Nemzetközi razzia warez­szer­ve­rek ellen
2006. január 25. 10:00, szerda
Nemrég nemzetközi rendőrségi akciók kezdődtek, amelyek célja az illegálisan másolt zenei albumok, filmek, játékok és szoftverek kiszűrése, illetve a másolócsoportok felszámolása.

Hirdetés

A német rendőrség tegnap több mint 200 lakásban és üzlethelyiségben tartott házkutatásokat. A razzia pikantériája, hogy a német nyomozók még a helyi szerzői jogvédők irodájában is kutattak illegális filmkópiák után, az érintett helyiségek között volt a Német Szerzői és Szomszédos Jogi Törvénysértéseket Felderítő Társaság (GVU) székhelye is. Az akciót megerősítette Diane Gross, a GVU szóvivője.

Az egész Németországra kiterjedő akciót a Baden-Württembergben található ellwangeni államügyészség vezeti és koordinálja. "A hírt megerősíthetem, több házkutatást is tartottak a rendőrségi és az ügyészségi szakemberek és ezek az akciók egész nap folytatódtak" - nyilatkozta Oliver Knopp, az ügyészség szóvivője. Az Európa több országában összehangolt rendőri intézkedéssorozat során Németországon kívül Hollandiában, Ausztriában, Lengyelországban és Csehországban is sor került házkutatásokra. A rendőrök számtalan szervert foglaltak le (csak Bécsben több mint 28 merevlemezen 4 TB illegális anyagot találtak), amelyeknek segítségével a körülbelül 30 főgyanúsított illegálisan másolt filmeket, játékokat, szoftvereket és zenei albumokat terjesztett Európa-szerte.


A hatóságok az újabb szerverek nyomára a korábban az UNR - Unreality, a Dragon, a Laboratory, a Final Heaven és a Code Red másolói csoportok elleni akciókban lefoglalt számítógépeken talált és a még aktív csoportok (Dumpstation, IOH stb.) működésének megfigyeléséből származó információk segítségével jutottak. Egyaránt lefoglaltak elsődleges fő és másodlagos fizetős szervereket. A razziák érintették a GTR, ECP, TRCD, AOS, MRM, SITH, GWL, Cine-VCD, AHE és Cinemaniacs csoportok szervereit, összesen több mint húsz darabot. Az intézkedések miatt szűnt meg a legnagyobb német warezsite, a Kalpsmühle/Paradise Beach is.

A rendőrök szintén házkutatásokat tartottak Izraelben, Kanadában és az Egyesült Államokban, összesen 131 gyanúsítottat vettek őrizetbe. Csak Németországban körülbelül 35-40 másolót tartóztattak le, akiknek az átlag életkora 16 és 25 év között van. A nemzetközi ügyek felderítésében részt vett az Interpol is.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. jan. 26. 16:06 | válasz | #225
Ez viszont magyar hír ahogy olvasom...
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 26. 16:06 | galéria | válasz | #224
Helyes
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 26. 16:05 | galéria | válasz | #223
"ha te letöltő vagy, és kiírsz magadnak valami warez cuccot, és otthon eljátszogatsz vele/ megnézed azért nem vagy büntethető."

Ezt a hülyeséget honnan szedted?
Az előttem szólok korrektül megmagyarázták miről van szó.
2006. jan. 26. 15:58 | válasz | #222
azirafael:
A mai hatályos jogszabályok szerint te jogszerűen tölthetsz le zenét filmet és ki is ithatod saját magadnak DE NEM töltheted-oszthatod meg(lásd dc++ torrent stb)!!!!!
Játék-alkalmazás viszont még csak semmilyen formában nem lehet a gépeden,lemezeiden hacsak nem rendelkezel jogtiszta változattal.
Mike  
2006. jan. 26. 15:29 | galéria | válasz | #221
oksi, hajrá cset topigba dumáljuk meg
Mike  
2006. jan. 26. 15:28 | galéria | válasz | #220
az alap tényeiddel egy baj van, hogy az ügyészség számára nem azok
zenét, filmet letölthetsz, megnézheted, de szoftvert nem
tehát nincs semmiféle eljátszogatás
és a "hozzám nem jönnek ki, mert én csak felhasználó vagyok" pedig hamis illiuzió
Mike  
2006. jan. 26. 15:24 | galéria | válasz | #219
hát ha neked ez diktatúra, akkor Oli már bocs, de hülye vagy :)
Mike  
2006. jan. 26. 15:22 | galéria | válasz | #218
egyébként ha azt vesszük, kőkeményen fizetsz a cuccokért amit letöltesz, max nem a jogtulajdonosnak, hanem az internetszolgáltatónak :)
Mike  
2006. jan. 26. 15:14 | galéria | válasz | #217
nekem évekig volt 5 megabitem, és élveztem
pedig alig töltök le vmit, esetleg egy-két demót
idén visszatértem 2,5-re, most már meggondlom, hogy letöltsek-e egy 600-700 megás demót

és mp3-mat sem töltök le, mert utálom, szerintem az mp3 szar

ellenben van használtcd bolt, ott szoktam zenecd-ket venni
Mike  
2006. jan. 26. 15:11 | galéria | válasz | #216
azokból csak azokat tartottam meg amibe irtam
Aramir  
2006. jan. 26. 14:51 | válasz | #215
Hö, dobozok jöhetnek, jöhet a pc guru is ide nekem :)
2006. jan. 26. 13:36 | galéria | válasz | #214
Sok minden elhangzott itt a kommentekben, de néhány ember nincs tisztában egy-két alap ténnyel. Az hogy te otthon lemásolgatsz cuccokat és szépen megnézed a csajoddal a házi plazmádon senkit nem fog zavarni, sőt nem is tudnak megbüntetni miatta. Itt olyan arcokat büntettek meg, akik mindezt ipari módon haszon szerzés céljából üzletszerűen végezték. Lényegében ugyanolyan gecik lettek mint a multik akik lecápázzák a mezei vásárlót, csak ők kihasználták, hogy nekik nem kell adót/forgalmazást/egyéb költséget fizetni, és ezzel okoztak kurva nagy kárt az eredeti készítőnek.

Tehát mégegyszer: ha te letöltő vagy, és kiírsz magadnak valami warez cuccot, és otthon eljátszogatsz vele/ megnézed azért nem vagy büntethető. Onnantól kezdve vagy büntethető, ha a letöltött cuccot egy ezresért átírod a haverodnak, vagy csinálsz te is egy warez site-ot ahonnan mások leszedhetik, tehát tovább adod.
2006. jan. 26. 13:28 | galéria | válasz | #213
"Már bocs de T-téka szóbe se áll veled 1MB-es vonal alatt,..."
pontosan, fel is hívják rá a figyelmed...
itt
jocco  
2006. jan. 26. 11:35 | válasz | #212
"Halottam róla és bármily meglepő egy ilyen full streaming videóhoz elegendő az 512k."

Már bocs de T-téka szóbe se áll veled 1MB-es vonal alatt, s már a legtöbb normális online videó klip, meg mozi előzetes 700k-val megy, arról nem is szólva, hogy egyes külföldi oldalon még a videó klippek is szaggantnak a 2Mbit-es vonalon(pedig maxon jön a letöltés de még ez se elég neki).

Haladni kell a korral, ha mindenki igy állna hozzá a mai napig max a modem prüntyögését hallgathathatnánk a gépen, mert azzal is sokáig elvolt mindnki, max nem volt ennyi kép meg multimédia
(mondjuk manapság néha már idegesitően sok az animált reklám) az oldalkon.

Abban viszont igazad van hogy, balgaság lenne feltételzni hogy valaki ilyen tevékenységgel generál 150GB forgalmat, de szerintem azért manapság már kihasználható s egyre inkább kihasználhatóbb lesz a nagyobb sávszélesség legális tartalmak elérésében, amelett hogy a mindenapokra 512k-s vonal is bőven elgendő.


OliApa   2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 26. 10:09 | galéria | válasz | #211
Majd, ha vége a diktatúrának. Tavasszal . . .
2006. jan. 26. 09:09 | galéria | válasz | #210
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 26. 08:56 | galéria | válasz | #209
Halottam róla és bármily meglepő egy ilyen full streaming videóhoz elegendő az 512k. És mivel ez létezik forgalomkorlátlanul is így nem értem miről beszélsz. Főleg azért nem mert amíg ment a VV, barátnőm gyakran nézte... így is bőven 20Gb alatt maradt a letöltés.

De ezzel nem is akarok én senkit sem vádolni, hogy miért fizet elő 2-3Mbit vagy annál gyorsabb netre. Mindenkinek a magánügye.
Ezzel igazából csak arra próbáltam rávilágítani, hogy az Internetszolgáltatók KŐKEMÉNY érdeke a warez csak éppen hivatalosan nem ismerik be.

Mindenkitől kérdezem: Előfizetnél tizenakárhány ezerért 2-3 megabitre/hó ha NULLA mb full filmet, mp3-at, játékot tölthetnél le?
Úgy gondolom, hirtelen mindenkinek (magánszemélyről beszélek) elég lenne az 512k vagy a 384k... jééé de érdekes.

Emlékeztek, hogy sok user, hogy felháborodott a T-Online 150GB korlátján? Biztos BigBrothert néztek spanyolul és nettv-vel meg a japán sumo versenyt.... jajjj már.
Mindenki sáros, csak van aki nem vallja be..."te is, én is, a politikus, a villanyszerelő, a rendőr, stb."
2006. jan. 26. 08:02 | galéria | válasz | #208
" Egy 512k-s vonal bőven ki kell, hogy szolgálja az igényeket (le is mondom a francba a 2 Megabitet). Aki e felettit vett meg és magánszemély az bizonyára nem az oldalak látogatásával generál havi 20+ gigát."
ez egy baromság...már bocs
hallotál már nettv-ről vagy online kölcsönzőről, pl t-foslájn téka, netrádió, stb...
ha jó minőségben akarsz tvzni neten kell a sávszél és lesz forgalom ne aggodj...
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 26. 06:48 | galéria | válasz | #207
Így van. Circus maximus az egész.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 26. 06:46 | galéria | válasz | #206
Azt nyugodtan dobd ki :-D
Ha régi CoV évfolyamot írsz küldtem volna a csekket ;-)

#193: Nem csak a lemezcserét írtam, hanem egy dobozos szoftver esetén a full supportot is. Nekem ezzel kapcsolatban JÓK a tapasztalataim... talán azért mert nem csak töltök

#194: Jó duma. Egy 512k-s vonal bőven ki kell, hogy szolgálja az igényeket (le is mondom a francba a 2 Megabitet). Aki e felettit vett meg és magánszemély az bizonyára nem az oldalak látogatásával generál havi 20+ gigát.

#195: Persze, hogy lehet és szerinted a vásárlók hány százaléka tesz így? Azon a fránya memkártyán akad a "biztonsági másolat" kevésbé biztonsági is.



2006. jan. 26. 05:14 | válasz | #205
Jó ez a kép
gstm  
2006. jan. 26. 01:04 | válasz | #204
Ezt az egész jelenlegi helyzetet a kiadok teremtették maguknak. A baj ott kezdödik hogy törvényeket probálnak alkotni / felhasználni a saját céljaik érvényesítésére. Egyébként pl vegyük a sony-t. Gyárt cd / dvd írót, sőt még írható cd-t / dvd-t is nagy mennyiségben, és akármilyen meglepö jelen van a piacon mint kiadó is. Egyik oldalon küzd a másolás ellen, a másik oldalon meg gyártja azokat az eszközöket, amik lehetövé teszik a másolást. Most akkor hogy is van ez? Valahogy ez a cég mindig jol jár, hiszen neki mindenképp jön a profit. És ki szívja meg? Ezt már szerintem tudjátok (mi).
NFP  
2006. jan. 25. 23:59 | galéria | válasz | #203
hát ha nem kapják el, ja :D
loga  
2006. jan. 25. 23:20 | válasz | #202
Igen pontosan csakhogy a Bneten nem fogsz jatszani crackkel....Megha eredeti a cuccod akkor sem szereti
2006. jan. 25. 23:10 | galéria | válasz | #201
akkor nézegesd a netpiacot is
2006. jan. 25. 23:10 | galéria | válasz | #200
nem adnak
a legszebb meg az amikor el sem indul, persze crackkel igen
2006. jan. 25. 23:07 | galéria | válasz | #199
mondjuk itthon nálunk minden drágább mint a környező országokban
szal jöhet akár euro is nyugodtan itt már nem fognak növekedni az árak, mert így is magasabbak
2006. jan. 25. 23:05 | galéria | válasz | #198
az a baj, hogy szerintem a 40 USD is sok
2006. jan. 25. 23:04 | galéria | válasz | #197
pontosan

az egyik Excelnek volt egy olyan hibája, hogy néha úgy mentette el a saját file-ját, hogy többé nem tudta megnyitni

visszahívták az Excel, fizettek? dehogy
2006. jan. 25. 23:02 | galéria | válasz | #196
vagy annyira tehetséges
2006. jan. 25. 23:01 | galéria | válasz | #195
mp3 lejátszósok miért? lehet eredti lemezről is mp3-mat készíteni, vagy az nem normális dolog?
2006. jan. 25. 23:01 | galéria | válasz | #194
miért kell szélessáv? hogy az oldalak emberi időben betöltődjenek
netezz már 33600-as modemmel kicsit, légyszi
2006. jan. 25. 22:59 | galéria | válasz | #193
ha neked a lemezcsere a szoftver garanciája LOL
ez olyan mintha a csonagolásra adnál garanciát, de a benne lévő dologra nem
elolvastál már valaha egy Microsoft szoftver licensz szerződést?
KaBuTo666   2005. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 25. 22:54 | válasz | #192
http://www.xpress.hu/ -n szoktam vásárólgatni, itt nagyon sok kedvezmény van a dvd-kre!
KaBuTo666   2005. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 25. 22:53 | válasz | #191
én pl a dvd filmeket csak is eredetiben veszem meg! az eredeti filmek nagy része 2rétegű lemezre nyomják, a másolt szarokat 4,7 gigásra így azok szar minőségűek és valamikor az extrákat sem találni rajta szulyuk gagyi minőségűek!
2006. jan. 25. 22:38 | galéria | válasz | #190
akkor szólj ha kellenek majd dobozok
van 1997-es teljes PC-GURU-m is, azt is ki akarom dobni
2006. jan. 25. 22:11 | galéria | válasz | #189
én töltök még egy pár cuccot ma :)
loga  
2006. jan. 25. 22:00 | válasz | #188
Szal en zsakbamacsakt nem veszek.
loga  
2006. jan. 25. 21:59 | válasz | #187
En ehhez csak annyit tennek hozza hogy mikor egy jatekot beharangoznak (tegyuk fel akarmelyiket)akkor mondjuk megnezem a trailert elolvasom hogy megis milyen lehet az ingame movie-kat DE amikor megveszem mondjuk megsem olyan a jatszhatosaga vagy a feelingje. Szal nem teccik de mar keso... max megprobalhatom visszavinni es kicserelni vmi masikra.
2.:
Megvan a jatek szeretem is teccik is sokat is hasznalom de a cd minden inditashoz kell ugye mostani SF vedelem stb es karcolodik meg serul neha leejtem mert ugyebar hasznalom. Kicserelik nekem megfizetik nekem az en eredeti CD-met?
Adnak helyette masikat...nem hinnem.
Most is pont igy vagyok egyik CD-mel es lehet meg kell vennem megegyszer nevetseges nem?
Dumbee  
2006. jan. 25. 21:41 | válasz | #186
Sok okos és ostoba gondolat hangzott itt eddig el (s az enyém is az egyik csoportba fog tartozni, ki-ki vérmérséklete és intelligenciája szerint sorolja majd be). :-)

Van par dolog, amivel maximalisan egyet tudok erteni:
- akarmennyire is olcso lesz egy eredeti lemez, mindig lesznek, akinek az is draga lesz, es inkabb masolja, mintsem megvegye. De szerencsere egyre tobben gondoljak, hogy a kiadok jo iranyba mennek el az akciokkal, s megveszik az eredetiket...
- eletszinvonalrol szvsz vitatkozni tok felesleges. Van, akinek jobban megy, es megsem kolt semmire, inkabb masol, mig ismerek olyan sracokat, akik inkabb osszesporoljak, hogy a kedvenc meglegyen eredetiben...

Nehanyan dobaloztok itt eszmeletlen buntetesekkel, stb. A btk az egy dolog, de ha van infotok, ugyan mar dobjatok be nehany konkret buntetest, illetve esetleg tobb infot, magarol a tortentekrol (mennyivel kaptak el embereket, stb.

Jomagam tudok kettorol:
- 10 millas karerteknel, masfel ev letoltendot kapott az illeto, de mint utobb kiderult, a masfel ev felfuggesztettben mar ki volt szabva, igy magaert a szerzoi jogos ugyert nem kapott pluszban semmit
- 16 mFt, 1 ev felfuggesztett

Mindketto terjeszto volt, eleg komoly penzt sepert be a masolasbol. Nem tudom sajnalni oket.

Es meg nehany hatterinfo: a rendorseg ugyan kimegy a bejelentesre, de az esetek 90%-ban az info helyesnek szokott bizonyulni, a maradek 10%-ban meg szepen megszuntetik az ugyet.

Mostanaban eleg sok lebukas volt: tobb ezer filmet foglaltak le olyan "hazi-terjesztoktol", akik bizony nem boltban arultak a cuccot, es sem jogdijat, sem mast nem fizettek utanuk...
Kornan  
2006. jan. 25. 21:21 | válasz | #185
Az a baj hogy bárkihez kimennek ha bejelentés történt.Vannak olyanok akik tényleg nagyot bukhatnak mert üzemszerűen csinálják,elég ha összetűzésbe került az egyik barátjával az meg kihívja a rendőrséget,hogy elégtételt vegyen rajta....
Egyébként a torrentbe,dc-be az a jó,hogy rengeteg általunk készített verzió is fent van ami boltokba nem kapni,pl ott vannak a magyar szinkronos star trekek,babylon5 filmek,mindenféle sorozat...Mindig is cépontok lesznek a szerverek,tévednek akik azt hiszik hogy nem lehet felszámolni,meg hogy mindig alakulnak majd újak.HA továbbra is ilyen akciókat szerveznek bizony elmegy a kedve az embereknek az illegális szerverek üzemeltetésétől.Komoly támogatókkal a hátuk mögött(politikusok,gazdagok,hírességek) megtalálhatják a módját hogyan kell felszámolni ezeket.

Frank99   2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 25. 21:17 | galéria | válasz | #184
"ez + azért van mert van, aki ennyiért +veszi..."

ez a válasz, bizony...
2006. jan. 25. 21:08 | válasz | #183
az, hogy a példa csippsz vagy marhabélszín, tökmindegy. a sógórék is lennének olyan hülyék ha 2.4 euró, azt is megvenné, de akkor mé 1.49? nem tellik?

lehúznak minket, ennyi.

ami a mekit'' illeti, az se semmi, egyetértek. amiből ott egy család felfal egy halom mocskot, simán étterembe burkolhat, Én a Belga kajáldában faltam utoljára, az a beafsteak, grillezett libamájjal és ..... körettel...... sajttál, sör, hát durva volt, na a számla is. Nem egy meki szinvonal, inkább 1* ide, mint 10 savval maratott krumpli, gányburgerrel.
Frank99   2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 25. 20:52 | galéria | válasz | #182
ez +azért, mert van, aki ennyiért +veszi...

aki chispset eszik ennyiért, egye.
és én így vagyok a Macdonaldssal is.

szar adag, szar minőség, qva drágán.

a sok hülye német ezt eszi nyáron 6-8 ezerért, amikor ugyanennyiért jóllakna étteremben is, minőséget és mennyiséget fogyasztva.
de ez kell neki.
egye csak, akinek ez az igénye.
ja, hogy gyors?
nemér rá várni?
A turista?
jajjj....
Frank99   2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 25. 20:48 | galéria | válasz | #181
példa Half Life 2.
olcsóbb volt, letölthettem, kaptam hozzá Counter Strike-ot, asszem még régebbi programokat is tölthettem volna ingyen, de nem tartottam rá igényt.
egy éve nem játszottam vele, de ez megérte.
asszem 40 dolcsi volt.

EZ A JÖVŐ!
Kedves zenészek, filmesek, játék és szoftverkészítők, de inkább rajtuk élősködő zsírosnyakú réteg!

AKÁR tetszik akár NEM!

EZ A JÖVŐ!
és aki nem nyit a digitális média és internet felé, az MEGHALT!
Frank99   2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 25. 20:44 | galéria | válasz | #180
hát tudod, van szállítási költég, asszem USA-bol VÁM, a vámolt értékre még ÁFA, és a kiskereskedő haszna....

így már nemis olyan drága....
Frank99   2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 25. 20:42 | galéria | válasz | #179
ez egy régi nagy igazság, de mint tudjuk, az igazság odaát van.

a gazság pedig ideát..
Frank99   2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 25. 20:39 | galéria | válasz | #178
aha.

a szoftver hibája miatt elszáll 50 cégem egy éves könyvelése, cca 10.000.000 Ft
munkaérték.
Ki a hibás?

Én, aki nem MENTETTEM.

erről szól a történet...
Frank99   2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 25. 20:37 | galéria | válasz | #177
itt tévedés van.
a magánszemélynek NEM kell megőrizni semmilyen számlát.

elég a bíróságon (vagy előtte a fakabátoknál) bemutatni az eredeti CD-t.

2003-ban februárban még elfogadták Szegeden....
Frank99   2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 25. 20:34 | galéria | válasz | #176
ez egy kibaxott igazság!
2006. jan. 25. 19:39 | válasz | #175
Részvétem nekik...Ha valami eredményt akarnak felmutatni egyböl,rámásznak a warez dolgokra. Bármelyik háztartásba bemehetnek szinte ahol van számítógép! Abba is fogadnék,hogy az intézkedő szervek 90% nak szintén vannak otthon másolt dolgaik! És tényleg irreálisak a büntetések ,remélem egyszer csak észbe kapnak,és rájönnek hogy nem erőszakos bünözöket hurcolnak meg ,hanem egyszerő állampolgárokat!
2006. jan. 25. 19:32 | válasz | #174
Pringles ( csippsz ) 1.49 euró Ausztria ( Billa, belváros szívében )

659 Ft, teszkó, Budapest, peremvidék.


380 forintból miért lesz majdnem dupla? ki tudja, de ez csak egy a soksoksok lehúzás közül.

ország. ennyi.

Meddig érdemes a bkv jegyárakat emelni, esetleg szigorítani az ellenőrzést? és felezni az árat. Menne vajh? A magyar mentalitás mellett?
Iggen!
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 25. 19:06 | galéria | válasz | #173
Én lenni Fránc :-D
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 25. 19:05 | galéria | válasz | #172
Van ilyen külföldön. Ha van dombornyomott kártyád, akkor számodra is elérhető.

Más:

Azért ez durva!
World of Warcraft ár in USA/UK: ~8.000Ft
Magyarország: 12.000 Ft

Call of Duty 2 in USA/UK: ~10.000 Ft !INDULÓ ÁR!
Magyarország: 16.000 Ft INDULÓ ÁR... most 14.000 Ft.

És igen, valóban elmennek zivataros 3,14csába.

MIÉRT VAN EZ ÍGY IDEHAZA?

Tudjátok mit? Ha mi ilyen drága "élet" mellett képesek vagyunk legalább Suzukival járni, akkor nagy királyok vagyunk és jómódban élünk.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 25. 18:57 | galéria | válasz | #171
"de ha majd megbüntetnek, beperelem a játékkiadókat"
Az a baj, hogy ők egy picit jobb ügyvédekkel lesznek felszerelkezve mint te. (kishal-nagyhal )

Anno én is vettem egy PS-2-t. Brutál drága volt és nagyon nem érte meg. Nagy Final Fantasy fun vagyok de 15900-ért az FF-X2-t amikor megvettem... hát mintha a vérem folyt volna.
PS3... akárcsak a PS2, az árban benne van az "oprendszer" is. Van ilyen a PC-s "egybegépek" világában is, de felhozhatnám példaként az egyes VGA kártyákat amelyekhez nagyon korrekt kis szoftver pakkot adnak, ütős nevű játékokkal.
Mike  
2006. jan. 25. 18:44 | galéria | válasz | #170
másrészről hagyj a dobozokkal, mert nem lehet tőlük elférni, francnak se kell a sok rohadt doboz
Mike  
2006. jan. 25. 18:41 | galéria | válasz | #169
tudod az lenne a legszebb ha le lehetne tölteni a szoftvert, aztán lehetne vásárolni hozzá egy sorozatszámot vmi normális összegért
mondjuk 1-2k
nem kell gyártani, nem kell forgalmazni, nekem is jó, nekik is jó
és portolják a doplogkat linuxra is, nehogy már a kiadó arra kényszerítsen, hogy a szoftvere mellé vegyek másik szoftvert is
Mike  
2006. jan. 25. 18:39 | galéria | válasz | #168
én azért warezolok, mert a pénzemért nem kapok semmit
jelenlegi feltételek mellett nem vagyok hajlandó egy fillért sem adni a windows-ért
csak mivel különböző játékprogramok nélküle nem futnak (árukapcsolás) ezért kénytelen vagyok használni, de ha majd megbüntetnek, beperelem a játékkiadókat

szal ha sokat keménykednek akkor marad majd pc-n teljesen a linux, és veszek egy ps3-mat, azt annyi. érdekes, ott nem kell megvennem külön oprendzsert is
Mike  
2006. jan. 25. 18:35 | galéria | válasz | #167
így van
védesd csak le
én meg levédetem az a betüt
Mike  
2006. jan. 25. 18:34 | galéria | válasz | #166
okés
és ha itt vagy, miért nem irogatzs
nem ér csak csendben figyelni :)
NFP  
2006. jan. 25. 18:33 | galéria | válasz | #165
a technikai lehetőség önmagában még nem mentség
NFP  
2006. jan. 25. 18:29 | galéria | válasz | #164
önmagában még az, hogy valaki ingyenélő szarevő nem gáz, mert az ember egy lusta lény, pakoljon követ az, akinek hat anyja van ;)
az a gáz, ha valaki olyan tehetségtelen, hogy ezt az ingyenélést kizárólag illegális eszközökkel képes megvalósítani.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 25. 18:28 | galéria | válasz | #163
ÉS itt egy nagy igazságot rejt a hsz-ed.

Miért is nem tesz a tárhelyszolgáltató a warez oldalak ellen? Ismerek egy oldalt mely kb. 1.5 éve ontja magából a szoftvereket és az xyz tárhelyszolgáltató nem vállalja a felelősséget így nem tesz ellene semmit, hiszen a beérkezett sms-ekből nagyon szépen jut nekik is.

Miért is van szüksége egy magánszemélynek szélessávú netre? Azért, hogy MSN-en webcamet nyomja vagy, hogy mozielőzeteseket nézzen meg a neten? Miért is nem lép az Internetszolgáltató az ügyben? Mert nem érdeke.

Kedvenc hirdetésem EURONICS: +Ez a DVD lejátszó alkalmas az Internetről letöltött filmek lejátszására." Aham, biztos az Üvegtigris 2 promóvideójára gondoltak.

Miért is árulnak Dual Layeres DVD írót TÖMEGESEN!?
Biztos azért mert Jancsi és Juliska a Horvát nyaralás emlékeit szeretné megörökíteni rajta.

Nevetséges az egész rendszer úgy ahogy van.

A warez legnagyobb szponzorai és RÉSZESEI:
-tárhelyszolgáltatók
-Internetszolgáltatók
-optikai meghajtókat, mp3 lejátszó audio eszközöket gyártók

Mindenki benne van... én is, te is, ti is, a rendőr, a bíró, az ASVÁs, a kórház, az önkormányzat, a politkus, a tűzoltó, a villanyszerelő :-)

Valaki jól fogalmazott itt: bolhacirkusz az egész.
2006. jan. 25. 18:25 | válasz | #162
"Hát ja, ez a no comment kategória"

Ilyenkor mondom hogy a bsa és tsai tehetnek egy szivességet.....holott a dobozos cuccal azt csinálok amit akarok eladhatom másik gépre viszem stb....
Tudod elég sok szoftverem legális talán 1-2 nem még de lassan többe vannak mint a hw.Ha ezek után vki a fenti társaság közül vmi miatt fenyegetni próbál hogy irgumburgum stb legszivesebben két dolgot adnék nekik ...egyet a kezükbe egyet a seggükbe hogy tudják mi van a seggükbe.Lásd micsoda felháborodás volt az üvegtigris 2 miatt aztán országos csúcs volt de mekkora nyereség lett volna ha nem kerül ki........a pofátlanságnak is van határa.
EvilDevil   "Rest in Peace EvilDevil" 
2006. jan. 25. 18:23 | válasz | #161
Aki a szoftverek / játékok másolásából akar megélni
, az ingyenélő szarevő... lásd Mátrix hub... belépsz a hubra és máris megdobnak egy Warez FTP reklámmal... rohadjanak meg az ilyenek!!! De amugy minden jogvédő is bekaphatja!
NFP  
2006. jan. 25. 18:18 | galéria | válasz | #160
nem szép dolog szellemi terméket gyártó fejlesztőktől elvenni a járandóságukat

Nem veszem el, csak nem adom oda.
Ettől neki még nem lesz kevesebb, mert tucatszart különben se vennénk meg.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 25. 18:15 | galéria | válasz | #159
Nézd, én kb. 1 hónapja vettem egy OEM Audigy 4-es hangkártyát és nem volt hozzá drv cd.
Forgalmazó le sem szart többszöri megkeresésre is félrebeszéltek.
Írtam supportra egy mailt ők meg adtak egy letöltési helyet, de felkínálták azt is, hogyha a szállítási költséget állom akkor küldenek egyet.

OEM oprendszernél nemtom mi a helyzet, remélem nem ilyen siralmas mint MS-nál :-(


"Más tudtad hogyha veszel 1 dobozos szoftvert teszem azt az ebay-n akkor az bsa szerint nem legális a szoftvered??????"

Úgy tudom számlával érvényes hazánkban a dolog, szóval ha e-bay-en egy usertől veszel egy szoftvert az valószínű nem ad róla számlát, blokkot ergo a törvény szerint nem legális a szoftvered.
Hát ja, ez a no comment kategória.
NFP  
2006. jan. 25. 18:14 | galéria | válasz | #158
Ami kimagasló minőségű, azt azért nagyrészt mindenki megveszi.

Aki meg tucatterméket állít elő, az ne csodálkozzon, ha csődbe megy.
2006. jan. 25. 18:09 | válasz | #157
"ha a szoftverrel van gondod segít a support"

ja de ha oem cuccod van nagy ivben elhajtanak lásd microsoft.

Más tudtad hogyha veszel 1 dobozos szoftvert teszem azt az ebay-n akkor az bsa szerint nem legális a szoftvered??????
2006. jan. 25. 18:03 | válasz | #156
" A hardver szart sem ér szoftver nélkül. A hardverért mégis zokszó nélkül kifizetnek itt magyarországon is súlyos tízezreket az emberek "


Ha az embereknek a hardver olyan könnyen lehetne bugázni, mint adott időben a szoftvert, hidd el, zokszó nélkül megtennék.

Sőt, van akinek iparág pl autót lopni, és hihetetlen, de azt is megveszi valaki.

Az egyszerű pc felhasználóknak pedig "sajnos", "kézenfekvő" a szoftvert durrantani, és nem tartom elképzelhetetlennek, ha mindem windows xp vagy oprendszer nagyonkemény védelemmel lenne ellátva ( hardverkulcs, napi azonosítás a netről, szándékos hibák ) tehát nem lenne mit a népnek a gépre rakni, éhendöglene a HW iparág.

Pedig jogos, a szellemi termék is termék, és rengeteg munka van mögötte, amit meg kellene fizetni.



Ld. PSP. Vevő kérdése, 1.52 FW? eladó, nem 2.0.
kkor nem kérem, mert nem megy rajta a homebrew wargánya. jeleneseti realizált eladás = 0.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 25. 17:50 | galéria | válasz | #155
"egsrészt megvásárlásával nem jutsz semmi birtokába"
De igen... cd/dvd. Ha az olajszállítást meg lehetne oldani egyesekkel és nullákkal már megtették volna.

"nincs semmire grancia"
Dehogy nincs... ha sérül a lemez kicserélik, ha a szoftverrel van gondod segít a support, jön a patch stb. (Az ArenaNet supportja példa értékű!)

A hardver szart sem ér szoftver nélkül. A hardverért mégis zokszó nélkül kifizetnek itt magyarországon is súlyos tízezreket az emberek. Nagyon sokan ezt 1 évente meglépik.
A szoftverért meg sokalják a 2-3000 Ft-ot is.

Tessék megvenni a félmilkás PC-t és nézegetni, virágot rátenni a tetejére, játszani a ventillátorral, nézegetni a szép színes ledeket. Nem fun? Mé' nem?
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 25. 17:40 | galéria | válasz | #154
Én mindkét oldalon állok és egyikén sem.

Azért warez mert:
-Pofátlanok az árak
-irreálisan magasak a kiszabott büntetések
-nem tetszik a jogvédő szervek, kiadók hozzáállása
-silány termékekkel akarnak sokan nagyon kaszálni

Igen, létezett "emberséges" kiadó ilyen volt pl. az Interplay ("Játékosoktól-játékosoknak")... béke poraira :-(

Azért legális mert:
-Vannak akciós "lehetőségek" csak résen kell lenni
-egy színvonalas dobozos szoftver egyben a lakás egy dísze is
-mert nem szép dolog szellemi terméket gyártó fejlesztőktől elvenni a járandóságukat
-mert a legális minősége az esetek 95%-ban nagyon magas /KIVÉTELEK VANNAK/

Egy jó megoldásnak tartanám, hogy a fejlesztők maguk egyben kiadók is volnának... így nem lenne egy felesleges "lehúzóval" több a láncban, míg a termék eljut a fogyasztóig. Persze ez sem megvalósítható...
OliApa   2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 25. 17:22 | galéria | válasz | #153
Ez érdekes. Ilyen erővel a beszédem hangfrekvencia görbéjét is levédhetném, azért is én dolgoztam meg: eszem, iszom, slájmolok, köszörülöm, sercintek, öblögetek . . .
OliApa   2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 25. 17:17 | galéria | válasz | #152
Már biztosan itt van megint . . . He-He!
OliApa   2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 25. 17:16 | galéria | válasz | #151
OliApa   2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jan. 25. 17:15 | galéria | válasz | #150
Mindig itt vagyok, jókat röhögök, de ezt nem tudtam kihagyni!

A nyáron már nem ússzátok meg a talit a nyaralómban!!!
2006. jan. 25. 17:09 | válasz | #149
nem a 999 forintos dvd a gond, elhiheted Én is szívesebben nézem az eredeti Gyűrűk Urát vagy a CSillagok .... sorozatot ( rohaggyon rá az utóbbira a magyar szinkron ) a polcon.

Nem erről van szó, csak itt verik a nyálukat a majmai, mindenkinek az érdekeit "védik", miközben a melós lassan (????) a valaga alatt van.

Az utak rongyosak, az EU-s pénzeket lopják, a melósok ~10%-a munkanélküli, ~60% minimálbéren bejelentve, alig melózik/adózik valaki, a kórházak az egésszégügy redva, a boltok polcain romlott hús és penészes árú, átcímkézve, az utcán ( BP ) sokezer "tróger" fagyoskodik.... a nyugdíjat esélyünk sincs elérni ( csak adózzunk, és dögöljünk gyorsan meg ). Ésatöbbi.

Szóval a warezszerver a legnagyobb probléma? Kétlem. Egy probléma, ami egy nem szegény réteg zsebéből "veszi ki" a pénzt, akik láthatóan jól lobby-znak, és nyivákolnak.
Mike  
2006. jan. 25. 17:07 | galéria | válasz | #148
ha majd egy autót le lehet tölteni, meg majd másolják, nyiugodj bele, másolni is fogják

egyébként bocsika, de másolhatsz pl. autót
önmagad összerakhatsz egy bmw-t
max nem kezdheted bmw-ként árulni

arról nem beszélve, hogy ha veszel egy bmw-t, akkor szétszedheted, átalakíthatod, tunningolhatod, stb

úgyhogy hagyjuk már ezt, a szoftver nem igazi termék
Mike  
2006. jan. 25. 17:02 | galéria | válasz | #147
tévedés
a jelenlegi szabályozás szerint a szellemi termék különleges státuszú
egsrészt megvásárlásával nem jutsz semmi birtokába
nincs semmire grancia
sem anyagi feleősség
sem garancia
egy tankhajónál a gyártó kockázatot és feleősséget vállal, egy tankhajót nem adnak el félkész állapotban, hogy rajta használd, igaz a motor még nem működik rendesen, meg az egész ereszt, de majd kijavítjuk
ma egy szoftvert félkész, teszt állapotban sóznak rád, aztán majd töltögess
olvasd el a Microsoft licensz szerződését, mit is kapsz a pénzedért! szinte semmit

és mindez csak a jéghegy csúcsa

ha majd a szoftver rendes termék lesz, ha majd a szerzői/kiadói oldal is betartja a rá vonatkozó törvényeket, akkor várják el ugyanezt a userektől
Mike  
2006. jan. 25. 16:56 | galéria | válasz | #146
off
Sodi örökbant kapott, tudsz róla?