Biztató eredményeket közölt a Philips
2006. január 23. 23:59, hétfő - Forrás: Napi Online
Több mint két százalékkal drágultak tegnap a holland Royal Philips Electronics NV részvényei, miután Európa legnagyobb fogyasztói elektronikai csoportja az elemzői várakozásokat meghaladó árbevétel- és nyereségadatot jelentett a tavalyi negyedik negyedévre.

Hirdetés

Az adózott eredmény éves összehasonlításban 33 százalékkal esett ugyan az egyszeri tételek miatt, ám a 332 millió eurós profit így is másfélszerese a 225 milliós konszenzusnak. A 9,52 milliárd eurós árbevétel négy százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A vállalat közleménye szerint a jó eredmények elsősorban az új villanyborotvák, kávéfőzők, lapos tévék, valamint mobiltelefonchipek iránti erős keresletnek köszönhetők.

A Philips ugyanakkor a gyógyászati üzletágban látja a növekedés fő területét, ennek jegyében vásárolta föl a múlt héten 750 millió dollárért az amerikai Lifeline Systems Inc.-et. A divízió jelenleg a második legnagyobb a konszernen belül, árbevétele a negyedik negyedévben éves összehasonlításban 13 százalékkal, 2,03 milliárd euróra nőtt, üzemi eredménye pedig 267 millió euró volt az egy évvel korábbi 353 milliós - egyszeri tételek okozta - veszteséggel szemben.

A fő üzletágban, a fogyasztói elektronikai cikkek gyártásában 3,47 milliárd euró árbevétel mellett 234 millió euró üzemi nyereség keletkezett, a chipgyártásban ugyanez a két mutató 1,33 milliárd, illetve 176 millió euró. A társaság megerősítette korábbi prognózisát, amely szerint az idén 5-6 százalékos árbevétel-növekedést vár, s egyúttal közölte, hogy 2005-re az egy évvel korábbinál 10 százalékkal nagyobb, részvényenként 44 centes osztalékot kíván fizetni.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás