Cenzúráz a kínai Google
2006. január 25. 22:42, szerda
A keresőcég nem is tagadja, hogy nemrég beindult kínai oldalukon cenzúrázzák a keresések eredményeit. Indoklásuk szerint - a többi keresőhöz hasonlóan - szükségük volt erre, hogy megjelenjenek az ázsiai országban.

Hirdetés

A Google tegnap vázolta a helyi kínai oldalon életbe léptetett megszorító intézkedéseket, amelyekkel a hatóságok által támasztott feltételeknek igyekeznek megfelelni. Leszögezték, hogy továbbra is betartják az ázsiai ország előírásait és együttműködnek a hatóságokkal. Ennek közvetlen eredménye, hogy az ottani felhasználók kereséseiknél nem láthatnak minden eredményt, mindössze egy figyelmeztető üzenetet, amely alapján tudhatják, hogy meg kell elégedniük a korlátozott működéssel.

"Az egyes országok - nem csak Kína - piacán történő megjelenéskor egyensúlyba kell hoznunk eredeti célkitűzéseinket a helyi feltételekkel" - így fogalmazta meg a cenzúra bevezetésével kapcsolatos döntést Andrew McLaughlin, a Google tanácsadója. Elmondása szerint a Gmail és Blogger szolgáltatások egy ideig nem lesznek elérhetők az új oldalon, egészen addig, amíg "megfelelő egyensúlyba" hozzák azokat. Ezzel végérvényessé vált, hogy az amerikai cég - vetélytársaihoz hasonlóan - lepaktált a kínai kormánnyal, és a piaci terjeszkedést fontosabbnak nyilvánította az etikai kérdéseknél.

A keresőt fejlesztő cég már hosszú ideje több problémába ütközött Kínában. 2004 végén a Google News cenzúrázása kavart nagy port, tavaly októberben pedig Tajvan hovatartozása miatt tört ki nagy felháborodás. Maga a Google soha nem helyezkedett nyíltan szembe az ázsiai óriással, és a Riporterek Határok Nélkül szervezet már korábban azzal vádolta meg a céget, hogy a jövőben is fejet hajt majd a helyi akarat előtt. Margot Wallström, az Európai Bizottság alelnöke nemrég éles kritikával illette az együttműködő nyugati cégeket - ebből is láthattuk, hogy a Google nincs egyedül, sőt, minden fontosabb vetélytársa - Microsoft, Yahoo - is hasonló döntésre jutott.

A meghunyászkodás azért is érdekes, mert a Google nem is olyan rég élesen szembehelyezkedett az amerikai kormány azon kérésével, amely a keresési adatok kiszolgáltatására vonatkozott. Szergej Brin, a cég társalapítója időközben a Reutersnek úgy nyilatkozott, hogy a döntés fájdalmas, de szükségszerű volt. A korlátozott információáramlást ugyanis jobbnak ítélték a semminél, és a "Nagy Tűzfal" megkerülésére nem kínálkozott lehetőség.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. jan. 30. 13:59 | válasz | #18
google, na szép :( Sose jó ha ekkora hatalom bvan egy cég kezébe.. Jut is eszembe a yahoo meg hasonló keresőkkel mivan? ha csak egyet cenzúráznak akko azzal nem mennek sokra
dnes82  
2006. jan. 28. 19:25 | válasz | #17
Az ilyen hozzaallas szuli a diktaturakat.
dnes82  
2006. jan. 28. 19:24 | válasz | #16
Tisztaban vagy a jogallam fogalmaval?
Giorgiooo   "Rest in Peace Giorgiooo" 
2006. jan. 27. 15:26 | válasz | #15
elvegre a net az nem kinai talalmany. nincs joguk modositani rajta.
Giorgiooo   "Rest in Peace Giorgiooo" 
2006. jan. 27. 15:25 | válasz | #14
a kommunizmusal az a bajom, hogy semmibeveszi a magantulajdont. ha en a csaladomtol orokoltem mondjuk egy gyarat, es szarok a tobbiekre, akkor hogy jon ahoz az allam hogy elvegye tollem?

szerintem meg az internet egyforma kell legyen az egessz vilagon. ha jo az europai embernek akkor jo kell legyen a kinainak is, cenzurazatlanul.

NFP  
2006. jan. 27. 01:58 | galéria | válasz | #13
normális emberek ezt is teszik, amit írsz.
csak kevés őrült gondolkodik máshogy, mint te.

de kínában akkor is a kínai törvényeket kell betartani, a google vezetői helyében én is pontosan ugyanezt tenném.
P3h3ly  
2006. jan. 26. 23:26 | válasz | #12
khm, az oroszoknál is hasonló a hatalmi helyzet, meg arra is fogadni mernék hogy az amcsiknál sincs minden rendben, szóval lehet fikázni Kínát, de máshol se sokkal jobb a helyzet, csak ők legalább felválallják hogy szarnak az emberi jogokra.
kommunizmus: mi is a bajod vele?
2006. jan. 26. 21:45 | válasz | #11
sok köcsög kínai, mindent cenzúráznak, nehogy vki egy szót is merjen szólni a köcsög, kommunista-diktatúra ellen..

Az is tuti, hogy ezt a cikket, kínában nem tudnád elolvasni.. :)
HuAn82  
2006. jan. 26. 19:05 | galéria | válasz | #10
Amivel sz@rik a világra.
Giorgiooo   "Rest in Peace Giorgiooo" 
2006. jan. 26. 17:49 | válasz | #9
helyesbitek. Kina nem a vilag szegyene. hanem a vilag segglyuka.
Giorgiooo   "Rest in Peace Giorgiooo" 
2006. jan. 26. 17:45 | válasz | #8
talan mert az a nehany millio ember hozzaszokott a kinai szarhoz. esetleg erdeke hogy az olcso kinai munkaerovel gyartassa le az arut.
HuAn82  
2006. jan. 26. 16:34 | galéria | válasz | #7
"Amugy meg kinek hianyozna a sok kinai szar ami beozonlik az orszagba, es nem hagy teret a hazai jobb minosegu aruknak."

Csak néhány millió embernek. "Elhanyagolható"...
Giorgiooo   "Rest in Peace Giorgiooo" 
2006. jan. 26. 14:12 | válasz | #6
Kina a vilag szegyene. A kommunizmust vegervenyesen el kellene torolni a foldrol. eleget artott mindenkinek. A kommunizmust is oda kellene sorolni mint a rasszizmust vagy a szelsoseges nacionalizmust. Amugy meg kinek hianyozna a sok kinai szar ami beozonlik az orszagba, es nem hagy teret a hazai jobb minosegu aruknak.
2006. jan. 26. 10:33 | válasz | #5
Ez kimaradt Frei Tomi széles látóköréből...
Cat  
2006. jan. 26. 10:09 | galéria | válasz | #4
"Kina is jogallam"
dnes82  
2006. jan. 26. 08:00 | válasz | #3
Nem ertem. A cikkironak az a baja, hogy egy ceg nem tehet meg barmit a haszon erdekeben? Kina is jogallam.
bundee  
2006. jan. 26. 03:42 | válasz | #2
vegulis, nem cenzuraz - kozli hogy ezt nem mutathatja meg :)
NFP  
2006. jan. 26. 00:54 | galéria | válasz | #1
Nincs itt semmi féle kettős mérce.
Kínában ez a törvény, rendes ember ezt tartja be.
Ott az a báncselekmény, ha nincs korlátozva az eredmény. Máshol meg más.

Amerikában nincs olyan törvény, ami kötelezné a google-ot az adatszolgáltatásra, ezért is van az az ügy bíróság előtt.