nem az. Lehet, hogy nagyon okosnak érzem magam, de szerintem annyi hülyeséget mégsem írtam. Comment plz!
Manoi  
2006. jan. 27. 11:12 | galéria | válasz | #25
Nem lesz ez soha a 21.század Mitnickje!
Ahhoz túl hülye!
messen  
2006. jan. 27. 08:10 | válasz | #24
Áve!

Vicces ez az egész hír :) Mint mindenben, itt is az számít, hogy hova születsz. Ha az usába, akkor reszkes spammer jön az efbíáj, ha tőlünk keletebre, akkor reszkess spammer, mert rohadtul meg leszel fizetve és a pezsgőfűrdő szó szerint lesz értendő.
Rázzák a rongyot, hogy elkaptak egy spammert, de a többi x ezret esélyük sincs elkapni.
Szerencsétlen szerencsecsomag meg a 21. század Kevin Mitnick-e lesz...
Atyus  
2006. jan. 27. 07:16 | válasz | #23
Végre egy precedens ügy !
Az ilyen férgek hűsöljenek csak jó sokáig !
Az ilyen emberpalántát nem biztonsági emberként kéne alkalmazni cégnél, hanem az életfogytisokhoz betenni, hogy legközelebb tudja, hogy milyen ára lesz ha több millió embernek tesz kárt, s bosszúságot !
2006. jan. 27. 06:05 | válasz | #22
Ez igazán finom véleménynyílvánítás volt. :D
Mennyei szavak füleimnek. :)
KDOG  
2006. jan. 27. 05:27 | válasz | #21
nos szerintem aki napi jopár ilyen e-mailt kap, legyen az akármilyen levélszürö... szoval csak tanácsolnék egy kis modszert....
pl fél centiméteres darabonként fürésszel levágni a testrészeit, de ha elájul feléleszteni (orvosi modon persze mindezt) ezekután fél szemére megvakitani, és a kezeit használhatatlanná tenni. az arcát átdeformálni, fogait egyenként furoval kifurni, hmmmmmmm annyi finomság jut eszembe :)

Nah de ne feledjük S_E_X U_A L_LY-E X_P L I_C_IT::S_E X_U_A L LY-E_X P_L I C IT::S_E_X_U_A_L LY-E_X P_L I C_IT :)))))

Vérbe fagyva szeretném látni. Az ilyen emberröl mindig eszembejutnak azok az emberek akiket gdf en láttam :) ez nekik egyfajta perverzio :) apropo, sexuálissan inaktivá tenni nem jo ötlet öket, hiszen észre se veszik a változást, max kevesebb pornot töltenek, hisz kint van már a counter strike 25, amihez vehetnek 40 rongyért egérpadot és állat gizdák :)

apfrrrrrgrrrr

na jo nem idegelem magam :) és nem kinzom a gyomrotokat a valos elképzeléseimmel.

Mindenesetre örülök, hogy végre van erre is példa, és remélem megduplázzák a büntetését :)
P3h3ly  
2006. jan. 26. 23:34 | válasz | #20
kínzott? hát lol, neked sincs fogalmad a kínzásról...
bár lehet hogy a te szemszögedből az is annak tűnik ha a tudtod nélkül pár KB/seccel lassabb a neted, meg kicsit terheltebb a géped, amúgy megjegyzem hogy valszín azért tudott ekkora hálózatot kiépíteni mert a tagok nagyrész észre sem vették hogy mit csinált. de hát ugye ez kínzás...
echo  
2006. jan. 26. 23:15 | válasz | #19
"Míg azonban mások dolgoznak vagy egyetemre járnak, ő más elfoglaltságot választott magának: félelemben tartotta a világháló egy részét."

Húde jót röhögtem

2006. jan. 26. 19:41 | válasz | #18
"A hardver gyártóknak kell garanciát vállalniuk a termékeikre, a szoftver gyártóknak nem. Ez szerinted igazságtalan? Igen, valóban az. Igazságtalan világban élünk..."

Hatalmas különbség van a HW és az SW között. Egy szoftvernek pl. sokkal komplexebb és változékonyabb környezetben kell működnie.
Másrészt a HW garancia azt jelenti, hogy ha elfüstöl a cuccos, akkor adnak másikat. De más okozott kárért nem nagyon vállalnak felelősséget. Pl. ha a táp zárlatos lesz, és magával ránt minden mást, szerintem eléggé reménytelen a gyártóval kifizettetni az egész konfig árát. Sőt, örülhetsz, ha egyáltalán a hibás terméket kicserélik (pl. bizonyos M-betűs bolt esetén).
Egy SW esetén se az elromlás, se a csere nem jöhet szóba. Még a leginkább hasonló szolgáltatás az ingyenes patch-elés.
arty  
2006. jan. 26. 19:16 | galéria | válasz | #17
60 ezer? napersze :)

fogjuk fel ugy, h 6 évért cserébe 26 évesen milliomosként szabadul :)
2006. jan. 26. 18:04 | válasz | #16
CSak egy 20 éves kölyök . Lehet hogy csinált némi kárt,de az hogy évekre sittre küldik ezért ,irreális. Inkább vegye fel egy cég mint biztonsági szakember.
2006. jan. 26. 17:36 | válasz | #15
6 év szerintem meg kevés. Simán kaphatna 20-at is. És nem lehet egy ember megölésével összehasonlítani mert itt emberek millióival cseszett ki.
AtisH  
2006. jan. 26. 16:51 | válasz | #14
Azért azt is hozzá kell tenni, hogy ez egyoldalú "szerződés", valamint a vásárlás előtt nem tudsz beleolvasni, csak mikor tkp. telepítesz. És persze a telepítés előtt vásárolnod kell (elméletileg).
Az igazságtalansággal meg egyetértek. Ezért is tudnak bizonyos szoftvercégek ilyen szép nagyra hízni...

dav  
2006. jan. 26. 16:36 | válasz | #13
Úgy látom, még sosem olvastál EULÁ-t (End User Licence Agreement - Végfelhasználói Licensz Szerződés). Tudod, ez az a hosszú szöveg, ami minden szoftver telepítésekor megjelenik, és van alatta egy "Elfogadom" és egy "Nem fogadom el" gomb. Amikor az "Elfogadom" gombra kattintasz, akkor elfogadod és magadra nézve kötelezőnek ismered el a szerződés minden egyes pontját - ez egyenértékű azzal, mint amikor egy papíralapú szerződést aláírsz.

Minden EULÁ-ban HATALMAS betűkkel szerepel, hogy a szoftver készítője SEMMIFÉLE garanciát nem vállal a termékére. Ha a szoftver használata miatt bármilyen kár ér, elvesznek az adataid, vagy tönkremegy a géped, azért őket felelősségre nem vonhatod. Még csak azt sem garantálják, hogy a szoftver egyáltalán működik, és használható valamire.

Mit tehetsz, ha nem tetszenek a feltételek? Csak egy dolgot: a "Nem fogadom el" gombra kattintasz, és nem telepíted a szoftvert.

A hardver gyártóknak kell garanciát vállalniuk a termékeikre, a szoftver gyártóknak nem. Ez szerinted igazságtalan? Igen, valóban az. Igazságtalan világban élünk...
2006. jan. 26. 16:22 | válasz | #12
"Ha a bank biztonsági őre akár szándékosan akár véletlenül nem zárja be a hátsó ajtót, akkor előveszik a felelőst, azaz a biztonsági őrt. Az esetek többségében nemcsak a bank fingatja meg hanem a rendőrség is. Betörő=sz.gépes bűnöző; Biztonságiőr=biztonsági hiba; Bank=Windows. Így már érthető?"

Azért a biztonsági őr feladata nem igazán mérhető a win komplexitásához.
Meg az otthoni júzer gépe nem bank. Próbáld csak meg te beperelni a lakásajtód zárjának a gyártóját, ha betörnek hozzád.
cement   2003. 10. 31. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 10. 31. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 10. 31. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 10. 31. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 10. 31. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 26. 16:21 | galéria | válasz | #11
ez a 6 év elég sok szvsz... tulsagosan sok. a demokraciaban sajnos kibaszott aranytalan a buntetesek idotartama... ha megölsz valakit alig kapsz többet (sőt van olyan hogy kevesebbet) mint ha hekkerkedsz. elég szánalmas
AtisH  
2006. jan. 26. 16:01 | válasz | #10
Na akkor fussunk neki mégegyszer, mert valszeg nem értetted a problémámat...
Ha a bank biztonsági őre akár szándékosan akár véletlenül nem zárja be a hátsó ajtót, akkor előveszik a felelőst, azaz a biztonsági őrt. Az esetek többségében nemcsak a bank fingatja meg hanem a rendőrség is. Betörő=sz.gépes bűnöző; Biztonságiőr=biztonsági hiba; Bank=Windows. Így már érthető?

Az meg csak zárójelben jegyzem meg, hogy hiába viszi el a betörő a pénzt attól függetlenül nekem még nem keletkezik károm, mint számlatuljdonosnak, mert a bank vállalja a kértérítést (azt nemtom, h a biztosítók ilyenkor mennyire kártérítenenek).
2006. jan. 26. 15:01 | válasz | #9
majd hülye lenne bevallani a többi pénzt..kell a sittre..
slackface   "Rest in Peace slackface" 
2006. jan. 26. 13:30 | válasz | #8
Egy bankrabló ma itt 10 évnél nem kap kevesebbet.
Van is egy ilyen ismerősöm..én tudom.
Amúgy nagyon nagy lúzer ez a gyerek annak ellenére,hogy volt rá esze a teknikai oldalát nézve de üzleti..abszolút nem volt neki.
Fél millió PC ből 60 ezer dollár nyereséget ..állítólag.
Meg a bolond betámadta a fegyveres erőket..ez meg már terrorizmusnak is minősíthető akár.
Bolnd volt aki még olcsón megúszta.
Napi félmillió reklám * 10 ft / megjelenés..na az már jó pénz lett volna..ha okosan csinálja
szombi  
2006. jan. 26. 13:18 | válasz | #7
Nem azt kapta, ami jár neki. Emberek millióit kínozta meg.
Nyilvános kínzást (pl. korbácsolást) javasolnék.
Annak nagyobb precedens értéke lenne!
2006. jan. 26. 13:10 | válasz | #6
jobban jart volna, ha inkabb bankot rabol... tobb penze lenne, es kevesebbel is meguszna...
P3h3ly  
2006. jan. 26. 13:02 | válasz | #5
"félelemben tartotta a világháló egy részét" lol :)
amúgy a srác azt kapta ami jár neki
2006. jan. 26. 12:22 | válasz | #4
Na ha rajtam múlna a műanyag lakat is rárohadhatna a cellájára. Hat év. Gondolom persze hogy ennek precedens-jellege is van azért. De legalábbis azt akarják ezzel jelezni, hogy nagyon komolyan veszik ezeket a dolgokat. És jól teszik. Minél több ilyen tetü kerül sittre, annál jobb.
2006. jan. 26. 12:16 | válasz | #3
"Arról nem tehet a Microsoft, hogy egyesek nem hajlandóak frissíteni a Windowsukat."
Ez nem túl meggyőző, kb. hetente derül ki valami biztonsági rés. Nem vagyok Anti-MS emberke, természetesen nem csak a Windowsra gondolok ...
Szóval senki sincs 100%-os biztonságban, éppen ezért megérdemli a csóka a büntetését.
2006. jan. 26. 12:06 | válasz | #2
Arról nem tehet a Microsoft, hogy egyesek nem hajlandóak frissíteni a Windowsukat.
Egyébként is sántít a példád, ugyanis itt épp a srác volt aki bemászott az ablakon, a betörőt pedig attól függetlenül büntetik, hogy hogy a nyitvafelejtett ablakon mászott be vagy előtt betörte.
AtisH  
2006. jan. 26. 11:46 | válasz | #1
Na nem a csáveszt akarom védeni, de én ezt valahogy nem teljesen értem...
Ha mondjuk a banknál a takarítónő hibája miatt vagy valami építési hiba miatt nyitva marad a wc ablak amin keresztül bemászik a betörő (esetleg elfelejtik bekapcsolni a risztót...) és ellopja pénzt, akkor nem köteles a bank kártéríteni??? Mivel általában winfos hibát kihasználva történnek a támadások, fertőzések valahogy nem fér a fejembe, hogy az MS csak ül a seggén és nem vonja őket senki felelősségre......